Meghekkeltek egy sor hazai kormánylapot. Mediaworks központi honlapja ugyan elérhető, de ott is egy olyan szöveg olvasható, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a lap a kormányzati propaganda része.
Címke: kormánymédia
Centrális erőtér – Déli kávé Szele Tamással
Kisasszony, ír kávét kérek, kell a lélekjelenlét: remeg a nadrágom, inamban a bátorság, jaj, megróttak a kormánymédia vezetőségétől! Hogy ebből még mi lesz, azon kívül, hogy semmi? Szerintem igen nagy röhögések lesznek mindjárt, amint kifejtem, hogyan is történt az a szidalmazás, ugyanis a módja – nos, az nem volt hétköznapi.
Szóval, tegnap a Népszava értesülései és saját információim, valamint tapasztalataim alapján arról írtam, méghozzá pont ide, miszerint kiszivárgott egy terv a kormánymédia, a KESMA felső köreiből. Mondjuk nagy meglepetést nem okozott, nem akkora koponyák ülnek ott, mint akik a Manhattan-tervet hozták tető alá: arról szólt a dal, hogy várhatóan az önkormányzati választások után – mert addig azért kellenek! – a vidéki napilapokat tökéletesen centralizálnák, megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át. Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, amit megyénként néhány újságíró állítana elő. Helyben nem lennének vezetők, főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer természetesen jóval olcsóbbá tenné a működést, márpedig a KESMA létrehozásának ez az egyik bevallott célja.
Nem kell még egyszer mondanom: ez agyrém, ráadásul buta ember agyréme: helyi lapot helyben kell írni, szerkeszteni. Minden más megoldás elfogadhatatlan.
A még független magyar sajtó maradéka is hozzám hasonló megrökönyödéssel fogadta a hírt – nem ért senkit sem váratlanul, lehetett ugyan sejteni, hogy valami ilyesmit szeretnének ezek az antitalentumok, de azért maradjunk annyiban, hogy sajtórombolásban idáig még Rákosi sem ment el. Másfelől azonban, mivel a független sajtó munkatársai sem nem tulajdonosok, sem nem tényezők a KESMA-ban, egyebet nem tehetünk annál, mint hogy figyelmeztetünk a közelgő veszélyre.
Mely köszöni szépen, és tőlünk függetlenül továbbra is közeleg.
Illetve: sértődötten közeleg.
Ugyanis túl jókat vagy túl igazakat írhattunk, mivel Pauska Zsolt, a Mediaworks tartalomfejlesztési vezetője üstöllést billentyűzetre kapott, és írt valamit, amit ő cáfolatnak vél, de nem az – hanem előbb lássuk, szó szerint, mit mond.
„Szomorú nap ez a magyar sajtó történetében
Azt írja címlapján a Népszava szombati online kiadása „A megyei napilapok teljes bedarálására készülhetnek” című cikkében, hogy „Felszámolnák a már ma is csak papíron önálló megyei lapszerkesztőségeket, a folyamat eredményeként pedig akár a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhet a jelenlegi formájában.”
Idáig jutottak balliberális polgártársaink – mert kollégáknak már nem nevezhetjük őket. Az újságíró ugyanis arról ismerszik meg, hogy legalább megpróbál igazat írni. Ők már, jól láthatóan, nem is próbálkoznak ezzel.
A Népszava cikke szemenszedett hazugság.
Az abban foglaltak még a fake news kategóriájába sem sorolhatók, a fake news ugyanis arról ismerszik meg, hogy első hallásra legalább hihetőnek tűnik, még ha ki is derül róla hamar, hogy nem volt igaz. Az idézett hírről viszont első hallásra is tudható, hogy egy baromság.
Csak kérdezzük: ki az az eszement, aki elhiszi, hogy egy nyereséges, napi egymillió olvasót kiszolgáló médiahálózatot a tulajdonos tönkre akarna tenni? Nos, megvan már erre is a válasz: a Népszava.
zomorú nap ez a magyar sajtó történetében.”
Hát akkor most osztályozzunk. Nyelvtanból egyes, ugyanis nem észlelte szerzőnk a feltételes módot. Végig állításként kezeli egy lehetőség felvetését. Aztán jön a logika: abból is egyes, mivel, ha alaposan végigolvassuk, ez nem cáfolat. Nem bizonyít, csak tagad. Ismételten tagad, egy érvet hoz csak fel, azt, hogy a mostani hálózat nyereséges. Ő ne tudná, hogy míg a kormány kezében van a hirdetési piac legnagyobb része, bármi nyereséges volna?
Egy sajtpapír is, csak legyen rajta hely a reklámnak?
Dehogynem tudja, ebből él.
Csak nincsenek érvei, mert ezt sem nevezném annak.
Azt elhiszem, hogy ideges, mert kiszivárgott a jajdebonyolult mesterterv,
amit egy kisiskolás is szőhetett volna és ugyanezen a szinten lehetett kikövetkeztetni is – habár az eredeti forrás, a Népszava informátorokra, vidéki napilapok szerkesztőire, vezetőire hivatkozik, szóval sajtóetikai szempontból helyesen járt el, ez nem spekuláció, hanem bizonyított tény. Hogy az informátorok nevét nem adja ki? Pauska úr, ha maga olyan szakértője a sajtónak, ismerhetné a hatályos sajtótörvényt: nem is kötelességük kiadni. Bizony, igen előkelő helyen áll még a mostani magyar sajtótörvényben is az informátor védelme.
Akkor most vegyük a sértéseket: azt mondja Pauska mester, akinek pedig van szakmai gyakorlata, nem vitatom el tőle, hogy nem vagyunk kollégák, és nem is próbálunk igazat írni. Az első állításról Csortos Gyula jut eszembe, akit egyszer úgy köszöntött egy fiatal, csinos és sikeres filmszínésznő, hogy „Jó napot kolléga úr!” Csortos általában is morózus ember volt, de a köszöntés még jobban megharagította, visszaszólt: „Kolléga? Mióta vagyok én kéjnő?”
Szóval ennyit a kollegialitásról. Elképzelhető, hogy nem vagyunk kollégák, de nem azért, amit ön mond, hanem ellenkezőleg: azért, mert a független sajtó munkatársaitól idegen az üzletszerű kéjelgés, mint megélhetési és karrierépítési módszer. Ha nem volna idegen, akkor nem is tartanánk ott, ahol.
De azt kikérem magamnak, hogy nem is próbálunk igazat írni, főleg egy olyan cáfolat kapcsán, ami nem tartalmaz cáfolatot, csak görcsös tagadást.
A „de igen!”, „de nem” érvelés az óvodai kiscsoport szintje. Ellenben nekem – és nem csak nekem, ezen röhög tegnap óta az egész szakma – azért volna érvem is.
Azt tetszik állítani, hogy szó sincs semmiféle sajtócentralizációról, központi irányításról, minden lapban egyszerre megjelenő, egy helyről szétküldött cikkekről.
Akkor mivel magyarázza, tekintetes úr, hogy ez a válasza is egyszerre, egy időben, egy szó változtatás nélkül, betűhíven másolva jelent meg tegnap a Délmagyar, a Fejér Megyei Hírlap, a Kisalföld, a Somogy Megyei Hírlap, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, meg persze az összes többi, sőt még a Magyar Nemzet címlapján is?
Mi lelte magukat, uram? Nincs centralizáció, de akkora az egyetértés KESMA-n belül, hogy minden szerkesztő szó, sőt, írásjel szerint ugyanazt gondolja, amit ön és azonnal, összebeszélés nélkül, percnyi pontossággal veszi át flekknél rövidebb írását?
Pusztán a véleményközösség mián?
Ekkora egyetértést, harmóniát, amikben még a vesszők is konszenzus tárgyát képezik, én még soha, sehol nem láttam.
Uram: ez öngól volt. A sajtócentralizálást tagadó jegyzetet sikerült centralizálva lehozni.
Más szóval: megszólalt egy kórus és azt zengik érces baritonban: „Mi nem vagyunk kórus”.
Kérem tisztelettel, most és így már semmi szükség nincs is a centralizálás bizonyítására.
Azt megtette ön.
Én most már csak hátradőlök, és kérek még egy kávét a kisasszonytól.
A kormánymédia magyarázza a felfüggesztést
Az alternatív valóság jegyében a kormányzati magyarázat késedelem nélkül elindult: nem zárják ki és nem is függesztik fel a Fidesz tagságát az EPP-ben. Az MTI akkor is ezt közölte, amikor a felfüggesztést már bejelentették.
Gyorsan zárt a kormányzati média azután, hogy az EPP választmánya úgy döntött: azonnali hatállyal határozatlan időre felfüggeszti a Fidesz tagságát. Egyúttal három tagú „felügyelő bizottságot”, amolyan bölcsek tanácsát rendeli ki a magyarországi jogállami folyamat figyelemmel kísérésére. Ennek jelentésétől függ a tagság visszaállítása.
Részleteiben egyelőre nem ismert módon végül az EPP és a Fidesz „közös javaslatára” került sor a felfüggesztésre. A kormányzati média ennek alapján a jelek szerint összehangoltan azonnal azt kezdte terjeszteni, hogy
se kizárás, se felfüggesztés nem történt.
A brüsszeli tudósítót alkalmazó állami hírügynökség jó negyedórával azután, hogy Joseph Daul EPP-elnök bejelentette a nagy arányú felfüggesztési határozatot, az Origóra hivatkozva (!) közölte: nem zárják ki a Fideszt és nem is függesztik fel a néppárti tagságát. És ugyanezt tudósította az állami tévé is.
Sőt, a Fidesz úgy döntött, hogy egy ideig önként felfüggeszti részvételét az Európai Néppárt munkájában
-írja az MTI. És jövő időben beszél arról, hogy az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. „Az elnökség a pártcsalád alapokmányának 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére”. Amikor ez már megtörtént.
A megyei lapok hallgatnak, a központi pártsajtó meg hazudik a tüntetésekről
Napok óta tartanak a tiltakozások Budapesten a rabszolgatörvény ellen, sőt tegnap este már Pécsen is tüntettek, korábban meg több helyen is voltak félpályás útlezárások. Mégis kérdéses, hogy az ország lakosságának a többsége, főleg a vidéken élők hozzájutnak-e a hiteles hírekhez a tüntetésekről.
Nem feledjük, már hatalmas központosított médiabirodalom szolgálja a hatalom propagandáját
Nemrég a fideszes oligarchák és strómanok egy alapítványnak „ajándékozták” a cégeik tulajdonában lévő újságokat, hetilapokat, rádiókat és televíziókat. Ezzel persze egyáltalán nem változott a stílusuk vagy a politikai elkötelezettségük, csak annyi történt, hogy könnyebbé tették és már nyilvánosan is elismerték a központosított irányításukat.
Folytatták a nem kormánypárti nyomtatott sajtó felszámolását is, legutóbb a Szabad Föld alakult át, miután Puch László eladta Orbán haverjának, Mészáros Lőrincnek. Tegnap meg arról írhattunk, hogy újabb rádiók landoltak Fidesz-közelben.
A legtöbben már csak a kormánypárti sajtóból tájékozódnak
A legtöbb „magyar ember” gyakorlatilag csak a kormánypropagandát kiszolgáló tévéket nézhet, ma már egyedül az RTL Klub a mindenütt fogható kivétel. A rádiókkal ennél is rosszabb a helyzet. Az országos nyomtatott napilapok közül már csak a Népszava kivétel, de kicsi a példányszáma és már ez sem a régi, valamilyen háttéregyezmény és a kormányhirdetések miatt visszafogottabb a kelleténél. A vidéki emberekhez főleg a helyi, megyei lapok jutnak el, de ezek előbb Mészáros Lőrinchez, majd a hatalomhoz közeli alapítványhoz kerültek, oszt jó napot!
Ma már gyakorlatilag egyedül az interneten van komoly súlya a független és az ellenzéki sajtónak, de mint tudjuk, nagyon sokan egyáltalán nem szoktak internetezni.
Hogyan kezelték a tüntetéseket?
Először megpróbálták teljesen elhallgatni, az első Kossuth téri tüntetés nem szerepelt a híradókban, hírekben, nem írtak róla még a kormánypárti portálok sem a címlapjukon, vagy csak nagyon elrejtve, valahol alul. A „királyi televízió”, az M1 híradója sem adott élő bejelentkezést a tüntetésről, inkább a karácsonyi vásárról jelentkeztek.
A második naptól viszont megváltozott a kormánypropaganda, teljesen egységes módon – nyilván megkapták az új utasítást a „pártközpontból”. Azóta folyamatosan azt szajkózzák, hogy néhány Soros által felbérelt rendbontó, egy istenkáromló kis csürhe rongál, támad a rendőrökre, még a koronát is el akarták lopni. A demonstrálók erőszakosak és trágárkodnak, az M1 híradója pedig azt a feliratot tolta az orrunk alá a tudósítás közben, hogy „büntetett előéletűek is voltak az előállított fővárosi tüntetők között”. A kormánymédia által megszólaltatott „szakértők” szerint a társadalom elutasítja az indokolatlan, a háttérhatalom által gerjesztett rendbontást, hiszen a kifogásolt túlóratörvény hasznos és kedvez a munkavállalóknak.
Mi olvasható a megyei lapokban?
Természetesen a megyei lapok sem lógnak ki a sorból, ami azért is fontos, mert a vidékiek nagy része főleg ezekből tájékozódik. Ezekben az orgánumokban továbbra is inkább az elhallgatás a propaganda eszköze.
Például a HAON weboldalának a címlapján egy betű sincs az esti budapesti tüntetésről, sőt ha a keresésbe beírjuk, hogy tüntetés, akkor sem jön elő friss hír, csak korábbi írások például egy londoni tüntetésről.
Pontosan ugyanez a helyzet például a BAON, a FEOL, a NOOL, sőt még a BAMA esetében is (pedig ugye Pécsen is volt tüntetés), a többi megyei lapot nincs is értelme végignézni…
Déli kávé Szele Tamással – A sajtó ostora
Méghozzá a független sajtóé, természetesen, nem a kormánymédiáé. Arról van szó, kérem, hogy a kormány kezében lévő számtalan sajtótermék – de főként vezérhajóik, a Magyar Idők, a 888 és leginkább az Origo – utóbbi időben rendes napi rovatot szentelnek a kormánytól (és más erőktől is) független médiumok pocskondiázásának. Ez meglepő, és logikátlan is.
Valamikori mesterem, Szücs Gábor, a Kurír volt főszerkesztője az első médiaháború egyik elfajult sajtóvitája után hatalmi szóval tiltotta meg az egymásnak válaszolgatós cikkcsatákat, valami olyasmit mondott, hogy a hírlap a hírről kell szóljon, nem a másik lapról. Amiben maradéktalanul igaza is volt, annyira, hogy a független sajtó máig többnyire válasz nélkül hagyja a kormánylapok rágalmait – hiszen nem ez a dolgunk, nem ezért vagyunk.
Hanem, kérem, ami sok, az sok.
Tegnap alkalmam volt beleolvasni az Origo egyik különösen elfajult szösszenetébe, melyet szokásuktól eltérően szignált is a szerzője. Bizonyos Bordács Bálint. Az írás tartalmának elemzésétől visszatart a jó ízlés és az úri modor, legyen róla elég annyi, hogy a Magyar Idők és a 888 munkatársai rendszeresen használnak a Facebookon, kommunikáció közben olyan kifejezéseket, amikről minden, akár csak közepesen is tapasztalt felhasználó tudja, hogy a rendszer automatikusan tilt értük – aztán körberohannak a kormánymédiában, mint szegény, „kicenzúrázott” áldozatok.
Kérem. Ne tessék négybetűs szavakat használni, melyek polgártársaink szexuális irányultságára utalnak, és nem lesz tiltás. De nekik kapóra jönnek ezek az intézkedések a Google és a Facebook elleni kormánykampányban: pillanatnyilag ott tartunk, hogy ha valamelyiküket legközelebb pár napra letiltják, elrendelik a nemzeti gyászt és félárbocra eresztik a Kossuth téren is a lobogót. Mert ez nagyobb tragédia az ő propaganda-világukban, mint Muhipuszta, Mohács, Nagymajtény, Világos és a Don-kanyar együtt.
Ez az ő játékuk, nem is új dolog, része a propagandagépezetüknek – de a szerző neve mosolyra késztetett. Bordács úrnak ugyanis van előélete. Nem is akármilyen.
Korábban egy szintén szignált írásban – bár a stílus alapján erősen valószínűsíthető, hogy a többi médiaharcos anyag nagy részét is ő követi el – az Átlátszót vádolta azzal, hogy méregdrága technikát és minimum titkosszolgálati eszközöket használnak munkájuk során, amit kizárólag Soros György anyagi támogatásából engedhetnek meg maguknak. ()
Ez mondanom sem kell, tiszta szamárság, ahogy az a feltételezés is, miszerint a világméretű Facebookot magyar liberális körök irányítanák – nagyobb az annál, kérem, jóval. Bordács mester ezzel az írásával tanújelét adta annak, hogy fogalma sincs a sajtószakmáról.
Ez a világ egyik legszebb mestersége, ha jól csinálják, lehet művészet is – de bizony szó szerint rengeteg munkával jár. Az írásokban felhasznált információk többnyire teljesen nyilvános forrásokból származnak, csak éppen szét vannak szórva, össze kell őket gyűjtögetni, mint ősember a bogyókat, nyolc-tíz óra után jön össze annyi, hogy abból egy óra munkával írjunk valamit. Ha nem államtitokról van szó, majdnem minden elérhető, más kérdés, mennyit kell keresni.
Bordács méregdrága fényképezőgépeket vizionált – ezek többnyire mindenkinek a saját gépei, és nem drágábbak pár tízezer forintnál – az állami vezetők műholdas követését (amit, ha ismerjük a járművüket, ingyen biztosít a Flightradar nevű oldal bárkinek), milliós drónokat, holott munkára alkalmas drónt kapni akár harmincezerért is. Az a nagy, hosszan lebegő drón, amit sokan tetszettek már látni tüntetések során, a Katasztrófavédelemé, azzal a tömeget számolják, na az kerül mostanság hatszázezer rénusi forintokba, pedig az profi és rendvédelmi testület számára is alkalmas. Szó nincs milliókról.
Hát rendben van, azt már látjuk, hogy Bordács mester kissé el van kényeztetve, a szabad piacon, ahol magunk vesszük a munkaeszközeink többségét is, éhen halna, és a stílus sem az erőssége.
De hát mégis, ki ez az ember?
Hol tanulta a szakmát?
Kitől?
Tessenek megkapaszkodni: sehol és senkitől.
Merészen ívelő pályaíve egy disznótornak köszönhető.
Mégpedig egy wellness-disznótornak, amit a Fidelitas rendezett, 2016 februárjában.
Akármi is légyen az a wellness-disznótor.
A kedélyesen induló lakoma nem kis verekedésbe torkollt, de most átadnám a szót a 444-nek, ahol 2017. szeptember ötödikén beszámoltak arról, hogy a független sajtó emez ostora az Origo munkatársává avanzsált.
„Az Origo impresszuma két remek emberrel bővült, a belpol rovatot gyarapítja Bordács Bálint, akit megvertek a Fidelitas disznóvágásán és Both Hunor, a Fidelitas 13. választókerületi képviselőjelöltje – írja a Sziauram mikroblog.
És valóban. Bordács Bálint volt az egyik áldozat 2016. telén, amikor a Fidesz ifjúsági szervezetének Füzesgyarmaton tartott disznóvágásán olyan brutális, törött sörösüvegekkel súlyosbított verekedés tört ki két frakció 3-4 tagja között, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás is indult, Kerékgyártó Gábor volt budapesti elnök pedig nyilvánosan bocsánatot kért, majd kilépett a szervezetből. Bordácsot egy volt budapesti elnök embereként verte meg a másik volt budapesti elnök, miután elhangzott a híressé vált
„Na itt van a pénz, leszopsz ennyiért?” – kérdés.”
Forrásaink – nyilvános forrásaink! – szerint a disznóvágáson Kerékgyártó Gábor, Lehoczki Ádám és Bordács Bálint kezdett dulakodni, utóbbi kettő meg is sérült a verekedésben.
Hát, akkor ott mégsem szimplán megverték Bordács urat, hanem sajtómunkássá ütötték.
Mondjuk tanulhatta is volna a szakmát ez a magas erkölcsiségű tollnok, az kevésbé fájdalmas, viszont igaz, hogy sokkal fárasztóbb.
Persze, nem lehetne felróni egy ilyen ifjúkori tévedést, elfajult mulatozást senkinek sem jó szívvel, ha az illető nem épp a konzervatív értékek legfőbb pilléreként osztaná az észt. Meg, ha értene is kicsit a szakmához, lenne némi tehetsége…
És legfőképp: ha a szorgalmasan és alaposan dolgozó valódi újságírókkal nem kötekedne nap, mint nap.
Kérem, ebből az a tanulság, hogy sajtómunkást ki lehet nevezni, de tehetséget nem tud adni néki a kincstár.
Az hiányzik emberünknek, az fáj néki oly nagyon.
Mármint, hogy másnak van.
De örüljünk. Ha azt vesszük, a botrányos verekedés után fájdalomdíjként operaénekesnek is kinevezhették volna.
Újságírónak sem alkalmas – képzelhető, milyen lenne hőstenornak.
