Kezdőlap Címkék Marihuana

Címke: marihuana

Németországban legális lesz a marihuána, de…

Február végén elfogadta a Bundestag a törvényt a marihuána termesztésének és fogyasztásának legalizálásáról persze a törvényes keretek között. A törvény áprilisban elvben hatályba léphet, de vannak aggályok. Ezért még mindenki nagyon óvatos a marihuána fogyasztók és termesztők között.

Három marihuána növényt termeszthet egy felnőtt legálisan, ahol 50 grammot tarthat otthon és 25 gramm lehet nála. A marihuána biznisz beindult, és már lehet látni, hogy kik lesznek a nyertesek és a vesztesek – írja a közszolgálati Deutsche Welle. Az újságíró megkérdezett egy vállalkozót, aki korábban két évet töltött börtönben a marihuána termesztése és terjesztése miatt. Most viszont már sikeres üzletember, akinek két boltja is van, melyek üzleti forgalma valamivel meghaladta a kétmillió eurót tavaly, és idén 3-4 millió euróra számít.

“Jelen pillanatban mindkét boltunk tele van rendelésekkel” – büszkélkedik a tulaj.

Azok viszont, akik arra számítottak, hogy a marihuána  termesztést teljes mértékben legalizálni fogják, pofára estek hiszen a korlátok nagyon is szorosak. Azért persze nagyon sajnálni őket nem kell: egy ilyen nagyvállalkozót meginterjúvolt a Deutsche Welle, és kiderült, hogy tavaly az év első kilenc hónapjában az üzleti forgalmuk meghaladta a 17 millió eurót.

Eddig orvosi receptre lehetett marihuánát vásárolni, de most már sokan hozzájuthatnak anélkül is. Ezért azok a cégek, melyek eddig orvosi célra termesztették a marihuánát, nagyon jól járhatnak.

Jelenleg 200 ezer páciens kapja receptre a marihuánát, és ez a piac dinamikusan növekedhet, ha életbe lép a törvény. A piaci forgalom 200 millió euró, de ez minden bizonnyal komoly növekedésre számíthat.

Harc a feketepiac ellen

“Két célunk van ezzel a törvénnyel:  le akarunk sújtani a marihuána fekete piacára, és ezzel párhuzamosan fokozni kívánjuk a gyerekek és fiatalok védelmét” – hangsúlyozta Karl Lauterbach egészségügyi miniszter, aki rámutatott:

”nem dughatjuk homokba a fejünket. Körülbelül 7 millió német fogyaszt többé vagy kevésbé rendszeresen marihuánát.”

A 18 éven aluliak számára a fogyasztás továbbra is tilos, aki nekik ad el marihuánát, az bűncselekményt követ el.

Karl Lauterbach egészségügyi miniszter hangsúlyozta:

”az iskolák és más oktatási intézmények 100 méteres körzetében tilos továbbra is a marihuána terjesztése illetve fogyasztása.”

Az Európai Unión belül Németország a harmadik állam, mely legalizálja a marihuánát, eddig csak Máltán és Luxemburgban volt törvényes a marihuána termesztése, terjesztése és fogyasztása.

A nélkülözhetetlen drog

Nélkülözhetetlen-e a marihuána a korona vírus járvány idején? Sokan úgy vélik, hogy igen. Ezért épp úgy nyitva kellene tartaniuk ezeknek a boltoknak mint azoknak, ahol élelmiszert árulnak vagy mint a gyógyszertáraknak.

Hollandiában, Los Angelesben és San Franciscóban így is döntöttek a hatóságok – számol be a Reuters hírügynökség. Akik emellett lobbiznak arra is felhívják a figyelmet: az USA -ban 240 ezer ember él a marihuánából! Ráadásul az USA tagállamainak kétharmadában engedélyezve van a marihuána árusítása – orvosi célokra. Néhány államban, például a 40 milliós Kaliforniában teljesen legálissá vált a fű. Csakhogy az USA legnépesebb államát most lezárták a kormányzó utasítására. A korona vírus járvány komolyan fenyegeti az USA-nak ezt az államát, amely rendkívül nyitott a világra.

Los Angeles és San Francisco a kivételek az USA-ban

Ebben a két nagyvárosban ugyanis a polgármester engedélyezte a fű árusítását a karantén idején is. Másutt nem ez a helyzet. Ez kellemetlen helyzetbe hozhatja a rendszeres fogyasztókat, és még inkább a cégeket, melyek ebből élnek. Kaliforniában legális a marihuána terjesztése, ott a cégek kaphatnak bankhitelt. De miután az USA tagállamok nagy részében nem ez a helyzet, ott a marihuána termesztés és kereskedés hitel képtelen! Azokból a hatalmas összegekből sem kaphatnak, melyeket a Trump adminisztráció a vállalkozások megmentésére szán.

Ezért a marihuána termesztők és kereskedők nagyon bíznak Trump jóslatában: húsvét után az Egyesült Államok újra megnyílik. Ha nem így lesz, akkor a marihuána ágazatnak is „kampó”.

Megvan, hogyan növelheti a kormány a születések számát

0

Engedélyeznie kell a marihuána fogyasztást! Ez nem vicc, hanem egy amerikai tudományos kutatás eredménye. Az igen tekintélyes National Bureau for Economic Research tanulmánya szerint, ha minden amerikai szövetségi állam legalizálná a füvet, az mintegy 120 ezerrel növelné évente a születések számát az Egyesült Államokban.

Az amerikai tudósok egyebek között arra a statisztikai tényre hivatkoznak, hogy ahol legalizálták a marihuánát, megnőtt a szexuális aktusok száma, miközben csökkent az óvszerek forgalma. A fű fogyasztása számos felmérés szerint ugyanis növeli a szexuális aktivitást.

A fű engedélyezésének más pozitív hatásai is lennének

Én már korábban is írtam arról cikket, hogy támogatom a legalizálását, mert ezzel lehetne visszaszorítani a veszélyes drogok fogyasztását. Ez ellentmondásnak tűnhet, pedig teljesen logikus és bizonyítható. Az igaz, hogy a fű is tudatmódosító szer, ha úgy tetszik drog, de a legkevésbé veszélyesek közzé tartozik. Jóval kevésbé veszélyes még a legális tudatmódosító szernél, az alkoholnál is. A füvezők által látogatott amszterdami „kávéházakban” nem szoktak kocsmai verekedések, késelések történni. Ennél is fontosabbak az egészségügyi következmények: az alkohol miatt rengetegen betegszenek meg, sok alkoholista meg is hal, a fű pedig arányaiban nagyságrendekkel kevesebb betegséget okoz.

Legalizálása azért szorítaná vissza a veszélyes drogokat, mert a fogyasztói nem a dílereknél vásárolnák, hanem ellenőrzött üzletekben. A fű ára így az adókon keresztül nem a maffiát, hanem az állami költségvetést gazdagítaná. A bűnszervezetek ezzel meggyengülnének, ennek belátásához elég felidézni, hogy az amerikai maffia, Al Caponéval az élén éppen az alkoholtilalom idején erősödött meg. (Más kérdés, hogy a költségvetésre meg a politikai maffia teszi rá a kezét…)

Az is fontos, hogy a füvezők így nem kerülnének kapcsolatba a dílerekkel, akik ma megpróbálják rábeszélni őket más kábítószerek, a kemény drogok és az akár életveszélyes dizájner drogok vásárlására, mert azokon még nagyobb a hasznuk.

Szóval a kormány, ha tényleg komolyan gondolja, hogy több magyar gyereket szeretne látni, megfontolhatná a kanadai és kaliforniai példa követését. Az talán még számukra is nyomós érv, hogy a fű legalizálása növelné az állam (lenyúlható) bevételeit…

Kaliforniában már legálisan lehet füvet venni

0

Január elsejétől már nem csak orvosi célra lehet marihuánát forgalmazni.

A 21 éven felüliek 28 gramm marihuánát tarthatnak maguknál és hat tő kendert termeszthetnek az otthonukban.

Tilos azonban füvezni nyilvános helyeken, vezetés közben, iskolák 300 méteres körzetében és mindenütt, ahol tilos a dohányzás.

A marihuána legalizálásáról szóló törvényt 14 hónapja, a 2016-os elnökválasztással egy időben szavazták meg a kaliforniaiak. A bevezetés előkészületei azóta zajlottak, ugyanis több szabályt és helyi adót kellett kidolgozni. 1996-ban egyébként Kalifornia volt az első szövetségi állam, ahol engedélyezték a marihuána orvosi célokra történő forgalmazását.

Vevők válogatnak egy oaklandi marihuánaboltban
Fotó: MTI/EPA/John G. Mabanglo

Eddig mintegy 90 bolt kapott engedélyt az árusításra, elsősorban az állam déli vidékein. Los Angelesben és San Franciscóban egyelőre várniuk kell a vásárlóknak: itt még nem születtek meg a helyi szabályozásról és adókról szóló rendelkezések.

7 milliárd dolláros bevételre számítanak.

Ugyanakkor, mivel a marihuána még nem mindenhol legális, ezért a bankok nem engedélyezik a hitelkártyás vásárlást – tehát mindenki készpénzben fizet. Ezért mindenhol van fegyveres biztonsági őr, de ez megdrágítja az üzletet. A biztosítótársaságok is nagyon óvatosak: nem kötnek biztosítást marihuánafarmra vagy -boltra.

Kalifornia mellett öt másik szövetségi államban, Alaszkában, Washingtonban, Oregonban, Nevadában és Coloradóban legális a marihuánafogyasztás.

GRAFIKONBAN A VILÁG – A marihuána legalizálása

Minden eddigi rekordot megdöntött az amerikaiak kiállása a marihuána legalizálása mellett. Egy Gallup felmérés szerint az amerikai lakosok 64 százaléka szerint legálissá kellene tenni a könnyűdrogot.

 

A Statista.com grafikonja azt is megmutatja, hogy alig pár évvel ezelőttig még az ellenzők voltak többségben.

Magyarországon teljesen ellentétes eredményt kaptak

az idén nyáron végzett felmérésben a készítők, a Nézőpont intézet. Az eredmény: közel másfél millió ember (a teljes felnőtt népesség 18 százaléka) ért csak egyet azzal, hogy Magyarországon szabályozott keretek között lehessen marihuánát árusítani, közel hatmillióan (a teljes felnőtt népesség 73 százaléka) viszont ellenzik az elképzelést

Forrás: http://nezopontintezet.hu/?s=marihuána

Fegyvert is találtak a 73 éves makói dílernél

0

A Szegedi Járásbíróság házi őrizetbe helyezte azt a nyugdíjast, akit több bűncselekménnyel, köztük drogárusítással is gyanúsítanak.

A férfi makói házában találtak egy engedély nélkül tartott, átalakított fegyvert, valamint 1500 darab lőszert. A lakásból előkerült öt kannabisznövény, valamint 2,5 kiló marihuána.

A gyanú szerint az idős ember nem csak termesztette, de árulta is a drogot, ráadásul évek óta lopta az áramot.

A járási ügyészség indítványozta, hogy rendeljék el a férfi házi őrizetét nyomkövetővel, a bíróság pedig helyt adott az indítványnak.

Gyógyszertárban árulják a marihuánát Uruguayban

0

A 3,4 milliós kis állam ismét az élvonalban Latin-Amerikában: itt szüntették meg először a rabszolgaságot és itt deklarálták először a női egyenjogúságot. A marihuána fogyasztását már korábban törvényessé tették, de szerdától mindenki megkaphatja a gyógyszertárban is. Persze szabályok azért vannak.

Először is mindenkinek regisztráltatnia kell magát, ha vásárolni akar. Valamilyen orvosi indoklás nem árt. Csakis hazai polgárok vásárolhatnak. El akarják ugyanis kerülni azt, hogy Uruguay a kábítószer kedvelők Mekkája legyen. Persze azért a pénz nem mellékes: évente 26 millió euróra számít az államkincstár.

A 3,4 milliós ország minden polgára napi 1,30 gramm marihuánát vehet a gyógyszertárban.

Otthon hat növényt is termeszthet anélkül, hogy becsöngetne a rendőr. Uruguay ezzel nemcsak követi az amerikai trendet, hiszen az USA néhány államában csakis a magán szférában lett legális a marihuána. Itt viszont az állami gyógyszertárak is árusítják azt a szert, melyet az ENSZ még 1961-ben kábítószernek nyilvánított. Csakhogy a költségvetési hiány nagy úr. Az USA-ban is elsősorban emiatt engedélyezték a marihuánát. Uruguayban hasonló a helyzet.

Most már csak az a kérdés, hogy mennyire tartják be a szabályokat. Régi szép hagyomány ugyanis, hogy a szomszédos Brazília és Argentína polgárai is szép számban keresik fel a kis Uruguayt, mely mindig az élen járt az újításokban Latin Amerikában.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!