Kezdőlap Címkék NER

Címke: NER

A NER már szegénységbe fordult; visszafordul-e a pályáján, mielőtt véres rezsimmé válna?

0

A legújabb Eurostat összesítés szerint az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, mint nálunk. Ott 54 százalékos az a mutató (a 100 százalék az EU vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó tényleges fogyasztásának átlaga), míg nálunk és Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemreméltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. Kellően tudja értékelni az olvasó ezt a tényt a rendszerváltás korábbi stádiumainak és aspirációinak fényében?! Hogy Románia is megelőzött már minket?

Nota bene, a mindent mindenkinél jobban tudó, mások által irigylendő, világ-köldöke magyar nemzetet? Pedig csak annyi történt, hogy megint kiderült, nincsenek csodák: a NER-t elérte minden központosító, korrupt, hazug, amatőr álmokat kergető rezsim sorsa; a nyugati adófizetőktől érkező hatalmas pénzforrások ellenére is hanyatló pályára került a gazdasági és társadalompolitikai teljesítménye. Nincs ebben semmi különös. Orbánnál okosabb embereknek – akik pl. a kommunisták között voltak – sem sikerült irracionális vágyakból és pszichotikus akaratból élhető országot csinálni.

Budapest hanyatlik

Ha valaki Budapesten jár, de közben ismer nyugati és északkelet-európai városokat, pontosan tudja, hogy Budapest hanyatlik; a NER-lovagok elnyerte, többnyire rossz minőségű, ízléstelen beruházások mellett a régi lakókörnyezet hanyatlik, az infrastruktúra hanyatlik, a városi élet minősége sok évvel ezelőtti állapotokat tükröz. Aki a vidéket is ismeri Budapesthez képest, ott a leszakadás Európától – mivel eleve hatalmas behozni való volt az azonos nagyságú városokhoz és kistelepülésekhez viszonyítva – már behozhatatlannak látszik ebben az évszázadban. Kelet-Magyarország néhány tucat néhány tenyérnyi irdatlan pénzen kistafírozott belvárosán kívül nem létezik a jövő számára.

A NER fokozódó erőszakossága nem véletlen

Torzítja a szemléletet az ellenzék eddigi inkompetenciája, amely az utóbbi néhány napban demokráciákban nem szokatlan akciózásba fordult, de akár a parlamenti, akár az utcai jeleneteket nézzük, ezek mindenről árulkodnak, csak politikai stratégiáról nem. A NER azonban ettől függetlenül megítélhető a jogszabályalkotása és alkalmazása terén: olyan rezsimről beszélünk, amely az egyre többek által belátott és még belátandó kudarcosságát nagy eséllyel vérrel fogja megpecsételni, mert nem tehet mást. Már több éve visszatérően elemzem, hogy Orbánnak nincsen exit stratégiája, amellyel békében, belátva a kudarcait el tudná engedni a hatalmát. Különösen az orosz behatolás – pontosan még nem ismert, csak sejthető – mértékében vélhetően már a döntés sem egészen maradt az ő kezében. Félő, hogy Orbán politikája következtében Magyarország már rabjává vált a nyugati világot bomlasztó olyan konzorcium akaratának, amely akkor is meghatározza ennek az országnak a pályáját, ha adott esetben ez már a vezetői igényeivel sem találkozik.

Orbán és társasága vitán felül állóan a bűnözőké. Az övékénél sokkal nagyobb kaliberű érdekek hálójában, ami a rezsim „normalizálódását” akkor is valószínűtlenné tenné, ha a kudarc belátása megtörténne. Ettől azonban nem lesz okvetlenül nehezebben elzavarható a rezsim, mert most már világos, hogy ez utcai harcok nélkül semmiképpen sem fog menni. Mivel a magyar demokrácia nem demokrácia és nem tudja becsatornázni, politikai döntésekké transzformálni és levezetni a valós társadalmi akaratot, ez az akarat – ahogy folyamatosan erősödik – csak a demokrácián kívül tud majd megnyilvánulni. Fogják majd – hogy már el is kezdték – ezt az akaratot mindennek elhazudni, de annál rosszabb lesz majd a végkifejlet.

Béndek Péter

Így nyúlják le a piacot és a közpénzt

Egy befolyásos vállalkozóval tárgyaltam a napokban – pontosabban egy üzletemberrel, aki befolyásos volt, de a cégét a NER szándékosan csődközelbe kényszerítette. Egy ma már tipikusnak nevezhető történet arról, hogy a fideszes haveri kör minden üzletágat meg akar szerezni, persze nem szabad, piaci versenyben, hanem hatalmával visszaélve.

Az üzletembert és cégét, sőt az érintett gazdasági ágazatot sem nevezem meg, van neki enélkül is elég baja. Ami pedig vele történt egyáltalán nem ritkaság a mai Magyarországon.

Szóval az üzletember már a rendszerváltás után elkezdte felépíteni vállalkozását, amely rövidesen toronymagasan piacvezető lett az ágazatában. Új technológiát honosítottak meg, nem kevés fejlesztés kötődik a cégéhez. Mindez persze komoly bevételt és nyereséget hozott, amire aztán szemet vetettek a NERtársak. Az államhoz és a Párthoz, a NER kompatibilis oligarchákhoz köthető cégek kivonultak a velük való együttműködésből, zuhant a megrendelések száma, és elterjedt a piacon a hír, hogy fel akarnak építeni egy nagy konkurens fideszes céget. Le akarják nyúlni ezt az üzletágat is.

Eddig ebben nincs semmi meglepő, számos hasonló történetet hallottam már én is. Ami számomra újdonság volt, az annak gátlástalan és lényegében kendőzetlen módszere, ahogy ezt össze akarják kapcsolni a közpénzek lenyúlásával.

Az ismerősöm, mivel a cége már csőd közelben van, felajánlotta, hogy nagyon nyomott áron, néhányszor tízmillió forintért eladja a cége berendezéseit és a használatukhoz fejlesztett szoftvert a nyomuló fideszes konkurenseknek. A teljes felszámolásnál még ez is jobb egy kicsit.

Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor azok lecsapnak a számukra nagyon kedvező ajánlatra és ezzel azonnal monopolhelyzetbe kerülnek a piacon. De nem! Meglepő módon elutasították az ajánlatot. Azért nem, mert a tízmilliós nagyságrendű vásárlás helyett inkább ennek a százszorosáért (!) vesznek új berendezéseket és fejlesztenek új szoftvert. Naná, hogy állami támogatással, a rengeteg közpénz pedig elveszíti közpénz jellegét.

A vállalkozó azt nem említette, hogy a Keresztapa küldött-e neki lófejet az ágyába.

Reuters: Gyászos a hangulat az Indexnél

0

Az internetes portál új tulajdonosai ugyan azt ígérik, hogy nem avatkoznak be a portál szakmai munkájába, de a hírügynökség munkatársainak vannak ez ügyben kétségei, ráadásul gyászos hangulat uralkodik a szerkesztőségben. Annál is inkább, mivel az utóbbi négy évben több tucatnyi orgánum cserélt gazdát, majd utána gyorsan hangot váltott, vagy kényszerült lehúzni a rolót.

A Sargentini-jelentés is kifogásolta, hogy mekkora sajtóhatalom összpontosul az Orbán-barát oligarchák kezében, hogy az állami hirdetések többnyire a lojális lapoknak, rádióknak, tévéknek jutnak, és hogy a nemszeretem újságírókat gyakran kitiltják az Országgyűlésből.

Az Index irányvonala nem változott, amióta új gazdák bukkantak fel a színen, de azért az újságírók éberen figyelik a fejleményeket. A főszerkesztő szerint a gárda feszült, szeretné, ha békében dolgozhatna. Tóth-Szenesi Attila aggódik, nehogy a Fidesz befolyása alá kerüljenek, mert még a legrosszabb is bekövetkezhet, azaz, hogy a NER ideológiai programját kell képviselniük. Ám ezt az egyik új tulajdonos cáfolja, mondván, hogy a saját akaratukból vásárolták be magukat a céghez, senki sincs mögöttük.

A Reuters tudósítása megemlíti, hogy az állami online reklámok nagyjából 10%-a jut a magasan piacvezető Indexnek, ellenben a hatalompárti Origo kb. 80%-ot kap. Egy elemző szerint sok esetben senki sem figyeli ezeket a hirdetéseket, így a rájuk költött összegeket nyugodtan lehet lobbipénznek nevezni.

Orbán dühös az Indexre, mert az foglalkozik a kormányzat feltételezett korrupciós ügyeivel, és bírálja a bevándorlás-, illetve Európa-ellenes hivatalos hangot. Közben sem az amerikai Külügyminisztérium, sem a budapesti nagykövetség nem válaszolt arra, hogy az USA miért vonta vissza az önálló magyar sajtó támogatására meghirdetett ösztöndíjat.

Egy NER-kompatibilis ország

Sokan és sokszor leírtuk már azt a jelenséget, amit legutóbb Vajda Mihály filozófus a 168 órában jobbágymentalitásnak nevezett. Vagyis, hogy ez az ország azért nem lázad az orbáni önkény ellen, mert kompatibilis a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, elfogadja azt, betagozódik.

Orbán Viktor zseniálisan – ugyanakkor gátlástalanul – érzett rá arra, hogy mi kell az embereknek. Nyugalom, biztonság, és főleg egy olyan vezető, aki mindezt biztosítja a számukra. Lehetne ez a vezér akár baloldali is, de történelmileg úgy alakult, hogy liberális korszakát elhagyva Orbán a jobboldalon találta meg politikai identitását.

MTI Fotó: Veres Nándor

Bölcs vezető kell a magyaroknak. Olyan, aki nem csak gondoskodik róluk, de gondolkodik is helyettük. Ezért élesztik újjá mostanában a Horthy-kultuszt és igyekeznek úgy emlékeztetni az egykori kormányzó által vezetett országra, hogy akkor béke volt és biztonság. A Kádár-rendszer történelmileg még túlságosan közeli, azzal nem volna trendi előhozakodni, bár annak a lényege, igaz, más ideológia mentén, ugyanarról a populista tőről fakadt.

Az 1956-os forradalom leverése után alig fél évvel, „negyedmillió fővárosi dolgozó” vonult fel május elsején Budapesten, miközben a dísztribünön Kádár János és más prominens elvtársak integettek nekik.

Erre érzett rá zseniálisan Orbán és néhány barátja. Mondjátok, hogy mit akartok hallani, és én elmondom nektek!

Ez egy ilyen ország. Nem kívánnánk csökkenteni Orbán „érdemeit”, vagyis a felelősségét, de az az igazság, hogy nem Orbán alakította ilyenné Magyarországot, hanem ő érezte meg, hogy az ország lakosainak mire van szüksége. Az ország lakosainak többsége egy nagy, gondoskodó államot szeretne, élén egy igazságos vezérrel. Olyannal, aki megvédi az ország polgárait a vélt, vagy valós veszedelmekkel szemben. Aki igazságot oszt, megjutalmazza azt, aki jó, és bünteti azt, aki rossz. Aki jó, annak megsimogatja a fejét, aki nem, az kokit kap, vagy sallert.

A bölcs és igazságos vezér megmondja mindenkiről, hogy mikor jó hazafi az illető, rendes polgár, családapa, jó gyerek, szülő. Legújabban már – szellemi verőlegényei révén – azt is ő dönti el, hogy ki a jó író, táncos, popzenész, vagy éppen filozófus.

Orbán zseniálisan ismerte fel azt az amúgy szabad szemmel is jól látható jelenséget, hogy a magyarok többsége nem a szabadságot szereti, hanem a szabadságharcot. A szabadság a többség számára nem érték. Miért is lenne az, amikor nem harcoltunk érte. Vágytunk rá, mert azt hittük, hogy a jólét is eljön vele. De nem jött el – főleg nem automatikusan és nem mindenkinek. Ezért aztán meg is orroltunk a szabadságra, őt okoltuk azért, hogy nem lett több a pénzünk, nagyobb a lakásunk, újabb az autónk.

És akkor most meg kell állapítanunk, hogy bár sokan és sokszor leírtak már a fentiekhez hasonló mondatokat, nem változott semmi. Miért is változott volna, amikor ezek az írások többnyire csak azokhoz jutnak el, akik e nélkül is tudják, hogy milyenek vagyunk. A többség nem olvassa ezeket a cikkeket, vagy ha igen, még meg is bántódik, amiért azt feltelezik róla, hogy ő nem szabadságszerető. Az emberek ugyanis szeretik magukat bátornak és harciasnak gondolni, talán nincs is olyan honfitársunk, aki úgy vélekedik magáról, hogy ő megalkuvó, opportunista, olyan, aki bármikor, bárhova szívesen betagozódik.

Klasszikussal szólva: a helyzet reménytelen, de nem komoly. Jelenleg annak a felismerésénél tartunk, hogy Kádár és Horthy népének Orbán kell. Kiindulási alapnak elfogadható, most már csak azt kellene kitalálni, hogyan lehet ezen változtatni.

Orbán már felállíttatta a guillotine-okat

A forradalom felfalja saját gyermekeit. Ha egy gépezet megindul, soha nem lehet tudni, hogy ki kerül a kerekei közé. Az ítélkezőből könnyen lehet elítélt, ahogyan ez megtörtént a francia forradalom idején is Danton és Robespierre esetében.

Ez jutott eszembe olvasva a híreket a Fideszen belül kiélesedett kultúrharc kapcsán. Olyan ikonikus jobboldali személyiségek kerülnek a támadások célkeresztjébe, akik még nem is olyan régen Orbán Viktor erős támaszainak tűntek. A Magyar Időkben megjelenő újabb és újabb támadásoknak nemcsak a liberális baloldali, vagy a mérsékelt jobboldali írók, tudósok lettek a célpontjai, hanem már azoknak is küldözgetik a „selyemzsinórt”, akik akárcsak bíráló célzásokat is megengedtek maguknak a kormány tevékenységével kapcsolatban.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója, Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, vagy az egykori kulturális államtitkár L. Simon László is könnyen partvonalon kívül találhatja magát, mint ahogyan a Kommentár című, konzervatív, kéthavonta megjelenő kulturális és közéleti folyóirat szerkesztői is feketelistára kerültek a miniszterelnök tusványosi kijelentéseit követően. Ablonczy Bálint, aki sokáig főszerkesztőként jegyezte ezt a színvonalas orgánumot, szinte már a kormányváltás másnapján érezte, hogy aligha tűri majd meg a hatalom a lap korábbi kormánykritikus írásai miatt. Vette a kalapját, és még mielőtt elküldték volna, maga távozott. A Heti Válasz, a Magyar Nemzet, a Simicskához köthető rádióállomások és munkatársaik számára nincs kegyelem a NER kultúrköreiben.

Az olvasók többsége talán nem is lát bele a médiavilág belső folyamataiba. A felszín egysíkú, ahogyan a tartalom is egyre inkább azzá válik. Mit érdekli a hírek fogyasztóit, kik állnak tulajdonosként az adott újság, magazin, hírportál vagy televízió, rádió mögött? Jobb esetben abban bíznak, hogy ha pártosan is, de valós információkkal „etetik” őket. Az idősebbekben felébrednek a régi reflexek, ahogyan az ötvenes években, most is kettős „szemüveggel” kell olvasni: egyikkel a mondatokat, a másikkal a sorok közötti valódi tartalmat kell keresni.

Ám az igazság kihámozása egyre nehezebb feladat abban a valótlanság-áradatban, amely már nem csak a közmédiából, a helyi lapokból, vagy a rádiókból ömlik, az internetet is egyre jobban elárasztják a légből kapott, uszító, hangulat keltő blogok. Aki az elmúlt egy-két évben figyelte a híreket, annak feltűnt, milyen sokat cikkeztek azokról a többnyire orosz álhíreket gyártó portálokról, amelyek egyre inkább – bizonyíthatóan – beleszóltak az amerikai választási küzdelembe is. Azt gondolták, ilyesmi aztán nálunk aligha történhet meg.

De miért gondolhatná bárki, hogy egy bevált politikai fegyvert a NER-propaganda majd nem vet be a liberálisan gondolkodó, az ország fejlődését nem a keleti diktatúrák, hanem a nyugati demokrácia példáján képzelik el? Szakácsi Árpád cikksorozata a Magyar Időkben csak egy ebben a „háborúban”, valóságos hadsereg állt fel mára a fizetett fideszes trollokból, kommentelőkből, akik buzgósága egyre nő, ahogyan a kormányzat támogatja az írásaikat terjesztő és honoráló zugportálokat. A kultúra világa mára a feljelentők és a rossz hírű „házmesterek” világa lett, ahol az egymással versengő buzgók kifejezetten kéjes örömet éreznek, ha tekintélyes művészeket, tudósokat, civil aktivistákat, történészeket, jogászokat nevezhetnek Soros-bérencnek. Megtámadhatják Heller Ágnest, de már „kóstolgatják” Bencsik Gábort, a Magyar Krónika főszerkesztőjét is, aki ki merte mondani: nem tetszik neki a pártközpontból diktált kommunikáció. (Ha valaki, ő igazán tudja, jóval a rendszerváltás előtt belekóstolhatott ebbe az akkori Népszabadság szerkesztőségében.) Talán azt gondolják, azt teszik, amit a miniszterelnök elvár tőlük, noha meglehet, csak a náluk valamivel feljebb álló, ügybuzgó hivatalnokok szekerét tolják.

Orbán Viktor már jó ideje, az ország legfőbb ellenségeinek nevezte azokat a szervezeteket, amelyek az ő felfogása szerint külföldről igyekeznek zavart kelteni a hazai politikában. Valóságos kettős mérce az övé, hiszen az a lehető legkevésbé sem zavarja, hogy a baloldali politikusokat, az ellenzék vezető személyiségeit lejárató valótlan írásokat, álhíreket, fake news portálokat Habony Árpád Angliába „exportált” tanácsadó cége Londonból üzemelteti.

A miniszterelnök Tusványosan nagy változásokat ígért az őszi hónapokra. „Vérről” nem volt szó, de úgy tűnik, a kulturális életben már felállították a  guillotine-okat. Nem tudni még ki lesz Danton és ki jut Robespierre sorsára.

Orbánnak nem érdeke a nyílt önkény…

Az új országgyűlés megkezdte első vitáját a Stop Soros törvénycsomagról és az ehhez kapcsolódó hetedik Alaptörvény-módosításról. A civil szervezeteket ellehetetleníteni akaró előterjesztés büntetőjogi szankciókkal szeretné megállítani az „illegális migrációt”. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Bozóki András szerint az egész csak verbális petárda, mert senki sem akar illegálisan betelepíteni senkit Magyarországra. A CEU politológus professzora úgy látja, hogy a hatalomnak ma már nincs szüksége arra, hogy az uralkodó elit érdekeinek érvényre juttatása érdekében megverje, vagy bebörtönözze az embereket, elég, ha más módon megfélemlíteni a társadalmat.

 

A közelmúltban az nyilatkozta, hogy Orbán Viktor bármikor elindulhat egy nyíltabban elnyomó rendszer felé. Ez a folyamat elkezdődött már?

Eddig lopakodó lépések történtek a nyíltabban elnyomó rendszer felé. Kezdetben „többségi demokráciáról” volt szó, aztán jött az „illiberális demokrácia” fogalma – aminek szerintem nem sok értelme van – ma viszont már a versengő önkényuralmi rendszerben vagyunk. Mi, politológiával foglalkozók ezt az állapotot a demokrácia és a diktatúra között lévő úgynevezett hibrid rezsimnek hívjuk, ami már rég nem demokrácia, de még nem kifejezetten diktatúra. Elvileg Orbán Viktornak megvan a lehetősége, hogy újabb lépéseket tegyen a nyíltan elnyomó rendszer felé. Ugyanis mindezt megteheti, és nem az ország pillanatnyi érdeke dönti majd el, hogy élni fog-e vele, vagy sem.

A kormány megalakítása során tett a kormányfő újabb lépéseket az említett nyíltabb önkény irányába?

Születtek olyan döntések, amelyek demokráciában nem szokásosak. A honvédelmi miniszter katonatiszt lett, egy tábornok, amivel megszűnt a hadsereg feletti civil kontroll. A titkosszolgálatot pedig közvetlenül a miniszterelnökség alá helyezték, tehát a kormányfő mindenkiről mindent közvetlenül megtudhat. A hálózat felhasználható a saját, vagyis a Fideszhez kötődő emberek megfigyelésére, ellenőrzésére, ezzel megelőzhetőek a belső lázadások. De a hálózat embereivel ellenőrizni tudják a hatalomhoz kötődő kapcsolatrendszereket, s persze kézben tarthatják a gazdasági ügyleteket is. A szolgálat bevethető még az ellenzék meggyengítésére is, ámbár a mai parlamenti ellenzéket figyelve ez a folyamat már szinte be is fejeződött.

Az államvédelem mindezeken kívül bevethető bármilyen váratlan helyzet megoldására. Jelenleg nem tudhatjuk, hogy mennyire nyúltak bele a választásokba. Azt tudjuk, hogy nem volt tiszta, hiszen a Fidesz, mint párt, és mint állam, együttesen legalább ötször annyi pénzből kampányolt, mint az ellenzéki pártok összesen. De arra nincs független forrás, amely egyértelműen mutathatná a választás estéjén történt beavatkozás mértékét. Tudjuk, hogy volt egy háromórás „technikai szünet”, ezalatt az általuk kontrollált rendszerbe bármikor belenyúlhattak. Amikor az eredményeket a bezárt szavazókörzetekből a központokba akarták továbbítani, akkor azt átmenetileg leállították. Csak este tíz óra után gyűjtötték be, s kezdték nyilvánosságra hozni. Mindezt arra hivatkozva tették, hogy némelyik szavazókörzetben még áll a sor, holott részeredményeket ettől még lehetett volna közölni, ahogy ezt húsz éven keresztül megtették. De erről az ellenzék elég keveset beszélt.

Tehát vannak jelek, hogy az ellenzéket fel akarják használni a NER fenntartásához?

Számos ilyen jel van, ezek újra meg újra előkerülnek. Legutóbb Hadházy Ákos nyilatkozta, hogy az LMP-n belül arra kérték, ne hozza nyilvánosságra a hatalom szempontjából érzékenyebb korrupciós ügyeket, inkább csak szőrmentén kifogásoljon. Hasonló figyelmeztetésről négy éve Ron Werber is beszámolt. A kampánytanácsadó akkoriban az MSZP-nek dolgozott és meg akarta támadni Rogán Antal kétes ügyeit, de Molnár Zsolt a szocialista párt politikusa leállította. Botka László is utalt arra, hogy az ellenzéki pártokban lehetnek „téglák”. Nem tudom, hogy mi ebből az igazság, de már az is épp elég, hogy folyamatosan fennáll a gyanú, amely szerint az ellenzéki politikusok egy része anyagi függésben van a Fidesztől.

A kormányalakítás után a parlament azonnal elkezdte a Stop Soros tárgyalását. A civil társadalom megregulázása lehet a nyílt önkény része?

Ne felejtsük el, hogy a civilek megtámadására az Unió, illetve az Európai Néppárt is érzékenyen reagált, s kijelölte a vörös vonalat. Ezért lehetséges, hogy a tervezett törvény verbálisan ugyan erős lesz, de valójában a bíróságok előtt – már ha marad még független törvényszék – nehéz lesz érdemben fellépni a civil szervezetek ellen. Maradnak tehát a kemény szavak az „illegális betelepítés” ellen, holott valójában senki nem akar senkit illegálisan betelepíteni. A kvótarendszer sem illegális, ezen kívül a menekültek befogadását törvény szabályozza. Az „illegális betelepítés” kifejezés nincs kapcsolatban a realitással, elképzelhetőnek tartom tehát, hogy a jogszabály pusztán egy olyan retorikai petárda, amely elsősorban a választási ígéret betartását hivatott demonstrálni.

Az igazságügyi miniszter a választási ígéretek között említette a közigazgatási bíróság létrehozását. A bírói rendszer megtörése közelebb visz az önkényhez?

Kétségtelen, a bíróság valóban a társadalom utolsó védőbástyája maradt ebben a rendszerben. Ma ugyanis még lehet reménykedni, hogy a bírói döntések révén korrigálhatóak a politikai – mondjuk így – tévedések, vagy ferdítések. Például nemrég független bíróság állapította meg, hogy az 1956-os emlékév alkalmából felhasznált legendás plakáton nem a hatalomnak kedves Dózsa László gyerekkori fotója látható. Viszont ha már a politika által kinevezett ítészek miatt itthon képtelenség lesz a hatalom ellenében pert nyerni, akkor már csak a nemzetközi bírósághoz lehet fordulni, ami szinte a végletekig elhúzódhat. A strasbourgi bírósághoz már így is a magyarok nyújtják be a legtöbb keresetet. A tendencia tehát az, hogy az uralkodó politikai elit mindent megtesz hatalmának bebetonozása érdekében. El akarja érni, hogy az országban teljes legyen az apátia, s az emberek azt érezzék, hogy nincs értelme semmiféle ellenállásnak. Ennek példája az Alkotmánybíróság gyáva és cinikus döntése, amellyel „az európai alkotmányos párbeszéd jegyében” felfüggesztette az immár egy éve húzódó eljárását a felsőoktatási törvény és a civil törvény ügyében. Mintha az Európai Bíróság leendő döntésének bármilyen halasztó hatálya lehetne az AB határozatára.

Közben a parlamentben már tárgyalják a sokadik alkotmánymódosítást, ami szintén szűk hatalmi érdeket szolgál. A kormánypropagandának sikerülhet ezt úgy eladni, hogy tulajdonképpen a nép érdekében nem lehet majd tüntetni?

Nehéz lesz, eddig ugyanis a gyülekezéshez nem kellett engedélyt kérni a rendőrségtől, elég volt azt bejelenteni. Talán ezután sem kell, de a rendőrség majd betilthatja a tüntetést, ha az szerinte valakinek a személyes életét zavarja. Ad abszurdum elképzelhető, hogy a parlament közelében lévő Alkotmány út valamelyik lakója – mert utálja a zajt, vagy szereti a kormányt – megakadályozhatja, hogy az országház előtt demonstrálók jelenjenek meg, s alkotmányos joguknak megfelelően hangosan tiltakozzanak a kormány döntései ellen.  Azt mondják, hogy a jogszabályt elsősorban a politikusok háza előtti tüntetések miatt találták ki. A kormány azonban nem úgy járt el, ahogy azt az Alkotmánybíróság javasolta. A testület ugyanis mindössze azt kérte, hogy pontosítsák a tüntetések feltételeit. Ehelyett a magánélethez való jogot beemelték az alaptörvénybe, ami így összeütközésbe kerül a gyülekezési joggal. Az állampolgári jogok már amiatt szűkülnek, hogy a rendőrség ebben a kérdésben egyáltalán mérlegelhet. Azt azért nem hiszem, hogy emiatt nagy tüntetést be lehet majd tiltani. De mondjuk a miniszterelnök – vagy akár bármely vidéki fideszes potentát – háza előtt bizonyosan nem lehet majd demonstrálni.

Az ellenzék aligha készülhet a kormány ellenőrzésére, legfeljebb díszletként ücsörög a parlamentben, miután a pártok látszólag hülyeségből, esetleg némi pénz fejében elspórolták a választási együttműködést. Van más lehetőség?

Az ellenzéknek nincs döntési lehetősége. Módja az ellenőrzésre pedig minimális, mivel Magyarországon nincs demokrácia. Nem szeretnék az ellenzékre nézve általános morális megállapítást tenni: vannak, akik mindent megpróbálnak a kormányzat ellenőrzése érdekében, de vannak, akikről ez nem mondható el. A siker lehetősége minimális, de épp ezért az ellenzéknek össze kell fogni, különben a Fidesz pártonként szétszedni őket. Ezzel együtt be kellett menniük a parlamentbe, hogy kihasználják maradék megszólalási lehetőségeiket.

Ön felvetette, hogy az országházban folyamatosan működhetne az Ellenzéki Kerekasztal, amely összehangolná az ellenzéki álláspontokat. Gondolja, hogy képes erre a belső háborúskodással sújtott ellenzék, benne a széteső Jobbikkal?

Ideális lenne, ha valamennyi ellenzéki párt célnak tekintené az együttműködést, amit napi ügyekben is folytathatnának, továbbá nem egymás besározását, hanem a kormány kritikáját tekintenék feladatuknak. Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy az egyes ellenzéki pártok közötti huzakodásból profitál, téved, ezt megmutatták a választások. Az együttműködés mellett fontos lenne, hogy a parlamenti ellenzék tudatosan hidat építsen a parlamenten kívüli erők felé. Ebből a szempontból a Momentum – amely viszonylag jól szerepelt a választásokon, de nem jutott be a parlamentbe – kulcsszerepet kaphat.  Egyelőre persze forrongás, átalakulás, helykeresés van az ellenzéki oldalon, ez azonban vesztes választások után természetes. Közben azért lehet figyelni, hogy párton belül ki az, aki szivárogtat, ez munka közben nagyon hamar kiderül.

Azt mondta, hogy Orbán Viktor pillanatnyi érdeke fogja eldönteni, hogy kész-e újabb lépéseket tenni a nyílt önkény felé. Az ország nyitott gazdasága viszont függ a nemzetközi helyzettől. A közgazdasági racionalitás sem képes a diktatúra építését lassítani, vagy megállítani?

Csak lassítja a folyamatot. Orbán nem véletlenül találta a ki a „pávatáncot”, a kormányfő ugyanis a világ felé eljátszotta, hogy demokrata, majd itthon folytatta a demokrácia rombolását. Őt azonban már megismerték Európában, és kevesen hiszik el neki, hogy az önkényuralom kiépítése közben a demokrácia fenntartására törekszik. Ezért Orbán célja ma már saját rendszerének exportálása, amint azt Szlovénia, Macedónia vagy Lengyelország esete mutatja. És ebben szövetségesre találhat az új olasz kormányban is. Sőt, a nemzeti össztermék jelentős részét előállító német autógyáraknak semmi baja nincs a hazai politikai rendszerrel, hiszen adókedvezményeket kapnak, és olcsó munkaerőért megkapják, amit akarnak. Tehát miközben a német politikai elit visszafogottan kritizálja a magyar kormány viselkedését, a német gazdasági elitnek nincs problémája vele.

Az uniós milliárdok elvonásának lehet valami hatása, vagy az Orbán Viktort diktátornak nevező, de vele aztán jópofáskodó bizottsági elnök, Juncker szigora csak látszólagos?

Ha a pénzt teljes mértékben megvonnák, akkor annak az egész ország inná meg a levét. Egyelőre azonban ennek a tervnek, a 7. cikkely életbe léptetésének sincs realitása, hiszen azt minden tagállamnak el kéne fogadni. Ha az uniós támogatásokat csökkentenék, akkor elképzelhető, hogy elégedetlen hangok bukkannának fel a Fideszen belül. Ha a kormánypárt tagjai sem jutnának feltétel nélkül a húsosfazék közelébe, akkor talán nem követnék fenntartás nélkül a vezért. Az ellenzéken persze ez sem segít, hisz ott mindenekelőtt olyan hiteles vezetőre lenne szükség, aki képes az ellenzék egységét megteremteni.

A napokban a Kötcsei pikniken a Fideszes nagyurak elképesztő arroganciával hajtották el az ellenzéki sajtót.  Az eseményen már készültek az uniós választásokra, aminek a szabályait nem Orbán emberei írták. Ez hozhat a tavaszi eredményektől lényegesen eltérő eredményt?

El tudom képzelni, hogy a Fidesz EP-képviselőnek száma csökken majd – ha a szavazatszámlálás megbízható kezekben lesz – talán a Jobbik képes lehet a tavaszinál jobb eredményre, ha addig nem verik szét. Nehéz úgy jósolni, hogy nem látjuk világosan, vajon az országgyűlési választások mennyiben tükrözik a valós viszonyokat. És egy év a politikában egyébként is nagyon hosszú idő.

Korábban azt nyilatkozta, hogy még soha nem fordult elő az unió történetében, hogy a demokratikus államok közössége tartósan megtűrjön a tagjai között egy antidemokratikus államot. Európa képes megakadályozni, hogy az Orbán rezsim nyílt autoriter rendszerré változzon?

Hosszabb távon feltétlenül, de úgy vélem, Orbánnak sem érdeke a nyílt diktatúra. Miért akarna elesni ezermilliárdos támogatástól, amit csak az Európai Uniótól kaphat meg? Orbán érdeke tehát, hogy az unión belül maradjon, vállalja, hogy a rendszer bomlasztója, átalakítója legyen, aki a „Nemzetek Európája” koncepcióra felfűzött új Európa-képhez próbál szövetségeseket találni. Ennek érdekében tehát formálisan hajlandó elfogadni bizonyos uniós játékszabályokat.

Ha mégsem, akkor elvileg előfordulhat, hogy a kormány kilép az Európai Unióból?

Miután népszavazás útján léptünk be, a kilépésről is csak népszavazás dönthet. Viszont az Európai Unió támogatottsága ma Magyarországon legalább 60 százalékos, vagyis a Fidesz választási győzelme még nem jelenti, hogy ki kéne lépni az unióból. Ilyen politikai döntésnek tehát nincs népi támogatása, komoly ellenállásra lehetne számítani vele szemben. Ne felejtse el, sok százezer magyar dolgozik külföldön, a hozzátartozók itthonról figyelik boldogulásukat, ők biztosan nem támogatnák az egyoldalú döntést. Tehát csak az eltökélt orbánista kisebbség szavazna a kilépés mellett, hiszen még a sokmilliárdos propagandával futtatott 2016-os „migránsügyben” rendezett népszavazás is érvénytelen lett. Újabb kudarcot aligha kockáztatnának meg, a legtöbb hasonló helyzetben – vasárnapi boltzár, olimpia – visszatáncoltak a népszavazás elől.

Ha ez a hatalom valami csoda folytán megbukna, akkor helyre lehetne állítani a demokratikus berendezkedést, a folyamatok, amelyek a nyílt diktatúra irányába elindultak, megfordíthatóak?

Ma nem az a fő veszély, hogy elmegyünk egy régi típusú diktatúra felé, mint amilyen Észak-Korea, Kuba, vagy Venezuela, de már olyan sem lesz, mint a kádári önkény. Ezek ódivatú diktatúrák. Viszont olyan rendszer még lehet, amiről észre sem vesszük, hogy valójában diktatúra, hiszen a határok nyitottak, lehet utazni, bizonyos körökben még beszélni is, de mégsem élünk szabadon. Heller Ágnes az illiberális rendszert egy írásában posztmodern zsarnokságnak nevezi. Úgy véli – és ebben egyetértek vele –, hogy már nincs szükség a régi módszerekre, egyéb módon is megvalósítható, hogy az uralkodó elit érdekei maradéktalanul érvényre jussanak.  Ehhez már nem kell mindenkit megverni, mert az rosszul mutat a tévében, nem is kell tömegeket bebörtönözni. Elég csak gyűlöletkampányokkal és egzisztenciális fenyegetésekkel befogni az emberek száját, ami miatt már érezhetik magunkat nagyon rosszul.

Ebből lehet még demokrácia, meg lehet tehát fordítani a folyamatot?

Azt gondolom, hogy ez a lefelé menő spirál egy idő után kritikus tömeget fog zavarni. Az elmúlt években bekövetkezett gazdasági növekedés és ennek politikailag gondosan kiporciózott hatása egyaránt a rendszer támogatóivá tette a leggazdagabbakat és a legszegényebbeket. A történelem tanúsága szerint a személyhez kötődő antidemokratikus rendszerek akár sokáig is fennmaradhatnak, de nagyon sérülékenyek. A politikai fordulatot soha nem lehet kizárni, lehet ez lassú erjedés, vagy felgyorsuló tiltakozás. A rendszer intézményei elbizonytalanodhatnak, ha a politikai vezetés egysége megtörik, ha az erőszakszervezetek között rivalizálás indul be, ha a bírák és az értelmiségi szakmák képviselői ellenállnak, ha az állampolgárok hajlandóak áldozatokat is hozni a változásért, miközben nemzetközileg is elszigetelődhet a hatalom. Egyelőre azonban nem ebbe az irányba megyünk, de ha úgy fogjuk fel, hogy most vagyunk a mélyponton, akkor lehetünk akár optimisták is, mert innen már csak felfelé vezethet az út.

Dehogy lehet más a politika!

Ki van zárva, hogy más lehessen. Ha ebben az országban ma azt álltja magáról akár csak egyetlen politikai szereplő, hogy ő másképp áll hozzá közös dolgainkhoz, az vagy hazudik, vagy fogalma sincs arról, mit beszél. Attól tartok, az első változathoz tartoznak a pártjaink.

A kormányzó pártok politikai felfogásáról aligha tételezte fel bárki is, hogy egy kétharmados győzelem birtokában majd valami más következhet. Amikor nyolc évvel ezelőtt úgy érezték, hogy a „fülkeforr” népe korlátlan felhatalmazást adott a jogrendszer fenekestül történő felforgatására, egy percig sem haboztak. Úgy születtek zsinórban a kétharmados törvények, hogy szinte levegőt sem vettek két döntésük elfogadása között a szavazógép tagjai. Brüsszel és Budapest között utazgatva egy tableten át lehetett írni az alkotmányt, meg lehetett nyirbálni az Alkotmánybíróság szárnyait, rekvirálni lehetett három és fél millió ember magán-nyugdíjpénztári megtakarításait. Úgy lehetett „vezetni” ezt az országot, hogy

az „utasokról”, a parlamentben ücsörgő ellenzéki politikusok véleményéről, tudomást sem kellett venni.

Aztán a második ciklus megnyeréséhez is elég volt annyit ígérni a népnek, hogy folytatják. És azt is be is tartották. Kihúzták több ezer kisember alól a megélhetését jelentő trafikját, úgy árulták ki a nemzet földvagyonát a tűzhöz közeli politikusoknak és pereputtyuknak, mint valamelyik bolhapiacon az ócska bútorokat szokás. Aki kapta, marta. Legyen az illető műkörmös vagy polgármester, feltörekvő nagyvállalkozó vagy további földekre éhes – de amúgy politikailag megbízható – gazda. Hogy mégsem érhesse szó a házelejét, „csak” gazdálkodók indulhattak a liciteken, amihez nem kellett más, mint egy néhány órás, gyorstalpaló, aranykalászos gazdatanfolyam elvégzését igazolni, ami még Mészáros gazdának is sikerült. A nyilvánvalóan korrupcióval szerzett vagyonok felett szemet hunyt az állami ellenőrző apparátus, mert tudták,

 a NER kormánya nemzeti burzsoáziát épít, s eközben nem válogat az eszközökben.

Aztán most itt van a harmadik ciklus. Megint a kétharmad, és a folytatás: már be is jelentették, hogy újra fogják írni a gránitszilárdságú alaptörvényt, amelyet ki tudja már hányszor „csiszolgattak”, folytatják a sorosozást, nem is eredménytelenül, hiszen egyes civil szervezetek, olyanok, mint például a Nyílt Társadalom Alapítvány már veszi is a sátorfáját. És hozzájuk hasonlóan csomagol a CEU is, Európa egyik legrangosabb egyeteme. Következik a bíróságok megregulázása.

Nem érdemes azon rágódni, vajon

a teljhatalom birtokában hajlandó lesz-e a Fidesz önként visszafogni magát,

önkontrollt gyakorolni. Másképp viszonyulni az ellenzékhez, mint ahogyan tette korábban. Aligha. És abban igazuk is van a kormányzó pártoknak, hogy ez az ellenzék még kevésbé méltó arra, hogy „szóba álljanak” vele, mint a korábbiak voltak.

Ott van mindjárt a Lehet Más a Politika. Ezer példáját mutatta fel az elmúlt hónapokban, mennyire nem gondolják ők maguk sem komolyan a nevüket. A párt miniszterelnök jelöltje szemrebbenés nélkül azt hirdette, hogy ők ugyan egymaguk is képesek legyőzni a Fideszt, de nyitottak mindenféle együttműködésre a többiekkel. Kicsit finnyáztak ugyan, amikor a Demokratikus Koalícióról beszéltek, de

arcpirító kétszínűséggel még azt is vállalták, hogy elmennek a gyurcsányi barlangba „tárgyalni”.

A tárgyalási szándék persze kamu volt, de arra jó, hogy a delegátus Don Quijote azt nyilatkozza ezek után, hogy azért nem jutottak semmire, mert a házigazda részeg volt, és őket meg sem kínálta. Aztán valami hasonló kamutalálkozót összehoztak a Jobbikkal is.

Beszéltek persze összefogásról még az utolsó percekben is. Azt nem ellenezték, hogy valaki az ő érdekükben visszalépjen, de a kölcsönösség nem tartozik a „lehetséges más politika” fogalomkörébe. Most vált igazán nyilvánvalóvá, hogy eszük ágában sem volt megakadályozni a Fidesz újabb kétharmadát, sőt! Elég lett volna, ha a kormánypárti „nagyasszony” milliárdos fia önmérsékletet tanúsít, de nem tette. És jól tette. Mert ha ő is visszalép, most ott ülhetne a párt inkvizítorai előtt, akik a Rákosi-korszak vérbírái módján – ha nem is halálos – de

kemény büntetéseket szabnak ki azokra, akik úgy gondolták, az ellenzéknek nem egymás, hanem a fő ellenség ellen kell összefognia.

Ötéves eltiltást kapott, aki a XVIII. kerületben visszalépett a szocialista jelölt javára. Kétéves eltiltást kapott a korábbi társelnök, mert a visszalépéseket szorgalmazta, és voltak mások is, akik a pártbíróság elé kerültek, mert úgy gondolták, talán meg lehet állítani a fideszes úthengert. Akkor lehetett volna más a politikájuk, ha felül tudtak volna emelkedni- az ország érdekében – a kicsinyes pártérdekeiken. De nem tudtak.

A kutyából nem lesz szalonna, a farkasból bárány. Ezt tudta mindenki, aki nem egészen értette mit akar a Jobbik a cukisággal. Küldhetett Vona üdvözlőlapot a hanukát ünneplő zsidó közösségnek, attól még a kemény mag nem szakított az antiszemitizmusával. Beszélhettek dolgos cigányokról, meg jóravaló romákról, attól még senki nem gondolta, hogy a jobbikosok a keblükre ölelnek majd minden cigányembert, aki szemben jön velük a falu főutcáján. De ez

a cukiság sem tartott sokáig, az első adandó alkalommal egymásnak estek a középre húzók és a szélsőségesek.

Jelképesen előkerültek a gárdamellények, a délvidéki polgármester előbb csak frakcióba akarta sorozni a híveit, mire az elnökség másik fele fegyelmit követel ellenük. Borítékolni lehet a végeredményt.

Ott vannak a Liberálisok. Még meg sem melegedett a fenekük alatt a parlamenti fotel, máris felálltak, szakítottak azokkal, akiknek a vállain belovagoltak a T. Házba. Nem tisztünk igazat tenni a torzsalkodó „kicsik” között: vajon a Párbeszédnek (a nagyobbik kicsinek) van-e igaza, amikor anyagiassággal vádolja őket, vagy amazoknak, akik azt sérelmezik, hogy

ugyanolyan kirekesztően viselkedett velük a másik kicsi, mint az a mai politikai életben megszokott az erősebb és a gyengébb között.

Egy biztos, hogy az ellenzéki oldalon ugyanúgy folynak a harcok, a kiszorítósdi, mint a másik oldalon, velük szemben.

Miért lehetne más a politika a szocialisták táborában, mint bármelyik más párt esetében? Amikor mostanában kiderült, hogy a korábbi elnök bizonyos formai hibákat követett el, amikor egyezséget kötött az elnökség tudta nélkül az összefogás érdekében, vannak, akik a körmére akarnak koppintani. Nem elég, hogy belátta, nem sikerült komoly tényezőként a parlamentbe juttatni a pártját, a tetemre hívás sem marad majd el. Mint ahogyan biztosan vannak, akik úgy gondolják, ezzel el is lehetne intézni a vereség tanulságainak levonását.

Az exelnök a bűnbak, nincs semmi látnivaló, tessék továbblépni!

Valóban nincs semmi látnivaló, amit a budapesti szervezet tisztségújítása is pontosan igazol. A volt elnököt – ha minden jól megy és működik a szokásos kamarilla politika – sikerül feljebb buktatni, a helyére, beülhetett egy „kipróbált”, régi káder. Kívülről kicsit sárosnak tűnik, az első menetben kijelölt miniszterelnök-jelölt egyenesen árulónak nevezte, de ezen úgy tűnik mindenki túltette magát.

Ettől persze a budapesti szocialisták biztosan nem követnek majd „más politikát”,

mert az új műsorhoz általában új művészek kellenének. Ilyenek pedig se égen, se földön nem látszanak. Hogy készül-e új műsor országos szinten? Hamarosan kiderül. Ha így volna, kellemes „csalódást” okoznának a híveiknek.

A legvalószínűbb forgatókönyv: kormányoldalon és ellenzékben minden marad a régiben. Ott, ahol április 7-én ki-ki abbahagyta. Mi meg próbáljuk nekik elhinni, hogy esetleg más lesz a politikájuk. Ha most még nem is, de majd, valamikor. Ezentúl. Egyszer…

 

Orbán átcsaphat őrült ingerekbe – Interjú Szekeres Imrével, volt honvédelmi miniszterrel

  • Annyi pénzt kapott a honvédség, mint a katonaság nélküli Luxemburg
  • Benkő tábornok nem lépett fel a tisztogatások ellen
  • A miniszterelnök veszélyes útra tévedt
  • Irritáló Németh Szilárd kinevezése
  • Orbán rájött, hogy felkészületlen
  • Már a nyáron látható volt, hogy nem folytatható a Botka-projekt
  • Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására

  

Az utóbbi időben némiképp hátrébb lépett a magyar közélettől, mégis, a minap valamelyest meg lett tiporva…

Nem tudok róla.

Akkor én szolgálok némi információval; az új honvédelmi miniszter, a minapi meghallgatásán, ugyan név nélkül, de kitért arra, hogy miként tették tönkre, mérnökök és egyebek a magyar honvédséget. Márpedig ebben a halmazban ön is benne van…

Benkő tábornok, amikor honvédelmi miniszter voltam, egyike volt a magyar honvédség meghatározó parancsnokainak, sőt, én neveztem ki őt összhaderőnemi parancsnoknak. Minden alakulat hozzá tartozott, a vezérkari főnök után ez volt a legfontosabb beosztás, amiben kiválóan teljesített. Lelke rajta, hogy ezt most másképp gondolja.

Azt mondta az új miniszter az említett meghallgatáson, hogy gyakorlatilag az alapoktól kell kezdeni újraépíteni a magyar honvédséget. Ezzel a mondatával persze az előző, fideszes nyolc évet is kihajította az ablakon.

Igaza van, valóban az alapoktól kell kezdeni a munkát. Csakhogy nem a 2010 előtti, hanem az utána következő időszak miatt. 2006-2007 táján beérett egy komoly korszerűsítés a magyar honvédségnél, amit egy nemzeti katonai stratégiában, katonák és nem katonák közösen fogalmaztak meg, és elkezdődött a fejlesztés. 2010-re még az MSZP által elfogadott költségvetés 316 milliárd forint volt, ez akkor a GDP 1,2%-át tette ki, 2014-re a már csak 224 milliárd forint jutott a honvédségnek, ami a 2014-es GDP 0,7 %-a volt. Ez az a mélypont, aminél kevesebb még soha nem jutott az elmúlt két évtizedben a Magyar Honvédségnek, azaz amióta átállt a tömeghadseregről a professzionális hadseregre.  A mérték megdöbbentő: 2011 és 2017 között, 6 év alatt több mint másfél évnyi támogatás maradt el. Így lett a magyar honvédelmi költségvetés a legalacsonyabb a NATO-ban, annyi, mint Luxembourgé, aminek ugyan van nagyhercege, de nincs katonasága. Az összes fejlesztés elmaradt, egyetlen egy programot nem hajtottak végre belőle; nem vették magyar tulajdonba a Grippeneket, ma is jó sokat fizetünk ezért értük, nem vettek helikoptereket, nem korszerűsítették az informatikai rendszereket, nem fejlesztették a szárazföldi erőket, egy gödörbe tették le a harmadik radarállomást, ami miatt réskitöltő radarszázadokat is kell telepíteni. Minden tiszteletet megérdemelnek azok a honvédek, tisztek és tábornokok, akik ilyen lehetetlen körülmények között is helytállnak. Sajnálom, hogy Benkő tábornok vezérkari főnökként nem lépett fel az Orbán-kormány költségvetés csökkentése és az indokolatlan tisztogatások ellen.

Ebből viszont az következik, hogy egy vezérkari főnöknek, aki katona, alapvetően más koncepciója van a honvédségről, mint egy civil miniszternek. Ez így van?

Az én felfogásom szerint nem! Egy civil miniszternek a katonák szakmai tudására kell alapoznia és nem beleszólni a katonai- szakmai kérdésekbe. Ezért tudott Benkő tábornok is koncepciókat kidolgozni, és azokat érvényesíteni a miniszterségem alatt. Honvédelmi miniszterként úgy tekintettem a vezérkari főnökre, hogy ő a fő tanácsadó a miniszter hatáskörébe tartozó kérdésekben is. Nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy két kiváló vezérkari főnökkel dolgozhattam együtt, Havril András és Tömböl László tábornokkal.

Mennyi önállósága van egy NATO-országnak?

Nagy a tagországok önállósága, mert a NATO szövetségesi rendszer, és nem alá-, fölé rendeltségi viszony van. Most azonban látok egy rendkívül veszélyes törekvést. A miniszterelnök éles hangon beszélt arról a törekvéséről, hogy a Magyar Honvédség olyan fejlesztésére törekszik, amely alapján Magyarország képes egyedül, maradéktalanul megvédeni önmagát. Nem azzal van a baj, hogy megvédi önmagát, hanem azzal, hogy egyedül. Ez veszélyes út! Veszélyes, mert irreális és veszélyes mert szakítást jelent az eddigi szövetségesi elkötelezettséggel, amely önmagában megingatja hazánk biztonságát. Vele szemben állítom, hogy a honvédelmet két pillére kell alapoznunk: a nemzeti önerőre és a szövetségesi együttműködésre. A Magyar Honvédségre úgy kell tekinteni, mint Magyarország függetlenségének és területi sérthetetlenségének védelmezőjére, amely képes a szövetséges erők beérkezéséig önállóan is tevékenykedni. Olyan katonai erő fenntartása és fejlesztése indokolt, amely képes mind Magyarország védelmét, mind a külföldi műveletekben való részvételt a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselés viszonyai között egyaránt teljesíteni. A Magyar Honvédségnek hozzá kell járulnia a NATO közös védelmi képességéhez is, hogy más tagország, így Magyarország megsegítésére is sor kerüljön szükség esetén. A szövetséges létből következik, hogy nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Nem mindenre, hanem csak a ránk háruló és legvalószínűbb műveletek végrehajtására kell felkészülni, de azokra a legmagasabb szinten! Amit Orbán Viktor meghirdetett, az alapvetően elhibázott, és abban bízom, hogy Benkő Tibor miniszterként, mint volt katona, ezt megmondja neki és egyben fel is lép ez ellen.

Van-e valamilyen koncepcionális különbség a civil, vagy a katona miniszter között? Mert hiába szerel le most Benkő Tibor, a gondolkodása nem civil lesz.

Az igaz, hogy tényleg másként működik egy katona gondolkozása, mint egy civilé, főként egy tábornoké, akinek ez a hivatása.  Márpedig a honvédelem irányítójának, a miniszternek, ennél tágabb horizonton kell látnia. Az általam említett nemzeti katonai stratégiát, közgazdászok, szociológusok, biztonságpolitikai elemzők, együtt dolgozták ki a katonákkal, mert ez nem a magyar honvédségé, hanem a Magyar Köztársaságé volt. Meglátjuk, hogy Benkő Tibor miniszteri kinevezése után mit fog képviselni. Ha honvédelmi miniszterként bele akar szólni, mint volt katona, a katonai-szakmai kérdésekbe, akkor hibázik, mert ez nem az ő dolga. A vezérkari főnök feladata a katonai feladatok kidolgozása és végrehajtása. A honvédelmi miniszternek az a feladata, hogy a feltételeket biztosítsa, érvényesítse a honvédelem követelményeit a társadalmi, gazdasági, kormányzati rendszerben, és érvényesítse azokat a biztonságpolitikai szempontokat, amelyeket a kormány megfogalmaz, és amit egyébként a köztársasági elnök is lényegesnek tart, hiszen ő a hadsereg főparancsnoka. Életemnek érdekes időszaka volt, amikor két elöljáróm volt: Sólyom László és Gyurcsány Ferenc, Benkő Tibornak miniszterként ez valószínűleg egyszerűbb lesz.

Benkő Tibor azt mondja, hogy ott van civilnek és a politikát képviselendő Németh Szilárd, mint parlamenti államtitkár. Anélkül, hogy bántani akarnám a volt rezsibiztost, de azért kérdezem: az ő kinevezése, nem egyfajta lebecsülése ennek a területnek?

Ráadásul rendkívül irritálónak is tartom, főleg a katonák szempontjából. A magyar tisztek, főtisztek, tábornokok komoly felkészültségi, nagyon képzett, több nyelven beszélő emberek, a civil élet megirigyelhetné a kvalitásaikat. Megjegyzem vannak köztük mérnökök, közgazdászok is. De van ennél egy nagyobb probléma: ha Benkő Tibor miniszterként úgy gondolja, hogy a civil kontrollt nem ő, hanem a parlamenti államtitkár gyakorolja, az nem felel meg a magyar alkotmányos előírásoknak. A miniszternek ugyanis olyan erős jogai és kötelességei vannak, amelyeket nem ruházhat át a parlamenti államtitkárra. Ez tehát egy nagyon veszélyes terep lehet, mert, ha nem egyértelmű az, hogy ki a miniszter és ki annak csak a parlamenti képviselője, abból nagy baj lehet.

Káosz?

Igen: mert a katonák nem fogják tudni, hogy most Németh Szilárd irányít, vagy Benkő Tibor.

Azt elképzelhetőnek tartja, hogy az volt a koncepciója Orbán Viktornak – bár ő zsonglőrködik az emberekkel -, hogy a politikai kontrollt gyakoroltatja Németh Szilárddal a miniszter fölött?

Ha így van, akkor nem bízik Benkő Tiborban, akkor miért nevezte ki őt? Ha így van, vagy így lesz, akkor az azt jelenti, hogy a minisztérium nem úgy működik, ahogy kellene. A döntéseket ugyanis mindig a miniszternek kell meghoznia.

Kicsit ellépve a szűken vett katonaságtól, kirajzolódik-e önben valamiféle tapintható elképzelés a miniszterelnök részéről. Arra gondolok, hogy katonát nevezett ki miniszternek, közel vonta magához a hírszerzést, vajon mit akarhat a kormányfő?

Orbán Viktor rájött arra, hogy tájékozatlan, és hogy nem megfelelően kezeli az ügyeket, ezen próbál korrigálni. Hadd mondjak egy példát, a legforróbb gesztenyét. A menekültek ügyéről – nem migránsokról –beszélek, amely kérdés a magyar társadalmat a legmélyebben megosztja. Orbán Viktornak pontosan tudnia kellett, hogy az észak-afrikai, vagy ázsiai helyzetből következően, főleg Szíria szétesése után, el fog indulni egy menekülthullám. Nem akarok olyan határt átlépni, amit nem lehet, de ezt gondolom a katonai felderítők jelezték neki. Bőven volt ideje és felkészülhetett volna arra, hogy ez a tömeg, ide ér Magyarországra. És akkor nem azok a méltatlan tömegjelenetek játszódtak volna le, hanem szervezett, szabályozott módon, az európai normáknak megfelelően lehetett volna a menekülteket ügyét kezelni, és egyébként még kerítésre sem lett volna szükség. Ezt azonban Orbán nem tette meg. Pedig már 2009-ben voltak információk arról, hogy van ok az aggodalomra, ezért küldtünk francia képzésre több katonatisztet, mert tudtuk: jönni fog a válság Észak-Afrikában. Orbán politikai céljaira használta a szerencsétlen menekültek sorsát, de rájött arra, hogy erről a világról többet kell tudnia. Remélem, hogy ez a szándék vezeti, és nem más, mert nem tudom, hogy milyen egyéb elképzelései lehetnek a katonai erő alkalmazásról.

Az elhallgatott mondatai mögött az bújik meg, hogy tart attól: Orbán militarizálja a kormányát?

A félelmem az, hogy fel akarja használja a katonai erőt, nem pusztán védelmi feladatokra. Egy ilyen koncepció egy idő után átcsaphat olyan őrült ingerekbe, amelynek, a történelemből tudjuk, nagyon rossz vége lehet. Bízom benne, hogy nem erről van szó, de nekem felsejlik az alagút végén egy ilyen veszély is.

Orbán jelleméből következtet erre?

A történelmi és a politikai felfogásából. Vagyis attól tartok, hogy ő Magyarországról mást gondol, mint ami a realitás.

Ha ön már 2009-ben látta, hogy a bevándorlás komoly gondot fog okozni, miért van az, hogy a pártjában ez ekkora zavart okoz a napjainkig?

Bár szóltam a hírek hallatán az MSZP vezetőinek, de nehéz helyzetben voltak, mert segíteni akartak a szerencsétlen sorsú menekülteknek és biztonságban akarták tudni Magyarországot is. Nem egyedül voltak ezzel a dilemmával Európában. Azt már nehezebben viseltem el, hogy a kampányban nem világosan és nem időben mondták ki, hogy Magyarország biztonsága és a menekültek ügyeinek emberséges intézése egyaránt fontos nekünk. Többször javasoltam, hogy válaszolni kell arra a vádra, hogy lebontanánk a kerítést, elfogadnánk, hogy kötelező döntést hozzon a migránsok betelepítésére az EU, az ENSZ. Azt javasoltam, hogy mondjuk ki, hogy marad a kerítés, mert sokba került megépíteni, de a rendőrök és a katonák jobb feltételek mellett fognak szolgálni. Mondjuk ki azt is, hogy elutasítjuk a kötelező betelepítést, de azt is, amit az Orbán-kormány tett: letelepedhet valaki, ha állampapírt vásárol, amit majd magas kamattal együtt visszakap, amin viszont a fideszes közvetítők jól keresnek. Azt is egyértelművé kellett volna tenni, hogy a menekültek ügyét a nemzetközi jognak megfelelően fogjuk kezelni, mint ahogy azt a mai kormány is teszi.

Ön tavaly igen aktív szerepet játszott, mint tanácsadó Botka László mellett, az ő távozása után azonban már nem nagyon találkozhattunk önnel, miért?

Botka László bejelentkezését miniszterelnök jelöltnek, másokkal egyeztette, velem nem. Hogy világos legyen jobb lett volna, ha nem így lesz miniszterelnök-jelölt Botka László, ha az MSZP kérte volna fel Botkát, ha egy megkomponált, az esélyeinket növelő előkampány lett volna a miniszterelnök jelölt kiválasztása. Ha mind az MSZP-t, mind a velünk együtt­működőket, mind a jelöltet emelő egységet mutattunk volna fel. Nyáron látható volt, hogy nem folytatható tovább, ahogy a „Botka-projekt” zajlik. Az is érzékelhető volt, hogy sokan blokkolták, hogy bármi történjen. Akkor kért fel Botka László és Molnár Gyula együtt, hogy vegyek részt a politika kidolgozásában. Elkezdtük a munkát néhányan: átgondoltan lépett néhány ügyben az MSZP–Botka tandem, kialakult a kommunikáció néhány szereplő között, életképes elképzelések születtek, elkezdett működni egy „agytröszt”, ami tervszerűséget és így hatékonyságot vitt volna a politikai kampányba. Elkészült egy kutatási terv, ami közelebb vitt volna a valóság feltárásához, néhányan kidolgoztuk az együttműködési ajánlatot, ami esélyt adott volna a Fidesz visszaszorítására.

Mi történt?

Ha a küllők közé dugják a botot, a kerékpáros leesik, de a bicikli is összetörik. Össze is tört, mert az MSZP támogatottsága akkor zuhant az összes választó körében 8%-ára és ott is maradt. A képlet egyszerű volt: választóink azt látták, hogy az MSZP saját miniszterelnök jelöltjét kényszerítette lemondásra, vagy ha valakinek úgy jobban tetszik, a miniszterelnök jelölt feladta.

És akkor visszavonult ön is.

Molnár Gyula és az MSZP néhány vezetője azt kérte, hogy folytassam, folytassuk a munkát. Kialakult körülöttem különböző területek szakértőiből egy értékes tanácsadói kör, amely végül is vállalta, hogy folytatja a munkát. Ehhez decemberben csatlakoztak a Párbeszéd szakértői is. Elmondtam mindenkinek, hogy nincs személyes törekvésem, nem akarok képviselő lenni, nem akarok semmilyen tisztséget. Azért vállalom, mert így tudok azok szemébe nézni, akikkel együtt politizáltunk, és hittünk abban, hogy használunk hazánknak és a baloldalnak. Volt még egy indítékom, végül is a saját termékemről van szó, hiszen 1990 és 94 között ügyvezetőként, 1994 és 98 között frakcióvezetőként én voltam felelős az MSZP megszervezéséért és így van erkölcsi alapon, hogy kimondjam ma már másként kell csinálni.

Ezek szerint része van abban, hogy létrejött az MSZP és a PM szövetsége is?

Áttörésnek tűnt 2017. decemberében, hogy az MSZP-n kívül van másik olyan párt (PM), amely a közös lista mellett kiáll és van olyan politikus, Karácsony Gergely, aki alkalmas közös miniszterelnök jelöltnek. Az már a helyzet furcsasága, hogy volt még egy ilyen párt, a Fodor Gábor által fémjelzett Magyar Liberális Párt, amely az MSZP-ben sokak számára elfogadhatatlan volt és ezért méltánytalanul partszélre került. Végig azt képviseltem, hogy a Párbeszéddel való megállapodás és Karácsony Gergely jelölése szükséges, de nem lesz elégséges feltétele a kormányzati alternatíva, vagy az autokratikus rendszert és a Jobbikot ellensúlyozó politikai erőközpont kialakításának. Önmagában egy népszerű miniszterelnök jelölt, nem növeli egy párt(pártszövetség) támogatottságát, csak ha ez együtt jár annak politikai stílus váltásával.

Milyen hibák vezettek odáig, hogy az MSZP elvesztette vezető ellenzéki szerepét, és egy zsugorodó párt képét mutatja?

Nem hatott sem az, hogy van miniszterelnök-jelöltünk, hogy közösen indulunk a PM-vel, hogy megállapodtunk a DK-val a koordinált indulásban és visszaléptünk mások javára. Nem tudtuk visszaszerezni, még azon MSZP szavazók támogatását sem, akik egy éve még támogattak bennünket, mivel nem a lehetséges célcsoportra fókuszáltunk és nem szereztünk új támogatókat. A kampánynak nem volt támogatottság növelő hatása. Ennek oka, hogy az üzenetek nem álltak össze konzisztens profillá, és nem jutottak el a választókhoz – buborékban voltunk, csak a megmaradt elbizonytalanodott választóinkhoz jutottunk el, vagy még hozzájuk sem. Egy általános és amorf szándék jelent meg egy élhetőbb Magyarországról. Komoly hátrány volt az MSZP és más pártok közötti együttműködés zavaros kommunikációs környezete, miközben nem vált egyértelművé, hogy a DK, az Együtt, a Momentum és az LMP volt az, amelyek elutasították a kormányváltást biztosító együttműködést. A szakértők azt tapasztalták, hogy a kutatási eredményeket, a tanácsadó testület javaslatait nem használják fel hatékonyan a kampány irányítói. Ezért a választás előtt hat héttel úgy döntöttünk, ha segíteni nem lehet, nem akarunk akadályozni senkit és semmit. Azt mondtuk a kampány irányítóitól kapott feladatokat elvégezzük – azonban ilyen csak elvétve akadt.

Említette az együttműködést, ki-kivel és miért nem játékot. Végül is ez kísérte végig a kampányt, van rá magyarázat, hogy miért nem állapodtak meg?

Az MSZP érdeme volt, hogy készek voltunk a közös indulásra ezért ajánlottuk fel a többi demokratikus ellenzéki pártnak a közös lista mandátumainak a felét és az egyéni körzetekben azt, hogy a legesélyesebb induljon. Az vált akkor világossá, hogy az MSZP egyedül érdekelt abban, hogy létrejöjjön a politikai és társadalmi rendszerváltást akaró nemzeti többség 2018-ban. A DK deklarált célja a baloldalon belüli további térfoglalás -ez nem jött össze, az Együtt, az LMP és a Momentum célja az elitváltás a liberális politikai térben, valamint az életben maradás volt. Azt, hogy nem tanultak a leckéből mutatja, hogy egyetlen ellenzéki párt sem ismeri be hibáit az MSZP-t kivéve. Úgy tesznek, mintha nem rajtuk múlt volna a választási összefogás elmaradása.

Hiszen megállapodtak a DK-val a koordinált indulásról, ez nem volt elég?

Az MSZP meghatározó politikusainak nagy része 2017 decemberében erőltette ki a DK-val történő koordinált indulás elfogadását: rosszkor, rossz megállapodást kötöttek. A DK-val kötendő megállapodás valódi dilemmája az volt, hogy a DK szavazók nélkül nem lehet egyéni mandátumot nyerni, de mint ahogy az tudható volt, csak velük sem. Tévúton jártak, mert nem mondhattak volna le a közös lista követeléséről az utolsó lehetséges jogilag még érvényes időpontig. Abban bíztak –Molnár Gyula, Hiller István nyilatkozta is –, hogy a DK-val kötött megállapodás, ahogy fogalmaztak, mindegy, hogy milyen, de megléte már önmagában lendületet ad. Nem adott! Az MSZP és a DK szavazó bázisa akarta az együttműködést, de nem erre a két pártra korlátozva és gyorsan rádöbbent, hogy a koordinált indulás nem közös indulás. Vidéken így vesztettünk sok szavazót.

Nem lehet, hogy úgy sem volt esély, ha az MSZP-PM, a DK és az LMP, valamint a Jobbik összefog?

Az LMP elzárkózott a választási együttműködéstől, immár harmadszor. Ez történt 2010-ben és később is. Ha 2010-ben hajlandó lett volna a 2. fordulóban, még a régi választási rendszerben együttműködni, akkor nem lett volna a Fidesznek 2/3-a, nem lett volna Alaptörvény, új választási törvény, nem lett volna NER. Nyilván a Jobbik nélküli összefogás kisebb esélyt adott volna a kormányváltásra, de az ellenzék megerősödésére elegendő lett volna. Ezzel szemben vita folyt a demokratikus ellenzékben valamilyen együttműködésről a Jobbikkal, amikor a Jobbik vezető köreiben még csak fel sem merült, még a jelölt állítással kapcsolatos egyeztetés sem. A „néppártosodást” sem emésztette meg a Jobbik elitje! Mégis végig kísérte a kampányt az MSZP Jobbikhoz való viszonyának megkérdőjelezése. Ezzel szemben elengedhetetlen lett volna a Jobbikkal folyó verseny! A Jobbikkal való versenyre azonban sem a program készítésnél, sem a kampányban – kivéve az utolsó két hét szórványos megjegyzéseit – nem volt törekvés. Egyszerűen senki sem volt hajlandó olyan ügyekben politikai lépésekre, amelyek az „egyszerű embereket” érdekelték.

Van-e esély ebből kilábalni, és ha igen akkor hogyan?

Az MSZP–PM tragikus eredményt ért el, annak ellenére, hogy a 2010-es szavazóbázisa nagyrészt meg van, csak szétforgácsolódott. Az MSZP–PM, a DK és az Együtt összesen 18%-t szedett össze a listán. Ez alig marad el a 19%-os 2010-es MSZP szavazatok arányától, ami szavazatokban kifejezve: 990 ezer volt 2010-ben és a levélszavazatok levonása után 1 millió lett 2018-ban.  A kilábaláshoz először is objektív értékelést szükséges készíteni az okokról, olyanoknak, akik képesek tárgyszerűen, elfogulatlanul elemezni, akik nem érintettek a politikai pozícióharcban, akik kívülről is képesek látni bennünket. Erre azért is szükség van, hogy változtassunk a politikánkon és annak megvalósításán, mert, ha csak „mindent majd jobban csináljuk, mint eddig”, akkor nincs esély fordulatra. Abból kell kiindulnunk, hogy semmi garancia nincs arra, hogy lehetséges a közös politikai identitás megteremtése, legalább az MSZP, a DK, az LMP között, amely lehetővé tenné együttműködésünket, majd együtt kormányzásunkat, ami ebben a választási rendszerben alapfeltétel. Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására. Hiába mondanánk, hogy a DK és az LMP legalább lássa be, hogy együtt kell indulnunk a választásokon, ami még szintén nem lenne elegendő, mert az nem jelenti a választóknak azt, hogy közösen is tudnánk kormányozni. Hiába mondanák az „újak”, hogy az MSZP és a DK tűnjön el, mert semmi biztosíték sincs arra, hogy a közel 1 millió szavazó őket támogatná. Miközben joggal várják el a kormány (rendszer) váltást akarók, hogy oldják meg az ellenzéki pártok az együttműködést vagy tűnjenek el, de ezt a DK, az LMP, a Momentum elutasítja. Ilyen bonyolult helyzetben olyan lépésekre van szükség az MSZP-ben, – amelyek bárhogyan is alakul mások politikai szándéka – hasznosak lehetnek a kormány (rendszer)váltás érdekében. A rendszerváltást ugyanis nem lehet várni egy váratlan fordulattól, vagy valamiféle társadalmi megrázkódtatástól – ilyesmi nem is várható a közeljövőben. A változást ki kell harcolni egy szervezett erő, egy párt(szövetség) vezetésével, olyan választási rendszerben és olyan médiaviszonyok mellett, amelyek rendkívül hátrányosak az ellenzék számára. Az a kérdés, hogy az MSZP alkalmassá tehető erre és ha igen hogyan. 

Akkor hogyan?

Két paradigma-váltást tartok szükségesnek.  Az első, hogy az MSZP a kialakult társadalmi-gazdasági rendszer kritikusa legyen és alternatívát kínáljon vele szemben. Az emberekben erős a félelem a jövőtől, mert a rendszerváltás gazdasági folyamatai a szociális különbségek növekedéséhez vezetek. A külföldi és a hazai tőke visszaélt a helyzetével, és ezt a Fidesz kihasználta. Külföldi tulajdonú vállalatok a hasznot, amit szereznek, nem osztják meg a magyar társadalommal, a hazai tőkések pedig privatizálják az EU-ból érkező támogatást, a magyar költségvetés jelentős részét és a NER fontos tartóoszlopaivá váltak. Ráadásul mi elhanyagoltuk a korábbi iparvárosok elszegényedett társadalmi csoportjai érdekeinek képviseletét. Az MSZP-nek tehát a közösség érdekében kell fellépni és világossá tenni a vagyonok, és a vállalatok adóztatásának célja az egészségügyi szolgáltatások és a tanulási, valamint a lakhatási lehetőségek, és igazságosabb nyugdíjrendszer biztosítása. Magyarországot a középpontba állítva magyar identitást kell adni a programjának, ami nem kérdőjelezi meg elkötelezettségünket az európai együttműködés iránt. A második, hogy az MSZP újra képviselje egyidejűleg a sokrétű vidék és a főváros érdekeit és érzelmeit. Ez a legnagyobb kihívás, mert a látszólagos modernitás oltárán 1997 a földtörvény akkori beterjesztése óta számos olyan politikai döntést hoztunk, ami elriasztó hatású volt vidéken. Elutasítottunk olyan gesztusokat is, amelyeket a vidéki társadalom nagy többsége jó néven vett, mint a millenniumi ünnepségek, a határon túliak kettős állampolgársága. A népi és urbánus kultúra egyidejűleg akkor lehet a sajátunk, ha képesek vagyunk a népi értelmiség és a vidéki véleményformálók megnyerésére. Szervezeti értelemben is váltanunk kell, nem lehet a Facebook csoportokra és a taktikaiszavazas.hu szerű oldalakra hagyatkozni, mert a választókörzetekben is kell pártszervezet, kellenek felépített jelöltek, és kell az összefogás és összetartozás érzése.

Van-e visszatérés Szekeres Imre számára?

Tagja vagyok és maradok az MSZP-nek és amit tudok és amit lehet megteszek azért, hogy talpra álljon. Nem kívánok semmilyen pozíciót, semmilyen tisztséget. Azt akarom, hogy Zachar Ferencnek és Szabó Lajosnak otthon Jászapátin, Fetser Jánosnak Orosházán, Kovács Tibornak Tiszaújvárosban, Csizmadia Mártának Budapesten és másoknak, máshol a szemébe tudjak nézni.

Együtt kellett volna…

Emlékszem, nagyon sokan szorongtunk 2012. október 23-án a Szabad sajtó útján, az Erzsébet híd feljárójánál, és arra vártunk, hogy megszólaljon Bajnai Gordon. Hogy visszatérjen a magyar belpolitikai közéletbe és reményt adjon annak a sok tízezer embernek, hogy két év múlva összefogva, együtt, le lehet váltani a „fülkeforr” mámorában tobzódó, a kétharmad birtokában a demokráciának hadat üzenő kormánypártokat.

Akkor már elkövette a Fidesz az „ősbűnt”, belekényszerítve sok kis pártra szakadt ellenzékét egy olyan csapdába, amelyből azóta sem sikerült kikecmeregnie. Ismertük a 2011-ben elfogadott új választási törvényt, amely a korábbitól eltérően az országgyűlési képviselők választását egyfordulóssá tette. Az addig arányos rendszer irányából a többségi választási rendszer felé tolta el a hangsúlyt. A 199 főre csökkentett parlamenti helyek többségét már nem listáról, hanem az így felértékelődött 106 egyéni választókerületekből töltik be, s a választók attól kezdve csak az országos pártlistákra adhatják le a szavazataikat.

Azon a Milla rendezvényen a Haza és Haladás Egyesülettel karöltve Bajnai, Juhász Péter, Szigetvári Viktor és társaik elindították az „Együtt 2014” elnevezésű választási mozgalmat, azzal az ígérettel, hogy motorjai lesznek annak az összefogásnak, amely a 2014-es választásokat majd megnyeri.

Az „Együtt 2014 mozgalom” 2012 novemberében politikai nyilatkozatot tett közzé, és aláírásgyűjtést indított, eredetileg az olasz Olajfa koalíció mintájára balközép ellenzéki ernyőszervezet lett volna. Már itt akadályba ütköztek: a Lehet Más a Politika (LMP) kongresszusa 2012 novemberében és 2013 januárjában elzárkózott az együttműködéstől. Az MSZP vette át a baloldali ellenzéki összefogás irányítását, erre válaszul az Együtt-2014 az MSZP-től függetlenül kezdte meg kiépíteni támogatói bázisát. 2013-ban a mozgalom „Együtt-2014 Választói Szövetség Párt” néven párttá alakult, amelyet három társelnök – Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője – irányított. Az új párt azonnal szövetséget kötött az LMP-ből január 26-án távozott politikusok által alapított Párbeszéd Magyarországért párttal (PM), 2013. június 28-án „Együtt – a Korszakváltók Pártja” néven vették őket nyilvántartásba.

Bajnai pártja azt ígérte, alapvetően egy új, balközép erő megteremtésén dolgoznak majd, ahogy akkor fogalmaztak: „Az emberek már kiábrándultak a narancsból, de a szegfűt sem szerették meg azóta sem”.

Ma már tudjuk, az Együttet még kevésbé.

Mert az Együtt története meglehetősen kacskaringósra sikerült. 2017. február 4-én Juhász Pétert választották elnöknek, ugyanezen a napon Berkecz Balázst és Hajdú Nórát alelnökökké, Szigetvári Viktor pedig a párt Országos Politikai Tanácsának elnöke lett. 2018. januárjában az Együtt politikusai bejelentették, hogy önállóan indulnak a 2018-as Magyarországi országgyűlési választáson, azzal, hogy a miniszterelnök jelöltjük Szigetvári Viktor. Alig három hónappal később, 2018. április 8-án éjjel a párt vezetői valamennyien lemondtak tisztségükről, s az Együtt hajóját sorsára hagyták.

Egy alapvetően elhibázott stratégia vezetett el a széthullás állapotáig. A külső szemlélő joggal érezhette úgy, hogy egyedül Juhász Péter az, aki megpróbálja kissé megzavarni a párt körüli állóvize. Egyéni akciókkal, performanszokkal kavart némi hullámokat, de azok alig voltak érezhetők a Belváros, jobb esetben a főváros kerületeinek határán túl. Hiába készítettek rendkívül drágán, mindenki másnál igényesebben egy vaskos kiadványt, amelyben pontról pontra elmagyarázták az olvasónak, hogyan képzelik el egy sikeres választást követően Magyarország jövőjét, aligha volt ember (néhány ebből elő politikai elemzőn kívül), aki töviről hegyire átrágta volna magát a „művön”.  Hajdú Nóra, Berkecz Balázs kétségtelenül igyekezett a szakértő politikusok benyomását kelteni, okos érveik a legtöbbször visszhang nélkül elhaltak, pedig mindkettőjüket „kedvelték” a híradós stábok.

A párt vezetői kissé későn tanulták meg, hogy a NER igazságtalanságokkal tarkított politikai akadálypályáján egyedül senki nem megy semmire. Lehet idegenkedni Gyurcsány Ferenc politikai múltjától, meg lehet bélyegezni a szocialistákat kormányon elkövetett sutaságaikért, de nincs értelme olyanokhoz dörgölődzni sem, mint amilyenek a Momentum önmaguktól kissé elszállt ifjú titánjai. Mert az ő szemükben ugyan rendszerváltás után alakult politikai formáció volt az Együtt, politikusaiknak – különösen Szigetvári Viktornak – éppen úgy múltjuk, „szaguk van”, mint a többieknek. Az LMP-ről pedig kiderült, hogy szerintük éppen attól lehet más a politika, ha a politikusok nem számoltak a realitásokkal.

Hogy mit gondoltak róluk a választók? Az alig valamivel több, mint fél százaléknyi voks erről mindennél többet mond. Amihez csupán egy szerény adalék, amellyel a párt facebook oldalán, a hozzászólások között találkoztam.

Íme az egyik: „Sajnálom hogy ezt kell mondanom de ne folytassátok. Örüljetek, ha összejön a pénz (amit vissza kell fizetni a Kincstárnak- a szerk). Jómagam normális esetben rátok szavaznék, de nincsenek normális idők. Szánalommal vegyes idegenkedéssel figyeltem az utóbbi két évben a működéseteket.”

Egy másik: „Juhász Péter, Gulyás Márton, Hadházy Ákos… hirtelen több politikus nem is jut eszembe, akik tettek is valamit, és nem a választóktól várták, hogy kikaparják a gesztenyét.” Ebben is van némi igazság: az Együtt és Juhász Péter kis csapata rossz helyen, és nem úgy kereste a „gesztenyét”, ahogyan érdemes lett volna.

NER a lelke mindennek

A Nemzeti Együttműködés Rendszere kiépítettségét tekintve, egyszerűen lenyűgöző szakmai szemmel nézve. A fülkeforradalmat követően létrehozott rendszer, sziklaszilárd alapokon áll és behálózza nem csupán a politikai teret, de közvetve meghatározza mindazt, amit a politikáról tudunk vagy tudni vélünk. A rendszer pillérei, garanciát nyújtanak arra, hogy a Fidesz-KDNP ameddig kormányon van, kénye kedve szerint befolyásolhatja a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat. Sőt amennyiben letaszítanák a kormányt, pódiumáról, talán még erősebben térne vissza meggyötörve politikai ellenfeleit, nagyobb dicsfényben, mint előtte bármikor.

  • A NER alapvető pillérei
  • A hatalmi ágak elválasztásának problematikája
  • A gazdasági hátország: közbeszerzések, politikai kommunikáció-média- egyéb gazdasági területeken szerzett nagy befolyás
  • A gazdasági elit a NER része nem pedig a kormány része!
  • Az utolsó sarokköve a NER-nek a kétharmados törvényekben keresendő

„A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel

Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.”

Így nyilatkozott a Magyar Országgyűlés 2010-ben az elsöprő választási győzelmet követően.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Nem csupán ezen szavak utalnak arra, hogy nagy változások következtek az elkövetkező években, de a tettek is ezt az állítást támasztják alá. A 2/3-os felhatalmazással élt is a kormány. Új alaptörvényt alkottak, szabályozások és törvények sokaságát írták át, új választási törvényt alkottak 2011-ben, aminek következtében a parlamenti patkóban ülő képviselők száma is drasztikusan lecsökkent, a korábbi 386 képviselő helyett már csupán 199 képviselő vesz részt a törvényhozásban.

Emellett átalakították az Alkotmánybíróság működését, központosították az oktatási rendszert, átrajzolták az egyéni választókerületek határait. Ezek mellett még számos változtatást lehetne felsorolni, amit a Fidesz-KDNP véghez vitt 8 év leforgása alatt.

A Fidesz-KDNP tudatosan épített ki egy rendszert

és a legtöbb döntés és változtatás az ezen irányú célkitűzés részeiként fogható meg leginkább.

Egy ilyen rendszert viszont fent is kell tartani. A rendszer fenntartására a Fidesz-KDNP több pillért is létrehozott, melyek szavatolják a rendszer működését még abban az esetben is, ha kormányváltás történne.

A NER alapvető pillérei

A NER hatékonysága több tényező egyidejű meglétén nyugszik. Ezeket nevezhetjük akár tartópilléreknek is. Mindegyik pillér erősíti és tartja a másikat.

A legfőbb pilléreknek a következőket tartom: A hatalmi ágak elválasztásának rendszere, mely már a rendszerváltás óta úgy létezik ahogy. Ehhez szorosan kapcsolódik a személyi politizálás jelensége, azaz a megbízható és a rendszerhez hűséges egyének segítik a rendszer és a kormány fennmaradását. További pillér a gazdasági hátország megléte. Ezt a gazdasági hátországot az ellenzéki és kormány kritikus vélemények előszeretettel nevezik oligarchák csoportjának. A következő pillér, ha nem is tudatosan, de hatalmon tartja a rendszert, ez nem más, mint maga a politikai ellenzék.

És végül, de nem utolsó sorban az új Alaptörvény és a sarkalatos törvények melyek bebetonozták a NER sajátos értékszemléletét, nem csupán a politikai folyamatokba, de a jogi normákba is.

A hatalmi ágak elválasztásának problematikája

A hatalmi ágak elválasztása a magyar alkotmányos berendezkedésben alapvetően nem szavatolt. Ez nagyon egyszerűen tetten érhető abban a tényben, hogy az Országgyűlés munkájának tevékeny részét képezik a mindenkori kormányzat képviselői.

Így könnyedén létrejöhet egy olyan helyzet, melyben az országgyűlési választásokat követően a parlamenti patkó jelentős része egyszínűvé válik, azaz a kormányzat nem csupán a végrehajtói hatalmat gyakorolja, de a törvényhozói hatalom is a regnáló kormány kezében összpontosul. Ez azt jelenti röviden, hogy

megfelelő számú mandátum elnyerésével, mind a törvényhozói mind pedig a végrehajtói hatalmat az aktuálisan regnáló kormány dominálja.

Ebben az esetben az ellenzéknek nem jut túl nagy szerep a törvényhozásban. Sokkal inkább a kormányt ellenőrző funkcióit képes betölteni, ami kimerül általában a kormányhoz intézett kérdésekben a nyilvános parlamenti ülések alkalmával.

A Fidesz a 2018-as választást követően kétharmados felhatalmazást szerzett. Ez azt jelenti, hogy az összesen 199 mandátumból 133 mandátummal rendelkezik a Fidesz-KDNP. Ennek következtében bátran kijelenthető, hogy a végrehajtói (kormányzati) törvényhozói (parlamenti) hatalom összefonódott. A parlamenti patkó a végleges eredmények alapján így áll össze:

Forrás: Nemzeti Választási Iroda

A személyi, politikai befolyás egyrészt ezen jelenségben érhető tetten, amit már korábban részleteztem, másrészt pedig a főbb, nem csupán a politikai életre nagy hatást gyakorló intézmények vezetőinek választásában. Az Állami Számvevőszék, a Legfőbb Ügyészség, az Alkotmánybíróság a NAV, vagy az MNB csak, hogy néhányat említsek azon intézmények közül, amely intézmények vezető beosztású tagjait legtöbb esetben a Fidesz-KDNP választotta meg a parlamenti többségére támaszkodva. (A Parlament által megválasztott tisztségviselők megválasztásának módja, részletesebben itt érhető el.)

Ez önmagában egyáltalán nem jelentene gondot, hiszen jogi szempontból legitim többséggel történtek a személyi változtatások.

Amennyiben viszont kritikusan akarjuk szemlélni a dolgokat, könnyedén felhozható az az érv, miszerint

ezen vezetők tisztségüket és kinevezésüket nem az Országgyűlés több pártjának jóváhagyásával kapták meg,

hanem szinte minden esetben csak a Fidesz-KDNP a parlamenti többségére támaszkodva választotta meg a szóban forgó vezetőket.

Az ellenzéki pártoknak szinte semmilyen beleszólása nem volt abba, hogy kiket választanak meg. Így az ellenzéki pártok, melyek ugyanúgy rendelkeznek demokratikus legitimitással a törvényhozásban, mint a kormány, nem érvényesíthették saját akaratukat.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Emellett fontos kiemelni, hogy ezen intézmények többsége fontos ellenőrző jogkörökkel rendelkezik vagy rendelkezett korábban. A kormányzat tevékenységének ellenőrzése papírforma szerint ugyanúgy történik, mint eddig, azonban a kormánykritikus hangok ezt egyáltalán nem nézik jó szemmel, és a korrupció melegágyának tartják ezen intézmények működését, mondván a kormány irányítása alatt állnak. Az ellenzék számára hivatkozási alapnak tökéletesen megfelelt az Állami Számvevőszék által rájuk kiszabott büntetés, mivel a Fidesz-KDNP volt az egyetlen pártszövetség, mely nem részesült hasonló megrovásban.

A gazdasági hátország: közbeszerzések, politikai kommunikáció (média), egyéb gazdasági területeken szerzett nagy befolyás

A gazdasági hátország tulajdonképpen a NER működésének magját adja.

Jelenlegi formában való létezése az egyik, ha nem a legjelentősebb letéteményese annak, hogy a rendszer működőképes maradhasson. A gazdasági hátország, gazdasági elit, részét képezi minden demokráciának. A legtöbb esetben a politikai elit és a gazdasági elit szoros kapcsolatban állnak egymással, formális és informális módon működnek együtt.

Egy gazdasági hátország kiépítése nem egy bonyolult feladat. A közbeszerzések irányított kiírásával, kormányzati reklámok kihelyezésével a választott cégeknél, könnyedén elérhető az, hogy a kormány számára megfelelő cégek, személyek, hír portálok, nagy anyagi tőkére tegyenek szert.

Ennek több gazdasági előnye is van. Hogyha a kiszemelt cég Magyarországon működik, tevékenykedik és egy megbízható hűséges magyar üzletember kezében van, akkor valószínűleg itthon is adózik, nem viszi külföldre a megtermelt profitot és javarészt magyar munkaerővel dolgozik, ezáltal munkahelyeket teremt.

Azonban a gazdasági elitet csupán ebből a szempontból vizsgálni botorság lenne, mivel egy másik fontos szempont a gazdasági hasznon túl a politikai haszon, ami sokszor felülírhatja a gazdasági realitást.

A kormány azáltal, hogy felépíti saját gazdasági elitjét a hozzá hű emberekből, politikai értelemben vett előnyre tesz szert más pártokkal szemben.

A nagy tőkével rendelkező lapok, tv-csatornák, magazinok mind közreműködnek a kormányzati kommunikáció terjesztésében, így nagy befolyásoló erővel képesek tematizálni a közbeszédet. Néhány orgánum, melyeket jelenleg kormányközeliként pozicionálunk: Origo, 888.hu, Ripost, Bors, Echo TV, TV2, Figyelő, a legtöbb megyei lap és a Magyar Televízió. A kormányzati kommunikáció valószínűleg sokkal kevésbé volna sikeres mint jelenleg, amennyiben nem állna rendelkezésre számos csatorna, ahol üzeneteket lehet közvetíteni az állampolgárok számára.

Ezek a médiacsatornák szinte bármilyen politikai kommunikáció terjesztésére alkalmasak és

a Fidesz-KDNP szavazói bázisának mozgósításában kulcsfontosságú szerepet játszanak.

Legyen az a migránskérdés közbeszédben tartása, az ellenzéki vezetők lejáratása, a kormányzati sikerek megjelenítése. Ezen ismeretek birtokában könnyebb megérteni, miért is annyira fontos a kormánynak, hogy megfelelően nagy kiterjedésű médiabirodalom álljon rendelkezésére üzenetei terjesztéséhez.

Ezen felül fontos megjegyezni, hogy

egy esetleges kormányváltás esetén ez a médiabirodalom képes a további működésre.

Ennek oka nagyon egyszerű. Ezeket a portálokat, lapokat és tv-csatornákat olyan, az új gazdasági elitbe tartozó személyek birtokolják, akiknek elképesztő mértékű anyagi forrás áll rendelkezésre, hogy képesek legyenek működtetni a médiabirodalmat, akkor is, ha már nem kapnának állami hirdetéseket.

Ez az új gazdasági elit több lábon áll, ha elfogynak az állami hirdetések akkor a más gazdasági területeken elért sikerekből befolyó pénzekből a különféle médiacsatornákat ugyanúgy képesek fenntartani, mintha mi sem történt volna.

Mészáros Lõrinc
MTI Fotó: Földi Imre

Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy miért lenne a NER gazdasági elitje ugyanolyan gazdag és sikeres egy kormányváltás bekövetkezte után?

Erre a válasz a közbeszerzésekben rejlik.

A gazdasági elit a NER része nem pedig a kormány része

Egy alternatív valóságban, ahol új kormány alakulna, számára a közbeszerzések ügyében nagyon fontos lenne az, hogy a lehető legolcsóbb és legjobb ajánlatot fogadja el, ha nem akarja szembeköpni saját elveit azzal, hogy drágán valósítja meg a különböző beruházásokat. Mivel a drágán megvalósított beruházások ellen többször is egységesen szólalt fel az ellenzék, mint a korrupció egyik legkézzelfoghatóbb formája ellen.

Azok, akik a legolcsóbb ajánlatokat adnák egy ilyen esetben, a NER gazdasági elitjébe tartozó kivitelezők lennének. Köszönhetően a nagy anyagi tőkének és tartalékoknak, melyekkel rendelkeznének egy kormányváltást követően is.

Így egy új kormány eléggé kilátástalan helyzetbe kerülne és nem lenne képes jól megmagyarázni azt, miért nem a legolcsóbb ajánlatot választják.

Mindeközben zajlana a NER rendszerében működő, Fideszhez közeli médiacsatornákon az új kormány lejáratása. Az a téma menne valószínűleg, hogy az új kormány elárulja a saját elveit és korrupt módon direkt a drágább ajánlatokat fogadja el, vagy éppen azok ajánlatait fogadják el, akiket eddig strómanoknak és oligarcháknak neveztek.

Egyik kilátás sem kecsegtető egy újonnan felálló kormány számára, mert csak veszíteni tud, bárhogyan is dönt.

A gazdasági hátország így képes tovább élni és létezni egy kormányváltás után is, és ameddig a gazdasági elit az marad, ami, addig a NER is képes tovább létezni, a Fidesz ugyanúgy képes lejáratni egy új kormányt, képes tematizálni a közbeszédet a média útján.

Ráadásul egy ilyen hipotetikus helyzetben, amelyben a Fidesz-KDNP ellenzékbe kerülne, lerázhatná magáról a felelősséget, mondván, most nem ők kormányoznak, mégsem javul semmi, a kecsegtető ígéretek pedig megmaradtak ígéreteknek.

A politikai ellenzék léte és tevékenysége

Nem kívánom elemezni az összes ellenzéki párt tevékenységét egyesével. Ez egy külön elemzést is megérő téma lenne, így most az ellenzéki pártokról általánosan fogalmazom meg álláspontomat.

Az április 8-ai választás úgy képeződött le az ellenzék számára, mint egy nagyon erős vélemény és értékítélet, arról a tevékenységről, melyet 4 éven keresztül végeztek. Ennek a jónak korántsem nevezhető eredménynek köszönhető a lemondások sorozata ami futótűzként söpört végig az ellenzéken a választást követően.

Tetszik vagy sem, a választók a Fidesz-KDNP-t választották már harmadjára az ország élére. Ebben az ellenzéknek is nagy szerepe volt.

A választást megelőző viták, botrányok és összetűzések a nyilvánosság előtt mind inkább aláásták az ellenzék tekintélyét a választók előtt. Ebben a Fidesznek nem is kellett részt vennie, az ellenzéki pártok az ilyen típusú tevékenységgel tulajdonképpen reklámot csináltak abból, hogy mennyire nem képesek egyetérteni és megegyezni kulcsfontosságú kérdésekben, mint az összefogás vagy a koordináció.

A választók számára is tisztán érthetővé vált az az üzenet, hogy ez az ellenzék jelenlegi formájában nem lenne képes hatékony kormányzásra.

A viták és egyet nem értések mögött azonban nagyon sok tényező húzódott meg, mint az elvi kérdések, hogy kivel szabad és kivel nem szabad összefogni, a jelöltek visszaléptetése esetén pedig ügyelni kellett a kampánytámogatásra is, mivel ahogyan csökken az egyéni jelöltek száma, úgy csökken az állami támogatás mértéke is.

Ezek mellett fontos, bár keveset emlegetett tényező a töredékszavazatok kérdése. Amennyiben egy párt visszalép egy másik javára egy választókerületben, úgy elesik attól a lehetőségtől, hogy töredékszavazatokat szerezzen, mely töredékszavazatok egy esetleges egyéni vereség után is felkerülnek a párt listájára. Ez pedig a Parlamentbe bejutó pártoknál akár egy-egy listás mandátum sorsát is befolyásolhatja.

Úgy vélem, hogy az ellenzék jelenlegi formájában létezésével segíti a NER működését.

Ameddig a legtöbb ellenzéki párt nem képes érdemi alternatívát kínálni az állampolgároknak, addig, mind azt a tudatot erősítik, hogy nem képesek sem megegyezni sem pedig összefogni egy közös cél érdekében.

Ezen a helyzeten nem segít a bűnbakkeresés, ami nagyon népszerűvé vált a választást követően. A pártok egymásra mutogatnak vagy a választási rendszert okolják a vereségért. Egy-egy pártot mint az LMP-t, a Momentumot, vagy a Kétfarkú Kutya Pártot hibáztatni lehet, de egyáltalán nem célravezető. Ezzel csupán elfednénk a valódi problémát, melynek gyökere nem a kisebb pártok önálló útkeresésében keresendő, hanem abban a tényben, hogy az ellenzéki pártok nem képesek megragadni a közvéleményt és érdemi mondandójuk kimerül abban, hogy az aktuálisan regnáló kormányt hibáztatják és lehetetlennek hangzó, a realitás talajától elrugaszkodott ígéreteket tesznek a választóknak.

Úgy vélem, hogy

az ellenzék megújulása szükséges ahhoz, hogy visszaszerezzék a választók bizalmát,

így megrengetve a NER-be vetett bizalmat.

Ez a megújulás történhet úgy, hogy a civil szervezetek termelik ki az új ellenzéket vagy helyi jelöltek saját választókerületükben érdemi, a helyi közösség számára hasznos tevékenységet végeznek, továbbá hatékony mobilizálásba kezdenek. Vagy új politikusokat hoznak be a pártok a köztudatba, akik fedhetetlenek és könnyedén piedesztálra emelhetőek, mint például az történt Márki-Zay Péter esetében is.

Kétharmados törvények és az Alaptörvény

Az utolsó sarokköve a NER-nek a kétharmados törvényekben keresendő. Íme néhány példa arra, hogy mely területek változtatásához szükséges a kétharmados felhatalmazás:

  • Több tisztségre való kinevezés,
  • Az Alaptörvény módosítása
  • A választási rendszer módosítása
  • Nemzetiségi jogokkal kapcsolatos törvények
  • Az Állami Számvevőszék működését érintő változtatások
  • Az Ügyészség működését érintő törvények
  • A bíróságok szervezetét és igazgatását érintő törvények
  • Helyi önkormányzatokról szóló törvények
  • Az Alkotmánybíróság működését szabályozó törvények

Ezen területek működését mind úgynevezett sarkalatos törvények szabályozzák.
Ezeken túl még számos olyan terület van, melyek megváltoztatásához kétharmados felhatalmazás szükséges.

A sarkalatos törvények céljukat tekintve a stabilitást segítik elő azzal, hogy a legfontosabb kérdésekben ne születhessenek felelőtlen, esetleg önkényes döntések.

Gondoljunk bele abba, hogyha az Alaptörvény megváltoztatása vagy a választási rendszer átalakítása sokkal egyszerűbbé válna, mi történne. A pártok ez esetben kis mértékű felhatalmazással önkényesen alakíthatnák a stratégiai jelentőségű területek működését. Vagy átírhatnák az Alaptörvényt, amikor csak szeretnék.

Az ezeket a területeket érintő módosítások így nagy legitimitáson alapszanak, melyet a nép biztosít a Parlament számára.

A NER működésének alapjai részben ezen sarkalatos törvényeken nyugszanak.

A Fidesz-KDNP kétharmados felhatalmazással volt képes letenni az alapokat, mint a választási rendszer megváltoztatása, az Alaptörvény módosítása, az Alkotmánybíróság működésének és jogköreinek megváltoztatása vagy a legfőbb ügyész személyének kiválasztása és kinevezése.

Itt felmerülhet ugyanaz a kérdés, mint amit korábban már fejtegettem az ellenzék szerepéről.

A sarkalatos törvények megváltoztatása legitim módon történik és jogi értelemben is teljes mértékben rendben van. Azonban a nép által felhatalmazást kapott ellenzék nem igazán tud beleszólni abba, hogy ezen törvények hogy és miként kerülnek változtatásra, elfogadásra.

A sarkalatos törvényeket egy esetlegesen megválasztott új kormány nem lenne képes megváltoztatni, amennyiben nem rendelkezik kellő felhatalmazással. Így a rendszer alapjai szilárdan be vannak betonozva.

Például a sokat támadott Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma 2019-ben lejár, azonban új személyt a tisztségre csak kétharmados felhatalmazással lehet választani, és ameddig nem sikerül újat kinevezni legfőbb ügyésznek, addig a régi marad hivatalban. Vagy ilyen a választási rendszer kérdése is. A választókerületek átrajzolása, az inkább többségi rendszer arányosítása, szintén sarkalatos törvény.

Ezért is állítom azt, hogy maga a rendszer, azaz

a NER, mint külön entitás létezik, nem pedig a jelenleg is hatalmon lévő kormány, működésének létéhez van kötve.

Illetve ha mégis történne kormányváltás akkor a rendszer korrekciós folyamata beindul, és a Fidesz-KDNP ellenzékből is könnyedén képes lehet megfojtani az új kormányt és záros határidőn belül ismét kormányra kerülne.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK