Kezdőlap Címkék FBI

Címke: FBI

Ez volna az „atombomba” indítógombja?

Hosszú hónapok óta hallani hol nyíltan, hol utalásokban arról, hogy a választások előtt napvilágra kerül majd egy igazi – korrupciós/pénzmosásos – ügy. Nos, a Magyar Nemzet ma kihozott sztorija ebben a megközelítésben is több, mint érdekes. A szóban forgó összeg egyébként éppen megegyezik a Kósa-ügyben szereplővel.

Gyémánttá vált „alkotmányos költség”, magyar védett tanú Amerikában” – címmel közölt egy írást a lap amerikai forrásokból szerzett értesülésekre hivatkozva. Mint a lap írja: egy magyar férfi az FBI tanúvédelmi programjában kapott papírokkal él az Egyesült Államokban, és azért kíváncsiak rá az amerikai hatóságok, mert gyanújuk szerint ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években három-négy milliárd euró, vagyis ezerháromszázmilliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikaiak gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.

Mint ismeretes, a KÓsa-ügyben éppen ekkorra összeg szerepel.

Az FBI gyanúja szerint az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel.

A tranzakció készpénzben történt, alkalmanként néhány millió eurós összegben, hogy aztán a futárok (ilyen volt az Amerikában védett férfi is) gyémántban vagy az arab világ párhuzamos bankrendszerén, az úgynevezett havalán keresztül vigyék külföldre, jellemzően közel-keleti vagy szingapúri számlákra.

Virágcsokor Putyinnak

0

Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tevékenységéről készült és az FBI-t az elnökkel szembeni elfogultsággal vádoló, eddig titkos republikánus feljegyzés nyilvánosságra hozatalát.

A dokumentum eddig titkosított információkat tartalmaz az FBI feltételezett túlkapásairól, azt vélelmezve, hogy az FBI hatáskörét túllépve hatáskörét a 2016-os elnökválasztási kampány idején, majd ezt követően is jogtalanul lehallgatta Trump kampánycsapatát és Trumppal szembeni elfogult nyomozást folytatott az elnökválasztási folyamatba történt vélt orosz beavatkozás ügyében.

A négyoldalas feljegyzést a Devin Nunes kaliforniai republikánus képviselő vezette képviselőházi hírszerzési bizottság állította össze, és a bizottság jóváhagyása után a Fehér Ház kezében volt a döntés, hogy nyilvánosságra hozzák-e. Az igazságügyi minisztérium, az FBI és demokrata párti politikusok ezt hevesen ellenezték, arra hivatkozva, hogy a feljegyzés lényeges adatokat nem tartalmaz, félrevezeti az amerikai közvéleményt és veszélybe sodorja az amerikai nemzet biztonságát is, célja pedig az igazságügyi tárca miniszterhelyettese, Rod Rosenstein lejáratása és végső soron az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokat folytató különleges bizottság vezetője, Robert Mueller ellehetetlenítése.

Trump döntését nem csak demokraták, hanem az egyik legtekintélyesebb republikánus, John McCain is elítélte:

„Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium elleni legutóbbi támadás nem szolgálja az amerikaik érdekeit – egyik pártét sem, az elnökét sem. Csak Putyinét.”

Nancy Pelosi demokrata párti képviselő hasonlóképpen reagált és azt írta: ez a lépés aláássa nemzetbiztonságunkat és virágcsokrot nyújt Putyinnak.

120 perc – 2018. január 30. 08:00

0

Baleset Budapesten

Busz és kisteherautó ütközött össze Pesterzsébeten, többen megsérültek. A baleset a Szent Imre herceg és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében történt. MTI

Lemond az FBI helyettes igazgatója

A The Wall Street Journal információi szerint Andrew McCabe igazgatóhelyettes a munkatársaival közölte hétfőn, hogy keddtől már nem dolgozik. James Comey volt FBI-igazgató tavaly májusi elmozdítása után átmeneti ideig ő vezette a hivatalt. MTI

Orosz vadászgép esete az amerikai felderítőgéppel

Egy orosz Szu-27-es vadászgép „nem biztonságos távolságban” közelítette meg hétfőn az amerikai haditengerészet EP-3E Aries II típusú felderítő gépét a Fekete-tenger felett. MTI

Kínai vakondok ügyködött a CIA-ban?

0

New Yorkban a Kennedy repülőtéren letartóztattak egy korábbi CIA ügynököt. Azzal gyanúsítják, hogy a kínaiaknak dolgozott és lebuktatott több tucat CIA informátort Kínában.

Az amerikai hírszerzés pekingi irodáját 2012-ben alapjaiban rengette meg egy botrány, melynek következtében kínai kapcsolataik jórészét elveszítették. A kínaiak túlságosan is sokat tudtak arról, hogy mit is csinál a CIA Pekingben és Kína más részein.

Az FBI kezdetben nem tudta, hogy vajon a kínaiak hekkerek révén hatoltak-e be a CIA rendszerébe vagy pedig dolgozott ott egy vakondok. A vizsgálat most ért véget. Ezért tartóztatták le Jerry Shun Ching Lee-t a Kennedy repülőtéren, New Yorkban.

A kínai származású férfi amerikai állampolgár lett, miután szolgált az USA hadseregében. 1994-ben lépett be a CIA-ba, ahol fokozatosan emelkedett a ranglétrán. 2007-ben kilépett, mert úgy érezte : feljebb már nem juthat. Az amerikai kémelhárítás gyanúja az, hogy ekkor kereste meg őt a kínai titkosszolgálat, és az egykori CIA ügynök vállalta az együttműködést. De az is lehet, hogy már a kínaiak megbízásából lépett be az amerikai hadseregbe és utána a CIA-ba. A kínaiak híresek arról, hogy szeretnek hosszútávon gondolkodni. Alaposan felépítenek egy karriert a titkosszolgálatban, amely Kínában közvetlenül az első számú vezető – jelenleg Hszi Csinping elnök – irányítása alatt áll.

Szervkereskedelem a hullaházban: nyomoz az FBI

0

Egy fej 500 dollár, egy térd 250 dollár, egy láb 125 dollár. Ez egy hivatalos árlista, amelyet egy amerikai vállalkozás tett közzé az interneten.

A Colorado államban működő cég, a Sunset Mesa Funeral Directors és a vele egy székhelyen működő Donor Services a hullaházba érkezett holttestek szerveivel üzletelt. Ez az államban nem tilos, de pusztán üzleti célból nem is engedélyezett. Vagyis csak tudományos vagy oktatási célból lehet értékesíteni olyan holttestek szerveit, melyek esetében a rokonság ehhez hozzájárult. Az pedig

etikai kérdéseket is felvet,

ha ugyanaz a cég hamvaszt, temetőt üzemeltet és szervekkel kereskedik.

A cég ugyanis mindezt megteszi. Ez még nem feltétlenül sért törvényt, arról viszont már az FBI is érdeklődik, hogy mi történik a holttestekkel a hamvasztás előtt. Több alkalmazottat ki is hallgattak. Ők pedig azt mesélték, hogy a főnök édesanyja különleges bizniszt talált ki:

a holttestek aranyfogaira specializálta magát.

Egész gyűjteménye volt, amellyel dicsekedett is, aztán persze eladta az aranyat.

A Reuters újságírói számoltak be először az ügyről, ezután kezdett nyomozni az FBI. Ők a Donor Services ügyei vizsgálják, a másik cég, a Sunset Mesa ügyében pedig Colorado állam vizsgálódik.

Ez volt ma – 2018. január 3.

0

Az FBI is beszállt egy magyar korrupciós ügy kivizsgálásába; A NATO szerint a kormány ismét félrebeszél, de ők továbbra is ragaszkodnak a militarizációhoz; Orbán és Morawiecki Budapesten a migránsügyről és a visegrádiakról beszéltek; Trump a palesztinoknak: nem kaptok pénzt, ha nem tárgyaltok Izraellel!; újabb halálos áldozata van a szerbiai kanyarójárványnak.

A politikai gengszterek kora – a magyar korrupciós színtér

Az FBI is beszállt a Microsoft magyarországi érdekeltségét érintő korrupciós ügy továbbra is folyamatban lévő nyomozásába – derül ki egyebek között abból az írásból, amelyet most tett közzé a Frontiers of Freedom jobbközép értékeket követő amerikai intézet. Szerzője a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó, magyar származású alelnöke, dr. Radványi K. Miklós, aki az Orbán Viktorhoz intézett december eleji nyílt levele után most a magyarországi korrupcióval foglalkozik, azt négy konkrét példán keresztül mutatva be. „Semmi nem veszélyezteti egy nemzet politikai életét annyira, mint a korrupt és aljas politikusok. Orbán Viktor világában a cél – nevezetesen saját maga és családja meggazdagodása – igazolja az eszközt – azaz a rendőrállam kiépítését és a lakosság elszegényítését” – állítja.

„A soron következő választások eredményétől függetlenül Magyarországnak előbb vagy utóbb szembesülnie kell a korrupció halálos politikai mételyével. Ellenkező esetben az ország és lakosai soha nem tapasztalhatják meg az igazi szabadságot, igazságosságot, jólétet és társadalmi harmóniát” – figyelmeztet legújabb elemzésében dr. Radványi K. Miklós. Ahogy azt a Független Hírügynökségnek december elején adott interjújában ( már jelezte, ezúttal a magyarországi korrupcióval foglalkozik a  Frontiers of Freedom honlapján megjelent írásában.

A NATO szerint a kormány ismét félrebeszél, de ők továbbra is ragaszkodnak a militarizációhoz

A NATO felől cáfolták azt téves kormányzati információt, miszerint az úgynevezett Honvédelmi Intézkedési Terv a „NATO-kötelezettség” része ellene. Ennek ellenére az Emmi továbbra is kitart amellett, hogy ezt a militarizálást Budapestnek mindenképp végre kell hajtania.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke közleményben tudatta, hogy szerinte semmilyen terrorfenyegetettség nem indokolja azt, hogy iskolaigazgatóknak és óvodavezetőknek testületileg Honvédelmi Intézkedési Terveket kelljen írniuk a gyermekek tanítása helyett. Ugyanúgy ez az elképzelés a gyűlöletkeltő „kommunikációs kampány” része, és militarizálja a magyar gyerekeket.

Visegrád és migránsügy – erről beszélt Orbán és Morawiecki

Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök miután megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, sajtótájékoztatón azt mondta: a visegrádi országok fontos részei az uniónak, hozzájárulnak gazdasági növekedéséhez és stabilitásához.

A közép-európai gazdasági modellek működnek, a térség országai stabilizáló szerepet játszanak az Európai Unióban, ezért ennek megfelelő súllyal szeretnének beleszólni az unió ügyeibe – mondta Orbán Viktor ugyanazon a sajtóértekezleten.

A magyar miniszterelnök közölte: míg térségünk országainak gazdaságai működnek, az unió bevándorláspolitikája látványos kudarcot vallott.

Trump a palesztinoknak: nem kaptok pénzt, ha nem tárgyaltok Izraellel!

„Miért adunk nekik milliókat, ha nem hajlandóak folytatni a béketárgyalásokat?!”- tette fel a költői kérdést Twitteren az Egyesült Államok elnöke.

A palesztinok szerint az USA immár nem közvetít köztük és Izrael között, hiszen Jeruzsálem kérdésében egyértelműen a zsidó állam mögé állt. Amerika viszont Irán ellenes egységfrontot szeretne létrehozni a Közel-Keleten a szunnita arab államok és Izrael részvételével. Irán – Trump döntésére válaszul – a palesztinok fővárosának ismerte el Jeruzsálemet.

Újabb halálos áldozata van a szerbiai kanyarójárványnak

Egy kétéves niši kisgyermek halt bele a kanyaró szövődményeibe. Az elmúlt tíz napban ő a második áldozat Szerbiában. December végén egy harmincéves belgrádi fiatalember esett áldozatul a kanyaró okozta szövődményeknek. Az orvosok szerint Vajdaságban nincs ok az aggodalomra, és ez elsősorban a jó oltottsági aránynak köszönhető, ami Vajdaságban átlagosan 90, Szabadkán pedig mintegy 95 százalékos.

Egy FBI-ügynök szerint Trump egy idióta

0

Az ügynök még egy jelzőt is használt Trumpra. Kitették a vizsgálóbizottságból.

„Istenem, mi történt ezzel az országgal? Lehet, hogy ez a kib***ott idióta lesz az USA elnöke?

Dehát nem képes egyetlen kérdésre sem értelmes választ adni!”

– írta az ügynök. A választás napján pedig így írt: „ez k**vára ijesztő, lehet, hogy ez a gyűlöletes ember lesz az USA elnöke?”

A republikánusok persze most azt állítják az elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgáló bizottságról, hogy elfogult. Robert Mueller a vizsgálat vezetője, aki egykor az FBI igazgatója volt, erre azt válaszolta: amint megtudta, miket írt az ügynök, azonnal intézkedett és áthelyeztette.

Nemrég Trump vejét is meghallgatta a bizottság, amely az elnökhöz közel állók pénzügyeit is vizsgálja.

Egyesek szerint ugyanis az oroszok ilyen ügyek miatt akár zsarolhatják is az elnököt.

Mások pedig másféle zsarolásról beszélnek: amikor Trump harminc éve Oroszországban járt egy szépségversenyen, akkor egy minden bizonnyal bekamerázott lakosztályban állítólag különféle szexuális játékokat játszott a résztvevőkkel.

Mindenesetre Trump egykori előválasztási ellenfele, Marco Rubio republikánus szenátor azt mondta: még korai az impeachmentet emlegetni, vagyis azt a jogi eljárást, melynek keretében megfoszthatják tisztségétől az Egyesült Államok elnökét.

Szorul a hurok: megvádolták Trump volt kampánymenedzserét

0

A vádirat 12 pontból áll Paul Manafort és társa ellen. Egyebek között az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel vádolják őket. A Fehér Ház még nem fűzött kommentárt a fejleményekhez.

A tavalyi amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás  ügyében folyó vizsgálat irányításával megbízott különleges ügyész, Robert Mueller – aki korábban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója volt –

pénteken este nyújtotta be a vádemelési javaslatot,

miután azt a vádemelésre jogosult szövetségi nagy esküdtszék is jóváhagyta.

Hétfőn kiderült:

Paul Manafortnak, Donald Trump volt kampányfőnökének, valamint az ő korábbi üzleti partnerének, Rick Gatesnek kell bíróság elé állnia.

A vádirat 12 pontból áll a két férfi ellen. Egyebek között az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel vádolják őket. A Fehér Ház még nem fűzött kommentárt a fejleményekhez.

Paul Manafort
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

A 68 éves Manafort 1976 óta több republikánus elnökjelölt kampányában dolgozott. A Trump-kampányban betöltött posztjáról 2016 augusztusában mondott le, miután azzal gyanúsították meg, hogy

kapcsolatai vannak egy Ukrajnában működő Oroszország-párti politikai pártban.

Manafort ugyancsak jelen volt azon a találkozón, amelyen egy orosz ügyvéd Trump riválisára, Hillary Clintonra nézve terhelő információkat ígért.

Muellert az idén májusban bízták meg a vizsgálat irányításával, miután Donald Trump eltávolította posztjáról James Comey, addigi FBI-igazgatót, aki 2016 júliusa óta szintén vizsgálódott az orosz beavatkozás ügyében.

Mueller vizsgálata elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosít. Trump fiát is meghallgatta.

A bukott ukrán elnöktől kapott pénzt Trump kampányfőnöke

0

Házkutatást tartott az FBI Paul Manafortnál, Trump volt kampányfőnökénél. Azt is vizsgálják, hogy milyen kapcsolatai voltak Viktor Janukoviccsal.

Paul Manafort többszáz oldal dokumentumot adott át nekik- nyilatkozta az ex kampányfőnök szóvivője. Donald Trump egykori kampányfőnöke azért volt Washington közeli házában augusztusban, mert meg kell jelennie a szenátus vizsgáló bizottsága előtt.

Paul Manafort orosz kapcsolataira ugyanis nemcsak az FBI kiváncsi hanem a szenátorok is.

Olyannyira, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága is látni és hallani kívánja az érdekes életpályát befutó ex kampányfőnököt. Mit akarnak tőle megtudni?

Elsősorban azt, hogy milyen szálak fűzték az orosz titkosszolgálathoz és esetleg magához Putyin elnökhöz? Paul Manafort ugyanis Putyin kijevi emberének, Janukovics ukrán elnöknek volt a tanácsadója. Janukovics bukása után megtalálták a listát, amely az elnök legközelebbi tanácsadóinak fizetését tartalmazta.

A lista szerint Manafort többszázezer dollárt inkasszált.

Janukovics megbukott és Manafort visszatért az Egyesült Államokba. Az outsider Trump kampányfőnöke lett. Akinek a választási kampány kellős közepén kellett lemondania, mert a sajtó kínos kérdéseket tett fel Manafort kijevi szerepléséről. Már akkor megfogalmazódott a vád: Putyin Trumpot szeretné elnöknek és az orosz titkosszolgálat mindent meg is tesz ezért. Hillary Clinton részben ezzel indokolta meg választási vereségét.

Trumpot, a családját és közeli munkatársait vizsgálja az FBI és a washingtoni kongresszus, hogy kiderüljön: valójában mit is jelentett ez az orosz támogatás? Flynn tábornokot, Trump első nemzetbiztonsági tanácsadóját, hetekkel a kinevezése után le kellett váltani „túlságosan jó orosz kapcsolatai miatt”. Az USA nemrég szankciókat vezetett be Oroszország ellen azért, mert Moszkva – washingtoni megítélés szerint- megpróbálta befolyásolni az amerikai választásokat.

Trump a választási kampányban – még Paul Manafort oldalán- azt ígérte : javítani kíván a kapcsolatokon Oroszországgal. Ebből eddig egyelőre semmi sem lett. A két állam kapcsolatai mélyponton. Washingtonban pedig gőzerővel folynak a vizsgálatok Trump emberei ellen. Olykor az FBI csönget náluk hajnalban…

Új vezető az FBI-ban

0

Saját bevallása szerint az alkotmányos rendszerhez hű, nem az elnökhöz lojális vezetője lesz az FBI-nak, miután kedden a szenátus kilencven százalékot meghaladó többséggel megszavazta Christopher Wray kinevezését a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére.

Az 51 éves jogász Christopher Wrayt Donald Trump elnök június elején jelölte az FBI élére, miután májusban sokak számára váratlanul felmentette a szervezet korábbi vezetőjét, James Comeyt a tavalyi amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozás vizsgálatait érintő nézetkülönbségek miatt. Annak ellenére, hogy Comey a novemberi elnökválasztás előtt közvetlenül újranyitotta a Hillary Clinton ellen korábban már lezárt nyomozást a korábbi külügyminisztersége idején nem biztonságos szerveren folytatott levelezései miatt indított vizsgálatban. Sokak szerint ennek közvetlen befolyása volt Trump győzelmében.

Wray a szenátus igazságügyi bizottságában a múlt hónapban megtartott meghallgatáson mindkét párttól egyöntetű támogatást kapott, amikor kifejtette, hogy az FBI igazgatójaként nem engedi meg a politika beavatkozását az FBI munkájába. Amikor arról kérdezték őt, hogy vajon szembe mer-e szállni Donald Trumppal, aki jelölte őt erre a posztra, kifejtette: nem az elnökhöz kell lojálisnak lennie.

„Az alkotmányhoz és a jogrendhez vagyok hűséges”

– hangsúlyozta a júniusi bizottsági meghallgatáson, hozzátéve, hogy egész eddigi karrierjét ez a felfogás és gyakorlat jellemezte.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!