Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

Pesty László karácsonyi ajándéka: nagy korrupciós leleplezések a hatalom házatáján

Tusnádfürdőn kezdte meg leleplező kampányát a Fidesz egyik ősrégi tagja, akit nem fogadott Orbán Viktor amikor egy kizsebelt vállalkozó ügyében akart a miniszterelnöknél interveniálni.

Pesty most bizonyítékok sokaságát ígérte, melyek leleplezik a nemzeti együttműködés rendszerének oligarcháit:

“Kilenc az egyhez fogadom, hogy a következő négy hónapban nagyon sok bizonyíték nyilvánosságra fog kerülni. Ha engem leüt a hajókötél, ami nem valószínű, mert ez nem egy veszélyes város, úgy vigyáznak rám mint a hímes tojásra, akkor napvilágot látnak majd a bizonyítékok. Lesz akinek a karácsonyfa alá fogjuk odatenni. Szép karácsony lesz”

– mondta a dokumentum filmes a Telexnek.

Mit szól ehhez a Fidesz?

“Miért merülne fel, hogy megtagadjanak amikor a napnál világosabb, hogy jót teszek a pártnak? Nem hosszútávon hanem már középtávon is, sőt ad abszurdum rövid távon is!

Ha jót teszek a Fidesznek, elősegítek egy tisztulási folyamatot: tessék már megnézni, hogy kinek tesz jót a Lölő jelenség ?” tette fel a költői kérdést Pesty László, aki a Lölő jelenséget úgy határozta meg Tusnádfürdőn, hogy “a nyilvánosság előtt lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk.”

Pesty az elszabadult hajóágyú vagy Orbán Viktor titkos fegyvere?

Hét szűk esztendőt ígért a magyar miniszterelnök a megnyert választás után, és ebből az első már javában tart: az életszínvonal csökken, és senki sem tudja, hogy mikor éri el megint azt a szintet, melyet Orbán Viktor 1500 milliárd forinttal emelt meg, hogy megnyerje a választásokat 2022-ben.

Az uniós eurómilliárdok nem jönnek, a gazdaság stagnál, a kassza üres.

A lakosság elégedetlen, de az agyhalott ellenzék ezt képtelen kihasználni. Orbán mégiscsak tart a proteszt szavazatoktól a jövő évi önkormányzati és európai választásokon. Pénze nincs, hogy megvegye a választók jóindulatát. Nagyot bukni nem szeretne. Rátekint titkos mesterére, Vlagyimir Putyinra, és feldereng: hány orosz oligarchát vetkőztettek le a nyilvánosság előtt! A nép ujjongott, a kassza megtelt, Putyin népszerűsége felszökött. Az akció arra is jó volt a nagy Oroszország majd mindenható elnökének, hogy megfegyelmezze az oligarchákat, akiknek a fejükbe szállt a dicsőség. A zsebükbe juttatott milliárdok miatt azt képzelték, hogy bele is szólhatnak a hatalom ügyeibe. Hodorkovszkij, Oroszország egykor leggazdagabb embere Szibériában tűnődhetett el a szerencse forgandóságán. Berezovszkijt meggyilkolták Nagy Britanniában az orosz titkosszolgálat emberei.

Kérdés persze, hogy Magyarországon elő lehet-e adni ezt a szánalmas mutatványt?

Elhiszi-e valaki, hogy a Lölő jelenség nem Orbán Viktor műve?

Pesty László úgy tesz mintha elhinné de, hát ezt meg neki nagyon kevesen hiszik el! Ettől függetlenül Orbán Viktornak bűnbakra szüksége van, mert Brüsszel és Washington meg a szárnyaszegett ellenzék nem elég.

Tizenhárom évi kormányzás után mindenki előtt napnál világosabb Orbán Viktor felelőssége a nemzeti együttműködés rendszerének kudarcáért és a mindent átható korrupcióért.

Ha nem lenne kudarc a nemzeti együttműködés rendszere, akkor a korrupciót nyugodtan lehetne folytatni, de tartós életszínvonal csökkenés mellett erre kisebb az esély. Orbán utolsó mentsvára az ellenzék: jellemző, hogy a leleplező dokumentumokkal nem az ellenzéki pártok vagy a sajtó állnak elő hanem Pesty László, aki magát ősfideszesnek vallja. Karácsony még messze van, Pesty abban bízik, hogy Orbán Viktor vigyáz rá, de mi van akkor, ha mégsem? Fenyő János sokkal kevesebbért halt meg 1998-ban…

Bulgáriában már nyomoz korrupció után az Európai főügyészség

Letartóztatták egy város polgármesterét, és 28 házban és lakásban házkutatást tartottak az Európai Főügyészség kezdeményezésére az Európai Unió legkorruptabb országában.

A Transparency International szerint Bulgária érdemelte ki az első helyet a korrupciós listán, az ezüstérmen Magyarország és Románia osztozik. Egyúttal az is kiderült, hogy ez a három állam a legszegényebb az Európai Unióban. Az uniós pénzek lenyúlása a maffia kedvenc foglalkozása Bulgáriában, ahol a politikai elit szorgosan segédkezik ebben. Orbán Viktor politikai barátja Boriszov, sokszoros miniszterelnök, a keresztapa szerepet játssza. Ehhez a gyakorlatot már kora ifjúságában megszerezte amikor az utolsó kommunista diktátor, Todor Zsivkov személyi testőre volt. Az állambiztonsági múlt szépen kamatozik manapság is.

Bulgáriában az uniós pénzek 15%-át a maffia nyúlja le – állapította meg a demokrácia tanulmányozásának központja Szófiában. A jeles intézmény valószínűleg alábecsülte a valós helyzetet.

Mi után vizsgálódik most az Európai Főügyészség Bulgáriában? 241 millió eurót kapott Bulgária egy vasútvonal korszerűsítésére, és ebből sok landolt magán zsebekben. Éppúgy mint annak a 130 millió eurós programnak az esetében, melyet Brüsszel abból a célból adott Bulgáriának, hogy korszerűsítsék a lakások és a házak szigetelését.

Miért csak most vizsgálódik az Európai Főügyészség?

Mert Bulgária veterán főügyésze, Boriszov ex miniszterelnök régi cimborája, Ivan Gesev minden eszközzel akadályozta az Európai Főügyészség munkáját. Minthogy maga is részese volt a korrupciós hálózatnak, ezért nem sürgette a vizsgálatot. Gesevet júniusban sikerült leváltani, így vált lehetségessé a nyomozás a korrupció után Bulgáriában.

Letartóztatták egy kisváros polgármesterét, aki hamis jelentést küldött az uniós pénzek felhasználásáról. Őt 5000 eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Ez a vizsgálat nyilvánvalóan csak a kezdet, és nagy kérdés, hogy eljut-e a politikai elit szintjére: indul-e korrupciós nyomozás Boriszov ex kormányfő vagy Gesev ex főügyész ellen?

És nálunk?

André Goodfrend, az USA budapesti nagykövetségének egykori ügyvivője könyvet publikált tapasztalataiból. Az Élet és Irodalomban ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy “korrupció mindenütt van” – tehát nem ez izgatja az Egyesült Államokat a nemzeti együttműködés rendszerével kapcsolatban, hanem az, hogy “nem vizsgálják ki ezeket a jelenségeket.”

Polt Péter főügyész – Ivan Gesevhez hasonlóan – minden vizsgálatot megakadályoz, ha a korrupció a hatalmat érintheti.

Ennek ellenére indultak korrupciós vizsgálatok Magyarországon, de minden bizonnyal azután, hogy a hatalom erre engedélyt adott. A korrupció elleni harc Kínában a tisztogatás egyik fő eszköze, amely azt is lehetővé teszi, hogy bűnbakokat kreáljon a frusztrált közvélemény számára. Magyarország nem véletlenül nem lépett be az Európai Főügyészségbe: Orbán Viktor ezt a szuverenitás védelmezésével indokolta.

Lopni  csak a nemzeti szuverenitásra hivatkozva lehet igazán hatékonyan hiszen a piros-fehér-zöld ködfüggöny szinte mindent elfedhet a nemzeti együttműködés elitjének korrupciós ügyeiből.

A külvilágot nehezebb félrevezetni mint a hazai közvéleményt, Brüsszel ezért tartja vissza az eurómilliárdokat. Emiatt ugyanis Orbán Viktor pénzzavarba kerülhet: nem tudja egyszerre finanszírozni hűséges oligarcháit és a kisembereket, akiknek a sok millió szavazatát szánalmasan olcsón lehet megszerezni. Brüsszelben és Washingtonban abban bíznak, hogy a magyar átlagpolgár szigorúbban ítéli meg majd Orbán Viktor rendszerét, ha világossá válik előtte: míg ott fönn tovább gazdagodnak, ott lent, a döntő többség nem kap semmit. Amíg azonban az ellenzék nem tud életképes alternatívát kínálni, addig Orbán Viktor nyugodtan üldögélhet a karmelita kolostorban mondván: vagy én vagy a káosz! Másképp fogalmazva: még mindig “a nemzeti együttműködés korrupt rendszere a kisebbik rossz” – mondják a fideszesek.

Újhelyi István – Orbán úr, mi lesz a „lóvéval”?!

Mindössze egyetlen hónapja van már csak a magyar kormánynak arra, hogy hivatalosan is benyújtsa részletes igényét a hazai nyilvánosságban csak „helyreállítási alapnak” (RRF) nevezett uniós források hitelrészére.

A Fidesz-kormány eddig meglehetősen össze-vissza beszélt ezzel a támogatási kerettel kapcsolatban. Hogy világos legyen: a közös uniós hitelfelvétel alapján rendelkezésre álló, mintegy 723,8 milliárd eurós közös pénztömegből Magyarország 2300 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra jogosult (ezek kiutalása a hónapok óta ismert jogállamisági feltételek teljesítéséhez kötött), valamint 3300 milliárd forintnyi rendkívül kedvezményes (a Fidesz-kormány által a piacról felvett hitelek kamatainak töredékéért felhasználható) uniós hitelkeretre. Ez utóbbit is pontos tervezet alapján kell azonban igényelni Brüsszeltől. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseit viszont a Fidesz-kormány továbbra is titkolja, pedig jogszabály kötelezi arra, hogy a terv leadása előtt érdemi konzultációt folytasson a pénz felhasználásának módjáról. Ha nem teszi, „bukhatjuk ezt a lóvét” (is).

Két évvel ezelőtt Orbán Viktor még a tőle megszokott zsebre dugott kézzel és meglehetős pökhendiséggel azt közölte Ursula von der Leyennel, hogy a magyar kormány nem kíván élni az RRF hitelrészével, csak a vissza nem térítendő keretre tart igényt. Egy évvel később a Fidesz miniszterelnöke egyfajta illiberális fordulattal mégiscsak levelet írt az Európai Bizottság elnökének, jelezve, hogy talán mégis kellene nekünk az a hitelkeret is. Idén januárban már meg is jelent a kormányhatározat, miszerint Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter feladata tárgyalni a hitelkeretről, Lantos Csaba energiaügyi miniszter dolga pedig kidolgozni a szakmai terveket; egyszersmind az RRF és az újonnan részévé tett, úgynevezett RePowerEU források felhasználásáról. De hogy pontosan mennyi pénzt kérünk a 3300 milliárdos keretből és azt pontosan mire akarjuk elkölteni, egyelőre azóta sem tudni. Szóltak ugyan arról hírek, hogy a hitelkeretnek csak a kétharmadát akarjuk lehívni, de látva a Fidesz-kormány költségvetési összeomlását és pénzszűkét, bizonyosra vehető, hogy a lehető legtöbb pénzt fel akarják használni ebből a kedvezményes büdzséből. Szokás szerint azonban Orbánék vagy töketlenkedésből, vagy tudatos machinációból, de megint kezdenek kifutni az időből. Az egyik legfontosabb feladatukat pedig, vagyis a hitelfelhasználás minél szélesebbkörű társadalmi konzultációját megint igyekeznek teljesen szabotálni.

Eddig hét uniós tagállam élt az RRF rájuk eső hitelkeretével, többek között Románia, Szlovénia és Lengyelország is. Fontos, hogy hat kiemelt prioritás mentén lehet ezeket a pénzeket elkölteni: zöld átállás előmozdítására, digitális átalakulásra, gazdasági kohézióra és versenyképesség-növelésre, társadalmi és területi együttműködések támogatására, a következő generációkat érintő politikák megvalósítására vagy gazdasági, társadalmi és intézményi ellenállóképesség növelésére, például az egészségügy területén. Utóbbit nem véletlenül hagytam a végére, erre közös hazánkban is komoly igény mutatkozna – nem véletlen, hogy a többi tagállam is jelentős összeget fordított az egészségügyi ellátórendszer megerősítésére ebből a hitelállományból. A magyar kormánynak jelentős mozgástere van az RRF hitelkeretének elköltésére, alapvetően a saját döntésén – és az ehhez kapcsolódó széleskörű konzultáció eredményén múlik -, hogy milyen területeket fejleszt ebből az olcsó hitelből.

Az RRF felhasználását – beleértve a már szintén említett RePowerEU forrásokat – konkrét jogszabályok rendezik, ennek értelmében a pontos és részletes hitelkérelmet a magyar kormánynak egészen pontosan egy hónap múlva, legkésőbb augusztus 31-ig kell benyújtani. Örülünk, hogy a Fidesz-kormány szerint a tárgyalások már zajlanak erről a pénzről, viszont az több mint problémás, hogy erről minimális részleteket sem közöl a kabinet. Ez utóbbi pedig nem az ellenzéki EP-képviselők önérzete, hanem éppen, hogy a folyamatos vita tárgyát képező, szabálykövető jogállami működés bizonyítása miatt fontos. Arról ugyanis, hogy ezt a bődületesen sok pénzt a Fidesz-kormány mire és hogyan akarja elkölteni, széleskörű és érdemi konzultációt kell folytatni, amit Orbánék eddig szokás szerint megint elfelejtettek. Jogszabály írja elő, hogy többszintű párbeszéd szükséges a helyi és regionális önkormányzatokkal, szociális partnerekkel, civilszervezetekkel, ifjúsági szervezetekkel és a társadalom lehető legszélesebb körével a hitelkeret elköltésének prioritásairól. Azt a hitelkérelmet, amelyet a kormánynak legkésőbb egy hónapon belül be kell nyújtania Brüsszelhez, a fentebb említett szervezetekkel „összhangban” kell beadnia, különben nincs pénz. Az Európai Bizottság nem először figyelmeztette már a Fidesz-kormányt, hogy ennek a fajta konzultációs kötelezettségének a legkevésbé sem tesz eleget, ami egyébként éppen, hogy igazolja a befagyasztott uniós források visszatartásának megalapozottságát.

A kormány által kötelezően és szükségesen elvégzendő társadalmi konzultációnak egyelőre tehát nyoma sincs az állami felületeken. Az erre hivatott online kormányzati oldalakon január óta semmilyen, ehhez kapcsolódó konzultációs aktivitás nem tapasztalható, ami ismét csak két dolgot jelenthet: ismét töketlenkednek vagy ismét tudatosan megszegik a szabályokat. A végeredmény azonban sajnos mindkét esetben ugyanaz lehet: egyszerűen bukjuk a pénzt. Magyar EP-képviselőként alapvető elvárásom a kormány felé, hogy mielőbb érdemben és részletesen közölje a nyilvánossággal: milyen prioritások és milyen célkitűzések mentén kívánja felhasználni az RRF keretében rendelkezésre álló hitelkeret forrásait, miként akarja még a határidő előtt érdemben lefolytatni a társadalmi konzultációt és milyen szakmai, illetve civilszervezeteket kíván bevonni a hiteligénylés előkészítésébe. De leginkább az az elvárásom a magyar emberek egyik megválasztott képviselőjeként, hogy legyen végre egyszer felelőse annak, amit a magyar kormány az uniós források kapcsán művel. Tudhatóan többféle döntési szinten kezelik a brüsszeli támogatások kérdését és láthatóan tizenhárom éve semmiért nem vállalják a felelősséget. Világos tájékoztatást, érdemi konzultációt és a hitelkeret jelentős részéből a közegészségügyi ellátás valós fejlesztését várom el a kormánytól. Ez a minimum.

Miért szakított  Orbán a Soros alapítvánnyal?

Vásárhelyi Mária érdekes visszaemlékezést közölt a Fidesz elnökének és a Soros alapítvány akkori elnökének  utolsó találkozójáról, mely 1994-ben történt. Akkoriban a Fidesz leszerepelt a választásokon, és ebből Orbán Viktor azt a tanulságot vonta le, hogy új stratégiára van szükség. Ezt az új stratégiát adta elő Vásárhelyi Miklósnak, aki a Soros alapítvány elnöke volt, és az SZDSZ egyik politikusa.

1994-ben az SZDSZ koalíciós kormányt alakított a szocialistákkal. Érdekes, hogy Semjén Zsolt, a kereszténydemokrata párt vezetője épp mostanában érezte szükségét a visszaemlékezésnek: 1994-ben miután megnyerte a választást, Horn Gyula nem az
SZDSZ-t kereste meg először hanem a kereszténydemokrata pártot annak érdekében, hogy koalíciót alkossanak. Csak miután ott kikosarazták, fordult a szocialista párt vezetője az SZDSZ-hez, akiktől tartott épp azért, mert Soros György őket támogatta.

Vásárhelyi Miklós ilyen körülmények között hallgatta meg Orbán Viktor fejtegetését az új stratégiáról. Eszerint a Fidesz a teljes jobboldalt integrálni akarja.

“Aki tőlünk jobbra van, az leesik” – fogalmazott ekkor Orbán. Ezt úgy értette – magyarázza Vásárhelyi Mária, hogy a szélsőjobboldalt kiszorítják a politikai palettáról. Ehhez kérte a Soros alapítvány segítségét: ki akarta küldeni a Fidesz vezetőit, hogy az Egyesült Államokban konzervatív politikusokkal találkozhassanak. Ezt a kérést Vásárhelyi Miklós elutasította mondván: az amerikai törvények ezt nem teszik lehetővé. Valójában persze képmutató ajánlatról volt szó hiszen Orbán Viktor tudhatta, hogy Soros György a demokraták egyik szponzora az Egyesült Államokban, és az SZDSZ támogatója Magyarországon, ezért nyilván esze ágában sincs támogatni Orbán Viktor jobboldali fordulatát.

Miért fordult jobbra Orbán?

Bence György filozófus, aki ekkoriban Orbán főtanácsadója volt, később úgy emlékezett vissza, hogy ő javasolta a fordulatot a Fidesz vezetőjének. Ezt azzal indokolta meg, hogy míg a baloldal és a liberális pártok, melyek közé ekkor még a Fidesz is tartozott, jól szervezettek addig a jobboldali pártok és mozgalmak politikai amatőrök vagyis ott van keresnivalója egy ambiciózus fiatal csapat vezérének. Orbán szakított a liberalizmussal pedig a Liberális Internacionálé egyik alelnöke is volt. Miért? Valószínűleg nemcsak a liberalizmussal szakított, de azzal az elképzeléssel is, hogy az ideológia fontos szerepet játszik a politikában. Számára

az ideológia pusztán reklámkampány lett, amely a választópolgárok befolyásolására szolgál, de politikai jelentősége valójában nem sok van.

A kezemet figyeljék, ne a számat! – intette bírálóit. Talán nem tudta, de ezzel Vlagyimir Iljics Lenint idézte, aki mindig arra intette a bolsevik vezetőket, hogy azt figyeljék: mit csinál egy politikus, ne pedig azt, hogy milyen szöveggel fedi el valós céljait. Talleyrand annak idején ezt úgy fejezte ki, hogy

“a szavak arra szolgálnak, hogy elrejtsék a gondolatainkat.”

Orbán Viktor nemcsak politikai pragmatizmusból döntött a jobboldali fordulat mellett hanem azért is, mert kiábrándult a liberális rendszerváltásból. Rájött arra, hogy sem az USA sem az Európai Unió nem ad pénzt arra, hogy a kommunista diktatúra alól felszabaduló országok életszínvonala emelkedjen. Márpedig a választók döntő többsége ezt várta a rendszerváltástól. Orbán Viktor épp a rendszerváltásból kiábrándult milliókra alapozta politikai számítását. Akiknek a liberális demokrácia nem hozta meg az életszínvonal emelkedését, a jóléti államot. Akik emiatt államfüggőek maradtak hiszen olyan alacsony a jövedelmük, hogy piaci körülmények között nyomorognának. Az ő szavazataikat lehet megvenni szánalmas könyöradományokkal mint a rezsicsökkentés, a tizenharmadik havi nyugdíj, az Erzsébet utalványok stb.

Az ellenzék pedig csak hápog, mert ezzel a stratégiával szemben semmiféle ellenszere sincs.

Fóton sem akarnak akkumulátor gyárat

„Vigyétek a kínai szemetet Felcsútra!” – ezt a táblát emelték magasba Fóton, ahol lakossági fórumot tartottak a tervezett akkumulátor gyárról.

Vass György, a város fideszes polgármestere azt állította, hogy őt se kérdezték meg az akkumulátor gyárról:

”Derült égből lórugásként ért a hír, amelynek magam sem örültem” – mondta Vass György, aki azt ígérte Fót polgárainak:

”Ha a mérgezés veszélye akárcsak egy százalékban is fennáll, akkor a város keresztbe fog feküdni a beruházásnak, mert nincs az az adóbevétel,  amiért hajlandó lennék az emberek egészségét kockára tenni.”

Két beruházásról is szó van: az egyik egy akkumulátor összeszerelő üzem, a másik pedig egy raktár, amely az akkumulátor gyártáshoz felhasznált veszélyes anyagok őrzésére szolgál Fótligeten. Jelenleg mindkét beruházás áll, mert környezetvédők megtámadták a bíróságon a beruházásokat.

Csakhogy Szijjártó Péter külügyminiszter Kínában a BYD autógyárban bejelentette: 10 milliárdos beruházással új akkumulátor összeszerelő üzem épül Fóton.

A polgármester a fórumon azt mondta, hogy

“Mindent megtettünk azért, hogy mind a két beruházás biztonságosan működhessen.”

A jelenlevők többsége kétkedik abban, hogy elég-e ez a minden. Néhányan utaltak arra, hogy a polgármester 6 milliós bónuszt vett fel tavaly vagyis érdekében állhat a két új beruházás.

“Miért nem tudott a lakosság arról, hogy maga milyen egyezséget kötött Orbán Viktorral és a NER lovagokkal?” – szegezte a polgármesternek a kérdést egy dühös helyi lakos.

“Köszönöm a véleményét, de teszek rá”

– válaszolta a polgármester.

Sok jelenlevő felvetette, hogy Tuzson Bencéhez kellene fordulni, a választókerület fideszes képviselőjéhez. Csakhogy őt épp most nevezte ki Orbán Viktor igazságügyi miniszternek, tehát aligha valószínű, hogy szembeszállna a kormány álláspontjával.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője is jelen volt a lakossági fórumon, ahol a többi között kijelentette:

”A polgármester hülyének nézi a lakosságot amikor azt állítja, hogy könnyűipari beruházásokról van szó holott ezek vegyipari létesítmények lennének.”

Hogy működik e téren a nemzeti együttműködés rendszere?

“Szijjártó Péter külügyminiszter portyázik Keleten, ahol 10%-os állami támogatás fejében megállapodik egy akkumulátor gyárról. Felajánlja a beruházó partnernek, hogy az infrastruktúra fejlesztését a magyar állam fizeti, majd pedig a megállapodás után, elkezdik keresgélni a megfelelő helyszínt. Ahol találnak egy meggyőzhető polgármestert, oda telepítik az akkumulátor gyárat.”

Vass György polgármester a fórum zárásaként azt ígérte a résztvevőknek, hogy tájékoztatni fogja a felsőbb hatóságokat az elhangzott bírálatokról.

Tordai Bence azt ajánlotta a polgármesternek, hogy lépjen ki a Fideszből, és láncolják magukat a kamionok elé, ha megkezdődik az akkumulátor üzem illetve raktár építése.

Debrecenben lejátszódott már hasonló dráma, de ez mit sem változtatott a hatalom döntésén: megépül az óriási kínai akkumulátor gyár, amelynek a vízellátása fenyegetheti a második legnagyobb magyar város vízkészletét is.

Az Orbán kormány szándéka találkozik az elektromos autózásra áttérő német gyárak és kínai akkumulátor üzemek elképzeléseivel, amelyek szerint az Európai Unión belül olcsón lehet akkumulátort előállítani hiszen a munkásoknak sem kell annyit fizetni mint Németországban, a környezeti bírság is könnyebben kifizethető. Végül pedig

a nemzeti együttműködés rendszerének emberei is jóval olcsóbbak mint a döntéshozók más uniós államokban.

Dollárbaloldal 

Van ám annak haszna, ha valakinek a többszörös kétharmad birtokában sikerül lenyúlnia a politikát, a gazdaságot, a médiát, a fékeket és ellensúlyokat, az ügyészséget, az igazságszolgáltatást, a tudományt, a művészetet, a sportot és az összes hozzáférhető közpénzt (remélem, nem maradt ki semmi).

Kishazánkban haa bárki kekeckedik a Főnökséggel, rá lehet uszítani a NAV-ot, az ÁSZ-t, az NMHH-t, a Poltpétert, na meg a Hír TV-t is, mely utóbbi ugyan intézkedni nem tud, de a befeketítést tekintve nagymenő. A fentiek közül legjobb az ÁSZ, mert nála elég a gyanú, bizonyítania semmit nem kell, és az ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs. Ennél több önkényre alkalmat adó rendszert nehéz lenne kitalálni.

Hogy mit tehet az ellenzék?

Mint az ismeretes, Pártunk és Kormányunk úgy döntött, hogy felkarolja ezt a számára ígéretes „külföldi beavatkozás a magyar választásba dollárokkal” sztorit az ellenzék további kicsinálásának céljából, és rögtön be is rendelték Windischt a Klastromba. Így kellett tenniük, mert ha 2026-ban már kilenctizeddel akarnának nyerni, nem állhat meg a kicsinálás egyetlen pillanatra sem. A kiforrott technika általában az, hogy valamilyen büntetés formájában a Főnökség elcsaklizza az ellenzéki pártoknak azt a kevés pénzét is, ami még marad a szűkös megélhetés után. Úgy hirdessenek, ha tudnak a szemetek!

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál, például Budapesten, Kormányék néha másképp csinálják, ott nem csak büntetés a pénzmegvonási ok (lásd pl. a Lánchíd hatmilliárdjának nemfizetését, mert „Nem állt helyre az eredeti állapot”), hanem a szolidaritás is hivatkozási alap, mondván, hogy a gazdag települések fizessenek a szegényeknek. A csóró államot tehát, a gazdag Budapest segítse ki.

Budapest ugyanis gazdag. Hogy honnan tudjuk ezt?

Egyrészt Tarlóstól, aki bukása óta hetente kétszer sértődőtten emlegeti azt a kétszáz milliárdot, ami a főpolgármester váltáskor a kasszában volt, de arról sajnos nem mondott egy szót sem, hogy ez szabad felhasználású pénz, vagy a teljes összeg a szükséges és már elhatározott kiadásokra kell. Előbbi esetben a gazdagság adott, utóbbi esetben sajnos nem a gazdagságot mutatja, hanem az egyik napról a másikra élést.

Másrészt a Kormánytól tudjuk, amely már sokszor nyilatkozta, hogy a fővárosban megtermelt adó minden száz forintjából kilencvenhét forintot ugyan magához von, azaz a fővárosnak saját pénzből csak három forint marad, de mégis mennek a buszok, megújult a Lánchíd, a Blaha, sőt még a Corvin is. Van itt pénz! Sajnos az utóbbi két év újabb orbáni elvonásait tekintve az a maradék három ma már csak két forint, abból dőzsölhet meg segélyezhet Budapest. Az állam helyett. Mert az viszont szegény. Kellemetlen állapot.

Szóval az állam szegény. Hát még a FIDESZ! Az milyen szegény!

  • Sohasem telne neki 130 milliárdra, amennyiből megvehetné az MTVA-t, hogy az őt folyamatosan dicsérje, az ellenzéket meg folyamatosan szidja. Még szerencse, hogy a szegény állam az adóbevételekből össze tud kaparni évente ennyi közpénzt, és elintézte vele a közmédia fideszes pártmédiává züllesztését. Intézte, intézi, és intézni fogja, ahogy a kormányt ismerem. Little problem, hogy az elegáns húzás láttán a Nyugat nemhogy nem tapsol, de még hörög is, mert nem tetszik neki. Hát milyen mimózák, tessen mondani! Sok hülye!
  • Tovább ragozva a kérdéskört, ugyanígy nem telne szegény FIDESZ-nek a Rogán féle, főleg propagandára használt állami konglomerátum 44 milliárddal való megtámogatására sem, azon célból, hogy Rogánék plakátoljanak mindenfelé, meg Miniszterelnökúr szíves közreműködését igénybe véve konzultáljanak a néppel. Ez ugyan elvileg az államnak a polgárokkal való jobb együttműködése céljából, valamint az informálásuk érdekében történik, ám mivel a plakátokon valamint a konzultációs kérdéseket tekintve soha nem a pártok megegyezésén alapuló, hanem mindig a FIDESZ által kitalált, és az ő érdekeit szolgáló szöveg a nyerő, nyugodtan tekinthetjük ezt is közpénzből fizetett pártreklámok végtelen sorának.
  • Korábban az állam gazdagabb volt, így meg tudta venni azokat az állami vállalatokat, amelyek jelenleg az általuk forgatott közpénzből a megfelelő sajtótermékekben (NER lapok) hirdetéseket adnak fel, hogy azok anyagi gondok nélkül, azaz hűségesen tudják szolgálni a FIDESZ-t.
  • Hogy az ispánságokon és egyéb állami szerveknél is jut közpénz a fideszes pártpropagandára, az meg nem kérdés. Semmiképp.

A fentiek alapján mindent összeadva kiderül, hogy közel 200 milliárdnyi közpénz megy el a regnáló párt propagandisztikus támogatására (évente).

Ennek fényében nem egészen érthető, hogy ha az ellenzék pártjaihoz még akár érkezett is volna egyszeri 4 milliárd forint, hogy tudjanak miből kampányolni (bár a./ egyelőre nincs bizonyítva, és b./ ez ugyan külföldi, de saját pénz, azaz senkitől de főleg nem a magyaroktól lopott), az a 4 milliárd csak a töredéke annak, amit a mi adónkból a FIDESZ saját kampányára fordít.

Lehettek volna az ellenzékkel nagyvonalúbbak, ha már magukhoz azok, mert a morálisan sokkal ótvarabb, és két nagyságrenddel nagyobb hatású, közpénztolvajként való beavatkozásukat simán nézik el maguknak, ám, mint tudjuk, az úri viselkedés nem az ő sajátjuk. Semmiképp nem az.

Kispolgári középparasztokhoz nem is illene.

Divatok

A divat sokrétű valami. Jelen van az emberi lét minden szegletében, és a racionalitástól független, indok nélküli szabályokból áll. Az indokolt szabályokat másképp hívják (pl. KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól vagy 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről), azokat általában kötelező betartani, míg a divatszabályokat nem kötelező, de számolnunk kell a többi ember lenéző pillantásával, ha megszegjük őket. Természetesen nem mindegyikével, de a többséggel igen, mert, mint tudjuk, a divat az divat. Nincs mese.

A fent említett „minden szeglet” egyike a politika. Itt is vannak ötletek, elképzelések, melyeket egy rejtélyes szél felkap hirtelen, és akkor az erre hivatott szakemberek (újságírók, politológusok, valamiket elemzők, celebek, potentátok, egyéb nagy gondolkodók) átveszik, sőt terjeszteni kezdik. Magától értetődőn a média segítségével, amely a divatirányzatoknak mindig helyet ad, mégpedig szimpla megélhetési okból, tehát ha valakinek nem tetszene, akkor is nézze el neki. Valamiből ugyanis élni kell.

A magyarországi divatirányzatok természetesen helyspecifikusak, ugyanakkor élesen megkülönböztetendők a nem kevés közpénzből fizetett FIDESZ propagandától (MTVA: 130 mrd/év, Rogán féle minisztérium: 45 mrd/év, egyéb NER lapok sokmilliárdos állami hirdetései). Bár ez a propaganda (lásd háborúpárti, dollárbaloldal, nemzetáruló, gyurcsányfióka, brüsszeli áskálódók, stb.) sokkal többször hallható és olvasható, azaz sokkal divatosabbnak látszik, mint maga a nagybetűs Divat, ez nem az elfogadás és terjesztés jele, hanem a korlátlan mennyiségű pénz hatalma. Hogy az emberek végül elhiszik és belenyugszanak? Hát igen. Ebből megállapítható, hogy létezik a saját pénzünkből ránk oktrojált szemlélet is (sőt sokaknál az a meghatározó), de jelen írás tárgya más. Az erőszakmentes változat.

A politikai divat néhány példája:

  • „Ezekkel nem lehet Orbán ellen nyerni.”

Rendkívül sokan ragozzák immár évek óta az ellenzéki holdudvar oldalon. Divatozása nem a véletlen műve, mivel a ragozók azt szeretnék, hogy Orbán tűnjön el végre, de azért megvan a véleményük az ellenzékről is. Hogy miért mondják meg írják, akik ezt a divatot követik? Először is amiatt, hogy az ellenzék sem tetszik nekik, másodszor amiatt, hogy tényleg nem nyer, ami a divatkövetők értelmezése szerint mintegy igazolja, hogy rossz, ebből pedig egyenesen következik, hogy kell egy jobb.

Az irányzattal két probléma van. Az egyik az, hogy ha ezekkel nem, akkor melyikkel? Másik ugyanis nincs. Nem hogy jobb nincs, de semmilyen sem. Többen próbálták ugyan létrehozni, például az LMP, a Momentum, és még sok apró meg cseprő pártocska, igazán nem mondható, hogy a választóközönség ne tudott volna kedvére csemegézni a nagy mennyiségű kínálatból, de a helyzet mégis az, hogy ezek a pártok nem vitték sokra, új ellenzéknek így teljesen alkalmatlanok. Lehet persze még újabbakkal próbálkozni, aztán meg még azoknál is újabbakkal, de sok értelme nincs.

A másik gond, hogy az ellenzéket ledegradáló szöveg ismételgetésével sokat ártanak a tényleges, avagy létező ellenzéknek, mert arra bíztatják a bizonytalanokat, hogy „ezekre” ne szavazzon, helyette maradjon otthon, vagy üljön ki a partra és várja ő is a nagy hajót, amelyik majd az igazi ellenzéket hozza. Egyszervalamikor. Ülnek már ott régóta páran, néhány embernek még biztos van helye.

A fentiek alapján megállapítható, hogy ez a divatirányzat Orbán leváltásának esélyét a rossz irányba mozdítja el, a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak tehát nem javallt a követése. Még ha divat akkorse! – kiabáljuk páran, de sajnos nem úgy néz ki, hogy abbahagyják.

  • „Gyurcsánnyal nem lehet nyerni.”

Az előbbihez hasonló divatirány.  Arról szól, hogy a feltalálója szerint ő meglelte a vereségek okát, és ehhez sokan csatlakoznak lelkesen, mondván, úgyis rühellem a Gyurcsányt, milyen remek ötlet Orbánnal együtt őt is kiakolbólítani! Ebből következően az ilyen vélemények száma sem kevés, így a közhírré tételek száma pláne.

A legfőbb baj ennél a divatirányzatnál is az, hogy már volt ilyen. Schiffer úr például sokat ingadozott, hogy melyiket utálja jobban (mára kiderült, hogy természetesen Gyurcsányt), mindenesetre megpróbálta FIDESZ ellenzéknek lenni nélküle. Sajnos az LMP nem tudott tarolni igazán, az emberek nemhogy nem erőltették meg magukat a tömeges jelentkezéssel, de még a kezdeti lendület is apró darabokra tört. Volt aztán még Botka, aki közvetlenül az MSZP-t gyurcsánytalanította, de kiderült, hogy ezzel a párt népszerűsége nem nő, hanem csökken, így aztán elváltak útjaik. Márki-Zay is hiába próbálkozott a háttérbe szorításával, a közvéleménykutatók által mért, az előválasztáskor döntetlenre álló Összefogás ÷ FIDESZ meccset (az Összefogás akkor még Márki-Zay nélkül, de Gyurcsánnyal állt döntetlenre!) sikerült a miniszterelnök-jelöltnek a választásig nagy bukásra leküzdenie. A Momentum már csak felhőátfutás az égen, a DK tényszerűen a legerősebb ellenzéki párt.

A fentiek alapján az előbbi megállapítás itt is érvényes: ezen irányzat Orbán leváltásának esélyét szintén a rossz irányba mozdítja el, tehát a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak nem jó taktika. Mással divatozzanak!

Ennek a felszólításunknak sincs nagy hatása, pont úgy, mint az előbbinek.

  • „A Parlament nem demokratikus, az ellenzék képviselői ne vegyék föl mandátumukat, ne legitimálják a mostani kormányzatot, inkább a Parlamenten kívül politizáljanak.”

Ez a szintén nagysikerű, sokak által támogatott, azaz divatos elképzelés abból fakad, hogy a nép jó része úgy hiszi, a politikusok mind gazdag arisztokraták, akik hobbiból politizálnak, másrészt hogy az utcasarkon való ágálás nagyobb hatású, mint egy parlamenti felszólalás. A harmadik érv az szokott lenni, hogy a dacos be nem járástól majd a FIDESZ és/vagy az EU úgy megretten, hogy az ellenzék számára pozitív lépésekre kényszerül.

A problémák az irányzattal: első ránézésre látszik, hogy a politikusok közt egyetlen arisztokrata sincs. Gazdagok ugyan vannak, de kilencvennyolc százalékban a regnáló oldalon, azaz az ellenzéki pártok tagjai döntő részben abból élnek, hogy ők politikusok (vigyázat! A politizálás munka! Ne higgyen senki az ellenkezőjét hajtogatóknak), és ha az ellenzék nem járna be, a Parlament házmester ura, illetve a Parlament ura, a házmester azonnal intézkedne, így az összes renitensnek felkopna az álla. Hogy ilyen esetben a pártpénzeket sem kapnák meg a pártok, az csak természetes.

Az is kijelenthető, hogy az utcasarok tudósítókkal és kamerákkal való ellátottság szempontjából erősen elmarad a Parlamenttől, azaz jóval kevesebb emberhez jut el az mondanivaló, ha az ellenzék a kültéren szónokol, ahol a kamerák nem rájuk, hanem a két-három fős hallgatóságra vannak fókuszálva, hogy az esti tévéhíradóban legyen min gúnyolódni.

A harmadik „érv” akkora ostobaság, hogy jobb, ha azzal nem foglalkozunk.

Egyértelmű tehát, hogy ha az ellenzék hívei jót akarnak, ilyesmire nem bíztatják egyik megválasztott képviselőjüket sem.

  • Elegáns, értelmiségi kívülállás (Én? Ezekkel? Ezek bármelyikével? Ugyan, kérlek! Csak nem képzeled!).

Ez az attitűd minden választáson egyértelműen azon pártnak kedvez, amelynek több a vakhitűje, mint akár az összes többinek. Nekik elég az érzelem, a hazugság, meg a trükkös félinformáció, a magyarázatra és eligazításra váró bizonytalanok viszont a fenti értelmiségi divat okán cserben lettek hagyva, pedig mindig ők döntik el a választásokat.

A költő írta még hajdanán: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani.”, de sajnos ő már nem teheti meg, az erre képes társaság jó része meg dezertál. Persze, elegánsan, de a hatása az Orbán leváltást tekintve határozottan negatív.

  • „A másik sem lenne jobb”

A Fidesz boszorkánykonyha őrülten sikeres főzete. Emiatt tehet meg Orbán mindent és bármit, kutya baja sem lesz a népszerűségének, miközben értelmiségi tömegek csodálkoznak bamba bámulással rajta, hogy a kétségbeejtően pocsék és mégis nagyon hosszú kormányzás ellenére nem Orbán, hanem az ellenzék népszerűtlen, hiteltelen, és minden választást kétharmaddal bukik el.

A független sajtóban ugyan megírnak minden rosszat Orbánról (van belőle dögivel), viszont a hatása nulla, hiszen, mint azt a divatot ismerő nép tudja, a másik sem lenne jobb. Fel kéne őket világosítani, de sajnos annak a megírása, hogy az ellenzék miben és miért lenne jobb, derék értelmiségünknek valahogy nem megy. Lásd előző pont.

Tessék mondani, Magyarországot egyre jobban féltő „leváltópártiaknak” valami hasznos divat nincsen véletlenül?

Háborúpárti

Mint az igencsak emlékezetes, a FIDESZ a múlt év márciusában azzal emelte több, mint duplájára addig elért szavazatelőnyét, hogy azt mondta, az ellenzék háborúba sodorna minket. A „mondta” rendkívül visszafogott kifejezés annak jellemzésére, mekkora lármát csapott a banda fizetett és hívő szájmenőivel. A temetőkben nem járt ugyan körbe hangszórós kocsi, de csak kevés híja volt.

A NER érvelés egyszerű: Márki-Zay a kampány során kijelentette, küldene katonát Ukrajnába, egyértelmű hát, hogy fiainkat vágóhídra szánja, az országot meg belesodorná a háborúba. Azt a propaganda gondosan kihagyta, hogy a jelölt feltételt szabott: ha a NATO kéri tőle, akkor! Nem pedig csak úgy.

Kétségtelen, hogy ha a NATO katonák küldését kéri, azt jelenti, a NATO hadban áll.

Ilyen esetben mindegy, ki a miniszterelnök, mindenképpen küldené a katonákat (Orbán éppúgy, mint Márki-Zay), különben országostul rögtön kirúgnák a szervezetből szerződésszegés miatt.

Azt pedig még Orbán is tudja, sok jó abból nem sülne ki, ha nem egy NATO és EU tag ország képviselőjeként utazna Moszkvába gázártárgyalásra, hanem mint pimf miniszterelnök, ugyanis az orosz stílus eléggé kellemetlen. Csak addig vagyunk fontosak nekik, amíg NATO és EU tagként belső zavart keltve segítjük őket, anélkül Orbán csak egy Lukasenka light, vagy tán még annyi sem, mert Putyinék nem tudnak használni minket semmire. Nem is beszélünk oroszul.

Nagy szerencséje miniszterelnökúrnak, hogy a NATO nem állt hadban, és ma sem áll, így bátran harsoghatta hónapszám, ő aztán nem küld katonát! Nem is kérte tőle senki. A többi látszatintézkedését, például hogy

„hazánkon át nem szállíthatnak fegyvert Ukrajnának”,

inkább hagyjuk.

A jól megkomponált hazugság úgy ment át a köztudatba, ahogy magától értetődőn zöld a fű és kék az ég. A NER sajtó teljes erővel terjesztette (MTVA inkluzíve, ahol évi 130 milliárdért nyomatják), a függetlenek viszont eltartott kisujjal figyelték, ahogy Márki-Zay rohangál mindenfelé, és kétségbeesetten kiáltozza, de hát ő nem is! Függetlenék nem cáfoltak semmit, legfeljebb ismertették az eseményeket, hogy ha valakihez nem jutott volna el információként az ellenzék vérgőzös mivolta, az is értesüljön róla (kösz). A nép közben fejcsóválva nézte, ahogy Márki-Zay „tagadni próbálja a nyilvánvalót”. Nem is hittek neki, hiszen „katonákat küldene!”.

A választás eredménye ettől kezdve egyértelmű volt.

Jellemző miniszterelnökúrra, hogyha valamiben egyszer megkapaszkodott, sokáig képes lógni rajta. Ma is ott buzgólkodik a békén, hiába akarják sötét erők háborúba kényszeríteni. Hogy kik azok a sötét erők, egyelőre rejtély, hacsak az ukránok morgását (dühét) nem tekintjük annak, akik azt szeretnék, hogy Magyarország szavakban is támogassa őket. A morgás értehető, mivel Oroszország minden keze ügyébe került hadigéppel támad, és olyankor nincs érzéke a célpontként használtaknak sem a finom pávatánchoz, sem az orbáni kettősbeszédhez („igen, az oroszok, de az ukránok is ám, igen, mindet megszavaztam, de azt javaslom, mindet töröljük el, igen, a Nyugat nincs háborúban Oroszországgal, de azért mégis”, és így tovább, és így tovább). Az ukránok ehelyett elvárják a mellettük történő konkrét és egyértelmű kiállást. A magyar kormánytól is.

Azt ugyan várhatják. Olyan úgyse lesz.

A világ demokratikus része szintén békét szeretne, de nem mindenáron. Aki ezt követeli, az belenyugszik, hogy Oroszország az elrabolt területeket megtarthassa, és ezzel megadja az esélyt a jövő minden agresszorának, hogy elindítsa csapatait, mivel azok úgy gondolhatják, a demokratikus országok a területrablást nem fogják megakadályozni. Oroszország már bemutatta annak példáját, hogyha úgy látja, nincs ellenállás (amint a Krím annektálásakor úgy is látta), tovább fog lépni, például Donyeck és Luhanszk annektálása érdekében, mert arra következtet, gond nélkül teheti. És ha azokat is megszerezte, az ismételt továbblépés magától értetődő, ahogy néhányan az orosz vezetésből beszéltek erről párszor.

Az agresszori mohóságot illetően: mikor Chamberlain a Hitlerrel való tárgyalás után kijelentette, hogy Csehszlovákia feldarabolása és a Szudétavidék Németországnak való átengedése árán meghozta a békét, Churchill azt mondta neki a Parlamentben:

„Ön választhatott a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta, és meg fogja kapni a háborút.”

Igaza lett. Ezért nagy hiba az azonnali béke követelése, mert az Oroszország jelenlegi területnyereségét fagyasztaná be, mégpedig anélkül, hogy garanciát kapna a világ arra, az agresszor nem folytatja gyilkos terjeszkedését. Siker esetén ugyanis folytatni szokta, mint az köztudott. Az ellenzék is a fenti elvet vallja, mert józan ítélőképesség esetén mást nem is tehet.

Orbánt viszont a ráció nem nagyon zavarja, ő aztán rendíthetetlen békepárti tűzön-vízen át.

Mint derék népének elmondotta volt, „…ütnek, vernek, rúgnak, harapnak, minden eszközt bevetnek, hogy belerángassanak minket a háborúba.” Minden eszköz alatt nyilván a demokrácia hiánya meg az alapítványok közbeszerzés mentessége (= közpénzkiáramoltató képesség) miatt visszatartott EU pénzeket érti. Az eljárásokat, noha az EU már számtalanszor megindokolta, fura módon nem tartja jogosnak, viszont ha figyelünk rá, világos lesz a kép:

Mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk hazánkat az európai hullámverésben”.

Aha. Hát, ha csak úgy nem…

A primitív, követhető észjárású Németország Orbán szerint már belesodródott a háborúba, de sokak meglepetésére pont úgy néz ki, mint aki nem sodródott bele. Mi is pont úgy nézünk ki, ám ez nem a német típusú vakvéletlennek, hanem kizárólag miniszterelnökúrnak köszönhető, mert ő, míg ott lesz a vártán, nem enged a sodródásnak semmiképp!

Azért ez bátor dolog.

Ennyire hülyének nézni minket…

MIBEN TÉVED SÚLYOSAN FODOR GÁBOR

Fodor Gábor felháborította a Klubrádió hallgatóit. Azt javasolta ugyanis az Indexen megjelent több írásában, hogy az ellenzék a kormánnyal együtt álljon ki Brüsszelben azért, hogy a Bizottság ne tartsa vissza, hanem folyósítsa az országnak a támogatásokat.

Tegye félre a kormánnyal szembeni kifogásait, mert ez nemzeti ügy, az ország súlyos gazdasági helyzetében elengedhetetlenül szükség van ezekre a juttatásokra. Bolgár Györgynek azt is elmondta, hogy szerinte az ellenzék azt kérhetné cserében a kormánytól, hogy kétharmados ügyekben se döntsön ellenzéki egyetértés nélkül. Arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltáskor is konszenzusra tudott jutni az ellenzék az egykori kommunistákkal, félretéve azt, hogy milyen súlyos bűnöket követtek el korábban.

Ne gondoljuk, hogy amit Fodor fölvet, az feltétlenül badarság. Tudnunk kell: Orbánnak, a Fidesznek sok százezres, sőt milliós támogatottsága van a magyar társadalomban, feltétlen bizalmat élvez abban a választói körben. Igaz, hogy nagy mértékben megkönnyítené az ország súlyos gondjainak megoldását, ha egyes stratégiai kérdésekben konszenzus alakulhatna ki kormány és ellenzéke között. Magam is azt gondolom, hogy eljön még az az idő, amikor lesznek tárgyalások a Fidesz és az ellenzék között ahhoz hasonlóan, ahogy 1989-ben az MSZMP és az ellenzék között voltak.

Ez akkor is így van, ha Fodor írásaiban és nyilatkozatban alaptalanul állítja, hogy Magyarországon ma demokrácia van, és arra hivatkozik, hogy ha az önkormányzati választásokon egyes helyeken, így Budapesten is le lehetett győzni a Fideszt, nem zárható ki, hogy ez országgyűlési választáson is lehetséges.

Ez szerintem hibás helyzetértékelés, hiszen a Fidesznek megvannak az eszközei arra, hogy mindenképpen megtartsa az országos főhatalmat, és él is ezekkel az eszközökkel.

Márpedig a főhatalom birtokában felszámolta a modern demokrácia legfontosabb intézményeit, a hatalommegosztást, az alapvető szabadságjogokat. A demokrácia helyreállítása azonban nem képzelhető el anélkül, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy 1989-ben az új magyar demokrácia megteremtéséhez szükség volt az akkori kormány és ellenzéke közötti megegyezésre, ismét megegyezzen egymással Orbán és az ellenzék.

Ugyanakkor Fodor súlyosan téved, amikor azt gondolja, hogy eljött, itt van a megegyezés ideje.

Hogy miért, annak megértésében sokat segít, hogy maga Fodor a rendszerváltás időszakának megegyezését állítja elénk példaként. Vajon miért volt akkor lehetséges az ilyen megegyezés, mégpedig nemcsak nálunk, Magyarországon, de már előttünk Lengyelországban is, és azt követően Csehszlovákiában, az NDK-ban és Bulgáriában is. Mi volt azonban az előfeltétele ezeknek a megegyezéseknek, illetve a megegyezéshez vezető kerekasztal-tárgyalásoknak? Elsőként Lengyelországban vált világossá, hogy a kommunista hatalom alapjaiban megingott. A lengyel kommunista hatalom 1981-ben a szükségállapot bevezetésével, a Szolidaritás elleni represszióval próbálta utoljára konszolidálni magát, de az évtized második felére egyértelműen kiderült, hogy a próbálkozás kudarcot vallott. Gorbacsov közölte a lengyel kommunistákkal: szovjet segítségre a társadalmi ellenállással szemben nem számíthatnak. Ugyanezt közölte 1989 őszén az NDK vezetőivel is, és ebből a többi szocialista ország vezetői is levonhatták a következtetést: a Brezsnyev-doktrína halott. Így vált az egész KGST-térséget sújtó gazdasági válság az egyes országokban politikai válsággá. Ezért kényszerültek tárgyalni az ellenzékkel a kommunista vezetők előbb Lengyelországban, majd a többi országban, így Magyarországon is.

Ma gyökeresen más a magyarországi helyzet. Fodor az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozik, és az ország valóban nehéz gazdasági helyzetben van.

Szó sincs azonban arról, hogy a gazdasági nehézségek átmennének politikai válságba.

Éppen ellenkezőleg, az orbáni hatalom stabilabb, mint korábban bármikor. Azért is, mert nincs komolyan számba vehető ellenzéke, de nemcsak azért.

A Szovjetunión és Jugoszlávián kívüli kommunista rendszerek stabilitása a szovjet „ernyőre” épült. Emlékezetes: az MSZMP vezetői a hetvenes-nyolcvanas években mindig elmondták, hogy amiről nem lehet vitatkozni, az a Szovjetunióhoz való viszony és a párt vezető szerepe. Amikor a szovjet „ernyő” a nyolcvanas évek második felében bezárult, a stabilitásnak vége lett. Orbán önkényuralma ezzel szemben nem külső védőernyőnek köszönheti a stabilitását, hanem a választásokon újra meg újra megszerzett megerősítésnek, melyet két választás között is alátámasztanak a közvéleménykutatások. Amíg ez fennáll, addig a gazdasági helyzettől függetlenül a rendszer nem inog meg. Akkor viszont a rendszer urait semmi sem kényszeríti arra, hogy bármilyen engedményt tegyenek az ellenzéknek. A Fidesz nem azt akarja, hogy az ellenzék támogassa Brüsszelben, hanem azt, hogy ne támogassa, és ezért folyamatosan támadhassa. És

az ellenzéknek sincs miért megegyezést keresni az Orbán-kormánnyal.

Ma ez a helyzet. Ezért súlyos tévedés, amit Fodor ír, illetve mond.

Az ellenzék, elsősorban az SZDSZ és az akkori Fidesz álláspontja 1989-ben az volt, hogy az MSZMP-vel csak a békés átmenet szabályairól: az alkotmánytól, a választási, a gyülekezési, az egyesülési és a párttörvényről szabad tárgyalni és megegyezni. Ezért is szakadtak meg a gazdasági átalakulásról kezdett tárgyalások. Azokról majd a demokratikusan megválasztott új parlamentnek illetve kormánynak kell döntenie, mondták, és igazuk volt. Fodor javaslata ezzel az akkori álláspontunkkal fordul szembe: nem a demokrácia helyreállításának szabályairól, hanem egy külpolitikai és gazdaságpolitikai kérdésről szeretne egyetértést a kormánnyal. Ma ilyen megegyezés nem tud létrejönni.

Én Fodorral szemben nem gondolom, hogy demokrácia lenne Magyarországon, szerintem önkényuralom van. Ilyen helyzetben az ellenzéknek az a dolga, hogy ezt követői számára világossá, egyértelművé tegye, hiszen csak így mozgósíthatja őket arra, hogy részt vegyenek az önkényuralom megdöntésében.

UJHELYI NEM VÁLASZOL

Ujhelyi István többszörösen díjazott európi parlamenti képviselő volt ma az ATV Start című adásának vendége, ezúttal nem Brüsszelből, Skype-on, hanem a legsúlyosabb, negyedórás adásrészben, a Szigorlatban.

Ilyenkor egy vendég újságíró is csatlakozik a két műsorvezetőhöz, ezúttal a Fidesz-média jeles képviselője, Kacsóh Dániel a Mandinertől, aki rendszeresen feltűnik az ATV-ben. Első kérdésként (amely a Szigorlatban mindig a vendégnek jut) azt kérdezte Ujhelyitől, hogy vajon meg fogja-e szavazni az Európai Parlamentben azt az öt pártcsalád által benyújtott javaslatot, amely szerint Magyarország – pontosabban a mai magyar kormány – nem alkalmas arra, hogy 2024 második félévében ellássa az Európai Tanács soros elnökségét. Válasz helyett Ujhelyi másról kezdett el beszélni, és a kérdésre az adás végéig nem válaszolt.

A Fidesz-média jeles képviselője később azt is megkérdezte az adásban, hogy vajon egyetért-e a Bizottság költségvetéssel kapcsolatos jelentésében foglalt javaslattal, hogy a magyar kormány szüntesse meg a rezsitámogatást.

Ujhelyi pontosította a dolgot, szerinte Bizottság javaslata csak annyit mond, hogy tegyék a támogatást rászorultsági alapúvá,

de az egyenes válasz, vagyis, hogy egyetért-e a Bizottság javaslatával, ezúttal is elmaradt.

Kacsóh – ismétlem – a Fidesz-média embereként provokálja az MSZP által az európai parlamentbe juttatott baloldali EP-képviselőt. Ki akar mondatni vele valamit, ami a Fidesz híveit megerősítené abban, hogy a baloldali képviselők nem a magyar érdekeket, hanem a nemzetközi baloldal törekvéseit képviselik az EP-ben. A dolgát végzi, amiért a fizetését kapja. Miért nem tudja Ujhelyi azt válaszolni, hogy igen, meg fogja szavazni az öt pártcsalád javaslatát, mert maga sem tartja méltónak az Orbán-kormányt arra, hogy soros elnök legyen? Miért nem tudja Ujhelyi azt válaszolni, hogy igen, egyetért a rezsitámogatás rászorultsági alapú átalakításával? Miért fél egyenes választ adni a feltett kérdésre?

„Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”

– írta József Attila.

Ujhelyi azért megpróbálja, hátha neki sikerül. Nem áll egyedül vele az ellenzéki politikusok között.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK