Kezdőlap Címkék Marxista

Címke: marxista

Gyártószalag

„Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.”
(Újsághír)

Amint az széles körben ismert, a kínaiak szeretnek az EU-ban gyárat építeni. Így lesznek a schengeni határokon belül, és ennek révén az európai igényeket vám nélkül, azaz olcsóbban tudják kielégíteni. Ez rontja az európai vállalkozók hatékonyságát, mert nem védi meg az eleve filléres kínai termékektől a piacukat, azaz kevesebb terméküket tudják a konkurencia miatt eladni.

A kínai vállalkozók a sok szellemi munkát igénylő gyártmány fejlesztését és a gyártósor kidolgozását otthon végzik, az alkatrészeket otthoni nyersanyagokból otthoni energiával otthon gyártják, majd utóbbiakat az Európában felépített gyárba szállítva ott szerelik össze a gyártmányt, és ott is adják el. Az új, európai telephelyen csak összeszerelés folyik, általában helyi munkásokkal (az elég ahhoz, hogy a termék vámmentes legyen az EU-n belül), ezért ezek a gyárak az EU fejletlenebb országaiban épülnek, ahol a munkaerő olcsó, a szakszervezet meg gyenge. Előfordul az is, hogy a kínai vállalkozó által kínált bér a helyieknek túl alacsony, ezért a kínaiak külföldről toboroznak munkásokat. Dolgozóból egy-két, a letelepedési országgal kapcsolatot biztosító helyi fehérgalléros kivételével csak kékgallérosokat foglalkoztatnak, ezért különösen kedvezőek nekik a főleg szakmunkások képzésére koncentráló, ún. „munka alapú” társadalmat építő országok, mert azok szívesen látják őket.

Magyarország különösen várja az ilyen gyárakat. Ennek egyszerű oka van, a 2010 – 2020. közötti időszakban, mikor a világgazdaság fellendülőben volt, ömlött az országba az EU pénz, és így fel lehetett volna építeni egy

Na, ki tud több hozzáadott értékkel termelni olyan gyártmányokat, melyek sok szellemi munkát tartalmaznak, ezért jól eladhatók?

társadalmat, ám derék vezetőink… illetve hát Vezetőnk a pénzbőséget az egyrészt haveri, másrészt sok szellemi erőfeszítést nem igénylő építőipar felfuttatására használták. Az építőipar fel is futott, és most már állandóan etetni kell, hogy össze ne omoljon. Külföldön Mészárosék versenyképtelenek (kivéve a szomszédos országbeli fociklubok megvételét és eltartását), egyedül itthon van esélyük, főleg állami beruházásoknál (stadionok, utak, vasúti fejlesztések), de azért a hatalmas gyárak építésénél is. Lásd az akkumulátor és autógyárakat. Ők vannak itthon, ők ismerik a dörgést, és ők vannak jóban a kormányzattal, amelynek mindenféle hatósága van (például környezetvédelmi is, amely a beruházókra nézvést tud nagyon hasznosan, de nagyon hátrányosan is dönteni). És ezt a kínaiak is tudják. Hajjaj, de még mennyire. Otthoni tapasztalatból természetesen, mert Kínában sem mennek másként a dolgok. Ez nem a halódó Nyugat-Európa. Értem?

További előnye az idetelepedő gyáraknak, hogy növelik a GDP-t. Nekünk így magunkban a hazai GDP növelésre semmiféle esélyünk nincs, ezért nagy örömmel kell fogadnunk őket, ugyanis a GDP növekedés nagy pozitívuma a „Na, mit szóltok?” jellegű diadalmas körbenézésen túlmenően, hogy egy fillér törlesztése nélkül is csökkenti a szokásos módon számolt államadósságot, mivel azt a GDP-re vetítve adják meg.

Az idetelepedő gyárakért a hozzánk hasonló fejlettségű országokkal kell megvívnunk a csatát. A megvívás az adó csökkentésével, és egyéb kedvezmények adásával történik. A csatázás közben három oldalról szorongatnak bennünket.

  • Egyrészt a kínaiak, mondván, hogy ha csak ennyi a kedvezmény, elmennek máshová.
  • Másrészt az EU, mert az EU szerint csak annyi támogatást és kedvezmény adható, mint bármelyik másik, itt üzemelő vállalatnak. Ezért azt kell tennünk, hogy ha nagyon kedvező körülményeket állapítunk meg az idetelepedő cégnek, hogy idevonzzuk, akkor ugyanezt meg kell adni a már itt lévő cégeknek is. Illetve meg kéne. Hogy a helyzet ezzel kapcsolatban milyen, arról hatalmas nagy a kuss, ahogy egy abszolúte szuverén országhoz illik. Az ebből adódó bevételcsökkenés mértékét csak a legbeavatottabbak ismerik. Jobb is így. A regnálóknak. Mégpedig sokkal.
  • A harmadig szorongató az államadósság. Jó lenne minél több bevétel, de az veszélyes, mert ha nem engedünk, a kínaiak esetleg elmennek Szlovákiába, ezért mind a kedvezményeket, mind a baráti kapcsolatokat tekintve nagyon jól kell állnunk, hogy végül idejöjjenek. Szijjártó sokat mesélhetne erről.

A kínai gyárak idejövetelének van egy érdekessége is.

A miniszterelnök úr régebben sokszor mondogatta, hogy az a pénz, amit az Európai Uniótól kapunk, kötelezően jár nekünk, mert az ő számolása szerint a Nyugatról idetelepült gyárak és üzemek kiviszik a hasznot, ennek megfelelően nekünk vissza kell kapnunk azt a pénzt, mégpedig mindenképpen.

Ezért adja a pénzt az EU. És az nem támogatás! Még méltatlankodott is, mondván, amit kapunk, az az itt termelő nyugati gyárak által kivitt összegnél kevesebb, igazságosabb lenne, ha ebből többet adnának vissza.

Sajnos a derék magyar miniszterelnök dilettáns ehhez (is), ezért ment el túlságosan marxista irányba (régi szép emlékek tanulmányaiból). A nem marxista közgazdaságtan szerint ugyanis a hasznot nem a magyar munkások termelték meg, hanem az idetelepült gyár hozta létre azzal, hogy az adott terméket kitalálta, kifejlesztette, mind konstrukciójában, mind minőségében nemzetközileg eladhatóvá tette, és felépítette a gyárat is, ahol a termék gyártható, így a magyar munkások álláshoz és jövedelemhez jutnak.

A gyár egyébként sem kiviszi, hanem behozza pénzt, mert ha eladnak például Bécsben egy nálunk, az itteni gyárban gyártott AUDI-t, mondjuk, 10 millió forintnak megfelelő összegért, amelynek az importhányada 6,5 millió, a munkások itteni bére ebből 1,5 millió, a helyi szolgáltatásokért (energia, víz, stb.) fizetett összeg 0,5 millió, az adó 0,5 millió, az AUDI által immár tősgyökeres magyar kifejezéssel élve kitalicskázott haszon meg 1 millió, akkor behozott az országba 2,5 millió forintot, amely nélküle nem lenne itt.

Az érdekesség abban áll, hogy távolról nézve ezt a fentebb leírt tényt miniszterelnök úr is észrevette, vagy inkább mondták neki, ugyanis egyáltalán nem beszél arról, hogy a kínai gyárak bevételéből a kínaiak által kivitt hasznot majd ő vissza fogja követelni, mert (ahogy az EU esetében mondták) nekünk az jár. Röhögnének is a kínaiak piszkosul. Közelebbről nézve kissé más a helyzet, ugyanis az EU-t illetően továbbra is az a szöveg, hogy a tőlük kapott, illetve hát most éppen visszatartott pénz jár nekünk. Nyilván abban reménykednek, hogy a nép kevésbé tájékozott része ezt majd elhiszi.

Magyarország nagy problémája, hogy a munka alapon ide csábított gyárak kétkezi munkásokat igényelnek, ugyanakkor viszont (és ez több évtizedes trend nálunk is, ahogy mindenütt) minden évben többen végzik el az egyetemeket meg a főiskolákat, mint ahány felsőfokú végzettségű ember meghal vagy nyugdíjba megy. Ez az egyre növekvő számú igencsak képzett ember (2001. óta megduplázódott a számuk, és ma már 1,4 millió fő – az összes dolgozó egyharmada!) nem akar szalag mellett dolgozni, hanem a végzettségének megfelelő állást és bért szeretne. A meglepő helyzet az, hogy a KSH szerint talál ilyet, még ha akvarisztika-illemtan szakon végzett, akkor is, ezért közülük nagyon kevesen maradnak munka nélkül, hiába egyre nagyobb a kínálat belőlük. Ami a munka alapú társadalmakban elfogy, az a szakmunkás, nem véletlenül könnyítette meg a kormány külföldi munkások foglalkoztatását Magyarországon. Ha a trend így folytatódik, és végül minden magyarnak felsőfokú végzettsége lesz, akkor a szalag mellett már csak külföldiek fognak dolgozni.

Nagyon szeretném látni, mi a terv arra, hogy ez a sok, felsőfokú végzettséggel bíró ember mit fog majd csinálni, ha csak összeszerelő üzemek érkeznek az országba. Persze ezt csak szeretném, reménykedni nem reménykedem.

Orbán: Isten veled TGM!

Elment a régi szabadságharcos – fűzte hozzá a magyar miniszterelnök, akit 1990 előtt igen jó kapcsolatban állt Tamás Gáspár Miklós filozófussal. Mindketten liberálisok voltak és mindketten támadták a kommunista diktatúrát.

1988 június 16-án Tamás Gáspár Miklós beszélt az ellenzéki gyűlésen, melyen Nagy Imre meggyilkolására emlékeztek a Kádár kor végén. A rendőrök egyből rávetették magukat Tamás Gáspár Miklósra, aki nagyon sokat kockáztatott hiszen a Ceausescu féle Románia állampolgára volt, akit többször is megfenyegettek azzal, hogy visszatoloncolják szülővárosába, Kolozsvárra.

A Ceausescu házaspár kivégzése után Tamás Gáspár Miklós hazalátogatott, és találkozott régi harcos társával, K. Jakab Antallal.

“Túléltük Anti!”, “Nem éltük túl Gazsi!”

Szellemi értelemben ez sajnos igaz volt. A ragyogó műveltség és a kiváló elme foglya maradt a közép-kelet-európai múltnak, és nem vette észre az új realitást: a világot meghatározó digitális globalizációt, mely leértékelte a klasszikus európai kultúrát, melynek egyik utolsó nagy letéteményese Magyarországon Tamás Gáspár Miklós volt.

Orbán és a globalizáció

A Tamás Gáspár Miklósnál jóval fiatalabb Orbán Viktor már akkor meg kellett, hogy értse a globalizáció rendszerét amikor 35 éves korában miniszterelnök lett, és felelőssé vált egy egész országért. A pragmatikus Orbán túllépett Tamás Gáspár Miklós filozófiáján, mely a gyakorlatban használhatatlannak bizonyult. Orbán azért távolodhatott el a liberalizmustól, mert a Bokros csomag megmutatta: az egészen mást jelent egy szegény és periferikus országban mint amilyen Magyarország. A liberalizmus szebbik arcát lehet megismerni a centrumban, amely mindjárt az osztrák határnál kezdődik Európában, de a periférián ez egészen mást jelent. Kiválóan megmutatta ezt a görög válság, amely drámai életszínvonal csökkenést jelentett az eurozónához tartozó periferikus országban, amely jóval régebben volt tagja az Európai Uniónak mint Magyarország.

Tamás Gáspár Miklós a liberalizmustól visszatért a marxizmushoz, Orbán a globalizáció jobboldali bírálóihoz  csatlakozott. A globalizáció jobb és baloldali kritikusainak figyelmét elkerülte az az aprócska tény, hogy a felzárkózás azoknak az országoknak sikerült az elmúlt ötven évben, melyek nem bírálták hanem kihasználták a globalizációt: Európában Írország, Ázsiában Kína, Dél Korea és a kis tigrisek: Szingapúr, Tajvan és Hongkong.

A tulipán ötven árnyalata

A kizárólag hazai használatra szánt szabadságharc szuverenista bohózatának legújabb felvonásában megjelentek a szélmalomimádó migránssimogatók, akik leterroristázták és (ami még rosszabb) legmarxistázták a nem bokszzsákot. A korrupció nem fér bele egy komoly paródiába.

A romantikus verzió szerint Orbán Viktor miniszterelnök visszajött a nyaralásból és belecsöppent a Videoton felcsúti megszégyenülésébe (Videoton-Partizan 0:4). Minek után komolyra fordultak a dolgok. Szijjártó külügyminiszter mindaddig csak egy lágy kézlegyintéssel intézte volna el a rebellis és hamarosan távozó hollandus Hazát gyalázó szavait (terrorista, marxista, korrupcionista). Ám a Vidi kommunikációs katasztrófája bosszúért kiáltott: vegyük csak elő még egyszer a 168 Órát és mazsolázzunk benne. Mit is mondott Gajus Scheltema (eddigi állomáshelyei: Lengyelország, Szlovákia, Ausztria, Belgium, Románia, Jordánia, Pakisztán, USA)?

Két mondat szolgált a kormány újabb (csakis belső használatra) kommunikációs színjátéka alapjául.

Nevezetesen az, hogy „Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.”. Meg ez: „Itt viszont csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás.” És ez maradt ki a fideszes ellentámadásból: „Nem pénzelhetjük a korrupciót, nem tarthatunk életben egy korrupt rendszert.” Nem véletlenül.

Szijjártó Péter, külügyminiszter ezt az ATV-ben cáfolta meg egy egészen bohózatba illő sasszéval:

mármint hogy egy sikeres gazdaság (ez lenne a magyar) hogyan is lehetne korrupt.

Ennyi.

A marxistával és a terroristával azonban már van mit kezdeni. Nosza, a mindenre kapható fő külügyes a jelenet egyik csattanójaként bejelenti, hogy valamit megszakít a hollandusokkal. Azóta sem derült ki, hogy valójában mit is. A magyar közvélemény azonban megdermedt. Ez már igazi háborús helyzet. Brüsszel, azaz Amsterdam (vigyázat: marihuána) most már direktbe támad. Védekezni kell!

A zavartan motyogó holland diplomácia mond ezt is meg azt is.

Neki, a mellékszereplőnek azonban nincs mit gondolkodnia: be kell vallania bűneit és bocsánatot kérni. Különben nincs kulmináció.

A gyanútlan, de biztos szavazó elégedetten távozhat a zsibongó nézőtérről. Megint jól odavágtunk nekik. Nem leszünk gyarmat! Vesszen a tulipán!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!