Ma délben itt, a kávé mellett folytatjuk a kormánnyal szemben álló politikai erőket bemutató sorozatunkat, és, mivel szeretjük a kihívásokat, nem egy hagyományos politikai szervezetre kerítünk sort, hanem arra, amit még meghatározni is nehéz a politikai palettán: a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal fogunk foglalkozni. Ez a szervezet bizony feladja a leckét az elemzőnek, annyi szent.
Ugyanis még azt sem állíthatjuk, hogy a szó klasszikus értelmében véve politikával foglalkoznak. Illetve, az a gond, hogy épp a klasszikus értelemben vett politikát űzik, a polisz, „a város”, a közösség ügyeit próbálják rendberakni, de ez a munka, ami meghatározás szerint az állam és a pártok dolga lenne, úgy látszik rajtuk kívül nem érdekel egyetlen más szervezetet sem. A legzavarbaejtőbb, hogy az MKKP mintegy vertikálisan, függőlegesen áll a megcsontosodott magyar politikai spektrumban, ami vízszintes, jobbról balra terjed ki, de ezen a bal-jobb palettán egyáltalán nincs helye valaminek, ami sem ide, sem oda, sőt, sehova sem besorolható. Ez a párt vagy mozgalom minden előzmény, hagyomány és boldog ős nélkül, csak úgy egyszerűen – van. És minden szabványból, kategóriából kilóg.
Mondhatnánk, hogy ami nem része a magyar politikai kánonnak, annak nem sok esélye van a mi belpolitikánkban, közügyeinkben, a hivatalos és hivatásos politika pont ezt is mondja az MKKP-ről, némi lesajnáló legyintéssel: „viccpárt”, csak épp ez a vicc nagyon komoly is tud lenni.
De kezdjük a történetet az előidőkben
Mint azt saját magukról írják, „A Kétfarkú Kutya Párt 1214-ben alakult véletlenül. Aztán 800 évig nem csináltunk semmit. 2006-ban viszont megnyertük a választást.” Már ettől a falnak megy a vaskalapos politológia: de akinek humora van, mindent tud, akinek humora nincs, az mindenre képes. Az MKKP azért komolyan is meghatározza a téziseit: alapvetően az erőszakmentességben és a közvetlen cselekvésben hisz a párt, ezek útján kívánják elérni a céljaikat.
Vannak céljaik? – kérdezné a magyar belpolitikába belefásult olvasó.
Vannak bizony. A legfőbbek:
– az aktív állampolgári hozzáállás erősítése: támogatni az embereket, hogy a siránkozást és az önsajnálatot legyőzve kézbe vegyék a teendőket,
– értelmes politikai párbeszéd kialakítása, amely nem retorikai verseny egymás szidásáról – mert véleményük szerint a politizálásnak nem szabadna többé arról szólnia, hogy egyesek örömüket leljék egymás lehordásában,
– amikor szükséges, átvenni az önkormányzatok által elhanyagolt tevékenységeket, mégpedig olyan módon, hogy ez őket is cselekvésre, hatékonyabb működésre ösztönözze
– hozzájárulni egy olyan állampolgári szemlélethez, amelyben kizárólag konkrét ügyekkel foglalkozunk, nem pedig más pártokkal és azok épp aktuális reklámüzeneteivel.
Bizony, magad, uram, ha szolgád nincsen, valamennyien tapasztalhatjuk, hogy jobb magunknak megfogni a dolog végét, mint segítségre várni: de hogy ez a beskatulyázhatatlan állampolgári aktivitás nem a kedvence a hatóságoknak, az is biztos. Ami abszurd eredményeket szül: mikor a kijavított felcsúti kátyúk helyreállítását vagy a megépített buszmegálló lerontását követelik a szervek, még a legvaksibbak szeméről is le-lehull a hályog és meglátják, hogy az állam szervezete legalább annyira van ellenünk, mint értünk. Illetve, sok esetben kifejezetten ellenünk dolgozik.
Lehet politikai sikert elérni az aktivistáskodással?
No, de hát politikai sikert tán csak nem lehet elérni ezzel az aktivistáskodással? Dehogynem. Sőt, a Fidesz története egyik legkínosabb magyarázkodására kényszerült a Kétfarkúak miatt a kvótanépszavazás után. Az történt ugyanis, hogy az erkölcstelenül feltett kérdésre – „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – becsületes ember helyes választ nem adhatott. Mellesleg, az Unió részéről fel sem merült ilyen törekvés, de mióta zavarták pártunkat és kormányunkat a tények? Az MKKP találta meg az egyetlen helyes megoldást: ellenkampányt indított „Hülye kérdésre hülye válasz” jelszóval, amiben arra buzdították a választópolgárokat, hogy jelöljék be mind az igen, mind a nem rubrikát és ezzel adjanak le érvénytelen szavazatot. Erre a célra néhány hét alatt 28 millió forintot meghaladó összeget gyűjtöttek össze az interneten, ami meghaladta a baloldali ellenzéki pártok hasonló célra fordítható eszközeit. Ebből a pénzből nagyságrendileg 500 óriásplakátot, valamint százezer A4-es lapot ragasztottak ki országszerte. A népszavazás végül érvénytelen lett az alacsony részvételi hajlandóság és a 6,2%-nyi (225 ezer) érvénytelen szavazat miatt.
Izzadt a kormány, de izzadt az ellenzék is
A kormány végül azt a csodálatos magyarázatot adta arra, hogy semmibe veszi a népszavazás eredménytelenségét, mivel „csak az érvényes szavazatokat veszik tekintetbe”. Hát, de akkor nem mondhatják, hogy a nemzetet kormányozzák, csak az lehet igaz, hogy az érvényesen szavazókat vezetik (nem mellesleg, így is van).
De az eredmény a hivatalos, ideológiai alapon álló ellenzéknek is feladta a leckét. Hogyne: ezek a négyszín-festők (a repedezett járdákat szokták így kipingálni), ezek a viccpártiak képesek voltak 6,2 százalékot szerezni, mikor a patinás és patinátlan, vérkomoly gittegyletek örülnek, ha négy százalék körül elmocorognak! A lesajnált Kétfarkúakat el is kezdték szidni, rágalmazni mindennel, ami eszükbe jutott, hívták őket kormányügynöknek, az ellenzék megosztóinak, csak éppen ettől ők nem lettek népszerűbbek, a Kétfarkúak meg nem lettek népszerűtlenebbek.
Vagy ott van a RÓSÁNÉKATÉKA ügye
Attól is fejre állt minden hagyományos politikus. Ez a kampánypénzekről szól: az MKKP még tavaly, tehát a választások előtt közölte, hogy az őket megillető kampánytámogatást politika helyett valami rendes dologra szeretnék fordítani, tessék pályázni náluk. Idézzük a felhívást (kivonatolva):
„Segíts a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak elkölteni a 2018-as választási kampánypénzt!
A Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alap (továbbiakban RÓSÁNÉKATÉKA) a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (továbbiakban MKKP) 2018-as kampánypénzének elköltésére kiírt pályázata.
Most végre komoly összegekkel tudjuk támogatni a jó kezdeményezéseket.
Várjuk olyan magánszemélyek, csoportok, szervezetek jelentkezését, akiknek jó ötletük van és ennek megvalósításához pénzre van szükségük.
A kampánytámogatást az ajánlóívek leadása után kapjuk meg. Összege attól függ, hogy hány jelöltünknek tudjuk összegyűjteni az aláírásokat, de minimum 123 millió forintot (maximum 500 millió forintot) biztosan ki tudunk osztani. Ezt a pénzt olyan projektek megvalósítására szeretnénk fordítani, amelyek minél több ember számára használhatóak, hasznosak, viccesek, egy-egy helyen hiánypótlók vagy/és jobb lesz tőlük a környék, és egyébként szép az élet.
Az MKKP programjaiban, akcióiban évek óta mindenki ingyen, önkéntesen vesz részt. Ezért a pályázat során előnyt élveznek azok az ötletek, amelyek elsősorban anyagköltségre pályáznak és többen összefogva, önkéntes munkában vállalják a megvalósítást.
A nyertes ötleteket a kampány idején, a választásig kell megvalósítani. (…)
PÁLYÁZATOT NYÚJTHAT BE:
Mindenki. Azaz: magánszemélyek, baráti társaságok, csoportok, szervezetek, intézmények, önkormányzatok, pártok.
A PROJEKT:
Lehet helyi vagy országos, esetleg intergalaktikus.
Lehet kérni felújításra, építésre, kampányra, applikációra, szolgáltatásra, eseményre és minden olyanra, ami:
– a kampányidőszakban (2018 március) nagyjából 30 nap alatt megvalósítható,
– vicces vagy hasznos vagy szép. De inkább ezek közül legalább kettő,
– hiánypótló,
– hangulatjavító, az emberek gondolkodását pozitív irányba befolyásolja,
– közösségépítő, minél többen vesznek részt az elkészítésében, megvalósításban, minél többen részesülnek az előnyeiből,
– tájékoztató, érzékenyítő, újszerű, kreatív, cselekvésre ösztönző.
De az ötlet alapja lehet az MKKP már megvalósult, vagy kidolgozott projektjeinek importja is.
A pályázatokat e szempontok alapján értékeljük.
NÉGY PÁLYÁZATI KATEGÓRIA VAN:
100 ezer-1 millió „Pelikán József”
1 millió-5 millió „Betyár”
5-10 millió „Kisgömböc”
10 millió felett „Stróman”
A nyertes ötleteket a választásig kell megvalósítani, dokumentálni, és az MKKP felé elszámolni.”
Ettől is lobot vetett a törvényhozók tekintete: hiszen a kampánypénzt emberemlékezet óta ellopni szokás mifelénk, nem szétosztani! Sikkasztást, visszaélést kiáltottak, de törvényesen csak mintegy 28 millió forintot tudtak visszakérni, a 2 százalékot el nem ért jelöltek támogatását, ugyanis minden párt úgy kampányol, ahogyan akar. Aki óriásplakátra költi, az is megteheti, aki hasznosabb dologra, az is.
Van-e jövője az MKKP-nek?
Van bizony. Még csak az van neki igazán: ne feledjük, a legkorszerűbb magyar politikai formációról van szó, amely nem is kívánja megragadni a hatalmat – vannak politikai céljai, de ezek között nem szerepel az ország irányítása. Az árnyékkormányzás annál inkább: az akcióik legnagyobb része is arra irányul, hogy rákényszerítsék a különböző hivatalos szerveket munkájuk elvégzésére. Megjavítani, használni akarják a rendszert, nem megsemmisíteni vagy átvenni.
Mivel nem akarnak győzni: legyőzhetetlenek.
Nem vicsorognak, mint a többi erő: vigyorognak.
Övék a jövő.
Csak nem követelik maguknak.
Azért fogják megkapni.
A néma város lakói – nyilván az újságíró előtt némák a helyiek – miközben szorgalmasan köszönnek az idegennek, beszélgetni már nem hajlandóak vele. Az 1-es számú szavazókör előtt álldogálva – ezt az Endresz György Általános Iskolában rendezték be – igyekeztünk szóra bírna egy-két szavazót, kevés sikerrel. Végül egy szakmáját napbarnította felsőjével megerősítő kőműves állt velünk szóba; jelezte előre, hogy neki a Mészáros-csapat, a helyi tökéletesen megfelel, mert bár ő innen 180 kilométerre dolgozik, de ettől a falu épül, szépül, sokat jelent, hogy Orbán Viktor idevalósi. Szemérmes büszkeséggel mondja, hogy ő is ebbe az iskolába járt, csakúgy, mint Orbán Viktor, akinek a tablóképét, 1977-ből, meg is találjuk az iskola folyosóján. Ha valaki netán azt hinné, hogy külön helyet kapott az Orbán-féle tabló, akkor téved; szépen és szerényen húzódik meg a falon, a több tabló sorában. Na most azt nem tudom eldönteni, hogy ennek az iskolának a vezetése a bátor, vagy maga a miniszterelnök ilyen szerény. (Félreértés ne essék; én, iskolaigazgatóként, bizonyosan nagyobb felületet szentelnék, ha egyszer az én iskolámban járta ki az általánost az ország immár négyszeres miniszterelnöke.)
De menjünk vissza az iskola bejárta elé; hátha újra olyan szerencsénk lesz, mint a kőművessel. De nem lett. A házaspár – a feleség nagyjából a hetedik hónapban lehetett – felvetett fejjel ment el mellettünk, a férj, csak annyit vetett oda nekünk: minden polgármester választásra odamennek? – Ha tehetjük, igen, mondtam, de újabb mondat már nem érkezett. Néhány méterrel odébb a feleség szólalt meg, azt hívén, hogy mi már nem halljuk: „mondtam neked, augusztus 12-ig kell kibírni, utána úgyis elkotródnak innen.
