2013 elején Bachar Najarival a Zsolnay hungarikum sokadszor indul el a megdicsőülés felé. Vállalásban és tervekben nem volt hiány, a papír el is bírta, a Pécsi Önkormányzat meg hinni is akarta, talán mert az igazgatóságba Najari átengedte a többségi részvételt az Önkormányzat delegáltjainak, sőt a kisrészvényesek közül is beválasztottak egy személyt. Az áldott állapotot hamar felváltotta az áldatlan. Azóta mindenkiről – több felvonásban – lehúzták a keresztvizet.
A Zsolnay Manufaktúra 74,5%-os részvénycsomagjáért vívott ádáz küzdelemből, egy pályázó közül a győztes pályázatban az ajánlattevő Bachar Najari részletesen ismertette befektetői elképzeléseit:
- Mindenekelőtt Svájcban, Magyarországon ezen belül is elsősorban Budapesten, majd a nemzetközi piacokon belül a Távol-Keleten kívánja a porcelán és kerámiatermékek értékesítését folytatni. A fenti értékesítési célországok egyúttal sorrendiséget is jelentenek, s első fázisban nem tervezi lerakatok, kereskedelmi központok kiépítését az adott célországokban, hanem nemzetközi üzleti kapcsolatai révén elsősorban nagykereskedőket kíván az értékesítéssel megbízni, akik professzionális szakmai és infrastrukturális háttérrel rendelkeznek.
- Az értékesítés egyik elemét a luxus-szállodákon keresztül történő eladás jelenti, ahol egy-egy szállodában mintabolt kialakítása is szerepel a tervek között és ezáltal ez a speciális, nemzeti kulturális örökség részét képező, igazi hungarikumnak minősülő Zsolnay-termékek méltó helyükre kerülnek.
- A Zsolnay-termékek termelése és értékesítése fokozásának a vállalat fejlesztésének alapvető pillére és katalizátora az a marketing tevékenység, amely egy komoly, felépített, összehangolt nemzetközi PR- és marketing-kampány keretében valósul meg.
- Feltétlen gyors műszaki állapotjavításra és a termelési szerkezet átalakítására van szükség, a jelenlegi gépek és berendezések részben cserére, felújításra szorulnak és fokozatosan meg kell oldani, hogy a jelenlegi helyükről áttelepítésre kerüljön a termelés egy kisebb, költségkímélőbb működési területre.
- Csoportos létszámleépítésben nem gondolkodnak, ugyanakkor feltétlenül szükséges a menedzsment létszámának csökkentése, míg a termelési ágazatban dolgozók átcsoportosítása várható a gyáron belül, de ezt az eredményes pályázat lezártát követően a termelés megkezdésekor fogják felmérni.
- Fontos program beruházások között elsődleges a gépparkban megújítása. Ettől a selejtek mértékének jelentős leszorítását és a termelési, gyártási költségek csökkenését várják. A fejlesztésekhez, a működési költségek biztosításához a pénzügyi források rendelkezésre állnak, ugyanakkor mind magyarországi, mind svájci, mind pedig uniós pályázatokban is gondolkodnak és az ezzel kapcsolatos előkészületeket szakemberek útján megtették, ezen források elérése mind szakmai, mind pedig a pályázati cél szempontjából valószínűsíthető.
- A működés azonnali finanszírozásának forrásai fennállnak és a vételáron felül a tőkejuttatás összege is szükség szerint a gyár működésének költségeihez, finanszírozásához igazítható. A pénzügyi források között a hitelfelvétellel nem számolnak, önerőből, illetve a nyereség „visszaforgatásából” kívánják a pénzügyi forrásoldalt biztosítani.
Olyan szépen indult
Najari feltűnését követő első, 2013 márciusi közgyűlésen még szent volt a béke a felek között. Pécs városának képviseletében Páva Zsolt pénzügyi kabinetjének egyik jogásza üdvözölte ünnepélyesen az egybegyűlteket, köztük egy másik akkori helyi potentátot, a Pécsi Vagyonkezelő (akkor még: Pécs Holding) Zrt. vezérigazgatóját, Barna Bélát is.
Najari nem jelent meg személyesen, de a képviseletében eljáró Kardos Éva nagylelkűen megnyugtatta az aggódó kisrészvényeseket: továbbítani fogja azt a kérést, hogy az éves üzleti terv elfogadásának joga kerüljön vissza az igazgatóság helyett a közgyűléshez – ez tudtunkkal azóta sem történt meg.
A kisrészvényesek ugyanakkor elégedettek is voltak, mert Kassai Pál személyében végre közülük való is került az igazgatóságba. Az önkormányzat is boldog lehetett, mert az öttagú igazgatóságba, ahova két főt eleve Pécs delegált, Kassai mellett a vagyonkezelős Barna Bélát is Bachar Najari jelölte.
Íme – mondhatták a városházán – a Zsolnay együgyű új befektetője a többségi tulajdona dacára magától odaadja nekik az igazgatótanácsi többséget, ahova a saját emberei közül csak a feleségét ülteti be; attól kezdve minden úgy lesz, ahogy ők akarják.
A foga fehére
Aztán Kassai rövidesen kikerült az igazgatóságból – ő egyébként ugyanaz a személy, aki az idei közgyűlésen egykori igazgatósági társa, Cséplő szemére olvasta próbára bocsátását. A Pécsi Vagyonkezelő Zrt. akkori vezérigazgatóját, Barna Bélát is visszahívták a Zsolnayból 2013 nyarán.
Barna eseténél jó felidézni: Bachar Najari jogi képviselője azt panaszolta a sajtóban, hogy ügyfele „korábban azzal is ki akarta mutatni a városvezetés iránti jószándékát, hogy az önkormányzat egyik cégének vezetőjét delegálta 2013 tavaszán a Zsolnay igazgatóságába”. Akiről azonban kiderült, hogy adóelmaradás miatt el van tiltva a cégvezetéstől, és ezért még annak az évnek a nyarán vissza kellett hívni.
„Najari külföldi nyaralása közben értesült erről – ekkor lett nyilvánvaló számára az is, hogy egyrészt az ellenfeleinek házon belül is vannak emberei, másrészt hogy a város olyan embert ajánlott neki, aki miatt a hatóság leállíthatta volna a gyár működését” – szól a szóban forgó újságcikk.
Noha Barna zsolnays szerepvállalására pontosan illik a leírás, a történetben hibádzik valami, a férfi az eset után ugyanis még évekig gondok nélkül irányíthatta a pécsi vagyonkezelőt: onnan 2016-ban távozott, bár ennek a pontos háttere nem ismert.
A könyvelő halála
Ettől kezdve lavinaszerűen pörögtek az események. Előbb némi késéssel ugyan, de befizettek 200 millió forintot a vállalt 500 milliós tőkejuttatás részeként, míg a további 300 milliót egy hajmáskéri telek apportjával kívánták egalizálni. Be is mutatták a szakértői véleményt mely 304 millió forintban meghatározta meg a telek értékét.
Mit tesz isten egészen véletlenül ennek a teleknek helyrajzi száma szomszédos Bartáék szintén hajmáskéri telkével, melyet az általuk igényelt hitelfelvétel biztosítékául kínáltak korábban. Az egybeesés oka közel sem a véletlen műve, hiszen Bartáék vitték magukkal először a tulajdonosokhoz tárgyalni. Információink szerint akár 30 milliót is fizethetett érte, s ha igaz a mendemonda azt sem készpénzben…
Sajátos fénytörésbe helyezi a kétes ingatlanapportot, hogy amikor annak befogadásáról 2014. január végén a Zsolnaynál döntöttek, a vállalat igazgatóságában ült Szebellédi István könyvvizsgáló is. Szebellédi nagy titkok tudója lehetett: a C.C.A. Zrt. és a C.C. Audit Kft. cégein keresztül számtalan fideszes önkormányzatnak dolgozott be (legnagyobb megrendelője éppen Pécs városa volt, ahol Páva Zsoltnak is adott gazdasági tanácsokat), azonban 2014 márciusában a Magyar Narancs értesülési szerint garázsában saját vadászpuskájával főbe lőtte magát.
A pécsi fáma további furcsaságként tartja számon, hogy Szebellédi a szóban forgó igazgatósági ülésen telefonról jelentkezett be, és – döntő szavazatként – polgármesteri nexusa dacára az önkormányzat delegáltjai ellenében voksolt.
(Addigra már kitették az önkormányzattól, már nem volt tanácsadó, Najari azért gyorsan betette igazgatósági tagnak, ezért Szebellédi szavazatára biztosan számíthatott.) Ügyes fiú ez a Najari!
Védjegy vándorúton
Két szocialista politikus 2014 nyarán hűtlen kezelés miatt feljelentést tett, miután az uniós országokban érvényes közösségi védjegyoltalmat szerzett a Swiss Art Kft. Erre kizárólag a pécsi porcelánmanufaktúra lett volna jogosult. A Swiss Art Kft. tulajdonos-vezetője Cséplő Petra, a főtulajdonos Najari élettársa, egyben a porceláncég igazgatóságának elnöke volt. Azaz azt a testületet vezette, amelynek feladata a Zsolnay védjegyoltalmának menedzselése lett volna! Ez még a Najari–Cséplő páros számára is védhetetlen volt, hiszen az – egyébként Najari szájíze szerint készített – Szindikátusi Szerződésbe foglaltakkal is ellentétes lépés.
A védjegy később magyarázkodások mellett visszakerült a manufaktúrához.
A Cséplő Petra – tehát Najari élettársa által jegyzett – Swiss Art Kft. esetéhez hozzátartozik, hogy a cég (ami a 2013 óta eltelt öt évben meghatszorozta árbevételét) egybecsengő értesülések szerint a többi viszonteladónál sokkal kedvezményesebben, az önköltségi ár környékén, körülbelül 60 százalékos áron vásárolja a gyártól, de nyereséget alig termel. Már ezt a 60%-ot is azzal a vezércsellel legalizálták, hogy felemelték az eladási árat, míg a bekerülési ár nem változott.
A Swiss Art 2016-os beszámolóból az is kiderül: a 144 milliós forgalom szinte teljes egészében porcelánértékesítésből jött össze, amivel szemben 124 milliós anyagköltség áll. Ez arra utal, hogy Cséplő az élettársa többségi tulajdonában álló gyár termékeit mélyen ár alatt értékesíti tovább. Azt nem tudni, hogy a haszon kinél csapódik le. Az sem mellékes, hogy a Swiss Art üzemmérete a Zsolnay-termékek piacához mérve egyáltalán nem aprócska: a Cséplő-cég árbevétele tavaly már meghaladta Zsolnay Zrt. teljes forgalmának egyharmadát.
2013 őszére mindenesetre úgy állt a helyzet, hogy Najari még fél éve sem toppant be Pécsre, az önkormányzat pedig máris elvesztette a de facto igazgatósági többségét. A Páva Zsolt környezetében mozgó macherek akár a szívükhöz is kaphattak volna, valójában ilyen dörzsölt volna a nyeretlen kétévest játszó pénzes nagybácsi, akiről a jogi képviselője azt állítja, hogy „az adott szó számára szent, a kézfogással szentesített szerződéskötést akkor is érvényesnek tekinti, ha azt soha nem rögzítik írásos szerződésbe“?
Feltehető azonban: a pécsi okosok 2014-ben már teljesen tisztában lehettek azzal, hogy milyen üzletember Bachar Najari.
SNM/ki
Folytatjuk
A Zsolnay gyárral foglalkozó cikkeink itt és itt és itt és itt és itt és itt és itt és itt találhatóak.