Kezdőlap Címkék Munkanélküliség

Címke: munkanélküliség

Fico: Szlovákia teljesíti a feltételeket ahhoz, hogy az EU magjához tartozzon

0

Szlovákia minden feltételnek megfelel a tekintetben, hogy az EU központi magjához tartozzon – jelentette ki Robert Fico, szlovák miniszterelnök és egyúttal rámutatott arra, hogy jelenleg a történelmileg legalacsonyabb szinten áll a munkanélküliségi ráta, emelkedtek a bérek, és a gazdaság is fellendült Szlovákiában.

Fico ezeket az eredményeket fel szeretné felmutatni Salzburgban is, ahol Ausztriával és Franciaországgal készül tárgyalni.

A kormányfő szerint nemzeti érdek, hogy az ország az Európai Unió magjához tartozzon.

„Az országban egyértelműen érezhető a fellendülés. Nehezen megkérdőjelezhetők az eredmények. Két-három feltételnek máris megfelelünk,

amik a maghoz való tartozás feltételei lesznek, teljesítjük, és van mit kínálnunk azoknak az országoknak, akik az EU központi magjához szeretnének csatlakozni”

– mondta el a kormányfő a keddi sajtótájékoztatóján.

Fico az egyik, máris teljesített feltételnek az elszámoltathatóságot tartja. „Tény, hogy az európai politikusok már évek óta elismerésüket fejezik ki a költségvetési rendszerünk miatt. Történelmileg az eddigi legalacsonyabb hiányt jelenthettük be, és dolgozunk az államháztartás további megerősítésén” – részletezte.

Az elmúlt négy évben 3%-os növekedést értek el a reálbérek.

„Az országban már nem a munkanélküliség a legnagyobb gond, történelmileg most a áll a legalacsonyabb szinten”,

mondta Fico, hozzátéve, hogy az új kormány megalakulása óta több mint 80 000 új munkahely jött létre. A kormány ugyanakkor határozottan kitart a minimálbér emelkedése mellett is. Ha az aktuálisan javasolt béremelést elfogadják, vagyis 480 euró lesz, akkor 2012-től összesen 152 euróval emelkedik a minimálbér.

(tasr)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK