Arról jutott eszembe, hogy Felcsúton mesterséges sziget épül. Mégpedig uniós támogatásból, a záportározó tó közepére, amelyet viszont csónakázó tóvá alakítanak. Az egész projekt nevetségesen olcsó, 235 millióból megvan, ami eltörpül a stadion és a kisvasút költségei mögött. Minden felcsútira cirka 150.000 forint esik, aminek lehet, hogy náluk jobb helye volna, de nem sokat kérdezték őket.
Teljes szívemből támogatom a tervet, akár az a 4 azaz négy helyi lakos, aki a polgármester tájékoztatóján mégiscsak megjelent. Ne tessék kevesellni a népakarat eme megszólaltatóinak számát, a település sem nagy, összesen 1600-an lakják. Vagy többen, ha a Mészáros-család tagjai, barátai és üzletfelei minimum duplán számítanak, ahogy illik.
Először is a terv roppant gazdaságos. A kisvasutat a kutya sem használja, csak újabb és újabb veszteséget termel, de más lesz a helyzet, ha a vasútállomásról át lehet sétálni a hídon a szigetre, és vissza. Erre már tódulni fognak, az biztos. A projekt leírása hangsúlyozza is: „idevonzhatja a turistákat, akik ha már eljöttek, biztosan felülnek a kisvasútra is.” Ha már. Azért nem ártana felkészülni arra is: mi van, ha még mindig nem jönnek. Volnának ötleteim, persze nem tudom, ezekre is jönne-e európai pénz, azok ott Brüsszelben az Elios-ügy óta elég gyanakvóak. Pedig fogadni mernék, az is megdobná a kisvasút forgalmát, ha pl. mesterséges vulkánkitörést vagy cunamit állítanának elő, gladiátorjátékokat rendeznének, esetleg sivatagi oroszlánokat vagy fehér bálnákat telepítenének oda. Vagy trópusi esőerdőt, arapapagájokkal, húsevő növényekkel. Ha ez túl drága, legalább a Városligetből kiebrudalt Vidámparkot lehetne idehozatni.
Tudom, ez csak akkor működik, ha az állam szívének kedves, lehetőleg Mészáros Lőrinchez közelálló beruházót lehet garantálni. Nem bízhatják akárkire a közpénzt. De hát a tóra és a szigetre kiírt pályázatot is olyan vállalkozó nyerte, aki régi kedvence a tendereknek, Mészárosékkal közös konzorciumban is szokott kaszálni. Ugyan már, mibe kerülne neki, ha bedolgozná magát az arapapagáj- vagy a gladiátoriparba is?
Cél a teljes elszigetelődés
De a legjobban azért tetszik a terv, mert igazi modellkísérletnek tartom. Szerintem fel kell készülni arra, hogy az egész ország egy szigetre költözik. Most, hogy a Fidesznek egy időre ajtót mutatott a Néppárt (ebből a szempontból mindegy, hogy próbál emelt fővel kifelé masírozni az ajtón, mondván, maga is ki akart menni), pláne fel kell gyorsítani az előkészületeket. Valami olyan sziget kellene nekünk, ahová senki nem lát be, nem kritizál, nem reklamálja a demokráciát és hasonló idejétmúlt butaságokat. Ahol magyar módra élhetünk, „ahogyan a kedvünk szerint való”, mint a miniszterelnök fejtegette ünnepi beszédében, és nem kell tárgyalgatni (Bayer Zsolt Weberről adott szép jellemzésével) „farizeus szarjankókkal”. A saját szigetünkön annyi nácit tüntetünk ki március 15-én, ahányat csak akarunk, és senki nem sipákol, ha sóval hintik be az Akadémia és az akadémikusok helyét. Elvégre egy szigeten takarékoskodni kell a hellyel, kár pazarolni felesleges intézményekre. Ott majd senki nem akad fenn azon, hogy a felnőtt népesség 1 százaléka birtokolja az összvagyon közel felét, és az uniós földalapú támogatások nagy részét 12 család kapja. Egy szigeten ez nem probléma, hiszen föld se sok van, nemhogy földalapú támogatás.
A végső célt, a teljes elszigetelődést illetően a kerítés még csak gyenge próbálkozás volt. Újabb nagyszabású építkezéssel (a kerítés sem volt rossz üzlet) vizesárkokat kell ásni a határaink körül. Elvégre így szokás a végvárakat is védeni. Mi pedig eléggé a végén vagyunk. Így élünk majd a magunk nem egészen tízmilliós szigetén Európa közepén. Felcsút csak nyilvános főpróba volt. „Nem kell irigykedni! Dolgozni kell” – oktatta Mészáros Lőrinc azokat, akik értetlenül hápogtak a mesterséges sziget hírét hallván. A kormány kitartóan dolgozik is a tervein. Épül a Magyar Sziget. Hídra talán nincs is szükség.
.
