Kisasszony, valami fura kávét kérnék, magára bízom, legyen benne flitter, gumicukor, mustár és tórium, vagy ahhoz hasonló, világítson a sötétben és játssza el a Radetzky-marsot – én, kérem, megbolondultam. És még az a jó eset, ha én bolondultam meg, mert a másik lehetőségbe, miszerint a miniszterelnök járt így, bele sem merek gondolni.
Az lehetetlen, én kell legyek a hülye.
Vele különben is vigyázni kell, poroszlók lesik minden szavunkat, nem szerencsés az ő felkent nevét egy mondatban említeni még a „mákos bukta” kifejezéssel sem, mert azonnal ránk sütik, hogy gyűlöletet keltünk ellene, tehát itt szeretném leszögezni, hogy ő okos, én vagyok az elemhunyt és kívánok neki ez úton is hosszú, eredményes életet, valamint Ali baba és a negyven rabló összes kincsét.
Ja, bocsánat, az már megvan neki.
A negyven rabló is.
Tulajdonképpen az indított szívből jövő jókívánságaim kifejezésére emígy, sajtó útján, hogy beleolvastam a Kossuth rádiónak adott rendes heti interjújába. Mondom én, hogy okos ember ő, nagyon is, az elejéről például rögtön Joszif Visszárionovics Sztálin jutott eszembe, aki bokros teendői közepette kiváló eredményeket ért el a szovjet nyelvtudomány terén is. És főként a szovjet nyelvben – egy ideig nem volt nagyon egészséges nyelvésznek lenni a Nagy Földön, mert felért egy beutalóval a magadáni ólombánya-szanatóriumba, vagy egy személyes találkozó is lehetett belőle Lenin elvtárssal. De hát mit mondott ez a bölcs ember?
„A nagy európai országok, pestiesen fogalmazva, etetnek bennünket. Szoktam is nekik mondani, hogy nem tollas a hátunk.”
Elolvastam, és megállt a kávésbögre a kezemben. Az egy dolog, hogy mivel kapcsolatban mondta (arra utalt, hogy elvileg Európa le akarná zárni Magyarország elől az orosz és kínai piacot, ami azért különös, mert fogalmam sincs, mit adhatnánk el Kínának – rizset vagy selymet talán?), de milyen nyelven szokta ő ezt mondani?
Azt most hagyjuk is, hogy az én apró kis életemben ritkán fordult eddig elő olyan alkalom, melynek során nagy európai országokkal beszélgessek, úgy általában. Lehet, nem is tudnám, miképpen fogjak neki. Biztos van annak módja, hogy az ember csak úgy odaszóljon mondjuk Németországnak vagy Britanniának, bár én ezt a módszert nem ismerem. Hanem mégis, milyen nyelven mondja, hogy „nem tollas a hátunk”?
Ugyanis ez egy nagyon speciális kifejezés, amit Budapesten kívül még magyar nyelvterületen sem mindenhol értenek feltétlenül. Meg merném kockáztatni, hogy ha mondjuk Hargita megyében ezt mondanám valakinek, az nézne és rám hagyná – persze, hogy nem tollas, természetesen, de miért volna az, mit ittál? Angolul, németül, olaszul és románul sincs semmi értelme a kifejezésnek, franciául és spanyolul nem tudok rendesen, de valószínűleg ezeken a nyelveken szintén nincs.
Hát ezért nem értenek minket.
Orbán Viktor felszólal Brüsszelben, azt mondja Junckernek, miszerint „Our back is not feathery”, és Juncker azt hiszi, hogy megőrült, mert ennek nincs semmi értelme. Holott egyszerűen azt jelenti: „ne nézz verébnek”, vagyis „don’t take us a sparrow”. Ja, bocsánat: ennek sincs semmi értelme.
Akkor menjünk tovább, mert a nyelvszépségekkel eleget foglalkoztunk. Következik a logika. Sőt: talán alkímia is.
„Létezik egy liberális hálózat, egy liberális maffia, amit jól kitömnek pénzzel és sok emberből áll. Politikusokat, újságírókat, elemzőket foglalkoztatnak, akik bizonyos képzetek kialakításán dolgoznak, amely egyfajta összefüggés-rendszert alkotva a politikusok számára is, mint valóság jelenik meg. Amikor elképzelik, hogy mit akarnak, akkor csak ebben az összefüggés-rendszerben tudnak gondolkozni. Létezik tehát egy ilyen szellemi hálózat Európában, ami fontos kérdésekben alapvetően szellemileg is meghatározott, de üzletileg is motivált kérdésekben megpróbál egy ilyen gondolkodási keretet ránk erőltetni.”
Hát bizony, bizony az öszefüggés-rendszerrel vigyázni kell. Az egy olyan dolog. Elkezdődik az elemi iskolában, ahol megtanítják az embernek, hogy kétszer kettő négy. Ez ártatlan tézisnek tűnik, de az éles elméjű elemistában gyanú kél, mikor másnap már azt hallja: háromszor három kilenc! És ez így megy végig a kisegyszeregyen át: a kilencszer kilenc már magától a Sátántól való, rendes ember el sem képes számolni nyolcvanegyig, meg minek is tenné? Nézzünk a dolgok mögé: kinek az érdeke, hogy kétszer kettő négy legyen? Kik foglalkoznak számokkal, mennyiségekkel?
A bankárok, közgazdászok.
Azok mételyeznek minket már zsenge ifjúságunk idején a szorzótáblával.
Mert az tagadhatatlan, hogy a szorzótábla (is) egy összefüggés-rendszer.
„Politikusokat, újságírókat, elemzőket foglalkoztatnak, akik bizonyos képzetek kialakításán dolgoznak, amely egyfajta összefüggés-rendszert alkotva a politikusok számára is, mint valóság jelenik meg.”
Mögöttem például most két vallon és három skót zsoldos áll, csőre töltött alabárddal, és ha nem azt írom le, hogy a víz felülről lefelé folyik – hogy ezáltal ez jelenjék meg valóságként, holott a víz köztudomásúan alulról felfelé csordogál, arról szoktam pipára gyújtani – akkor menten főbe lőnek egy mérgezett kötéllel a vár fokán.
Miniszterelnök úr, sajnos a helyzet rosszul áll. A világ Tízezer Dolga között – ahogy Lao-ce mondaná – oksági összefüggés vagyon, még ha ez roppant módon kellemetlen és igen randa is. Általában egyik dolog következik a másikból, legalábbis egy Arisztotelész nevű görög óta, és ritka az, hogy a másik következzék az egyikből. Ha az ember valós tényekkel foglalkozik, melyek, mint tudjuk, makacs dolgok, ezt a tulajdonságukat nem árt szem előtt tartani.
Nekem sem tetszik, hogy még mindig nem neveztek ki Luxemburg nagyhercegének és Közép-Indiában is jól jönne nekem egy kisebb ország, ahol maharadzsa lehetnék, sok elefánttal és némely pávatollakkal, esetleg kéne még egy repülő szőnyeg és egy csodalámpa is. De mindezek talán azért késnek oly fájóan, azért maradnak ki szegényes kis életemből, mert a Sors kifürkészhetetlen akaratából nem vagyok sem nagyherceg, sem maharadzsa. Megesik az emberrel az ilyesmi: ritkán, de előfordul.
Persze, azért nem vagyok maharadzsa – és maga azért nem Napóleon – mert nem születtem annak. Ámbrás cet sem vagyok, mert annak sem születtem.
Erről ki tehet?
Ön megmondta: a Valóság, melyet egy sok emberből álló, pénzzel jól kitömött liberális maffia alakít. Ha ők nem volnának, felfelé folyhatna a víz, kétszer kettő négyszáznyolcvanhárom is lehetne, és én is elfoglalhatnám végre szerény, gyémántokkal ékesített, húsz tonnás arany éjjeliedényemet Katapurtálában. Vagy felőlem akár Rádzsputanában is, velem lehet beszélni.
Miniszterelnök úr, ezek még azt is mondanák, hogy ne harcoljunk a szélmalmokkal, mert azok nem óriások.
Ezektől tényleg minden kitelik.
Azt tetszik mondani:
„Vagyunk néhányan a világban – Magyarország mellett például Izraelben, Indiában, Lengyelországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban -, akik a saját országuk ügyét teszik az első helyre, és nem egy világkormány felépítéséért dolgoznak, hanem kifejezetten ellenzik azt.”
Miniszterelnök uram, sötét gyanú kél bennem. Még, hogy Világkormány…
A helyzet rosszabb.
Ez a Csillagflotta.
Ez a Bolygók Egyesült Föderációja!
Picard parancsnok vezeti őket, és ránk akarják kényszeríteni, hogy egyenrangúnak fogadjuk el a mocskos klingonokat és az álnok vulkániakat. Romulán szövetségeseinknek ez ugyan nem tetszik, és tegye a szívére a kezét – maga elfogadná, ha egy ferengi udvarolna a lányának?
Ma még csak az embereket tekintik egyenrangúaknak, mindenfélére való tekintet nélkül, holnap jönnek a vulkániak, klingonok ferengiek.
Borzalmas ez a tendencia, miniszterelnök uram. Mentsük meg az Univerzumot Brüsszel zsarnokságától!
Első lépésnek azt javasolnám, hogy rázzuk le a Valóság és a Logika igáját, aztán verjük agyon két szalmaszállal az ápolókat. Le a kényszerzubbonnyal!
Bocsánat, most abba kell hagynunk, Miniszterelnök úr, jön a kontravizit, és a főorvos úr elég szigorú.
Quapla!