Kezdőlap Címkék étterem

Címke: étterem

Kidobták egy étteremből Trump szóvivőjét

0

Sarah Huckabee Sanders a férjével és hat barátjával akart vacsorázni egy étteremben, de a tulajdonos közölte vele, hogy nem látják szívesen.

Egy kis, mindössze 26 férőhelyes étteremről, a Red Henről van szó, Lexingtonban, Washington közelében. Ide sétált be egyik este Trump szóvivője, Sarah Huckabee Sanders.

Lexington, ahogy a Washington Post írja, kifejezetten Trump-ellenes környék. A tulajdonos azt mondta, abban hisz, hogy

az embernek ki kell állnia saját elvei mellett.

Mint mondta, megbeszélte az alkalmazottakkal, és ezután kérte meg a szóvivőt, hogy távozzon, mert nem akarnak kiszolgálni senkit, aki ennek a kormánynak dolgozik. Összesen nyolcan voltak a szóvivő asztaltársaságában, ők is vele tartottak – az addigi fogyasztást nem kellett kifizetniük.

Nem ez volt az első hasonló eset az elmúlt hetekben. Nemrég Trump bevándorlásügyi tanácsadóját, Stephen Millert nem szolgálták ki egy mexikói étteremben: ő egyébként egyetlen bevándorlót sem lát szívesen Amerikában.

Az elmúlt időszakban a bevándorlás kérdése miatt egyre feszültebb a helyzet Amerikában, leginkább a bevándorlócsaládok szétszakítása miatt. Miután ugyanis Trump elrendelte, hogy az illegális bevándorlókat azonnal le kell tartóztatni,

2300 gyereket választottak el a családjától és vittek táborba.

Az óriási felháborodás miatt Trump végül elrendelte a családegyesítést.

A rendelet miatt feleségével is vitái lehettek, Melania Trump ugyanis ellátogatott egy ilyen táborba, a gyerekekhez. Ráadásul egy olyan kabátban látogatta meg őket, amelyet sokan üzenetértékűnek véltek, ugyanis ez volt ráírva: I really don’t care, do U? (Engem tényleg nem érdekel, és téged?) Kommunikációs vezetője ugyan azt mondta, nem akart ezzel üzenni, de ezt kevesen hiszik el, hiszen a szlovén születésű First Lady híres arról, hogy mennyire odafigyel az öltözködésére.

Mennyit hoz a konyhára egy Michelin-csillag?

0

A nagy éttermek is a piacról élnek, sok esetben számukra is létkérdés a Michelin-csillag.

Franciaország miniszterelnöke, Edouard Philippe is részt vett azon az ünnepségen, ahol a Michelin Guide Étteremkalauz bejelentette, hogy kik, milyen csillagot kapnak az éttermek mesterszakácsai közül. Paul Bocuse, a francia gasztronómia koronázatlan királya nemrég halt meg, így rá is emlékeztek, hiszen ő világmárkává tette a francia éttermi kultúrát.

Egy Michelin-csillag átlagosan 80%-os forgalom növekedést jelent három év alatt – ezt mondta a Le Figarónak Olivier Gergaud professzor, aki könyvet is adott ki az éttermek pénzügyi helyzetéről. Az árakat is lehet diszkréten emelni. hiszen

a vendégek egy Michelin-csillagos étteremben hajlandóak többet fizetni.

De persze komoly áldozatokat is kell hozni ezért. Először is, ott az épület. A Michelin Guide ugyan esküszik rá, hogy csakis az ételek és a kiszolgálás képezik az értékelés alapját, de mindenki tudja: nem mindegy, hogy hol van az az étterem és hogy néz ki, kívülről és belülről egyaránt. Az ingatlanárak viszont elszabadultak az elmúlt években.

A másik probléma a személyzet: a Michelin-csillag komoly elvárást jelent, és ezt csak több és jobban megfizetett emberrel lehet teljesíteni. A harmadik gond a luxus: a Michelinnél előny, ha különleges ételek is szerepelnek az étlapon, egy vidéki étterem számára ez ugyancsak nagy kihívás lehet.

Így fordulhat elő, hogy

néhányan a csillagtulajdonosok közül visszaadják a megtisztelő címet.

A Le Figaro szerint 1996 óta 7-en döntöttek így. Mindenki más okra hivatkozott, de tény, hogy a Michelin-csillag megtartása komoly kihívást jelent. Olivier Gergaud kiszámolta: a Michelin-csillagos éttermek rentabilitása 2,65%, egy hagyományos étteremé 2,18%. Vagyis a különbség nem túl nagy.

Mégsem tanácsolja senkinek sem a professzor, hogy lemondjon a Michelin-csillagról. Számításai szerint ugyanis egy ilyen döntés pénzügyi katasztrófához vezethet:

akár 100%-kal is csökkenhet az étterem jövedelmezősége.

Elsősorban azért, mert megcsappan a közönség bizalma, pletykák kezdenek el terjedni arról, hogy miért is mondta le valaki a Michelin-csillagot. Hiába mondja például azt a mesterszakács, hogy több szabadságot akar, és nem kíván mindenben a Michelin előírásaihoz igazodni, a gyakran rosszindulatú pletykák miatt kezd elmaradozni a vendégkör. Lehet tehát, hogy önmagában a Michelin-csillag nem hoz túlságosan sokat a konyhára, de elvesztése katasztrófa lehet.

Magyarországon most négy Michelin-csillagos étterem van, a Borkonyha, a Costes, a Costes Downtown és az Onyx. Korábban a Tantinak is volt csillaga, de ezt tavaly elvesztette.

Budapesti éttermek sorsa

0

A fővárosban járva az ember úton-útfélen éttermekbe, és más „etetési-itatási” célú – csúnya kifejezéssel élve – vendéglátóipari egységbe botlik. Gondolhatnánk, hogy nagyon megéri üzemeltetni ezeket. Ám valójában hogyan állnak? Erre keresi a választ az Opten adatbázisára épülő elemzés.

A budapesti éttermek és a fent említett egyéb vállalkozások összárbevétele tavaly meghaladta a 274 milliárd forintot. Összehasonlításképpen: két évvel korábban még csak 217 milliárdra rúgott. Mégis, a működő cégek száma folyamatosan csökken, mivel míg 2014-ben 7929 volt, addig tavaly már csak 7537 darabot tartottak nyilván, napjainkban pedig még ennél is kevesebbet, 7008-at.

Talán a működő cégek számának a csökkenése okozta munkaerőfelszívásnak köszönhetően ezen a területen nem érződik az elvándorlás és a hiány, sőt, a vizsgált időszakban az alkalmazotti összlétszám folyamatosan bővült. Ennek valószínű oka a fővárosnak az országostól eltérő, kedvezőbb munkaerő piaci helyzete, valamint a vidékinél némileg kedvezőbb munkabérek. Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban a vendéglátásban dolgozók hivatalos nettó átlagkeresete (110 373 forint) jelentősen elmarad a más szektorokban elérhető nettó keresetektől, valamint a nemzetgazdasági átlagtól is.

Az, hogy az egyik legsérülékenyebb ágazatról van szó, azt mutatja az OPTEN cégfluktuációs indexének (CFI) alakulása:

bár sokan látnak fantáziát a budapesti étteremnyitásban, ezzel párhuzamosan sokan kénytelenek lehúzni a rolót.

Ráadásul ez a mutató 2014 óta folyamatosan nő, 2016-ban az országos átlagot jóval meghaladó 19,42%-on állt. A sérülékenység egy további jele az elindult végrehajtási eljárásoknak a működő cégek számához mért magas aránya – mutat rá az Opten.

 

Miért éppen a budapestiek?

Mivel a hazai vendéglátással foglakozó cégek 44%-a budapesti, ezért e vállalkozások teljesítménye döntően befolyásolja a hazai vendéglátás egészének eredményeit is. A reálkeresetek növekedése, a végrehajtott ÁFA csökkentés és a kedvező turisztikai teljesítménymutatók alapján a kereslet további bővülése várható. „Kérdés, hogy az elsősorban minőségi munkaerőhiánnyal, és gyakran fizetési nehézségekkel küzdő piaci szereplők mennyire tudják e kedvező folyamatokat a javukra fordítani” – összegez Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

 

Kedvezményt kapnak a nagymellű nők egy kínai étteremben

0

20 százalékkal nőtt éttermünk forgalma- dicsekedett a főnök a helyi sajtóban Hangcsou városában, ahol a Trendy Shrimp nevű étterem furcsa kedvezményt ajánlott női vendégeinek: a dús keblek tulajdonosai /25 centiméter fölött/ 65%-os kedvezményt kapnak!

A mellbőséghez kötött bónusz kicsapta a biztosítékot abban a városban, ahol tavaly a G 20 csúcstalálkozót rendezték meg. /Itt hirdette meg Hszi Csinping elnök, hogy Kína egyenrangú szerepet akar játszani Amerikával a globális gazdaságban./

A reklámkampány két részre osztotta a hatmilliós város közvéleményét sőt az egész országot. A többség ízléstelennek érezte a kampányt. Annális inkább, mert a kínai nők általában kis mellűek. A dús keblek gyakran a plasztikai sebészet kétes értékű remekművei. A lányok egyáltalán nem szégyellik az idomaikat- védekezett az étterem főnöke. Aki elmondta: a hölgyeknek pincérnőkhöz kell fordulniuk a kedvezmény érdekében, a férfi pincérek ki vannak zárva ebből! Nem érheti tehát inzultus azt a nőt, aki mellbőségére hivatkozva kér kedvezményt. Melyet egyébként minden nő megkap- csak épp a mellbőség arányában.

Az étterem jól megy, a kínaiak viccesnek találják az egészet. Nem így a hatalom, mely szerint a reklám kampány plakátjai sértik a közízlést. Azokat tehát bevonták, de a kedvezmény továbbra is él a Trendy Shrimp étteremben. A dúskeblű hölgyek 65% kedvezményt kapnak a számla összegéből …

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!