Komoly jelei vannak annak, hogy a kormányban is felismerték: a Parragh László MKIK-elnök által favorizált szakképzéssel ellentétben mégsem biorobotokat kell képezni a gazdaság számára.
Címke: oktatás
A gyerekeknek nem tetszik az orbáni iskola
A gyerekek elutasítják a kormány által erőltetett szakgimit, legtöbben diplomát szeretnének, de elsősorban a jobb helyzetű családokban élők. Az elmaradott vidékeken élő szegény szülők gyerekeiből alacsony státuszú felnőttek lesznek. A belső mobilitás szinte bezárult egy friss, „házon belüli” felmérés szerint.
A hetedik osztályos gyerekek elsöprő többsége már gondolkodik jövőjén, legtöbben a szülőkkel beszélik meg. Az eredmény azonban nem az, amit az Orbán-kormány erőltet évek óta: a korábban szakközépiskolának nevezett, azóta szakgimnáziumnak átkeresztelt iskolatípust a gyerekeknek alig 12 százaléka tervezi választani, bő ötödük is szakképzettséget és érettségit választana. A legnagyobb csoport azonban (36 százalék)
hét-tíz évig tanulna, hogy diplomát szerezzen
– derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) felméréséből, amelyben kilencezer hetedik osztályos diákot kérdeztek meg, feltérképezve családi viszonyaikat, helyzetüket is.
A tanulmányt olvasva szembetűnő a GVI szinte tudathasadásos vívódása. „Gazdájuk”, Parragh László MKIK-elnök a kormány legfőbb oktatáspolitikai háttérembere, a gyerekek szakgimnáziumba terelésének, a „nem kell ennyi diplomás, inkább sok szakmunkás” elvének bősz támogatója. Ezzel szemben a felmérés egyértelműen arra mutat, hogy ez az út sehová se vezet, s ezt a készítők – ha burkoltan is – elismerik.
A hetedikes gyerekek tehát szembe szállnak a kormányzati szándékkal, és legnagyobb csoportjuk felsőfokú képzést tervez. Változatlanul sokan mennének gimnáziumba.
A felmérés rámutat arra is, hogy a családi-társadalmi helyzet alapvetően befolyásolja a következő nemzedék sorsát, lehetőségeit. A továbbtanulási tervek ahhoz igazodnak, mit látnak a 13-14 évesek otthon: a szegény környezetben felnövő gyerekek ambíciói sokkal alacsonyabbak, mint a jobb módúakéi. Vagyis
a rossz körülmények között élő fiatalok jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek,
és körükben nagyon kevés a diplomát tervezők száma.
Gyakran továbböröklődik a szülők végzettsége, és jellemző az ő törekvésükre, hogy kétharmaduk inkább valamilyen szakmát és érettségit szánna gyerekének, és csak negyedük szeretne diplomát látni.
Érdekes következtetésük a felmérés készítőinek, hogy a szülők a szakmaszerzést és a diplomát egymást kizáró továbbtanulási lehetőségnek látják, holott a szakgimnázium utáni diplomaszerzés is lehetséges mód. Ez utóbbi állítás az MKIK – és Parragh -, valamint a kormány hivatalos álláspontja, noha oktatási szakemberek szinte egyöntetű véleménye az, hogy a közismeretei tárgyaktól kicsontozott szakgimnáziumi képzésből alig vezet út a felsőoktatásba.
A társadalmi rétegek közti (felfelé) mozgások befagyását mutatja nem csak az, hogy a szellemi érdeklődésű gyerekek inkább vágynak felsőfokú tanulmányra. Hanem a szakmunkásnak szánt gyerekek alacsony végzettségű fizikai munkás vagy segélyből élő szülőkkel rossz anyagi helyzetben nőnek fel. Ez pedig alacsony motivációs szintet és kevés önállóságot ad nekik örökül, ami – a rosszabb tanulási képesség miatt – egyenes út a szakképzésbe.
A társadalmi rétegbe fagyás másik mutatója, hogy a gazdaságilag és jövedelmileg rosszabb helyzetű Kelet-Magyarországon a szülők által helyeselt
szakmaválasztás újratermeli az egyenlőtlenségeket és tovább mélyíti a területi leszakadást.
A Dunántúlon és Közép-Magyarországon a hetedikesek inkább választanak szellemi munkájú jövőt, a keleti végeken viszont „hetedíziglen” a fizikai foglalkozásokra készülnek.
A szegény környezetben felnövő gyerekek szerény ambíciói azt eredményezik, hogy nekik jellemzően érettségit nem adó szakközépiskolába készülnek. Az pedig csak következtetésként vonható le a felmérés ismertetéséből, hogy ezek az alacsony társadalmi státuszok mennek tovább a következő generációra.
A GVI szakembereinek egyik fontos tanácsa, hogy az alacsony tanulási képességű gyerekek a középiskolákban több problémamegoldással kapcsolatos általános készséget sajátíthassanak el. Ez ugyancsak ellentétes a közismeretei tudást mellőző politikai akarattal.
A tét az egyetemek és az oktatás szabadsága
Az Eötvös Károly Intézet a Független Hírügynökséghez eljuttatott véleménye szerint a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetésének szándéka valójában az egyetemek és az oktatás szabadságáról szól.
Mint ismeretes, augusztus 9-én az érintett egyetemek egynapos határidőt kaptak arra, hogy a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetéséről szóló rendeletet véleményezzék – írja állásfoglalásában Eötvös Károly Intézet. Az ELTE másnap megalázkodó hangú közleményt adott ki, amelyben a döntés tudomásulvétele mellett, ilyen egyeztetést nem kérve, fejezte ki készségét az „esetleges további szakmai egyeztetésekre”.
Az ezt következő napon a megszüntetendő szakot gondozó ELTE Társadalomtudományi Kara éles hangon tiltakozott a szak – amelynek jelenleg hatályos tartalmát a 18/2016. (VIII. 5) EMMI rendelet tartalmazza – indoklás és érdemi vita nélküli megszüntetése miatt.
Ezután az ELTE olyan újabb nyilatkozat adott ki, amelyben a döntéssel szemben már kifejezi egyet nem értését, sőt érdemi vitát is kezdeményez,
ám az első levél erősen vitatható lényegi tartalmát újból megerősíti: „Az Egyetem tisztában van azzal, hogy a fenntartó minisztériumnak jogában áll a képzési portfólió megváltoztatása, beleértve egyes szakok indításának megakadályozása. Az ELTE a fenntartó döntését ezért tudomásul veszi, ugyanakkor fontosnak tartaná a témakörrel kapcsolatos szakmai és társadalmi vita előzetes lefolytatását”.
De vajon tényleg olyan egyszerű-e annak megítélése, hogy működő egyetemi szakok megszüntethetők-e ilyen módon, igazolható-e a „fenntartó minisztérium” joga erre, és az érintett egyetemeknek ilyen esetekben mi mindent kell még tudomásul venniük?
Az Eötvös Károly Intézet állásfoglalása felidézi, hogy a 13. század óta (vö. sötét középkor) az európai alkotmányos kultúrának és hagyománynak része az egyetemi autonómia.
Az egyetemi autonómiának pedig az eltelt századokban alapértéke az oktatás szabadsága,
ami lényegét tekintve azt jelenti, hogy az egyetemnek szabadsága van abban a tekintetben, hogy mit tanít, az egyetemi hallgatónak pedig arra, hogy mit tanul.
Az Európai Unió Alapjogi Kartájának 13. cikke szerint „a művészeteknek és kutatásoknak mindenféle megszorítástól menteseknek kell lenniük. Tiszteletben kell tartani a tudomány szabadságát.”
Az Alaptörvény X. cikk (2) bekezdése szerint „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.”
A Magna Charta Universitatumot 1988-ban az első európai egyetem (Bolognai Egyetem) megalapításának kilencszázadik évfordulóján fogalmazták. A 388 rektori aláírás egyike az ELTE rektorának kézjegye. „(A)z egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.”
A társadalmi, szakmai és alkotmányos vita csak ezeken az alapokon, az egyetemi és tudományos szabadságok elismerésén indulhat el!
LMP: a GDP 8 százalékát kell oktatásra fordítani
A Shanghai Ranking felsőoktatási ranglistája szerint magyar egyetem a legjobb 500-ban sincs benne. Az LMP egy Jövő Alapot hozna létre a felsőoktatás és a fiatalok általános helyzetének javítása érdekében.
Az LMP-nek a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a felsőoktatás kapuit jobban ki kell tárni, mert az alapvető cél, hogy minél több fiatal tanuljon tovább vagy szerezzen használható szakmát. Ennek érdekében első körben meg kell szüntetni a felsőoktatási tandíjakat, bővíteni kell az ösztöndíjakat.
Az LMP Jövő Alapot hozna létre,
amelynek alapvetése, hogy mindenki számára biztosítani kell bármennyi diploma és a doktori fokozat tandíjmentes megszerzését, ugyanis a tudás a legkönnyebben és legfenntarthatóbb módon szaporítható, legértékesebb gazdasági erőforrás. Ehhez a GDP legalább 8 százalékát kell átfogóan az oktatásra, a jövőbe való befektetésre fordítani.
Mint írják, Magyarország alapvető érdeke, hogy a fiatalok minél nagyobb energiája irányuljon a tudásgyarapításra. Ez a költségvetés szempontjából a legfontosabb befektetés a jövőbe.
Orbán Viktor: Nem ellenség kell, hanem ellenségkép
– Miniszterelnök úr! Köszönjük, hogy fogadott bennünket
– Nekem a sajtó, az emberek tájékoztatása minden másnál fontosabb.
– Megtisztelő. Akkor csapjunk bele a közepébe! Több nemzetközi felmérés is azt mutatja, hogy a magyar diákok elmaradtak az európai átlagtól. Nem aggódik emiatt?
– Egyáltalán nem aggódom. Sőt, kifejezetten elégedett vagyok az eredménnyel. Ez volt a célunk.
– Hogy lemaradjunk?
– Hogy tanulatlan, könnyen manipulálható embereket neveljünk. Úgy látom, elindultunk egy úton, s jó irányba megyünk.
– Önök szerint az országnak buta, gondolkodásra képtelen polgárokra van szüksége?
– Így is lehet fogalmazni. Én inkább úgy mondanám, hogy nekünk olyan emberek kellenek, akik alattvalóként viselkednek. Mindent elhisznek, amit mondunk nekik. Ehhez pedig az kell, hogy eszükbe se jusson önállóan gondolkodni. Ezért alakítottuk át az oktatást. Még csak az út elején járunk, de már kezdenek látszani az eredmények. Remélem, legközelebb még rosszabbul teljesítenek a magyar diákok a nemzetközi teszteken.
– És mi legyen azokkal, akik az Önök erőfeszítései ellenére is megmaradnak okos, értelmes, gondolkodó embernek?
– Ők, ha akarnak, elmehetnek külföldre. Vagy keresünk nekik olyan elfoglaltságot, ahol megtalálják a módját, hogy beleszürkülhessenek a környezetükbe. Nem vagyunk türelmetlenek, időnk van, több is, mint elég.
– Térjünk át az egészségügyre. Ott is vannak problémák. Hosszúak a várólisták, gyakoriak a kórházi fertőzések.
– Akinek ez nem tetszik, válassza a fizetős egészségügyet. Nagyon jól felszerelt fizetős kórházaink vannak. Aki nem tudja megfizetni, mert nincs rá pénze, az magára vessen. Nézze meg legjobbjainkat, Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Rogán Antal, de említhetném a vejemet is. Ők mikor panaszkodtak a magyar egészségügyre? Csak a magyar átlagember nincs megelégedve a viszonyokkal, ezen is változtatni fogunk.
– Önök, ahol csak tehetik, támadják a civil szervezeteket. Úgy tűnik, Önöknek mindig valamilyen ellenségre van szükségük.
– Nem ellenségek kellenek nekünk, hanem ellenségképek. Hogy az emberek mindig gyűlöljenek valakiket. Bizonyára emlékeznek még, hogy kormányzásunk elején az oligarchák, majd a bankok voltak a fő ellenség. Utána jöttek a filozófusok, majd a tanárok. Legújabban a bírák, az akadémikusok. Jól jött nekünk a menekültválság, lehetett uszítani a migránsok ellen. Most már ez kezd egy kicsit kifújni, bár azért még vannak benne tartalékok. Ezzel együtt, előre gondolkodunk, ezért most újból előhúztuk a civil-kártyát. Most és a közeli jövőben őket utáltatjuk meg a magyarokkal.
– Miniszterelnök úr, arra még nem gondoltak, hogy esetleg nem izgatni, hanem igazgatni kellene az országot? Kormányozni, ha úgy tetszik.
– Gondoltunk erre is, de politikailag nem kifizetődő. Kormányozni? Ezeknek?
Orbánék óriási álszentsége
Csáki György, közgazdász egyetemi tanár, jó rálátása volt a magyar privatizációra és a külföldi működőtőke-áramlásra. A Független Hírügynökségnek kifejtette: a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt.
- összességében jó évtizedes előnyünk volt, ezért is voltunk a befektetők kedvencei
- senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint a kilencvenes évek közepén
- nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt, a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül
- Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon
- milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?
- Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk
Beszélgetésünk apropóját az adja, hogy most jelent meg az UNCTAD legfrissebb jelentése a globális működőtőke-áramlásról. Az adatok fényében elmondható, hogy a kormányzati szlogennel ellentétben Magyarország nem teljesít jobban sem a versenytársaihoz, sem a világ átlagához képest. Ön nem csak elméleti síkon, kutatóként és egyetemi tanárként, de a privatizáció ügynökségnél, a gyakorlatban is végig asszisztálta a hőskort. Milyenek voltak a kezdetei évek?
A kilencvenes évtizedben Magyarország csodájára jártak amiatt, hogy mennyi külföldi működőtőkét vonzott, s ez valóban így volt, nem kis részt köszönhetően annak az előnynek, amelyet az jelentett, hogy a többi közép-kelet-európai országhoz képest nálunk korábban, a rendszerváltást pár évvel megelőzően, 1988-ban megkezdődött ez a folyamat. A befektetőket pedig első perctől kezdve érdekelték a kínált lehetőségek. A kilencvenes évek elején esett például meg a következő történet velem: egy MBA-kurzust tartottam egy dél-afrikai csoport számára, s az utolsó előadás után közös vacsorával ünnepeltünk. Néhány viszki elfogyasztása után megkérdeztem az egyik dél-afrikait, hogy miért vették meg honfitársai egy olyan kis sörgyárat, mint a Kőbányai Sörgyár (amelynek akkor már lezajlott a privatizációja), amire visszakérdezett: „Tudod, hány sörfogyasztó van ma Magyarországon? Négymillió, mi meg úgy számolunk, hogy némi korszerűsítés után a sörgyárnak lesz 1,5 millió új fogyasztója.
Hol másutt tudsz másfél millió új fogyasztót szerezni”.
Emlékszik még, hogy mennyire megdöbbentünk az intim betétes reklámokon például, nos, ma már persze tudjuk, hogy ők is az új, 2-4 millió fogyasztót célozták meg. Sehol másutt nem lehetett ilyen tömegben új fogyasztókat találni azokban az időkben.
Nálunk pedig már 1988-tól szabad volt a pálya: megszülettek a szükséges törvények, kialakították a külső konvertibilitást, a vállalatvezetőknek volt kapcsolatuk a külfölddel – az ország ilyen megközelítésben kinyílt.
Nyitottá vált és fel tudta mutatni mindazt, amit egy külföldi befektető keresett. S tette ezt a rendszerváltás előtt – ezért is volt jó pár év előnyünk a kilencvene évek elején a többi térségbeli volt szocialista országgal szemben.
Mi volt a korai nyitás oka? Politikai felismerésre vagy gazdasági racionalitásra vezethető vissza, hogy már a Kádár-rendszer vége tájt végrehajtottunk ekkora nyitást? Hasonlítható-e ez ahhoz a kényszerhez, amely a Nemzetközi Valutaalaphoz való 1982-es csatlakozásunkat eredményezte?
Több tényező érvényesült egyidejűleg, egymást erősítve. Magyarország erősen eladósodva jutott el a rendszerváltáshoz, belső forrás – tőke –sem állt rendelkezésre, az állam nem volt képes fejleszteni. Ugyanakkor a közgazdászok tudták, hogy a külföldi tőke beáramlása páratlanul dinamizálhatja a gazdaságot. S ne feledjük, hogy
ez az 1989-ben megfogalmazott „washingtoni konszenzus” kora, a globalizáció kibontakozásának kora,
amikor mindenki – nemzetközi szervezetek, tekintélyes szakértők, kormányok – a liberalizációt, a nyitást támogatták.
Mit eredményezett a gazdaság szempontjából, hogy a rendszerváltást követően ilyen gyorsan és ekkora volumenben elindult az FDI beáramlása a magyar gazdaságba?
Az ország rendkívüli eladósodottságának a kinövésére a legegyszerűbb mód a külföldi működőtőke beáramlása mutatkozott, hiszen az FDI nem más, mint nem adóssággeneráló külföldi forrásbevonás. Emellett technológiát, know-how-t hoztak az új külföldi tulajdonosok, arról nem is szólva, hogy piacokat is, amelyekre égető szükség volt, hiszen a KGST összeomlott, a volt szocialista országokban kevéssé volt fizetőképes kereslet, az új nyugati tulajdonosok pedig nyugati piacokat is hoztak magukkal.
Mindenesetre elértük, hogy 1994-95-re az FDI már fedezte a folyó fizetési mérleg hiányát, így szépen lassan kinőttük az adósságot anélkül, hogy sokkterápiára szorultunk volna, mint például a lengyelek.
Ha a statisztikákat nézzük, a nagy lendület és nagy előny egészen a kilencvenes évek végéig kitartott: a magyar gazdaság FDI-vonzó képessége mindvégig magasan verte a többi volt szocialista országét. Pedig ott is hasonló gazdaságpolitikai kényszerek voltak. Mi volt a már említett időfaktoron kívül ennek az oka?
Igazából a többiek csak 1998 tájékán kezdtek el komolyan ráállni a külföldi tőkebevonásra. Ez részben az eltérő privatizációs módszerek miatt volt így: a csehek és a szlovákok például kuponos privatizációt hajtottak végre, amely – szemben a magyarral – bonyolította a külföldiek helyzetét. Lengyelországban pedig csak azután tudtak erre ráfeküdni, hogy 1995-ben átütemezték a nyolcvanas évektől felhalmozott és görgetett külföldi adósságukat. Összességében tehát jó évtizedes előnyünk volt. Ezért is voltunk a befektetők kedvencei a térségben.
Amely előnyt azután szépen elveszítettük. Miért is?
A kétezres évtizedben valóban ez történt, de ez akkor nem gazdaságpolitikai hiba eredménye volt, hanem pusztán amiatt, mert a többiek utolértek minket. Arról nem szólva, hogy a kilencvenes évekhez képest már olyan nagyot nem lehet dobni: senki nem várhatja, hogy olyan arányban jöjjön a külföldi működőtőke, mint tette azt a kilencvenes évek közepén. Mert hogy ugyan az igaz, hogy
a magyar tőkevonzó képesség rosszabb a kelleténél, de a kellete is gyengébb, mint volt a kilencvenes években.
Miért?
Ennek több oka van, közte az, hogy ma már nincs olyan befektetői környezet, mint amilyen volt az Európai Uniós csatlakozásunkat megelőzően. Tény, nem csak nálunk, például Portugáliában is kimutathatóan több FDI áramlott be az uniós tagságot megelőzően, mint utána. De nem is a mennyiség a lényeg, szerencsére ma már nincs folyó fizetési mérleghiány, amelyet tömködni kellene. Tehát nem létszükséglet a magyar gazdaság számára, hogy egymilliárddal több vagy kevesebb áramlik be egy adott évben.
A kérdés ma már úgy merül fel, hogy milyen hozzáadott értéket képes előállítani a nálunk befektetett tőke.
Ezen a téren hogyan állunk?
Ebből a szempontból nincs annál nagyobb öngól, mint a feldolgozóipari termelés behozatalára helyezni a hangsúlyt. Hiszen annak van a legalacsonyabb hozzáadott értéke. Elég ránézni a mosolyábrára, amely egyértelműen kimutatja, hogy a tervezés, a marketing, a szoftverfejlesztés, stb. mind több hozzáadott értéket képvisel, mint a gyártás. Magyarul a szolgáltatások járulnak a legpozitívabban a gazdasághoz az FDI-n belül. Nem véletlen, hogy az UNCTAD adatai szerint 2016-17-ben a zöldmezős FDI közel hatvan százalékának a célja a szolgáltatási szektor volt, s csak 40 százalék a feldolgozóipar. Ez egyébként viszonylag új jelenség, s
a gazdaságpolitikai alakítóinak ezt is figyelembe kellene venniük.
Milyen szerepet játszik – trendjében is – a támogatás, ösztönzés az FDI-beáramlásban? Ma többet kell kínálni a befektetőknek, min korábban?
Jócskán megemelkedett a fajlagos támogatások értéke Magyarországon.
Önmagában a támogatás, ösztönzés persze nem ördögtől való dolog, a kérdés inkább az, hogy mit és hogyan. Régi ez a történet is, de azért ma már tudjuk, hogy a támogatások önmagukban nem vonzzák be a befektetőket, már csak azért sem, mert azok nagyon inflálódnak szerte a világban, s ha nem kapja meg a megfelelő ösztönzést, a befektető nem jön ide vagy akár kivonul. De ez is folyamatosan változik: a magyar gazdaságban annyira középpontba került autóipar ma még az alacsonyabb bérek miatt választja Magyarországot, de ez is ki fog futni, mivel a központi kérdés nem is a bérek nominális szintje, hanem az ár-értékaránya. Ma még viszonylag kvalifikált munkaerőt talál itt a nyugatinál alacsonyabb költségen – a példánál maradva – az autóipari befektető. Merthogy a kilencvenes évek elején az Antall-kormány – megjegyzem az SZDSZ támogatásával – felszámolta a szakszervezeteket, s ma gyakorlatilag nincs korlátja a túlmunkának. Ahol azonban erős a szakszervezet, ott nem engednek heti hatvan órát dolgoztatni, még akkor sem, ha kifizetik számukra a túlórát.
Nálunk tehát ma még a teljesítményhez képest olcsó bérért lehet foglalkoztatni és túlóráztatni az embereket.
Ám ha nem fektetünk hangsúlyt az oktatásra, képzésre, akkor ez a relatív előny el fog párologni. S ami még mindig előnye Magyarországnak két egyre fontosabbá váló faktor: a szállítási költség és idő kérdése. Nem véletlenül hoznak vissza multik termelés Ázsiából Európába, ezzel ugyanis csökkentik saját kockázatukat: hiszen ha a piac plusz termékeket akar nagy mennyiségben rövid idő alatt, akkor annak biztosítása egyszerűbb, biztonságosabb és a szállítási költségek miatt olcsóbb is Európából, mint mondjuk Kínából.
Említette, hogy a legfontosabb az oktatás, szakképzés, a folyamatos képzés és átképzés körülményeinek a megteremtése lenne. Az ezt felügyelő miniszter ne tudná ezt?
S emellett a kutatás-fejlesztésre is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. Nem is értem Palkovics Lászlót, az előző Orbán-kormány oktatásért felelős államtitkárát, aki a negyedik Orbán-kormányban már miniszteri posztot visz, s pont az innovációs és technológiai tárcát vezeti. Ő a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyetteseként és az újonnan létrehozott Járműtechnológiai Tanszék létrehozójaként, vezetőjeként jelentős szerepet játszott az adott befektető, a Daimler feltételeinek a teljesítésében.
Ha valaki, Palkovics tényleg tudja, hogy mennyire fontos a befektetők számára a kvalifikált – közép- és felsőfokú végzettségű – szakembergárda biztosítása.
De azért vannak a befektetői környezetnek egyéb ismérvei is, azokban pedig nem állunk olyan jól. Gondolok itt például a kiszámíthatóságra, a jogbiztonságra, a szabályozórendszerek áttekinthetőségére, a korrupcióra, stb.; nem véletlen, hogy a befektetők körében végzett felmérésekben (például a DUIHK-é) rendre felróják ezeket. É mégis folyamatosan fejlesztenek – a Daimler, az Audi, s a többiek. Ezt most akkor hogyan?
Merthogy mindennek ellenére bőven megvan a nyereségük. Hiába jártatják a szájukat, amikor megkérdezik őket a befektetői környezet milyenségéről, annak egyes elemeiről – olyan nagy nyereséget tudnak elérni Magyarországon, hogy nem kockáztatnak azzal, hogy máshova telepítik a termelésüket. És menekülnek is előre sokan. Gondoljon csak bele: milyen bonyolult lenne például egy két millió motor gyártására kiépített kapacitást áthelyezni máshova! Mondhatnám, hogy
a pénz beszél, a kutya ugat; az erkölcsöt nehéz pénzzé tenni – igaz, ők meg sem próbálkoznak vele.
Nem ennek a nem megfelelő befektetési környezetnek tudható be, hogy az elmúlt években igencsak megcsappant a beáramló külföldi működőtőke? Az UNCTAD most közzétett adataiból is látszik a tendenciájában komolyan csökkenő befektetési kedv.
Részben igen, ma már nem annyira nagyvonalúak, nem fektetnek be annyit, mint amennyit korábban, aminek csak részben vannak tőlünk független okai is. S messze nem fektetnek be annyit, amennyire számítani lehetett, főleg a nagy autóipari befektetők – Audi, Daimler, GM – megjelenése és folyamatos fejlesztései után szembetűnő ez a jelenség. Látszik, hogy nem teljesen kerek ez a történet: nem követik őket a beszállítóik. Még a Gyurcsány-kormány idején történt: tagja voltam Győrben a Széchenyi István Egyetem Gazdasági Tanácsának, s személyes tapasztalatból tudom, hogy az Audinak kilenc kérésre volt, ezek egyike, hogy az egyetem felügyeljea szakképzést, mert óriási munkaerőigénye lesz az őket követő beszállítóknak. Már akkor Borkai Zsolt volt a győri (fideszes) polgármester, akinek az volt a fő problémája, hogy nem lesz elegendő lakás elhelyezni a kiképzendő szakmunkásokat.
Húszezer új munkahellyel számoltak ugyanis. És ez nem következett be.
De hát a beszállítói háttéripar kialakítása az egymás követő Orbán-kormányok prioritásai között voltak, vannak, nem?
Nézzük meg, hogy a Skodának hány beszállítója van Csehországban és Szlovákiában! Hány olyan helyi beszállítója van, amelyeket német cégek felvásároltak, minimum kétszázra tehető a számuk. A Volkswagen-csoport – amelynek tagja a Skoda is – sorra felvásárolta a Skoda beszállítóit.
Nos, ez az igazi sikeres autóipari projekt, nem a magyarországi.
S mi a helyzet nálunk ezen a téren?
A magyar beszállítók tönkrementek – az Ikarust egy időremegmentették, de a magyar beszállítóikat korábbannem. Német beszállítókkal pedig nem lehet normális áron gyártani Ikarus buszokat. A csehek miközben privatizálták a Skodát, állami kézben tartották a kezdetekben a beszállítókat, így tartva őket és végső soron a Skodát is életben.
Ez már persze a múlt, mire számít a jövőben a működőtőke beáramlásban?
Hosszú stagnálásra. Lehetnek nagyobb dobások, de nem gondolom, hogy nagy trendforduló bekövetkezhetne. Az Európai Unión kívüli befektetők egyet-kettő dobhatnak – indiaiak, malájok, dél-koreaiak, stb. – , de
ahhoz, hogy strukturálisan korszerűsödjön a külföldi befektetések összetétele, az oktatás, a képzés és a kutatás-fejlesztés jelentős fejlesztésére lenne szükség.
Az UNCTAD most kiadott éves jelentésének adataiból látszik, hogy alig nőtt s az FDI-állomány 2010 és 17 között, miközben a megelőző tíz évben ugrásszerű volt a bővülés. Arról nem is szólva, hogy a térségbeli országokkal összehasonlítva az elmúlt évek – tehát az Orbán-kormányok alatti – növekedés gyengécske. Ez természetes a fentiek alapján?
Hogy mást ne mondjak, nem bíztató. A trend az érdekes az FDI-áramlásba – hiszen egy-egy évet megdob pluszba vagy akár mínuszba egy-egy nagyobb projekt –, s ez messze nem bíztató.
Hiába dicsekszik a kormány azzal, hogy mi vagyunk a tökös gyerekek, a többiek tökösebbek nálunk.
Az egyes éveket nézve: a 2013-es visszaesést a Fidesz provokálta ki, akkor kellett megfizetnie az országnak a 2010-11-es gazdaságpolitika árát. Azután elkezdték sorra kötni a stratégiai megállapodásokat, egyre nagyobb engedményeket téve a befektetőknek. A Fidesz ezen a téren is nagyon jól csinálja, hogy vizet prédikál és bort iszik. Mást csinál, mint amit mond. Hiszen miközben külföld- és sokszor befektetőellenes a retorikája, közben orrba-szájba támogatja a külföldi befektetőket, és közben azért szépen átrendezi a tulajdonviszonyokat. Teszi ezt erőltetve, nem a hazai termelés támogatásával, hanem inkább a külföldiek korlátozásával.
Ugyanez hogyan néz ki a kiáramlás területén? Emlékszem, mekkora büszkeség volt, amikor a külföldre kihelyezett magyar FDI elérte az egymilliárd dolláros értéket. Azt a gazdaság fejlettségének, a vállalkozások erősödésének tudtuk be. Ma pedig már az állomány durván a beáramló FDI harmada.
Sajnos máig nagyon kevés olyan tőkeerős magyar vállalkozás van, amely nagyméretű külföldi beruházásra képes. Gyakorlatilag kimerül pár cégben, a Mol-ban és az OTP-ben.
És itt érhető tetten Orbánék egy további óriási álszentsége: kérdem én, milyen feldolgozóipari céget szereztek meg az oligarcháik, a garancsik, a mészárosok?
A magyar működőtőke-export volumene inkább a nálunk megtelepedett multik itteni cégeinek a további befektetései más országokban. Innen szívják ki a nyereséget, amit másutt fektetnek be.
Hetilapszem – 2018. június 7.
Épp hogy elkezdtük a hetilapok szemlézését, egyik alanyunktól máris búcsuznunk kell. Ma jelent meg a Heti Válasz utolsó száma, nyomtatásban legalábbis nem találkoznak a jövőben ezzel a lappal az olvasók. Béke soraira! A HVG-ben arról olvashatnak, hogy menekülnek a diákok az állami közoktatásból, a magán- és alapítványi iskoláők alig tudnak megbirkózni a korábban soha nem tapasztalt túljelentkezéssel. A 168 órában Juhász Péter, a megszűnt Együtt egykori elnöke arról beszél, hogy a Fidesz mozgatja a szocialistákat, de az LMP politikájára is hatással van.
Heti Válasz: Korszakzárás a Heti Válasznál
„A múlt héten visszakoztak Amerikából. Egy magyar gyökerű, republikánus üzletember mondott le a választások után eladósorba került Heti Válasz megvásárlásáról. Arra kellett rádöbbennie, hogy a kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapunk nem fordítható termőre az erős politikai ellenszélben. A kétharmados erő ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a kívánt környezetet nem adja meg akárkiknek.”
Ezekkel a sorokkal kezdi Borókai Gábor a lap utolsó számának vezércikkét. Majd így folytatja:
„Előbb a kormányzati üzenetekből gyorsan értő itthoni vállalkozások fordultak le a tárgyalásokról, majd a külföldi kapcsolatunk menedzselte amerikai is. A régi tulajdonos már nem tudott/akart finanszírozni bennünket, az új meg nem érkezhetett meg. Így a kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére. A lap ezért – a helyzet rendeződéséig – június 7-én jelenik meg utoljára nyomtatásban.
Nem kérdés, a Heti Válasz alkotóközössége az úgynevezett G-nap (2015. február) után szorult helyzetbe került. Az egyik tulajdonos súlyosan összekülönbözött korábbi harcostársával, a miniszterelnökkel. Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve, de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. 2015-ben már képtelen vállalkozásnak tűnt olyan nyomtatott sajtótermékkel a piacra lépni, amely az ellenoldali konkurencia, a HVG, a 168 Óra vagy az akkori Figyelő vásárlóközönségének nyomába érhetett volna. A nyomtatott sajtó egyre töpörödő helyzetében kellett volna számottevő tábort toboroznunk magunknak. Úgy értékeltük, hogy a kudarc borítékolható. Ezért maradtunk.
Próbáltuk meggyőzni a tulajdonost, hogy adjon túl rajtunk, de ő többszöri kérésünkre is nemet mondott, ellenben megígérte, hogy politikai elképzeléseit nem érvényesíti nálunk. S aki olvasott bennünket, tudja, hogy a Heti Válasz és a Jobbik viszonya nem változott.
Egyre levegőtlenebb és egyre szűkebb térben állítottuk elő az újságot. Mindannyiszor támogattuk, bátorítottuk a kormány ország javát szolgáló HVG: erőfeszítéseit, de nem takarékoskodtunk a nemkívánatos jelenségek kritikájával sem. A kormányzati irányok többségét helyeseltük, de erősebb kontrollt kívántunk a hatalmat gyakorlóknak.
És most sem gondolunk mást.”
HVG: Menekülés a közoktatásból
Alig tudnak felvenni gyerekeket magániskolákba, annyira sokan keresnek az állami intézményeken kívül lehetőséget – olvasható a legfrissebb HVG cikkében. – Jobb híján a szülők arra vállalkoznak, hogy magántanulói csoportokat alakítanak a legkülönbözőbb igényekkel.
„Éveken át a magántanulói státuszt az egyedi életforma velejárójaként választhatták, például az élsportoló fiatalok éltek ezzel a lehetőséggel. Később azonban elszaporodtak azok az esetek, amikor egyes intézmények nem voltak képesek integrálni a nehezebben kezelhető gyermekeket, akkor magántanulói státuszt javasoltak számukra. Erről sokszor maga az intézmény döntött, illetve dönthet ma is, ha nem tud megbirkózni egy-egy diák nevelésével.
Mára megfordult ez a tendencia, sokan önként veszik ki a gyermekeiket a közoktatásból azzal, hogy tanulócsoportba „íratják”. A státusz megszerzésével a tanulói jogviszony, a támogatások megmaradnak, de a gyermek oktatásáról, arról, hogy félévenként osztályozó vizsgát tegyen, a szülőnek kell gondoskodnia. A félévenkénti vizsgát abban az iskolában kell letennie a gyerekeknek, amellyel a tanulói jogviszonyt létesítették.
A szülők többsége, társulva más családokkal, megszervezi a tanulócsoportokat, ezzel persze vállalva a tanítás költségeit is. Ez a „tandíj” attól függően is változik, hogy milyen és mennyi pedagógusra van szükség az adott programban. Ha speciális fejlesztéseket vállal egy ilyen tanuló közösség, akkor nyilván több pedagógus, fejlesztő szakember kell, ami növeli a költségeket. Ugyanakkor, ha a közösség szervez mondjuk szakköröket „külsősök” számára is, akkor ez a bevétel csökkentheti a családok hozzájárulását. Így a fizetendők tekintetében nagy a szórás, nagyjából harmincezer és nyolcvanezer forint között vannak a különböző csoportoknál.
A csoportok hátterét többnyire alapítványok, egyesületek, nonprofit szervezetek adják. Így a befizetett forintokat az utolsó fillérig a gyerekekre költik. Tehát a szülők számára jelent ez a taníttatás vállalkozást, nem pedig a csoportokat működtető nonprofit szervezetek szempontjából. Az ilyen tanközösségekből van egyre több országszerte, amelyek az elmúlt időszakban egyre gyakrabban találnak egymásra, támogatják, mentorálják az újonnan létrejövőket, azaz hálózatosodnak.”
168 óra: Juhász Péter: Az MSZP-t a Fidesz pénzeli és irányítja, de az LMP-ben is van Fidesz-hatás
Juhász Péter, a megszűnt Együtt volt elnöke szerint azzal követett el hibát a választási kampányban, hogy rosszul mérték fel, ki akar valójában kormányváltást Magyarországon – olvasható a ma meghjelent 168 órában. Ma már világos számára, hogy az MSZP-t a Fidesz irányítja és pénzeli, és az is, hogy az LMP-ben igenis van Fidesz-hatás.
Botka László tavaly ősszel szocialista árulókról beszélt, miután lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, erről Juhász Péter azt mondja, hogy pont az elvtelenség volt az ok, ami miatt az Együtt nem volt hajlandó az MSZP-vel együtt közös listán indulni.
„A volt párt volt elnöke szerint az Együtt szenvedte talán a legnagyobb választási vereséget április 8-án. Nem érték el az 1 százalékos parlamenti küszöböt, ezért a kampánytámogatást vissza kell fizetniük, körülbelül 153 millió forintot. A vereség után gyűjtést szerveztek, a pénz nagy része összejött, a párt mégis megszűnt.
A volt pártelnök elismeri, hogy kudarcot vallottak, de véleménye szerint a gyűjtés eredménye mégis azt mutatja, hogy morálisan helyt álltak a választók előtt. Arra a kérdésre, hogy lehet, Orbán Viktor jobban ismeri az országot, ezért jobban meg tudja szólítani a magyar embereket, Juhász Péter úgy felelt, hogy csak jobban tudja befolyásolni őket hatalmi eszközökkel.”
Magyar Narancs: Toroczkai, Emberevők, Királyhágómellék, Stop Soros
A Magyar Narancs Az Út Orbánig című cikkében Toroczkai László tényekkel és homályokkal teli pályaképét vázolja fel, ír arról, hogy kormány harmadszor fut neki a Stop Sorosnak, valamint Emberevők címmel egy összeállítást közöl az 1946-os magyarországi antiszemita erőszakhullámról. Olvashatnak a lapban az új olasz kormányról (Kényszerházasság), valamint a kirrályhágómelléki református püspök elleni újabb ügynökvádról.
Íme a számok, amelyek cáfolják Kövér Lászlót
Az Országgyűlés elnöke szerint minden magyar egyetem jobb, mint a CEU. Megnéztük, mit mondanak erről a felsőoktatási rangsorok.
„Nem nagy kunszt jobb egyetemet csinálni, mint a CEU” – ezt mondta Kövér László házelnök az ATV kérdésére tegnap. Azért kérdezték az egyetemről, mert a kiszivárgott hírek szerint a vasárnapi, kötcsei pikniken is szóba került a CEU.
Kövér szerint már eleve van jobb egyetem a CEU-nál, amikor megkérdezték tőle, melyikre gondol, annyit válaszolt: „sok ilyen van, sőt mindegyik”.
A különböző egyetemi rangsorok azonban egyértelműen cáfolják Kövér Lászlót.
A világ egyik vezető oktatáskutató cége, a Quacquarelli Symonds ugyanis öt képzési területen is a világ legjobb 100 egyeteme közé rangsorolta a CEU-t, miközben más magyar egyetemek képzései csak elvétve kerültek be a legjobb 200 közé.
Meg is néztük a rangsort: politológia és nemzetközi tanulmányok területen a CEU-t az 51-100. helyre rangsorolják, más magyar egyetem nem is szerepel ezen a listán. Hasonló a helyzet a szociálpolitika, a szociológia és a történelem területén. Filozófiából ugyanígy 51-100. helyezést kapott a CEU, de itt már az ELTE is megjelenik a rangsorban, a 151-200. helyen. A CEU jogi képzését a 151-200. helyre tették a kutatók, itt nincs más magyar egyetem a listán, a közgazdaságtan területén szintén 151-200. a CEU, míg a Corvinus a 301-350. helyen szerepel.
Ezeken kívül négy olyan tudományterület van, amelynél magyar egyetem felkerült a listára: az ELTE régészet és nyelvészet, valamint a Semmelweis Egyetem orvosi és gyógyszerészi képzése egyaránt 151-200. helyet ért el. Ilyen képzések egyébként a CEU-n nincsenek.
A tágabban értelmezett tudományterületeket tekintve is
jóval megelőzi a CEU a többi magyar egyetemet.
A bölcsészettudományok terén 172., míg az ELTE 321, a debreceni és a szegedi egyetem pedig 451-500. helyezést kapott. A társadalomtudományoknál a CEU a lista 202., a Corvinus és az ELTE pedig a 401-450. helyén szerepel. A többi tudományterületi listára még a Semmelweis (élettudományok és orvoslás, 254. hely) és az ELTE (természettudományok 291. hely) tudott felkerülni.
A QS képzési területekre lebontott felsőoktatási rangsora évente 48 tantárgy szerint rangsorolja 151 ország 1130 felsőoktatási intézményét. A CEU az általános felsőoktatási rangsorban nem szerepel, mivel ott azokat rangsorolják, amelyek alapképzést is kínálnak, a CEU-n azonban ilyen nincs, csak mester- és posztgraduális képzések.
Hasonló okból nem szerepel a CEU a Times Higher Education nevű, nemzetközileg szintén elismert listán a teljes egyetemi rangsorban. A fiatal, tehát kevesebb mint 50 éve működő egyetemek között viszont 39. lett.
A CEU magyarországi jövője közben továbbra is bizonytalan, mert a kormány még mindig nem írta alá az ezt garantáló szerződést New York Állammal.
Eltűnt a bangladesi diákok magyarországi ösztöndíja
Száz bangladesi diáknak ígért Magyarország ösztöndíjat, hogy itteni egyetemen tanulhasson, egy évek óta működő program, a Stipendium Hungaricum keretében. Az ország idén először vett részt a programban, hatszoros volt a túljelentkezés – végül azonban egyetlen diák sem kapja meg az ösztöndíjat.
„Egyike vagyok azoknak a jelentkezőknek, akik órákat foglalkoztak ezzel az ösztöndíjjal. Két írásbeli teszt és két Skype-interjú után fel is vettek a budapesti Corvinus Egyetem marketinges mesterképzésére.” Ezt írta a Facebookon egy bangladesi diák, aki Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal jött volna Magyarországra tanulni. Idén az ország száz diákja kapott volna lehetőséget arra, hogy a magyar állam segítségével Magyarországon tanulhasson.
Ebből azonban végül nem lett semmi.
A Stipendium Hungaricum programot még 2013 nyarán jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, ahogy akkor fogalmazott, „a keleti nyitás stratégia keretében”. Évente körülbelül 2000 olyan külföldi hallgatóról volt akkor szó, akiket a jelenleg már itt tanuló külföldi diákok mellett fogadott volna Magyarország.
Klinghammer István akkori felsőoktatásért felelős államtitkár ugyanazon a sajtótájékoztatón azt mondta: a külföldi hallgatók nem a magyar hallgatóktól veszik el helyet, ráadásul Magyarországon költik el pénzüket, amivel a gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulhatnak, valamint magyar diákok és tanárok is kerülnek ki cserepartnerként külföldre a program keretében. Ami fontos, és aminek a mostani bangladesi történetben is kiemelt szerepe van: minden ország maga jelöli ki, mely hallgatókat javasolja az ösztöndíjra.
A 285/2013-as számú, az ösztöndíjról szóló kormányrendelet szerint az ösztöndíjprogram végrehajtásáért az oktatásért felelős miniszter felel, a lebonyolítását pedig a Tempus Közalapítvány végzi.
Ahogy a közalapítványnál a Független Hírügynökség érdeklődésére elmondták, idén több mint 28 ezer pályázatot kaptak, ebből 607 érkezett Bangladesből. Az ország
idén először vett részt a programban.
A résztvevő országok köre ugyanis folyamatosan bővül. A bangladesi miniszterelnök, Sejk Haszina Vazed 2016 novemberében járt Magyarországon, és akkor a magyar-bangladesi üzleti fórumon Orbán Viktor jelentette be, hogy a magyar kormány 100 ösztöndíjat ajánl fel a bangladesi fiataloknak, hogy magyar egyetemeken tanuljanak. Így aztán ők először az idei programba tudtak jelentkezni.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A pályázat elbírálása több lépcsőből áll. A Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint a diákok online adják be a jelentkezésüket, ezzel egy időben pedig felveszik a kapcsolatot a saját országuk megfelelő szervezetével. A közalapítvány a határidőre beérkezett pályázatokat továbbítja a küldő ország hatóságának, amely elkészíti saját rangsorát, és azt jelölő listaként visszaküldi.
A küldő ország ajánlása nélkül ugyanis senki nem kaphat ösztöndíjat.
Ezután a közalapítvány felveszi a kapcsolatot az érintett egyetemekkel, amelyek ellenőrzik a pályázatot, majd lefolytatják a felvételi eljárást az ajánlott hallgatókkal. Végül a közalapítvány kuratóriuma dönt az ösztöndíjak adományozásáról.
A bangladesi diákok közül azonban idén senki nem kap ösztöndíjat. Sokan emiatt a Facebookon fejezték ki csalódottságukat. Volt, aki azt írta:
miután megtudta, hogy felvették a magyar egyetemre, elutasított egy másik, ausztrál ajánlatot.
Egy másik diák a Daily Starnak arról beszélt, hogy környezetmérnöknek jelentkezett Budapestre, azt mondta, ez volt a nagy lehetőség, hogy tovább léphessen, és most nagyon csalódott, hogy a minisztérium miatt lemarad erről.
A diákok szerint ugyanis a bangladesi oktatási minisztérium hibázott.
A jelentkezőknek küldött magyar elutasító levelekből arra lehet következtetni, hogy a magyarok is ezt gondolják. Ezt a levelet ugyanis az egyik diák szintén kitette a Facebookra, és az szerepel benne: „Sajnálattal közöljük, hogy idén a bangladesi jelentkezéseket nem tudjuk elfogadni, mert a bangladesi partner kapacitáshiány miatt nem tudta elküldeni a jelöltek listáját.”
Egy másik Facebook-komment szerint egyébként a Tempus Közalapítvány már korábban jelezte a náluk érdeklődő diákoknak, hogy hiába próbálnak kommunikálni a bangladesi partnerintézménnyel, nem kapnak választ.
Syed Ali Reza, a bangladesi minisztérium ösztöndíjakért felelős helyettes államtitkára a Dhaka Tribune-nek azt mondta: hozzá csak április 19-én jutott el a külügyminisztériumon keresztül egy Excel-tábla, amelyet a magyarok küldtek, és a több mint 600 jelentkező neve szerepelt benne, születési dátumokkal és hogy melyik egyetemre jelentkeztek. Közülük kellett volna kiválasztani a 100-at, akiket az ösztöndíjra javasolnak.
Szerinte a fő probléma az volt, hogy nem volt elég információjuk a jelentkezőkről. Például nem tudták a korábbi tanulmányi eredményeiket, és idejük sem volt arra, hogy mindegyiküket átvilágítsák. Azt válaszolta a magyaroknak, hogy ilyen rövid idő alatt ezt nem tudják megtenni, erre azt a választ kapta, hogy egy héttel el tudják tolni a határidőt.
Az ösztöndíjra javasolt diákok listája viszont ezután sem érkezett meg a magyarokhoz, így aztán nem lehetett tovább várni:
a bangladesi diákok megkapták az elutasító levelet.
Így aztán azok, akiket közben mégis felvettek az egyetemre, két dolog közül választhatnak: vagy nem iratkoznak be, vagy pedig saját maguknak kell fizetniük a képzést.
Mivel az előírások szerint a Tempus Közalapítvány csak általánosságban kommunikálhat az ösztöndíjprogramról, a konkrét ügyek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához tartoznak, ezért a minisztériumot is megkerestük, hogy mi történt a bangladesi diákok ösztöndíjával, hol akadhatott el a folyamat. Kérdéseinkre azonban egyelőre nem reagáltak.
Lapszem – 2018. május 11.
Pénteken a Ferencek ünneplik névnapjukat, és továbbra is marad a meleg, nyárias időjárás. A lapszemle pedig már megérkezett:
Népszava: Háromból egy magyar diák külföldön marad
Már 13 800 fiatal tanul külföldi egyetemen, és egy év alatt 12 százalékkal nőtt azok száma, akik a külföldi továbbtanulás mellett döntöttek – írja a Népszava a magyar középiskolásokat erre felkészítő Engame Akadémia becslése alapján. A valós számok pedig ennél még jóval magasabban is lehetnek. Az intézmény oktatási vezetője szerint három diákból egy biztosan külföldön is marad. A legtöbb magyar fiatal Németországban és Ausztriában tanul, és újból növekedésnek indult az Egyesült Királyságba jelentkezők száma is. Az utóbbi években egyre népszerűbbek a dán és a holland felsőoktatási intézmények is – írja a lap.
Magyar Idők: Nincs komoly veszély a Széchényi-könyvtárban
A héten láttak napvilágot azok a hírek, hogy azbesztveszély fenyegeti az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) dolgozóit. A Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége tavaly januárban sürgősnek ítélte meg az Országos Széchényi Könyvtár azbesztmentesítési feladatait, és az intézmény kérésére egy akkreditált mérő cég nemrég új felméréseket végzett, amiből az derül ki, hogy egészségre veszélyes azbesztszintet csak a mindenki elől elzárt, használaton kívüli egyetlen területen találtak – közölte a Magyar Időkkel a szövetség elnöke. Azaz a Széchényi-könyvtárban tartózkodó emberek nincsenek veszélyben, viszont az azbesztmentesítést továbbra is szükségesnek tartják a felújítási munkák megkezdése előtt.
Világgazdaság: A Provident tervezi az online hiteligénylés bevezetését
Nem akar beszállni a fogyasztásihitel-piacon zajló hitelösszeg- és futamidő-növelési versenybe a Provident, hanem az online hiteligénylés lehetőségének bevezetését tervezi – mondta Szirmák Botond vezérigazgató a Világgazdaságnak. A vezérigazgató közölte azt is, hogy az ügyfelek 60 százaléka nemcsak egyszer igényel kölcsönt tőlük: nagyjából 250 ezer aktív ügyfelük van, de ennek többszöröse azok száma, akik már korábban kapcsolatba kerültek a Providenttel. Tavaly a cég növekedése a piachoz képest visszafogott volt, a Provident által kibocsátott kölcsönök állománya alig 6 százalékkal emelkedett – mondta a vezérigazgató a lapnak.
