Gyurcsány Ferenc Facebook bejegyzéséhez lehetne hozzátenni és valószínűleg elhagyni is belőle. Felesleges. Csak az nem érti, aki nem akarja.
„Könnyű mondani, tudom. Valamivel nehezebb csinálni.
A mai rendszer ellenzéke valóban lefedi a teljes demokratikus palettát. Jobbközéptől liberálisokig, a zöldektől a baloldalig valóban sokszínű koalíció ez.
A durva gondolkodású, modorú és beszédű házelnök szerint ez moslékkoalíció. Lenne szókincsem visszaszólni. Talán kedvem is. De minek?
Amit szégyenember mosléknak hív, az az Európát most és régóta kormányzó koalíció. Jobboldaliak, liberálisok, zöldek, baloldaliak közösen dolgoznak egy békés Európán, erős Európán, persze egymással is vitatkozva.
Mi ezt nagyszerűnek gondoljuk. A velünk szemben állók szerint ez maga a nemzeti létezés halála.
Ez két kibékíthetetlen álláspont. Ez okozza a jelenlegi magyar politika tragikus megosztottságát. És
ez a megosztottság sajnos tényleg nem feloldható csendes, nyugodt beszélgetéssel. Ez küzdelem.
A demokraták versenyre születnek, de ha kell, együttműködnek.
Verseny demokráciában, együttműködés az antidemokratikus rendszerrel szemben. Ez az életük, ez a sorsuk.
2021 a magyar demokraták felkészülésének éve lesz. Készülés a rezsim leváltására.
Fel fog állni a demokratikus Magyarországot képviselő csapat. Azok, akik új világot hoznak. Kik lesznek ők? Majd eldől egy versenyben. A demokraták nyilvános, átlátható versenyében.
Lesznek viták, ez természetes. Kisebb-nagyobb csörték. Ez megúszhatatlan. Mert
a kérdés nem az, hogy egyik vagy másik párt mennyire szimpatikus képviselője jut be a Parlamentbe, hanem az, hogy hol lesz a következő, demokratikus kormány politikai centruma.
És kevés ennél fontosabb és tisztességesebb demokratikus vita van. Nem személyek, hanem politikai áramlatok vitáját fogjuk látni.
Hogy közben lehetnek villongások? Biztosan így lesz.
Ahogy villonganak, versengenek az emberek saját hétköznapjaikban is.
Jó lenne, ha a demokratikus sokaság értené, hogy ez természetes dolog.
Akik demokratikus Magyarországot kívánnak, azok ne ijedjenek meg a demokratikus vitáktól.
Ha utáljuk az egyhangúságot, akkor ne féljünk a demokratikus hangok sokszínűségétől.
Segítség kell új köztársaságot teremteni. Mi, akik politikára adtuk a fejünket, nem vagyunk megváltók. Végképp nem tudjuk egyedül megváltani Magyarországot azoktól, akik önmaguk görcseikbe akarják zárni hazánkat.
Szükség van a segítségükre. Nem nekünk. A hazának.
Ha segítenek, kapunk egy új esélyt.
Hogy Magyarország lesz, aminek lennie kell: szabad, európai köztársaság.”
Városaink kifosztása nem kormányzás! – az év utolsó politikai akciójával az önkormányzatok kivéreztetése és az Orbán-kormány felelőtlen járvány- és válságkezelése ellen tiltakozik az ellenzéki pártszövetség.
A demokrata ellenzéki pártszövetség az év utolsó napján is, miként a következő másfél év minden egyes napján azért küzd, hogy bizonyítsa: az Orbán-kormány a valóságot a propagandacéljainak alárendelő járványkezelésével, és az önző hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé helyező válságkezelésével szemben lehet a járványt és a gazdasági válságot a többség javára, felelősen, átláthatóan, a szolidaritás és a partnerség jegyében kezelni.
Az év utolsó napjaiban az Orbán-kormány több olyan döntést hozott, amellyel éppen a legnehezebb időkben dobta le magáról a kormányzati felelősséget, és lemondott több millió magyarról. A karácsonyi pénzszórásban az Orbán-kormány a gazdaságvédelemre szánt források felhasználásával saját klientúráját támogatta. A járvány és a gazdasági válság kezelése helyett százmilliárdokat szórt el egyebek közt stadionra, motorsportra, a miniszterelnöki rezidencia környékére. A Fidesz hatalmi céljait szolgáló alapítvány támogatásával 100 milliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont.
Az iparűzési adó megfelezéséről hozott kormánydöntés semmiféle érdemi segítséget nem jelent a bajba került vállalkozásoknak, érdemben veszélyezteti viszont az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatásokat szerte az országban. Az önkormányzatok utolsó saját bevételének megnyirbálásával csődközeli helyzetbe sodorják a magyar települések jelentős részét. Az Orbán-kormány mindezt úgy teszi, hogy az ellenzéki vezetésű településeket hétszer akkora megszorítással sújtja, mint a fideszes vezetésűeket. A megyei jogú városoknak osztott kompenzációból is kihagyta az ellenzéki polgármesterek által irányított megyeszékhelyek túlnyomó többségét. Az Orbán-kormány első- és másodrendű állampolgárokra osztja ezzel az országot, lemond az ellenzéki vezetésű településeken élő mintegy 2,5 millió magyarról, lerombolja a rendszerváltozás egyik legfontosabb célját és értelmét, a magyar önkormányzatiságot. Az Orbán-kormány az egyedüli Európában, amely járvány és válság idején nem támogatja, hanem megsarcolja az önkormányzatokat. Az Orbán-kormány mindeközben állástalan emberek és jövőjüket féltő vállalkozások százezreit hagyja segítség nélkül. Az Orbán-kormány felelős kormányzás helyett hatalmát és klienseinek vagyonát menti.
A járvány utáni talpra állás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, ennek keretében az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás. A demokratikus parlamenti ellenzék pártjai erre szövetkeznek.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke
Jakab Péter, a Jobbik elnöke
Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei
Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei
Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei
Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára.
Az ellenzéki pártelnökök mai döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit: mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával fogják lebontani az Orbán-rendszert, megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet.
Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.
Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel. Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot, sem bértámogatást nem nyújt a magyaroknak, helyette az iparűzési adón keresztül vérezteti ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve a lakosság védelmét.
A pártelnökök hitet tettek amellett: véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral. Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal való szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.
A nemzet iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett.
2020. december 20.
Demokratikus Koalíció
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
Momentum Mozgalom
Párbeszéd Magyarországért Párt
Gyurcsány Ferenc 14 pontban foglalta össze az általa helyesnek vélt ellenzéki politika lényegét és irányát. Azt nem tudjuk éppen volt e rajta sapka avagy sem, az azonban biztos minden oldalról megkapta a magáét. Nem is teljesen alaptalanul.
A DK elnöke ugyan nagyon pontos világos üzenetet küldött minden fél számára arról, mit kell a közös ellenzéki programnak tartalmazni ahhoz, hogy világos alternatívát kínáljon minden Fidesz kormányt leváltani kívánó pártnak és civil szerveződésnek, végső soron nem minden demokratikus polgárnak.
A legjobb szándék ellenére is kiviláglik, hogy az iránymutatással meg akarja szabni, vagy annak látszatát akarja adni, hogy mint legerősebb ellenzéki párt meghatározhatja a közös útirányt, a többiek meg követhetik őt.
Csakhogy ez a sokat emlegetett demokráciában nem így működik. Az erősebb kutya ba..ik elv egészen másfajta berendezkedés jellemzője.
Tisztában vagyok azzal most magamra szabadítom a fun-ok és mások dörgedelmét, de míg korábban más célok érdekében, most is a deklarált szándék mögött ott sejlik a „vezető erő” megerősítésének szándéka.
Annál az asztalnál ahol az összefogás kovácsolódik egyenlő felek párbeszédének kell érvényesülnie.
Márpedig Gyurcsány kibeszél. Nem először teszi, és nem is állítom, hogy a tárgyaló felek közül egyedüliként, de neki pontosan azért, mert pártja a legerősebb ellenzéki erővé nemesült önmérsékletet kellene tanúsítania, mondhatni szerénységet. Ez viszont eddig sem tartozott erősségei közé, s most sem bizonyítja az ellenkezőjét.
Mennyivel megkönnyíthetné az ellenzéki egyeztetés további sikeres működését, ha csak az összes tárgyalópartnerrel közösen tenne nyilatkozatot. Ez minden felet közelebb hozna a közös listához, és meggyőzővé tenné azt a kinyilvánított akaratot.
„Az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.”
– ez az első pontja a Facebook-ra kitett bejegyzésnek. Touché, találat.
Telitalálat, s ha már ezzel kezdődik Gyurcsány Ferenc 14 pontja, a fentiek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom elolvasását.
Március óta naponta halljuk a Fidesz politikusaitól és propagandistáitól, hogy a járvány elleni védekezésben a baloldalra nem lehet számítani. Ahogy Gulyás miniszter mondta egy kormány-sajtótájékoztatón, az ellenzék „a vírus oldalán áll”.
Ennek legfontosabb hivatkozási alapja mind ez ideig az volt, hogy márciusban az ellenzéki pártok nem szavazták meg a „koronavírus-járvány elleni védekezésről” szóló, az ellenzék által leginkább csak felhatalmazásinak nevezett törvényt.
Ma viszont fegyelmezetten megszavazták. Arra hivatkoztak, hogy ezúttal a kormány már nem határidő nélkül, hanem kilencven napra kérte a felhatalmazást, vagyis immár „megtért” az alkotmányos normákhoz, és nekik a súlyosbodó járvány idején immár az a dolguk, hogy a veszélyhelyzetről szóló törvény megszavazásával támogassák a kormányt a járvány elleni védekezésben.
Igen, tavasszal az ellenzék – mindenekelőtt Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető – a felhatalmazás határidő nélküli voltát tekintette központi kérdésnek, erre hivatkozva támadták az Orbán-kormányt külföldön is.
A magyar közjogászok azonban már akkor felhívták a figyelmet más bajokra is. Többen is állították, hogy
a járvány elleni védekezéshez a különleges jogrendre nincs is szükség, az egészségügyi törvény és a katasztrófavédelmi törvény rendelkezései elegendő jogalapot nyújtanak mindahhoz, amire a járvány elleni védekezésben szükség van.
Amikor júniusban megszüntették a különleges jogrendet, a veszélyhelyzeti intézkedések egy részét átvezették a veszélyhelyzet nélkül is érvényesülő törvényekbe, így mindenekelőtt a katasztrófavédelmi törvénybe.
Ha a különleges jogrend bevezetése tavasszal is vitatható volt, a nyári törvénymódosítások után még inkább az.
Amikor márciusban szavazás előtt állt az első felhatalmazási törvény, az ellenzéki pártok közül a DK további feltételeket fogalmazott meg. A felhatalmazás határidőhöz kötése mellett kikötötte, hogy világosan határolják körül a felhatalmazás tárgyi hatályát, vagyis hogy csak a járványügyi védekezésre vonatkozó rendelkezésekre adjon felhatalmazást, tegyék lehetővé, hogy a parlamenti frakciók vezetői is fordulhassanak az Alkotmánybírósághoz a rendeletek alkotmányosságának felülvizsgálatáért, és a testületnek három napon belül döntenie kelljen, továbbá hogy töröljék az akkori törvényjavaslatból azt a Btk-módosítást, amely veszélyhelyzet idejére egy gumiszabállyal kiterjeszti a rémhírterjesztés tényállását olyan „valós tények” terjesztésére is, amelyek „alkalmasak” a védekezés „akadályozására”. (Btk. 377. §) A kormánytöbbség természetesen egyik feltételt sem fogadta el. (Megjegyzem, az alkotmánybíráskodásra vonatkozó feltételnek én akkor sem láttam értelmét, hiszen a testület már régen engedelmesen kiszolgálja a kormányt, de így sem fogadták el.) Így azután az ellenzéki pártok jó lelkiismerettel utasíthatták el a törvény megszavazását.
És most?
A felhatalmazás tárgyi hatályáról a törvény most sem mond többet, mint eddig. Az alkotmánybírósági vizsgálat lehetőségére vonatkozólag az ellenzéki frakciók közösen benyújtottak egy módosító javaslatot, és a Párbeszéd vezérszónoka annak elfogadásához kötötte, hogy megszavazza a törvényt. A Fidesz a törvényalkotási bizottságban elutasította a módosító javaslatot, arról a plenáris ülésen már nem is szavaztak.
Hát a rémhírterjesztés?
Ez a Btk-paragrafus most szóba sem került. Minthogy a rendelkezés tavasszal bekerült a büntető törvénykönyvbe, az a veszélyhelyzet kihirdetésével magától hatályba lép. Vagyis a tavasszal a DK elnöksége által megfogalmazott négy feltétel közül egy, a határidő teljesült, a másik három nem, köztük az sem, amelyet az ellenzéki frakciók módosító javaslatként most is megfogalmaztak.
Szó sincs tehát arról, hogy az Orbán-kormány „megtért” volna.
Éppen ellenkezőleg. A tavaszi felhatalmazást többek között arra használta, hogy rendeleti úton vegyen el pénzt az önkormányzatoktól, rendelettel vette el Gödtől a „különleges gazdasági övezethez” sorolt Samsung-területet és az azzal járó iparűzési adóbevételt (amiről később általános érvényű törvényt is alkotott).
Ebből az ellenzéknek is le kell vonnia következtetést: Orbán bármire használhatja a felhatalmazást.
Mégis – az ülésről távol maradó Gyurcsány Ferenc és Hadházy Ákos, illetve a gombot nem nyomó Szabó Szabolcs és Szél Bernadett független képviselők, ők Hadházyval együtt a Tisztesség és Bátorság Szövetsége tagjai, továbbá Tordai Bence (Párbeszéd), végül pedig a nemmel szavazó független, ISZOM-tag Székely Sándor kivételével – igennel szavaztak a törvényre.
Jóváhagyásukat adták minden majdani visszaélésre, többek között a rémhírterjesztésre vonatkozó kiszélesített, nyilvánvalóan alkotmányellenes szabály újbóli hatályba lépésére.
Nem tudok erre más magyarázatot: nem bírták a nyomást, nem tudtak ellenzékként viselkedni, berezeltek.
A második hullámra azt a jelszót adta ki Orbán, hogy „Magyarországnak működnie kell”, ami magyarul azt jelenti, hogy nem tesznek intézkedéseket a találkozások korlátozására, csak a találkozások kockázatát próbálják csökkenteni a maszkhasználat kiterjesztésével és mellőzésének szankcionálásával.
A kormány most, nyilván érzékelve a helyzet súlyosbodását, mára újabb korlátozásokat ígért. Orbán bejelentette: újra bevezetik a rendkívüli jogrendet, éjszakára kijárási korlátozást vezetnek be, a szórakozóhelyeket bezárják, a színházakban, mozikban, sportversenyeken két néző között két helyet üresen kell hagyni, és csúcsidőben sűrítik a tömegközlekedést, továbbá újra ingyenessé teszik a parkolást.
Mit szóljunk ehhez?
Erre szokták azt mondani, hogy vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Németországban kevésbé súlyos a helyzet – bár szintén gyorsan romlik –, mégis egész novemberre a rendezvényeket megtiltották, a sportversenyeken egyáltalán nem lehetnek nézők, a vendéglátásban is csak utcán át lehet ételeket eladni, beülni nem lehet, szállodákban sem lehet turistáknak szállást adni (tehát csak üzleti utakra adhatnak szállást), sőt a magánjellegű összejöveteleken (lakásokon) legfeljebb két háztartásból tíz személy lehet jelen. Amit a tavaszi hullámtól eltérően nem korlátoznak, az az iskolák és gyermekintézmények működése, és kijárási korlátozást sem vezetnek be. Mindamellett a német kormány a tartományokkal együttműködve azt tűzte ki célul, hogy 75 százalékkal csökkentse az emberek közötti találkozások számát, az Orbán-kormány viszont – ismétlem – nem törekszik a találkozások számának csökkentésére, csak azok kockázatát igyekszik a maszkhasználat kiterjesztésével mérsékelni.
Orbán továbbra is elképesztően felelőtlenül viselkedik.
Az ellenzéki pártok – a Párbeszéd feltűnő kivételével, lásd – csak a tesztelés bővítését és ingyenességét követelték a kormánytól – természetesen teljes joggal –, a találkozások mérséklését szolgáló korlátozásokat nem szorgalmaztak, az erre vonatkozó újságírói kérdésekre jobbára kitérő választ adtak. Mint annyiszor, ezúttal, ebben az ügyben sem teljesítik hivatásukat.
A Szakdolgozói Kamara gyors felmérést végzett tagjai között, és bizony a többségük hajlik a szakma illetve az ország elhagyására az új szolgálati törvény miatt. Az Orvosi Kamara nyolc pontos kompromisszumos javaslatot tett közzé az új törvénnyel kialakult, az orvosok nagy része számára elfogadhatatlan helyzet módosítására.
A kormány által beterjesztett és az Országgyűlés által elfogadott törvény ugyanis az orvosi béremelést és a hálapénz megtiltását azzal kötötte össze, hogy az egészségügyi dolgozók – a béremelés által nem érintett szakdolgozók is – a közalkalmazotti jogviszonyból olyan „szolgálati jogviszonyba” kerülnek át, amilyen egyébként csak a fegyveres testületek tagjai tekintetében létezett, és mindenféle új kötöttséggel jár: a mellékállások tilalmával és a szabad kirendelés lehetőségével, elfogadásának kötelezettségével.
Az, hogy az Orbán-rendszer ilyen módon lép fel az egészségügyben dolgozók eláramlásával szemben, nem meglepő, ez a rendszer szereti azt is parancsokkal és tilalmakkal rendezni, amit polgári társadalmakban érdekeltséggel és megegyezéssel szoktak megoldani. Erre kár volna különösebben szót vesztegetni. Másra viszont igen.
Gulyás Gergely miniszter a szokásos, kormányülés utáni sajtótájékoztatón a következőképpen kommentálta a törvény elfogadását:
„Az orvosok kapcsán ismert az, hogy – talán a járványra is tekintettel – sikerült olyan szakmai és politikai konszenzust létrehozni, amelynek következtében a kormány elfogadta azt az egészségügyi bértáblát, amit az Orvosi Kamara elfogadni javasolt, sőt a háromból a legnagyobb béremelést tartalmazót fogadtuk el, és nyilván ennek köszönhető, hogy
mind a törvény elfogadásának eljárása, mind a törvény tartalma tekintetében a magyar politikában ha nem is soha nem látott, de régóta nem tapasztalt egyetértés jött létre,
és az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el az orvosi jogviszony módosításáról, illetve az egészségügyi szolgálati jogviszony mellett az új bértábláról szóló törvényi szabályozásokat.”
A becsapott Orvosi Kamara első tiltakozása azzal a mondattal zárult, hogy
„Nem leszünk katonák!’
S valóban, ha van törvény, amelyre ráillik a korábban már elhasznált „rabszolgatörvény” kifejezés, ez a törvény biztosan az. Akkor hogyan lehetséges, hogy ezt a törvényt valóban egyhangúlag, valamennyi jelen levő ellenzéki képviselő igen szavazatával fogadta el az Országgyűlés?
Több baloldali képviselő is bizonygatta azóta az ATV műsoraiban, hogy a törvényt meg kellett szavazni, de nekem az az érzésem, hogy éppen azért mondták ezt, mert érzik, hogy a dolog nem volt rendben.
Miért történt ez így?
Kunetz Zsombor, az ismert egészségügyi szakember azzal magyarázta az ellenzéki pártok igenjét, hogy a képviselők vagy nem olvasták el a törvényt, vagy megrészegültek a béremelés mértékétől. Igaza lehet. Új jogállás bevezetése egy egész ágazatban nyilvánvalóan mélyreható, alapos megfontolást igénylő változás. A kormány mégis kivételes eljárást kért a törvényre, ami azt jelenti, hogy a hét végén benyújtott törvényről kedden már meg is tartották a zárószavazást. Ez nyilvánvalóan abszurdum. Mégis, az ellenzéki képviselők a kivételes eljárást is valamennyien megszavazták.
Amikor a vitában az egyik MSZP-s képviselő az eljárást kifogásolta, joggal vetette ellen Gulyás miniszter, hogy hiszen megszavazta a kivételes eljárást.
Bizony nem kellett volna megszavazni. Nem gondolom, hogy az ellenzéki frakciókból senki sem olvasta el a törvényjavaslat szövegét, azt viszont gondolom, hogy néhány óra alatt nem tudták, nem tudhatták végiggondolni, hogy mit is jelent az új „egészségügyi szolgálati viszony”, már csak azért sem, mert az ellenzéki frakciókban a polgármesterré vált László Imre távozása óta a Jobbik kivételével nincs orvos.
A plenáris vitában az „egészségügyi szolgálati viszony” konstrukcióját egyedül a jobbikos Lukács László György támadta, találóan azt mondva, hogy „ezen a jogszabályon ott fityeg a tányérsapka”, merthogy az „az orvosláshoz, a gyógyításhoz egyébként idegen elképzelés”.
Az ellenzéki pártok a törvényjavaslatok vitájában általában leginkább módosító javaslatok benyújtásával fejezik ki ellenvéleményüket, és ebben az esetben csak a DK és a Párbeszéd tette meg ezt, és azok csak a keresetnövelés még nagyobb mértékére, illetve a szakdolgozókra való kiterjesztésére irányultak, az új jogviszonnyal kapcsolatban nem nyújtottak be ilyet az ellenzékiek. Ebből csak arra következtethet a szemlélő, hogy voltak ugyan észrevételeik, de a koncepcionális kritikával adósok maradtak. Ezen az alapon
szavazta meg a vitát követően az egész ellenzék magát a törvényt. Azt a törvényt, amely az érintettek számára elfogadhatatlan.
„… minden olyan törvényjavaslatot az MSZP meg fog szavazni, amely a fizetésemelésről szól”, mondta a vitában Korózs Lajos. Amióta az ellenzék 2010-ben ellenzékbe került, azt az elvet követi, hogy mindent támogat, ami „az embereknek” jó, függetlenül annak következményeitől, velejáróitól. Ezúttal az egész ellenzék így viselkedett.
Visszaütött az ellenzéki pártok egész tevékenységüket átható attitűd, hogy fő üzenetük a választók számára az lett: a Fidesz alatt rosszul éltek, mi alattunk jobban élnétek, és szinte semmi más nem számít.
Vajon nem volt indokolt, hogy a keresetek növelése és a hálapénz betiltása miatt az ellenzékiek tudomásul vették az új jogviszonyhoz kapcsolódó korlátozásokat? Nem, mivel ez a változtatás az Orbán-rendszer működési módját, a polgárok általa történő kezelésének mikéntjét fejezi ki.
S ha az ellenzék ezt nem érzékeli, akkor az érintettek joggal gondolhatják: nem lehet őket komolyan venni.
A nemzeti konzultáció meglehetősen megosztó téma a választók között. Vannak olyanok, akik csupán a kormány transzparens mivoltát és a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét látja ezekben a kérdőívekben. Mások erőltetett és felesleges kampánytevékenységnek és egyszerű manipulációnak bélyegzik az Orbán kormány által 2010-ben életre hívott kérdőíveket és az azokat övező reklámokat.
A nemzeti konzultációkról általában, mire való, miért használják a politikában
A nemzeti konzultáció egy politikai eszköz, egy kérdőív, melyet a kormány küld ki a legtöbb magyar választókorú állampolgárnak. A kérdőív kitöltése és visszaküldése megoldható hagyományosan postai úton és online platformon egyaránt. Ezek a kérdőívek a kormány által összeállított kérdéseket tartalmazzák.
A konzultációs kérdőívek funkciójukat tekintve sokrétűek. Egy a valóságtól távolabb álló értelmezés szerint a kormány egyszerűen csak kikéri az állampolgárok véleményét, olyan kérdésekben, melyek sarokpontjait adják a politikai terveinek, törekvéseinek.
Egy másik, a realitással közelebbi kapcsolatot ápoló magyarázat szerint a nemzeti konzultációk sokkal inkább a választások közötti időszak, politikai kampányának fontos elemeiként jelennek meg a kormányzati kommunikációban. Ez a magyarázat nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a kormány valóban kíváncsi lenne az emberek véleményére. Azonban az állampolgárok véleményének megismerése, ebben a felfogásban csupán a sokadik helyen áll, a politikai racionalitás által kialakított hierarchiában.
Az adott politikai erő, jelen esetben a Fidesz-KDNP elsősorban a nemzeti értékek kifejezésére, szavazói mobilizálására és politikai témák kijelölésére alkalmazza a nemzeti konzultáció intézményét.
A konzultációban szereplő kérdések többsége egyszerűen megválaszolható. A közérthetőség végett az összetettebb gondolkodásra okot adó tartalmat csupán nyomokban lehet felfedezni a kérdések leírásában.
Ahogyan az lenni szokott a kormány és az ellenzéki oldal abszolút másként tekintenek a nemzeti konzultáció, most már az évek alatt megtűrt, megszokott intézményére.
Az ellentétes politikai oldalak érvei a konzultáció mellett és ellen
A kormány érvei a konzultáció mellett:
Kormány oldalról a konzultáció melletti érvek általánosan a demokratikus elvekből vezethetők le.
Miszerint a konzultációs kérdőív kitöltésével a választók kifejezhetik véleményüket, álláspontjukat, fontos politikai kérdésekben. Hozzájárulhatnak a választók a kormány politikájának alakításához.
A kérdőívekkel kapcsolatban fontos kiemelendő tény, hogy a nemzeti konzultációk erősítik az egyes jövőben érvényesíteni kívánt törvények és intézkedések legitimitását. A kormány könnyedén előhúzhatja a népakarat kártyáját amikor szükségesnek érzi.
A pártszövetség kétharmados felhatalmazása mellé, időről időre hozzászegődik a konzultációkat kitöltő és visszaküldő, korántsem elhanyagolható tömegek hangja és akarata.
Furcsa a kettősség, mely a kormány oldali érveket illeti. Az ellenzékkel szimpatizálók és az ellenzéki pártok a legtöbbször éppen a demokratikusság hiányát róják fel a rendszer leginkább meghatározó elemeként. A kormány érvelése a konzultációk mellett meg pont a demokratikusságra épül.
Mindenesetre a konzultáció egy roppant hatékony eszköz a Fidesz-KDNP saját szavazótáborának mobilizálására. Egy-egy ilyen kérdőívet változó számban küldenek vissza a választók, de az bizonyos, hogy több tízezres, százezres, sőt akár milliós tömegek érdeletek a válaszok visszaküldésében.
Szemléltető példaként nézzük meg a 2015 májusában kiküldött kérdőívet, mely a bevándorlás és terrorizmus kérdéskörét járja körbe. A rendelkezésre álló adatok szerint az összesen kiküldött 8 millió példányból körülbelül 1 millió kérdőívet küldtek vissza kitöltve kormány részére. Ez a szám a Fidesz-KDNP szavazótáborának közel felét teszi ki.
Ebből a milliós nagyságrendű számból is látható, hogy a választók nagy számban, elsősorban a Fidesz-KDNP pártszövetséggel szimpatizálók, élnek a konzultáció adta lehetőséggel.
A kormány a felsoroltak mellett gyakran érvel azzal, hogy a konzultációs kérdőívek fegyvertényezőt nyújtanak Brüsszellel, vagyis az Európai Unióval szemben.
Az ország szuverenitásának megerősítését és a választók egyértelmű akaratát tükrözik a nemzeti konzultációk eredményei. Ugyanez a retorika köszön vissza a hazai politika játszóterén is. Amikor az ellenzéki pártok bírálják a kormányt tevékenysége miatt, akkor a kormány gyakorta használja hivatkozási alapként a konzultációk eredményét és eredményességét.
Az ellenzék érvei a konzultáció ellen
A konzultációkkal kapcsolatban az egyik leginkább szemet szúró negatívum az a felmerülő költségek mértéke.
Az időről időre kiküldött konzultációk költségei változók, azonban általában 200 millió és 1 milliárd forintnyi anyagi ráfordítás volt eddig a jellemző a már kiküldött konzultációk esetében.
Az első nemzeti konzultáció még 2010-ben látott napvilágot. Körülbelül nettó 200-230 millió forintba került és a kormány nyugdíj és támogatáspolitikai kérdésekben kérte ki a választók véleményét.
A 2017-es „Állítsuk meg Brüsszelt!” témában indított konzultáció összes anyagi ráfordítása meghaladja a 949 millió forintos összeget is.
A 2010-es konzultációt leszámítva mindegyik kérdőív költségei közpénzből kerültek finanszírozásra. Ebbe beleértendő a napokban kiküldött konzultációs kérdőív, eddig még nem ismeretes költsége is.
A költségek több milliárd forintnyira duzzadtak 2010 óta. Az ellenzék feleslegesnek és drágának tarja a nemzeti konzultációkat. Elmondásuk szerint másra költenék a fentebb leírt közvagyont.
A másik legfontosabb konzultációk ellen felhozott érv szerint a konzultációt a kormány kampányra és az állampolgárok manipulálására használja. Már a kérdések megfogalmazása is arra utalhat, hogy a leírt eldöntendő kérdések magukban hordozzák a logikus és egyszerű választ, ami jellemzően a kormány akaratához áll közelebb.
A kérdőívek szakmaiságát is sokan vitatják. Mivel az egyszerűen megfogalmazott, közérthető kérdések a legtöbb esetben kiölik az esetlegesen szükséges szakmai hátteret, mely a választók segítségére lehetne a felelős döntés meghozatalában.
A magukat a kormány ellen meghatározó politikai pártok és szimpatizánsaik mindezek mellett korrupciót sejtenek a konzultációk megvalósítása mögött.
A tematizálás
A nemzeti konzultáció, mint eszköz tulajdonképpen egy kampányidőszakon kívül eső kampánytevékenységnek is megfeleltethető. Ezen okból kifolyólag fontos szerepet játszik a Fidesz-KDNP tematizáló tevékenységében.
Amennyiben egy politikai erő képes tematizálni a közbeszédet, úgy elmondható róla, hogy különleges hatalom birtokosa. A közvélemény tematizálása egy nagyon fontos, sőt elengedhetetlen tevékenység a politika világában. Ami a különféle elterelő témák bedobálásában és témák aktualizálásában nyilvánul meg leginkább.
Amikor egy politikai erő egy megadott témát beemel a közbeszédbe és a politikai közösség fontos, közös ügyeként jelöli meg, akkor már tematizáló tevékenységet végez.
Nem is szükséges éveket visszautazni az időben, hogy találjunk egy olyan témát, melyet a kormány beemelt a közbeszédbe. A bevándorlás és Soros György elleni kampány, mely 2015 után végig kísérte az emberek életét is ilyen. De ilyen volt a nyilatkozatok és intézkedések egész sorozata, mely az „állítsuk meg Brüsszelt” politikai szlogen alatt fut, még a mai napig is, változó intenzitással.
Ezen folyamat, aktus végrehajtásában meghatározó szerepet játszanak a nemzeti konzultációk és az azokat hirdető televíziós csatornákon, rádióban, írott és elektronikus médiában megjelenő reklámok sokasága.
Az teljesen biztos, hogyha a kormány nemzeti konzultációt indít, a sajtó és a politikai elemzők éhes disznóként vetik rá magukat a kérdőívekre, hogy megfejtsék a kérdések mögötti szándékok keszekusza összefüggéseit.
Néhány kérdés, néhány értelmezés
A teljesség igénye nélkül, kiragadnék néhány kérdést a konzultációs kérdőívekből, hogy értelmezzük, milyen üzenetet közvetítenek a választók számára.
Egy kérdés a 2015-ben kiküldött nemzeti konzultációból, melynek címe: Nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról
Forrás: Wikipédia
„Sokféle véleményt lehet hallani az erősödő terrorcselekményekkel kapcsolatban. Ön mennyire tartja fontos kérdésnek a terrorizmus térnyerését (franciaországi vérengzés, az ISIS riasztó cselekményei) a saját élete szempontjából?”
Ezen kérdéssel kapcsolatban tudni, hogy a válaszadók 70,49%-a „nagyon fontos” választ jelölte meg, a „fontos” és „nem fontos” opciók ellenében. Ez a szám teljesen érthető a feltett kérdés tükrében.
Ennek oka egyszerű, maga a kérdés megfogalmazásának módja logikus választ rejt magában. A világ sokféle kultúrát és népet tömörít, azonban egy fejlett, globalizálódott és civilizált társadalomban az állampolgárok alapvetőnek tartják biztonságuk fontosságát. Ebből következik, hogy az embereket igenis érdekli a terrorizmus témája. Önnön és szeretteik biztonságának féltéséből adódik, hogy követik a terrorizmussal kapcsolatos történéseket. A magyar politikai kultúra egyik legfőbb jellemzője is a biztonság utáni általános vágy. A magyar politikai kultúráról és jelentőségérő itt írtam bővebben.
Egy ehhez hasonló eszmefuttatás nélkül is evidens a válasz a legtöbb ember számára, illetve így már körvonalazódik a kérdés valódi célja, mely nem más, mint a politikai álláspont kifejezése és a választók fenyegetettség érzésének tudatos növelése.
A következő kérdés a 2011-ben kiküldött szociális konzultáció egyik kérdése.
Forrás: Wikipédia
„Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. Mások szerint a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára. Ön mit gondol?”
A kérdés felvetése ebben az esetben releváns. A munkanélküliekkel való bánásmód megítélése egy igencsak megosztó téma. A kormány álláspontja azonban világos. A kormány jóléti politikája alapvetően konzervatívnak nevezhető. Mivel a legtöbb szociális támogatás és segély munkaviszonyhoz van kötve. A munkanélküliek és a szociális hálón kívül rekedt társadalmi rétegeknek a kormány politikai víziója ellenséges lehet. Ezen konzultáció előrevetítette a politikai értelemben vett jövőt, mely később a közmunkaprogram képében vált valósággá.
Még két konzultációs kérdés a Nemzeti konzultációból, mely a családok védelméről címet viseli.
Forrás: kormany.hu
„Egyetért-e Ön azzal az alapértékkel, miszerint a gyermekeknek joguk van anyához és apához?”
Maga a kérdés egyszerű, azonban mélyebb tartalmat hordoz magában. A kérdés másként megfogalmazva úgy is hangozhatna, hogy: Egyetért-e Ön azzal az alapértékkel, miszerint gyermekeknek joguk van a Fidesz-KDNP által elismert, valódi családmodellhez, melyben egy anya és egy apa van, a gyermekek mellett. Mivel ismeretesek a kormány családpolitikai törekvései és álláspontja, meghatározható, hogy jelen esetben nem a nagyarányú válások számát kívánja csökkenteni a kormány, hanem sokkal inkább a tradicionális keresztény alapú családmodellt igyekszik elterjeszteni a köztudatban. Ez természetesen nem foglalja magában a homoszexuális kapcsolatban élő egyéneket, a gyermeküket egyedül nevelő, gondozó szülőket. A kívánatos családmodell az apa, anya és gyerekek köré épül.
Valószínűsíthető, hogy a jövőben a kívánatos családmodellt erősítő intézkedések nagyobb reflektorfényt kapnak. Ebbe persze a szegényebb rétegek nem férnek bele, hiszen akkor őket lélegeztetőgépre helyezné a kormány. A kormány egyik pillanatról a másikra, nem lenne képes megszüntetni a szegénységet Magyarországon. Ez egy túlontúl összetett és hosszútávú terv megvalósítását igénylő feladat, mely támadási felületet nyújt a többi politikai erőnek a Fidesz-KDNP kritizálására. A konzultáció sem foglalkozik a szegénység kérdésével. Ez nem is meglepő, hiszen a kormány nem akarja felszítani a kritikus érzelmeket a választók körében.
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?”
Magyarország súlyos demográfiai problémákkal néz szembe. A népesség szapora fogyása és elöregedése, jelenleg is kihívásokat állít a teljes magyar társadalom és a kormány elé. Néhány évtizedes távlatban pedig a jelenlegi nyugdíjrendszer sem tartható fent.
Az aktív korú népesség fogyása és a teljes népesség körében tapasztalt alacsony születésszám korrigálására, a bevándorlás egy megoldás lehet, de a kormány szemében egy rossz megoldás.
A kormány élesen bevándorlásellenes szemléletmódja találkozik a magyar demográfiai valósággal. A bevándorlás és a család politika összefüggése ebben a kérdésben kerül kifejtésre.
A kérdés semmit nem vetít elő a jövőre nézve, amit eddig nem tudtunk volna. A kormány kommunikációjában ellenzi a bevándorlást és támogatja a hazai családokat.
Összességében elmondható, hogy a nemzeti konzultációk kérdései üzenet értékűek.
Mindegyik kérdés aszerint van kialakítva, hogy tükrözze a kormány álláspontját az egyes témákban. A legtöbb „helyes” válasz, mely egyenesen következik a kérdésből valójában az a válasz, amit a kormány tagjai is bejelölnek a konzultáció kitöltésekor.
A német kancellár nem titkolta, hogy komoly ellentétek állnak fenn: elsősorban a belorusz helyzet megítélésében és Navalnij ellenzéki politikus ügyével kapcsolatban. Az orosz ellenzéki politikust egy németországi kórházban ápolják miután rosszul lett egy orosz belföldi járaton.
Munkatársai szerint megmérgezték, az oroszok tagadják ezt. A német orvosok szerint igen nagy a valószínűsége annak, hogy az orosz ellenzéki politikust megmérgezték.
Merkel és Macron tárgyalni akar Putyinnal Beloruszról
Míg az USA és európai szövetségesei, Lengyelország és a balti államok teljes mellszélességgel kiállnak a tüntetők mellett Beloruszban addig Franciaország és Németország kivár. Szemük előtt Ukrajna példája lebeg: az USA támogatásával megbuktatták az oroszbarát rendszert Kijevben, de azóta sem jött létre jól működő demokrácia és korrupciómentes piacgazdaság az országban. A jelenlegi válságos világgazdasági helyzetben senkinek sem hiányzik egy újabb szegény rokon Keletről. Márpedig Belorusz lakossága több mint 10 millió, az ország gazdaságát Putyin támogatása tartja a felszínen. Oroszország stratégiai okokból ragaszkodik Beloruszhoz, mert nem szeretné, ha az ország a Nyugathoz közeledne, és felvenné a kapcsolatot a NATO-val, ahogy azt Ukrajna tette.
Putyin elnök egy hazai rádió interjúban megerősítette: Lukasenka kérésére különleges orosz alakulatok állnak készenlétben, hogy megvédjék az ingadozó rendszert. Beloruszban az ellenzék már régóta célozgat arra, hogy a fegyveres erők soraiban orosz alakulatok is vannak. Belorusz Nobel díjas írónője több interjúban is azt állította, hogy épp ezek az orosz alakulatok a felelősök azokért a brutális akciókért, melyeket a hatalom elkövetett a tüntetőkkel szemben Beloruszban.
Eszméletlen állapotban vitték kórházba Omszk városában Alekszej Navalnij ellenzéki orosz politikust, aki Szibériában gyűjtött anyagot korrupciós ügyek leleplezéséhez.
A repülőgép, amelyen Alekszej Navalnij utazott Novoszibirszkből Tomszkba tartott, de Omszkban le kellett szállnia, mert az ellenzéki politikus rosszul lett.
Sajtótitkára szerint megmérgezték. Korábban erre már sor került amikor fogházban töltött pár napot. A repülőgépen Alekszej Navalnij csak teát ivott, ez segítette a méreg felszívódását a szervezetébe.
Putyin ellenfelei nem ritkán távoznak ily módon az élők sorából. A katonai hírszerzés egyik emigrált ezredesét poloniummal mérgezték meg Londonban. A hosszas szenvedés után elhunyt Litvinyenko ezredes is teázott és utána lett rosszul.
Putyin egy másik ellenfelét, Borisz Nyemcovot a Vörös téren lőtték agyon. Prágában erről az agyonlőtt ellenzéki politikusról nevezték el azt a teret, ahol az orosz nagykövetség működik. Az orosz diplomácia tiltakozott , de hiába …
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
