Címke: Merkel

A legkülönfélébb elméleteket hallani arról, hogy miként fogják eltávolítani a hatalomból Orbán Viktort – külföldről. Ezek, általában, nem szolgálnak újdonsággal, legalább is abból a szempontból nem, hogy a vágyak ily módon való kivetítése szokásosnak mondható. A magyar miniszterelnök lassan tizenkettedik éve áll az ország élén, ebből, immár a nyolcadikat egyhuzamban. Ami önmagában nem lenne ok a konfabulációkra, sajátos vezetési stílusa, konfrontatív alkata azonban igen.

Orbán fokozatosan mindenkivel szembe kerül a nemzetközi térben, jobbára csak a hozzá hasonló felfogású, autoriter típusú, hazájukban diktatórikusan irányító elnökökkel, miniszterelnökökkel nem.  Számára az eddigi együttműködések, szövetségi rendszerekből fakadó kötelezettségek, semmit nem jelentenek; könnyedén lép át szabályokon, nemzetközi megállapodásokon.  Ebből a szempontból Orbán semmit nem változott a Fidesz megalakítása óta (1988): akkoriban a pártállam lebontásán munkálkodva, pozitív szerepet játszva érezte meg, milyen erőállapotban van a hatalom, hol és milyen módon lehet ellenszegülni a törvényeknek. Jól érzékelte, hogy mit képes és mit nem képes már szankcionálni az akkori pártállam és ennek megfelelően cselekedett, a Fidesz alapítóival együtt.  A Fidesz elnöke mindig a törtvényekkel játszott, itthon most úgy, hogy akaratát a parlamenten keresztül érvényesíti, azaz olyan törvényeket alkottat, amelyek utat vágnak, akár gazdasági, akár politikai elképzeléseinek.

És mivel itthon, a szétesett ellenzék okán, a többség nem lát esélyt arra, hogy szabályos választásokon le lehetne váltani a hatalomból, sokan egyfajta külföldi összeesküvés elméletekbe kapaszkodnak.

Ezek az elméletek egyébként nem sokáig élnek, inkább csak arra jók, hogy átmeneti kapaszkodót nyújtsanak azoknak, akik a hatalomváltásban reménykednek.  Feltehetően most sincs ez másként, ám most Orbán Viktor is bekapcsolódott a „játékba”. Azzal ugyanis, amit – a hírek szerint – Kötcsén mondott. Azt állította hallgatóságának, hogy

Washington, Brüsszel és Berlin mesterkedik azon, hogy Magyarországon váltás legyen,

és persze erre a mondatra akár legyinthetnénk is, ha egyrészt nem bontanánk szét a megnevezetteket, másrészt nem emelnénk ide a német választási kampányban elhangzottakat.

De még mielőtt erre rátérnénk, álljon itt az egyik azon elméletek közül, amelyek a magyar miniszterelnök megbuktatását célozzák. Eszerint: a Fehér Házban már megszületett a döntés, váltásra van szükség Magyarországon. Paks2 megengedhetetlen lépése volt Orbánnak, amellyel semmilyen amerikai adminisztráció nem egyezhet ki, megbízhatatlan partner, ezért mennie kell. De mert

nincs olyan politikai formáció Magyarországon, amely képes lenne zavargásmentesen kormányozni, csakis belülről lehet végrehajtani a cserét.

Vagyis, így a teória, a Fidesznek kell hatalmon maradnia, de Orbán nélkül. A meseszövők kijelölték az utódot is, Varga Mihály személyében, miközben Orbán Viktort a köztársasági elnöki pozícióba katapultálják.

Eddig a történet, felelős ellenzéki politikusok terjesztik, talán saját tehetetlenségük ellenszereként. És mégis: beszélni kell róla. Nem azért, mintha fedné a valóságot, hanem mert a kialakult nemzetközi helyzet, azaz Orbán helye e térképen ezt indokolja. És itt térünk vissza a kormányfő kötcsei víziójához.

Hogy a megemlített városok közül Brüsszel, azaz az Európai Unió ellenséggé vált, az nem újdonság; régóta szerepel a „kik és hogyan legyenek az ellenségeink” című receptkönyvben. (Főleg azóta, amióta Orbán rájött: nyugodtan szembeszegülhet bármiiben az Uniónak, annak szabályzata szinte lehetetlenné teszi a politikai szankciókat .) Washington emlegetését sem tartanánk furcsának, ha nem történt volna meg tavaly a váltás; nem pusztán a demokraták leváltása és a republikánusok sikere, hanem magának Trumpnak a győzelme. Orbán, egyedüliként az európai vezetők közül, nyilvánította ki, hogy a kiszámíthatatlan Trump győzelmében reménykedik, és amikor ez bekövetkezett, joggal bízott abban, hogy az új amerikai elnök nem feledkezik meg gesztusáról és kimutatja háláját. Ez azonban mindeddig nem történt meg, sőt, olybá tűnik, a magyar miniszterelnök továbbra is hiába várja a meghívást a Fehér Házba. Azzal, hogy most Kötcsén még Orbán is megnevezte az ellenségek között Washingtont, maga is lényegében túllépett Trumpon;

olyan információk birtokában lehet, amelyek alapján arra a következtetésre juthatott, hogy ez a viszony nem javulhat meg a választásokig.

Következésképp: akár hozzá is juthattak olyan titkosszolgálati (?), vagy diplomáciai tájékoztatók, amelyek szerint őt már nem szívesen látják a kormányfői székben.

A harmadik megemlített jelképes városnév, Berlin sem teljesen új Orbán palettáján. A menekült-ügy jelentősen eltérő kezelése komoly, de nem mindig, sőt többnyire nem manifeszt ellentétet szült Merkel és Orbán között. Ezzel együtt, noha erről az éles különbségről lényegében minden politikai elemző nyíltan beszélt, a kancellár és a miniszterelnök közötti viszony a felszínen, a külvilág előtt az udvarias, diplomatikus formát öltötte. Most azonban, hogy a német választások előtti tévévitában nem pusztán a kihívó, szociáldemokrata Martin Schulz, hanem maga Merkel is, több ízben kitért Orbán negatív szerepére, ez az udvarias viszony végképp felbomlott. Persze el lehetne ezt annyival intézni, hogy választások előtt, kampányidőszakban az ilyen mondatokat nem kell figyelembe venni, most azonban ennél súlyosabb a helyzet. A Fidesz ugyanis, a Néppárt tagjaként, egy másik közösségnek is része, így

a Néppártban vezető szerepet játszó CDU (elnök: Angela Merkel) is az ellenségek közé soroltatott.

Ha tehát innen vizsgáljuk Orbán kötcsei megnyilatkozását, és mellé tesszük az ő eltávolításáról szóló víziókat, már nem is tűnik olyan valóságtól elrugaszkodottnak az egész. Ezzel együtt, meggyőződésünk, hogy bár ma Orbánt a nemzetközi politikai vezetők, a demokratikus országok vezetői szívesebben látnák a hatalom sáncain kívül, ebben tevőleges szerepet nem fognak vállalni. Annak ellenére sem, hogy számos ügyben akadályozza a közös fellépést, az előrehaladást, de a személye egyelőre olyan stabilitást biztosít számára Magyarországon, amellyel szemben kockázatos bármilyen akció végrehajtása.  Orbán magát az európai középvezetők közé sorolván, a sajátjai között kétségtelenül hihetetlenül erős, ráadásul az egész magyar államgépezetet a saját szolgálatába állította.

Szóval, és ez egy üzenet a magyar ellenzéknek: az esetleges váltásért meg kell dolgozni, külföldről nem fogják Orbánt megbuktatni.

Inkább Magyarországot magára hagyják, például a kétsebességes Európa megvalósításával.