Kezdőlap Címkék Mengele

Címke: Mengele

60 éve kapták el Eichmannt

A holokauszt legfőbb szervezőjét 1960. május 11-én fogta el a Moszad Argentínában. Kicsempészték Izraelbe, ahol per után halálra ítélték és kivégezték.

David Ben Gurion izraeli miniszterelnök, aki parancsot adott a Moszadnak Eichmann kézrekerítésre, csak május 23-án jelentette be, a több mint hatmillió zsidó meggyilkolásának fő náci szervezője immár Izraelben van. Miért várt ezzel ilyen sokáig? Mert a Moszadnak időre volt szüksége ahhoz, hogy kicsempésszék Adolf Eichmannt Argentínából! Leitatták és elkábították a náci főbűnöst, akit az El Al izraeli légitársaság egyenruhájában vittek fel egy Izraelbe tartó gép fedélzetére – 10 nappal azután, hogy elfogták.

A zsidó kérdés végső megoldása

Endlösung – ez volt Adolf Eichmann feladata a Gestaponál. A magyar zsidók tömeges meggyilkolását is ő szervezte meg. Ebből a célból egy rövid időre Budapestre költözött, ahol egy kis náci csapat irányította – magyar csendőrség aktív közreműködésével –  több mint 600 ezer magyar zsidó elhurcolását Auschwitzba és más haláltáborokba.

A nácik veresége után megsemmisítette ügyosztályának dokumentumait. Saját fényképeit is eltüntette, hogy ne akadjanak a nyomára.

Nürnbergben a náci háborús bűnösök perében ezért szerepelt ugyan a neve, de az, hogy milyen fontos szerepet játszott a holokauszt megszervezésében nem derült ki. 1945-ben eltűnt. Később kiderült: sok más nácihoz hasonlóan Latin Amerikába menekült, ahol a helyi kormányok egyáltalán nem üldözték őket.

A német ügyész

Fritz Bauer szociáldemokrata politikusként a koncentrációs táborok foglya volt Hitler uralmának idején. Az NSZK-ban Hessen állam főügyésze lett, és szívügyének tekintette a náci háborús bűnösök leleplezését. Mások Németországban nemigen buzgólkodtak ilyen ügyekben, ezért a német ügyész Izraelhez fordult. 1957-ben közölte a Moszad vezetőivel: értesülései szerint Adolf Eichmann Argentínában él. A Moszadnak több mint két évébe került amíg becserkészte az óvatos Eichmannt, aki egy külvárosi házban élt Buenos Aires lepukkant perifériáján. Ricardo Klement álnéven dolgozott az ottani Mercedes gyárban. A Moszad nagy nehezen szerzett egy fényképet Adolf Eichmann alezredesről, és ennek alapján azonosították a náci háborús bűnöst. „Ott ültem mögötte a buszon. A legszívesebben megfojtottam volna! De tudtam, hogy Izraelbe kell vinnünk, hogy bíróság elé állítsuk. Ezért visszafogtam magam” – mesélte az a Moszad ügynök, aki nyomon követte Eichmannt Buenos Airesben.

1961. december 15-én halálra ítélték

Hosszú perben bizonyították rá Eichmannra bűnösségét. A perben tanúskodott Elie Wiesel Nobel béke díjas író, akit Mármarosszigetről hurcoltak el a holokauszt idején. Könyvet írt Eichmann peréről Hannah Arendt:  Beszámoló a Gonosz banalitásáról címmel. A magyar pszichiáter, Kulcsár István is könyvet írt a nevezetes perről, melynek ő volt a pszichiátriai szakértője.

Eichmann fellebbezett a halálos ítélet ellen. Fellebbezését elutasították. 1962. május 31.-én éjfélkor akasztották fel. Hamvait a tengerbe szórták.

A Moszad folytatni akarta a háborús bűnösök felkutatását Eichmann után is, de Izrael kormánya leállította az akciót. Így Mengele, aki a halál angyala volt Auschwitzban, és más náci főbűnösök megúszták, de Eichmann halála azóta is szimbolikus: „pere először adott alkalmat a túlélőknek arra, hogy az egész világ előtt elmondhassák a holokauszt tapasztalatait” – írta ezzel kapcsolatban Chaim Guri izraeli író.

Utolsó túlélők látogatása Auschwitzban

Somogyi Péter 11 éves volt és iker, ezért érdekelte Mengele doktort, a halál angyalát. Összes többi családtagja a gázkamrában végezte, de őket Mengele vizsgálta.

Ma sem tudja, hogy milyen kísérleteket végzett rajta a náci orvos, akit különösen érdekeltek az ikrek. A Deutsche Welle riporterének elmondta, hogy Birkenauból, a haláltáborból azért hozták át őket Auschwitzba, mert ikrek voltak.

1945 januárjában meglátta a szovjet katonákat, akik felszabadították a haláltábort. „Szörnyen fáztunk, nem volt semmi élelmiszer. Sokan ekkor haltak meg. Állandóan rettegtünk, hogy a nácik ellentámadást hajtanak végre. Csak két nap után nyugodtunk meg. Ma már sajnos sokan hajlamosak megfeledkezni erről mondván, hogy nem velünk történt. De itt történt, Auschswitzban.” – mondta Somogyi Péter a haláltáborban a német közszolgálati média riporterének.

Lea Roth bekerült a gázkamrába, de mégiscsak túlélte Auschwitzot. Hogyan?

„Kinyitottuk a csapot, és nem jött belőle víz. Megértettük, hogy végünk van! Sokan sírni kezdtek. Aztán vártunk a halálra, de nem következett be.

Jöttek az SS őrök és kihajtottak minket a gázkamrából. Később értettük meg, hogy miért. Egy gyerek csoport érkezett Birkenauból, őket akarták elgázosítani. A gyerekek zokogtak, de hiába. Mindenkit behajtottak a gázkamrába, ahol megölték őket. Még ma is hallom a sírásukat”

– emlékezett vissza Lea Roth a 75 évvel ezelőtti időkre amikor több mint 1,1 millió embert öltek meg Auschwitzban a holokauszt idején.

Meghalt, aki túlélte a halál angyalát

0

Auschwitz közelében halt meg Mózes Éva, aki túlélte Mengele doktor iker kísérleteit. 85 éves korában Krakkóban egy szállodában hunyt el Eva Kor, aki minden évben ellátogatott Auschwitzba, hogy tanúságot tegyen arról , hogy mi is történt a haláltáborban a magyar zsidókkal 1944-ben.

Mózes Éva ikertestvérével együtt Erdélyben született, mely a bécsi döntés értelmében részben visszakerült Magyarországhoz. A Mózes családot azonnal gettóba terelték 1940-ben, majd pedig Auschwitzba deportálták őket 1944-ben. Az őrök már a pályaudvaron megkérdezték az édesanyját, hogy a lányai ikrek-e? Amikor igennel válaszolt, akkor a két lányt kiválasztották Mengele doktor iker kísérleteihez. Mindketten túlélték a lágert, de Miriam viszonylag fiatalon meghalt – valószínűleg a kísérletek következtében. Mózes Éva, aki férjhez ment a lágerben megismert Korhoz, akinek a nevét fel is vette, megírta emlékeit ezzel a címmel: Aki túlélte a halál angyalát – így hívták Mengele doktort, aki foglyokon, köztük gyerekeken kísérletezett Auschwitzban.

A szabadulás után Mózes Éva – Eva Kor az Egyesült Államokban és Izraelben élt. 1984-ben megalapította a CANDLES (gyertyák) alapítványt azoknak a gyerekeknek az emlékére, akik átestek Mengele doktor kísérletein Auschwitzban.

Idős kora ellenére Mózes Éva – Eva Kor rendszeresen visszatért a náci holokauszt legszörnyűbb táborába tanúságot tenni arról, hogy mi is történt az oda deportált foglyokkal, akiknek mindössze annyi „bűnük” volt, hogy zsidónak születtek …

Börtönbe megy Auschwitz könyvelője

0

A most 96 éves Oskar Gröninget a bíróság két évvel ezelőtt négyéves börtönbüntetésre ítélte, mert az SS tagjaként részt vett a zsidók tömeges meggyilkolásában Auschwitzban.

Az idős náci ügyvédje arra hivatkozott, hogy Auschwitz könyvelője öregember, aki nem tudná elviselni a börtönt. Hosszas orvosi vizsgálatok után a bíróság úgy döntött, hogy a 96 éves férfi képes elviselni a börtönt.

Németországban az ügy komoly vitákat váltott ki hiszen Auschwitz könyvelője megbánta bűneit és utólag elnézést kért áldozataitól.

Oskar Gröning a Waffen SS, Hitler elit alakulatának a tagja volt, mely brutalitásával kitűnt a második világháború idején. Auschwitzban a könyvelésen dolgozott, de néha más területre is beosztották. Megtörtént például, hogy Mengele, a halál angyala nem ért rá, és ezért Gröning és társai válogatták ki a zsidó foglyok közül azokat, akik még munkaképesek voltak. Akit nem ítéltek munkaképesnek, az azonnal a gázkamrákba került Auschwitzban, ahol több mint 1,1 millió zsidót gyilkoltak meg a második világháború idején. Gröning esetében az ítélet úgy szólt, hogy „bűnrészes 300 ezer ember meggyilkolásában”.

Gröning elismerte, hogy bűnös szervezet tagja volt, de állítása szerint ő csak könyvelő volt. Elmondta azt is, hogy a saját családja számára összeállított egy emlékiratot, mely részletesen beszámolt a szörnyűségekről, melyek Auschwitzban történtek. A bíróság mindennek a figyelembevételével ítélte négy év börtönre.

„Egyetlen szóval a gázkamrába küldtem az anyámat”

0

Anyád vagy nővéred ő? – kérdezte dr. Mengele a Magyarországról érkezett zsidó család 16 éves lányát Auschwitzban. Az anyám – válaszolta őszintén Edith, aki ezzel a halálba küldte őt.

A nácik ugyanis a 14 év alattiakat és a 40 év felettieket azonnal a gázkamrába küldték Auschwitzban. Pedig Edith apja örült amikor meglátta a feliratot: Arbeit macht frei – A munka szabaddá tesz.

Az öttagú Elefant családból

csak a három lány élte túl Auschwitzot,

amelyről most jelentette meg emlékiratait Angliában dr. Edith Eger. The Choice – A választás a könyv címe. A londoni bulvárlap, a Daily Mail címlapsztorit szentel az emlékiratnak, mely minden korábbinál érzékletesebben írja le a haláltábor hétköznapjait.

Például azt, hogy doktor Mengele, a halál angyala, szerette a balettet és megtudta: Edith korábban ígéretes művészpalánta volt. Így aztán magához hívatta és

táncolnia kellett előtte.

A Kék Duna keringő hangjaira táncolt az ifjú balerina, aki akkor már tudta: édesanyja gázkamrába került, és épp doktor Mengele küldte oda.

A halál angyalának megtetszett a fiatal zsidó lány. Ezért egyszer teljesen meztelenül rendelte magához. Csak gyorsan legyen vége – gondolta Edith, akinek szerencséje volt. Doktor Mengele már gombolta kifelé a zubbonyát,

amikor megszólalt a telefon, és elhívták valahova.

A lány meztelenül szaladt vissza a barakba, ahol nővérével együtt sokáig zokogtak.

Végül túlélték Auchswitzot, a hullahegy tetején találták meg őket. Hazatértek Magyarországra, majd kivándoroltak az Egyesült Államokba. Edith Eger klinikai pszichológus lett. Sohasem tudta megbocsátani magának azt, hogy egyetlen szóval akaratlanul a halálba küldte édesanyját.

Megnyitották a Moszad Mengele-aktáját Izraelben

0

A Moszad évtizedekig vadászott titokban a „halál angyalának” nevezett náci orvosra, számos merész akciót, betörést, lehallgatást és bonyolult hírszerző műveletet hajtottak végre kézre kerítésére, de végül hiába. A tervek között szerepelt többek közt egy szerető beépítése Márta nevű feleségéhez, valamint Mengele 12 éves fia elrablása annak reményében, hogy a szálak elvezetnek a bujkáló nácihoz.

Megnyitották a Moszad, az izraeli titkosszolgálat Mengele-aktáját, amelyből kiderül, miként üldözte a hírszerző szervezet évtizedekig sikertelenül Josef Mengele náci háborús bűnöst – jelentette a Jediót Ahronót izraeli újság honlapja, a ynet.

A szervezet archívumában őrzött titkos Mengele-, kódolt nevén Melcer-akta részleteit pénteki számában hozza nyilvánosságra a lap, de kedden előzetes beszámolót közölt tartalmáról.

Mengelét 1943-ben nevezték ki Auschwitz-Birkenau vezető orvosának, ahol a haláltáborban a gázkamrákhoz vezető válogatást végezte, valamint rettenetes, orvosi szempontból értelmetlen „kísérleteket” végzett a kiszolgáltatott foglyokon.

A háború után Dél-Amerikába menekült. Az iratokból kiderül, hogy Adolf Eichmann 1960-as argentínai elrablása után a Moszad első számú célpontja lett,

akit Izrael megpróbált élve elfogni, ha pedig ez nem lett volna lehetséges, akkor megölni.

A tervek között szerepelt többek közt egy szerető beépítése Márta nevű feleségéhez, valamint Mengele 12 éves fia elrablása annak reményében, hogy a szálak elvezetnek a bujkáló nácihoz.

Az iratok szerint 1962-ben egészen közel férkőztek hozzá: egy beszervezett egykori náci segítségével eljutottak Brazíliában egy Sao-Paolótól délre lévő magányos farmhoz, ahová az Eichmann elrablásában is részes Moszad-ügynököket küldtek. Egyszer Mengele szembejött velük többedmagával, az ügynökök hazatáviratoztak jelenteni, de késett az akció jóváhagyása, és elszalasztották az alkalmat.

1983-ban fiát, a Nyugat-Berlinben élő Rolf Mengelét követték, lehallgatták telefonját, lefényképezték a leveleit,

és mivel az apának és fiának is március 16-án volt a születésnapja, azt remélték, hogy köszöntik egymást, és ebből kiderül az orvos tartózkodási helye. Azt tervezték, hogy a születésnapi üdvözlés után nem sokkal az apa ismerősének álcájában felhívják a fiatal Mengelét, azt állítva, hogy az idős Mengele nagyon beteg, és magához hívja.

Ekkoriban egy Moszad-ügynöknőt is ráállítottak az ifjú Mengelére, mert azt remélték, talán egy randevún kiszedhetik belőle apja lakóhelyét.

Azonban a születésnapi telefon elmaradt, mint utólag kiderült, Joszef Mengele ekkor már négy éve halott volt.

Az akta bizonyítja, hogy nemcsak életében évtizedeken át, de még tengerbe fulladása után is hosszú évekig sikerült megtévesztenie üldözőit.

Shiri Zsuzsa (MTI)

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK