Kezdőlap Címkék Gólképtelenség

Címke: gólképtelenség

Kínaiak után koreaiak szerezhetnek érmeket Magyarországnak a téli olimpián

A Liu fivérek, akik aranyérmeket is nyertek Magyarországnak a téli olimpián immár kínai színekben versenyeznek, de most két dél-koreai gyorskorcsolyázótól vár eredményeket a magyar sportvezetés. A két Liu testvér azért ment Kínába, mert edzőjük a kínai válogatott mestere lett, a dél koreaiak is egy edző miatt érkeztek Magyarországra. Csul Von Eric Lee három éve dolgozik a magyar válogatott mellett.

“2022 végén Magyarországon korcsolyáztam mint edzőpartner, és meglepett, hogy mennyivel magasabb szintűek az edzések ebben az országban mint nálunk bár az edző dél-koreai. Minthogy otthon megálltam a fejlődésben, ezért váltottam” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a 23 éves Mun Von Dzsun, aki Budapestre költözött, és felvette a Ferenc nevet. A csapattársai befogadták a dél-koreai versenyzőt, aki olimpiai aranyat akar nyerni. Hosszú karriert tervez: még a 2038-as téli olimpián is részt szeretne venni, utána pedig edzőként kíván dolgozni Magyarországon.

A másik koreainak már vannak olimpiai érmei

A 25 éves Kim Min Szok Olivér három olimpiai érmet is szerzett már, de utána kitették a dél-koreai válogatottból, mert főbenjáró bűnt követett el: ittas állapotban vezetett autót!

“Az én hibámból történt: három évre eltiltottak, még edzésekre sem járhattam. Így otthon nem tudtam folytatni a versenyzői pályafutásomat”

– mondja a pekingi téli olimpia 1500 méteres bronzérmese.

Mindkét dél-koreai gyorskorcsolyázó a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

A globalizáció ellen küzdő sportrajongó Orbán Viktor éppúgy a nemzetközi trendet követi mint mindenki más miközben szuverenista politikát hirdet. Csakhogy a sport teljesen nemzetközivé vált, és ezt a versenyzők éppúgy kihasználják mint a sportvezetés.

Vereséggel felérő döntetlen

A csúfos 0-5 után csak döntetlenre futotta hazai pályán a magyar labdarúgó válogatottnak a bosnyákok ellen. Marco Rossi csapata gólképtelen. Ennek ellenére Orbán Viktor joggal csodálja az olasz mestert hiszen ilyen gyenge hazai futball bajnokság mellett olyan csapatot hoz össze, mely nem teljesen esélytelen a pályán a jóval erősebb válogatottak ellen sem. A szuverén politika a futballban is befuccsolt: Orbán sportiskolái egyetlenegy sztárt sem neveltek. Szoboszlai külföldön vált élvonalbeli játékossá. A magyar bajnokság színvonala fényévre van az európai élvonaltól. Tudja ezt a magyar miniszterelnök is, aki viszont tisztában van vele: a gyenge teljesítményt sportsikerekkel lehet a legjobban elfedni. Az aranycsapat a Rákosi rendszerben futott fel. Sokan úgy vélik: ha Puskás és társai megnyerték volna a világbajnokságot, akkor elmaradt volna az 56-os forradalom. Ezért költ oly sokat a sportra Orbán Viktor miniszterelnök. Arról nem is beszélve, hogy lopni is ott lehet a legjobban…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK