Komoly jelei vannak annak, hogy a kormányban is felismerték: a Parragh László MKIK-elnök által favorizált szakképzéssel ellentétben mégsem biorobotokat kell képezni a gazdaság számára.
Címke: PARRAGH
Jövőre elkerülhetetlen lesz az emelés
„Az idén már nem, majd talán jövőre lesz döntés a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) egyébként elkerülhetetlen módosításáról, mindenesetre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kiválasztotta a szóba került négy változat közül azt, amelyet támogat, a bevételi határ és a havi díj egyidejű emelését” – mondta a Független Hírügynökségnek Parragh László. A kamarai elnök szerint nem biztos, hogy az idén lesz formális megállapodás a minimálbérről, ennek ellenére jövőre kétszámjegyű béremelés lehet a gazdaságban.
Parragh László a Független hírügynökségnek június végén azt mondta, hogy habár már a Parlament előtt van a jövő évi adótörvény tervezete, a kamarának van még két-három hete arra, hogy megtegye a javaslatát a kata módosítására. Akkor négy változatról beszélt. Az első a Kata befizetési kötelezettség emelése, amit a vállalkozók óhatatlanul adóemelésként élnének meg. A második lehetőség a befizetés szinten tartása, ám ezzel az a gond, hogy sokan csak később szembesülnek majd azzal, hogy alacsony juttatás jár utána. Harmadik változat, hogy a minimálbérhez igazítanák a befizetés mértékét, amivel azonban egy olyan algoritmust kellene alkalmazni, amellyel elveszne a Kata egyik legfőbb értéke, az egyszerűsítés, hiszen évente változna a mértéke.
S végül a negyedik lehetséges változás az, amelyik mellett végül a modellvizsgálatok és a vállalkozók megszondázása után letették a voksukat: a kata befizetések emelése és ezzel egyidejűleg a jelenlegi 12 millió forintos éves bevételi korlát magasabbra tolása.
Szomorú tapasztalatra tett ugyanakkor szert azokon a vállalkozói fórumokon, amelyeken elővezették a kata kérdését – derült ki Parragh szavaiból. Ő maga is vett részt több olyan fórumon, ahol többszáz vállalkozóval nyílt alkalma eszmecserét folytatni, s egyértelműen kiderült, hogy „a vállalkozók horizontján nagyon távol van a kata, nem érzik annak a kockázatát, hogy nem fizetnek eleget egy későbbi normális ellátáshoz”.
Ennek ellenére az MKIK továbbra is foglalkozni kíván a kérdéssel, amit
„társadalmi felelősségvállalás okán nem lehet levenni a napirendről, nem szólva arról, hogy ez az igazságos közteherviselés kérdése is”
– mondja Parragh, hozzáfűzve: „eljön az a pillanat és helyzet, amikor bele kell nyúlni a rendszerbe, mert a teljes teherviselés szempontjából vizsgálva a kérdést, valakinek majd fizetnie kell a katás vállalkozói kör megélhetését, nyugdíját”. Az MKIK elnöke szerencsésnek egy konszenzust tartana a kérdésben az érintett vállalkozók és a jogszabályalkotók között, s a maga részéről igyekszik közvetíteni ebben.
„Jövőre már nem lehet elkerülni a kata-korrekciót”
– szögezte le, amit azzal is indokolt, hogy ismét lesz minimálbér-emelés, „aminek sejtjük a mértékét”. Kérdésünkre, hogy mit tartalmaz ez a sejtés, a kamarai elnök valamennyi bérre vonatkoztatva állította, hogy szerinte akár kétszemjegyű lehet, s tovább nyílhat az olló a verseny- és a közszféra bérei között. Hozzátette azt is, hogy abban nem biztos, hogy az év végéig megszületik a minimálbér-megállapodás a szociális partnerek között: ugyanis „van egy fikció a rendszerváltás óta Magyarországon: a munkaadók érdeke a minél kisebb, a munkavállalóké pedig a minél nagyobb emelés, ám a reálfolyamatok felől nézve az látszik, hogy
a kocsi megelőzi a lovat”.
A szakma sem egységes
A kata lehetséges módosításának a belebegtetését eltérően fogadta a szakma. Egy része bárminemű változtatást a leghatározottabban elutasít, mondván, Orbán is 2030-ig tervez, a gazdaság is azt akarja tenni. Ha már változtatás – vélik mások –, akkor az alanyi áfamentesség határát kellene felemelni a kata bevételi határának évi 12 millió forintos szintjére. Ehhez uniós engedély kellene, az eljárást – tavaly őszi nyilatkozatok szerint – a kormány már elindította.
A béremeléshez javítani kell a termelékenységet és a hatékonyságot – hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve: úgy látja, hogy ez is már zajlik a gazdaságban, kikényszeríti azt a béremelés,
hiszen az a munkaadó, amelyek nem képes lépést tartanai a béremelési versenyben, idővel tönkremegy. Parragh elismeri, hogy a hatékonyság és a termelékenység javításához források is szükségesek, „de hát erről szól a versenypiac, amely kegyetlen és kíméletlen”. Mint fogalmazott: „brutálisan kettészakadt a mezőny, vannak nagyon jól fejlődő, a versenyben kiválóan teljesítő cégek, ezek jellemzően kisebb élőmunkát feltételező tevékenységet folytatnak. Példaként hozta fel azt a csavargyártással foglalkozó céget, amely uniós támogatással gépparkot fejlesztett, aminek eredményeként az eddigi 13 másodperc helyett 9 másodperc alatt gyártanak le egy csavart, azaz a munkaszervezéssel és gépbeszerzéssel közel negyedével volt képes javítani a termelés hatékonyságát.
Kata: A szakma sem egységes
Parragh László kamarai elnök belebegtette a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetséges módosítását. A szakma egy része bárminemű változtatást a leghatározottabban elutasít, mondván, Orbán is 2030-ig tervez, a gazdaság is azt akarja tenni. Ha már változtatás – vélik mások –, akkor az alanyi áfamentesség határát kellene felemelni a kata bevételi határának évi 12 millió forintos szintjére. Ehhez uniós engedély kellene, az eljárást – tavaly őszi nyilatkozatok szerint – a kormány már elindította.
„A katások szempontjából a legfontosabb az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos korlátjának a megemelése 12 millió forintra; ezzel megegyezne a kata bevételi határával, s a katásoknak nem kellene visszafogniuk a bevételeiket, ami egyébként ma nem ritka jelenség” – mondja a katasleszek.hu szakmai koordinátora. Lakó Enikővel, a Nueva Könyvelő és Adótanácsadó Iroda adótanácsadójával azt a négy, a kata jövőjét befolyásoló lehetséges változatot vettük végig, amelyeket – Parragh László elnök elmondása szerint– a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenleg modellez.
Lakó Enikő szerint, ha ilyen szinten felmerül már a módosítás kérdése, akkor valószínűsíthető, hogy lesz is valami változás. Azt nem tartja valószínűleg, hogy önmagában megemelik a kata díját, s azt sem, hogy azt a mindenkori minimálbérhez igazítanák, hiszen az „túlbonyolítaná és így megölné a katát”. Ugyanakkor viszonylag keveseket érintene, ha a díj emelése mellett feljebb tolnák a jelenlegi 12 millió forintos éves bevételi határt.
A katások problémáit, gyakorlatát és gondolkodásmódját ismerve („rengeteg katás ügyféllel dolgozunk együtt”) a szakértő úgy látja, hogy a legfontosabb és leginkább várt változás az lenne, ha megemelnék az alanyi áfamentesség határát.
Ez jelenleg évi 8 millió forint, így a 12 milliós bevételi határral működő katásoknak erre nagyon kell figyelniük, mert ha túllépik és ÁFA adóalanyok lesznek, akkor úgy érzik, hogy az nagyon megbonyolítaná a vállalkozás életét, ezért nem ritka, hogy bevételeiket visszafogják.
Az áfamentesség határának az emelése egyébként tavaly ősszel már a nyilvánosság előtt is terítéken volt. Varga Mihály, akkor még nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek nyilatkozva beszélt a 12 millió forintos alanyi áfamentesség lehetőségéről. Mint akkor jelezte: a kormány egyeztetést kezdett az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van. Az EU engedélyezte már a magasabb értékhatárt Luxemburgnak, Lettországnak, Szlovéniának, Romániának és Olaszországnak is, mondta hozzátéve: akár már 2019. január 1-jétől életbe léphet az új szabályozás.
Kérdésünkre, hogy mennyivel látnák célszerűnek/elfogadhatónak megemelni a kata havi díját az alanyi áfamentesség maximumának emelésével párhuzamosan,
Lakó Enikő azt mondta, hogy az alacsonyabb – ötvenezer forintos – havi díjat lehetne esetleg 5-10 ezer forinttal megemelni.
A katások túlnyomó többségét érintené ily módon az emelés, s habár lennének ugyan olyanok, akik ezt sokallnák (főként azok, akik már a vállalkozói létüket katásként indították), ám azzal azonban nem árt tisztában lenni (s ilyenek is vannak szép számmal a régi vállalkozók közül), hogy a kata még úgy is a legkedvezőbb és legegyszerűbb adózási forma maradna.
„Az emelés persze hogy nem tetszene a vállalkozóknak, de végül azért elfogadnák, hiszen még ezekkel a feltételekkel is jobban járnának”
– tette hozzá a szakértő.
Az adatok és az ő tapasztalataik szerint is viszonylag kevesen választják a 75 ezer forintos havi díjat, amely után magasabb értékű szolgáltatás jár, zömmel inkább az idősebbek, akiknek már a közelgő nyugdíj miatt fontosabb az az után járó hosszabb szolgálati idő, illetve a magasabb járulékalap; továbbá a szülés előtt álló nők.
A többiek nagyon is tudatosan döntenek az alacsonyabb díj mellett – cáfolta azokat a véleményeket, hogy sokan az öngondoskodásra kevésbé odafigyelve, a spórolni vágyva, illetve pénzhiány miatt választják a kisebb befizetést.
Lakó Enikő szerint ha valaki vállalkozik, amúgy sem számol azzal, hogy táppénzre menjen, másrészt, az érintettek nem igazán bíznak abban, hogy egyszer majd nekik is lesz nyugdíjuk, így inkább maguk takarékoskodnak előre azokra az évekre.
MKOE: Elegünk van a játszótérből!
Kemény szavakkal kiállt a kata változatlan hagyása mellett Ruszin Zsolt, az 1200 tagot számláló Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. „Szeretnék emlékeztetni arra, hogy mit mondott Orbán Viktor kormányfő, azt, hogy 2030-ig lehet tervezni” – szögezte le. Hozzáfűzte: persze az ötletelés mindig hasznos.
Amire Magyarországnak szüksége van, az egy állandó, alacsony kulcsú, kedvezménymentes adórendszer.
Állandó, mert elegünk van a játszótérből; alacsony kulcsú, mert ez kell a versenyképességhez; kedvezménymentes, mert a magyar ügyeskedésnek az adórendszer az alapja.
A kisadózásnak szigorú, unalmas adóváltozatnak kellene lennie – szögezte le, hozzátéve: az alacsonyabb szintű ellátást biztosító 50 ezer forintos havi díj helyett szabadon lehet a magasabb, 75 ezer forintosat választania annak, aki magasabb ellátást igényel.
Néhány tény a katáról
Az adófajta népszerűsége és sikere 2012-es bevezetése óta töretlen: folyamatosan emelkedik a katát választók száma (zömmel egyéni vállalkozók döntenek egyébként mellette).
Ezzel párhuzamosan nem csak a kata által generált költségvetési bevételek összege emelkedik, de az egy katás által generált éves bevétel is. A katasleszek.hu számításai szerint a vállalkozások átlagos éves nettó árbevétele 2013-ban 2.678 millió forint volt, 2016-ban pedig már 3.182 millió, ami, ha havi bontásban nézzük, meghaladja a magyarországi átlag nettó keresetet.
A nap kérdése: Mi legyen a katával?
Négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetséges jövőjéről Parragh László, az MKIK elnöke.
Szavazzon!
Parragh László: Büntetnek minket
A jelenleginél nagyobb optimizmus a vállalkozók körében csak egyszer volt azóta, hogy az MKIK GVI konjunktúrajelentéseket készít: 2006-ban, amikor a választásokra ráfordulva fűt-fát ígértek a pártok – mondja Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Független Hírügynökségnek nyilatkozva magyarázatként kifejtette: örök igazság, hogy minél kisebb egy cég, annál jobban befolyásolja a politika, a politikai ígéretek, a várakozások. Ha azt sulykolja a politika, hogy kedvező változásokat visz végbe, akkor a cégek is optimistábbá válnak. Mikroszintre lebontva nagy a szórás, de „a magyar cégek jelentős részének az a legfontosabb problémája, hogyan élje túl a mai napot és a holnapot úgy, hogy a holnapután is az övé legyen”. Ami az egyik legnagyobb gond, az a szakképzett munkaerő kérdése, de Parragh szerint kettőn áll a vásár: hiába képeznek az elegendőnél is több szakmunkást, ha a vállalkozások nem fizetik meg őket, akkor külföldre szegődnek. Szerinte a megoldást a magasabb bérek jelentik. Nem hisz a nemzetközi versenyképességi jelentésekben, mint mondja: „egyszerűen így büntetnek minket amiatt, mert nem tetszünk annak a közösségnek, amely ezt meghatározza”.
A tagság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában (MKIK) ugyan nem kötelező, mégis elmondható, hogy rálátása van a magyar vállalkozói szférára. Egyáltalán, hány tagja van jelenleg, illetve mekkora az ipari és kereskedelmi vállalkozások száma ma Magyarországon, azoké amelyek regisztrációs adót fizetnek a kamarai szolgáltatások fejében?
A vállalkozások száma meghaladja az egymilliót Magyarországon, ezek közül hatszázezer sorolható abba a körbe, amelyet regisztrálunk, önkéntes tagjaink száma mintegy 25 ezer. Tagként csak azokat tarjuk nyilván, akik a tagdíjat ténylegesen befizették.
S ha már regisztrációs díj. Mennyi pénz gyűlik össze évente?
A 23 területi kamara által évente beszedett regisztrációs díj körülbelül 2,5 – 3 milliárd forint s ennek 10 %-a kerül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához, a többit helyben használják föl. Ez az MKIK költségvetésének töredéke, így erős csúsztatás az a rendszeresen hangoztatott állítás, hogy az MKIK ebből él.
Mennyire egyszerű beszedni így, pár év múlva? Más szóval, mennyire szokták meg a magyar vállalkozások a kötelező regisztrációs adó fizetését? Mert a bevezetésekor, 2012-ben nagy felzúdulás volt, sokan azt mondták, hogy tulajdonképpen egy új adóról van szó, hiszen nem kapnak érte semmit cserébe.
Ma is sokan berzenkednek még, de e mögött én egy erős hangulatkeltést is érzek, hiszen egy működő vállalkozás számára évente 5 ezer forint nem jelenthet valós megterhelést. Ez néhány doboz cigaretta vagy energiaital ára. Ha pedig valaki végignézi a szolgáltatásainkat, rögtön láthatja, hogy – vállalatmérettől függetlenül – mindenkinek sok mindent nyújtunk a képzéstől kezdve a Széchenyi kártyán át a kereskedelemfejlesztésig bezárólag.
Miután pedig a gazdaságpolitikára való ráhatásunk sem elhanyagolható, az elmúlt évek adó- és bürokráciacsökkentő lépései minden vállalkozás számára nagyságrendekkel nagyobb megtakarítást jelentenek.
A regisztrációs díj bevezetése sokat lendített a kamara helyzetén – gondolom én. Mennyire könnyítette meg az életét a szervezetnek? Mire futja a befolyó pénzből? Mennyire fedezi a vállalkozók kiszolgálását, a szolgáltatás minőségének javítását, illetve körének bővítését?
Bevételeink szerkezete rendkívül sokrétű. Önkéntes tagdíj, regisztrációs díj, különböző tanfolyamok, képzések díjai, mesterképzés, származási bizonyítvány, Választott Bíróság bevételei, államtól átvállalt feladatok, EU-s források… Hosszan sorolhatnám. A regisztrációs díj ad némi tervezési biztonságot.
Akárhogyan is, Önöknek van rálátásuk a magyar vállalkozói körre. Hogy látják, milyen a hangulatuk? Hogyan érzik ma magukat Magyarországon?
Erre nem tudok, ugyanis nem lehet egyértelmű, fekete-fehér választ adni. Vannak olyanok, amelyek köszönik, jól vannak, kiválóan boldogulnak, másoknak rosszabbul vagy egyenesen rosszul megy. Ez mindig az adott vállalkozás helyzetéből, gazdasági pozíciójából fakad. Miután több mint egymillió vállalkozás van, a szórás rendkívül nagy. Talán úgy lehet választ adni a kérdésre, ha részekre bontjuk az egészet, a tipikus vállalkozási csoportokra. E logika mentén vannak tehát a külföldi tulajdonú és/vagy exportra termelő közép- és nagyvállalatok, amelyek köszönik szépen, remekül boldogulnak. Miként azok a cégek is – legyenek akár nagyon kicsik –, amelyeknek sikerült megtalálniuk egy piaci rést. Ugyanakkor a magyar cégek jelentős részének az a legfontosabb problémája, hogyan élje túl a mai napot és a holnapot úgy, hogy a holnapután is az övé legyen. Átlagot vonni – mint látható – nagyon nehéz és felesleges, félrevivő lenne.
Ám Önöknek vannak objektív eszközeik is, hiszen folyamatosan és rendszeresen mérik a vállalkozói kör hangulatát. Az mit tükröz?
Valóban, az MKIK Gazdaság-és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) rendszeresen elkészíti a konjunktúra felmérését, ami a cégektől jött válaszokból áll össze, s így egy eléggé objektív, átfogó és hasznos képet ad a szféra hangulatáról és várakozásairól. Az értékét és a hitelességét ennek a kutatásnak az adja, hogy 1998 óta tartósan azonos metodikával készül – évek óta azonos alapon méri a hangulatot. Tudván tudva persze, hogy
a jelenlegi magyar közgazdaságtudomány politikával erősen átitatottá vált, ha megszólal egy-egy kutatóintézet, egy-egy kutató, akkor előre be lehet lőni mondandójának az irányát, hangsúlyait. Egyik oldalon sincs teljesen objektív vélemény,
ugyanakkor a GVI felmérése szerintem az, hiszen konkrét véleményekből – a vállalkozóktól jött konkrét visszajelzésekből – alakul ki. Ennek igazát úgy is be lehet bizonyítani, ha összehasonlítjuk a GVI előrejelzéseit a később bekövetkező valós gazdasági folyamatokkal. Persze, megpróbálhatnánk csűrni-csavarni az eredményeket, vagy akár befolyásolni azokat pusztán azzal, hogy jeleznénk a várakozásainkat, de nem tesszük, örülünk, hogy van egy olyan műhelyünk, amely eredményesen és objektíven végzi a feladatát.
Akkor az eredeti kérdés: hogyan érzik magukat a vállalkozások?
Az MKIK-GVI konjunktúrajelentésnek az alakulása kedvező képet mutat: az elmúlt 25 évben a cégek a mostanit tartják a második legjobb időszaknak, a második legoptimistábbak a jövőt illetően. Óriási optimizmus van ma a vállalkozói körökben.
Mikor voltak a legoptimistábbak?
2006-ban, akkor, amikor a választásokra ráfordulva fűt-fát ígértek a pártok. És örök igazság, hogy minél kisebb egy cég, annál jobban befolyásolja a politika, a politikai ígéretek, várakozások. Ha azt sulykolja a politika, hogy kedvező változásokat visz végbe, akkor a cégek is optimistábbá válnak.
Mennyire tükrözi a konjunktúraindex a valóságot? Pontosabban, mennyire vág egybe a más csatornákból érkező jelzésekkel? Egyáltalán, milyen egyéb csatornákból gyűjtik az információkat a vállalati hangulat megállapítására?
Egybevág a két további csatornából bejövő információkkal: egyrészt az MIKIK közgazdasági igazgatójának, Kompaktor Emíliának az irányításával folyó elemzések adataival – ők olyan kérdésekre keresik a választ, azokat a témákat kutatják, amit mi kérünk tőlük. A másik ilyen csatorna szubjektívebb, s esetlegesebb: a vállalati szférából érkező konkrét visszajelzések tömkelege. Folyamatosan kapjuk ugyanis a jelzéseket – például e-maileken keresztül vagy személyesen jönnek be hozzánk egy-egy konkrét, gyakorlati kérdéssel, megoldandó problémával. Ezek az információk nagyon hasznosak és szintén a rendelkezésünkre állnak.
És akkor ebből a háromból próbálnak kialakítani egy képet?
Úgy tartjuk korrektnek, ha megpróbáljuk összehangolni a három csatornából nálunk összefutó információhalmazt.
És e három összehangolása után hogyan látja, mi ma a vállalkozók legnagyobb problémája? A piaci szereplőket úgy tudom jelenleg a munkaerő kérdése izgatja a leginkább. Jól látom?
Valóban, s ezt visszaigazolja az MKIK GVI december elején megjelent „Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis – 2018” jelentése is. E szerint 2017-ben 24 százalékponttal több vállalat bővítette a létszámát, mint ahány csökkentette. Ugyanez az arány – ez is fontos – egy évvel korábban 21 százalékpont volt, ami önmagában is a munkaerőkereslet erősödésére utal. Jövőre is további erősödést vetít előre a felmérés, ami annak ellenére is jelentős, hogy általában a foglalkoztatásra vonatkozó javuló tendenciák kevésbé bizonyulnak erősnek, mint ami megfigyelhető az üzleti helyzet javulásánál.
Ez azonban csak a létszámbővítés makromegközelítése. Hogyan áll mindez mikromegközelítésben? Más szóval, mennyire jelent problémát a munkaerő fellelése? Merthogy erre panaszkodnak sokan a vállalatok közül.
A szakképzett munkaerő kérdését tartják a legnagyobb problémának. Van egy angol mondás, „It takes two to tango”, amit talán úgy lehetne a legjobban lefordítani, hogy „kettőn áll a vásár”. Önmagában ezt a problémát a piac nem tudja megoldani, ebben nekünk is szerepet kell vállalnunk. Bár ambivalens volt, mégis úgy láttuk, s azt mondtuk már tavaly, hogy kell egy bérfelzárkóztatási program.
Ugyanis a szakképzett munkaerő rendelkezésre állásának a legnagyobb akadálya az, hogy nem fizetik meg rendesen, s emiatt vállalnak nagyon sokan külföldön munkát, bár megjegyzem: azt ugyan nem mondhatjuk, hogy a trend megfordult volna, de azt igen, hogy a kivándorlás üteme lassult.
A vállalkozásoknak is megvan tehát a szerepe abban, hogy kapjanak megfelelő munkaerőt. Hiába képezünk ki mi például négyszer annyi szakácsot, mint amennyire elvben szükség volna idehaza, mégis szakácshiány van, mivel a szakácsoknak külföldön négyszer akkora pénzt kínálnak, mint a hazai munkaadók. És persze, hogy a sajtó azzal van tele, hogy szakácshiány van Magyarországon. Ez azonban már bér kérdése.
És mi a helyzet a munkaerő tudásával? Nagyon sok bírálat éri a szakmunkásképzés átalakításának az eredményét, azt, hogy lebutított tananyagot adnak csak át, hogy nem gondolkodó és a munkaerőpiac változásaihoz, a kor által megkövetelt igényekhez alkalmazkodni képes szakmunkásokat bocsátanak ki az új rendszerben.
Ami a szakmunkásképzést, az utánpótlást illeti, szeretném egy nem túlságosan gyakran idézett szempontra felhívni a figyelmet. A demográfiára. Ugyanis erre vezethető vissza annak ténye, hogy a képzésből öt év alatt nagyjából százezer gyerek esett ki, ezen belül 84 ezer a szakképzésből és 16 ezer a gimnáziumi rendszerből. Az elvárás csökkent, a keret ugyanakkor megmaradt a szakképzés területén. Ez abszurdum szerintem. Miként az is, hogy nagyon álságos a helyzet – mindenki igyekszik PC, azaz politikailag korrekt módon kezelni az oktatásban az ezért vagy azért hátrányos helyzetű gyerekek bent tartásának a problematikáját, erre is megnyugtató megoldásra lenne szükség. Ami pedig
a szakmunkások Ön – és nem csak Ön – által „lebutítottnak” minősített képzését illeti: azt kell mondjam, hogy a vállalkozói réteg igényeit szolgáljuk ki ezzel – ezt a hozzánk érkező visszajelzések is mutatják. Mi tejes mellszélességgel kiállunk e mellett!
Mi várható jövőre Önök szerint? Milyen olyan változásokra számíthatnak a vállalkozók, amelyek segítik vagy éppen nehezítik a dolgukat?
Ami a kamarát illeti – felfogásunk szerint mi akkor végezzük jól a munkánkat, ha nem látszunk. Rengeteget dolgozunk, a háttérben lobbizunk, s így a decemberi ünnepek előtt elárulhatom, hogy a kormánnyal egyeztettünk minden olyan kérdésben, amely érinti a vállalkozói kört Magyarországon.
Mondana példát?
Vegyük az adórendszert. El kell felejteni a söralátét-adóbevallást. Ma már minden szükséges információ összefut az adóhatóságnál, a NAV-nál. Ennek nyomán sikerült elérni, hogy megszűnjön a háromszintű adóbevallás, s hogy a NAV készíti el azt helyettünk. Megfordult a bizonyítási teher is.
Mennyire kiszámítható a közeg a vállalkozók számára? Mert sok bírálat érte például a kormányt amiatt, mert sokszor visszamenőleges hatállyal hozott törvényeket.
Erre egy kérdéssel válaszolnék: mikor volt az előző kormányok alatt precedens arra, hogy már év közben elfogadják a következő évre vonatkozó költségvetést? Emlékszem azokra az időkre, amikor december 31-én, az utolsó utáni pillanatban szavaztak róla az Országgyűlésben.
Ez adja a vállalatok részére a kiszámíthatóságot?
Egy jelentős részét feltétlenül. No meg az, hogy nincsenek évközi adóváltozások. Mindez fontos üzenetet jelent: a kiszámíthatóság és a stabilitás üzenetét.
És mennyire hat vissza a vállalkozások működési körülményeire a versenyképességünk romlása – ami gyakorlatilag minden globális rangsorban látható, kezdve a davosi Világgazdasági Fórum rangsorával a Világban Doing Business rangsorán át a nemzetközi szervezetek és neves nemzetközi piaci tanácsadók, elemzők véleményééig.
Egyrészt, a magyar gazdaságban stabilitás van és fenntarthatóság; másrészt nincs olyan makroadatunk – például a foglalkoztatás, az államadósság, a forint ereje, a külkereskedelem, a folyó fizetési mérleg, stb. – , amelyben ne állnánk jól. Ami pedig a versenyképesség alakulásának a kérdését illeti: nem fogadom el a romlásról hangoztatott véleményeket, jelentéseket. Ezek zöme ugyanis szubjektív, egyszerűen így büntetnek minket amiatt, mert nem tetszünk annak a közösségnek, amely ezt meghatározza.
Azt mondja ezzel, hogy politikai megfontolásokból adnak romló képet a magyar versenyképességről?
Igen, de a taktika nem válik be, mert a reálgazdasági szereplők nem a rangsort nézik, hanem a valós helyzetet, s a saját konkrét területükön nyíló lehetőségeket. Amikor egy multi dönt, akkor a saját szűkebben vett területét és persze a saját érdekeit vizsgálja. És folyamatosak a multik befektetései nálunk.
Tegyük hozzá, van csábítóerő rendesen: például az egyedi kormánydöntéssel odaítélt egy munkahelyre vetített állami támogatás átlagos összege 2006 óta a háromszorosára, 12 millió forintra nőtt. Azaz egy munkahely megteremtéséért, és fenntartásáért pár évre egy befektető 12 millió forintot kap az államtól.
Ennek ellenére azt mondom, hogy komoly energiákat kell fordítanunk a nemtelen és politikai indíttatású támadások kivédésére ezen a téren is. Például éppen most kaptam egy olyan jelentést, rangsort, amely szerint az üzlet biztonsága szempontjából Magyarországot Jemennel, Szomáliával és Ugandával egy súlycsoportban emlegetik. Mondja, ezt mennyire lehet már komolyan venni?
