Kezdőlap Címkék Hiperszónikus

Címke: hiperszónikus

Kémkedésért letartóztatták le a hiperszonikus fegyvereket tervező  kutatóintézet  főnökét

Legkevesebb ötször gyorsabbak a hiperszonikus eszközök a hangszerességnél, és ebben a kutatásban az oroszoknak előnyük van az USA-val szemben. Legalábbis ezt állitja az Rt.com, amely most azt közölte: letartóztatták a 73 éves Alekszandr Kuranovot, aki a kutató intézetet vezette Szentpéterváron.

Kuranovnak több mint 120 tudományos közleménye van. Ő felügyelte az Ajax programot, amely hiperszonikus fegyvereket tervezett. Ezek azért jelentenek előnyt, mert mire az ellenfél azonosítja őket általában már túlságosan késő a védő reakcióhoz.

A kémelhárításnak joga van ahhoz, hogy két hónapig vizsgálati fogságba tarthassa a professzort, aki 12-20 éves börtönbüntetést kaphat – szerencsés esetben. Ha peche van, akkor a kihallgatás során „szívrohamot kap”, és így távozik a túlvilágra.

Putyin a tudósokat is megregulázza

Valerij Golubkin professzort hasonló váddal vették őrizetbe. A neves elméleti fizikus a Zsukovszkij Aerodinamikai intézetben dolgozott. Áprilisban tartóztatták le.

Anatolij Gurbanovot, aki ugyanebben az intézetben dolgozott mint a hiperszonikus repülés szakértője, tavaly tartóztatták le ugyancsak kémkedés vádjával. Azóta nincs hír róla.

Putyin elődei nyomában jár …

Berija „fedezte fel a szovjet atombombát”

Sztálin a titkosrendőrség fejére bízta az atomprogramot, amelyet meglepő gyorsasággal sikerre vittek, de hogyan?

A szovjet tudósokat elit lágerekben dolgoztatták, melyekről a hozzátartozók sem tudhattak. A kiemelt ellátásért cserébe gyors eredményt vártak el tőlük.

Kurcsatov akadémikus volt a program névleges irányítója, mert ő tartotta a kapcsolatot Berijával.

Ez azért volt nagyon fontos, mert, ha a szovjet atomfizikusok megakadtak, akkor Kurcsatov mindig tudta a megoldást!

Honnan? Azokból a hírszerzői jelentésekből, melyeket az amerikai atomprogramban résztvevő kommunista tudósok szolgáltattak. Az amerikai kémelhárítás igyekezett kiszűrni a kommunistákat – Albert Einstein például ezért nem került be a programba. Mások viszont igen, ezért a szovjet atombomba villámgyorsan elkészült, és a hidegháború kezdetén már kiegyenlítette az erőviszonyokat.

Ezért is utasította el Truman elnök az amerikai atombomba bevetését a koreai háború idején pedig a tábornokok ezt követelték tőle.

A hiperszonikus Avangard ellen nincs védelem

Putyin elnök azt állítja nincsen védelem az orosz hiperszonikus rakéta ellen. Szerinte az USA egész európai védelmi rendszere elavulttá vált, mert a hiperszonikus orosz fegyverekkel szemben nincs ellenszere!

„Nincs megfelelő védelmünk ezek ellen az orosz fegyverek ellen” – ismerte el a washingtoni szenátus előtt John Hyten tábornok, az USA stratégiai parancsnokságának korábbi vezetője. Az oroszok be is mutatták az új fegyvereket az amerikaiaknak, akik állandóan a transzparencia hiányára panaszkodnak.

Jelenleg csakis Oroszországnak vannak hiperszonikus fegyverei: az Avangard és a rövidebb hatótávolságú repülőgépről kilőhető Kinzsal. Putyin szerint az Avangard a világ bármely pontján csapást mérhet az ellenfélre, mely nem képes védekezni ellene. Bár az oroszok szerint nincs védelem a hiperszonikus fegyverek ellen, de azért ők maguk kísérleteznek egy védelmi rendszerrel – számol be róla az Rt.com.

Űr erők jelenthetik a védelmi megoldást?

Az orosz hírszerzés értesülései szerint az új haderőnemet, az Űr erőket /Space Forces/ azért hozta létre az USA, mert az űrből el lehetne találni az orosz kilövő állásokat vagyis meg lehetne semmisíteni a hiperszonikus rakétákat még azelőtt, hogy felgyorsulnának és ily módon sebezhetetlenné válnának.

Csillagok háborúja?

Reagan elnök ezzel kényszerítette olyan versenyre a Szovjetuniót, amely ebbe gazdaságilag belerokkant és végül bele is bukott. Putyin most ugyanilyen fegyverkezési versenyre akarja kényszeríteni az Egyesült Államokat, melynek a költségvetési deficitje meghaladja az éves GDP 100%-át és gyors ütemben növekszik. Trump elnök nemrég írta alá az USA jövő évi katonai költségvetését, mely minden korábbit meghalad. Az orosz szakértők szerint most az USA-nak kell dollár milliárdokat arra költenie, hogy ellensúlyozza az orosz hiperszonikus fegyverzetet. Trump ezért is forszírozza azt, hogy szövetségesei többet költsenek katonai célokra, mert az Egyesült Államoknak mind nagyobb gondot jelent, hogy ellensúlyozza Oroszország és Kína gyors ütemű fegyverkezését.

Putyin: hiperszonikus védelmi rendszert kell kiépíteni

0

Egyelőre csak nekünk van hiperszonikus fegyverünk – hangsúlyozta Putyin elnök, aki az év elején sikeresen kipróbált Avangardra utalt.

Oroszország majd mindenható elnöke  közölte egy fegyverkezési konferencián, hogy más nagyhatalmak sem tétlenkednek. Az USA például egy 2,8 milliárdos fegyverkezési programot indított, melynek célja a hiperszonikus fegyverzet kifejlesztése. Amire ez elkészül, akkor nekünk már készen kell állnunk a védelmi rendszerrel – mondta az orosz államfő.

A légtér ellenőrzés kulcsfontosságú volt eddig is, de ezek után még inkább így lesz – fejtegette Putyin az amerikai űr fegyverkezési programokra utalva. Ezért a légtér megfigyelési rendszereket az oroszok folyamatosan tökéletesíteni akarják. A Containernek nevezett jelenlegi radar rendszer megfigyeli már jelenleg is csaknem egész Nyugat Európát és a Közel Keletet. Ennek hatókörét akarják növelni az oroszok.

Mindezt miből? Oroszország gazdaságának gyorsabban kell növekednie mint a globális gazdaság átlaga – adta ki a jelszót Putyin. Ezt persze könnyebb kijelenteni mint megvalósítani. Oroszország gazdasági teljesítménye azóta gyengélkedik amióta az olaj ára megindult lefelé. Oroszország GDP-je az egytizede sincsen az amerikainak, ezért a fegyverkezési verseny nem ígérkezik könnyűnek Moszkva számára. Ezt Putyin is tudja, de fenn akarja tartani Oroszország világhatalmi szerepének a látszatát, hogy ily módon erősítse népszerűségét, melyet a stagnáló életszínvonal kissé meggyengített Oroszországban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!