Az ámokfutó az állam délkeleti részén, a texasi határhoz közel fekvő Clovis városka közkönyvtárában lövöldözött: két embert agyonlőtt, másik négy könyvtárlátogatót pedig súlyosan megsebesített.
A helyi hatóságok szerint egyértelmű, hogy nem terrorcselekmény történt.
A The Eastern New Mexico News című helyi lap tudósítója megszólaltatta a könyvtár vezetőnőjét, Vanessa Aguirrét, aki azt mondta: „minden olyan gyorsan történt, bejött egy férfi és azonnal lövöldözni kezdett, először a levegőbe adott le lövést”. A könyvtárosnő, akivel ott volt a gyermeke is, azonnal kimenekült az épületből.
A rendőrség körülvette az épületet és letartóztatta az elkövetőt. A helyi hatóságok a férfinak sem a kilétét, sem az esetleges motivációit nem fedték fel, későbbre ígértek részletes tájékoztatást.
Kerényi Imréről majdnem mindent tudunk. Tudjuk, hogy nem csupán krónikus köpönyegforgató, de azt is, hogy akut megfelelési kényszerben is szenved. Ráadásul a változatosságot is kedveli: az előző átkosban egészen más seggek körül matatott, mint mostanában.
Lelke rajta, nem ő az egyedüli, aki felismerte, hogy sötétben és sötét korokban minden segg egyforma.
Tudjuk róla, hogy bármire képes, neki köszönhetjük például az Alaptörvény asztalát, aminek már megszületésekor sem volt semmi értelme. Mindent tudunk Kerényi Imréről, többet is mint szeretnénk.
És ara is emlékszünk, hogy 2014. májusában a Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában arról értekezett a megjelent hallgatóság előtt, hogy el kell venni a Színház és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt, a többi között azért, mert ott a buzilobbi érvényesül.
Ezzel együtt, nem azért vette be ezt Bayer nevűt a nemzet valódi írói közé, amit a fentiek miatt róla gondolunk. Vagyis, nem azért, mert zakkant, és azt hinné, hogy a Bayer nevű dolgozatai értéket hordoznak.
Kerényi ugyanis nagy valószínűséggel nem annyira eszelős, mint amilyennek mutatja magát. Tudja jól, hogy mi az ábra, és maradt még annyi magához való esze, hogy felfogja: ez a Bayer nevű sajtómunkásnak nem kiemelkedő, írónak pedig egyáltalán nem mondható.
Kerényi most mégis betolta a Bayer nevűt a Nemzeti Könyvtárba, mert azt akarja,. hogy azok, akik szintén tudják a Bayer nevűről, hogy kicsoda, felháborodjanak. Kerényi azt akarja, hogy a Fidesz kormánnyal nem rokonszenvező magyarok felháborodjanak, és rosszkedvűek legyenek. Ráadásul még meg is alázza a nemzetnek azon tagjait, akik még nem hülyültek el teljesen. Azokat, akik képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, tudják mi a különbség a színtiszta és a szemenszedett, valamint a kínrím és a valódi költészet között.
Kerényi, úgyis, mint a kulturális hatalom ökle, a Bayer nevű beválogatásával azt üzeni a normálisan gondolkodó magyaroknak, hogy velük ezt meg lehet tenni. És mert megtehetik, meg is teszik. Ma még megtehetnek mindent, ha akarják, szobrot állítanak a Bayer nevűnek, utcát neveznek el róla, s ha úri kedvük úgy tartja, róla mintázzák meg a Tarlós főpolgármesternek oly sok emelkedett órát okozó fakockát.
Kerényinek vannak viselt dolgai, morálisan és mentálisan is meglehetősen necces, ám senki ne gondolja, hogy átgondolatlanul rángatta be a Nemzeti Könyvtárba ezt a közepes képességű szemfényvesztőt. Kerényi azért provokálja ilyen ostoba és aljas módon a normálisan gondolkodó tisztességes embereket, mert azt hiszi, hogy ettől elmegy a kedvük mindentől, és kétszer is meggondolják, mielőtt lázadnának, tüntetnének, tiltakoznának.
Lehet, hogy így lesz, de én azért remélem, hogy nem vagyunk ennyire balgák, és nem adjuk fel ilyen könnyen.
Gondolhattuk volna, hogy ez ilyen egyszerű! Nagy magyar írónak lenni csupán elhatározás kérdése. Elég hozzá, hogy valaki úgy döntsön, hogy Bayer Zsolt egy nagy magyar író, ezért a Nemzeti Könyvtár részévé teszi, megannyi valódi író társaságában.
Ilyen egyszerű ez: csak akarni kell. Vagy, merni nagyot álmodni.
Már Örkény is megírta – jé, ő is magyar író – hogy a legmerészebb álmaink is megvalósíthatók.
Nem kell hozzá, tudás, tehetség, teljesítmény.
Elég egy papír meg egy toll, hogy valakinek odaírják a neve elé, hogy doktor.
A neve után, hogy államfő.
Vagy azt, hogy író.
Vannak korok, amikor elég hozzá, ha az ember egy kicsit náci. Vagy nagyon aljas, trágár, gerinctelen és undorító.
Vagy egyszerűen csak nagyon fideszes.
Íróvá válni a legkönnyebb, elég, ha egy megfelelő hatáskörrel rendelkező pajtás kinevezi írónak az embert.
Esterházy Pétert nem kellett kinevezni, Jókai, Mikszáth, Móricz, Móra is írók voltak.
Fent nevezettek annak ellenére írók, – nagy írók ráadásul – hogy Kerényi is annak tartja őket. Annak ellenére írók, hogy Kerényi Bayert is írónak tartja.
Túléljük majd ezt is. Legföljebb nem rendeljük meg a sorozatot. Amit persze amúgy sem rendeltünk volna meg, de most, ha lehet ezt fokozni, még annyira sem.
Ha utánunk dobják, elhajolunk előle.
Kerényi a Demokratában odanyilatkozta, hogy most majd biztosan sokan felháborodnak. A hatalom azt akarja, hogy felháborodjunk. Idegesek legyünk, frusztráltak, rosszkedvűek. Menjen el a kedvünk mindentől, törődjünk bele mindenbe, már győzni se akarjunk.
Az sem kizárt, hogy dölyf áll e mögött. Hatalmi arrogancia. Az urak megmutatják, hogy velünk ezt is meg lehet csinálni. Ha úri kedvük úgy tartja, szobrot emelnek Bayernek, utcát neveznek el róla, érettségi tétellé nevezik ki irodalomból.
Ma még megtehetik. De tudjuk, hogy semmi sem tart örökké, a rosszak hatalma is véget ér egyszer.
Addig, tanulság helyett, álljon itt egy dakota eredetiből fordított szlovák közmondás: ha a szart felteszik a polcra, lekvárnak gondolja magát.
