Kezdőlap Címkék Kutatás

Címke: kutatás

Nem hasítanak a kutatással foglalkozó hazai cégek

0

Miközben a szlogenek szintjén nagy szerepet szánnak a mindenkori kormányok (is) a gazdaság jövőjét alapvetően befolyásoló kutatás-fejlesztés-innovációnak, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelenítő vállalkozások mérhető teljesítménye eléggé vegyes képet mutat.

A kutatással foglalkozó hazai vállalkozások árbevétele ugyan a 2014-es 274 milliárd forintról 2015-ben 340 milliárd forintra ugrott, de tavaly ismét csökkent, 305 milliárdra. Ezzel párhuzamosan a működő vállalkozások száma 19-cel csökkent. Igaz ugyanakkor, hogy az alkalmazotti létszám mindhárom évben nőtt a megelőző évhez képest – sorolja a szektor egyes (összképben vegyes) adatait az Opten elemzése.

Az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát az időszak elején rendben működőkéhez viszonytó cégfluktuációs index (CFI) a 10-11 százalékos országos átlagnál némileg alacsonyabb, bár növekvő tendenciát mutat, tavaly 9,76% volt. Az elindult felszámolási eljárások aránya ugyanakkor rendkívül alacsony, 1% alatti, a végelszámolási eljárások aránya szintén csekély, végig 2,5% alatt maradt a vizsgált 3 éves időszakban.

Forrás: Opten

Megoszlás: profil szerint

A vizsgált cégek többsége, 72,98 százaléka természettudományi és műszaki kutatással foglakozik, a fennmaradó 27,02% társadalomtudományi és humán kutatást végző vállalkozásokból áll össze. Árbevétel szempontjából az előbbiek súlyuknál nagyobb arányban (83,69%) járulnak hozzá a szektor árbevételéhez.

Forrás: Opten

Megoszlás: nagyság szerint

A kutató cégek jórészt a mikro- és kisvállalkozások köréből kerülnek ki. A 100 millió forint alatti árbevételű cégek adják a működő vállalkozások 66,96 százalékát, ugyanakkor – nem meglepő módon – részesedésük a szektor összárbevételéből tavaly csak 8,81 % volt és az összes alkalmazotti létszám 27,41 százalékával rendelkeznek.

A 100 millió és 1 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező vállalkozások száma tavaly 260 volt, összesen 84 milliárd árbevételt produkáltak (ez a szektor teljesítményének 27,65 százaléka), részesedésük 26,20 százalékot tett ki. 2016-ban összesen 45 olyan kutató cég működött, melyek nettó árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot. Ezen cégek adják a szektor összárbevételének 63,52 százalékát, és az alkalmazotti létszám 43,77 százalékát.

Megoszlás: régió szerint

A közép-magyarországi régiónak nyomasztó a túlsúlya. A vizsgált cégek 60,47 százaléka működik a fővárosban és Pest megyében. A központi régióban keletkezik a szektor bevételeinek több mint 81,1 százaléka. A központi régió után következik a Dél-Alföld, míg a többi régió tőlük messze lemaradva található.

Forrás: Opten

Kevés a támogatás

A kutatásra fordított hazai és uniós támogatások jó része nem ezeknél a cégeknél csapódik le, ugyanis a támogatásoknak nem feltétele, hogy a pályázó fő tevékenysége valamilyen kutatási tevékenység legyen. Emellett pedig jelentős források mentek az akadémiai és az egyetemi kutatóintézeteknek is.

A fő tevékenységként kutatással foglalkozó vállalkozások a multinacionális nagyvállalatok kutatási részlegei, valamint az állami és egyetemi kutatóhelyek mellett a hazai innováció motorjai. Gazdasági eredményeik jól mutatják, hogy a kutatás-fejlesztésre költött támogatásoknak még mindig van helye.

Nem befolyásolja a gyerek irányultságát, ha szülei melegek

0

Egy friss tanulmány szerint egyáltalán nem az határozza meg a gyerekek szexuális preferenciáit, hogy meleg vagy heteroszexuális szülők nevelik őket.

Az MTI által idézett tanulmány szerint azok a játékok, amelyekkel a gyerekek iskolás koruk előtt szívesen játszanak, inkább árulkodnak arról, hogy felnőve milyen preferenciáik lesznek.

A Kentuckyi Egyetem szakemberei 106 családot vontak be kutatásukba, ahol a szülök vagy melegek vagy heteroszexuálisak voltak. Azt vizsgálták, miként fejlődik a nemre jellemző magatartás a különböző családformákban, és hogy az állandó marad-e, amikor a gyerek idősebbé válik.

Megfigyelték a gyerekek játékstílusát, azt, milyen játékokkal játszottak szívesen iskoláskoruk előtt. A szülőknek kérdőíveket kellett kitölteniük. Öt évvel később a gyerekeket is kikérdezték.

Az adatok kimutatták, hogy

a család struktúrája csekély hatással volt arra, hogyan fejlődik a gyerek nemi identitástudata.

Az a feltevés sem igazolódott, hogy a meleg szülők jóval megengedőbbek vagy bátorítják a nemi non-komformitást gyerekeik körében.

A kutatás szerint

a meleg szülők által örökbefogadott gyerek a szokásos módon fejlődik

nemileg, hasonlóan a heteroszexuális szülők által örökbefogadott gyerekekhez; a jellegzetes nemi fejlődéshez nincs szükség mind a férfi, mind a női példára a családban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK