Kezdőlap Címkék Hazugságok

Címke: hazugságok

Rogán: “Nincs kormányzati médiabirodalom”

A Karmelita kolostor falai, ahol ez a kijelentés elhangzott, még állnak, mert nyilvánvalóan hallottak már nagyobb hazugságokat is. Rogán szerint ő csak irányt mutat a jobboldali médiának.

Arról, hogy az állítólag nem létező kormányzati médiabirodalom, benne a Kesma, melyet maga a kormány nyilvánított stratégiai jelentőségűnek, a titkosszolgálatok irányítása alatt áll, melyet Rogán Antal felügyel, nem esett szó a 444 interjújában. Rendőrállamokban ez már csak így van – válaszolhatta volna Rogán Antal, aki szerényen csak háttérembernek nevezi magát. Ebben annyi igazság feltétlenül van, hogy az, amit ő csinál az nem kívánkozik a nyilvánosság elé. Kiderült ez abból a felvételből is, melyben Varga Judit beszélt Rogán Antal szerepéről a Völner – Schadl ügyben. Rogán mindent tagad ebben az interjúban holott az állítólag nem létező kormányzati média birodalom egyik legfőbb feladata az, hogy elfedje a korrupciót, amely nem kivétel hanem maga a szabály a nemzeti együttműködés rendszerében.

Hogyan tudta Mészáros Lőrinc egyetlen év alatt 50%-kal növelni vagyonát? Mennyi az ebből a pénzből, ami valóban az övé? Mi az, ami fölött kizárólag Orbán Viktor rendelkezik?

Nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy miért vált Magyarország az Európai Unió legkorruptabb és legszegényebb tagállamává? Rogán feladata az, hogy ezek a kínos kérdések fel se merülhessenek a magyar médiában – az ellenzéki oldalon se nagyon.

Karácsony Rogánnak: lehallgatják az ellenzéki politikusokat

Rogán Antal büszkén hivatkozik a 444-nek adott interjújában arra hangfelvételre, melyen Karácsony Gergely beszél Vitézy Dávidról – meglehetősen nyersen. A budapesti főpolgármester nyíltan meggyanúsította Rogán Antalt, hogy a titkosszolgálat készítette ezt a hangfelvételt. Orbán rendszerében a titkosszolgálat az elit minden tagját megfigyeli – beleértve a saját táborát is. Ennyiben nagyon hasonlít Vlagyimir Putyin rendszeréhez. Mindketten Andropov árvái: a KGB egykori ura /1965-1981/ a széthúzó és döntésképtelen kommunista párt helyett a titkosszolgálatot tette meg rendszerfenntartó szervezetnek. A Szovjetunió ennek ellenére vagy épp emiatt megbukott 1991-ben, Putyin rendszere dögrováson van. Orbán rendszere politikailag sikeres, de gazdaságilag nem. Márpedig az emberek döntő többsége annak alapján ítél meg egy rendszert, hogy az milyen életet biztosít a számára.

Jól tudja ezt Orbán Viktor és Rogán Antal:

ezért öntenek óriási összeget a propagandába, hogy elfedjék a nemzeti együttműködés rendszerének siralmas gazdasági teljesítményét.

Rogán: ”Nem vagyok alkalmas miniszterelnöknek”

Rogán okos fiú, és pontosan tudja, hogy a titkosszolgálatokat és a médiát felügyelő minisztertől mindenki tart: egyes felmérések szerint még Gyurcsány Ferencnél is népszerűtlenebb! Rogán jól emlékszik még Berija elvtársra, aki Sztálin “háttérembere” volt. A szovjet diktátor örökébe kívánt lépni, és villámgyorsan a kivégző osztag előtt találta magát. Rogán most úgy nyilatkozott, hogy elérte politikai pályafutása csúcsát, nem akar miniszterelnök lenni. Bűnbak viszont még lehet. Ha szorul a kapca, akkor Orbán Viktor őt is beáldozhatja, hogy eleget tegyen Brüsszel és Washington kívánságának. Jelenleg azonban Rogán Antal pótolhatatlan hiszen neki kell eladnia Orbán Viktor lejtmenetben mozgó rendszerét mint

“a ragyogó jövő birodalma.”

Csakhogy Rogán Antal közgazdász, és tudja, hogy a nagy semmit sokáig nem lehet eladni. Ha nem lesz pénze Orbán Viktornak a választópolgárok megvásárlására, akkor a legjobb propaganda sem tehet csodát. Rogán Antal a nehéz időkre készülve már minden bizonnyal elhelyezte tekintélyes vagyonát valahol külföldön, de olyan államot kellett találnia, amelyet az amerikai Magnyitszkij törvény nem ér el. Az USA-nak nem tetsző külföldi oligarchákat ugyanis erre a törvényre hivatkozva csíphetik el külföldön is, vagyonukat pedig befagyaszthatják addig amíg kiderül: mennyi belőle a lopott állami pénz?!…

Hungarian Air Force 605

Nálunk semmi nem az, mint aminek látszik. Nálunk a kormány kormánygépe nem kormánygép, hanem egy mezei katonai szállítógép. Egyetlen belső fotó sem látott még napvilágot a közelmúltban megvásárolt Airbus A319-es belső teréről, de ha hinni lehet (?) Havasi sajtótitkár és a többi illetékes nyilatkozatának, akkor pont olyan a belső tere, mint egy katonai csapatszállítónak: az oldalfalak mellett lócák húzódnak, azon kuporognak az utasok. Se kényelmes fotelek, se luxus, se menet közben kínálgatott wisky…

De álszentek vagyunk.

Miért ne lehetne a magyar kormánynak tisztességgel bejelentett kormánygépe? Miért kell egy gyakorló ruhához hasonló kheki színűre festett géppel parádéznia a magyarságára olyan büszke miniszterelnökünknek, amikor meglátogatja Putyin barátját, aki egy majd akkora géppel szokott közlekedni, mint amerikai kollégája. Miért kell szégyenkeznie egy ilyen „puritán” masinával, amikor Erdogán pasához utazik, vagy meglátogatja a gazdagságával villogó Aliev cimboráját?

A múlt héten ezzel a repülőgéppel utazott Izraelbe, most, a szabadsága előtt Montenegróba is. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke ezt akkor azzal indokolta, hogy „külföldi hivatalos utak esetén inkább a honvédségnek fizetnek, és nem egy külföldi légitársaságnak”. Pedig nem kellene köntörfalazni, mi magyarok égünk akkor is, amikor a brüsszeli repülőtéren a csúcstalálkozóra érkező hatalmasságok gépeinek sorába oda kell gurulni az egyik gazdag oligarchától kikunyerált picike magángéppel. Ennél parádésabb Jet-tekkel röpködnek a világban a harmadosztályú celebecskék is.

De álszentek vagyunk.

Ha nem akarna a kormány minduntalan sumákolni, ha nem azzal telne sok-sok kormánytisztviselő napi munkaideje, hogy álcázza a felesleges kiadásokat, a pénzt pocsékoló urizálást, ha nem rándulna össze minden illetékes gyomra, ha a sajtó meg meri kérdezni, tessék mondani, ez vagy az mennyibe fájt nekünk? Akkor azt is elárulhatnák, mennyit fizettek a kiselejtezett német utasszállítóért. Beengedhetnék a fedélzetre az MTI (csakis a megbízható média!) fotósát, hogy megörökítse, és mindenki büszkén láthassa, milyen elit körülmények között utaznak a fontos tárgyalásokra a magyar kormány emberei. Már unásig láttuk az amerikai elnök gépének belsejét, ahol van mindenféle híradástechnikai eszköz, telefon, internet, tanácskozó és pihenő fülke, amire senki nem mondhatja, hogy „csacskaság”, felesleges kiadás az adófizetők pénzéből. A mi vezetőinknek is nyugodtan szolgálhatná a kényelmét, a tárgyalásokra való felkészülést valami olyasmi.

Akkor nyugodtan festhették volna Orbán Viktor szolgálati „madarát” piros-fehér-zöldre, pingálgattak volna rá kalocsai mintákat a farkára, sőt, még a koronás-angyalos címernek is találhattak volna helyet valahol.

De álszentek vagyunk.

Nem így lenne, akkor nem kellene Havasi sajtótitkárnak mindenféle hülye hazugságon törnie a fejét, nagyot sóhajtva, legalább ebben az egy ügyben, nyugodtan őszinte lehetne. Gyakorolhatná, talán máskor is menne.

Ja, és még valami! Nem volna teljes a kép, ha nem idéznénk ide Németh Szilárd államtitkár újabb bölcs megszólalását. Mint mondta, ő inkább úgy tekint a miniszterelnöki útra, mint egy megtisztelő kiképzési feladatra a Honvédség számára. Az államtitkár úgy saccolja, hogy a Honvédség valamivel olcsóbban végzi el az utat, mintha más légitársaságra bíznák. Sosem éleslátása miatt tiszteltük az államtitkár urat, ne tegyünk hát neki szemrehányást, hogy eszébe sem jut: pontosan annyiba kerülne nekünk, adófizetőknek, ha a katona pilóták, a katona személyzet, a gép minden kiszolgálója nem a HM-től, hanem, mondjuk, bevallottan, a Miniszterelnökségtől kapná a fizetését. Igaz, ezzel megint nem néznének minket hülyének.

De álszentek vagyunk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK