Kezdőlap Címkék Jelölt

Címke: jelölt

Volt foganatja Juhász Péter bejelentésének

0

A Szabadság téren adtak ma találkozót egymásnak Budapest I. választókerületének képviselőjelöltjei.  A  jobbikos és a fideszes jelölt kivételével mindannyian megjelentek, még Juhász Péter (Együtt) is. Igaz csak rövid ideig: elismételte délelőtti nyilatkozatát, hogy visszalép és távozott.

Ezt követően Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elmondta, hogy már a rendezvény előtt, Juhász sajtótájékoztatóját követően azt javasolta a jelenlévőknek, Csárdi Antalnak (LMP) és Váradiné Naszályi Mártának (MSZP-P), hogy mindenképpen

állapodjanak meg abban, hogy közülük csak egy jelölt indul április 8-án.

Fekete-Győr javaslata szerint végezzenek közvéleménykutatást, és az induljon, akit legtöbben támogatnak a választókerületben.

A Momentum elnökének javaslatát a résztvevők elfogadták, s már pártszinten egyeztetnek arról, hogy e szerint döntsenek a visszaléptetésekről.

Karácsony vitára hívja Orbánt

0

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nem adja fel, és vitára hívja Orbán Viktort. Az invitálás eredménye persze előre borítékolható, s vélhetően Karácsonynak sincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy mit válaszol a miniszterelnök. Már amennyiben válaszol egyáltalán… Mi mindenesetre közöljük a nyílt levelet.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Április 8-án országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Meggyőződésem, hogy e választásokat megelőzően Önnek, mint a Fidesz vezetőjének és Magyarország miniszterelnökének kötelessége kiállni és vitában védeni meg az elmúlt nyolc év kormányzását. Pontosan úgy, ahogyan Ön ezt 1998-ban Horn Gyulától, 2006-ban Gyurcsány Ferenctől elvárta. Pontosan úgy, ahogyan első kormányzása után, 2002-ben megtette.

Ehhez képest úgy látom, Ön és párttársai az utóbbi időben csak menekülnek a viták elől. Amikor a parlament rendkívüli ülésen tárgyalta meg a kormányzat által befogadott menekültek ügyét, Ön Bécsbe menekült. Tárgysorozatba sem vették azt a javaslatunkat, amely Önt vitára kötelezte volna. A Fidesz jelöltjei egyetlen alkalommal sem jelentek meg a Közös Ország Mozgalom által szervezett vitákon.

Nem vagyok naiv: pontosan tudom, hogy Ön miért nem vesz részt olyan vitában, ahol valódi kérdéseket kapna valódi ellenfelektől. Úgy véli, politikai érdekei nem ezt diktálják; úgy véli, egy vita nekem, kihívójának segítene.

Csakhogy egy demokráciában ez nem lehet érv semmilyen vitával szemben. Egy demokráciában senki nem áll a nép felett; senki nem tarthat jogot arra, hogy kivonja magát a politikai vitákból. Senkinek nem adatik meg, hogy csak saját, biztonságos közönsége, propagandasajtója, hívei előtt beszéljen. Aki a vitát nem vállalja, nem egyszerűen gyáva, de nem tiszteli sem ellenfeleit, sem a magyar embereket, sem a magyar demokráciát.

Miniszterelnök Úr!

Ön 1998-ban, a miniszterelnök-jelölti vitán azt mondta: „A demokráciának az a lényege, hogy mindig legyen alternatíva, amelyek között választhatunk; legyenek programok, amik között, és legyenek személyek, akik között választhatunk”. Mélységesen egyetértek ezzel az állítással.

Ma az MSZP-Párbeszéd Szövetség jelenti ezt az alternatívát Önökkel szemben. Én pedig kész vagyok bárhol, bármikor vitázni Önnel Magyarország jövőjéről. Hogy ketten legyünk vagy többen – ezt Önre bízom. Azt azonban kérem, hogy jelölje meg, ki tárgyal az Ön nevében a vita menetéről. Hogy plasztikusabban fogalmazzak: nevezze meg segédjét!

Miniszterelnök Úr, Ön nem bújhat el a vita elől!

Különben egy ország fogja tudni: a nagy szavak és még nagyobb plakátok csak gyávaságát, mondandójának ürességét leplezik.

Üdvözlettel:

Karácsony Gergely

miniszterelnök-jelölt, MSZP-Párbeszéd, a Változás Szövetsége

A Momentum három feltétele

0

A budapesti olimpiáról szóló aláírásgyűjtés kapcsán ismertté vált Momentum sokáig teljesen elhatárolódott attól, hogy másokkal együttműködjenek a választási kampány során. Ám ahogy közeledik a választás időpontja, mintha árnyaltabb lenne a kép.

Fekete-Győr András a Hír TV reggeli műsorában jóval megengedőbben nyilatkozott a más pártokkal való együttműködésről, mint korábban.

Az együttműködésnek azonban a Momentum elnöke szerint három feltétele van.

Az első, hogy legyen egy hiteles ellenzéki jelölt, a második, hogy a hiteles ellenzéki jelöltnek legyen matematikai esélye a győzelemre, végül pedig, hogy az egymás javára történő visszalépés kölcsönös legyen.

Hogy mi a hiteles ellenzéki jelölt ismérve, arról Fekete-Győr azt mondta: ezt tudni lehet a múltjából, lopott-e pénzt, csalt, hazudott, vagy sem.

Olimpiarendezést ígér az V. kerületnek a Kutyapárt

Ezenkívül betiltanák a betegségeket és kötelezővé tennék a halálbüntetést. A párt a „legrosszabb politikusát” indítja a kerületben, aki leginkább saját magát akarja legyőzni.

A kerületben egymás ellen indul az Együtt és a Momentum elnöke, Juhász Péter és Fekete-Győr András. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amely már kampánypénz-tékozló alapot is létrehozott, eredetileg azt tervezte, hogy egy széndarabot indít ellenük (azt még nem tudni, ki lesz a Fidesz jelöltje, a korábban itt győztes Rogán Antalt ugyanis nem indítja egyéni jelöltként a párt), de most azt írják:

találtak a széndarabnál is rosszabb jelöltet.

A viccpárt szerint a „civilben agysebész és nőgyógyász” Horváth András még egy darab szénnél is kevesebb szavazatot kapna, ezért ő lesz a jelöltjük.

Bemutatkozó videójában azt mondja:

„Bízz bennem! Politikus vagyok. Más pártok egymást akarják legyőzni, de Horváth András nem akarja legyőzni a többi jelöltet, mert Horváth András önmagát akarja legyőzni!”

Többek között azt ígéri, hogy „az ötödik kerület megnyeri a választásokat”, és ő nem csak a politikusokat cseréli le, hanem a választókat is. Ezért kötelezővé teszi a halálbüntetést és betiltja az abortuszt.

Szerinte nem az a gond, hogy kevés a kórház, hanem az, hogy sok a beteg, ezért

azt ígéri, hogy az ötödik kerületben megszüntetik a betegségeket.

Sőt, azt is ígéri, hogy a kerület 2018-ban olimpiát rendez, „illegálban, saját zsebből és közösségi finanszírozásban”.

A párt „minél kevesebb szavazatot” kíván Horváth Andrásnak.

MSZP, DK: lesz megállapodás, csak még nem tudni, hogy mikor

0

Molnár Gyula, az MSZP elnöke néhány napja arról számolt be a Klubrádióban, hogy megszületett a megállapodás a demokratikus ellenzéki pártok között. Konkrét számot is említett, eszerint az MSZP és a DK 60-40 százalékban indíthatna közös jelölteket. A DK nem sokkal később cáfolta, hogy megállapodtak volna.

A DK Sajtóirodája ma a következőket közölte ezzel kapcsolatban: „Dacára az ellentétes hírek és nyilatkozatok sorozatának, ez ideig nem született megállapodás a demokratikus ellenzéki pártok között az egyéni választókerületi koordinált jelöltállításról, így az MSZP és a DK sem állapodott meg a körzetekről.

Az ezekről szóló tárgyalások az elmúlt napokban is folytak, a DK vezetői találkoztak az MSZP, az Együtt-Párbeszéd és a MoMA képviselőivel is. Az a szándék, hogy heteken belül átfogó megállapodást érjünk el.

Mindazonáltal szükségesnek tartjuk rögzíteni, hogy minden olyan állítás, amely tényként beszél egy már megszületett rész-, vagy átfogó megállapodásról, minden alapot nélkülöz.

Mindebből az valószínűsíthető, hogy – ha csak nem jön közbe valami -, akkor szinte majdnem biztos, hogy lesz megállapodás a demokratikus ellenzéki pártok között, csak még azt nem tudni, hogy mikor és mi lesz ennek a tartalma.

Megvan az új jelölt és novemberben meglesz a neve is

0

Az MSZP és Tarjányiék által később megnevezendő miniszterelnök-jelölt egy és ugyanaz a személy. Független és köztiszteletben álló – tudta meg a Független Hírügynökség.

A Független Hírügynökség információi szerint egyeztetések zajlottak egyelőre csak a Magyar Szocialista Párt és Tarjányi Péter vezette Magyar Progresszív Mozgalom között a Botka utáni új közös miniszterelnök-jelöltről. Párton kívüli, független, köztiszteletben álló személyről van szó – számolt be forrásunk.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a fejében már megvan az a makulátlan, de mégis ismert miniszterelnök-jelölt, aki pártokon felül állva képes lesz megteremteni az integrációt, amelyre e pillanatban a hat demokratikus ellenzéki pártból csak négy nyitott.

Hasonlóképpen nyilatkozott a Független Hírügynökségnek Bodnár Zoltán, aki szerint Botka László távozása után újult erővel keresik azt a párton kívüli civil jelöltet, akinek a személye elfogadható az összes demokratikus ellenzéki párt és a jelentős civil szervezetek számára. Az MNB volt alelnöke csak sejtelmesen mosolygott a FüHü faggatózására, annyit azonban elárult, hogy „előbb vagy utóbb” meglesz ez a személy. „A demokratikusnak mondható ellenzéki pártok értik és át is érzik a saját történelmi felelősségüket, s azt tartják céljuknak, hogy 2018-ban le lehessen váltani az orbáni rendszert” – válaszolta arra a felvetésünkre, hogy ma nem látszik, hogy az ide sorolható pártok rávehetők lennének egy közös jelölt támogatására.

A FüHü arról is tudomást szerzett, hogy tekintettel a soron következő nemzeti ünnepre és a halottjainkra való megemlékezésekre az új jelölt nevével a szervezők csak novemberben lépnek a nyilvánosság elé.

Mi lesz veled MSZP?

0

Botka László lemondása után csöndes a felszín, mindenki arról beszél, hogy most békére és nyugodt tárgyalásokra van szükség.

A Független Hírügynökség értesülései szerint a mélyben azonban forrnak az indulatok. Szombaton választmányi lesz a szocialistáknál, és a téma természetesen a jelenlegi helyzet értékelése, valamint az, hogy miként lehet ebből minél gyorsabban és minél kevesebb veszteséggel kikeveredni.

Valószínűsíthető, hogy

az új miniszterelnök-jelöltről nem születik döntés,

és sokkal inkább az várható, hogy egymásnak feszülnek a Botka-pártiak és a Botka-ellenesek.

Ami szintlén valószínűnek látszik, hogy ha lesz majd a pártnak új miniszterelnök-jelöltje, ő nem a párton belülről érkezik. Ahhoz ugyanis, hogy az MSZP a párton belülről jelöljön valakit, a döntéshozó testületek jóváhagyására van szükség. Ez azonban – ismerve a döntési mechanizmusokat -, optimális esetben is 59 nap. Kérdés, hogy van-e ennyi ideje az MSZP-nek a kérdés eldöntésére.

Valószínűbb tehát, hogy párton kívüli ember lesz az MSZP Botka László utáni miniszterelnök-jelöltje. Ennek azért is nagyobb a valószínűsége, mert olyan embert kell találni, akit az MSZP-vel együttműködni hajlandó pártok is elfogadnak.

Botka: A bukás

Egy évvel ezelőtt még úgy várták a szocialista szimpatizánsok Botka Lászlót, mint a Messiást. Sikeres szegedi polgármesterként ismerte meg az ország, aki mindent megszerzett a városának, amit a Fidesz kormány alatt egy ellenzéki városvezető megszerezhetett.

Hogy magában a pártban mit vártak Botkától, azt nem lehet pontosan lemérni. Amikor tavaly év végén bejelentkezett, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, sokan örömmel vették a megjelenését: Botka a mi fiunk, sikeres ember, vele egy gond biztosan kipipálva.

Botka a párt megerősödését, a támogatottság növelését ígérte a szocialistáknak,

a baloldali választóknak pedig azt, hogy szövetséget köt a demokratikus oldal pártjaival, hogy véget vethessenek a Fidesz uralmának.

Az eredmény ismert: a támogatottság nem nőtt, és szövetséget sem sikerült kötni senkivel.

Sokan azt gondolják, hogy ennek a Botka-Gyurcsány ellentét az akadálya. Vagyis az, hogy Botka László kijelentette: a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc ne legyen rajta a létrehozandó közös listán, mert személye megosztó, és több szavazót visz el, mint amennyit hoz. Ennek a kijelentésnek az igazságát nehéz megítélni, de akár így van, akár nem, mindenképpen megadta a későbbi hónapok történéseinek az irányát és a megbeszélések alaphangját. Ettől kezdve ugyanis az úgynevezett ellenzéki együttműködés gyakorlatilag a DK-MSZP szembenállásról szólt.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a konfliktus rendezhető, és az árkok nem mélyülnek, hanem idővel betemetődnek, ám a helyzet nem hogy javult volna, inkább tovább rosszabbodott.

Botka Gyurcsánnyal kapcsolatos ellenérzéseinek okát pontosan nem tudjuk, annyi biztos, hogy ez az ellentét nem mai keletű. Már 2009-ben is lehetett látni, hogy kettőjük között nincs minden rendben. Egy Szegeden kiadott évkönyvből eltüntették a fényképekről az akkor még miniszterelnökként Szegedre látogató és Botkával együtt a városban sétáló Gyurcsányt. A könyv szerkesztői utóbb úgy magyarázkodtak, hogy képméretezési okokból kellett Gyurcsányt kiszerkeszteni a fotóból.

Úgy tűnik,  a viszony azóta sem javult. Az MSZP, látszólag egységesen felsorakozott Botka mögé, és azt a véleményt képviselték, hogy legyen közös lista, de azon a DK elnöke ne legyen rajta. A DK mindezt kezdettől elutasította, majd, mielőtt végleg elfogyott volna a türelmük, gyakorlatilag ultimátumot intéztek a Nagy Testvérhez: pártszavazást rendeztek, melyen a DK tagsága megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök rajta kell, hogy legyen a közös listán. Ez a pártszavazás, mondta a DK, kötelezi őket, ettől, ha akarnának, sem térhetnének el a tárgyalók.

Az utolsó csepp a pohárban, legalábbis, ami a DK–MSZP vitát (veszekedést) illeti, az volt, hogy a múlt héten a DK bejelentette: nem várnak tovább, az eddigi tárgyalások kilenc hónapja alatt bebizonyosodott, hogy csöppet sem léptek előre, ugyanott tartanak, mint az év elején, sőt, még ott sem.

Önmagában már ez is elegendő lehetett volna Botka visszalépésére (eltávolítására?), de volt még más is, ami rásegített erre. Egy héttel ezelőtt Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ATV-n bejelentette: eredetileg, egészen Botka felbukkanásáig, ő volt az MSZP miniszterelnökjelöltje.

Az MSZP vezetői szinte azonnal és egy emberként cáfolták Lattmant. Azt elismerték, hogy tárgyaltak vele, de azt állították, hogy ezek a megbeszélések szakpolitikai jellegűek voltak, és szó sem volt Lattmann miniszterelnökjelöltjelöltségéről.

Nehéz eldönteni, hogy ki mondott igazat, mint ahogyan azt sem tudni,

miért és kinek az érdekében bukkant fel épp most Lattmann Tamás.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az MSZP-n belüli elégedetlenség miatt „tolták be” Lattmant az ATV stúdiójába, így akarták meggyorsítani a sokak szerint alkalmatlan Botka eltávolítását. Mások egy LMP-s vonalat sejtenek az ügy mögött. Jelesül azt, hogy az LMP, amely támogatottságát illetően kezd közelíteni a nemrég még középpártként működő MSZP-hez, úgy érezte, eljött az ideje, hogy a gyengélkedő és sokak szemében hitelét vesztő MSZP-től szerezzen új szavazókat.

Nem kizárt, hogy mindkét opcióban van igazság. Ami biztos, a leköszönő miniszterelnök-jelölt külső és belső erőknek tudja be távozását. Mint fogalmazott: „Sajnos hibáztam, mert nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán-rezsim parlamenti padsoraiban. Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is”.

Egy fejezet lezárva, mondta Molnár Gyula az MSZP elnöke. Már csak az a kérdés, hogy a könyv is véget ért-e, vagy maradt még benne olvasnivaló.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK