Kezdőlap Címkék Orosz hadiipar

Címke: orosz hadiipar

Amerikai vád: Kína erőteljesen segíti az orosz háborús gépezetet

“A kínaiak segítik az orosz hadiipart, cserében Moszkva olyan technológiákat ad át Kínának, melyeket eddig megtartott magának” – hangsúlyozta brüsszeli sajtóértekezletén az amerikai külügy második embere.

Kurt Campbell államtitkár a NATO és az Európai Unió szervezeteinek vezető szakértőivel tárgyalt, majd tájékoztatta a sajtót. “Mindkét kormányzat rejtegetni kívánja ezt a magas szintű katonai együttműködést“ – jelentette ki az amerikai külügyi államtitkár. Aki hangoztatta, hogy különösen az zavarja Washingtont: Peking olyan katonai technológiákhoz juthat, amellyel eredményesebben szállhat szembe az amerikai flottával a Dél-kínai tengeren. Miről van szó? Tengeralattjáró, repülőgép és rakéta technológiáról, melyek erősíthetik a kínai flottát illetve a légierőt.

Washington folyamatosan arra biztatja NATO szövetségeseit, hogy ne csak Oroszország ellen alkalmazzanak szankciókat az ukrajnai háború miatt, de korlátozzák kapcsolataikat Kínával is, mert egyre erősödik a katonai együttműködés Peking és Moszkva között. A nemrég százéves korában elhunyt Kissinger ex külügyminiszter többször is figyelmeztette Washingtont, hogy hidegháborús diplomáciája közelebb hozza egymáshoz Kínát és Oroszországot holott az USA-nak az az érdeke: a két nagyhatalom jobb kapcsolatokat ápoljon Washingtonnal mint egymással. A Biden adminisztráció másképp gondolja: 2021- ben stratégiai ellenfelének nyilvánították Kínát és Oroszországot.

Miről tárgyalt Jake Sullivan Pekingben?

Biden nemzetbiztonsági tanácsadója hivatalosan az amerikai elnök és Hszi Csin-ping csúcstalálkozóját készítette elő, ezért is fogadta őt a kínai államfő. Jake Sullivan ezenkívül találkozott a kínai vezérkari főnökkel és több más magasrangú kínai katonával. Nem sokkal ezután videó konferencia jött létre, melyen a térségben állomásozó amerikai flotta parancsnoka elbeszélgetett a területileg illetékes kínai tábornokkal. Ilyen megbeszélésre már évek óta nem került sor.

Jake Sullivan állítólag azt ígérte a kínaiaknak, hogy amennyiben Kamala Harris nyeri az elnökválasztást, akkor a kapcsolatok normalizálására számíthatnak Washingtonnal. Donald Trump is úgy nyilatkozott a Fox Newsnak, hogy jó kapcsolatokra törekszik Kínával: ”remélem, hogy Hszi elnök is tisztában van ezzel.”

Még senki sem tudhatja: miképp alakul a világ két legnagyobb hatalmának viszonya az amerikai elnökválasztás után. Peking igyekszik elkerülni a katonai szembenállást, mert tisztában van azzal, hogy az USA ezen a téren még sokkal erősebb, ráadásul fontos szövetségesei vannak: Ausztrália, India, Japán stb.

Peking a gazdasági verseny híve, mert arra számít, hogy e téren legyőzheti az Egyesült Államokat. Hszi Csin-ping elnök G2 megoldást akar vagyis azt, hogy az USA és Kína együtt kormányozza a világot, de ezt mind Kamala Harris mind pedig Donald Trump elutasítja.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK