– Uram, engedje meg, hogy gratuláljak!
– Gratulálni? Nekem? Mihez?
– A kávéjához.
– Nekem nem szoktak gratulálni. Én csak…
– Még soha senki nem gratulált magának? Ne szerénykedjen, mert úgysem hiszem el!
– Pedig tényleg így van.
– Tudja mit, inkább elhiszem, hogy még senki nem dicsérte meg az Ön kávéját. Irigyek az emberek.
– Hát, ami azt illeti, tényleg irigyek.
– Több, mint ötven éve iszom kávét. Higgye el, értek hozzá. Gratulálni szeretnék.
– De én… semmi különös. Kis műanyag pohárba beletöltöttem, aztán letettem a vendég úr elé a pultra…
– Ne szerénykedjen uram! Mint említettem, sok évtizedes kávéivási tapasztalat áll mögöttem. Úgyhogy, ha én mondom, elhiheti: ilyen kávét, mint amilyet Ön főz, én még soha, sehol nem ittam.
– Nekem még soha senki nem mondott ilyet. Én ugye csak állok itt, töltöm ki az italt, mikor mit. Magának épp kávét.
– Kávét? Maga kávénak nevezi ezt a nem mindennapi, fantasztikus jelenséget? Hiszen ez nem is kávé, hanem egy valóságos találmány! Egy nóvum!
– Zavarba hoz…
– Uram, ha nem sértem meg, és nem szakmai titok, elárulná, hogyan csinálja? Legalább húsz országban ittam már kávét, de ilyet, mint azt volt szerencsém említeni, sehol.
– Nincs titok. Megfőzöm, és kitöltöm. Ennyi.
– Ön túlságosan is szerény. Az Ön kávéjának, mint már említettem, nincs párja a világon. Egyedülálló. Ha nem volna félreérthető, azt mondanám: Unikum. Tényleg nincs semmi titka? Ősi családi recept, ami apáról fiúra száll? Netán a főnökei megtiltották, hogy elárulja ennek a különleges, semmi máshoz nem hasonlítható kávénak az összetevőit?
– Nincs titok uram, nincs mit elárulnom.
– Akkor hát ez a nagyon speciális, gusztustalan műanyag pohár teszi? Az adná azt a förtelmes aromát? Amitől még másnap is majdnem felfordult a gyomrom?
– Tessék?
– Jól hallotta! Ezer helyen ittam már kávét életemben. Jókat és rosszakat egyaránt. De a maga kávéjánál undorítóbbat még soha nem ittam. Ilyen pocsék kotyvalékot… Nem gondolt még arra, hogy szabadalmaztassa? Hogy egész Magyarországon, de mit beszélek, az egész világon, egyedül Önnél lehessen ilyen ócska kávét inni? Tanítani kellene az Ön kávéját, uram. Elrettentő példaként állítani a büfések leendő nemzedéke elé.
– Tűnjön el maga szemét alak! Mit izél engem ezzel a kávéval? Ugyanabból a zaccból van, mint a többi.
– Akkor meg pláne: nem gondolt még arra, hogy szabadalmaztassa? Nem szeretné, hogy egész Magyarországon, de mit beszélek, az egész világon, egyedül Önnél lehessen ilyen ócska kávét inni?
– Tűnjön el, mert rendőrt hívok. Nézzen hátra, maga miatt áll a sor.
– Ha megengedi, lefényképezném a bodegáját. Tudom, a szerény, igénytelen külsőből nem mindig lehet következtetni a gazdag és értékes belbecsre…
– Takarodjon! Ha fél perc múlva még mindig itt látom, magára uszítom a kutyámat.
– Csak jelezni kívántam, hogy a maga kávéja…
– Tudja mit? Adok magának ingyen egy kávét. Műanyag pohárba.
– Jól van, azért nem kell ennyire barátságtalannak lenni! Nézzék már, hogy kivetkőzött magából! Már, itt sem vagyok. Kézcsókom a nagyságos asszonynak! És, ha lesz egy kis idejük a nagy forgalom mellett, igyanak meg valahol egy rendes kávét az egészségemre!