Előző jegyzetem írásakor még csak azt tudtam, amit Gulyás miniszter közölt csütörtöki sajtótájékoztatóján, vagyis hogy országgyűlési határozattal készülnek megerősíteni Orbán pozícióját az állam- és kormányfők tanácskozására, ahol az EU segélycsomagjáról fognak tárgyalni majd dönteni.
Annyit tudtam, hogy Orbán harcba indul, nagy csatára készül, és ezért mozgósítja maga mellett a „százharminchárom bátor embert”. Közben felkerült az Országgyűlés honlapjára a H/11282. számú országgyűlési határozati javaslat szövege is, melyet a két kormánypárti frakcióvezető jegyez, és amely súlyosabb feltételekhez köti a csomag magyar részről történő jóváhagyását, mint gondoltam, és sokan mások is gondolhatták.
Öt feltételt jelöltek meg, melyek közül háromnak van politikai jelentősége: ne kössék az EU-pénzeket semmiféle jogállamisági feltételhez, zárják le a hetes cikkely szerinti eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, szüntesse meg az EU a „politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek” támogatását uniós pénzből. A további két feltétel („az azonos helyzetben lévő tagállamoknak azonos elbánásban kell részesülniük” illetve „a gazdagabb tagállamok polgárai ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai”) uniós gazdaságpolitikai vitákat érintenek, s azokról akár még lehet is vitatkozni.
Az első három feltétel elfogadása az Unió önfeladását, az unió közös normáinak hatályon kívül helyezését jelentené, s ezeket sem a soros elnök szerepét betöltő Merkel kancellár nem fogadhatja, sem Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke.
Ezt Orbán is pontosan tudja.
Nekem úgy tűnik, hogy a fő kérdés az: kit tud Orbán ebben a konfliktusban maga mellé állítani. Ha maga mellett tudja a visegrádi négyeket és az immár az ő szövetségese, Janez Jansa miniszterelnök által vezetett Szlovéniát, az már olyan blokkoló kisebbség lehet, amellyel a brüsszeli vezetők alkura kényszerülhetnek. Egy szóvivői nyilatkozatból tudni lehet, hogy az Orbán-kormány erre a négy szövetségesre számít.
Csakhogy a felsorolt feltételek az Orbán-kormányon kívül csak a lengyel kormány számára fontosak, s a három kritikus feltételből annak is legfeljebb kettő.
Ha nem teljesítik feltételeit, Orbán nehezen léphet vissza a vétótól. Az viszont nem elképzelhető, hogy teljesítsék azokat.
Kézenfekvő a feltételezés, hogy Orbán ezzel a maga által gerjesztett konfliktussal kenyértörése viszi a Brüsszellel tíz éve folyó vitát. Az EU elhagyását készíti elő, s azt próbálgatja, hogy vajon hogyan reagál erre a konfliktusra saját tábora, hogyan az ellenzék különböző pártjai, hogyan a közvélemény különböző szegmensei, és hogyan reagál a nemzetközi környezet.
A konfliktus váratlan, de nem meglepő.
Valójában előbb-utóbb el kellett ide jutni: Orbán és pártja más világot, a múlt század harmincas éveinek világát, az egymással szemben álló európai nacionalizmusok világát képviseli. Azt a világot, amelynek meghaladására előbb az ENSZ, majd az Európai Unió létrejött. Orbán saját bevallása szerint nem az európai fővárosokban, hanem a keleti despota rendszerben érzi magát otthon.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket, mindenekelőtt a hétfői és keddi parlamenti ülést.
Várjuk, hogyan lépnek fel az ügyben az egyes ellenzéki pártok, és mozgósítják-e támogatóikat Magyarország EU-tagsága védelmében.
