A spanyol kormányzathoz közelálló Elcano Royal Institute azzal vádolja meg Oroszországot, hogy Spanyolország belügyeibe avatkozik, amikor az elszakadást propagálja a katalánok körében.
A vád szerint orosz hekkerek a Facebookon és más közösségi oldalakon olyan tartalmakat terjesztettek, melyek a függetlenségi mozgalom irányába terelték a közvéleményt, és ezt az orosz állami televízió riportjaival is megtámogatták – írja a Bloomberg. Az intézet szerint dezinformációs kampány folytattak, és álhíreket is közöltek annak érdekében, hogy mélyítsék a válságot, mely a katalán népszavazás kapcsán keletkezett az országban.
Oroszországot évek óta vádolják azzal, hogy a populista irányzatokat támogatja a nyugati világban, hogy ily módon gyengítse az érintett országokat. Ebbe a sorba illeszkedik a spanyol vád is, miszerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Vlagyimir Putyin parancsára a katalán függetlenség híveit támogatja Spanyolországban, és egész hekkercsapatokat működtet a kijelölt célok elérése érdekében.
Egyelőre még sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy Ukhná Kürelszükh mongol miniszterelnök milyen külpolitikát fog folytatni, de egy dolog biztosra vehető: folytatódik az a fajta geopolitikai verseny, amelynek nemcsak a Mongóliával határos Kína és Oroszország a főszereplője, hanem Japán, India az Egyesült Államok, de még az Európai Unió is a játékosok között van.
„Átalakítás és nyitás”
Mielőtt részletesen ismertetnénk a mongol külpolitikát és az országért folytatott geopolitikai versenyt, szükséges röviden kitérni a történelmi előzményekre is. Ugyanis csak ennek tükrében érthető meg Mongólia és a mongol demokrácia különleges helyzete, illetve jelentősége. (A gazdasági és politikai történésekről lásd előző cikkünket.)
Mongóliában, akárcsak a kelet-közép-európai térségben a hidegháború idején kommunista vezetés volt hatalmon. Sőt, 1921 nyarán a mongolok az orosz bolsevikok segítségével űzték el a kínaiakat, és „hálából” kikiáltották a Mongol Népköztársaságot. Így létrejött a világ második szocialista állama, amely évtizedekig hozzá volt láncolva a Szovjetunióhoz.
Amikor a hatvanas évektől érezhetővé vált a kínai-szovjet ellentét, akkor Ulánbátor Moszkvát választotta, de ennek megvolt a súlyos ára. 80 000 szovjet katona állomásozott az országban, velük együtt biológiai, vegyi és nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákat is telepítettek, amelyek a kínai célpontokra voltak irányozva. Természetesen Mao Ce-tung sem hagyta annyiban a dolgot, aki a mongol kommunisták Peking-barát szárnyát támogatta: felsorakoztatta a kínai hadsereg jelentős részét a határ mellett, és nem hagyott kétséget afelől, hogy Mongólia lett volna egy kínai-szovjet határháború első áldozata.
A beszorított Mongólia. A kép forrása: Wikimedia Commons
Ulánbátor az ellentét miatt nem tudta elmélyíteni a gazdasági kapcsolatait sem Kínával, sem pedig más nyugati szövetséges kelet-ázsiai (Japán, Dél-Korea) országokkal. Egyedül csak a kelet-európai államokra hagyatkozhatott:
külkereskedelmének 92 százalékát a KGST, és ennek 80 százalékát a Szovjetunió felé bonyolította le.
Ez azonban a nyolcvanas évek végére, amikor a keleti tömb már recsegett-ropogott, önmagában már nem volt elegendő.
A rendkívül szoros összefonódások miatt a változás szele a kelet-ázsiai országot is hamar elérte. A rendszerváltásban nagy szerepük volt a Csehszlovákiában vagy Magyarországon tanult mongol értelmiségieknek, akik otthon ugyanazt akarták megismételni, amit a kelet-közép-európai országokban. Ez pedig sikerült nekik: kisebb incidenseket és összetűzéseket leszámítva a szovjet típusú rendszer egy puskalövés nélkül összeomlott, és 1990-ben már megtartották az első szabad választásokat. Ezt ugyan a marxizmust szociáldemokráciára lecserélő Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) nyerte meg a rá adott szavaztok 60 százalékával, de az ellenzéki pártok – például a Demokrata Párt – szintén bejutottak a Nagy Állami Hurálba.
Tüntetés a demokráciáért Ulánbátorban 1989-ben. A kép forrása: Link
Ez azonban nem hátráltatta a demokratizálódási folyamatokat: az 1992-ben elfogadott új alkotmányt követően 255 törvénymódosítást hajtottak végre, és 71 nemzetközi egyezményt írtak alá, hogy Mongólia megfeleljen egy – nyugati típusú – demokratikus jogállam követelményeinek.
A mongol politikai rendszerben a parlamenti választásokon többséget szerzett párt vagy koalíció adja a miniszterelnököt, aki a kormány vezetőjeként irányítja az országot. Ugyanakkor a közvetlen elnökválasztás során hivatalba került államelnöknek szintén nagy szerepe volt az ország bel- és külpolitikájában.
A demokratizálódás folyamatának egyik leglátványosabb mérője a mongol médiapiac átalakulása volt, hiszen a rendszerváltás óta
300 új nyomtatott napilap, hetilap, magazin, televízió majd pedig internetes híroldal jelent meg az országban.
Jószomszédsági iszony
A Szovjetunió összeomlásával és a KGST megszűnésével Ulánbátor nagyon nehéz helyzetben találta magát. Mivel akkoriban nem volt más lehetősége, ezért kénytelen volt Kína felé orientálódni, amivel kapcsolatban a mongolok nagyon sok ellenérzést tápláltak (a kínaiak ugyanis 300 évig megszállás alatt tartották az országot). Ezért 1994-ben egy olyan szerződést kötöttek a „déli szomszéddal”, amely értelmében Peking elismerte Ulánbátor atomfegyvermentes státuszát, illetve Mongólia függetlenségét, önállóságát, területi integritását. Ugyanúgy rendezték a 4000 kilométer hosszú vitatott kínai-mongol határt, és a kínai vezetés gazdasági autonómiát biztosított a Belső-Mongólia nevű, 1,2 millió négyzetkilométer nagyságú területnek, ahol több mint 4 millió mongol él.
A mongolok az egyik legnépszerűbb kisebbségnek számítanak ma Kínában. A két nép között kevés a feszültség, sőt, nagyon sok olyan kínai sztár van, aki a mongol felmenőivel büszkélkedik.
A 21. század elejére Kína lett Mongólia legnagyobb kereskedelmi partnere: a mongol export 90 százaléka Kínába irányult, a kínai import pedig 40 százalékot tett ki, miközben a külföldi beruházások 40 százaléka is kínai eredetű volt. A folyamatosan nyersanyaghiányban szenvedő Kína számára a mongol ipari nyersanyagok, ércek és energiahordozók nagyon jól jöttek.
Sőt, miután Vlagyimir Putyin alatt Oroszország stabilizálódott, és egyre inkább nagyhatalomként kezdett el viselkedni, a mongol vezetés ismét szorosabbra fűzte a kapcsolatait az északi szomszédjával. Elsősorban fegyvereket vásárolnak Oroszországtól, valamint közös hadgyakorlatokat tartanak, mint például legutóbb 2016-ban, amelyen 1000 katona, 200 jármű és a légierő vett részt.
Kaltma Battulga. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Csakhogy idővel a mongol vezetés úgy vélte, hogy akárcsak a szocializmus időszakában, a kelet-ázsiai ország ismét túlságosan függővé válik egy külső nagyhatalomtól. A Pekingtől – és kis mértékben Moszkvától – való távolodás Kaltma Battulga mongol köztársasági elnök tavaly nyári megválasztása óta gyorsult fel igazán, ugyanis az ellenzéki politikus a győzelmét a Kína-ellenes retorikának köszönhette. Ráadásul ő volt a legnagyobb támogatója a Dalai Láma fogadásának 2016-ban, ami kivívta a kínai média és kormányzat haragját, illetve közvetve hozzájárult a mongol gazdasági válsághoz is.
A mongol államfő állandóan a „keleti veszedelemről” beszél, a riválisait azzal vádolja, hogy nem „eredeti mongolok”, hanem félig kínai származásúak, valamint azt vizionálja, hogy
a két ország között súlyos összecsapások robbannak ki majd negyven-ötven év múlva, amikor Mongólia kifogy a nyersanyagokból.
Battulga azonban nem az első mongol államfő, aki fontos céljának tekintik a „kínai szálak” gyengítését. Ulánbátor már évekkel korábban meghirdette az ún. „harmadik szomszéd” külpolitikáját, amely lényege, hogy Mongólia más országokkal és térségekkel is elmélyítené a viszonyát. Ezeket az erőfeszítéseket pedig siker koronázta: a kelet-ázsiai ország igencsak aktív és szoros kapcsolatokat épített ki az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Indiával és Japánnal. Lényegében azokkal az országokkal, amelyekkel Kínának valamilyen területi vagy gazdasági vitája van, ami természetesen egyáltalán nincs a kínai vezetés ínyére.
Hintapolitika
Az elmúlt években a régió országai közül a japán-mongol kapcsolatokban történtek a leglátványosabb előrelépések. Abe Sinzó japán miniszterelnök 2013-as útja során arról állapodtak meg a felek, hogy nemcsak hosszútávú stratégiai partnerek lesznek, hanem gazdasági téren is szorosabbá fűzik a kapcsolataikat, ezzel ellensúlyozva Kína szerepét, és az együttműködésbe az USA-t is bevonják.
Mongóliában japán fejlesztési pénzből építették meg az ország második legnagyobb nemzetközi repülőterét, majd vasutakat, hidakat, sőt, a japán bányászati cégek fokozatosan kiszorították a kínaiakat. Idén pedig a japánok 850 millió dollárral segítették meg a mongol gazdaságot, szabadkereskedelmi egyezményt kötöttek, és Kaltma Battulga szeptemberben a japán kormányfővel való találkozóján elfogadta a – Mongóliával korábban baráti kapcsolatokat ápoló – Észak-Korea ellen megszavazott újabb nemzetközi szankciókat.
Augusztusban ünnepelték a japán-mongol kapcsolatok 45-ik évfordulóját. A kép forrása: link
Hasonló a helyzet Indiával is, amely az elmúlt években szintén szorosabbra fűzte a viszonyát Mongóliával. Új Delhi mára az egyik legnagyobb hitelezője a mongol gazdaságnak, csak 2015-ben 1 milliárd dollárt fektetett be a kelet-ázsiai országba. Ennél azonban jóval több fejfájást okoz a kínai vezetésnek az, hogy a két ország közös katonai kiképzéséket és hadgyakorlatokat tart, mint például a „Nomád Elefánt” nevű hadgyakorlat 2017 áprilisában. India „Kína hátsó udvarában” próbálja lefoglalni Pekinget, hogy Kína ne Új Delhi rovására növelje a befolyását az Indiai-óceánon vagy Dél-Ázsiában.
Csakhogy Kínát és Oroszországot egyszerre nyugtalanítja a mongol elit Nyugat-barátsága. Az Európai Unióval (az unió tagállamaival, köztük Magyarországgal, fenntartott kapcsolatokról lásd ezt a cikkünket) és az Egyesült Államokkal. A kétezres évek elején Mongólia sietett csatlakozni az USA által szervezett terrorellenes hadjárathoz, amiért cserébe Washington 2004-től megengedte, hogy Ulánbátor részesüljön az amerikai szövetségeseknek nyújtott felzárkóztatási programból.
2011-ben Jonathan Addleton, az Egyesült Államok mongóliai nagykövete NATO medállal tünteti ki az Afganisztánban szolgáló mongóliai katonákat. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Barack Obama amerikai elnök hivatali ideje alatt váltak az amerikai-mongol kapcsolatok igazán erőssé, ugyanis Mongólia látványos sikereket ért el a demokráciaépítés és az emberjogi helyzet javulása terén, ami különösen vonzóvá tette őt az amerikai külpolitika számára. Például a kelet-ázsiai ország a 2016-ban kiadott Freedom House jelentés szerint 86 százalékot ért el a demokrácia, az emberi jogok és civil társadalom erőssége terén, mindössze négy ponttal lemaradva az USA-tól. Emiatt aztán
az Obama-adminisztráció minden anyagi támogatást megadott Ulánbátornak:
az USA évenként 300-400 millió dolláros segélyt utal a kelet-ázsiai országnak, a kereskedelmi mérlegük tavaly 170 millió dollárt tett ki. Az Egyesült Államok elkezdte felváltani Kínát az a mongol importoldalon is, főleg a használati, elektronikai és gépipari cikkek terén.
Eddig úgy tűnik, hogy Trump alatt nem lesznek nagy változások az amerikai-mongol kapcsolatokban, továbbra is fenntartják a jó viszont. Igaz, teljesen más okból: Washington számára most nem a mongol demokrácia állapota, hanem a stratégiai helyzete miatt fontos Ulánbátor, hiszen a Kína és Oroszország közé beékelődött állammal igencsak meg lehetne osztani az amúgy évek óta nagyon szorosan együttműködő Peking és Moszkva figyelmét.
Tehát Mongóliát
komoly példaként lehetne állítani a kelet-közép-európai országok, köztük Magyarország elé is.
Nemcsak azon a téren, hogy milyen látványos eredményeket tud elérni egy volt szocialista ország a demokráciaépítés terén, amely képes átvészelni a belső politikai-gazdasági válságokat, hanem a külpolitikai egyensúlyozással kapcsolatban is van mit tanítania Ulánbátornak. Hiszen egy olyan országról van szó, amely földrajzilag ugyan Keleten helyezkedik el, mégis mindent megtesz azért, hogy Nyugatra tartson.
Húsz egyezményt írt alá a Dmitrij Medvegyev kormányfő által vezetett orosz küldöttség Pekingben, miután tárgyalt Li Kocsiang kínai miniszterelnökkel és csapatával.
A két második számú vezető megerősítette, hogy mindkét nagyhatalom kiemelten fontos partnernek tekinti a másikat. Persze
az erőviszonyok alaposan megváltoztak az elmúlt években:
míg Kína Oroszország első számú gazdasági partnere, addig Kínának Oroszország csak a kilencedik. Ráadásul Oroszország komoly gondokkal küzd a szankciók miatt, és azért is, mert az olaj és a földgáz ára mélyrepülésbe kezdett.
Kínának és Oroszországnak van egy hatalmas jelentőségű szerződése földgázszállításról Szibérián át harminc évig Kínába – de a szerződésben ár nem szerepel. Kína most olyan alacsony árat kínál, melyet az oroszok nem fogadhatnak el, mert akkor nem érné meg a csővezeték építése sem. Minderről a sajtót természetesen Pekingben sem tájékoztatták.
A találkozó az időzítés miatt is fontos: Donald Trump hamarosan Kínába érkezik. Ez lesz az első hivatalos kínai látogatása, de személyesen már találkoztak Hszi Csin-ping kínai elnökkel: nyáron, Trump floridai nyaralójában.
Választási kampánya idején Trump fenyegette Kínát,
és baráti jobbot kínált Oroszországnak. A találkozó után viszont szó sem esett az esetleges büntetővámokról Kína ellen, és jól működik a kapcsolat. Oroszországgal már kevésbé: szankciókat is bevezettek, a tavalyi választásba történt orosz beavatkozás miatt.
Hármas csúcstalálkozót tartanak Teheránban, ahol Vlagyimir Putyin mellett Azerbajdzsán elnökét, Ilham Alijevet fogadják. Két fő téma van: a gazdaság és a térség katonai helyzete.
Mindhárom állam az olajra és a földgázra építette stratégiáját az elmúlt évtizedekben, de most az alacsony árak miatt felülvizsgálatra kényszerülnek. Nincs ugyanis miből finanszírozni hatalmi ambícióikat, azokból pedig van bőven.
Azerbajdzsán nem véletlenül vásárolt 5 milliárd dollárért fegyvereket Izraeltől az elmúlt években. Régóta tart a konfliktus Örményországgal, a vitatott terület, Hegyi Karabah miatt.
Irán tovább erősítené befolyását a Közel-Keleten,
főleg Szíriában – ezt viszont Izrael meg akarja akadályozni, ahogy ezt Benjamin Netanjahu el is mondta Putyinnak. Sőt, két hete az izraeli kormánytagok már azt mondták az orosz külügyminiszternek, hogy, ha iráni támaszpontok épülnek Szíriában, azokat le fogják bombázni.
Csakhogy
az oroszok régóta támogatják Iránt,
a támaszpontjaikat is orosz rakétavédelmi rendszer végi. Putyin és Netanjahu viszont nem akar konfliktust a két állam között. Az izraeli miniszterelnök ezért azt kérte Putyintól: figyelmeztesse Iránt.
Irán egyébként még nem döntött a szíriai támaszpontokról – az elnök másra költene inkább, de a keményvonalas Forradalmi Gárda ragaszkodik hozzájuk.
Finnország egykori moszkvai nagykövete pontosan ezt javasolja, és most már van egy olyan elnökjelölt is, aki ezt képviseli majd a januári elnökválasztáson. Finnországban az államfő dönt a diplomáciai és a védelmi ügyekben – természetesen a parlamenttel együttműködve.
Az oroszok rendszeresen megsértik a skandináv és balti államok légterét. Svédország, amely éppúgy mint Finnország, nem tagja a NATO-nak, újra katonai támaszponttá tette Gotland szigetét az orosz fenyegetés miatt. Az egész térségben azt követően nőttek meg az aggodalmak, hogy Oroszország annektálta a Krím félszigetet 2014-ben.
Ekkor volt Finnország nagykövete Moszkvában Hannu Himanen, aki most egy régi tabu ledöntését javasolja:
lépjEN be az ország a NATO-ba.
Könyvet adott ki Nyugat vagy Kelet, avagy a geopolitika visszatérése címmel. A mondanivaló lényege az, hogy jobb félni, mint megijedni, Finnország egyedül képtelen lenne elriasztani egy esetleges orosz fenyegetést. A NATO-val a háta mögött mindjárt másképp mennének a dolgok.
A NATO négy zászlóaljat állomásoztat Lengyelországban és a Baltikumban,
hogy elriassza Moszkvát, mely nemrég nagy hadgyakorlatot rendezett a határvidéken.
Az orosz fenyegetésre hivatkozva Nils Torvalds, a Svéd Néppárt vezére Finnországban azt javasolja: vitassák meg a NATO-tagságot, és ha a többség támogatja azt, akkor lépjenek be a szervezetbe. A jelenlegi elnök nem támogatja ezt, de úgy véli, hogy a népszavazás jó gondolat.
Finnország fenntartja a katonai szolgálatot és hadserege – az ország méreteihez képest – igen erős. 280 ezer katonája a finnek többsége szerint megfelelő elrettentő erőt jelent. Szerintük
a NATO tagság veszélyes lehet, mert az USA esetleg konfliktusba keveredhet Oroszországgal, és akkor ez automatikusan Finnországot is érintené.
A finnek történelmi tapasztalatai óvatosságra intenek: Sztálin csapatai megtámadták az országot azt követően, hogy a Szovjetunió lepaktált Hitlerrel. Hősies ellenállás után a finnek kénytelenek voltak elfogadni egy megalázó békét. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, akkor mellé álltak. Így a vesztes oldalra kerültek és attól féltek: a Szovjetunió bekebelezi őket. Sztálin másképp döntött, de kikötötte: Finnország nem léphet be a nyugati katonai szövetségbe.
Ez persze már régen volt, a Szovjetunió már a múlté. Ezért javasolja a volt nagykövet, hogy lépjenek be a NATO-ba, hogy Moszkvának eszébe se jusson az, hogy egykor Finnország is a cári birodalom része volt.
A NATO képtelen lenne megvédeni kelet-európai tagállamait egy esetleges orosz katonai támadással szemben. Az észak-atlanti katonai szövetség egy titkos dokumentumához hozzájutott a Der Spiegel, s szombaton kínos következtetésekre jutott.
A hidegháború végén a NATO jelentősen csökkentette erőit Európában. 2014-ben Ukrajnában szembekerült egymással az Egyesült Államok és Oroszország, Kijevben nyugatbarát kormányzat került hatalomra, válaszul Oroszország pedig annektálta a Krím félszigetet és lázadást szított Ukrajna keleti, orosz többségű tartományaiban.
A nyugati világ emiatt szankciókat alkalmaz, ám a kelet-európai NATO tagállamokban nőtt az aggodalom:
ha az oroszok megtámadnak minket, akkor vajon Amerika a segítségünkre siet-e?
Növelte az aggodalmakat, hogy Donald Trump amerikai elnök a választási kampánya során oroszbarát húrokat pengetett. Elnöki periódusa első szakaszában egyszer sem említette a NATO-nak azt a kötelezettségét, hogy minden egyes tagállam elleni támadást a többiek úgy értelmezik, mintha őket érte volna agresszió. Vagyis Amerika automatikusan háborúba kerülne Oroszországgal, ha az megtámadná Lengyelországot vagy a Baltikumot.
Trump aztán Varsóba repült és meggyőzte az ott összegyűlt kelet-európai szövetségeseket: számíthatnak Amerikára.
A szándék tehát megvan, de vajon erő is rejtőzik mögötte? Mindenesetre a Der Spiegel által ismertetett NATO dokumentum erős kétségeket ébreszt ez iránt.
Kiderül például belőle, hogyha Oroszország erőteljes támadást indít több tankhadosztály bevetésével, akkor a NATO négy zászlóaljat tud azonnal mozgósítani vele szemben. Nem kell ahhoz katonai szakértőnek lenni, hogy belássuk: ez bizony édeskevés. A NATO ugyan 40 ezerre emelte csapatainak létszámát a határmenti országokban, de ez távolról sem elég. Ráadásul a logisztika egyáltalán nem megfelelő. Lengyelország és a Baltikum korábban a Varsói Szerződéshez tartozott, a területet az oroszok úgy ismerik mint a tenyerüket. A nyugati NATO tisztek távolról sem ennyire tájékozottak. A kelet-európai út- és vasúthálózat sok tekintetben nem felel meg arra, hogy azon amerikai tankok vagy más súlyosabb harci járművek közlekedjenek.
Hagyományos támadás esetén tehát a tagállamok elsősorban a saját erőikre lennének utalva. Ezek pedig eltörpülnek az orosz hadigépezet mellett.
Nemrég az oroszok – Belorusziával közösen – hadgyakorlatot rendeztek Zapad (nyugat) néven, és ez újra megerősítette az aggodalmakat Putyin szándékait illetően. Nemcsak Lengyelországban és a Baltikumban, de másutt is, így Romániában és a skandináv államokban. Ukrajna pedig egyenesen attól tart, hogy a hadgyakorlat felkészülés volt az ország lerohanására.
Moszkva természetesen cáfol, de nyilvánvalóan tisztában van a NATO gyengeségeivel.
Ráadásul ezek a logisztikai nehézségek csak hosszú távon oldódhatnak meg hiszen az út és vasúti hálózat korszerűsítése évekig is eltarthat amellett, hogy csillagászati összegbe kerül.
A Der Spiegel által ismertetett NATO dokumentum tehát csak növeli az aggodalmat, mert azt valószínűsíti, hogy hagyományos haderővel végrehajtott orosz támadás esetén Amerika aligha lenne képes megvédeni az észak-atlanti katonai szervezet kelet-európai tagállamait az agresszióval szemben.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök mondta ezt Szergej Sojgu orosz hadügyminiszternek.
Netanjahu szerint
Szíriában nem lehetnek iráni katonai támaszpontok, mert Irán Izrael megsemmisítésére törekszik.
Irán a szíriai diktátor, Bassar el-Aszad támogatója, Oroszországgal együtt. A Szíriában lévő iráni hadi üzemeket viszont rendszeresen támadja az izraeli légierő, ezért orosz légvédelmi rendszerrel szerelték fel őket.
Netanjahu nemrég Szocsiban tárgyalt Putyin orosz elnökkel és ott tisztázták: Izrael előre értesíti a szíriai légicsapásokról az oroszokat, akik cserébe nem működtetik rakétavédelmi rendszerüket.
Izrael azt is szeretné, ha Oroszország eltávolodna Irántól.
Netanjahu szerint helyes, hogy Trump fel akarja mondani az Iránnal megkötött nukleáris egyezményt. Oroszország szerint viszont az egyezmény felmondása csak tovább fokozná a feszültséget a Közel-Keleten.
Most először számolt be megaláztatásairól nyilvánosan egy csecsenföldi meleg férfi. Azt mondta: megverték, megalázták és halálosan megfenyegették. Jogvédők szerint idén több száz meleg férfit vettek őrizetbe és kínoztak meg Csecsenföldön, többet meg is öltek.
Szentpéterváron tüntetést is tartottak a csecsen melegek elleni erőszak ellen Fotó: Wikimedia Commons
Makszim Lopuhov az első, aki nevét vállalva, nyíltan kiállt, és elmondta, mi történt vele. Más áldozatok korábban csak külföldre menekülésüket követően, nevük elhallgatását kérve adtak beszéltek.
Márciusban jelentek meg az első beszámolók arról, hogy
az autokratikus dél-oroszországi köztársaságban valóságos hajtóvadászat indult a melegek ellen.
„A fő vád az volt ellenem, hogy meleg vagyok” – mondta moszkvai sajtótájékoztatóján Lopuhov. A 30 éves férfi a szibériai Omszkból származik, 2015 óta dolgozott Groznijban, a csecsen fővárosban.
Azt mondta, márciusban letartóztatták és egy rendőrőrsre hurcolták, ahol tizenkét napot töltött fogdában.
„A rendőrök 10-15 percenként bejöttek a cellámba, és azt mondák, meleg vagyok, az ilyeneket meg kell ölni”
Azt is mondta: rendszeresen megverték, botokkal ütötték a lábát, a combját, a fenekét és a hátát. „Nagyon agresszíven, kegyetlenül viselkedtek, megaláztak és megsértettek” – mondta. Arról is beszélt, hogy naponta hallotta, hogy más melegek kiabálnak és kegyelemért könyörögnek, miközben kínozzák őket.
Mielőtt szabadon engedték, arra kényszerítették, hogy hagyja ujjlenyomatát egy fegyveren, és videofelvételen kellett beismernie, hogy meleg.
„Most csak egyetlen dolgot akarok: tegyenek igazságot”
– mondta a férfi, aki a Novaja Gazeta irodájában tartott sajtótájékoztatót. A független napilap számolt be elsőként arról, hogy a csecsenföldi hatóságok üldözik a melegeket.
Ramzan Kadirov Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov
Az első beszámolók után az orosz főügyészség nyomozást indított, de a nyomozók azt állították, hogy nem kaptak hivatalos feljelentést. Múlt pénteken viszont az orosz emberi jogi biztos bejelentette, hogy megkapta az első hivatalos bejelentést (Lopuhovét), és továbbította a kiemelt bűnügyekben illetékes központi Nyomozó Bizottságnak.
Emberi jogi csoportok szerint idén
több mint száz meleg férfit vettek őrizetbe Csecsenföldön,
többet pedig megöltek.
Ramzan Kadirov, Csecsenföld Putyinhoz közel álló autokrata vezetője viszont tagadta a vádakat. Még tavasszal azt mondta: Csecsenföldön nincsenek is melegek.
Ha a Szabadságpárt adja az alkancellárt az új osztrák kormányban, akkor együtt lobbizhatnak Orbán Viktorral az Oroszország elleni szankciók feloldása érdekében az Európai Unióban. A Szabadságpárt ugyanis Vlagyimir Putyin pártja Ausztriában.
A szélsőjobboldali párt – amely minden valószínűség szerint bekerül a kormányba – már régóta jó kapcsolatokat ápol Moszkvával, egykori vezére, Jörg Haider is tett korábban látogatást az orosz fővárosban. Amikor pedig tavaly Norbert Hofer hajszállal bár, de elveszítette az elnökválasztást Ausztriában, a Szabadságpárt vezetői az orosz fővárosba siettek, hogy aláírjanak egy ötéves együttműködési szerződést Putyin Egységes Oroszország pártjával.
„Mindkét párt a patriotizmus szellemében kívánja nevelni az ifjúságot”
– hangsúlyozza az akkori szerződés. Ez nemigen utal a múltra, hiszen a Szabadságpártot egykori SS tagok alapították 1956-ban, miközben Putyin családja abban a Leningrádban élt, ahol hatszázezer civil halt éhen, amikor a német csapatok gyűrűbe fogták Oroszország második legnagyobb városát.
De hát az már régen volt: ma Putyin keresi és meg is találja a szélsőjobb pártokat és szervezeteket Európában. A francia Marine Le Pen a választások előtt látogatott el Moszkvába, ahol Putyin pénzügyi támogatást ígért a Nemzeti Frontnak, amely azonban így sem nyert Franciaországban.
A Szabadságpárt tagadja, hogy pénzügyi támogatást kapna Moszkvától.
De választási programjának része, hogy ha hatalomra kerül, akkor küzdeni fog azért, hogy az EU feloldja a 2014-ben Oroszországgal szemben, a Krím-félsziget annektálása miatt bevezetett szankciókat. A Szabadságpárt szerint az annexió jogos volt.
Különösen érdekes Johannes Gudenus bécsi alpolgármester szerepe. A 41 éves politikusra nagy jövő vár Ausztriában. Ő a tanulmányait részben Moszkvában végezte, folyékonyan beszél oroszul, és persze kiváló kapcsolatokkal rendelkezik Oroszországban. Szergej Zseleznyak, a moszkvai Duma elnöke ugyan szerepel az EU tilalmi listáján, de ő írta alá a szerződést a Szabadságpárttal, és ezért részt vehetett a Szabadságpárt kongresszusán.
Minderről Eva Zelechowski újságírónő számolt be a Deutsche Welle-ben. Az újságírónő nemrég könyvet adott ki ezzel a címmel: Putins rechte Freude, azaz Putyin jobboldali barátai.
Ha a Szabadságpárt adja majd az alkancellárt, akkor Ausztria elkezd majd lobbizni az orosz szankciók feloldása érdekében
az Európai Unióban, éppúgy mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Vagyis ezen a téren kialakulhat egy osztrák-magyar együttműködés az európai diplomáciában – állapítja meg a Deutsche Welle.
Az oroszok nem csak a közösségi média segítségével avatkoztak be az amerikai választásba. Még a tavaly világszerte őrületet okozó mobiljátékot, a Pokémon Gót is felhasználták ehhez.
Az oroszoknak többek között
az is a stratégiájuk közé tartozott, hogy a faji ellentéteket gerjesszék, és ezáltal növeljék a feszültséget.
Ezért a feketék elleni rendőri erőszak miatt indított Black Lives Matter kampányba is beszálltak, és itt is megosztó üzeneteiket terjesztették, a CNN forrásai szerint.
Külön kampányt indítottak, ez volt a „Don’t Shoot Us” (Ne lőjetek le minket) – amelyet egy, az orosz kormányhoz közel álló szervezet, az Internet Research Agency vezényelt. A kampánynak Facebook-oldala is volt – azok közé tartozott, amelyet a Facebook eltávolított, mondván, az orosz dezinformációs kampányhoz tartoznak.
Fotó: MTI/EPA/David Moir
A Pokémon Gót úgy használták fel, hogy az egyik weboldaluk arra bíztatta a játékosokat, hogy olyan helyeken vadásszanak Pokémonokra, ahol állítólag (vagy sok esetben valóban) rendőri brutalitás történt, és az elkapott Pokémonokat a rendőrök áldozatairól nevezzék el.
Ezzel valószínűleg azt akarták elérni, hogy minél többen beszéljenek a történtekről, és megmaradjon a feszültség.
Versenyt is hirdettek, amazonos ajándékkártyákért. Ehhez képernyőfotókat kellett küldeni emailen. Azt nem tudni, hányan vettek részt a játékban, a CNN információi szerint ajándékkártyát senki nem nyert.
A játékot gyártó Niantic szerint az biztos, hogy a Pokémonon keresztül adatok nem kerülhettek az oroszokhoz, ezért is kérhettek képernyőfotókat. Közleményükben azt írják, még vizsgálják, hogy pontosan mi is történt.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
