dzsúdó
nekem ez az egyik kedvenc sportom. mármint a lélektani dzsúdó. hitem szerint nem támadok, csak kiteszem a lélektani kezemet vagy lábamat, ha nekem rohansz. és ha a földet érés után lehiggadsz és megkérdezed, most mi a fax, akkor megmosom a lélektani fejedet. és mivel ezzel föléd helyeztem magam, saját csapdámba esem. úgyhogy már ketten ülünk a földön. és ekkor felajánlom neked a békepipát és hogy itt a kezem, kimászhatunk együtt a lét aktuális verméből. aztán persze meglehet, hogy utána te erre, én amarra… de remélhetőleg könnyű lélekkel.
Címke: lélek
Foszlányaim XV.
A király és négy felesége
Ez egy távol-keleti tanmese, melyet érdemesnek tartok megismertetni.
Egyszer egy királynak négy felesége volt. A király megbetegedett és halálos ágyán szólította a negyedik, legfiatalabb feleségét, kinek szépsége sokakat elbűvölt. Meghalok, mondta, elkísérnél-e a túlvilágra? Sajnálom, felelt az asszony, menj el magad, oda nem kísérhetlek el.
Szólította a harmadikat. Meghalok, elkísérnél a túlvilágra? Nem, válaszolta az asszony. Én itt maradok és ha meghalsz újból férjhez megyek. Szólította a második feleségét. Elkísérsz a túlvilágra? Nem kísérlek, mondta, de szívemben megtartalak és elkísérlek utolsó utadra, a temetőbe. Ekkor megszólalt egy hang: én veled megyek! Az első feleség volt az, aki a legkevesebb szeretetet, figyelmet és gondoskodást kapta.
Milyen igazságot rejt a történet?
Nekünk mind négy feleségünk van. A negyedik feleség jelenti a testet, amire sokszor túl nagy gondot fordítunk, ügyelünk külsőségeinek karbantartására, cicomázására. De a test nem jön velünk a túlvilágra, cserben hagy. A harmadik feleség jelenti a vagyont, tulajdont, mely szintén nem követ és halálunk után elosztják az új tulajdonosok közt. Ezért mondta a harmadik asszony, hogy újból férjhez fog menni. A második feleség a család, akik megőriznek szívükben, elkísérnek utolsó utadon, de nem követnek a túlvilágba. Az első, legelhanyagoltabb a lelked, amivel nem törődsz, tudomást se veszel róla. Pedig ez az egyetlen, ami a túlvilágon is ott lesz veled, sőt a lélek te leszel magad.
Ápold testedet, tartsd karban vagyonodat, szeresd családodat, de szakíts időt lelkedre. Időről időre keresd a magányt, imádkozz, meditálj. Megéri.
A Magyar Művészeti Akadémia gyűjteményes kiállítása Pekingben
2018. május 14. és június 10. között Pekingben, a népszerű Today Art Museumban mutatkozik be nagyszabású és látványos képzőművészeti, ipar- és tervezőművészeti, valamint népművészeti alkotásokat is felvonultató tárlattal a Magyar Művészeti Akadémia.
A Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia (CNAA), az MMA és a Mai Művészeti Múzeum szervezésében megnyílt kiállítás kurátorpárosa Barabás Márton – képzőművészet, valamint Sára Ernő – ipar- és tervezőművészet több mint száz alkotóművész munkáiból válogatott, hogy a köztestület méltó keresztmetszettel reprezentálja a kortárs magyar művészetet Kínában.
A kiállítást Mr. Lian Ji, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia elnöke és Farkas Ádám, az MMA elnökségének tagja – aki maga is a kiállítók között szerepel – nyitotta meg május 14-én. Mellettük Mr. Gao Peng, a pekingi Today Art Museum kurátora mondott köszöntőt az eseményen.
A megnyitó ünnepség után közös workshopot is rendeztek,
amelyen a CNAA tagjai, valamint az MMA tagjai közül Benkő Imre, Orosz István és Sipos János tartottak előadást.
Egy évvel ezelőtt Budapesten, a Pesti Vigadóban fogadta az MMA testvérintézménye, a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia festmény- és kalligráfiakiállítását. Most – eleget téve a kínai fél meghívásának – erre viszonzásul mutatkozhat meg a kínai főváros ismert kortárs kiállítóhelyén a magyar alkotóművészet legjava.
A kiállításról további részletek itt olvashatók.
Lehettünk volna szabadok is
„Mindig azt mondják, hogy jövőre jobb lesz. Nem lehetne egyszer már most is jobb?” Ezt írtam ki néhány napja a Facebookra, és azt hittem, hogy vicceltem. Kiderült, hogy nem: nagyon is komoly volt, amit írtam.
Ezt onnan tudom, hogy többen komolyan vették. Például az az ismerősöm, aki kommentjében a következőket írta:
„Jövőre jobb lesz. Ha otthagyod a hisztériakeltő, hazug, kerítésemelő, „erkölcsi észtet” osztogató országot. Ezt elfelejtik hozzátenni. A magyarság a lélekben lakozik. Nem a testben, ami helyzetváltoztatásra képes mindaddig, amíg a mozgásszervi betegségek nem kerekednek felül. Ovi nem fog elmozdulni a székéről. A kerítést az ország húzza maga köré. És már nem fogja Európában senki sajnálni a magyarokat. Ez már régen nem ’45 és ’56. Lehettünk volna szabadok is…”
Elmenni, vagy itt maradni. Sokaknak ez nem kérdés, mert már döntöttek. Alig van olyan család, ahol ne lenne külföldön valamelyik gyerek. Nem kalandvágyból, mint azt a kormányhoz közeli megszólalók mondták eleinte, cinikusan. És nem is világot látni, tanulni, majd visszajönni, ahogyan azt választott vezetőink mostanság kommunikálják.
Mindenki nyugodjon le: a gyerekeink nem fognak visszajönni. Marad a Skype, az évenkénti – távolságtól függően – egyszeri, kétszeri láthatás. És lesznek unokák is, akik németül, angolul, olaszul, vagy éppen franciául beszélnek.
Integetni magyarul is tudnak majd a Skype-on.
De mi legyen velünk, akik másképp döntöttünk? Régebben én is szívesen vicceltem azzal, amivel mások is sokan: hogy kalandvágyból maradtunk itthon.
Most már ez nem vicc.
Idővel az ember nem tud, és nem is akar elmenni. Én itt vagyok itthon. Máshol is tudnék létezni – remélem, soha nem kényszerülök rá – de itt vannak a gyökereim.
Pejoratív értelemben is. Mert azok a gyökerek – gyk.: hatalomittas tahó, bunkó gazemberek – szintén a mieink. Ha nem is mi ültettük el őket annak idején, hogy antipatikus rohadékká növekedjenek, mi is benne voltunk, hogy most a nyakunkon lehetnek.
De a szó eredeti értelmében is itt vannak a gyökereink. Itt születtünk, itt tanultunk járni, írni, olvasni.
Ha muszáj lesz, – remélem, mégsem – akkor majd elmegyünk. Most még maradunk. Testben mindenképp. És lélekben is, ameddig lehet.
