Azért most nem ártana az ellenzék szakértői vagy „beszélő fejei” közül valakinek arról is szólnia, hogy mit jelent a putyini politikában az ortodoxia, a rettenetesen megerősödött pravoszláv háttér. Vajon miért hivatkozik rendszeresen Putyin az orosz ortodox egyházra, s hatalomra jutását követően, 2000 után, a kommunista-ateista birodalom romjain miért építette fel újra az orosz ortodoxiát mint masszív politikai-geopolitikai tényezőt. S mindezzel párhuzamosan miért és hogyan lett az egykori KGB-s tisztből a hagyományos pravoszláv erkölcsök legnagyobb védelmezője, a homoszexualitás elleni harc marsallja, a válás büntetője, a hagyományos családmodell harcias támogatója.
Jó lenne, ha a hazai vallási szakértők és valláspolitikusok – kivált ebben a helyzetben, s nem mellesleg egy hónappal a választás előtt – rezonálnának végre a fenti kérdésekre is, s nem csak az egyházak leendő támogatásáról fejtenék ki sosem hallott és parádésan újszerű gondolataikat.
Üdvös lenne épp most rámutatni arra, hogy a tradicionális, ám a Szovjetunió szétesésével megrendült, majd Putyinnal újra megerősödő orosz nacionalizmus és birodalmi tudat milyen támaszt talál az orosz ortodox egyházban, s miként instrumentalizálja Putyin a pravoszláv egyházat.
Mert a Nyugat, amiként a XIX. századi szlavofilek szemében, ma is a dekadencia, a romlottság, a primitivizmus, az erkölcstelenség bűnös helye, az, amely letért a krisztusi útról. A kereszténységét megtagadó világgal szemben Oroszország üdvtörténeti kötelezettsége „harmadik Rómaként” (negyedik Róma már nem lesz!) visszavezetni a bűnös és elfajzott világot Krisztus igaz útjára, amelyről a Nyugat, a római katolicizmus, s nyomában minden más vallási elfajzottság és rút eretnekség végzetesen letért: az Orosz Anyácskának transzcendens feladata, célja, hivatása és küldetése van, amelynek megvalósításához minden világi eszköz megengedett és támogatott, hiszen a transzcendens cél felülír minden e világit.
Putyin rendszeresen ott virít Kirill orosz pátriárka társaságában, s ismert az az önmagáról kiadatott naptár, amelyben a mezítelen mellkasú vagy épp egy jeges tó vízébe merülő, célba lövő, jégkorongozó, lovagló és bicikliző, vadászó és halászó, leopárdkölyköt és bolgár juhászkutyát ölelgető, a férfiasságtól duzzadó és a lágy érzelmektől elolvadó Putyin mellett a liturgikus ünnepségek is helyet kapnak: mindez „visszafogottan” drasztikus jelzése a putyini kozmikus év szakrális és szekuláris teljességének.
A putyini kereszténység pont olyan „őszinte” és „tiszta”, amilyen a fideszes kereszténység:
puszta eszköz a legaljasabb és leggaládabb politikai célok igazolására és keresztülvitelére. Putyin a Krím bevételekor is jellemző módon a távoli múltba imaginált ködös ősi hagyományokra és vallási gyökerekre hivatkozott: „A Krímben minden a közös történelmünket és büszkeségünket zengi. Itt található az ősi Kherszonészosz, ahol I. Vlagyimir nagyfejedelem megkeresztelkedett. Az ortodoxia felvételének spirituális hőstette meghatározta az Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország népeit egységbe forrasztó kultúra, civilizáció és emberi értékek általános alapját.”
Az orosz ortodox egyház Putyin politikájának szolgálólánya. Noha 1686 óta az ukrán és az ortodox egyház a Moszkvai Patriarchátus fennhatósága alá tartozott, ám 2018. októberében az ukrajnai ortodox egyház státuszáról folytatott vita következtében az orosz ortodox egyház megszakította kapcsolatait a konstantinápolyi patriarkátussal: a döntést kiváltó ok az volt, hogy a konstantinápolyi patriarkátus elismerte az ukrán ortodox egyház autókefáliáját (autokefalosz = „saját fejű”, vagyis önálló – tudniillik az ortodox kereszténység nem fogadja el a közös Tanítóhivatalt, élén a pápával). A szétválás a maga szimbolikájában tovább erősítette Ukrajna valóságos és spirituális leválásának tényét Oroszországról.
Az orosz ortodoxiát felhasználó geopolitikai ideológia üzenete egyértelmű: a vallási köntösbe burkolt politikai szándék, annak vallási-transzcendens irányultsága miatt nem időhöz kötött, hanem örök, s Oroszország mindenkori uralkodójának kötelessége, hogy a szent cél beteljesedéséig vegye fel a harcot a bűnös világgal.
A béke csak látszólagos, taktikai csupán, s legfeljebb újabb erőgyűjtésre szolgál. (Ilyen erőgyűjtés volt az, amikor a Nyugat kitörő lelkesedéssel köszöntötte Putyin cárt az elnöki trónon, benne látva a keleti demokrácia messiását. Ám míg a művelt világ vezetői tolongtak, hogy hódolatukat fejezzék ki Putyin cár előtt, minden galádságot elnézve neki, közben a ravasz KGB-s tiszt a régi rutinnal kihasználta a kedvező szélcsendet, hogy a legnagyobb titoktartás közepette kifejlessze és létrehozza a kiberháború teljes arzenálját, amelyben Oroszország ma az egyik legerősebb nagyhatalom.
Nincs új a nap alatt: a Fidesz is direkt politikai célokra használja a financiálisan teljesen kiszolgáltatott és ezért sok mindenre kapható egyházakat, csakhogy mindez emitt piti játékszer ahhoz képest, ami amott, Oroszországban történik.
Gábor György
