Gondolom, sokan lelkesednek azért, hogy a hat ellenzéki párt elnökei ma aláírtak egy közös nyilatkozatot a majdani közös kormányzás legfontosabb sarokpontjairól. Magát az aláírt dokumentumot nem láttam sehol az interneten, így abból kell kiindulnom, amit a hat párt vezetői a közös nyilatkozat aláírásakor mint közös álláspontot elmondtak.
Ezúttal is elhangzott, amit hónapok óta mindig hallok, hogy nem azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.
Jakab Péter kezdte a rövid megszólalásokat, és néhány mondatának végén a következő szerepelt: „Mi nem hat párt, hanem tizenöt millió magyar kormánya leszünk.”
Ez a formula eredetileg Antall József kormányprogramot ismertető parlamenti beszédében jelent meg, amikor „tizenötmillió magyar miniszterelnökének” mondta magát, azzal a közbeszúrt szóval, hogy „lélekben”. Én magam és még sokan mások az országban a kiegészítéssel együtt sem fogadtuk el akkor azt a formulát, az Orbán-kormány viszont a „jogi nemzetegyesítés”, valamint a gazdasági és szociális nemzetegyesítés politikájával valósággá tette. Azok politikai utódai, akik harminc éve még hevesen tiltakoztak e formula ellen, ma már jórészt elfogadják. Én akkor sem fogadtam el, és ma sem fogadom el.
Tudomásom szerint a Romániában élő közel másfél millió magyar politikai szervezete, az RMDSZ most megint – miként az elmúlt harminc év nagyobb részében – miniszterekkel és államtitkárokkal vesz részt a bukaresti kormánykoalícióban.
Ha nem tévedek, a VMSZ is részese a jelenlegi szerbiai kormánykoalíciónak. Szlovákiai magyar párt a tavalyi választáson nem jutott be a pozsonyi parlamentbe, de korábban évtizedeken át ültek magyar miniszterek a szlovák kormánykoalíciókban. Nekik biztosan nem az elképzelt új budapesti kormány lesz a kormányuk.
Néhány napja Barkóczi Balázs, a DK szóvivője fogalmazott úgy az ATV reggeli műsorában, hogy a Jobbik „nemzeti ethosza” is része az ellenzéki pártszövetség közös világképének. Nem meglepő, hiszen Gyurcsány Ferenc az Egyenes Beszédben mondta el, hogy sok év után „most már érti”, hogy milyen „őszinte lelkiség” van abban a magyarságfelfogásban, amely „a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása” az ő, és nyilván az egész pártszövetség közös gondolkodásához. Így alighanem jó lelkiismerettel fogalmazhatta meg a Jobbik elnöke a szövetkező ellenzék közös elveként a „tizenötmillió magyar kormánya” formulát. Ezt is azokhoz az elemekhez sorolhatta, „ami összeköt”.
Ezek szerint az elképzelt új budapesti kormány – függetlenül attól, hogy Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára vagy valami más vezeti majd – ugyanúgy nacionalista kormány lesz, mint az Orbán-kormány.
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szintén a közös elvek között adta elő a következőt: „A migrációs válságnál az igazi, mély okokat kell kezelni. A klímaváltozást és az ökológiai válság megfékezését, és az erőszakos konfliktusoknak a megszüntetését. Ebben számítunk az európai együttműködésre, de a bevándorlást a nemzeti kormányok kezében kívánjuk tartani. Fellépünk az illegális migráció, fellépünk az embercsempészet és az emberkereskedelem minden formája ellen.” Menedékkérőkről nem tud, csak illegális bevándorlókról. Ezt így akár Szijjártó Péter is mondhatta volna.
Ezek szerint az elképzelt új budapesti kormány – függetlenül attól, hogy Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Dobrev Klára vagy valaki más vezeti majd – ugyanúgy idegenellenes kormány lesz, ugyanúgy szemben áll majd a „brüsszeli bürokraták” humanizmusával, mint az Orbán-kormány.
Az én szavazatomra nem számíthat.
Egy héttel ezelőtt arról írtam ezen az oldalon, hogy nem állhatja meg a helyét Gyurcsánynak az az állítása tizennégy pontjából a negyedikben, hogy az ellenzéki együttműködésnek közös világkép az alapja.
Az alaptörvény-módosítás parlamenti vitájának példáját hoztam fel annak szemléltetésére, hogy az ellenzéki pártok világképe korántsem egységes, a Jobbik és az LMP nem szakpolitikai részletekben, hanem politikai világképünk alapjait illetően képvisel mást, mint tudtommal a DK, a Momentum vagy a Párbeszéd. Már akkor külön kiemeltem, hogy Gyurcsány a Jobbiknak a nemzeti kérdésben képviselt álláspontját tekinti annak az elemnek, amely hozzájárul a szövetkező pártok közös álláspontjának megformálásához. Idézem újra, amit egy hete is idéztem Gyurcsánytól:
„Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”
Akkori szövegemben emlékeztettem arra, hogy a kettős állampolgárságnak, az ebben megjelenő – ez most az én hosszú ideje használt formulám – „puha irredentizmusnak” az elutasítása vagy elfogadása volt az egyik fontos különbség a megalakuló DK és a maradék MSZP között.
Amikor az MSZP képviselői tíz évvel ezelőtt feladták a korábban általuk is támogatott Gyurcsány-kormánynak a nemzeti kérdésben képviselt, az európai normákkal összhangban álló felfogását, azt írtam, hogy az MSZP a II. Internacionálé pártjainak az első világháború kitörésekor elkövetett árulását ismétli meg.
Ma is így gondolom: Orbánnak a nemzeti kérdésben folytatott politikája – melyet a Jobbik és az LMP mindig támogatott – a háborúkhoz, népirtásokhoz vezető nacionalizmus szörnyű hagyományához nyúl vissza, szemben a szomszéd népekkel való történelmi megbékélés 1945 utáni európai hagyományával, melyet viszont korábban az SZDSZ, illetve megalakulása óta a DK képviselt mindeddig a magyar politikában. Egy héttel ezelőtti jegyzetemet így zártam (most magamat idézem): „Tényleg a Jobbik, állandó figyelmeztetéséhez’ kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?”
Hétfő este az Egyenes Beszédben megkaptam a választ: igen.
Mint mindig, Gyurcsány a tőle megszokott módon becsületesen megmondta: megváltoztatta az álláspontját.
Kénytelen vagyok hosszabban idézni az interjúból:
„Én racionálisan a bibói történelmi államnemzet kategóriáját használom, ne menjünk bele. Lehet, hogy nekem is kellett hozzá sok év, hogy értsem, hogy mennyire őszinte mozgósító erő sokak számára és az identitásában az a fajta magyarság, amit én talán racionálisabban és természetesebben éltem meg, mint ők. És ennek milyen közösségszervező ereje van.
Miközben az álláspontom határon túli magyarok automatikus állampolgársága, satöbbi ügyében, ez a része nem változott,
de hogy ennek van egy mély, őszinte lelkisége, amit talán én kevésbé éreztem, értettem, ez részben a ,nemzetinek’ hívott jobboldal hozzájárulása szerintem az én gondolkodásomhoz.”
„De ez meglesz ebben az együttműködésben is, az LMP-től a Jobbikig több párt pontosan ugyanúgy gondolkozik erről, mint a Fidesz, így első ránézésre. Ez azt is jelenti, hogy ez ügyben sokkal toleránsabb is?”, kérdezte a műsorvezető.
„Ez egy koalíciós együttműködés. Ennek az alapja nagyjából az, hogy, hogy mondjam, nagyon oda kell egymásra figyelni. Az, amit mi képviselünk például kettős állampolgárság és szavazati jog ügyében, annak nincs többsége a mi oldalunkon sem.”
„Ez azt is jelenti, hogy elengedi?”
„Természetesen. Még kétszer föl kell vetni. Tudja a választ, hogy én mást gondolok. De az ország stabilitása, kormányozhatósága sokkal fontosabb, mint hogy ebben az ügyben megfeszítünk majd egy koalíciót. Persze. El.”
Annyi minden után, amiben a DK eltávolodott attól, amit az alakuláskor együtt képviseltünk, és ami megkülönböztette a többi ellenzéki párttól, Gyurcsány most már a nemzeti kérdésben képviselt európai álláspontot is feladja, és a DK a Mesterházy-féle MSZP-t tíz év késéssel követve magáévá teszi a magyar nacionalizmusnak a Fidesz mellett a Jobbik és az LMP által képviselt legrosszabb hagyományából következő szabályozást a kettős állampolgárságról és a választójogról.
De hát szabad-e kockára tenni a Fidesz legyőzéséhez nélkülözhetetlen teljes ellenzéki szövetséget egy olyan szakpolitikai kérdésben való nézetkülönbség miatt, mint a kettős állampolgárság és az azzal járó választójog? Nem indokolt-e a szövetségkötéshez mindeninek engedni valamennyit a maga álláspontjából?
Nem akármilyen szakpolitikai kérdésről van itt szó.
A magyar közgondolkodásban több, mint száz éve jelen van az egyik oldalon Tisza Istvántól Horthy Miklóson át Orbán Viktorig ívelő úri nacionalizmus, amely a magyarok közép-európai szupremáciájában gondolkodik. És ott van vele szemben az Adytól Károlyin és Bibón át a mai – nevezzük így – köztársaságpárti magyar demokraták „Dunának, Oltnak egy a hangja” felfogásáig a másik irány, amely a szomszédokkal való történelmi megbékélésre törekszik, és ezen az alapon találhatja meg az ország helyét a modern, integrálódó Európában.
Az Orbán-rendszer államunkat alaptörvényével, állampolgársági és választójogi törvényével, valamint mindennapi politikai gyakorlatában etnikai alapra helyezte, és ezzel, ha hullámzó intenzitással is, de tartósan hidegháborút folytat a szomszédokkal. Ebben a Jobbiktól és az LMP-től a törvényalkotásban is és a politikai gesztusokban is folyamatos támogatást kap. Ha a Szocialista Párt meghátrálása után a DK is magáévá teszi ezt az álláspontot, akkor a magyar pártpolitikából évekre, évtizedekre eltűnik a nacionalizmussal szembeni progresszív, európai alternatíva. Akkor – mint egy évszázaddal ezelőtt, az első világháború kitörésekor – az egész magyar politikai osztály a Tisza–Horthy–Orbán vonal követőjévé válik.
Vajon beszélhetünk-e Orbán legyőzéséről, ha a magát köztársaságpártinak, európainak valló politikai erők a kormányhatalom megszerzése érdekében alapvető kérdésben átveszik a politikáját?
Nem éppen az ő diadalát jelentené ez? Hát nem – az őszödi beszéd klasszikus kifejezésével élve – „egy másik világot csinálni” léptünk a politikába?
Gyurcsány Ferenc 14 pontban foglalta össze az általa helyesnek vélt ellenzéki politika lényegét és irányát. Azt nem tudjuk éppen volt e rajta sapka avagy sem, az azonban biztos minden oldalról megkapta a magáét. Nem is teljesen alaptalanul.
A DK elnöke ugyan nagyon pontos világos üzenetet küldött minden fél számára arról, mit kell a közös ellenzéki programnak tartalmazni ahhoz, hogy világos alternatívát kínáljon minden Fidesz kormányt leváltani kívánó pártnak és civil szerveződésnek, végső soron nem minden demokratikus polgárnak.
A legjobb szándék ellenére is kiviláglik, hogy az iránymutatással meg akarja szabni, vagy annak látszatát akarja adni, hogy mint legerősebb ellenzéki párt meghatározhatja a közös útirányt, a többiek meg követhetik őt.
Csakhogy ez a sokat emlegetett demokráciában nem így működik. Az erősebb kutya ba..ik elv egészen másfajta berendezkedés jellemzője.
Tisztában vagyok azzal most magamra szabadítom a fun-ok és mások dörgedelmét, de míg korábban más célok érdekében, most is a deklarált szándék mögött ott sejlik a „vezető erő” megerősítésének szándéka.
Annál az asztalnál ahol az összefogás kovácsolódik egyenlő felek párbeszédének kell érvényesülnie.
Márpedig Gyurcsány kibeszél. Nem először teszi, és nem is állítom, hogy a tárgyaló felek közül egyedüliként, de neki pontosan azért, mert pártja a legerősebb ellenzéki erővé nemesült önmérsékletet kellene tanúsítania, mondhatni szerénységet. Ez viszont eddig sem tartozott erősségei közé, s most sem bizonyítja az ellenkezőjét.
Mennyivel megkönnyíthetné az ellenzéki egyeztetés további sikeres működését, ha csak az összes tárgyalópartnerrel közösen tenne nyilatkozatot. Ez minden felet közelebb hozna a közös listához, és meggyőzővé tenné azt a kinyilvánított akaratot.
„Az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.”
– ez az első pontja a Facebook-ra kitett bejegyzésnek. Touché, találat.
Telitalálat, s ha már ezzel kezdődik Gyurcsány Ferenc 14 pontja, a fentiek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom elolvasását.
Manilában Szijjártó elintézte, hogy a saját pénzünkön egy gyilkos hatalmát legalizálhassuk, Gyurcsány optimistán lovagol Orbán döglött lován, míg a Magyar Nemzet autentikus hírforrásra (Origo, Mandiner) bízta a baloldal sárba döngölésének igazolását. Hogy nyomatékosítsák az orgánumok mondandójának súlyát hallatja hangját a „mi zsidónk jó zsidó” címmel kitüntetett Köves Slomo.
A megbonthatatlan magyar-manilai barátság jegyében segélyt nyújtunk Dutertének, a tömeggyilkosnak
Szijjártó Péter Manilában tárgyalt… A tárcavezető abban állapodott meg manilai tárgyalásain, hogy harmincmillió dolláros kötött segélyhitelprogram indul, amelyet magyar vállalatok hajtanak végre…
„Magyar vállalatok nemzetközi piaci jelenlétéért most erőteljesen meg kell küzdeni. A magyar kormány készen áll erre, és Délkelet-Ázsiában is minden politikai támogatást megadunk a magyar vállatoknak” – mondta Szijjártó Péter. (Origo: Magyar vállalatok fogják rehabilitálni a legnagyobb Fülöp-szigeteki tavat)
Gyurcsány Orbán döglött lován
Attól még nem lehet csak úgy átlépni a borsodi kudarcon, hogy Gyurcsány Ferenc a tegnapi parlamenti ülésre be sem ment, elbújt a világ elől, mint új szövetségese, a pártjával Szerencsen nagyot bukó Jakab Péter, aki az „október 11-én felmossuk magukkal a padlót” – kiszólással fennhéjázott nem is olyan régen. Meg nem történtté tenni az eseményeket pedig nem érdemes.
A választó ugyanis nem hülye, igenis igényli, hogy segítsenek neki feldolgozni a kudarcot, adjanak némi támpontot hozzá, hogy hol lett elrontva a dolog. Elvétve találunk a neten önkritikus hangokat, amelyek bevallják, hogy a baloldal még mindig nem találta meg a Fidesz győzelmi politikájának ellenszerét, s arra ösztökélik Gyurcsányékat, hogy ideje már az innovációnak.
Gyurcsány a kudarcon való nagyvonalú átlépéssel egyúttal azt is szimbolizálja, hogy neki igazából nem fáj a vereség, neki csak a végső győzelem a fontos. Ő a kudarcnak is képes örülni, főleg ha a Jobbik bukik, és ezen keresztül válik a párt pépesebben bedarálhatóvá a Soros-kolbászba.
Hiába mondja, hogy „Egy évvel az október 13-i győzelem után a tanulság egyszerű: ha összefogunk, győzni fogunk!” Vagy nem.
Annak idején Orbán Viktor idézte a dakota közmondást: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!” Nagy bölcsesség. Alkalmazásához mindössze az kell, hogy a delikvens észrevegye, hogy a szegény pára elhalálozott. (888: Gyurcsány a döglött lovat sarkantyúzza)
„mi zsidónk jó zsidó”
A baloldal teljes kudarcot vallott Borsodban, ahol az antiszemita Bíró Lászlót jelölték az időközi választáson. Bíró korábban azzal vált ismerté, hogy Budapestet Judapestnek nevezte, tetűcsúszdásoknak hívta az izraeli turistákat, de fenyegette már meg dolgozóit agyonlövéssel is.”
„Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője azonnal elítélte Bíró Lászlót, amint kiderültek a politikus antiszemita megnyilvánulásai.
Hozzátette, hogy Bíró László elfogadhatatlan kijelentései nem meglepőek, azonban aggasztó, hogy az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust. Az EMIH vezetője azt is elmondta, hogy az ilyesfajta megnyilvánulásnak éppen az ellenkezőjét várják el a közéleti szereplőktől.”
„…nem állt ki határozottan az antiszemitizmussal szemben Heisler András, a Mazsihisz elnöke, ennek persze egyik oka az, hogy a Mazsihisz egyre szorosabban fonódik a (politikai) baloldalhoz.” (Magyar Nemzet: Mentegetőzik a Mazsihisz elnöke az antiszemita baloldali jelölt miatt)
Igen, sért, ahogy Fekete-Győr András – miután előzőleg a fejtetőre állított Gyurcsány-plakáttal fényképeztette magát a Balatonőszöd táblánál – elégedetten bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc azt közölte vele, hogy nem kíván a 2022-ben alakuló új kormány tagja lenni. (Nem volt ebben semmi meglepő, hiszen Gyurcsány ezt már a 2018-as választás előtt is mondta.)
Ezt követően pedig Márki-Zay Péter fejezte ki örömét, hogy Fekete-Győr szerint Gyurcsány ezt mondta, mert szerinte ez nagyban javította az ellenzék győzelmi esélyeit. Senkinek nem kell ugyanis attól félnie, hogy ha az ellenzéki jelöltekre szavaz, azzal Gyurcsányt „hozza vissza”.
Igen, sért, és nemcsak azért, mert a DK tagja vagyok. Persze, azért is.
Nem tudok róla, hogy bárki mással kapcsolatban akár Fekete-Győr, akár Márki-Zay arról elmélkedne, hogy ne legyen szerepe a feltételezett 2022-es kormányban. Se rasszista jobbikosokkall, se euroszkeptikus LMP-sekkel kapcsolatban.
Ami mármost a jobbikosokat illeti, Jakab Péter pártelnök az Egyenes Beszédben nyilatkozott elégedetten Gyurcsány kijelentéséről a következőképpen:
„Én ezen a pártelnöki találkozón azt is világossá tettem, hogy a Jobbik csak egy olyan kormánynak lesz a tagja 2022 után, amelyik vállalja, hogy egy olyan Magyarországért fog küzdeni, amely jobb, mint az elmúlt harminc év valamennyi kormányzata alatti Magyarország. Ez azt jelenti, hogy ennek a kormánynak deklaráltan vállalnia kell, hogy úgy váltja le az Orbán-rendszert, hogy közben nem hozza vissza a 2010 előtti világot. Magyarán, ennek a kormánynak történelmi felelőssége lesz vállalni azt, hogy véget vet a lopásnak, a korrupciónak, és annak a tolvaj politikának, ami harminc év alatt Magyarországot Európa szegényházává tette. És, bocsánat, ebből a szempontból egyébként nagyon konstruktív, és gesztusértékű az, hogy Gyurcsány Ferenc valóban bejelentette, hogy nem lesz a kormány tagja.”
Nos, engem, aki abból az elmúlt harminc évből abban a húsz évben, amikor az utóbbi tíztől eltérően demokrácia volt Magyarországon, nyolc évig országgyűlési képviselő voltam, és összeférhetetlenségi törvényt sikerült kiharcolnom, és pártfinanszírozási törvényt is benyújtottam az Országgyűlésben, és
támogattam, amikor miniszterelnökként Gyurcsány próbálkozott az összeférhetetlenségi törvény szigorításával, merthogy ő saját pártjával szemben is fellépett a közélet megtisztításáért, bizony sért, ha őt hozzák összefüggésbe azzal, ami abban a húsz évben rossz volt, és hallgatnak arról, amit ez ellen tett.
A „harminc év” szóhasználattal a demokratikus húsz és az önkényuralmi tíz év összemosását pedig hamisításnak tartom.
Persze nem az a fontos, hogy engem ez sért. Az a fontos, hogy nem értek egyet ezekkel a ki- és bejelentésekkel. Azért nem értek egyet, mert azt tekintik a fő kérdésnek, hogy Gyurcsány benne lesz-e a feltételezett 2022-es kormányban, vagy sem, és nem azt, hogy mi lesz a feltételezett 2022-es kormány programja, mit fog kezdeni az országgal. A hat ellenzéki párt amellett, hogy megegyezett abban, hogy 106 választókerületben egy-egy közös jelöltet állít, megegyezett abban is, hogy közös választási programjuk lesz.
Vajon mi lesz ebben a közös programban, és mi nem lesz benne?
Aki ezt az oldalt olvassa, azt aligha lepem meg azzal, hogy én egyelőre nem tudom ezt a közös programot elképzelni. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet olyan programot készíteni, amelyben a határozottan Európa-párti DK és Momentum az euroszkeptikus LMP-vel és Jobbikkal meg tud egyezni. Hacsak olyan közös programban nem egyeznek meg, amelyben félreteszik ezeket az alapkérdéseket, és ugyanakkor mindenkinek mindent megígérnek, és amelynek alapján biztosan nem lehet az országot kormányozni. Tartok tőle, hogy valami ilyesmi történik.
Gyurcsány maga tett rendet ezekkel a ki- és bejelentésekkel kapcsolatban. Idézem, amit a Facebookon írt:
„Nem elég győzni. Utána sikeresen kormányozni kell. A sikeres kormányzásnak sok feltétele van. Az egyik, hogy a kormány mögött erős, egységes, felelős frakciók, pártok álljanak. Tapasztaltam, hogy mihez vezet ennek hiánya.
Azt szeretném, ha az európai demokraták sikeres kormányt alakítanának és vezetnének a következő választás után. Abban látom dolgomat, hogy a Demokratikus Koalíció pártként és frakcióként erős, stabil hátországot teremtsen egy ilyen kormánynak. Vezetni szeretném ezt a pártot, és frakciónkat.”
Nem mindenben értek egyet mostanában Gyurcsánnyal, de ebben nagyon. Mármint abban, hogy egy feltételezett választási siker esetén (hogy ez a feltételezés mennyire megalapozott, azt most félreteszem) az az igazi kérdés, hogy hogyan lehet utána kormányozni. Hogyan tud kormányozni egy olyan pártszövetség, amelyben ennyire különböző politikai felfogások vannak jelen. Én is eltöltöttem négy évet egy parlamenti kormánytöbbség egyik országgyűlési képviselőjeként, és tudom, milyen nehéz volt a koalíciós együttműködés, holott az MSZP-t és az SZDSZ-t nem választotta el olyan világnézeti szakadék, mint az elképzelt 2022-es koalíció részvevőit.
Ahhoz, hogy ez a dolog egyáltalán működhessen, nélkülözhetetlen a DK-elnök Gyurcsány meghatározó szerepe.
Ahhoz, amit Gyurcsánytól idéztem, hozzá kell tenni még valamit. Ha netán az ellenzéki szövetség megnyerné a választást, nemcsak kormányozni kellene, hanem a demokratikus rendszert is újjá kellene építeni. Én nem látom, hogy az újjáépítendő demokratikus rendszer alapkérdéseit illetően ez az egyetértés meglenne. A DK-sok – maga Gyurcsány is – „európai demokratákként” szeretik jellemezni az ellenzéket, mások – legtöbbször az MSZP-s Kunhalmi Ágnes – szívesen beszélnek „köztársaságpárti” ellenzékről. Vajon beleértik-e ebbe az LMP-t, amely – a nagy nyugat-európai zöld pártoktól eltérően – szemben áll az Európai Unió fejlődési irányával, amelyet a DK és a Momentum támogat, vagy azt a Jobbikot, amely számos tekintetben ma is megkérdőjelezi a második világháború utáni Európa legfontosabb jogállami normáit, ahogy a Fidesz is? Még egy mondatot idézek Jakab Péter Jobbik-elnök interjújából: „A belpesti kávéházakban lehet, hogy az a fontos, hogy legyen szivárványos lobogó egy városházán, de általában akkor, amikor hónapról-hónapra nő a munkanélküliek száma, és egzisztenciák kerülnek veszélybe, és jön a tanévkezdés, és az ember azt sem tudja, hogy miből vásárolja meg a tanszereket, akkor a legkevésbé sem az foglalkoztatja az embereket, hogy most egy városházán van-e szivárványos lobogó, avagy sem.”
Akik elvitatják a melegek igényét a jogegyenlőségre, akik nem ismerik el, hogy a fogvatartottaknak is vannak emberi jogaik, akik ellenségnek tekintik a menekülteket, azokat aligha lehet beleérteni a „köztársaságpárti ellenzékbe”, az „európai demokraták” közé, s azokkal nehéz lenne együtt újjáépíteni a jogállamot.
Az utóbbi hetekben felerősödtek azok a hangok amelyek az összefogásról és annak mikéntjéről szólnak. Ötletelések és miniszterelnök jelöltséget vállalók már vannak.
Ja, meg vannak pártok is!
Ha összeadjuk a teljes felnőtt népesség körében a júniusi felmérés szerint az ellenzéki pártokra szavazók arányát, akkor nagyjából harminc százalékos összesített eredményt kapunk. A Fidesz-KDNP-nek 34-35 százaléknyi szavazója van. A maradék 26-30 százalék nem tudja kire szavazzon, vagy nem akar szavazni, vagy egyszerűen csak nem mondja meg, de a korábbiak szerint legalább a fele valóban nem is megy el leadni voksát.
A számokat reálisan értékelve nincs más alternatíva, mint az összefogás.
Nincsen lehetőség ki-kivel és ki-kivel nemet játszani, mert sehogyan se jön össze másként a matek. Így is csak akkor, ha az összefogás pártjai képesek növekedésre, szemben azzal a jelenlegi tendenciával, hogy némelyik párt növekedés helyett mínuszos eredményt ér el még az elmúlt hónaphoz képest is. A Jobbik még mindig fizeti a néppártosodás árát, most éppen a gyöngyösi szervezete szűnt meg, de ne legyenek kétségeink nem ez az utolsó ág amelyik leválik a törzsről. Igaz, a jobbik magához is vonzhat olyan választókat, akik nem vállalnak közösséget a baloldaliakkal, de egyelőre mínuszos az egyenlegük. Az LMP zöld orientációja inkább mantrának tűnik, látszik is a két százalékukon, míg az MSZP csak a Párbeszéddel együtt éri el a parlamentbe bejutási küszöböt. El kell, hogy keserítsem őket, ha a Párbeszédnek van egy csepp politikai érzéke másik pártot keres társnak.
A Párbeszédnek a pártpiacon szétnézve két lehetősége marad:
Momentum vagy Kétfarkú. Az Összefogás érdeke a Kétfarkúval kötött szövetség lenne, mert ezzel integrálná a Kutyapártra szavazókat is! A Momentum még mindig csak a lehetőségek pártja. Attól, hogy egyre többen szavaznának rá még sem elvi, sem gyakorlati politikájának nincsen határozott kontúrja. Igaz, pontosan ezért lehet a nem baloldali, sőt kimondottan konzervatív, ám demokrata szavazók gyűjtőpártja is.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki ténykedését értékelve sok hibát vétett és még több hibás kompromisszumot kötött. Azt időben felismerte, hogy új világnak kell eljönnie (Őszödi beszéd), azt azonban nem, hogy az új világ túllép az MSZP-n. Csak amikor végképp tarthatatlanná vált helyzete akkor lépett ki pártjából és megalakította a Demokratikus Koalíciót. MSZP örült, hogy megszabadult tőle, volt kire fogni a kormányzás minden kudarcát. Nem tekintették konkurenciának, de azért maguk is élénken rádolgoztak a Fidesz csontig hatoló lejáratókampányára. Az idő Gyurcsányt igazolta, mára vitathatatlanul az ellenzék legnagyobb pártjává tette a DK-t, míg
az MSZP, ha nem kap hátsó támogatást a Fidesztől valószínűleg el sem éri az országgyűlésbe való bekerülés küszöbértékét.
Gyurcsány néhány napja „kiáltványt” tett közzé Facebook oldalán: „Most akkor tényleg: hagyjuk a pávatáncot Orbánra!” címen.
Szándékát nem lehet kétségbe vonni: minden szó egy demokratikus, szabad európai országért szól.
„Parlamentáris demokráciát akarunk. Ez a pártok tisztességes versengésén, a pártokban megjelenő népképviseleten keresztül lehetséges. Vagy találjatok ki másik politikai rendszert! Szervezett politikai szándékok, akaratok, programok versengenek egymással.
A szervezetlenség a szervezett diktatúra legjobb barátja. Ezt akarjátok?”
vagy:
„Ha mindenki ugyanazt teszi a demokratikus oldalon, mint amit eddig tett, akkor az eredmény is ugyanaz lesz, mint amit eddig elértünk. Majdnem semmi.
Vagy együtt, vagy sehogy.
Mondom minden demokratának, minden európai hazafinak.”
Okos mondatok. Van azonban olyan mondat is amivel nagyon nem értek egyet, minden hallgatást kérő szava ellenére is szóvá akarom tenni.
„Vagy együtt, vagy sehogy.
És ez mindenkire vonatkozik. Politikusra, szimpatizánsra, megmaradt tisztességes újságíróra és elemzőre, mindenkire.
Kit érdekel, hogy kinek milyen fenntartásai vannak ezzel vagy azzal? Nekem is temérdek van. Temérdek.
Majd egyszer lejátsszuk ezt a meccset. De nem most. Majd ha egyszer megint lesz szabad szó, szabad szerveződés, szabad egyház, szabad egyetem, és a többi. Egyszer. Majd ha demokrácia lesz.”
Elnök úr! Ki az abszolút igazság letéteményese, hogy ne csak a célt, de a hozzá vezető utat is kijelölje? Ki az a tévedhetetlen vátesz, aki erre vállalkozhat? Ugye…
És amíg a célhoz vezető út rögökkel teli addig többféle lehetőség van kikerülésükre is! Jobbról is, balról is kikerülhetjük, sőt, mint az orosz tankok egyenesen haladva, magunk alá gyűrve a rögöket közelíthetünk a célhoz.
És itt van az írás elhallgathatatlan tévedése: tisztességes újságíró és elemző nem hallgathat. Politikus megteheti, de a média még a cél érdekében sem! Sőt, akkor segít a legtöbbet, ha a célhoz vezető utat akár másoknak ellentmondva is, de tényekkel véleményekkel segíti a minél kevesebb veszteséggel kijelölni.
Aki öncenzúrát kér, az cenzor! – tudom, ez erős mondat.
Viszont azt is tudom, a Facebook poszt írója azon kevés itthoni politikusok egyike, aki képes tévedése elismerésére és hiszem, hogy jobb politikus lesz általa.
Példának okárt javasolom a megszámlálhatatlan tiltakozás helyett a pártok készítsenek közös programot, méghozzá olyat, amelyik egyiküket sem kényszeríti önfeladásra csak kompromisszumra. Törekedjenek erre méghozzá ne csak hangzatos deklarációk szintjén! Ne legyőzendő félként tekintsenek a többiekre, hanem egyenrangú félként.
És mindenekelőtt sürgősen találják meg közös miniszterelnök-jelöltjüket. Olyan jelöltet, akinek „szájából szép volt az igaz.”
Nemrégiben Gyurcsány vagyonáról és a vagyon felhasználásáról harsogott néhány ez ügyben elrendeltetett médium. Nem meglepő, ha azt mondjuk saját pénzének felhasználása okán éppen csak megúszta a kötél általi főbelövetést. Mázlista ez az ember, komolyan mondom.
Elvtárskáim, Kereszténykék (lásd: Bracaleone ármádiája), magyar fajú (Orbán Viktor: Évértékelő) fehérek és konzervatívok (ebben az esetben jelentsen ez bármit is) nagy hiba volt elhalasztani azt a kötél általi főbelövést!, merthogy ez az ember és vezérletével egy sorosista bűnszövetkezet nem átallotta a következő törvénymódosítást beterjeszteni a parlament illetékes bizottsága elé.
„1. Legyen nyilvános adat a képviselők családtagjainak, rokonainak a vagyonnyilatkozata is, 2. A képviselőknek legyen kötelező beszámolniuk arról is, hogy mire és mennyit költöttek a jövedelmükből (ezt akarta annyira tudni rólam a Fidesz), 3. Számítson súlyos bűncselekménynek, ha valaki hamisan tölti ki a vagyonnyilatkozatát.”
Szinte mindegy, hogy elfogadjátok és vita után szavazásra bocsátjátok, vagy az illetékes bizottság nem terjeszti be.
Ez a kedves óriásplakát Mátészalka bejáratánál és a városközpontban figyelmezteti a helyieket: végveszélyben vannak. Ha október 13-án az ellenzék polgármester-jelöltjére, Vékony Miklósra szavaznak, ezzel Gyurcsánynak adják a várost.
Nem Budapest valamelyik kerületéről van szó, ahol májusban az európai parlamenti választáson csak 40 százalék körüli eredményt ért el a Fidesz, és nem is Pécsről, ahol 43 százalékot, hanem Mátészalkáról, ahol 57 százalékot, és ahol jó ideje minden választást magabiztosan nyert meg a Fidesz. Attól félnek Mátészalkán, hogy Vékony és csapata csodát tesz? Hogy nem nyeri meg mind a nyolc egyéni választókerületet? Azért kell ekkorát hazudni? A polgármester-jelölt konzervatív ügyvéd, 1990 és 1994 között MDF-es országgyűlési képviselő. A plakáton szereplő másik két képviselőjelölt az előző önkormányzati választáson a Jobbik jelöltjeként indult.
A plakáton egyetlen személyt szerepeltetnek, aki a DK-hoz köthető, Csomáliné Rácz Erikát, a város legismertebb DK-politikusát, de ő nem is jelölt a mátészalkai választáson. Hogy kaphatná meg akkor Gyurcsány a várost, ha nyer is az ellenzéki csapat?
Emlékszünk még a tavalyi országgyűlési kampányra: akkor Karácsony Gergelyt, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét montírozták össze Gyurcsánnyal, ahogy a határkerítés lebontására készül. Most bohócként ábrázolják Budapesten Karácsonyt a két kamu főpolgármester-jelölttel, hogy így tüntessék fel őt jelentéktelenként.
Pécsett az ellenzék polgármester-jelöltje, Péterffy Attila látható néhány helyi képviselőjelölttel, valamint Gyurcsány Ferenccel és Tóth Bertalan MSZP-elnökkel a hirdetőoszlopokon. Úgy látszik, ez a Habony–Rogán-féle vonal: mindenkit Gyurcsánnyal kell riogatni, és minél képtelenebb a hazugság, annál jobb.
Láttunk már néhány választási kampányt szerte Európában, nemcsak a régi, de az új demokráciákban is. A választási kampányokban a pártok rendszerint saját jelöltjeiket teszik ki a plakáthelyekre. Ha van negatív kampány, azaz az ellenfél lejáratása, az vitákban, kampánybeszédekben, karikatúrákon jelenik meg, de nem plakátokon, újsághirdetésekben. Az ilyesfajta plakáthazudozás demokráciákban ismeretlen. Persze, ki mondta azt, hogy itt demokrácia van…
Kering a Facebookon egy szórólap Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc fényképével, alatta pedig Orbánnál 80 kilométer autópálya, Gyurcsánynál 719 kilométer, Orbánnál a 3000 milliárd magánnyugdíj (mármint magán-nyugdíjpénztári megtakarítás) lenyúlva, Gyurcsánynál viszont megőrizve, Orbánnál a vizitdíj leszavazva – eddig minden rendben, és joggal írják alá a következtetést, hogy elegünk van Orbánból.
De van a szembeállításnak még egy pontja, mely szerint Gyurcsány idején a lakásépítés 31994 volt (ennyi új lakás épült valamelyik évben), míg Orbánnál „munkásszálló építése ukrán vendégmunkásoknak”. Ha ezt olvasom, rögtön megingok, hogy elegem van-e Orbánból.
Mi a készítők baja azzal, hogy munkásszállót építenek ukrán vendégmunkásoknak? Az-e a baj, hogy ukrán vendégmunkásokat foglalkoztatnak Magyarországon?
Ez biztosan nem Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor álláspontja.
Orbán legutóbb Tusnádfürdőn, a nézői kérdésekre válaszolva erősítette meg, hogy nem tartja jónak, hogy bizonyos munkákra ne vállalkozzanak magyarok, és külföldieket, például ukránokat foglalkoztassanak.
Ez a helyzet Nyugat-Európában, ezért van a tömeges bevándorlás, de ezt Orbán és a vele egyetértők ellenzik. Tegyük hozzá: Lengyelországban másfélmillió körül van az ukrán vendégmunkások száma, Csehországban is több százezren vannak. A magyar gazdaságnak is szüksége van rájuk. Ne legyenek? Vagy ne építsenek nekik munkásszállót? Idegenellenességre épülne az Orbánt elutasítók propagandája a Facebookon?
Ne legyen félreértés, nem ingok meg abban, hogy elegem van Orbán rendszeréből. Elegem van, szeretnék tőle mielőbb megszabadulni. Annak idején szerettem volna, ha nem is kerül Orbán hatalomra. Ami tőlem tellett, meg is tettem ezért. De abból is elegem van, hogy az Orbánnal szembeni, sőt Gyurcsány melletti politikai érvelésbe bekerüljön az idegenellenes, bevándorlás-ellenes gondolkodás.
Valamiért kimaradt nekem Balavány György május végi reakciója az EP-választás eredményére a hvg.hu-n. Kár, mert Balavány fontos, figyelemre méltó szerző, akitől sok nagyon szép írást olvastam az elmúlt hónapokban az Orbán-rendszerről. Ez az írása azonban alapjaiban téves, és ezt két hónap elteltével sem késő megmutatni.
Balavány azon esik kétségbe, hogy az EP-választás eredménye szerint „a DK a Fidesz egyetlen szóba jöhető kihívójává magasodott” és „újra az a kérdés, hogy Gyurcsány vagy Orbán. Erre bírt redukálódni a stupid magyar közélet”. Balavány ezt azért tartja kétségbeejtőnek, mert szerinte „Gyurcsány a napnál fényesebben bizonyította a kormányzása idején, hogy semmi, mondom: semmi, még egyszer mondom: semmi lényegi különbség nincs közte és Orbán Viktor között.”
Mivel próbálja Balavány alátámasztani ezt az abszurd állítást? Ide kell másolnom írásából egy hosszabb passzust, hogy megcáfolhassam. Íme:
„Szokták mondani, hogy „ő azért nem lopott annyit”. Hű, de meg vagyok hatva. Annyit tényleg nem lopott, de nem az a kérdés, hogy mennyit lopott, hanem hogy lopott-e? Mi az hogy, nagyon is. Gyurcsány demokrata volt valaha, egy nyomorult percig is? Lószart, mama. Nem tekintette az ország egyik felét, az ún. jobboldaliakat (Magyarországon nincsenek jobboldaliak, ez csak egy ostoba ellenségcímke) leverendőnek és eltaposandónak? Dehogynem. Vetült rá a konszenzuális politizálásnak akár az árnyéka? Egy percre sem. Tisztogatott, káderpolitikát folytatott és hatalomkoncentrációra törekedett? De mennyire. Démonizált és háborús retorikát alkalmazott? Abszolút. „Le kell verni a jobboldalt, és én megteszem hezitálás nélkül.” A független sajtó és a közszolgálatiság nagy tisztelője volt? Ezzel végképp nem vádolható. Széthullott alatta a magyar egészségügy? Apró darabokra. Rendbe hozta a gazdaságot, vagy súlyosan eladósította az országot? Utóbbi. Hát közérdekű adatokat hamisított-e vajon? Szemrebbenés nélkül. Lekordonozta a Kossuth-teret, korlátozta a gyülekezési szabadságot, vérbe fojtotta az ellene folyó tüntetést?! Bizony ám. Hazudott reggel, éjjel, meg este? Mint a vízfolyás.”
Lássuk a vádakat, pontról-pontra.
Soha senki nem hozott még fel tényt annak alátámasztására, hogy Gyurcsány lopott volna.
Vagyonát azt megelőzően szerezte, hogy beszállt volna a politikába.
Privatizált, vállalkozott, de sem a vállalkozás, sem a privatizáció nem lopás. Amióta politikus, semmivel sem nőtt a vagyona. Szó sincs róla, hogy Gyurcsány élén állt volna a közvagyon elsajátítására irányuló szervezett akciósorozatnak, mint Orbán. Mi több, Gyurcsány miniszterelnökként megpróbált fellépni az MSZP-n belüli korrupcióval szemben, éles ellentétben állt azokkal, akiket azzal szoktunk kapcsolatba hozni, kezdeményezte az összeférhetetlenségi szabályok megszigorítását. (Ezzel kapcsolatban ellenállásra talált az MSZP-frakcióban.)
Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?
Az őszödi beszéd részleteit Gyurcsány miniszterelnöksége idején tette közzé egy ismeretlen eredetű felvételről a közszolgálati Magyar Rádió. Megtehette? Megtehette, megtette. Mert Gyurcsány miniszterelnöksége idején a közszolgálati Magyar Rádió és Magyar Televízió közszolgálati volt, és a kormánytól, a parlamenti többségtől függetlenül tette, mert tehette a dolgát. Gyurcsányt a baloldalon sokszor bírálják, amiért kormányzása idején nem hozott létre baloldali, az MSZP-től függő, azt szolgáló médiát, ahogy a Fidesz tette. Gyurcsány erre mindig azt válaszolja, hogy nem tehette, mert ahhoz közpénzt kellett volna erre fordítani, vagyis ellopni.
Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?
Az első Orbán-kormány idején közpénzből hozták létre a jobboldal ikonikus intézményét, a Terror Házát. Sokan gondoltuk és mondtuk is 2002-ben, hogy a Terror Háza költségvetési finanszírozását fokozatosan meg kellene szüntetni. Maradjon fenn, de nem állami intézményként. Ezzel szemben Medgyessy miniszterelnök – Gyurcsány tanácsára, kíséretében Gyurcsánnyal – elment a Terror Házába, megnézte a kiállítást. Fenntartották a költségvetési finanszírozását is. Gyurcsány ott állt Medgyessy „árokbetemetési” próbálkozása mögött. Orbán és pártja egy pillanatra sem hagyta, hogy megpróbálják betemetni az árkokat, az ellenzéki nyolc évben végig fenn akarta tartani a belpolitikai hidegháborút.
Gyurcsány 2007. januárjában Szembenézés című, a Népszabadságban közzétett írásában tett hitet a jobboldallal való együttélés szükségességéről. Természetesen le akarta győzni a jobboldal nagy pártját, a Fideszt, de sohasem akarta a jobboldalt eltaposni, együtt akart vele élni.
Széthullott Gyurcsány alatt a magyar egészségügy? A második Gyurcsány-kormány tette az elmúlt két évtizedben az egyetlen komolyan vehető kísérletet a magyar egészségügy átfogó reformjára, a Fidesz pedig mindent megtette ennek megakadályozására. Ugyanazt tette a Fidesz, amit a Horn-kormány idején a nyugdíjreform ellen próbált tenni, csak akkor a népszerű reformot nem tudta megakadályozni, azért sem, mert akkor a reform mögött állt az egész kormánykoalíció, az egészségügyi reformot viszont sikerült megakadályozni, mert csak a koalíció egy része, az SZDSZ támogatta, és addigra a Fidesz sokkal erősebb lett, mint a nyugdíjreform idején volt. Hogy mi lett a reform megakadályozásának eredménye, azt ma láthatjuk az egészségügy állapotán.
Hazudott, közérdekű adatokat hamisított? Ezek legendák. Ő maga vádolta meg hazugsággal saját kormányát, de ez nem volt igaz, csak retorikai fogás volt az őszödi beszédben. Közérdekű adatok hamisításával a Fidesz vádolta meg, de még soha senki nem mutatta meg, hogy milyen adatot hamisítottak meg Gyurcsány miniszterelnöksége idején. Az állítás egyedüli alapja, hogy
az aktuális hiányadatot nem a 2006-os választás első fordulója előtt, hanem utána tették közzé. Ez nem hamisítás.
A magyar adatszolgáltatás olyan szorosan kapcsolódik az európaihoz, hogy adathamisítás nincs is lehetőség, akkor sem volt.
A 2006. szeptemberi és októberi tüntetésekkel szembeni rendőri fellépés semmivel sem volt durvább, mint erőszakot alkalmazó tüntetőkkel a világ bármely demokráciájában lett volna. Tessék Franciaországra gondolni! Ha hiba történt, az a rendőri fellépés utólagos politikai minősítésében volt tetten érhető.
Az elterejdt, és Balavány által is visszhangzott vádak alaptalanok.
Nekem a DK-ban komoly nézeteltéréseim alakultak ki Gyurcsánnyal, ezért mondtam le immár öt évvel ezelőtt a DK-ban viselt alelnöki tisztségemről. Ezek túlnyomórészt gazdaság- és társadalompolitikai nézetkülönbségek egy szocialista és egy liberális gondolkodású ember között. Nem érintik azonban azt, hogy Gyurcsány demokrata politikus, demokratikus keretek között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, a magyarországi demokrácia helyreállítására törekedve vezet egy ellenzéki pártot, Magyarországot a demokratikus Európa részének tekintette és tekinti.
Elismerem, a győzelem akarása olykor kínos hibákba viszi bele, mint öt évvel ezelőtt egy rasszista gesztusairól ismert polgármester-jelölt támogatása Miskolcon, vagy a tavalyi országgyűlési kampány ukránellenes videoklippje, de ezek a hibák – melyeket utólag el is ismer – nem állnak nála össze rendszerré, nem illeszkednek egy következetes politikai vonalvezetésbe, megmaradnak félrelépésnek.
Párhuzamba állítani őt Orbánnal, aki átgondolt terv alapján felszámolta Magyarországon a demokratikus jogállamot és önkényuralmat épített föl helyette, aki az országot kivezette a demokratikus országok közösségéből, aki politikájának alapjává tette a rasszizmust, súlyos félreértés.
Az Orbán–Gyurcsány párhuzam felújításával nemcsak az a baj, hogy hamis és méltánytalan. Ennél is fontosabb, hogy hibás politikai következtetésre vezet. Balavány írásának végén az alábbi következtetésre jutott: „Ja, és tisztelt momentumosok, kettős kihívás van: nemcsak a Fideszhez, de a másik politikai förmedvényhez képest is hiteles alternatívát kell felmutatni.” Az nyilvánvaló, hogy a Momentum más párt, más politikával, mint a DK, hiszen ha nem így lenne, nem kellett volna vezetőinek új pártot alapítaniuk. Balavány azonban ennél többet kíván, olyasmit, ami ugyanúgy ellentétes a DK, mint a Fidesz politikájával. Az eddigi legjelentősebb kísérlet arra, hogy egy politikai erő egyszerre mutasson fel alternatívát az egykori MSZP–SZDSZ kormányokkal és a Fidesszel szemben is, az LMP volt, és ez a törekvés – leginkább az LMP alapítójánál és legszínvonalasabb politikusánál, Schiffer Andrásnál – vehemens antikapitalizmusba, a létező Nyugattal szembeni ellenérzésekbe, gyanakvásba (és mellesleg a Fidesz nacionalizmusának átvételébe és a Jobbikhoz való közeledésbe) torkollott.
Az egykori MSZP–SZDSZ kormányok politikájával szemben sokféle fenntartása lehet az embernek, de az nem vitatható, hogy Magyarország jövőjét kapitalista gazdasági berendezkedésben, illetve demokratikus jogállamban és a nyugati demokráciákhoz való hasonulásban látták. Gyurcsány miniszterelnöki tevékenysége ennek jegyében telt, és alapjában véve ezt képviseli ellenzéki pártvezetőként is. Aki az LMP-hez hasonlóan egyszerre akar Orbánnal és Gyurcsánnyal szemben alternatívát, az óhatatlanul valamiféle harmadikutas megoldás irányába tolódik. Nagy szerencse, hogy ettől a Momentum nagyon messze áll, a jórészt néhányéves nyugati tanulmányok és munkakezdés után hazatért alapítók többé-kevésbé a mai Nyugat-Európához hasonló viszonyokat szeretnének Magyarországon is, ami semmiképpen nem „alternatívája” Gyurcsány politikájának.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
