Szerencsés embernek tartom magam, olyannak, akinek nagyon sok alkalma volt a megszokottól, a hagyományostól eltérő dolgokat megtapasztalnia. Például, már nagyon fiatalon saját szememmel láthattam, hogy a Karácsonyt nem csak úgy lehet megünnepelni, ahogy azt egy budapesti család teszi. Svéd, orosz és indiai tapasztalatokat volt szerencsém gyűjteni.
Hat és fél évesen jött el az első, nem Budapesten töltött Karácsonyom, s mindjárt egy olyan helyen amely a mienknél sokkal fényesebb, színpompásabb, látványosabb ünnepi arcát mutatta meg. Nálunk a menetrend az akkor másoknál is szokásos volt: december 24-én feldíszített fa (általában eléggé kis csenevészecske), alatta szerény ajándékok, de együttlét és közös vacsora.
Az utcák – emlékszem – ugyanolyan szürkék voltak, mint máskor, nem volt extra világítás, nem voltak vidám díszek. Egyszóval, olyan volt, mint maga a kor.
Ebből a közegből csöppentem bele a svéd főváros kivilágított, színes, fényes, vidám karácsonyi világába. Képzeljék el 2017. decemberének Andrássy útját! Nos, annál is színpompásabb és fényesebb volt akkor már Stockholm belvárosa, sőt, a külvárosa is – mi olyasmi városrészbe laktunk –, ott is ki voltak világítva az utcák, fel voltak díszítve a házak, annak ablakaiban hívogatóan pislákoltak a hétágú svéd gyertyatartókban lobogó gyertyák.
Emlékszem az első benyomásra minderről, de még élénkebben arra, amikor jó pár nappal Karácsony előtt csengettek, s az ajtónyitás után énekszót hallva a bejárathoz szaladtam, s azt láttam, hogy különböző korú lányok fehér hálóingszerű vászonruhába öltözve, hosszú szőke hajuk kibontva, fejükön koronaként egy örökzöldből font fejpánt, rajta égő gyertyával énekelve vonulnak – bejötek hozzánk is, és végig járták a mi lakásunkat is. Ma már tudom, december 13-án, az északi féltekén az év legrövidebb és legsötétebb napján a svéd hagyományok szerinti Luca-napi fényt hozó szokásnak voltam a tanúja.
Szent Lúcia egy keresztény lányka volt, akik 304-ben öltek meg hite miatt. A legenda szerint a római katakombákban élt, az elítélt keresztényeknek vitt titokban élelmet, ezért a fején hordott gyertyával világította magának az utat.
December 13-án van a téli napforduló is – s e kettő együtt alakította ki a szokást a svédeknél. Karácsony este is fontos, ilyenkor hagyományos lakomát csapnak, megajándékozzák egymást – pontosabban Télapó elhozza az ajándékokat –, majd másnap reggel családilag mennek a templomba. Gyakori, hogy szalmából kecskét fonnak (persze ma már inkább készen veszik), hogy őrizze a karácsonyfát. Az ünnep hosszú – január 13-ig tart.
Amíg Stockholmban éltem, az akkori Szovjetunió nagykövetsége által fenntartott iskolába jártam, ahol az orosz karácsonyi szokásokat ismerhettem meg. Pontosabban azt, hogy a hatvanas években a szovjetek hogyan nem ünneplik a Karácsonyt, amely az 1917-es Nagy Októberi Forradalom után megszűnt ünnepnek lenni – helyette lett a Szilveszter.
Nem Mikulás és nem Télapó, hanem Fagyapó (Дед Мороз, fonetikusan: Gyéd Mároz) és segítője, Hóleányka (Снегурочка, fonetikusan: Sznyigurocská) látogatja meg az ünneplőket, s hoz nekik ajándékot Szilveszterkor. Egészen a kilencvenes évek elejéig gyakorlatilag csak titokban lehetett a Karácsony vallási jellegét megünnepelni, de miután az oroszok zömmel ortodoxok, náluk még a Juliánusz naptárhoz igazítják az ünnepet, így nem is december 24-ére, hanem január 7-re esik az. Karácsony este – a hagyomány legalábbis azt diktáltja – böjtöt kell tartani, egészen addig, amíg az első csillag fel nem megy az égre. Utána kezdődhet a l12 fogásból álló – hústalan – lakoma, amely hagyományos éterlekből áll, s amelyet sok-sok szimbólum tarkít. Fehér abrosz dukál, fehér gyertyával az asztal közepén, böjti kenyér fogyasztása, s ma már ritka, de régen szokás volt a tányérok közé rejtett szalma.
Pár évvel később Indiába vetett a jó sorsom, ahol egy teljesen más, szinte karácsonytalan Karácsonyt ünnepeltünk, aminek egyszerű oka, hogy a lélekszámhoz viszonyítva kevés a keresztény, arányukat 2-3 százalék körülire teszik.
Bár vannak persze keresztények által a fővárosnál sokkal sűrűbben lakott vidékei is a kontinensnyi országnak, például legkisebb állam, Goa, ahol a lakosok 26 százalékát adják. Mindenesetre Új-Delhiben, a hetvenes években legalábbis jel és külsőségek nélkül telt az ünnep. Mint az ott élő Karácsonyt megünneplőktől megtanultuk: fenyőfa híján nagy cserépben beszerzett bukszusbokrot díszítettünk (ezt utána kiültettük a kertünkbe). A havat, a hideget pedig megpróbáltuk elképzelni.
Indiában egyébként a keresztények hozzánk, európaiakhoz hasonlóan ünnepelnek – a család közösen részt vesz az éjféli misén, majd hazatérve megajándékozzák egymást, s nekiállnak a késői vacsorának.
Ha érdeklik, hogy a világ egyes részein milyen hagyományokkal, hogyan ünneplik Karácsonyt, itt Argentínától Zimbabwéig elolvashatja és képeken megtekintheti a helyi szokásokat, hagyományokat.
