Ha értenék a matematika nyelvén, akkor sem biztos, hogy le tudnám írni a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció közt zajló játszmáját. Így, hogy nem is értek hozzá, meg sem kísérlem, legfeljebb azt a butaságot tárom az olvasó elé: mindkét szereplő igyekszik megoldhatatlan feladat elé állítani a másikat, miközben mi, kívülállók oly egyszerűnek látjuk a képletet.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Más szavakkal, más képekkel felrajzolva: nem egy ördöglakat, nem egy bonyolult logikai rendszer. Illetve lehet, hogy az, de az ördöglakatnak is tudják a megoldását, már az 1200-as évek óta, és a britek is több mint négyszáz éve nyírják a gyepet. Vagyis a demokratikus rendszerek általában képesek a vitákat feloldani, bár tudjuk, hogy a legnehezebb azzal egyetértenünk, akivel egyébként látszólag mindenben egyetértünk.
A két párt között – amely, hogy az előző mondatomra visszautaljak, valaha egy csapat volt –
a konfliktusok szinte az egész esztendőt behálózták, különböző előjelekkel.
Az esztendő elején, az akkor felbukkanó Botka – még beszélünk róla – fektetett le egy fekvőrendőrt a gyors megállapodás elé, most viszont Gyurcsány épített az útra egy hasonló műtárgyat. Botka Gyurcsányt akarta kizárni az építményből, amit a DK elnöke egyrészt értetlenül fogadott, ugyanakkor jezsuita szerénységgel ajánlotta fel magát partnereinek, mondván: neki aztán tényleg nincsenek feltételei, ő az egyetlen, aki a teljesen nyitott kapu elvét vallva, egész áprilisig, mondhatni a választás előtt napig várja a többiek érkezését, ajánlatát, befogadó nyilatkozatát, ismétlem: feltétel nélkül. Talán ennek az attitűdnek is köszönhető, hogy Botka végül maga bukott fel az általa épített fekvőrendőrön, s volt kénytelen levonulni az útról, vagy – fogalmazzunk finomabban -: ő maga döntött úgy, hogy kiszáll a versenyből.
Lelépése azonban nem gyorsította fel a folyamatokat, s bár most néhány nappal karácsony előtt létrejött egyfajta megállapodás, de még mindig nincs ünnepi hangulat. És azért nincs, mert az
a korábban ígért nyitottság mostanra eltűnt a gyurcsányi koncepcióból, sőt kifejezetten diktálni igyekszik a feltételeket.
A DK által, az MSZP elnökségének küldött hárompontos elaborátum is erről szól: mit tehetnek és mit nem a szocialisták.
Félreértés ne essék: ebben a megállapításban a Független Hírügynökség értékítélete nincs benne; igyekszünk csak a tényekre koncentrálni, még akkor is, ha tudjuk: a tényeknek is sokféle olvasata van. Ebben az említett három pontban az egyébként elfogadott, és nyilvánosság elé tárt egyéni körzet-megállapodás mellett az is szerepelt, hogy elfogadják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét, ha és amennyiben nem indul egyéni körzetben és nem szerepel egyetlen pártlistán sem. A harmadik pont arról szólt, amit azóta is hangoztat a DK: nem kívánnak még csak beszélni sem többet a közös listáról. Az MSZP elnöksége ebből a második pontot nem fogadta el, igaz a harmadikat sem, legfeljebb tudomásul vette, de csak annak a reménynek a fenntartásával, hogy a végén azért kialakulhat olyan helyzet, amikor minden fél rábólint a közös listára.
Egyelőre azonban nem tartunk ott. Mondhatnánk mi is, Karácsony Gergelyt plagizálva: hahó emberek, négy hónap múlva választás, de jól tudjuk, hogy ezek a felszólítások semmit nem érnek,
általában mindig utólag válnak bölccsé a szereplők,
akkor tudják megfogalmazni saját maguk számára a tanulságokat, és kijelenteni: nem így kellett volna. Ez történt 2014, az ellenzék szempontjából gyászos végeredményt hozó országgyűlési választások után, s mai tudásunkkal ezt látjuk beteljesedni 2018 áprilisa után is. Más kárán tanul az okos, szól a mondás, de nem tudom, mit mond arra, aki a saját kárán sem tanul. No mindegy, ne süllyedjünk ilyen filozófiai mélységekbe, maradjunk a jelen felszínén, azaz ott, hogy most a viták Karácsony Gergely személye körül csúcsosodnak ki.
A Párbeszéd társelnöke, felismerve saját pártja korlátait, és saját maga baloldaliságából megfogalmazott küldetését, végül az MSZP-ben látta meg az esélyt, hogy kovásza lehet az összefogásnak. Ha nem is miniszterelnök-jelölti minőségében, de hasonló megfontolásból már Botka mellett is hitet tett, illetve a közös lista, mint egyetlen üdvözítő megoldás mellett.
A DK, illetve maga Gyurcsány először elutasította Karácsony személyét, úgy általában, később alkalmasnak minősítette, mégpedig azzal a megszorítással, ami az MSZP vezetésének küldött levélben is szerepel. Nem szerepelhet pártlistán. A DK-sok azt mondják: legyen következetes, legyen hű önmagához, hiszen ő nyilatkozta azt, hogy nem kíván pártlistás miniszterelnök-jelölt lenni. És most az a legfőbb baj, hogy az lett, egyenesen az MSZP listájának éléről tekint le a DK-ra. Ami persze így nem igaz, egyfelől azért mert nincs a szocialistáknak listája, ezért még hivatalos listavezetője sincs, másfelől azért, mert Karácsony cáfolja az állítást. Azt állítja – és miután az összes fellelhető forrás ezt igazolja vissza -, hogy ő pusztán arról beszélt: ha nincs áprilisban győzelem, ő akkor nem kíván élni a parlamenti mandátumával, hanem marad Zuglóban, és 2019-ben is megküzd a polgármesteri helyért.
Természetesen teljesen legitim mindkét álláspont: a DK-é is, amely azt mondja, nem akar egy másik párt miniszterelnök-jelöltje mellett korteskedni, még akkor sem, ha ez jogilag és történelmileg sem kizárt, és persze Karácsonyé is, aki viszont azt mondja, nem lebeghet két párt között, vagy fölött, értelmezhetetlen közjogi státuszban. (Noha, talán még ez is elképzelhető lenne – a szerk.) Mindenesetre Karácsony következetesen hangoztatja és hangsúlyozza: lesz közös lista, így ez a probléma is meg fog oldódni. Így válaszol arra a kérdésre is, ami a társelnökére, Szabó Tímeára vonatkozik, aki – egyes hírek szerint – a III. kerületben indulna, de nem szívesen lenne szocialista jelölt; a közös listán már nincs értelme MSZP-s jelöltről beszélni.
Itt tartanak most az MSZP-DK ördöglakat megoldásában, a – nevezzük így – „karácsonyi megállapodás” még messze nem jutott végső stádiumába. A szocialisták változatlanul nem készítenek önálló listát, mint hírlik, éppen ezért most már februárra, mondhatni az utolsó pillanatra halasztották a kongresszusukat, vagyis arra a pillanatra, amikor már mindenképpen dönteni kell a listákról, szereplőkről, indulókról. Addig
a Karácsony-Kunhalmi kettős kampányerejében bíznak;
a fiatal és szimpatikus arcok pluszpontokat, valódi népszerűség növekedést hoznak a párnak, olyan emelkedést, ami a DK-t is jobb belátásra készteti.
Nem állíthatom, hogy könnyű a helyzetük, mert bár a kampánystartjuk a visszajelzések alapján jól sikerült, de most viszont megszólalt Botka László. És visszahozta az árulókról szóló gondolatait, a szocialisták romlottságának illatát, és persze saját sértett mivoltát. Szavait, értelemszerűen, issza a sajtó; a rombolásra mindig nagyobb a fogadókészség. Hogy a szegedi polgármester miért törte meg a hosszú hallgatást, és rúgta fel a pártjával kötött egyezséget – hogy tudniillik békében hagyják egymást –, azt nem tudni, mint ahogy azt sem, a mostani nyilatkozatot követi-e újabb. Ha követi, azaz van ilyen szándéka Botkának, felületet mindig talál rá – a Független Hírügynökség sem utasítaná vissza. A politikai hatás mérlegelése ugyanis nem a sajtó dolga. Mi legalábbis nem eszerint dolgozunk.
