40 millió eurót szavazott meg Lettország parlamentje a zsidó közösségnek, melyet a holokauszt idején szinte teljes egészében kiirtottak. Körülbelül 100 ezer zsidó élt Lettországban a második világháború előtt, számuk ma nem éri el a 10 ezret.
A kárpótlás nagyon bonyolult jogi helyzet rendezését jelenti
A Hitler-Sztálin paktum alapján a szovjet csapatok megszállták a három kis balti köztársaságot. A zsidó hitközségek vagyonát elkobozták. A nácik, akik 1941-ben érkeztek szó és nélkül átvették a szovjetek tulajdonábakerült zsidó vagyont. Amikor a szovjet csapatok visszafoglalták Lettországot 1944-ben, szó sem lehetett arról, hogy a zsidók visszakapják vagyonukat. Lettország 1991-ben nyerte vissza a függetlenségét. Jelenleg a NATO és az Európai Unió tagja. Hosszas viták után most sikerült a parlamentnek rendeznie a zsidó kárpótlás ügyét.
A lett döntés példa lehetne Lengyelország számára is
A második világháború előtt Lengyelországban élt a világon a legtöbb zsidó. Döntő többségük úgy járt mint Lettországban. A tömeggyilkosság mellett a zsidók vagyonát is megszerezték a nácik. Tőlük pedig szó nélkül „örökölte” a kommunista hatalom. Mindmáig nem tudott a szejm olyan határozatot hozni mint amilyet most Lettország parlamentje. Varsóban a kormánypártok nem ismerik el Lengyelország felelősségét a népirtásban, kizárólag a nácikat okolják holott pogromokat a lengyelek is rendeztek. Ebben az ügyben a varsói kormány szembekerült Izraellel és az Egyesült Államokkal is. A lengyel szejm tavaly úgy döntött, hogy a holokauszt túlélők illetve leszármazottaik jogait vagyonuk visszaszerzésére, erőteljesen korlátozni kell.
Ez diplomáciai konfliktust okozott Izraellel, és ez a konfliktus mindmáig nem csitult el – hangsúlyozza a Times of Israel.
Ezt jelentette be a Nederlandse Spoorvegen elnöke a közszolgálati televízióban Hollandiában. Erről komoly vita bontakozott ki az elmúlt időszakban, mert az Ajax Amsterdam klub egyik masszőrje beperelte az államvasutakat amiatt, hogy hasznot húztak a zsidók elhurcolásából a holokauszt idején. Salo Mullernek mind az édesapját mind az édesanyját Auschwitzban ölték meg a világháború idején.
Hollandia 140 ezer zsidó polgárából csak 30 ezer élte túl a holokausztot
A nácik 1940 májusában rohanták le Hollandiát. Az SS azonnal megkezdte a zsidók összegyűjtését és elszállítását a kelet-európai lágerekbe. Westerbork vasútállomása mellett volt a tranzit láger. 107 ezer fogoly zsidót gyűjtöttek itt össze majd Auschwitzba illetve Sobiborba szállították őket, ahol a döntő többségük meghalt.
Anna Frank volt a leghíresebb áldozat
A 14 éves Anna Frankot is ezen az úton szállították a haláltáborba. A lány naplója megrázta az egész világot, mert a zsidók üldözésének a hétköznapjait mutatta be egy civilizált országban, mely korábban a tolerancia mintaképének számított. Korábban sok spanyol és portugál zsidó menekült Hollandiába az inkvizíció elől. Ők is éppúgy az áldozatok közé kerültek éppúgy mint azok a német zsidók, akik a nácik elől Hollandiában próbáltak menedéket keresni.
Mi volt az államvasutak szerepe?
A nácikkal a holland állam kollaborált és ennek megfelelően az államvasutak készségesen biztosították a szerelvényeket a zsidók elhurcolására. A nácik játszották az úriembert és fizettek a szállítmányokért. Mai áron 2,5 millió eurót zsebelt be ezen a címen a vasút társaság. Ezért most a társaság elnöke bocsánatot kért és egyben megígérte az áldozatok hozzátartozói kárpótlást kapnak. Összeget nem közölt. Az egész botrány kirobbantója, az Ajax Amsterdam klub masszőrje elégedetten nyilatkozott mondván – oly sok év után az államvasút társaság végre elismerte a felelősségét, és ezzel tisztelgett a szülei emléke előtt, akiket a nácik Auschwitzban kivégeztek.
Donald Trump amerikai elnök – Lengyelország bírálata ellenére – aláírta a holokauszt-kárpótlási törvényt – Varsóban diszkriminációt emlegetnek. A lengyelek bírálják a lépést, amelyet Izrael üdvözöl.
„Justice for Uncompensated Survivors Today (azaz, igazságot az utóbb nem kárpótolt holokauszt túlélőknek), rövidítve, Just annak az új amerikai törvénynek a neve, amely kimondja: az amerikai külügyminisztériumnak rendszeresen jelentést kell készítenie arról, hogy az európai államokban milyen kompenzációt kaptak a zsidók a holokauszt idején, illetve a II. Világháború után őket a kisajátítások után ért kár miatt. A törvény rendkívüli mértékben bosszantja Varsót.
Minden európai államban törvény szabályozza ezt – ez alól egyetlen kivétel Lengyelország.
Az az ország, ahol a holokausztot megelőzően a legnagyobb zsidó közösség élt. Döntő többségüket a nácik meggyilkolták, javaikat elkobozták. A kommunisták nem ölték meg őket, de javaik jórészét ők, mint kapitalista tulajdont szintén elvették. Ugyan néhányan – egyéni alapon – kaptak kárpótlást az elmúlt több mint hetven év során, de törvény máig nem szabályozza Varsóban ezt.
Donald Trump aláírására reagálva Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter bírálta az új amerikai törvényt, mondván: pozitívan diszkriminálja a zsidókat.
Az ynetnews izraeli portálnak úgy nyilatkozott, hogy mások is szenvedtek a második világháború idején és mások javait is elkobozták a kommunisták 1945 után. A varsói kormány nem kíván különbséget tenni az áldozatok között – szögezte le.
Ám most minden bizonnyal a lengyel kormány is rákényszerül a változtatásra, lévén az USA az első számú szövetségese.
Washingtonban már korábban is bírálták a lengyel holokauszt törvényt, amely Izraelben is kicsapta a biztosítékot.
A zsidó államban üdvözölték az új amerikai törvényt, és kifejezték reményüket, hogy Lengyelország 73 évvel a holokauszt után végre hoz egy törvényt, amely kimondja a felelősségét a zsidók tömeges kiirtásában és javaik elkobzásában.
Szerbia diplomáciai hadjáratot kezdett: múlt hét végén Budapesten közös magyar-szerb kormányülés volt, sok virágcsokorral, amellyel a magyar külügyminiszter, majd maga a miniszterelnök is Ana Brnabić szerb miniszterelnöknek kedveskedett, de kézzel fogható eredménye a csúcstalálkozónak aligha volt. A legmegrázóbb pillanattal a magyar kormányszóvivő, Kovács Zoltán szolgált, aki csúfosan belesült a szerb kormányfő nevének felkonferálásába. Ilyen Zágrábban nem történt, de a szerb elnök nem úszta meg incidens nélkül.
Hetekig tüzelte saját közvéleményét Horvátország és Szerbia a már korábban bejelentett államfői találkozó előtt. Ezúttal Aleksandar Vučić szerb elnök a vendég és Kolinda Grabar-Kitarović, horvát államfő a vendéglátó. Jogi szempontból a két elnök azonos helyzetben van, hiszen mindkét volt jugoszláv tagállamban közvetlenül választják ugyan meg az államfőt, de szerepe főleg protokolláris. Csakhogy a jognak a Balkánon sincs sok köze az államvezetéshez. Amíg Horvátországban majdnem Áder János féle szerepre szorítkozik Grabar-Kitarović asszony (noha néha meg-megszólal hol az ellenzék, hol a saját, kormányzó, jobboldali pártja őszinte sajnálatára), addig Aleksandar Vučić Szerbia koronázatlan királyának számít és senki sem gondolja komolyan, hogy tevékenysége a nagykövetek fogadásában merül ki. Az alkotmány értelmében a legkomolyabb mandátummal rendelkező közszereplő, Ana Brnabić, csupán az elnök jobbkezének számít. És még ebben a megállapításban is jó adag, hölgyeknek kijáró tisztelet megnyilvánulása van. Ezért volt például a minapi magyar-szerb kormánycsúcs csak tartalom nélküli látványosság, hiszen az egyik főszereplő (Vučić) nem is volt jelen.
A két ország kormánypárti médiája
(ebbe beletartozik mindkét közszolgálai televízió, de közel sem olyan formában, mint Magyarországon)
és a tabloidoknak nevezett bulvársajtó, amely, főleg Szerbiában közvetlenül a titkosszolgálatoktól kapja a bizalmas információkat. Nos, a két ország között bőven akad a múltból maradt nyitott probléma, mint például a rendezetlen határkérdés, a Vihar nevű sikeres horvát hadművelet (1995) után Szerbiába menekült szerb nemzetiségű horvát állampolgárok juttatásai, a horvát és a szerb kisebbség helyzete. És igen: a háborús kártérítés. Csak erről nem akart tárgyalni a szerb államfő, hiszen tudvalevőleg Horvátországnak van követelése Belgrád felé, hiszen a területén folyt háború.
A horvát sajtó két nappal a látogatás előtt megszellőztette, hogy a horvát fél élni fog az alkalommal és felveti a témát.
Így is történt. Reggel még minden békésen és rendben zajlott. Vučić megérkezett a Pantovčakra, a mindenkori horvát elnök palotájába,
előtte katonai tiszteletadás, szerb zászlók a horvát utcákon, virág a vendéglátónak.
Akár Európa akármelyik fővárosában.
A két államfő újságíróknak röviden értékelte a tárgyalásokat, majd Vučić a kíséretével elindult a kormányépületbe, ahol Andrej (végzetes név, mert Kovács Zoltán három nappal korábban ezzel a névvel akarta bemutatni a szerb miniszterelnökasszonyt, csak belecsuklott a hangja) Plenković miniszterelnök fogadta. Ahogy befejeződött a tárgyalás, Plenković Trump nyomdokain haladva a Twitteren közölte: tárgyaltak a háborús kártérítésről.
Így indította útjára a szerb államfőt, aki gyalog tette meg az utat a szomszédos épültig, a horvát parlamentig (Sabor).
A testőrök mellett haladó riporterek hada csak egyetlen kérdést szajkózott: volt-e szó a háborús kárpótlásról. Vučić állta a sarat, sőt egyszer még röviden válaszolt is:
„Igen, Plenković ezt felhozta, de nekem erről egészen más véleményem van.”
Utána azonban valami kihozta a sodrából. A Sabor felé félúton hirtelen megállt és valakinek odaszólt: „Csak nem gondolja, hogy megijedek a beszólásától. Bármikor válaszolok erre”.
Csak később derült ki, hogy a közbekiáltó egy Miro Bulj nevű parlamenti képviselő volt, a Most párt tagja. Ez pedig úgy derült ki, hogy ő maga mondta el percekkel a szóváltás után a riportereknek.
„Azt kérdeztem tőle, hogy mikor látogat a horvát Glinába. Azért, mert a Šešelj-féle mozgalomban (Szerb Radikális Párt, amely mostanság Szerb Haladó Párt néven kormányozza Szerbiát)
ő volt a legnagyobb háborús uszító.
Azoktól az emberektől kellene bocsánatot kérnie, mert hatalmas kárt okozott az ottani szerb kisebbségnek, majd Horvátországnak.”
A Glinában élt szerbek, a kilencvenes évek elején, a Belgrádból áradó propaganda hatására fellázadtak a horvát hatalom ellen, kikiáltották „függetlenségüket” és „csatlakoztak” Szerbiához. Közben egymást gyilkolgatták az ottani horvátokkal. Aztán 1995-ben jött a horvát felszabadítás vagy megtorlás és a glinai szerbek száma az egynegyedére csökkent.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
