Címke: kérdés
Mai kérdés – Ön beoltatná magát a COVID-19 elleni védőoltással?
„az oltás az 5G által aktivált nanorészecskéket oltja be az emberekbe. A Covid egy olyan betegség, amelyet a globális túlnépesedés elleni küzdelemre találtak ki… – állítják a legkülönbözőbb konspirációs elméletek terjesztői, azaz a rémhírterjesztők.
Kényes kérdések
Különös dolog a kérdés, különös a természete.
A kérdés minden kommunikáció és minden gondolatmenet egyik alapja, de már az is jelent valamit, ha egyáltalán felmerül.
Még többet mond, ha fel sem merül.
Ha egy kérdés elhangzik, arra vagy válaszolnak, vagy nem.
A válasz lehet igaz és lehet hamis – de sokat mond az is, ha nincs.
Vannak olyan kérdések, amikre nem mernek vagy nem akarnak válaszolni.
Lapunk új sorozatot indít, „Kényes kérdések” címmel, melyben politikusokat, közéleti személyeket kérdezünk, nem éppen közömbös vagy érdektelen témákban – ha válaszolnak, ígérjük, közzétesszük.
És ha nem válaszolnak, akkor azt tesszük közzé.
Egy kérdésem Orbán Viktorhoz
Nem igazán tisztelt miniszterelnök úr! Ön azt ígérte, hogy tavaly év végén tart egy sajtótájékoztatót, amin lehet kérdéseket is feltenni. Ebből persze nem lett semmi, ezért én most így teszek fel egy kérdést. Persze rengeteg dolgot kérdezhetnék, végül azonban egy olyat választottam, amit talán még senki sem kérdezett öntől.
Mi a véleménye arról a pártról, amely rengeteg pénzért tömegével, ezrével hoz be az országba alig ellenőrzött, ezért részben igazán veszélyes migránsokat?
Hogy van-e erre bizonyíték?
Hát persze! A párt befolyásos vezetőihez kapcsolódó offshore cégekhez dőlnek a milliárdok. Arra is bőven van bizonyíték, hogy veszélyes emberek érkeznek Magyarországra és rajtunk keresztül az Európai Unióba, sőt, az Egyesült Államokba is. A szlovák rendőrség elit kommandója például egy olyan nemzetközileg körözött terroristát fogott el Kassán, aki magyar papírokkal érkezett hozzájuk. Az amerikai kormány pedig hivatalosan kifogásolta, hogy legalább 65 magyar papírokat használó ukrán és talán orosz bűnöző vízummentesen jutott be az Egyesült Államokba. Azzal a szaúdi milliárdossal, Pharaonnal pedig még a párt vezetője is találkozott, na meg a barátja és talán még a veje is üzletelt, aki a világ egyik legveszélyesebb terroristáját, Oszáma bin Ládent, az al-Káida vezérét is finanszírozta. Ezért aztán az FBI és az Interpol is régóta körözte, de a magyar hatóságokat ez nem zavarta.
Azt el kell ismerni, hogy a párt ügyesen terelte el erről a veszélyes bizniszéről a közvélemény figyelmét. Intenzív gyűlöletkampányt indított ugyanis az igazi menekültek ellen, akik pont a terroristák, vagy a háború elől menekültek – nem is hozzánk, csak legfeljebb rajtunk keresztül. Azzal is ijesztgették a magyar embereket, hogy az Európai Unió csaknem 1300 ilyen, de már ellenőrzött menekült ideiglenes befogadására akarja kötelezni Magyarországot.
Tegyük mindehhez hozzá, hogy ez a párt jórészt Soros Györgynek köszönheti a létrejöttét, a legtöbb vezetőjét kezdetben az amerikai milliárdos pénzelte!
Szóval, mi a véleménye erről a pártról, miniszterelnök úr?
Ja, hogy melyik pártról is van szó? Hát ha nem esett volna le: természetesen a Fideszről!
Meglepően kemény kérdésekkel izzasztották meg Orbánt a közrádióban
– Miniszterelnök úr, tudom, hogy kemény a kérdés, amit most fölteszek Önnek, de remélem, nem érti félre, ezért, ha megengedi, és persze, csak akkor, ha nem sértem meg, tehát akkor most venném magamnak a bátorságot, mert a magyar embereket ugyanis érdekli…
– Kérdezzen nyugodtan, bátran, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nekünk nincs takargatni valónk.
– Szóval, elnézést, ha elsőre barátságtalannak látszik a kérdés, tényleg igyekszem udvariasan fogalmazni, de azért Ön is beláthatja, hogy nem megkerülhető, amiről kérdezni szeretnék. Szóval: Önök tényleg annyira fantasztikusan zseniálisak, mint amilyennek én látom, vagy még ennél is sokkal nagyszerűbbek?
– Az a helyzet, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, erre a kérdésre akkor tudnék kimerítően…
– Ezek szerint Ön is ugyanúgy gondolja, ahogyan én, vagy esetleg még nálamnál is jóval alaposabban és szakszerűbben?
– Ami az elmúlt időszakot illeti, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, s most elsősorban a bevándorláspártiakra gondolok, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nem utolsó sorban Brüsszelre és az Európai Unióra…
– Ezt értem, miniszterelnök úr, és nem is szeretnék vitába szállni Önnel. Inkább arra kérném, adjon nekünk eligazítást a jövőre nézve, hogy eloszlassa a jelennel kapcsolatos kételyeimet, amelyek persze nem az én kételyeim, mert én csak a mások kételyeit fogalmazom meg, és öntöm szalonképes formába. Az emberek ugyanis, ezt bizonyára Ön is tudja, nem mindig olyan árnyaltan, mondhatni, artikuláltan fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, mint én. Szóval, csak azt akartam megkérdezni, hogy ha már most minden olyan jó, mint amilyen, milyen lesz majd akkor, amikor nem olyan lesz, mint most, hanem még a mostaninál is sokkal jobb? Vagy ilyet még korai lenne kérdezni?
– Nem korai, és tekintettel arra, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bizonyos szempontból…
– Köszönöm, ez tényleg őszinte szembenézés volt. És tényleg elnézést, ha netán keményebb voltam a kelleténél. De, Ön nyilván tudja, nekünk nem csak az a dolgunk, hogy pártatlanok legyünk és kiegyensúlyozottak, de mindemellett még kérdeznünk is kell időnként. Nem azért, mintha kellemetlenkedni akarnánk, épp ellenkezőleg, de tetszik tudni, ez egy ilyen szakma, hogy nekünk, a sajtó robotosainak, úgy kell tennünk, mintha érdekelne bennünket az, amit Ön mondani méltóztatik. Úgyhogy, köszönöm, hogy minden igényt kielégítően válaszolt a kérdéseimre, s még egyszer, elnézést, de tényleg, és nagyon kérem, ne vegye zokon, ha netán túlságosan is bátorkodtam.
– Ugyan már, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, tényleg élveztem a kérdéseit. Legalább láthatják a nézők, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, hogy mi nem térünk ki a problémák elől, nem menekülünk a felelősségtől…
– Akkor megnyugodtam, és ha nem bánja, lenne még egy utolsó utáni kérdésem. Én tudom, amit Ön is tud, és velünk együtt még sokan, és remélem, egyre többen, mármint azt, hogy minden nagyon jó. De, és ezt most csak kérdezem, nehogy azt tessék hinni, hogy állítom, tehát, ha minden annyira jó, mint amennyire, de az is lehet, hogy még annál is sokkal jobb, akkor mitől van az, hogy mégsem érezzük, hogy nekünk milyen nagyon jó. Nem rólam van szó, mert nekem most nagyon jó, el nem mondhatom, hogy mennyire, itt ülni, szemben Önnel. Persze csak képletesen, dehogy ülök én szembe Önnel, ez csak egy kifejezés, remélem, nem tetszik félreérteni, én, nyilván tudja, én mindig maga mellett ülök. De azért mégis megkérdezném, biztosan nem neheztel meg rám ezért, mert gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy itt valami új és nagyszerű dolog van készülőben, ami talán már meg is született.
– Valóban, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bár a helyzet ennél azért bonyolultabb, s ha lenne rá idő…
– Sajnos most nincs, mert a műsoridőnknek a végéhez értünk. Legközelebb remélem, még a mostaninál is kellemesebb körülmények között beszélgethetünk. És remélem, meg tudja nekem bocsátani, hogy néha talán túlságosan is kibújt belőlem a bennem bujkáló kisördög. De tudja, mi újságírók, különösen itt a közszolgálatban, már csak ilyenek vagyunk: kíváncsiak, néha egy kicsit szemtelenek, de azért alapvetően mindig jót akarunk.
– Blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla.
Rogánt kérdeztük volna, a válaszra még várunk
Egy napig vártunk, hátha csak elfoglaltak. Más, a közvélemény tájékoztatásánál is fontosabb dolguk akadt, és ha ezzel végeztek, akkor ránk is bizonyára sort kerítenek.
Rogán Antal minisztert kérdeztük volna, vagy ha ő nem ér rá, akkor valamelyik helyettesétől is elfogadtuk volna a választ. Esetleg a helyettese helyettesétől.
Mindegy, nekünk már az is elég, ha embernek néznek bennünket. Vagy ha bennünket nem is, akkor azokat, akiket képviselünk. Jelesül, az olvasókat. Nem a mi magánkíváncsiságunk okán kérdeztük (volna) ugyanis a Miniszterelnöki kabinetiroda vezetőjét, hanem a közvélemény kívántuk tájékoztatni. Ez a dolgunk, erre szerződtünk.
A napokban elindult ENSZ és EU ellenes plakátkampánnyal kapcsolatban vártunk válaszokat Rogán Antaltól. Megkérdeztük (volna) például, hogy rendelkeznek-e engedéllyel a plakátokon és a videoüzenetekben szereplő személyektől arcképük kampány célú felhasználására? Kértek-e egyáltalán erre vonatkozó engedélyt? Kinek a fotói a szóban forgó képek, fizetnek-e szerzői jogdíjat értük? Ha igen, kinek és mekkora összeget? Hány példányban nyomtatják, illetve sokszorosítják a plakátokat és a videokat, ezzel arányos-e az értük fizetendő díj? Amennyiben ingyenes forrásból származnak a fotók, melyek ezek, kértük, nevezzék meg.
Vártuk a választ. Realisták vagyunk, ezért nem gondoltuk, hogy a kérdéseinkre minden igényt kielégítő választ kapunk, de abban azért reménykedtünk, hogy valamilyen válaszféle érkezik. Mellébeszélő, maszatoló, esetleg kioktató. A legjobban persze annak örültünk volna, ha valódi kérdéseinkre valódi válaszokat kapunk, de megvalljuk őszintén, miután Magyarországon élünk, kevesebbel is beértük volna.
De még ezt a keveset sem kaptuk meg. Rogán Antal hivatala szóra sem méltatta az érdeklődő újságírót. Aki, lásd, mint fenn, nem a magánérdeklődését próbálta ily módon kielégíteni, hanem a kormány által gyakran hivatkozott embereket szerette volna tájékoztatni.
Talán majd legközelebb. Addig is, várjuk Rogán úr válaszát. Határidő folyamatos.
Értünk jön (létre) a Sajtókamara, nem ellenünk
Sokan ódzkodnak a tervezett Sajtókamarától, mert rossz emlékű időkre emlékezteti őket, amikor a hatalom mondta meg, hogy ki lehet újságíró, és ki nem. Szerencsére, a most beharangozott Sajtókamara esetében szó sincs ilyenről, ellenkezőleg: Miután a kormányhoz közeli Sajtókamara kizárólag a legjobban felkészült, szakmailag kiváló, makulátlan múlttal rendelkező sajtómunkásokat fogja tömöríteni, nyilvánvaló, hogy a felhalmozott tudásanyag, valamint morális muníció elegendő lesz arra, hogy adott esetben másoknak is segítséget nyújtsanak.
Nem arról van szó tehát, amire józan ésszel a legtöbben gondolnánk, vagyis, hogy a kormányhoz közeli Sajtókamara ne tartaná tiszteletben a sajtó szabadságát, és félne a valódi viszonyokkal szembesülni. Épp ellenkezőleg: azt szeretnék elkerülni, hogy a sajtó munkatársai olyanról kérdezzék a politika és a közélet embereit, amire azok nem tudnak jól válaszolni.
Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre még a legegyszerűbb kormánytag is képes jól válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető
Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga az illetékes miniszter, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy mi történik mostanában a Honvéd kórház sürgősségi osztályán, miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok az ápolók, és úgy általában: miért pocsék minden, úgy ahogyan van.
Erre vezethető vissza az is, hogy a kormány tagjai emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszolnak. Nem elzárkózás, hatalmi gőg ez a részükről, épp ellenkezőleg: nem szeretnék, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem gazemberek vezetik ezt az országot.
A kormány minden vágya, és ebben kíván segíteni a Sajtókamara, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak legyenek. Ha egyes szerkesztőségek nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a Sajtókamara ebben is szívesen a rendelkezésükre áll majd. Kiképzett kommunikációs csapataik szívesen megfogalmazzák helyettük a kérdéseiket, ami persze nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.
Igény esetén nem csak az újságírók kérdéseit fogalmazza meg a kormányhoz közeli Sajtókamara, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.
Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál.
Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, akik magas szinten értik a feladatukat, és még véletlenül sem kérdeznek olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.
A nap kérdése: a kormány többet tehetne a kivándorlás megfékezésére?
Ujhelyi István azt állítja, hogy a Fidesznek szégyenkeznivalója van a fiatalok világnapján, mert egyetlen szavuk sincs, amikor több mint félmillió magyar fiatal elvándorol az országból és válluk sem rendül, amikor az állami hivatalok is megerősítik: további negyedmillió készül távozni”.
Ön szerint is sokkal többet tehetne a kormány a kivándorlás megfékezésére?
A nap kérdése: Az LMP és az MSZP Fidesz irányítás alatt áll?
Magyar Bálint egy interjúban azt állította, hogy Magyarországon vannak háziasított, domesztikált pártok, amelyek közvetlen Fidesz irányítás alatt állnak. Szerinte ilyen az LMP és részben az MSZP. Ön szerint igaza van Magyar Bálintnak?
Szavazzon!
