Kezdőlap Címkék Lenin

Címke: Lenin

NE FÜGGESSZÜNK KI SEMMIT!

Emlékszünk még: 2010-es választási győzelme után a Fidesz a maga parlamenti többségével elfogadta a „nemzeti együttműködés nyilatkozatát”, majd elrendelte, hogy azt minden állami intézményben ki kell függeszteni. Így is történt.

Most annak emlékére, hogy tíz éve lépett hatályba a Fidesz alaptörvénye, elején a szörnyű Nemzeti Hitvallással, azt rendelték el, hogy azt függesszék ki minden állami intézményben. Erre a Karácsony Gergely vezette Városháza azzal válaszolt, hogy nem, ők nem a Nemzeti Hitvallást függesztik ki a hivatali helyiségekben, hanem az 1848-as Tizenkét pontot. A DK pedig azzal válaszolt, hogy a Nemzeti Hitvallás helyett Bibó István csodaszép szövegét függesztik ki, A szabadságszerető ember tízparancsolatát.

Bibó szövege nagyon szép, a Tizenkét pont pedig nagyon fontos történelmi dokumentum, a magyar szabadságtörekvés kiemelkedő szövege. Én azonban azt gondolom, hogy az Orbán-kormány dölyfös intézkedésére nem ez a helyes válaszlépés.

Mit jelentett Orbánék politikai szövegének kifüggesztése az állami intézményekben?

Azt, amit a Fidesz állandóan csinál: parlamenti többségére támaszkodva a maga álláspontját az ország, a magyar politikai közösség álláspontjaként tünteti fel.

Amit ők gondolnak a világról, Magyarországról, a magyar múltról, jelenről és jövőről, azt úgy állítják be, mintha az egész magyar nemzet, de legalábbis a nagy többség közös világképe lenne. Mint ilyen közös nézetet kellene azt az állami intézményekben kifüggeszteni. Ez a gesztus a maguk győztes büszkeségét és egyúttal mindenki más megalázását jelenti. Egyetértek azzal, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál ezt a kormányintézkedést nem kívánják végrehajtani.

Ugyanakkor nem helyeslem, hogy bármilyen más politikai deklarációt, programszöveget a Fidesz szövegei helyett kifüggesszenek az intézményekben. Akkor sem, ha az a politikai deklaráció személy szerint nekem, vagy a hozzám hasonló nézeteket vallóknak kifejezetten tetszik. Még olyan, a magyarok történelemszemléletében olyan kiemelt helyet elfoglaló, feltehetően a legtöbbek által elfogadott szöveget sem, mint a Tizenkét pont. Annak helye a történelemkönyvben van, nem a közintézmények falán.

Volt idő, amikor Lenin képe volt ott a hivatali falainkon. Más országokban az aktuális államfő képét függesztik ki. Ilyen hagyomány szerencsére Magyarországon nem alakult ki. Ne is alakuljon. Senki se írja elő, hogy kit kell tisztelnünk, kivel vagy mivel kell láthatóan azonosulnunk.

Bréking nyúz, augusztus 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Igazi kuriózum annak a rákosista, pardon, orbánista (kormány)kórusnak a videója, amely Boross Pétert köszöntötte születésnapján, a kormány ülése után. Nem érdemes kihagyni! Van más is! Tibi atyának megy neki mai publijában a 888.hu. A Pesti Srácok is harcias kedvében van, ők a chemnitzi összecsapások kapcsán írnak meghökkentő mondatokat. A Magyar Idők pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy a kultúrharcot kiterjessze az RTL Klubra is. Jó olvasást!

888.hu – Tibi atya felköpött és aláállt

Aki nem követte volna a múlt heti vihart a biliben, Tibi atya úgy gondolta, hogy az alkoholista pap brandje mögül az ő dolga eljárni közéleti tánc-és illemtanárként – írja Megadja Gábor, aki szerint azért orrolt meg rá „a külföldi mémeket remekül fordító ellenzéki troll brandjének gazdája, mert szerinte borzasztó, hogy utaltam 19 forintot Konok Péternek, megaláztam egy koldust. Konok Péter szerint pedig ez a 19 forint a legtöbb, amit „visszakapott a közösből”, ami csak abban az univerzumban igaz, ahol Simicska pénze a G-nappal automatikusan elvesztette közpénz jellegét.”

Tibi atyának igaza lenne akkor, ha egy süket, vak, néma, féllábú, félkarú emberrel tettem volna ezt a borzalmat. Csakhogy nem így történt. Konok Péter egészséges felnőtt férfiember, és ilyetén minőségében kunyerál a Facebookon, miután Lajos elhajította az egész cuccost – írja Megadja, aki ezt követően hosszasan elemzi Tibi atyát, majd így folytatja: „úgy gondoltam, hagyjuk a fenébe az üzengetést, vitatkozzunk szépen élőben, ott mindenki elmondhatja az érveit.

És ebben a pillanatban változott a névtelen badass közéleti megmondó Csibe atyává, aki nem kívánja vállalni arcát és nevét, és nem akar kiállni az emberek elé.  

Azt írja Vona Gábor híve: az élő vitának csak számára van tétje. Épp erről van szó. Bátor ember olyasmibe áll bele, aminek van tétje.

Mindenesetre már így is túl sok energiát pazaroltam egy névtelen ellenzéki trollra, miközben ezt az energiát akár rezsimépítésre is fordíthattam volna. Úgyhogy

legközelebb akkor foglalkozom Csibe atyával, ha lesz töke kibújni a névtelenség és arctalanság mögül.”

Pesti Srácok – Chemnitz, az első lázadás

Nyilvánvaló volt, hogy az egykori NDK lesz a tágabb helyszín az első lázadásra, mert az egykori keletnémetek már megtanulták, hogy mit várhatnak a nyugatnémet megszállástól – áll a portál mai vezércikkében. Egy ilyen helyen vannak még meg a nyomai annak a közösségi érzésnek, egymásrautaltságnak, személyességnek, amit a huszadik század második fele elpusztított. Az ilyen helyeken élő emberek életét változtatta meg leginkább a fiatal muszlim férfiak betelepítése.

Ezek az emberek pillanatok alatt kerültek át a múlt század hetvenes éveinek nyugalmas álomvilágából egy háborús videójátékba, ahol ők a célpontok.

Sztálin legjobb tanítványai (mert valami miatt Hitlerre meg Göbbelsre érzékenyebbek), propaganda szempontból is szakmai tökéllyel kezelik a történteket.

A chemnitzi felkelést nyilván le fogják verni. Az állítólag jobboldali miniszter irányítása alatt álló szövetségi rendőrség ott terem majd és rendet csinál.

A manapság liberális felebarátaink körében olyannyira népszerű humanista Lenin monda azt, hogy forradalmi helyzet akkor van, ha a nép nem akar már a régi módon élni, a hatalom meg nem tud a régi módon kormányozni. Lenin elvtársnak mindig igaza van, most annyi pontosítással, hogy jelen esetben a német nép egyre nagyobb része nem akar úgy élni, ahogy az elitje legújabban szeretné.

Chemnitziek! Veletek vagyunk, mert ti vagytok a normálisak!

Magyar Idők – Az RTL alaposan túllőtt a célon

Egy végtelenül ízléstelen, primitív, népbutító sorozattal járatják le a vidéken élő embereket – ezzel a felvezetéssel ír cikket  Jurák Kata, aki ezúttal az RTL Klubnak megy neki, állítva:

„nem kicsit lépte át már eddig is a konzervatív, polgári, keresztény érzelmű emberek ingerküszöbét az RTL Klub által vetített sorozatok többsége, így nem csoda, hogy elpártoltak a csatornától”.

Bevallja, hogy ő, „aki masszívan elzárkózom az említett csatorna által sugárzott szennyáradattól, egészen addig nem is tudtam, amíg a napokban a balliberális média el nem kezdte szintúgy gyalázni Morvai Krisztinát, aki – szerintük – „képtelen leállni”, és most az RTL Klub sorozatát támadja.

Gondoltam, ha Morvai össztűz alá került egy sorozat miatt, akkor annak egészen biztosan az az oka, hogy a képviselő asszony ismét a lényegre tapintott. És tényleg.” – állapítja meg, miután megnézett a sorozatból egy epizódot.

Talán nem is az a legnagyobb baj, hogy a filmesek a faluban mit és hogyan tesznek, hanem az, hogy mi tűrjük, hogy meggyalázzák az embereket, sárba tiporják nemzeti értékeinket, a történelmünket, és olyan értékeket közvetítsenek a gyerekeinknek, amelyek tökéletesen ellentétesek mindazzal, ami számunkra fontos.

De azt gondolom, hogy a fizikai határvédelem után most a szellemi honvédelem következik majd: megvédjük értékeinket, a gyerekeinket, a társadalmunkat.

Orbán Viktor Facebook oldala – Boross Péter köszöntése 90. születésnapján

Éljen soká // May he live long!

Éljen soká // May he live long!

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. augusztus 29., szerda

A Marx évforduló margójára

3

Ezen történelmi tényekről való (szándékos) hallgatás és félremagyarázás jól jellemzi a jelenleg kormányzó magyarországi elitet, akik a 40 éven át sulykolt „marxizmus-leninizmus” hazug tanaitól képtelenek megszabadulni, és napjainkban is szentírásként terjesztik azokat. Döbbenettel olvasom Schmidt Mária fő ideológus megnyilatkozását Marx 200. születésnapja alkalmából, amikor a lenini-sztálini diktatúrát Marx és Engels világraszóló nemes gondolataival próbálja egyenrangúnak beállítani.

„Fiam, jegyezd meg, a munkássors borzalmas”. Apám ezzel a figyelmeztetéssel indított el a nagybetűs életbe már a gimnáziumi évek alatt, és próbált „befolyásolni”, hogy szellemi munkát, szakmát válasszak. Az alapokat Marx (és Engels) művei és gondolatai adták. Náluk jelent meg először (és közérthetően) a kapitalizmus kritikája. A Kommunista Kiáltvány, majd a Tőke, mely kézzelfogható magyarázatot adott a kizsákmányoló és a kizsákmányolt kibékíthetetlen (antagonisztikus) ellentétére, kapcsolatára, mi több függőségére. Miszerint e két tábor (osztály = burzsoázia vs. proletáriátus) nem tud egymás nélkül élni, meglenni. Hiszen a kapitalista (a burzsoá), a pénz és a termelőeszköz birtokosa, semmit sem ér a munkás nélkül, aki helyette dolgozik, pontosabban a terméket (árut) állítja elő. Ez persze fordítva is igaz: a munkás sem ér semmit, ha nincs munkahelye és munkaeszköze, amivel bármilyen terméket előállíthat, amit aztán a tőkés pénzzé tesz, méghozzá olyan áron, hogy abból maga, családja és munkása is megélhessen. A probléma itt kezdődik: a létrejött haszon, azaz a profit elosztása. A marxi elmélet szerint ez igazságtalan, hiszen a megtermelt értékeknek és javaknak csak egy bizonyos hányada lesz az effektív dolgozóé (az alkalmazotté, a munkásé), magyarul: a munkás (alkalmazott) munkaerejét adja el, amiért nem kap annyit, hogy gondtalanul meg tudjon belőle élni. Igaz, a kapitalista élete sem gondtalan, hiszen a munkása által előállított terméket neki kell eladnia, vevőt találnia. Persze ez a 19. század közepén még nem jelentett problémát. A bajok csak később jöttek, amikor „telítődött a piac”.

Marx és Engels a várható problémákra azonban már három héttel az 1848-as európai forradalmak előtt (február 21-én) felhívták a figyelmet, a Kommunista Kiáltvány nevű pamfletben. Nem tudom, hányan olvasták valaha is ezt a „figyelmeztetést”, mely látnoki módon jelezte, hogy nagy baj lesz, ha ezzel a társadalmi problémával nem foglalkoznak. Nem forradalomra (gyilkolásra, pusztításra, pláne nem diktatúrára) szólít fel, hanem javaslatot tesz az elnyomottak összefogására, a fennálló kapitalista viszonyok megváltoztatására, a „világ proletárjai egyesüljetek” jelszóval.  A két fiatal gondolkodónak – Marx (30) és Engels (28) –  a Kommunista Kiáltvány megjelenésétől (1848) számítva közel 20 év kellett (1867), míg alátámasztották meglátásaikat A Tőke című műben, mely gyakorlatilag bemutatta az akkori világ országait, és mindenhol szinte ugyanazt a problémát: a munkások kiszolgáltatottságát, a dolgozó osztály borzalmas életkörülményét, amin mihamarabb változtatni kell(ene). Marx és Engels életük vége felé arra a következtetésre jutottak, hogy a két antagonisztikus társadalmi osztály (burzsoázia és proletáriátus) a feloldhatatlan ellentét ellenére békésen együtt tud majd élni egy osztálynélküli társadalomban, amit kommunizmusnak neveztek el. Amikor mindenki szükségletei szerint részesül a megtermelt javakból.

Erre született meg a ’70-es évek elején az a pesti vicc, miszerint egy fogadáson svédasztal volt, ahol a vendégek annyit vehettek, amennyit csak akartak. A szovjet delegátus vagy tíz sörösüveget markolt fel és nagy lelkesen vitt az asztalához, miközben a mellette lévő asztalnál ülő amerikai egyetlen sörösüvegből szürcsölgetett. A lelkes szovjet oda is szólt neki: ingyen van, annyit vehet, amennyit csak akar.  Tudom, – volt az amerikai válasza -, de én csak annyit veszek, amennyi jól esik, és egy ültömben meg tudok inni. „Mint az állatok” – volt a szovjet lenéző reakciója.

Marxot a diktátor Leninnel azonosító jelenlegi magyar (magát jobboldalinak hazudó) politikai elit figyelmében ajánlom a Kommunista Kiáltvány legelejének újra olvasását, ahol ott áll:

„…Evégből a legkülönbözőbb nemzetiségű kommunisták összegyűltek Londonban, és papírra vetették a következő kiáltványt, amelyet angol, francia, német, olasz, flamand és dán nyelven tesznek közzé…”

A szovjet megszállás ideje (1945-1989) alatt erőltetett, leninista és sztálinista elemekkel meghamisított marxi és engelsi tanok, áltudományos eszmevilágán, a „marxizmus-leninizmus” emlőin felnőtt jelenlegi hazai kormányzó elit, igazán elgondolkozhatna azon, hogy az 1848-ban kiadott pamfletet az aláírók miért nem tették közzé oroszul is?  Az sem tűnt fel a jelenlegi párt és kormány ideológusoknak, hogy a (szovjetmintájú) “kommunista” pártok kizárólag az első világháború befejezése (1918 novembere) után alakultak, azaz a lenini egypártrendszer (diktatúra) létrejötte után néhány hónapra. Tehát, Marx és Engels életében egyáltalán nem voltak “kommunista” pártok.

Vissza a 200 éve született Marxhoz és (Engels) nevéhez fűződő társadalmi kritikához, mely napjainkban is hatással van a fennálló társadalmi viszonyokra. A 19. században született marxi-engelsi elképzelés szerint a nagy forradalmi változás Nagy-Britanniában fog bekövetkezni, hiszen ott volt a kapitalizmus legjellemzőbb formája. Gondoljunk csak Madách halhatatlan történelmi áttekintésére, „Az ember tragédiája” utolsó színeire, különösen a 19. századra jellemző londoni színre, majd a 20. század diktatúráit megjósoló falanszter színre, és a 21. századra utaló eszkimó színre, mely az éghajlatváltozást és abból fakadóan a túlnépesedés problémáját vetíti előre. Mondhatni Madách is azok közé tartozott, akik a világ és a társadalom változását vizionálta.

A marxi és engelsi gondolatok jelentősen megmozgatták koruk (19. század) szellemét, és a század utolsó két évtizedére gombamódra elszaporodtak a munkás érdekvédelmi egyesületek, a szakszervezetek. A 20. század elejére létrejött egy erős szakszervezeti mozgalom, amire a „kapitalisták” is odafigyeltek, hol az állam rendőri erőszakával, hol pedig a munkaviszonyok és életkörülmények javításával.  A második Szocialista Internacionálé tagjai a világ változó helyzetét, és benne a munkásság problémáit vitatták meg, és próbáltak közös, összehangolt akciókat szervezni. Két fontos akciójuk volt: a május elseje és a nemzetközi nőnap bevezetése, elfogadtatása. Miközben az iparilag fejlett európai országokban parlamenti tényező lett a szakszervezetek támogatottságát élvező, és a többpártrendszert elfogadó szociáldemokrata párt(ok).

Az első világháború kitörése azonban új kihívások elé állította a munkásmozgalmakat. Az első (komoly) lökést II. Vilmos német császár 1914. augusztus 4-i parlamenti beszéde adta, amikor valamennyi parlamenti pártot felszólította, hogy tegyék félre ellentéteiket és a győzelem érdekében támogassák a (német) császárságot.  „Ich kenne keine Parteien mehr, Ich kenne nur Deutsche.”  (Ezentúl nem ismerek pártokat, csak németeket). Ez a felszólítás elsősorban a szociáldemokratákra vonatkozott, hiszen a lényege: a háború támogatása, azaz sztrájkokkal ne zavarják meg, ne hátráltassák a hadsereg sikereit. A szociáldemokraták ezt elfogadták, habár a szélsőséges balszárny (a későbbi kommunisták, pl. Karl Liebknecht) ellenezte, mondván nem fizetnek hadikötvényt és a munkás-paraszt fiatalokat ne vigyék a vágóhídra.  Ezt a háborúellenes hozzáállást Lenin később megváltoztatta, és minél több munkás-paraszt fiatal felfegyverzését javasolta, azzal a hátsó szándékkal, hogy a fegyverhez jutott munkásság azt munkaadóik, a kapitalisták, ellen fogják fordítani.

  1. szeptemberben a semleges Svájcban (Berntől 9 kilométerre lévő Zimmerwald nevű községben) jöttek össze a második Szocialista Internacionálé tagjai, képviselői. Többek között Lenin is, mint az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (száműzetésben élő) egyik képviselője. Igen, ekkor még egy pártban tömörültek a bolsevikok, mensevikek és eszerek. Az eszerek (SZR) a szociálforradalmárok, akiket Lenin proletárdiktatúrának nevezett egypártrendszere kiépítésében utoljára (1918) tiltott be, híveit megölette vagy elüldözte Szovjet-Oroszországból. Talán kevesen ismerik Fanny Kaplan nevét, aki egy cári hivatalnok elleni merényletben való részt vétel miatt életfogytiglani börtönbüntetését töltötte borzalmas körülmények között (naponta meztelenre vetkőztették és nyírfaággal ütlegelték). Csak az 1917-es februári forradalomkor helyezték szabadlábra. 1918 elején a Lenin vezette bolsevik párt szétkergette a nemzetgyűlést, valamint az összes politikai pártot betiltotta és megkötötte a breszt-litovszki békét.  Ettől kezdve az eszer Kaplan árulónak tekintette Lenint és egy gyárlátogatást követően rálőtt a bolsevik párt első emberére. A helyszínen elfogták és három nap múlva (tárgyalás és bírósági ítélet nélkül!) kivégezték. Ezzel véget ért az októberi (bolsevik) forradalom (egyik) nagy vívmánya a halálbüntetés eltörlése. Ugyanakkor a bolsevik igazságszolgáltatás is megkérdőjelezhető, hiszen Fanny Kaplan életfogytiglani börtönbüntetése első 11 éve alatt szinte teljesen megvakult, ezért kérdéses, hogy valóban ő követte el a Lenin elleni merényletet.

Marx-szal és Engels-szel ellentétben Lenin Németországban látta a munkásság vezette forradalom bekövetkeztét, mivel a német ipar és gazdaság gyorsabban fejlődött, mint a hanyatlásnak indult brit gyarmatbirodalomé. Az orosz ipar helyzetét jól ismerve Lenin svájci száműzetésében még álmában sem gondolt egy oroszországi forradalomra, amit valójában nem a Marx és Engels által megjósolt burzsoá vs. proletár ellentét robbantott ki, hanem az éhínség, a sorozatos (súlyos) katonai vereségek, és a háborúellenesség. Nem véletlen, hogy az oroszországi forradalomról Lenin 1917 márciusában a svájci újságokból értesült.

Az 1915. szeptemberi Zimmerwaldi Konferencia sorsdöntő volt a munkásmozgalmak történetében, amit Marx és Engels életükben felvázolt. Az országokon, nemzeteken átívelő tőkés-proletár ellentétbe belépett egy új elem: a nemzeti érdek, a „haza mindenek előtt” elv.  Ennek következtében a monarchiák megdöntése lett a fő cél, hogy a helyükbe lépő új (nemzet)államokban, köztársaságokban a munkásság méltó szerepet kapjon. A köztársaságok továbbra is többpártrendszerű parlamentáris alapon működtek volna. Ellentétben a Lenin által felvázolt (hamis) proletárdiktatúrával. Érdekességként: Marx egyszer használta a „proletárdiktatúra” szót, fogalmat, méghozzá az 1871-es párizsi kommünnel kapcsolatban.

Marx és Engels elméleti munkásságát nem lehet összehasonlítani, pláne azonosítani a Lenin-féle egypártrendszerű, diktatórikus szovjetrendszerrel. Hogy ez mennyire így van. Az UNESCO „A világ emlékezete programja” (Memory of the World Programme) 2013-ban felvette listájára Marx „Tőke” (Das Kapital) című művének eredeti példányát. Ehhez tudni kell, hogy ez az UNESCO program 1992-ben indult és célja a tagországokban fellelhető egyetemes értékkel bíró ritka dokumentumok, gyűjtemények azonosítása, megőrzése, és a széles körű megismertetése a Világörökséghez némileg hasonló „A világ emlékezete listán”. Ugyancsak megjegyzendő: A Tőke, alcíme: a politikai gazdaságtan kritikája. Tehát, Marx műve a kapitalista társadalom kritikája, nem pedig forradalmak szervezésének és kirobbantásának kézikönyve.

Ezen történelmi tényekről való (szándékos) hallgatás és félremagyarázás jól jellemzi a jelenleg kormányzó magyarországi elitet, akik a 40 éven át sulykolt „marxizmus-leninizmus” hazug tanaitól képtelenek megszabadulni, és napjainkban is szentírásként terjesztik azokat. Döbbenettel olvasom Schmidt Mária fő ideológus megnyilatkozását Marx 200. születésnapja alkalmából, amikor a lenini-sztálini diktatúrát Marx és Engels világraszóló nemes gondolataival próbálja egyenrangúnak beállítani.

 

  1. Talán nem véletlen, hogy az idei Oscar-díjra a külföldi filmek kategóriájában „Az ifjú Marx” című német filmet is jelölték.

Stephen Elekes

 

 

Orbán is neo-bolsevik lenne?

0

„A bolsevizmus visszatért és van miért aggódnunk” – címmel jelentetett meg egy terjedelmes írást a The Washington Post című lapban Anne Applebaum, amerikai történész, író. Írásának egyik fejezete a többek között Orbán Viktorról is szól. Az, amelyik a következő címet viseli: A neo-bolsevikok.

 

A szerző példákat sorol az általa ténylegesen marxistának tartottakra, mint írja, Spanyolországban és Görögországban erős párttá szerveződtek, Nagy Britanniában a Munkáspárt jelenlegi vezetője, Jeremy Corbyn is a szovjetbarát baloldalról érkezett, s az USA-ban is megtalálhatók a Demokrata Párt mentén, valamint egyetemi kampuszokon. Ám bármennyire is divatos a baloldal egyes körökben, hatalma nincs, s nem is volt képes valódi forradalomra. Napjaink legbefolyásosabb bolsevikjai – akik

Leninhez és Trockijhoz hasonlóan a politikai szélsőségek farvizén indultak, mára hatalomra jutottak és valódi befolyásra tettek szert számos nyugati országban – nagyon is különböző politikai hagyományokból jöttek  

– hökkenti meg az olvasókat a szerző, akiknek szavait a lapban két politikus képe illusztrálja e helyen: Marine Le Pen francia szélsőjobbos politikusé és Orbán Viktor magyar miniszterelnöké.

„Donald Trump, Orbán Viktor, Nigel Farage, Marine Le Pen és Jroslaw Kaczynski: habár őket gyakran széljobbosként vagy alt-right-ként emlegetik, valójában neo-bolsevikok, akiknek kevés közük van ahhoz a jobboldalhoz, amely a II. Világháború óta a nyugati politika része, és nem kapcsolódnak a mai konzervatív pártokhoz sem”

– szögezi le Applebaum. A kontinentális Európában megvetik a kereszténydemokratákat, akiknek a bázisa az egyház, s akik a II. Világháború borzalmai után a moralitás visszahozását célozták meg. S nincs semmi közük az angolszász konzervativizmushoz sem, amely a szabad piaci gazdaság, a szólásszabadság és a burke-i liberális konzervativizmus szószólója. Akár a német vagy a holland kereszténydemokratákat, akár a brit Torykat, az amerikai republikánusokat, a kelet-európai konzervatívokat vagy a francia gaullistákat vesszük, a háború utáni nyugati konzervatívok egytől egyik a képviseleti demokrácia, a vallási tolerancia, a gazdasági integráció és a nyugati szövetség az elkötelezett hívei.

Ezzel szemben az új jobboldal vagy alt-right neo-bolsevikjai nem akarják konzerválni vagy megőrizni azt, ami van. Nem követik a burke-i utat, ők olyan radikálisok, akik meg akarják dönteni a meglévő intézményeket.

A Lenin és Trockij által ajánlott fals és félrevezető jövőkép helyett ők a múlt fals és félrevezető vízióját kínálják. Olyan világot idéznek meg, amelyben etnikailag és faji alapon tiszta nemzetek vannak, a régi hagyományok szerinti gyárak működnek, a hagyományos férfi-női hierarchiák az uralkodók és a határok átjárhatatlanok. Ellenségnek tekintik a homoszexuálisokat, a faji és vallási kisebbségeket, az emberi jogok szószólóit, a médiát és a bíróságokat. Sokszor nem valódi keresztények, inkább cinikusok, akik a „kereszténységet” törzsi azonosításként veszik, ezzel különböztetve meg magukat ellenségeiktől:

ők a „muzulmánok” ellen harcoló „keresztények”, vagy ha nincsenek muzulmánok kéznél, akkor a „liberálisok ellen mennek.

Szélsőséges mértékben adaptálták Lenin kompromisszumot nem tűrő hozzáállását, a társadalmi csoportok antidemokratikus felosztását és gyűlölettel teli rátámadását az „illegitim” ellenfeleikre. A hatalmon lévő lengyel illiberális nacionalista Jog és Igazságosság pártja a lengyeleket  „igaz lengyelekre” és „lengyelekre a legrosszabb fajtából” csoportokra osztja. Trump „igazi” amerikaiakról beszél, ellentétükként pedig az „elitet” emlegeti.

Stephen Miller, Trump beszédírója a közelmúltban a „kozmopolita” kifejezést használta egy keményen kérdező újságíróra, ami a zsidók közkedvelt sztálinista „beceneve” volt.

Meglepő módon, már a briteknél is megkezdődött a leninista nyelvezet használata: amikor 2016-ban egy bíró kimondta, hogy a Brexit népszavazás eredményét a Parlamentnek meg kell erősítenie, a xenofób kilépés-párti Daily Mail vezető anyagában bírák képeit hozta le azzal az aláírással, hogy „Az emberek ellenségei”.

Donald Trump első száz napja kaotikus és kiszámíthatatlan volt. Trump Twitter fiókjában az „amerikai emberek ellenségei” kifejezést használta, habár kétséges, hogy értette a történelmi kontextusát, a körülötte lévő emberei közül sokan bizonyára. Steven Bannon (megj.: Trump nemrég távozni kényszerült főtanácsadója), Stephen Miller és páran mások Trump közvetlen környezetében pontosan tudják, hogy egy ambiciózusabb cél eléréséhez vezető út első állomása csupán a politikai ellenfelek legitimációtól való megfosztása az „elitista” és „nem-amerikai” kifejezések sulykolásával, valamint a sajtó megcímkézésre, mint „álhír-terjesztő”.

Ha komolyan vesszük azt, amit ezek a szélsőségesek mondanak, akkor a végcéljuk olyan, amelyet a bolsevikok is megértettek volna: a meglévő politikai rend szétrombolása, beleértve az amerikai alkotmányt.

Bannon még 2013-ban szólított fel egy washingtoni konzervatív gyűlésen egy olyan „virulensen establishment-ellenes” és „lázadó” mozgalom elindítására, amely „szétveri ezt a várost, benne a progresszív baloldallal és az intézményesített republikánusokkal”. És mi jogosít fel egy olyan elnököt erre, aki nem több szavazattal lett elnök? Ez is ismerős: az „emberek” – írja a szerző, hozzátéve azt a Trump idézetet, mely szerint „átruházom a hatalmat rátok, az amerikai emberekre, elvéve azt Washingtontól”.

Ez nagyon is hasonlít a proletáriátus diktatúrájára, arra a mozgalomra, amely egykor Marxizmus úgy tartotta, átveszi a hatalmat a világban.  

Applebaum: visszatért a bolsevizmus

0

A neobolsevikok Leninnel ellentétben nem boldog jövőt ígérnek, hanem a múlt hamis és félrevezető víziójával szolgálnak. Etnikailag és fajilag tiszta nemzetet vázolnak, régi típusú gyárakat, hagyományos férfi-nő hierarchiát, áthatolhatatlan határokat – írja a történész-újságíró Anne Applebaum a Washington Postban.

A hosszú elemzés szerint a történelem ismétli önmagát, csak persze nem ugyanabban a formában. Ezért Trump, Orbán, Farage, Le Pen és Kaczynski neobolsevik, és bár jobboldalinak vallja magát, de nem sok köze van a 2. világháború után megismert jobboldalhoz. Az amerikai elnököt leszámítva az európaiak gúnyt űznek a kereszténydemokráciából, semmiben nem azonosíthatók az angolszáz konzervativizmussal, mert azok a képviseleti demokráciát, a vallási türelmet, a gazdasági integrációt és a nyugati szövetséget szorgalmazzák. Az említett vezetők viszont semmit sem akarnak megtartani abból, ami van. Csak ők Leninnel ellentétben nem boldog jövőt ígérnek, hanem a múlt hamis és félrevezető víziójával szolgálnak. Etnikailag és fajilag tiszta nemzetet vázolnak, régi típusú gyárakat, hagyományos férfi-nő hierarchiát, áthatolhatatlan határokat. Ellenségeik közé tartoznak a melegek, a faji és vallási kisebbségek, az emberi jogok szószólói, a sajtó és a bíróságok. Cinikus módon a kereszténységet törzsi jellemzőként arra használják, hogy megkülönböztessék magukat az ellenségtől, a muzulmánoktól, vagy ha azok éppen nincsenek kéznél, a liberálisoktól.

Leninhez hasonlóan nem hajlandóak kompromisszumra, csak bizonyos társadalmi rétegeket támogatnak, és dühödten támadják „illegális” ellenfeleiket.

Náluk a nép misztikus fogalom, de nagyon hasonlít ahhoz a tömeghez, amelynek nevében annak idején Trockij szólt.

Amikor beiktatási beszédében Trump azt hangoztatta, hogy a hatalmat vissza kell adni az amerikai népnek, az nagyon emlékeztetett a proletárdiktatúrára. De ide lehet sorolni azt is, amit Le Pen és Kaczynski szokott mondani a népről. Persze elődjeikhez hasonlóan ők is hazudnak. Orbán pl. eltitkolta a paksi szerződés részleteit, és nem véletlenül. Az sem puszta egybeesés, hogy a sikeres neobolsevikok alternatív sajtót hoztak létre, dezinformáció és gyűlölethadjárat céljaira. 100 évvel ezelőtt ezt propagandának hívták és magas szinten művelték. A maiak meggyőződésből hazudnak, mert azt gondolják, hogy egy rothadt világban az igazságot fel lehet áldozni a „nép” nevében, vagy eszközként vethetik be a „nép ellenségeivel” szemben. A hatalmi harcban minden megengedett.

A legfájdalmasabb azonban, hogy

ők is kezdik nagyra becsülni az erőszakot a tisztogatás módszereként.

Trump varsói beszédében még a háború lehetősége is felmerült. Szerencsére napjainkban nem 1917 Szentpétervárján vagyunk, az állam még nem olyan gyenge, mint akkor. Azon kívül vannak már tapasztalatok a múltról, és azok a demagógok, akik a nemzetet ellenségekre és hazafiakra osztják, kellemetlen emlékeket ébresztenek. A francia, holland és osztrák választók visszautasították a nihilizmust és az idegengyűlöletet. Sőt, lehet, hogy Macron megválasztásával a franciák megtették az első lépést a liberalizmus újjáéledése felé. Az államfő receptje jelzi az utat, miként kell felvenni a küzdelmet korunk hamis prófétáival szemben. Pozitív, nyitott és hazafias képet kínál.

Ne engedjétek meg, hogy a nacionalisták az „emberekhez” forduljanak a szavazók feje fölött.

Nem szabad belemenni abba, hogy a szélsőségesek adják a politika fő áramát.  Nincs mentség az engedékenységre. Csak épp a világ nincs kellőképpen felkészülve arra, hogy milyen szörnyetegek léphetnek színre és milyen szörnyűségek történhetnek meg.

Washington Post/B1

Élt, él, élni fog!

Gyerekkoromban nem értettem, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját miért november 7-én ünnepeljük. Aztán a felnőttek elmagyarázták, de ettől csak zavarosabb lett minden.

Valami Gergely-naptárról beszéltek, de nekem mondhatták. Megtanultam azt is, de ugyanúgy nem értettem, mint még sok minden mást akkoriban. (És most megint.)

Pedig, igyekeztek a felnőttek rendesen megfelelni a feladatnak. Különösen az iskola. Rajzórán például azt a házi feladatot kaptuk, hogy rajzoljunk Aurórát. Megmutatták fotón, hogy milyen. Nekem nagyon tetszett a hajó, főleg a kéményei. De rajzolni nem szerettem. Nem csak azért, mert nem tudtam, de azért sem, mert inkább írtam volna egy verset róla.

Szerencsére, ilyen feladatot nem kaptunk, máig égnék magam előtt. Anyám, egyébként négyest kapott az Aurórára, mert persze vele rajzoltattam meg. Ő sem szeretett rajzolni, de engem szeretett, – ez amúgy kölcsönös volt – így elvállalta helyettem a munkát.

Én szerettem a November 7-e teret, mert ott volt a Savoy és az Abbázia. valamint a Barátság söröző. Nem is értettem, hogy az idősebbek miért Oktogonnak nevezik. Azt tudtam, hogy valamikor így hívták, mint ahogyan ma megint így hívják, csak az nem volt világos a számomra, hogyha valaminek van neve – November 7 tér – akkor azt miért kell másképp hívni. Ugyanígy voltam a Majakovszkij utcával is.

Ma már persze sokkal okosabb vagyok, és a Moszkva teret nem hívom Széll Kálmán térnek.

Mára a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megítélése – fogalmazzunk nagyon finoman – változott. Hogy hatalomváltás volt, az biztos.  Hogy nagy volt-e, nem tudom. Azt tudom, hogy fiatalkorunkban, ha valakit nagyon öregnek gondoltunk, viccesen azt mondtuk egymásnak: ő még látta Lenint.

Akit egyébként Uljanovnak hívtak.

Az akkoriban kötelező iskolaköpenyünkre azt írtuk fel: Lennon élt, Lennon él, Lennon élni fog. Aztán 1980-ban lelőtték.

És akkor végezetül egy máig érvényes Hofi-idézet: Éljen az örök és megbonthatatlan szovjet-magyar konzerv!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK