Kezdőlap Címkék Kettős állampolgár

Címke: kettős állampolgár

USA aktivitás Európa keleti felén, avagy a recept

Babis után Boriszov is megbukott, és mindkettő az amerikaiak támogatásával. Magyarországon Márki-Zay Pétert támogatják, aki öt éven keresztül élt és dolgozott Észak Amerikában.

A Biden diplomácia láthatóan komolyan veszi ígéretét, mely szerint demokratikus fordulatot szeretne Európa keleti felén. Ehhez persze emberek is kellenek. Szófiában megtalálták őket.

Harvardon végzett vállalkozó próbálkozhat reformokkal Bulgáriában

A 41 éves Kiril Petkov pártja – ha minimális mértékben is, de győzött az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országában. A brüsszeli Politico cikket szentelt a fiatal politikusnak, aki megpróbálja megváltoztatni elődje korrupt és sikertelen rendszerét.

„Szívünket és lelkünket beletesszük abba, hogy Bulgáriát új pályára állítsuk. Mindent megteszünk azért, hogy az országnak rendes koalíciós kormánya legyen. Rengeteg problémát kell megoldanunk, de tisztában vagyunk a felelősségünkkel”

– mondta a választások után Kiril Petkov, aki egy másik Harvardon végzett politikussal, Aszen Vaszilevvel együtt alakított pártot, melynek neve: Folytatjuk a változást!

Milyen változást?

A korrupció elleni harcot tűzte zászlajára Kiril Petkov, aki az átmeneti kormány gazdasági minisztereként egyre-másra leplezte le a Boriszov kormányzat visszaéléseit. Az elmúlt évtizedet meghatározó bolgár politikus karrierjét úgy kezdte, hogy az utolsó kommunista diktátor testőre volt. Hatalomra kerülve nemzeti együttműködési rendszert alakított ki, amely azért kerülte el Brüsszel bírálatát, mert nyíltan sohasem szállt szembe egyetlen uniós döntéssel sem, de a gyakorlatban szinte mindegyiket megszegte. Az eredmény: az egykor 9 milliós ország népessége 7 millióra csökkent, mert a jól képzett fiatalok tömegesen emigráltak a korrupcióba süllyedő országból.

Mihez lehet kezdeni Harvard diplomával Bulgáriában?

Kiril Petkov vállalkozást alapított, amely vegan probiotikus szerekkel kereskedett. ProViotic nevű cégével furcsa tapasztalatokat szerzett a bolgár gazdasági életben. Gyorsan kiderült a számára, hogy a kis és közép vállakozások számára létrehozott állami támogatási alapból szinte kizárólag a Boriszov kormányzat kegyencei részesülnek.

Májusban, amikor az átmeneti kormány gazdasági minisztere lett, a televízióban mondta el, hogy mindössze 8 cég kapta meg a közel 1 milliárd levás (500 millió eurós) állami támogatást, melyre a pályázati kiírás szerint minden kis és közepes vállalkozás pályázhatott.

Petkov sok más visszaélést is leleplezett négy hónapos miniszteri megbízatása idején, és ezzel nagy népszerűséget szerzett magának Bulgáriában, ahol az emberek többsége az európai szegénységi küszöb alatt él.

Szeptemberben erre a népszerűségre alapozva indították el az új pártot, Aszen Vaszilevvel együtt, aki ugyancsak a Harvardon végzett, és az átmeneti kormányban pénzügyminiszter volt.

Rocksztárokhoz hasonló kampányt indítottak hiszen kevés idő állt rendelkezésükre a választásokig.

„Két dolgot mutattunk meg a bolgár népnek. Egyrészt azt, hogy nem félünk a hatalomtól, másrészt pedig értünk a kormányzáshoz” – mondta a Politico tudósítójának Kiril Petkov. Aki jelentős részben kanadai feleségének köszönheti népszerűségét. Linda McKenzie pékséget üzemeltet Szófia belvárosában. Glutén mentes készítményei népszerűséget hoztak neki, különösen azután, hogy fellépett a televíziós Master Chef programban.

Bár a közvélemény előtt kevésbé volt ismert, de Kiril Petkov tudatosan készült a korrupt rendszer leváltására.

Vállalkozóként is folyamatosan tanitott a Harvard Master School szófiai tagozatán, ahol társaival együtt létrehozta a Center for Economic Strategy and Competitivness (központ a gazdasági stratégiára és versenyképességre) nevű szervezetet.

Nyolc évvel ezelőtt egy másik szervezetet is létrehozott Kiril Petkov: a Hewlett-Packard korábbi bulgáriai menedzserével, Szasa Bezuhanovaval együtt a Move BG mozgalmat alapították meg. Ez a Mozdulj Bulgária mozgalom olyan társadalmi fejlődést szeretne előidézni, melynek eredményeképp az ország előre léphetne a legszegényebb uniós tagállam nem épp irigyelt pozíciójából.

Lesz-e elegendő politikai tőkéje a reformokhoz?

„Mi vagyunk az új közép” – hangsúlyozza Kiril Petkov. Aki gyorsan hozzáteszi: „új pályára akarom állítani Bulgáriát. Az szeretném, ha Bulgária új brand lenne azzal a felirattal: zéró korrupció!”

Hogy lehet ezt megcsinálni?

„Jobboldali módszerekkel akarunk baloldali célokat elérni”

– mondja Petkov. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szükséges egészségügyi és oktatási reformot nem adóemeléssel akarják ellensúlyozni hanem a korrupt állami alapokból kívánják finanszírozni. Vagyis a cél az: a lakosság csakis az előnyét lássa a reformoknak, és ne kelljen ezért fizetnie.

Balkáni Trudeau

Petkov Kanada fiatalos liberális miniszterelnökét utánozza, de tisztában van azzal, hogy egyedül nem lehet hatékony reformokat elérni. Ezért máris hozzákezdett a koalíciós tárgyalásokhoz.

Petkov az első karizmatikus vezető a bolgár politikában Boriszov óta, és ez előnyére válik – mondta egy politológus Szófiában a Politico tudósítójának.

Ellenfelei is tudják ezt, ezért folyamatosan támadják azzal, hogy Petkov kettős állampolgár. Bár kérvényezte lemondását a kanadai állampolgárságról, de úgy volt miniszter egy ideig, hogy kettős állampolgársága még fennállt. Márpedig ezt kizárja a bolgár alkotmány.

Kiril Petkov emiatt egyáltalán nem kívánja feladni álmait: Bulgáriából modern országot csinál!

„A kelta tigrisről sokat beszéltek annak idején éppúgy mint a távol keleti kis tigrisekről. Azt szeretném, ha tíz év múlva a bolgár oroszlánról beszélnének!”

Víruspingpong

A Külügyminisztérium államtitkára ül az ATV Start stúdiójában. Menczer Tamásról van szó, aki az ország nemzetközi képéért felel, és az Országgyűlésben – feladatához híven – a legélesebb támadásokat intézi az ellenzék ellen. Most a külföldön rekedt magyarok hazautaztatásáról és a határforgalomról kérdezi őt a műsorvezető.

Tudjuk, most az Európai Unión illetve a schengeni övezeten belül is minden határt lezártak a személyforgalom elől, minden állam csak a saját polgárait engedi hazatérni. A magyar esetben azonban ez felvet egy sajátos kérdést. Miképpen vonatkozik ez a kettős állampolgárokra? Idézem a műsorvezető és az államtitkár beszélgetését.

Mi van a kettős állampolgárokkal? Például ha valaki román-magyar kettős állampolgár, akkor bármikor beléphet Magyarországra, hiszen magyar útlevele van, nincsen benne a lakcíme, de hogyha megy Románia felé, akkor bemutatja a román határon a román útlevelét, és minden további nélkül haza kell engedni, hiszen romániai Állampolgár is. Ez azt jelenti, hogy a kettős állampolgárok mozgása, az gyakorlatilag innentől fogva nem korlátozott?

  • Én nagyon bízom abban, hogy nem mondok nagy butaságot, amikor a formál logika szabályai szerint erre is az vonatkozik, hogy saját állampolgárát minden ország befogadja.

Tehát ezek szerint a határ, a közúton két saját országa között a kettős állampolgárok szabadon mozoghatnak?

  • A formál logika szerint igen, és szerintem ez jól is van így, mert állampolgársági alapon mindenki beléphet oda, ahol állampolgár.”

Az államtitkár szerint jól van ez így. Biztosan? Azt hallottuk, és ez valóban logikus: aki magyar állampolgár, az bejöhet az országba. Ha pedig a magyar-román határon a román útiokmányát mutatja fel, akkor továbbutazhat Romániába. Utána a magyar útiokmányával bármikor visszatérhet Magyarországra. Majd akár újra Romániába. Ha rokonai, barátai, ismerősei kérik, hogy ezt vagy azt intézze el, vásárolja meg a másik országban, és visszaúton hozza el, ennek nincs akadálya.
Emlékszünk még, hogy amikor az emberek általában nem utazhattak külföldre, mennyi megbízást kapott rokonaitól, ismerőseitől az, aki utazhatott. Most egy időre a kettős állampolgár kerülhet ebbe a kivételezett helyzetbe, s csak rajta múlik, hogy él-e vele. S ha él, és egyszer elkapja valahol a vírus, akár itt, akár ott, hordozhatja magával ide-oda. Tovább is adhatja másoknak itt is, ott is. Ezt nevezhetjük akár víruspingpongnak is. Hogy a legtöbb határon túli magyarnak eszébe sem jut az ilyesmi? A legtöbbnek nem, de akadhatnak olyanok is, akiknek igen. Máris nem érvényesül a járvány miatt szükségesnek ítélt korlátozás.
A példa persze extrém, hiszen extrém a helyzet. Mégis van egy fontos tanulsága.

Ebben az extrém helyzetben az mutatkozik meg annak hátránya, hogy a magyar állampolgársági törvény nem lesz különbséget a Magyarországon élő és a külföldön élő, magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok és azok útiokmányai között.

Ebben az extrém helyzetben világos, hogy ez nem jó, sőt akár veszélyes is lehet. Lehetnek más extrém helyzetek is, például a bűnüldözésben, ahol ez szintén nem jó. Az Orbán-kormány államtitkára ezt nem tudja felfogni.

Az év végére egymillió új magyar állampolgár lesz

0

Az év végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a  Regionális Diaszpóra Tanács clevelandi értekezletén vett részt. Mandátumok sorsát dönthetik el, végső soron akár a választásokét is a külhoni magyarok szavazatok.

Szilágyi Péter tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit a magyar kormány 2010. óta folytatott nemzetpolitikájának részleteiről és eddigi eredményeiről, valamint az új lehetőségekről. Beszámolt a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Julianus-program és a kulturális értékmentést szolgáló Mikes-program eredményeiről és további lehetőségeiről – tudósított az MTI. A többi között például arról is, hogy már 2018 elejétől igényelhető pályázati támogatás a hétvégi magyar iskolákhoz. A helyettes államtitkár örömmel nyugtázta azt is, hogy 2017 végéig egymillióra gyarapszik az új magyar állampolgárok lélekszáma.

Mandátumokról dönthetnek

Az állampolgárságot elnyert külhoni magyarok közül többszázezer regisztrálta már eddig is magát a jövő évi választásokra, legtöbben Romániából és Szerbiából. Mint korábban megírtuk Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes is már egymillió új magyar/kettős állampolgárról beszélt a nyáron. Számítások szerint a külhoniak a négy évvel korábbinál sokkal

tömegesebb jelenlét esetén akár két, három magyar parlamenti mandátum sorsát dönthetik el.

Szoros eredménynél ez akár sorsdöntő is lehet.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!