Csehországban ma délután négyig lehetett jelentkezni a jövő évi elnökválasztásokra. Tíz jelölt akart indulni, de csupán nyolcan teljesítették a cseh törvények által meghatározott kritériumokat. Köztük van viszont Miloš Zeman, Csehország jelenlegi államfője is.
Miloš Zemannak sikerült 113 000 aláírást összegyűjtenie ahhoz, hogy indulhasson a jövő év januárjában tartott csehországi elnökválasztáson. Csehországban az államfői jelöltséghez legalább 50 ezer aláírás szükséges, és Zeman elmondása szerint ezt a határvonalat már augusztusban sikerült átlépnie.
A hétfőn tartott prágai sajtótájékoztatón feleségének, Ivana Zemanovának köszönte meg a támogatást, és egy csókkal, illetve nagy csokor virággal jutalmazta meg a jelöltségében „játszott nélkülözhetetlen szerepéért”.
„Ha nem venném figyelembe a választóim akaratát, akkor gyávának érezném magam” – jelentette ki Zeman a sajtóértekezleten, hozzátéve azt, hogy
„szeretném folytatni ezt a szép és érdekes munkát”.
Ugyanúgy megjegyezte, hogy most hétezerrel több aláírást gyűjtött össze, mint 2013-ban.
Zemanon kívül sikeresen jelöltette magát Michal Horáček vállalkozó és dalszövegíró; Jiří Drahoš, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnöke; Vratislav Kulhánek, a Škoda-művek egykori igazgatója; Jiří Hynek, cseh hadiipari vállalat elnöke; valamint Petr Hannig zenész, az „Észszerűek” (Rozumní) nevű párt vezetője.
Korábban Mirek Topolánek volt polgári demokrata miniszterelnök (2006-2009) és a bevándorlóellenes párt vezetője, Tomio Okamura szintén arról beszéltek, hogy indulni kívánnak az államfőválasztáson, de egyelőre a cseh hatóságok és médiumok nem erősítették meg, hogy a két politikus neve ténylegesen is szerepel az elnökaspiránsok között.
A cseh államfőválasztást január 12-re és 13-ra írták ki.
A győzelemhez a leadott szavazatok több mint felének megszerzése szükséges. Amennyiben ez egyik jelöltnek sem sikerül, második fordulóra kerül sor, amelyben az első körben legjobban szereplő két jelölt vehet részt. Öt éve, 2013-ban az első közvetlen csehországi államfőválasztáson Zeman a második fordulóban nyert Karel Schwarzenberg népszerű jobboldali politikussal szemben.
George Weah lehet Libéria új elnöke, a korábbi aranylabdás focista vezet ugyanis az első eredmények szerint az elnökválasztáson.
Szavazás a fővárosban, Monroviában Fotó: MTI/EPA/Ahmed Jallanzo
Biztosra azonban még nem mehet a Milan egykori sztárja, mert a szavazatoknak még csak kis százalékát dolgozták fel, írja a Deutsche Welle. Van olyan megye, ahol fej-fej mellett áll a mostani alelnökkel, Joseph Boakaijal.
Az elnökválasztás kedden volt, de csak
lassan haladnak a számolással.
Többek között emiatt már most szabálytalanságokról beszél a harmadik elnökjelölt.
George Weah Fotó: Wikimedia Commons
Az Európai Unió megfigyelőcsoportja szerint ugyanakkor a késés ellenére szabályosan zajlik a szavazatszámlálás. A csoport vezetője szerint azt látták, hogy a hatóságok minden panaszt pártatlanul kezelne, bár feszült környezetben kell dolgozniuk.
Amennyiben egyik jelölt sem kapja meg az első fordulóban a szavazatok több mint felét, akkor
a két legjobb között második fordulót rendeznek.
Összesen egyébként 20-an indultak a választáson.
George Weah Milan-mezben Fotó: Wikimedia Commons
A választáson Ellen Johnson Sirleaf utódját választják meg. 2005-ben ő lett az első elnöknő egész Afrikában, 2011-ben pedig megosztott béke Nobel-díjat kapott, a nők jogaiért folytatott erőszakmentes küzdelme miatt.
Már 2005-ben is Weah-t győzte le, aki kilencvenes évek elején a Monacóban és a Paris St. Germainben lett sztár,
1995-ben Aranylabdát kapott.
Öt évet játszott a Milanban, francia és olasz bajnok volt, a 20. század legjobb afrikai játékosának is megválasztották. 2003-ban vonult vissza.
Pár nappal ezelőtt Szijjártó Péter és Bert Koenders holland külügyminiszter egy közös találkozó során megegyeztek arról, hogy véget vetnek a Gajus Scheltema egykori holland nagykövet interjúja által keltett diplomáciai viszálynak. De vajon valóban így lesz? Vagy jövőben bármikor ismét fellángolhat a vita a két ország között? A kérdésre alighanem egy másik ország példája adhatja meg a választ, amely idén Hollandiával szintén komoly diplomáciai bonyodalomba keveredett: Törökország.
Kétségtelen, hogy az elmúlt hónapokban a magyar diplomácia inkább kudarcokról számolhat be, mintsem komoly eredményekről. Budapestnek több nyugat-európai országgal is megromlott a kapcsolata, mint Ausztriával, Franciaországgal, Hollandiával és Németországgal. Az elmúlt egy hónapban pedig a Magyarországgal szomszédos államokkal sikerült összerúgni a port: Romániával a marosvásárhelyi gimnázium bezáratása, Horvátországgal Hernádi Zsolt Mol igazgató ellen kiadott elfogatóparancs, valamint legutóbb Ukrajnával az új nyelvtörvény miatt.
Csakhogy ezzel párhuzamosan a holland külpolitika számára sem éppen a siker évének számít a 2017-es esztendő, és elsősorban nem amiatt, mert Magyarország ügyvivői szintre redukálta a diplomáciai kapcsolatokat az országgal. Hanem azért, mert az év elején egy rendkívül súlyos és az elmúlt években soha nem látott diplomáciai vitája alakult ki Törökországgal.
Kétséges referendum
A két ország közötti viszály azzal vette kezdetét, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök népszavazást hirdetett meg 2017 április 17-re. A referendumon tétje az volt, hogy Törökországból, amely addig hivatalosan egy parlamentáris demokrácia volt, egy erős prezidenciális rendszert csinálnak. Ez a török gyakorlatban azt jelentette, hogy megszüntették a kormányfői tisztséget, és lényegében a török elnök döntött minden fontos kérdésről, a törvényhozás megkérdezése nélkül.
Recep Tayyip Erdoğan. A kép forrása: Wikimedia
Erdoğan számára ez a népszavazást az előremenekülést jelentette: a török elnök népszerűségében 2016 elején látványos visszaesés következett be. Egy sikeres referendummal nemcsak növelte volna a támogatottságát, hanem sokkal könnyebben folytathatta volna azokat a tisztogatásokat, amelyek 2016. július 14-i puccskísérlet után zajlottak a török politikában, államirányításban, hadseregben és az oktatásban.
Csakhogy az előzetes közvélemény-kutatások és a szakmai elemzések a Törökországot irányító Igazság és Fejlődés Párt (AKP) számára kellemetlen dologra hívták fel a figyelmet. A törökök többsége eléggé passzívan áll a népszavazás kérdéséhez, miközben a felmérések szerint igenek és a nemet aránya nagyjából egyenlő volt. Ankara egyáltalán nem akart kockáztatni és ezért taktikát váltott: nem a törökországi ellenzékieket vagy szekulárisokat akarta meggyőzni a választásokon való részvételről, hanem az országon kívül, főleg Nyugat-Európában élő kettős állampolgárságú törököket.
Elfuserált kampány
Ezért a török kormány energiát és pénzt nem kímélve vett részt egy külföldi kampány megszervezésében. Az interneten és sajtóban csak úgy ömlöttek az „igenre” felszólító hirdetések és véleménycikkek, miközben nem egy prominens török miniszter tervezett olyan körutat, amelyen nyíltan az Erdoğan melletti voksok leadására szólíthattak fel. Hollandia ezen a téren szintén nem volt kivétel, mert közel félmillió holland-török kettős állampolgár él az országban és az AKP szempontjából minden szavazatra szükségük volt.
Épp ezért Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminisztert Hollandiába küldték, aki a hollandiai törökök központi városának számító Rotterdamban készült beszédet tartani, ahol egyes becslések szerint 400 000 török hallgatóság várta volna. Csakhogy váratlan esemény történt: a török külügyminiszter gépének március 11-ig nem adtak leszállítási engedélyt és így vissza kellett fordulnia. A török diplomácia döbbent állt az eset előtt. Elutasították a hivatalos holland álláspontot, miszerint a március 15-i hollandiai választások miatt tagadták volna meg a török külügyminiszter belépését, mert Çavuşoğlu fellépése a Geert Wilders vezette bevándorlásellenes populista Holland Szabadságpárt megerősödését hozta volna magával.
Azonban nem sokkal később egy újabb incidens történ: még ugyanazon a napon egy újabb diplomáciai botrány árnyékolta be a két ország kapcsolatát. Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból szintén Rotterdamba utazott, hogy a külügyminiszter helyett ő buzdítson a török népválasztáson való részvételre és az igenekre. Csakhogy ő sem tarthatta meg a beszédét. A rotterdami konzulátus épületet előtt a rendőrök feltartóztatták, testőreit „illegális fegyverviselés miatt” letartóztattak és visszakísérték őt a holland-német határig, majd pedig visszarepült Törökországba.
Diplomáciai hadjárat
Ezután valóságos diplomáciai háború zajlott a két ország között. Erdoğan és AKP az első reakcióiban a hollandokat fasisztáknak és náciknak nevezte. Mark Rutte holland miniszterelnök pedig a holland szélsőjobb bábjának titulálta. Visszahívták a török nagykövetüket és ideiglenes bezárták a nagykövetségüket. Törökország az Európai Bírósághoz fordul a külügy- és a családügyi minisztereket sújtó holland korlátozások miatt.
Szerte Törökországban tüntetések robbantak ki, a holland nagykövetség és isztambuli konzulátus előtt tartottak demonstrációkat, de a holland városokban is voltak megmozdulások. Ezután a török vezetés Hollandiát tette felelőssé az 1995-ös srebreniciai vérengzésért, amikor 800 muszlimot mészároltak le a szerbek a holland ENSZ-békefenntartók szeme láttára, akik tétlenek maradtak a mészárlás idején.
Voltak ennek a holland-török viszálynak egészen humoros aspektusai is.
Erdoğan például
Banánköztársaságnak nevezte Hollandiát
A törökországi tüntetéseken néha francia zászlót égettek a holland helyett. Volt, amikor a dühös török telefonálók tévedésből nem a rotterdami, hanem a New Yorkban lévő rendőrösöket hívták fel és fenyegették meg. Paródia tárgyává tették, amikor a Törökország EU-ügyekért felelős minisztere pedig a nyugat-európai ország demokrácia helyzetéért aggódott, miközben Törökországban tavaly óta mindennaposak a tisztogatások.
A Hollandiában élő török tüntetők gyakran vágtak fel narancsot és ittak narancslevet a demonstrációk során. Ennek szimbolikus értéke volt: a holland királyi család színe a narancssárga. A kép forrása: Imgur
Természetesen a holland kormány sem maradt adós a válasszal. A holland külügyminisztérium szintén kivonta a diplomáciai személyzetét Ankarából és a holland nagykövet nem térhetett vissza Törökországba. Több holland élelmiszer és más áru bojkottja miatt jelentős visszaesés következett be a két ország kereskedelemében, a gazdasági elemzők egyelőre még várják a hivatalos adatokat. A lakosság több mint 85 százaléka támogatta a holland kormány reakcióját és Ankarát vádolta a feszültség eszkalálódásért. Sőt, hamarosan a holland-török vitába Ankara Németországot is bevonták, de júliusban a török gazdasági miniszternek tiltották meg az osztrák hatóságok, hogy Ausztria területére lépjen.
A 2017. április 16-án tartott török népszavazáson Erdoğan végül 51,3 százalékkal, a külföldön élő törökök szavazatainak köszönhetően megkapta a felhatalmazást, hogy elnöki rendszert vezessen be az országba. Habár ezután a holland-török viszály enyhült, korántsem szűnt meg teljesen, ugyanis az elmúlt hónapokban szintén fellángolt az ellentét.
Júliusban például az okozott diplomáciai ellentétet a két ország között, mert politikai okok miatt most először tartóztattak le egy holland állampolgárt Törökországban.
Bűne mindössze annyi volt, hogy az interneten és a közösségi oldalakon Erdoğant árulónak és tolvajnak minősítette. Holland nyomásra ugyan pár nappal később szabadon engedték, de a férfi azóta sem hagyhatta el Törökországot és megfelelő diplomáciai képviselet hiányában megvalósíthatatlannak tűnik a kiadatásra.
Erre válaszul a holland parlamentben újabb viták zajlottak Ankaráról és a képviselők megállapodtak abban, hogy új „utazási tanácsot” adnak ki Törökországgal kapcsolatban: a holland állampolgárok már nemcsak a szíriai-török határt, hanem mindenféle demonstrációt kerüljenek el és különösen legyenek részen, ha bármi gyanúsat észlelnek a török hatóságok részéről, akkor azonnal jelezzék.
Magyarország esetében majd a szeptember 29-i uniós csúcstalálkozón, ahol Orbán Viktor és a holland miniszterelnök szintén találkozik egymással, fog kiderülni, hogy valóban rendeződött a két ország viszonya, vagy Törökországhoz hasonlóan továbbra is csak újabb indok kell majd egy holland-magyar diplomáciai adokkapokra.
2002 májusában felrobbant egy autóbusz Pakisztán legnagyobb városában. 15-en meghaltak, köztük 11 francia állampolgár.
Tizenöt éve vizsgálják különböző bíróságok az esetet Franciaországban, ahol most a célkeresztbe került az akkori hadügyminiszter, a ma 75 éves Francois Léotard. A gyanú szerint miatta történt a robbanás Karachiban. A francia sajtó csak Karachi gate-nek emlegeti az ügyet, hiszen szinte az egész jobboldali elit érintett benne.
Mi történt valójában? 1994-ben amikor Edouard Balladur volt Franciaország miniszterelnöke, Párizs tengeralattjárókat adott el Pakisztánnak és Szaúd Arábiának. Nagy üzletről volt szó, és ezért bőven jutott pénz a megvesztegetésre is. A döntéshozók elég sokat kaphattak mindkét országban, hiszen a franciáknak adták a megrendeléseket. A Canard Enchainé című szatirikus lap, mely az elsők között szokott leleplezni korrupciós ügyeket, már akkoriban megírta, hogy a megvesztegetési pénzből nemcsak a vásárlóknak jutott, de abból szépen visszaosztottak francia politikusoknak is.
Balladur akkori kormányfő elnök szeretett volna lenni 1995-ben, és erre kellett a pénz. Hadügyminisztere, Francois Léotard 2002-re készülődött. Ő erre tett félre a tengeralattjáró üzletből. Nicolas Sárközy volt akkoriban a költségvetési miniszter. Balladur ellen már megindult a vizsgálat. Most a célkeresztbe került Francois Léotard is, aki a francia politika nagy ígérete volt és az is maradt. Fiatalon visszavonult. Már akkoriban pedzegették, hogy talán a Karachi-gate miatt. Mások szerint egyáltalán nem erről volt szó:
az orosz titkosszolgálat valamivel megzsarolta, és ő cserébe NATO titkokkal fizetett.
Az amerikai kémelhárításnak feltűnt, hogy Moszkvában túl sokat tudnak arról, hogy mi folyik a NATO hadügyminiszteri értekezletein Brüsszelben. Jeleztek Párizsnak, és az ígéretes fiatal politikus eltűnt a közéletből.
Most viszont válaszolnia kell arra a kínos kérdésre: lehet, hogy miatta halt meg 11 francia állampolgár Karachiban? A busz ugyanis, melyben a franciák ültek, az Agosta tengeralattjárók karbantartására érkezett Pakisztánba. De miért robbantották fel? Azért, mert Balladurből nem lett elnök! Épp ellenkezőleg: ellenfele, Jacques Chirac költözött be az Elysee palotába. Aki ugyancsak csodálkozott azon, hogy miért fizet Franciaország még mindig megvesztegetési pénzeket Pakisztán néhány fontos emberének. Amikor rájött, hogy vesztes ellenfele részben ebből pénzelte a választási kampányát, azonnal leállította a kifizetéseket. A pakisztáni döntéshozók viszont úgy érezték: átverték őket, mert nem kapták meg a teljes összeget! Finom figyelmeztetésként felrobbantották az autóbuszt Karachiban.
Pontosabban a tálibokra bízták ezt a feladatot. A fanatikus iszlamista gárdát annak idején a pakisztáni katonai titkosszolgálat hozta létre – az USA kérésére. Így aztán nem volt nehéz őket rávenni egy merényletre Pakisztán legnépesebb városában. Csakhogy a francia titkosszolgálat is nyomozni kezdett és kiderült: a megvesztegetési pénzek elmaradása miatt a dühös kormányzati emberek hoztak döntést az autóbusz felrobbantásáról Karachiban. A 15 halottból 11 francia volt!
A vizsgálat azon nyomban megindult Párizsban, de lassan csordogált amíg a jobboldal volt hatalmon. Amint a szocialisták kormányra kerültek, az igazságszolgáltatás is magasabb fokozatba kapcsolt: vádat emeltek Edouard Balladur egykori miniszterelnök ellen. Most pedig a hadügyminiszter, Francois Léotard is a célkeresztbe került. Igaz, ők már nyugdíjasok. De mi lesz Nicolas Sárközy-vel, akinek mindenről tudnia kellett, hiszen Balladur bizalmi embere volt, mint költségvetési miniszter és kampányának egyik fő szervezője.
Tanúként már kihallgatták. Mivel politikai pályafutása már valószínűleg véget ért, hiszen idén elbukott a jobboldali előválasztáson, nem kizárt, hogy ő is célkeresztbe kerül. Ez pedig csúnya búcsú lenne a közélettől Nicolas Sárközy számára, aki alig múlt hatvan éves, és még valószínűleg a visszatérésről álmodik az Elysee palotába.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
