Kezdőlap Címkék Kislány

Címke: kislány

Egy kislány levele a kormány tagjaihoz és képviselőihez

„Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Kedves nénik és bácsik odafent, Pesten! Ma rántott leves volt reggelire is, mert tegnap megettük mind a húsit, ami maradt, amit anyu eltett, mert ő nem evett, azt mondta, nem éhes.

Már száraz kenyér sincs, amiből törtünk a levesbe, mert Bodri kapta belőle a maradékot. Hűtőgépünk sincs már, mert apu eladta, így a kútba engedjük vödörben, amit kell. A nagymamák is így csinálták régen, – mondta anyu –, és az is jó volt.

Apu egyébként közmunkás itt a faluban most, de nem tudni még, mi lesz, ha a szomszéd faluba kell majd neki menni. Most villany sincsen nálunk, és amikor hideg van odakint, akkor szoktunk fázni egy kicsit, nem nagyon, de azért fázunk. Fát apu a haverokkal azért még tud szerezni.

A nagy tesóm segít megírni ezt a levelet, mert ő most jött haza Németországból, aztán megy majd vissza dolgozni, jó pénzért mosogatni. Hozott csokikat, meg konzerveket, nekem meg egy babát is, kicsit, de jót. Kocsival jöttek, mert többen összeálltak és Peti, aki hentes odakint és jól keres, már kocsit is tudott venni. Igaz, hogy öreg Opelt, pirosat, de gurul – az a lényeg.

Kicsi kertünk is van, nem sok minden terem benne. Főleg egy kis krumplit, meg kevés zöldséget adott csak, mert anyu nem ér rá mostanában, sokat megy takarítani. Már bogarak is előjöttek, meg a betegségek a kiskertben. Elmondom, hogy van két gyöngyösünk is, majd karácsonyra vágjuk le őket, amikor a tesónk hazajön a barátnője esküvőjére.

Édességet nem szoktam enni, csak akkor, ha a tesóm hoz németből, vagy ritkán, ha valaki jön hozzánk és ad. A nagyi most éppen kórházban van megint, mert a szemén hályog van. Ő szokott finom sütiket sütni, de már régen, mostanában nem. Szeretem még a zsíros kenyeret, abból kettőt is meg tudok enni, meg szeretem még a jégkrémet is, de már régen ettem, pedig jön erre a trillázó kisautó minden pénteken, meg a gázos és a kenyeres.

Nagy lavórunk van, abban mosakszunk. Én minden nap fürdöm, de apu nem. Ő kétnaponta azért szokott. Kint van a vécénk az udvaron, hátul, a trágyadomb mellett, ahová kidobunk mindent, ami nem kell. Az iskolában tollbamondás volt, hogy írjunk levelet néniknek és bácsiknak Pestre, kérjünk tőlük valamit a fa alá, ki mit szeretne és írjuk azt is le, hogyan élünk.

Jó, hogy a tesóm hazajött, mert így tudott nekem segíteni a fogalmazásban. Most meg leírom azért azt is, amit szeretnék kérni. Nem sokat, csak annyit, hogy a mama gyógyuljon meg, anyu meg ne dolgozzon annyit. És apunak legyen rendes munkahelye, a tesóm meg legyen egészséges, hogy ha hazajön, mindig tudjon hozni valamit. Bodri is lakjon jól minden nap, mert már kinn vannak a bordái szegénynek. Én meg csak annyit kérek, hogy mindaz, amit leírtam előbb, az teljesüljön, és ha lehet, akkor a nénik és a bácsik küldjenek csak bármit, ígérem, hogy elfogadjuk majd.

Még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek!”

Utóirat: a kislány nem tudta, hogy tegnap hazájában, a harmadik évezred elején az ország házában mik is történtek valójában. Szerencsére, mert ilyen cirkuszt, felfordulást még odahaza sem látott soha!

Összegyűjtött hallgatásaink

Minősíthetetlen hangon mocskolt egy feketebőrű kislányt egy nő a villamoson. Kiabált vele, ordénáré, nyomdafestéket nem tűrő szavak ömlöttek a piszkos szájából.

Nem ismerte a lányt, egyedül annyit tudott róla, hogy a bőrszíne sötétebb, mint az övé. A villamos tele volt, de csak egyetlen utas próbálta védeni a lányt. A nő erre vele is üvöltözni kezdett, hogy aki ezeket védi, hazaáruló.

A Facebookon olvastam a történetet néhány nappal ezelőtt, és azóta gyakran az eszembe jut. Mit tettem volna, ha ott vagyok? Mit tettél volna, ha ott vagy?

Más. Póráznak csúfolt madzagon egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes kiskutyát húz maga után egy férfi. A kutyus nem abban a tempóban képzeli el a sétát, ahogyan azt a nála fensőbb rendű, magát gazdinak nevező ember elgondolta. A férfi ráncigálja, húzza, vonszolja, néhányat még bele is rúg, csak hogy még egyértelműbb legyen, ki az úr a háznál.

Utolérem a kutyás embert. Tisztelt uram, kezdem a beszélgetést, ha szabadna felhívnom a figyelmét, ez az Önhöz tartozó kiskutya is egy élőlény. Érzelmei vannak, fájdalomküszöbe, és megérdemelné, hogy a körülményekhez képest normálisan éljen. És, nem szeretném Önt megbántani, de ez a kis állat, szerintem jobb gazdát érdemelne Önnél. Kérném tisztelettel, ne éljen vissza a fizikai erőfölényével, azzal, hogy Ön tartja a kezében a póráznak csúfolt madzagot! (Persze, eszem ágában sincs odamenni a kutyát vonszoló férfihez. Lehet, hogy csak leköpne, de még az is előfordulhat, hogy meg is verne. Különben is, mi közöm hozzájuk? Meg hát sietek, már úgyis késésben vagyok.)

Frusztrált ideges anyuka vonul az utcán, riadt, síró gyereket rángat maga után. A kedves arcú kisfiú egy játékbolt kirakatát szeretné megnézni, ám a nagydarab, buta tekintetű nő könyörtelenül elvonszolja. Ő az erősebb: lehet vagy kilencven kiló, a gyerek, ággyal együtt sincs húsz. A nő ordít vele, kiabál, egy pofont is lekever neki. A gyerek persze ettől nem hagyja abba sírást, legföljebb a kirakattól – és minden mástól – megy el a kedve.

Odalépek a festett asszonysághoz: kedves hölgy, mondom neki, miért méltóztatik vegzálni ezt a gyereket? Már el tetszett felejteni, hogy maga is volt gyerek, és ebben a minőségében időnként szeretett volna megállni egy játékbolt kirakata előtt? Ha idegesnek tetszik lenni, amiért a főnöke ma megint hülye volt, vagy, mert a férje tegnap este szokás szerint újfent berúgott, higgye el, arról nem ez a szegény gyerek tehet.

(Persze, nem lépek oda hozzá. Kell nekem a balhé? Egyébként is sietek.)

Piros a lámpa, az előttem lévő autó volánjánál, egy majomszerű alak, könyökét kidugva, dobol a tetőn. Még néhány másodperc, felbőg a motor, a majomszerű rátapos a gázra. Kettesből indul, s még mielőtt hármasba tenné a sebváltót, elegáns mozdulattal kidob a kocsiból egy üdítős flakont. Nem történt semmi különös, van szemét a városban elég, elfér ez is a többi között.

A következő kereszteződésnél elévágok. Kedves sofőr úr, mondom neki, az előbb ki tetszett hajítani egy flakont az autójából. Én szeretem ezt a várost, illetve hát jobban mondva, szeretném, ha szerethetném. De hát, nem könnyű, éppen az olyan alakok miatt, mint amilyen Ön is. Az olyanok, mint maga, teleszemetelik az én szülővárosomat, mindenféle vacakokat dobálnak ki az autókból, az erkélyekről. A múlt héten is, képzelje, mi történt, alig tudtam félreugrani, a negyedikről egy mosógépet dobott ki egy Önhöz nagyon hasonlító illető.

(Persze, hogy nem megyek oda hozzá, csak képzeletben okítom a polgártársat. Még csak az kéne, hogy szétverje az autómat, vagy, ilyen is volt már, unottan előhúzzon a kesztyűtartóból egy fegyvernek látszó pisztolyt és lelőjön. Kell ez nekem?)

Valahogy így. Mi, a csöndes többség, a normálisak, a törvényt, s egymást tisztelők társadalma, ha nekünk nem tetszőt látunk, zavartan félrefordítjuk a fejünket. Félünk, sietünk, és – Rákosy Gergely könyvének címével élve – általában hallgatunk. Összegyűjtött hallgatásainkat, ha nem félnénk, és nem sietnénk, vaskos kötetekbe rendezhetnénk.

14 éves diákjait zaklatta egy médiaiskola vezetője

0

A bizonytalan, bátortalan lányokat kereste „Misi bácsi” a Hír TV szerint. Amint elmúltak 14 évesek, több lánnyal le is feküdt. Úgy bukott le, hogy egy szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal.

„Voltak ölelkezős, lányokkal csókolózós fotók,

nyelvnyújtogatós, póló alá nyújtogatós, rengeteg. Volt két belsős lány, akinek az volt a dolga, hogy bárhonnan Balatonról, Párkányból, bárhonnan megérkeztek, válogassa le a fotókat. És ki volt adva utasításként, hogy egyetlenegy fotó nem kerülhet föl róla az internetre” – ezt mondta a Hír TV Riasztás című műsorának az iskolába járó egyik kislány édesanyja. A gyerekek is titkolták, mi történik a táborokban és az iskolában.

Egy apuka azt mondta: „Nem azokra a lányokra figyelt oda igazán, akikkel minden rendben volt, hanem

teljesen tudatosan az olyan kislányokat hálózta be, aki egy kicsit bizonytalan volt, bátortalan volt, hiányzott neki a szeretet,

nem volt esetleg apukája, anyukája, vagy meghaltak a szülei.”

A tanár úgy bukott le, hogy az egyik szülő meglátta csókolózni egy kislánnyal. A család feljelentést tett.

A nyomozás során kiderült, hogy Misi bácsi – ahogy a gyerekek hívták –

évtizedek óta molesztálhatott hetedikes-nyolcadikos lányokat.

Korábban egy budapesti általános iskola földrajztanára volt, egy ottani volt diákja elmesélte, hogy vele három nappal a 14. születésnapja után feküdt le, de addig is „minden egyéb dolgot, ami éppen azzal nem jár együtt, megcsinált”.

A Riasztás 21 órakor kezdődő adásából az is kiderült, hogyan reagált a tanár a vádakra.

Iskolát neveztek el az Auchswitzban meggyilkolt 15 hónapos zsidó kislányról

0

Franciaországi szülővárosában neveznek el iskolát Nellyről, akit 15 hónaposan gyilkoltak meg Auschwitzban.

Nelly Ovadia Tourtour városában született és zsidó szülei sokáig reménykedtek, hogy megúszhatják a deportálást Németországba. Itt ugyanis a megszállók olaszok voltak és ők nem vettek részt a zsidók üldözésében. Csakhogy az olaszok megadták magukat és kiléptek a háborúból. Nácik szállták meg ezt a dél-francia területet és megkezdődött a zsidók begyűjtése. A kis Nelly 95 éves nagynénje, Anette így emlékezett:

„A nővéremet és a férjét már korábban elkapták. Én a babával az erdőbe menekültem. Ott

abból éltünk, amit a város lakói hoztak nekünk.

De egy nap sírva mondták, hogy ‘Anette! Jelentkezned kell a csendőrségen. Azzal fenyegetnek, hogy tíz túszt választanak ki és kivégzik őket, ha nem jössz elő.’ Erre a városba mentem, és megpróbáltam a kislányt odaadni valamelyik ismerős családnak.

Senki sem vállalta, mert mindenki félt.

Így aztán együtt mentünk a táborba, majd indult a transzport Németországba. A táborban újra összejött a család. A nővérem és a férje visszakapta a babát. A kis Nelly velük ment Auchswitzba.

Még az érkezésük napján a gázkamrába kerültek.

A napot is tudom: 1944. március 27. Nekem sikerült megszöknöm útközben. Így maradtam életben.”

„Ez felér sok-sok történelem órával”- mondta a Jad Vasem nizzai képviselője, aki maga is átélte a zsidóüldözést Franciaországban, ahol a németek által megszállt területekről elvitték a zsidókat és a 90% nem tért közülük vissza.

A névlegesen független Vichy kormányzat nem vett részt a deportálásokban, de

a németek által megszállt területeken a francia csendőrség aktívan segítette a zsidók begyűjtését.

Ma Európa legnagyobb zsidó közössége Franciaországban él, de sokan nem érzik magukat biztonságban, mert az iszlamista terroristák gyakran választanak zsidó célpontokat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK