Szorul a hurok: megvádolták Trump volt kampánymenedzserét

0
918

A vádirat 12 pontból áll Paul Manafort és társa ellen. Egyebek között az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel vádolják őket. A Fehér Ház még nem fűzött kommentárt a fejleményekhez.

A tavalyi amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás  ügyében folyó vizsgálat irányításával megbízott különleges ügyész, Robert Mueller – aki korábban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója volt –

pénteken este nyújtotta be a vádemelési javaslatot,

miután azt a vádemelésre jogosult szövetségi nagy esküdtszék is jóváhagyta.

Hétfőn kiderült:

Paul Manafortnak, Donald Trump volt kampányfőnökének, valamint az ő korábbi üzleti partnerének, Rick Gatesnek kell bíróság elé állnia.

A vádirat 12 pontból áll a két férfi ellen. Egyebek között az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel vádolják őket. A Fehér Ház még nem fűzött kommentárt a fejleményekhez.

Paul Manafort
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

A 68 éves Manafort 1976 óta több republikánus elnökjelölt kampányában dolgozott. A Trump-kampányban betöltött posztjáról 2016 augusztusában mondott le, miután azzal gyanúsították meg, hogy

kapcsolatai vannak egy Ukrajnában működő Oroszország-párti politikai pártban.

Manafort ugyancsak jelen volt azon a találkozón, amelyen egy orosz ügyvéd Trump riválisára, Hillary Clintonra nézve terhelő információkat ígért.

Muellert az idén májusban bízták meg a vizsgálat irányításával, miután Donald Trump eltávolította posztjáról James Comey, addigi FBI-igazgatót, aki 2016 júliusa óta szintén vizsgálódott az orosz beavatkozás ügyében.

Mueller vizsgálata elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosít. Trump fiát is meghallgatta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .