Kezdőlap Címkék Eric Zemmour

Címke: Eric Zemmour

Macron a franciák felelősségéről

80 éve 9000 francia rendőr és csendőr tartóztatott le és adott át a náciknak 13 ezer zsidót, köztük 4115 gyereket. Emlékeztetett Emmanuel Macron elnök a francia hatóságok felelősségét hangsúlyozva.

“Bizony a mi törvényeink voltak melyek alapján a francia rendőrök többezer családot összeszedtek és idehoztak”

– mondta azon a pályaudvaron, ahol összegyűjtötték a zsidókat, hogy azután haláltáborokba szállítsák őket.

A 90 ezer zsidó döntő többsége ott is halt meg, mindössze 10 ezren tértek vissza Franciaországba. Ezt a helyet emlékmúzeummá alakították.

“Most is ébereknek kell lennünk az antiszemitizmussal szemben, amely fokozódik Franciaországban”

– hangoztatta a köztársasági elnök.

“A negyvenes években beindult mechanizmus régi gyűlöletre épített. Ma is megtalálhatjuk ezt a régi gyűlöletet. Még nem végeztünk az antiszemitizmussal” – jelentette ki Macron elnök.

Antiszemita elnökjelölt

Eric Zemmour szélsőjobboldali jelölt a legutóbbi elnökválasztáson, mentegetni próbálta Pétain marsallt, aki kiadta a parancsot a francia rendőröknek és csendőröknek a zsidók begyűjtésére. Eric Zemmour, aki magát berber zsidónak nevezi, azzal mentegette Pétain marsallt, akit háborús bűneiért életfogytiglanra ítéltek, hogy zsidókat mentett annak idején. Erről Macron elnök most azt mondta: “Sem Pétain sem Laval (egyikük az államfő másikuk pedig miniszterelnök volt a nácibarát rendszer idején. Lavalt mint háborús bűnöst kivégezték.) nem akarta menteni a zsidókat. Ez történelemhamisítás!”

Majd hozzátette anélkül, hogy megnevezte volna Eric Zemmourt: “ez televíziós kommentátor azok közé tartozik, akik összetévesztik a szólásszabadságot az antiszemitizmussal. Sohasem engedhetünk ennek. Ezt el kell nyomnunk és meg kell büntetnünk. Emlékeznünk kell és tanítani kell a múltat!” – hangsúlyozta Macron.

A francia elnökválasztási kampány előtt Orbán Viktor miniszterelnök találkozott Budapesten Eric Zemmourral éppúgy, mint a másik szélsőjobboldali jelölttel, Marine Le Pen asszonnyal. Az utóbbinak még egy több mint 10 millió eurós bank kölcsönt is elintézett Mészáros Lőrinc bankjánál.

Nemcsak a szélsőjobboldali, de az iszlamista antiszemitizmus is aktív Franciaországban

Erről is beszélt elnök, aki emlékeztetett rá, hogy Franciaországban él Európa legnépesebb zsidó és muzulmán közössége egyaránt. Az iszlamista terrorista akciók megmutatták, hogy a muzulmán közösség egy csekély kisebbsége akár erőszakosan is képviseli az antiszemitizmust. Velük szemben a francia állam fellép és megvédi a zsidó közösséget – hangsúlyozta.

Párizsban nemrég ítélték el a nagy iszlamista terrorakció egyetlen terrorista túlélőjét. Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök a terrorakciók hírére Párizsba sietett, és arra buzdította a zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. Az akkori francia államfő, Francois Hollande ezt elutasította mondván: a francia állam megvédi a zsidókat. Bár nőtt az aliját választó francia zsidók száma, de nem jelentősen, így továbbra is Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége.

Nőnapon vádolták meg szexuális zaklatással Eric Zemmourt

A francia szélsőjobboldali vezér zaklatási ügyeiről tett közzé videót március 8-án a Mediapart portál. Eszerint 1999 és 2019 között zaklatott nőket Eric Zemmour, aki ezalatt a húsz év alatt újságíróként dolgozott.

Eric Zemmour keze ugyancsak elkalandozott amikor egy 18 éves gyakornok lány informatikai segítséget nyújtott neki a Le Figaro párizsi szerkesztőségében. A lány jelentette ezt mentorának a szerkesztőségben. Az idősebb újságírónő szólt is Eric Zemmournak, hogy „ne nyúljon a gyakornok lányokhoz!” Mire a válasz: „hogyhogy nem lehet velük kikezdeni?! dehát a gyakornok lányokat erre teremtették!”

Egy másik gyakornok lány arról mesél a videón , hogy neki Eric Zemmour „nagyon nyers szexuális ajánlatot tett miközben a lift ajtajához szorította és erőszakkal megcsókolta.”

Egy harmadik nő arról számolt be, hogy Eric Zemmour egy nyári egyetem során erőszakkal ölelgette. Ez a nő kezdte el Eric Zemmour leleplezését a Facebookon még 2021-ben.

Tavaly decemberben a France 2 televízió megkérdezte erről Eric Zemmourt, aki ezt mondta: „nem kell válaszolnom, nem beszélek a magánéletemről. Ezek a nők minden bizonyíték nélkül vádaskodnak. Az én szavam áll az övékkel szemben.”

A Mediapart portál most is megkérdezte a szélsőjobboldali vezért, hogy kíván-e nyilatkozni, mert akkor azt is csatolják a videóhoz, de Eric Zemmour elutasította ezt a lehetőséget.

A Nőnap előtt megkérdezték a szélsőjobboldali jelöltet is arról, hogy mit gondol a szebbik nem jogairól és a családon belüli erőszakról. Eric Zemmour így válaszolt az LCI televízió kérdésére: „az erőszak családon belül vagy kívül egyaránt abszolút mértékben megbocsáthatatlan és szigorú büntetést érdemel”.

A Mediapart videóval kapcsolatban Zemmour sajtósa úgy nyilatkozott az AFP hírügynökségnek, hogy „felmelegített korábbi ügyekről van szó, és a videó szánalmas kísérlet Eric Zemmour besározására öt héttel a választások előtt.”

Zemmour: otthon én voltam a feminista

A 63 éves szélsőjobboldali vezér női támogatóival együtt ünnepelte a Nőnapot. Köztük Marion Maréchallal, aki nem más mint szélsőjobboldali vetélytársának, Marine Le Pen asszonynak az unokahúga. „Apám és nagybátyáim macsók voltak, én képviseltem a feminista irányzatot” – mondta Eric Zemmour, aki ezután dicsőítette „a bátor és független francia nőket mint Jeanne d’Arc, Catherine Deneuve és Marion Maréchal. „Utána persze előadta szokásos szövegét elítélve „a neo feminizmust” és „a nemek háborúját.”

Eric Zemmour és Marine Le Pen, a két szélsőjobboldali vezér elkeseredett harcot folytat azért, hogy bejusson a második fordulóba, ahol a jelenlegi elnök, Emmanuel Macron kihívója lehet. Mindketten Orbán Viktor vendégei voltak Budapesten, ahol Marine Le Pen asszony 10 millió eurós kölcsönt is kapott az MKB banktól. Korábban az oroszok pénzelték Marine Le Pent, aki éppúgy mint Eric Zemmour számíthatott Putyin támogatására. Az Ukrajna elleni orosz inváziót mindketten elítélték. Ellenfelük, Emmanuel Macron népszerűsége nőtt Putyin ukrajnai háborúja óta. A francia államfő többször is tárgyalt telefonon Putyinnal, de nem tudta őt lebeszélni a hadjárat folytatásáról.

Fogynak Putyin barátai

Vlagyimir Putyin orosz elnök európai politikai támogatói naponta fogynak. Míg például Franciaországban a jobboldali populista Marine Le Pennek jelentősen csökkennek választási esélyei a Putyinnal készült közös fotó miatt, addig Olaszországban a jobboldali populista Matteo Salvininek van gondja a az orosz elnökhöz fűződő szoros kapcsolata miatt. Sőt, Putyin közeli oligarchái is elhatárolódnak az Ukrajna elleni háborútól, igaz különböző indokok miatt. Az osztrák ORF sorra vette a jelenlegi helyzetet.

Az elszakadás legújabb példája Le Pen. A francia elnökjelölt minden választási brosúráját megsemmisítette, amelyben Vlagyimir Putyin orosz elnökkel együtt látható.

A 2017-es krími annektálást továbbra is védték

Ukrajnával kapcsolatban osztja Putyin véleményét. „A Krím soha nem volt Ukrajna része” – mondta Le Pen egy orosz lapnak adott interjújában.

Le Pen mellett más francia elnökjelöltek is nyomás alá kerültek Putyinhoz fűződő szoros kapcsolataik miatt, különösen a szélsőjobboldali politikus, Eric Zemmour és a baloldali populista jelölt, Jean-Luc Melenchon.

Salvini bajban van

Olaszországban is Putyin csapdájába kerültek a jobboldali populisták. Matteo Salvinit, a bevándorlóellenes Lega párt vezetőjét jó kapcsolatokkal rendelkező embernek tartották Moszkvában. A Legát azzal is gyanúsították, hogy a Kreml illegálisan finanszírozta.

Salvini ugyan elítélte az Ukrajna elleni támadást, de nehezen tudta támogatni az olasz kormány és az EU Putyin-ellenes irányvonalát. Salvini például felszólalt Oroszország SWIFT-kizárása ellen, azzal érvelve, hogy az olasz érdekek veszélyben vannak. A Lega főnöke szerint a szankciók jók, de nem lehetnek önpusztítók.

A baloldal és az AfD problémái

Gregor Gysi Ukrajnával szembeni empátia hiányával vádolta meg a Sahra Wagenknecht körüli csoportot, és megrovásban részesítette Wagenknechtet.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt évek óta szoros kapcsolatot ápol Oroszországgal. Tino Chrupalla párt- és frakcióvezető találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, és megjelent az orosz védelmi minisztérium konferenciáján 2021 júniusában. Az AfD Putyinhoz és Oroszországhoz való igazodásáért küzd.

Orbán eltávolodik Putyintól

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kihátrált Putyintól. A 2010-es hivatalba lépése óta eltelt években a jobboldali politikus baráti kapcsolatot alakított ki a Kreml főnökével. Orbán az EU-ban támogatta az Oroszország elleni szankciós döntéseket és Ukrajna fegyveres támogatásáról szóló döntést. A Magyarországon keresztül történő fegyverszállítást azonban elutasította. Ugyanakkor meglehetősen félszegen elítélte az Ukrajna elleni orosz agressziós háborút.

Erdogan Kijev oldalán

Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök is elhatárolódott. Erdoganról eddig azt mondták, hogy jó viszonyt ápol Putyinnal. Erdogan egyértelműen Kijev mellé állt, amint az invázió elkezdődött.  „Elutasítjuk Oroszország katonai akcióját” – mondta Erdogan a múlt héten. A NATO-tag Törökország az elmúlt években többször is hangsúlyozta szoros kapcsolatait Ukrajnával. Erdogan élesen elítélte a Krím orosz annektálását 2014-ben, amiatt is, mert a félszigeten történelmileg jelen vannak a török ​​tatárok. Törökország egyértelműen kivívta Moszkva haragját, amikor harci drónokat adott el Ukrajnának.

Bolsonaro nem ítéli el az inváziót

Jair Bolsonaro brazil elnök hétfőn miután Putyinnal tárgyalt nem volt hajlandó elítélni Oroszország ukrajnai invázióját

Trump Putyinhoz való közelsége

A Putyinnal való kapcsolat is nagy kérdés az Egyesült Államokban: a kritikusok azzal vádolták a jobboldali populista Donald Trumpot, hogy hivatali ideje alatt túl közel állt Putyinhoz.

Trump a hétvégén ismét „okosnak” nevezte Putyint, bár most először távolodott el az Ukrajna elleni agressziós háborútól.

Zelenszkij Trumpnak „bátor ember”

Trump „szörnyű katasztrófának” minősítette az Ukrajna elleni nagyszabású orosz támadást, de a NATO-t és utódját, Joe Bident okolta a kialakult helyzetért. „Nem az a probléma, hogy Putyin okos, hanem az igazi probléma az, hogy a vezetőink olyan hülyék” – mondta Trump.

Alig néhány nappal korábban Trump „zseniálisnak” és „okosnak” minősítette Putyin hozzáállását az ukrajnai válsághoz, most Zelenszkijt  nevezte „bátor embernek”.

Szankciók, mint a távolságtartás oka

Nemcsak Ukrajna inváziója, hanem a szankciók is okot adnak arra, hogy elhatárolódjunk Putyintól. Mihail Fridman és Pjotr ​​Aven orosz milliárdosok elutasították a velük szemben kiszabott uniós szankciókat, mint indokolatlanokat, és elhatárolták magukat az orosz politikától és Putyintól. A szóvivő szerint a német TUI-csoport orosz főrészvényese, Alekszej Mordashov is meg akarja vizsgálni a szankciókkal kapcsolatos lehetőségeket. Nincs kapcsolata a politikával – hangzott el a Severstal cége által közzétett közleményben is.

Az EU Avent „Vlagyimir Putyin egyik legközelebbi oligarchájának” minősítette. Fridmant „vezető orosz pénzemberként és Putyin belső körének támogatójaként” jellemezték. Fridman tagadta a vádakat.

Macron-Putyin

„Rövid, őszinte és közvetlen beszélgetést folytattunk” – mondta a francia elnök a Putyinnal folytatott eszmecseréről. Emmanuel Macron az első nyugati vezető, az orosz támadás megindulása után beszélt Putyinnal. A francia államfő Zelenszkij ukrán elnök kérésére vállalta a beszélgetést , mert az orosz elnököt ő „nem tudta elérni”.

A moszkvai hivatalos közlés szerint Putyin részletesen megindokolta a támadást Macron elnöknek. Azt nem közölték, hogy pontosan mit mondott. Amikor Macron elnök Moszkvában járt, akkor Putyin francia tudósítóknak elmondta: nem akar nukleáris robbanófejjel ellátott amerikai rakétákat Ukrajnában! A kubai válsághoz hasonlította a mostani ukrajnai krízist. „Nem mi akarunk rakétákat telepíteni Mexikóba”- hangsúlyozta Putyin. Az USA nem ismeri el Oroszország jogát arra, hogy biztonsági övezetet jelöljön ki az ország határain túl.

Blinken amerikai külügyminiszter azt közölte: jelenleg nincs miről tárgyalni Oroszországgal.

Zelenszkij viszont azt mondta Macronnak: ha eljut Putyinhoz, akkor olyan javaslattal áll elő, amely semleges állammá tenné Ukrajnát.

Korábban Kissinger egykori USA külügyminiszter javasolta azt, hogy „finnesítsék” Ukrajnát.

Nagy francia segítség Ukrajnának

1,2 milliárd eurós támogatási csomagot állítanak össze Ukrajnának Párizsban. Ebből jelentős összeg jut a katonai támogatásra is. Franciaország – Németországtól eltérően szállít fegyvereket Ukrajnának.

Mindezzel együtt Macron elnök azt hangsúlyozta, hogy nem szabad feladni a diplomáciai kapcsolat keresést Oroszországgal. Franciaország jelenleg az Európai Unió soros elnöke, Macron ebben a minőségében is tárgyalt Vlagyimir Putyinnal.

Az orosz elnök francia barátai elítélték Putyin katonai akcióját

Mind Marine Le Pen asszony mind pedig Eric Zemmour szélsőjobboldali elnökjelölt elítélte Ukrajna megtámadását. Korábban mindketten lelkes támogatói voltak az orosz elnöknek. Aki viszonozta is ezt. A korábbi elnökválasztás előtt Putyin a Kremlben fogadta Marine Le Pen asszonyt, és egy orosz bank pénzügyi támogatást nyújtott a választási kampányához. Orosz hekkerek megpróbáltak mindent, hogy megakadályozzák Macron győzelmét a 2017-es elnökválasztáson.

Idén már Orbán Viktor vette át Marine Le Pen asszony külföldi támogatását. Nemcsak, hogy fogadta a karmelita palotában Marine Le Pent – szinte úgy mint egy köztársasági elnököt -, de egy magyar bank több mint 10 millió eurós kölcsönt adott a pénzügyi gondokkal küszködő szélsőjobboldali vezérnek.

Franciaországban áprilisban tartják a kétfordulós elnökválasztást, melynek fő esélyese Emmanuel Macron, a jelenlegi köztársasági elnök.

Le Pen magyarországi látogatásának háttere

Sokakat meglepett a tegnapi bejelentés, hogy október utolsó hetében Budapestre jön Marine Le Pen. Arról mindenki tudott, hogy Orbán évek óta ostromolja egy találkozóért, jogos a kérdés tehát, Le Pen számára ennek miért épp most jött el az ideje?

Orbán eddig is bárhol szívesen találkozott volna vele, de Le Pen most még azt a szívességet is megteszi neki, hogy Budapestre jön. Mi történt időközben? – teszik fel sokan a kérdést. És milyen haszna vagy kára lehet ebből a magyar ellenzéknek? Macron vajon nyíltabb szimpátiával fordul majd az Orbánnal megküzdeni kész ellenzék felé?

De menjünk sorjában

Milyen érdeke fűződik Orbánnak egy ilyen találkozóhoz? A választ mindenki tudja: kiegészíteni az európai szélsőjobboldali panorámát Le Pennel, s eljátszani azt – legalább a sajátjai előtt -, hogy ő, mármint Orbán dominálja ezt a panorámát.
Sokkal tanulságosabbak Le Pen személyes indokai. A jövő áprilisi francia elnökválasztáson egyelőre nem Le Pen Macron legveszélyesebb kihívója, hanem egy Eric Zemmour nevű esszéista, tévés blog-tulajdonos, aki e pillanatban nagyobb támogatottságot tudhat maga mögött, mint az elmúlt években középre tájékozódó Le Pen. Ez a látogatás azért kellett Le Pennek, hogy bizonyítsa: ő bizony megmaradt annak, aki apjától pont tíz éve átvette a szélsőjobbos mozgalom vezetését.
Apropó papa! Jean-Marie Le Pen, vagyis Marine apja a napokban igen támogatólag beszélt lánya radikális kihívójáról, Zemmourról, őt nevezve „igaz hazafinak” s a „gaullizmus igazi folytatójának”. Ez is egy komoly kihívás Marine szemében, vagyis úgy döntött, egy látogatás erejéig beadja a derekát Orbánnak, elvégre a papa éveken át nagy csodálója volt a Fidesz első emberének.

És hogyan szemlélheti Macron ezt az egész színjátékot?

A francia elnök már rég a helyén kezeli Orbánt. A múltkori választások előtt Párizsban fogadta őt és Brüsszelben is találkozott vele, hogy Le Pen támogatóinak egy részélt elbizonytalanítsa; feltehetően ez lehetett eddig Le Pen idegenkedésének igazi oka Orbánnal szemben. Macron egyértelműen megveti Orbán kelet-európaiságát, de lehetőséget lát a politikus manipulálására. Ennélfogva e találkozók másról sem szóltak, minthogy szavazatokat raboljon Le Pentől. Egyben jelentősnek tekinti Orbán befolyását az európai szélsőjobbon, s ezért az Orbánra gyakorolt eddigi túlnyomó merkeli befolyással szemben alkalmat kereshet némi francia befolyást szerezni is.
Le Pen viszont nem akarja elkövetni azt a hibát, hogy ezalkalommal se lássák őt együtt Orbánnal, s az Macronnal parolázva hasson a francia belpolitikára.
Látnunk kell, hogy ezek az események mindenkit csak belpolitikai szempontból érdekelnek; Orbán eljátssza sajátjainak az untig ismert, csak magáról szóló népszínművet; a két francia politikus pedig – ennél azért finomabb koreográfiában előadva – megteszi ugyanezt otthon.
Ara-Kovács Attila

Orbán és a francia szélsőjobb

Néhányan „The Spectre Reunion”-nak nevezték el az eseményt, a James Bond titkos szervezetét, amelynek célja a világ uralma.  Ezen a csütörtökön és pénteken Európa szinte minden nacionalistája Budapesten gyűlik össze a demográfiai csúcstalálkozó címszó alatt.

A programról: hagyományos „családbarát gondolkodók” és hasonló döntéshozók egy olyan országban, ahol a születési ráta nemzeti kérdés. Az ultrakonzervatív magyar miniszterelnök, Orbán Viktor meghívására a jónéhány prominens kormányzati politikus is megjelent. Ezen a konferencián más, jobboldali alakok (*a Le Point illette őket ezzel a jelzővel)  is felszólalnak. Így Mike Pence volt amerikai alelnök, Andrej Babis volt cseh miniszterelnök, valamint lengyel és szlovén miniszterek, értelmiségiek, filozófusok és az egyház embereinek képviselői.

Két francia szélsőjobboldali politikust is fogad a magyar miniszterelnök a Karmelita kolostorban, de egyikük sem Marine Le Pen, aki Macron elnök kihívója lehet a jövő évben tartandó választáson.

Mindkét francia szélsőjobboldali politikus a demográfiai konferenciára érkezik, melyet Novák Katalin nyitott meg, és Orbán Viktor is beszédet mond. Kis pech, hogy a magyar népesség csökkenését a nemzeti együttműködés rendszerének sem sikerült megállítania miközben Csehországban – minden nagyobb hűhó nélkül ez sikerült.

Orbán Putyin nyomában

A francia szélsőjobboldal támogatása az orosz diplomácia bevett módszere az Európai Unió gyengítésére. A legutóbbi francia elnökválasztás előtt Putyin elnök a Kremlben fogadta Marine Le Pen asszonyt, aki végülis elveszítette a választást Emanuel Macronnal szemben.

Orbán és Szijjártó a nagykövetek éves értekezletére Lavrov orosz külügyminisztert hívta meg miközben az EU szankciókkal sújtja Moszkvát az ellenzékkel szemben elkövetett atrocitások miatt.

A nagykövetek értekezletén felszólalt Rogán Antal is, aki a választási kampány fő felelőse a Fideszben. Rogán közölte: a kampány nemzetközi, és ebben mindenkinek részt kell vennie a diplomaták közül. Vagyis a nagykövetek feladata az, hogy a helyi szélsőjobboldallal kapcsolatokat építsenek ki. Ez a kommunista időket idézi amikor a magyar diplomaták kitüntetett partnere volt Franciaországban a kommunista párt. Igaz, hogy akkor azt is Moszkvából finanszírozták.

Ki az a két francia, akit Orbán fogad?

Eric Zemmour éppúgy szembeszáll a migrációval mint a magyar miniszterelnök. Szimpatizál az illiberális demokráciával is. Még fontolgatja, hogy csatasorba álljon-e az elnökválasztáson hiszen ezzel nyilvánvalóan megosztaná a szélsőjobboldalt.

A másik francia politikus, akit Orbán fogad a karmelita kolostorban, Marion Maréchal, Le Pen unokahúga, aki maga is politikus. Képviselő volt a Nemzeti Frontban, ahogy korábban a szélsőjobboldalt nevezték Franciaországban.

Mindez nyílt kihívás Macron elnöknek, aki a német kancellárral együtt az Európai Unió legfőbb vezetője. Ellenségekben tehát Orbán Viktor nem szűkölködik az Európai Unióban, melynek a pénze egyre jobban hiányzik a nemzeti együttműködés rendszerének és barátokat is csak egyre inkább csak a szélsőjobb oldalon talál.

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból végre megtudhatjuk, hogy a balliberális álszentség hogyan terrorizálja a közbeszédet. A Fidesz-frakció szóvivőjétől arról értesülhettünk, hogy a bevándorláspárti Európai Bizottság és az Európai Parlament még a választás előtt ránk erőlteti a migránskvótát. Az igazságügyi miniszter helyettese pedig elmagyarázta, hogy miért olyan jó dolog a közigazgatási bíróságok létrehozása.

A balliberális álszentség terrorizálja a közbeszédet

Eric Zemmour nagy francia esszéista, Orbán Viktor és a magyar modell tisztelője korunk különös média- és közbeszédhelyzetéről értekezett a világ vezető konzervatív napilapjában, a Le Figaróban. Arról is, hogy a balliberális álszentség hogyan terrorizálja a közbeszédet. Eric Zemmour a legsikeresebb francia esszéíró, a migránsválságról írt őszinte, több mint 600 oldalas könyvét ősszel több százezer példányban vették meg. Ennek ellenére Eric Zemmourt nyíltan bevándorlásellenes álláspontja miatt lényegében száműzték a bevándorláspárti elnök, Macron környezete által irányított francia közszolgálati médiumokból.

Zemmour okfejtését a négy évvel ezelőtti Charlie Hebdo elleni merénylet emlékével kezdi, mint a folyamatot elindító tragikus mérföldkővel. A valláskritika már nemcsak a keresztény papokat, hanem az iszlám imámokat is elérte. (Azaz: a francia társadalmat nem zavarta a keresztények szidalmazása, de a bevándorlás és az erőszakos iszlám bírálata igen – nem beszélve magukról a muszlimokról.) A blaszfémia Jézus után elérte Mohamedet is, mondja Zemmour hozzátéve, hogy azt is tudjuk, hogy ennek mi lett a vége, az iszlám gyakorlatilag megtámadta a nyugati keresztény kultúrát, és egy új vallásháború kezdődött a világban.

A következő lépésben minden iszlámot érintő kritikát tiltottak. Ismét az örökérvényű kommunista ideológiát figyelhetjük meg: amiről nem beszélünk, az nincs. (Origo: Ami a „Je suis Charlie” mögött van – avagy korszakunk valódi természete)

A bevándorláspárti Európai Bizottság és az Európai Parlament még a választás előtt ránk erőlteti a kvótát

Brüsszel tovább erőlteti a kötelező betelepítési kvótát – közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője sajtótájékoztatóján.

Halász János azt mondta: több politikus közelmúltbeli nyilatkozata utal arra, hogy a „bevándorláspárti” Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) még a májusi EP-választás előtt tető alá akarja a migránsok kötelező elosztásának mechanizmusát.

Ez az EP-választás tétje – hangsúlyozta Halász János, hozzátéve: a Fidesz továbbra is küzd az illegális migráció és a kötelező betelepítés ellen. (MTI: Halász: Brüsszel tovább erőlteti a kötelező kvótát)

Jó dolog a közigazgatási bíróságok létrehozása

Az egyébként tehetségtelen és sikertelen ellenzék most mindent be fog vetni, hogy besározza Magyarországot és a kormányt, mindent meg fog tenni azért, hogy eltántorítsa a szavazókat a nemzeti erők támogatásától – mondta a PestiSrácok.hunak Völner Pál, az igazságügyi miniszter helyettese.

A politikus a közigazgatási bíróságok létrehozásának okairól, az ellenzék ezzel kapcsolatos hisztériakeltéséről is nyilatkozott. Ennek a fajta bíróságnak az a különlegessége, hogy itt az állampolgárok nem egymással, vagy a cégekkel pereskednek, hanem a közhatalommal szemben, ez pedig egy speciális perjelleget jelent. Magyarországon évente 24 millió közigazgatási ügyről beszélhetünk, ennek egy részénél az állampolgár fellebbez és miután ezekről a bíróságok döntenek, rendkívül nagy terhelést jelent, jelentett számukra. Többek között ez is indok volt arra, hogy megszülessen a változtatás, egy elkülönült szervezeti rendszer kialakítása, amely tovább erősíti az állampolgárok jogvédelmét.

Elmondta azt is, hogyan teszik hatékonyabbá az ügymenetet a büntetőeljárási kódex változásai. Kifejtette, Soros brüsszeli emberei mindent összehordanak, de valójában azért támadják Magyarországot, mert bevándorlásellenesek vagyunk. (PestiSrácok.hu: Völner Pál: Az ellenzékkel az a legnagyobb probléma, hogy nagyon rövid időn belül többféle és egymással ellentétes álláspontot tudnak képviselni)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!