„A feleségem utálja a stadiont, rontja a kilátást a konyhaablakból”. Ezt mondta Orbán Viktor a Guardian két szakújságírójának, akiknek személyesen mutatta meg felcsúti birodalmának legékesebb gyémántját, a Pancho Stadiont.
Igaz, ami az igaz, tényleg egy nagy monstrum terpeszkedik Orbánék felcsúti házának szomszédságában. Még sosem voltam Orbánék konyhájában, de el tudom képzelni, hogy a konyhaablakból valóban nem idilli a kilátás.
Másoknak, akik szerencsésebbek a miniszterelnöknénél, erdőre, magas hegyekre, végtelen rónákra, vagy épp tóra néz a konyhaablakuk – egyedül szegény Anikó asszony kénytelen beérni egy böhöm nagy stadion látványával.
Sok millió honfitársamhoz hasonlóan nekem sem volt még olyan konyhám, aminek az ablaka stadionra nézett, ennek ellenére, át tudom érezni, milyen az, amikor az ember reggel álmosan kibotorkál a konyhába, hogy az első kávéval ébrenlétet leheljen magába, és az első dolog, amit meglát, egy stadion. Valljuk meg őszintén: vannak ennél szebb látványok is. Igaz, nem Orbán Viktor számára, aki köztudottan rajong a fociért és a stadionokért. Olyannyira, hogy amint azt a Guardian szakújságíróinak elmondta, ha van ideje, egy nap hat futballmeccset is megnéz.
Sokakkal ellentétben, én meg tudom érteni Anikó asszony problémáját. Még akkor is, ha a miniszterelnök honfitársainak – újabban így szólítja a magyar embereket – az övékénél súlyosabb problémákkal kell szembenézniük. Vannak emberek ugyanis, akiknek a konyhaablakból kinézve nem egy stadion látványa okozza a legnagyobb problémát. Azokra gondolok, akiknek minden hónapban az a gondjuk, hogy miből fizetik be a csekkeket, miből vesznek élelmet, gyógyszert, ruhát – más világi hívságokról nem is szólva.
Nem akarnám bagatellizálni Orbánné problémáját, már csak azért sem, mert készséggel elhiszem, hogy egy stadion látványa mennyire idegesítő tud lenni. De az is igen bosszantó, ha az ember nem tudja a gyerekét rendesen taníttatni, vagy idős szüleit anyagilag segíteni.
Anikó asszony gondjairól nekem amúgy Bálint György nagyszerű tárcája, a Gondtalan élet jut az eszembe. A történet a múlt század harmincas éveiben játszódik, és az író arra kapja fel a fejét, hogy az autóbuszon egy nő mögötte azon sopánkodik valakinek, hogy mennyi gonddal jár egy nagy lakás!
Persze, nem kell ilyen messzire visszamennünk az időben, akad gond ma is bőven. Éppen a napokban fakadt ki Vajna Tímea, aki a Maldív-szigetekről osztotta meg bánatát a nagyvilággal. Andy Vajna filmügyi biztos közel negyven évvel fiatalabb felesége azt írta a közösségi oldalán: „Belefáradtam, hogy az élet állandó harc és sokszor azt érzem, hogy több negatív dolog van, mint pozitív”.
Tényleg állandó harc az élet, és az is tény, hogy egy nagy lakás is sok gonddal jár. Főleg azokéhoz képest sok a gond, akiknek semmilyen lakásuk nincs. Vagy van, csak nem tudják fűteni, esetleg nincs benne villany, mert díjhátralék miatt kikapcsolták.
Sajnálom Orbánnét, amiért a férje a stadion építése előtt nem kérte ki egy hozzáértő építész tanácsát. Megelőzhették volna a bajt, vagyis azt, hogy a házukhoz ennyire közel épüljön a Pancho Aréna. Szegény Anikó asszony, nem lehet könnyű az élete. Az még csak hagyján, hogy amikor reggelente a kávéját issza, összeugrik a gyomra a stadion látványától. Abba pedig már bele sem mernénk gondolni, mi van, ha ebéd közben egy eltévedt felszabadító rúgás után a labda éppen a leveses tálban landol.
