Kim Dzsong Un „a történelem legkeményebb ellenlépésének” megfontolásával fenyegette meg pénteken az Egyesült Államokat válaszul arra, hogy az amerikai elnök is megfenyegette korábban Észak-Koreát.
Kim Dzsong Un hírügynökségi jelentések szerint „tébolyodottnak” nevezte az amerikai elnököt, akinek keddi kijelentéseit „a történelem legbőszebb hadüzenetének” minősítette – írja az MTI.
„Szavai megerősítettek abban, hogy az általam választott út a helyes, és ez az egyetlen követhető” – mondta az észak-koreai atom- és rakétaprogramra utalva. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt is idézte tőle, hogy Trump
„drágán meg fog fizetni a szavaiért”.
A Guardian azt írja, hogy Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter magyarázata szerint Kim arrra utalt, hogy országa katonai akcióval válaszolhat Donald Trumpnak. Ri Jong Ho az ENSZ-közgyűlés általános vitája miatt jelenleg New Yorkban van, és ott beszélt Kim lehetséges terveiről.
„A legerősebb hidrogénbomba felrobbantása lehet a Csendes-óceánon. De nem tudjuk, hogy milyen akciók lesznek, amelyeket Kim Dzsong Un vezető elrendel”
– mondta.
Észak-Korea szeptember elején már felrobbantott egy hidrogénbombát egy földalatti kísérleti bázison, de ha az ország határain kívül végeznének tesztelést, az sokkal jobban kiélezné a feszültséget, amelyet Kim atomprogramja eddig okozott.
Szeptember 5-én az egyiptomi kormány bejelentette, hogy elfogadta Moszkva feltételeit és zöld jelzést adtak az első atomerőmű megépítéséhez. Ezzel párhuzamosan Abdel Fattáh al-Szíszí egyiptomi elnök meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, hogy vegyen részt azon az ünnepségen, amelyen lerakják a létesítmény alapjait. Ezzel lényegében pont került a 2015 óta zajló egyiptomi-orosz tárgyalások végére, amelyeknek a tétje az volt, hogy Kairótól 130 kilométerre fekvő és a Földközi-tenger partvidékén elhelyezkedő ed-Dabaa régióban egy orosz atomerőművet építsenek.
A finanszírozás módja hasonlatos a magyarországi Paks-2 projekthez:
az orosz Roszatom atomenergetikai vállalat építené meg az atomerőművet, amelyhez Oroszország 25 milliárd dollárnyi kölcsönt biztosít. Az orosz hitel a beszerzésekkel és az építkezésekkel kapcsolatos szerződések 85 százalékát teszi ki, a fennmaradó költségek 15 százalékát az egyiptomi félnek kell állnia. Az orosz kölcsönt az egyiptomi kormány 2016 és 2028 használhatja fel, amelynek éves kamata 3 százalék. A törlesztés 2029. október 15-től veszi kezdetét, és az arab országnak mintegy 22 éven át kell törlesztenie. Az előzetes számítások szerint 2024-ben áll üzembe az első reaktor és amennyiben mind a négy reaktor elkészül, akkor a létesítmény 4800 MW elektromos áramot lesz képes előállítani. Ez akár 50 évre elegendő árammal is képes lenne ellátni az országot, amely már egy ideje szenved a nem elegendő energiahordozókból, az áramkimaradásoktól és szabotázsakcióktól, amelyek a csővezetékek vagy villanyvezetékek ellen hajtanak végre.
Több évtizedes álom
Az egyiptomi kormányok már a hidegháború első évei óta vágytak egy saját atomerőműre. Gamal Abden Nasszer egyiptomi elnök 1955-ben elrendelte az Egyiptomi Atomenergetikai Bizottság (későbbi nevén: Egyiptomi Atomenergetikai Hatóság, EAEA) felállítását. Nasszert elsősorban a békés célú felhasználás érdekelte, s ezen a téren nem kis mértékben támaszkodott az akkori szövetségére, a Szovjetunióra. A szovjet mérnökök és atomtudósok segítségével 1958-ban egy kísérleti reaktort építettek meg Insászban. Az évtized végén egy 150 megawatt teljesítőképességű reaktort kezdtek el építeni Alexandria mellett, de azt a 1967-es hatnapos háborúban elszenvedett vereség miatt végül nem fejezték be.
Egy korai elképzelés a dabaai atomerőműről. A kép forrása: meobserver.com
Anvár Szadat, Nasszer utódját, már kevésbé érdekelte a nukleáris energia, és az akkori fő szövetségesnek számító Egyesült Államok sem rajongott túlságosan az ötletért, ezért igyekezett visszafogni Egyiptom minden ilyen jellegű próbálkozását. Hoszni Mubárak már sokkal nagyobb érdeklődést mutatott az atomenergetika iránt, aki 1981-ben újraindította az atomprogramot, de végül a csernobili katasztrófa miatt ezt leállították és inkább nem kértek a szovjet fejlesztésű reaktorokból.
Mubárak egyiptomi elnök 2006-ban, miután Amr Músza, az Arab Liga akkori főtitkára felszólította az arab államokat, hogy – mivel nem képesek elérni Izrael nukleáris arzenáljának a leszerelését – kezdjenek békés célú nukleáris programokba, Egyiptom más arab országokkal (Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel, Jordániával) együtt bejelentette atomerőműépítési szándékát. Kairó elképzelése az volt, hogy a következő években tíz atomreaktort fognak megépíteni: ha nem amerikai–francia segítséggel, akkor argentin, kínai vagy orosz hozzájárulással. 2010-ben ismét az oroszokkal kezdtek el tárgyalni, de ezek a 2011-es események és Mubarák bukása miatt elakadtak. 2013-ban Abdel Fattáh al-Szíszí államcsínye után a hatalomra kerülő egyiptomi vezetés bejelentette a nukleáris programjának a folytatását. Végül Egyiptom és Oroszország 2015.november 19-én kötött megállapodást az első egyiptomi atomerőmű megépítéséről.
Medve a piramisoknál
Az egyiptomi kormány úgy jellemezte az döntését, mint egy hatalmas előrelépést az egyiptomi-orosz kapcsolatokban, amely már 2013 óta látványos javuláson ment keresztül, annyira, hogy sok elemző
Kairó és Moszkva együttműködését már az ötvenes és hatvanas évekhez hasonlítja
Putyin és Szíszi együtt szemlézik meg az orosz fegyvereket. A kép forrása: wikimedia.
Kétségtelen, hogy ebben van igazság, főleg ha részletesen megvizsgáljuk a két ország kapcsolatának egyes területeit. Egyiptom legelőször fegyvervásárlási ügyben kereste meg Oroszországot még 2013 novemberében: 2 milliárd dollár értékben szeretett volna orosz légvédelmi és tankelhárító eszközöket vásárolni. Egy évvel később a fegyverüzlet 3,5 milliárd dollárra bővült, amely MiG-29M/M2 vadászbombázókat, Mi-35M harci helikoptert, továbbá Mi-8/17-es szállítóhelikoptereket és K-300P-es föld–víz rakétákat tartalmazott. Ezzel párhuzamosan a két ország közös hadgyakorlatokat is tart, legutóbb 2016. októberében zajlott ejtőernyős gyakorlat, amelyen 500 egyiptomi-orosz légideszantos vett részt.
A katonai szektoron kívül gazdasági területen is komoly sikereket értek el a felek. A két ország kereskedelmi volumene 2016-ban 3,5 milliárd dollárt tett ki. Oroszország leginkább gabonát (2015-ben az Egyiptomban elfogyasztott gabona 40 százaléka a kelet-európai országból származott) és energiahordozókat (cseppfolyós földgáz – LNG) szállít Cserébe Kairó egy év alatt 30 százalékkal (460 millió dollárral) növelte az Oroszországba irányuló mezőgazdasági termékexportját, főleg narancsot, burgonyát, hagymát és fokhagymát szállítottak az orosz piacra. Az orosz vállalatok eddig mintegy 1,5 milliárd dollárt fektettek be az egyiptomi energetikai iparba, valamint Moszkva bejelentette, hogy egy 4,6 milliárd dolláros beruházást eszközöl egy saját ipari park létrehozására a Szuezi-csatorna térségében.
Egyiptomi katonák vizsgálják a 2015. október 31-én Sarm es-Sejkből felszállt Metrojet Flight 9268-as repülőgépnek roncsait. A terrortámadásban 212 orosz állampolgár vesztette életét, és miatt Oroszország felfüggesztette az Egyiptomba tartó légijáratokat, amelyek azóta sem álltak helyre a két ország között. Ez súlyos következményekkel járt az egyiptomi turizmusra nézve, hiszen 2014-ben hárommillió orosz turista kereste fel Egyiptomot. A kép forrása: wikimedia
Továbbá nem szabad figyelmen kívül a politikai dimenziót sem: a két ország nagyon sok közel-keleti kérdésben nemcsak egyetért, hanem aktívan együttműködik egymással. 2014 óta Putyin és Szíszi legalább hatszor találkozott egymással, legutóbb a kínai Xiamenben tartott BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) államfőinek találkozóján folytattak beszélgetést.
Kairó kiemelten támogatja Moszkva közel-keleti szíriai hadműveleteit, valamint évek óta közvetítő szerepet tölt be a szíriai kormány és az ellenzék között, ami azt jelenti, hogy gyakran sikerül fogolycseréket, szabad elvonulásokat és tűszüneti megállapodásokat tető alá hoznia. Ugyanúgy szoros együttműködés van Egyiptom és Oroszország között Líbia terén is, többek közt pár hónapja felröppent az a hír, hogy az egyiptomi Sidi Barrani légitámaszponton állítólag orosz drónokat és speciális alakulatokat állomásoztattak, felkészítve őket egy líbiai beavatkozásra.
Geopolitikai pofon
Korántsem a véletlen műve, hogy az egyiptomi kormány a múlt hétre időzítette a bejelentését az orosz atomerőműprojekt megvalósításáról. Kétségtelen, hogy ehhez közrejátszottak a jó egyiptomi-orosz kapcsolatok, vagy Oroszország részéről tapasztalt intenzív „nukleáris diplomácia„:
2015 óta Iránnak, Jordániának és Törökországnak épít atomerőművet, de még az olyan országok is érdeklődnek az atomenergetikai együttműködés után, mint Szaúd-Arábia.
Ennek hátterében a hirtelen hűvössé váló amerikai-egyiptomi kapcsolatok állnak. Kairót teljes mértékben felkészületlenül érte, hogy augusztus 23-án a Trump-adminisztráció törölte az Egyiptomnak szánt 95 millió dollárnyi gazdasági (főleg élelmiszer) segélyt, és visszatartott 195 millió dollár értékű katonai támogatást. A Fehér Ház hivatalos közlése szerint erre azért került sor, mert Egyiptomban komoly emberjogi aggályok merültek fel és az ország demokratikussága is rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Egyiptom addig ugyanis átlagosan 1,3 milliárd dollárnyi katonai segélyt és 250 millió gazdasági támogatást kapott az Egyesült Államoktól.
Ez azért volt sokkoló az egyiptomi vezetés számára, mert úgy tűnt, hogy Donald Trump megválasztásával helyreállnak a két ország közötti kapcsolatok. Még a második Obama elnökségének idején megvétózták az országnak szánt katonai segélyeket, mert több száz egykori Muszlim Testvériség tagot halálra ítéltek. Az egyiptomi vezetés ekkor úgy érezte, hogy Washington „cserbenhagyta őt”, pont akkor, amikor az egyiptomi hadseregnek a leginkább szüksége lett volna az amerikai fegyverekre, hiszen harcolt az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorista szervezet Sínai-félszigeten lévő szövetségesei ellen. Később ugyan ezt a tilalmat részlegesen feloldotta a Fehér Ház, de Obama elnökségének végéig nem álltak helyre az amerikai-egyiptomi kapcsolatok.
A 2017 májusi találkozó egyik leghírhedtebb képe: az előtérben Szalman, Szaúd-Arábia uralkodója, Szíszi és Trump, amikor megfogják a Gömböt. A kép forrása: tumblr.
Donald Trump megválasztásával viszont úgy tűnt, hogy új időszámítás veheti kezdetét Kairó és Washington kapcsolatában és Egyiptom ismét az Egyesült Államok legfontosabb arab szövetségesévé válhat. Trump még az elnökválasztás előtt találkozott Szíszivel, és a beszámolók szerint nagyon jó hangulatban telt és főleg terrorizmus elleni harc fontosságáról beszéltek, miközben – ellentétben Hillary Clintonnal – kerülték az olyan kényes kérdéseket, mint az emberjogi helyzet Egyiptomban. 2017 áprilisában Szíszi Washingtonba utazott és találkozott Trumppal. Az amerikai elnök ismét dicsérte és támogatásáról biztosította az egyiptomi kormányt, kerülve az emberjogi problémákat. Sőt, a májusi rijádi találkozón, úgy tűnt, hogy az Egyesült Államoknak sikerült Egyiptomot és Szaúd-Arábiát teljesen maga mellé állítania a közel-keleti kérdésekben és ez a három ország szorosan fog egymással együttműködni a térségben.
Csakhogy a gazdasági és a katonai segély felfüggesztése véget vethet az ilyenfajta elképzeléseknek. Ugyanis Egyiptom nem fog az Egyesült Államoknál könyörögni a tilalom feloldásáért vagy fog változtatni az országban uralkodó belpolitikai helyzeten. Helyette még inkább Oroszország felé fog közeledni, hiszen Moszkvától megkaphatja a gazdaság számára fontos nyersanyagokat és terrorizmus elleni harchoz szükséges fegyvereket, miközben Putyin aligha szól majd bele egy közel-keleti ország emberjogi helyzetébe. Ezért az orosz atomerőmű megépítésének híre már lényegében csak hab a tortán, amely Egyiptom részéről legalább olyan fontos geopolitikai üzenet, mint amennyire energetikai szükségszerűség.
Donald Trump amerikai elnök Afganisztánnal és Dél-Ázsiával kapcsolatos kijelentései kapcsán a legtöbb médium és szakértő azt emelte ki, hogy Washingtonban még mindig nem döntöttek a csapatnövelés létszámáról, vagy már felhagytak az amerikai külpolitika egyik legfontosabb irányelvével, a demokráciaterjesztéssel és nemzetépítéssel. Azonban a Trump-beszéd egy másik aspektusból is fontos lehet, amire kétrészes elemzés is igyekszik rámutatni: a világ ízelítőt kaphatott arról, hogy a sok robbantásos és öngyilkos merényletes hír hátterében milyen geopolitikai játszmának folynak Afganisztánért.
Felhagyott álmok
Augusztus 21-én Donald Trump ismertette azt Egyesült Államok Afganisztánnal kapcsolatos stratégiáját, amellyel a Fehér Ház az év eleje óta adós maradt. Az amerikai és más nemzetközi lapok, médiumok és szakértők leginkább azt hangsúlyozták ki, hogy Trump semmi érdemleges információval nem szolgált az Arlingtonban lévő Fort Myer katonai támaszponton tartott beszédében. Továbbra is homály fedte az afganisztáni csapatnövelés pontos számát; nagy általánosságokban beszélt a szélsőséges iszlamisták elleni harcról; még az afganisztáni kivonulás időpontját vagy módját sem közölte, csupán annyit, hogy ennek „méltóságteljesnek, nem elhamarkodottnak” kell lennie.
hivatalosan is elrendelte az afganisztáni csapatnövelést.
A Pentagon szintén pár nappal korábban jelentette be, hogy a korábbi közvélekedéssel ellentétben nem 8400, hanem 11 000 katonát állomásoztat a közép-ázsiai országban. Szintén ekkoriban hangzott el az amerikai tisztségviselők részéről, hogy Donald Trump amerikai elnök 4000 katona kiküldetésére hatalmazta fel Mattist.
Donald Trump amerikai elnök és a háttérben James Mattis védelmi miniszter. A kép és Trump teljes Afganisztán-beszédének forrása: heavy.com
A másik rész, amit előszeretettel emeltek ki a kommentátorok a Trump-beszéddel kapcsolatban az, hogy Trump szakított az amerikai elnökök eddigi gyakorlatával: vagyis az Egyesült Államok már lemondott egy demokratikus rendszer kiépítéséről és „nemzetépítésről”, legalábbis Afganisztán tekintetében, amely az amerikai hadtörténelem leghosszabb katonai missziója. Helyette kizárólag a terrorizmus elleni harcra fog koncentrálni, valamint ezzel párhuzamosan a tálibokkal való viszony javítására.
Ez többek közt azt jelenti, hogy
ha a mérsékeltebb irányvonalat képviselő afgán hadurak hajlandóak lemondani a Nyugat-ellenes retorikáról és felhagyni az amerikai katonák és civilek ellen indított támadásról,
akkor Washington is békén hagyja őket, sőt, közvetít, anyagi és más jellegű támogatást nyújt nekik.
Nem arról van szó, hogy most a tálibok politikájában 180 fokos fordult állt volna be, és most hirtelen szimpatizálni kezdtek volna a korábbi ellenséggel. Emögött kőkemény stratégiai és taktikai okok állnak: a tálibok nem akarnak egyszerre két ellenséggel is harcolni. Ugyanis az önmagát Iszlám Államnak (ISIS) nevező terrorista szervezet már 2014 óta komoly riválisa a táliboknak és ezzel párhuzamosan az al-Kaidának.
A tálibokat egy ideig békén hagyták, de ennek a látszólagos fegyverszünetnek vége szakadt: az afganisztáni ISIS-sejt főparancsnoka hivatalosan is hadat üzent az afganisztáni táliboknak, azzal vádolva őket, hogy „hipokriták és tekfírek (hitetlenek), akik már régóta elárulták az iszlámot”. Azóta már
nem egy súlyos összecsapásra, tálibok ellen végrehajtott öngyilkos merényletre és véres leszámolásra is sor került Afganisztánban.
A tálibok már eddig is aggódva – és nem kevés irigységgel – szemlélték azt, hogy az ISIS népszerűségre az ő rovásukra nőtt meg a közép-ázsiai országban, ezáltal egyre kevesebben csatlakoznak hozzájuk, miközben az „Iszlám Állam” folyamatosan ráteszi a kezét a mákültetvényeikre, így egyre nagyobb szerepet hasítanak ki a kábítószerkereskedelemből.
Visszatérve az amerikai elnök beszédére, Trump többször hangsúlyozta, hogy az amerikaiak már belefáradtak az afganisztáni projekt támogatásába. Az Egyesült Államok hiába költött dollármilliárdokat az adófizetők pénzéből, még mindig kevés a kézzel fogható eredmény és Afganisztánt egy „költségvetési fekete lyuknak” számít a szemükben.
Még mielőtt az amerikai elnök ismertette volna az új Afganisztán-stratégiát, már több olyan hír is felbukkant az amerikai médiában, amely azt engedte sejtetni, hogy ezen a téren Washington hamarosan meghúzza a nadrágszíjat. Mattis védelmi miniszter júliusban éles szavakkal illette Pentagon túl nagy kiadásait, mint például azt, amikor
28 millió dollárért készítettek egyenruhákat az afgán hadsereg és biztonsági erők számára.
Csakhogy, mint a leszállításkor kiderült a ruhákat ugyanis zöldes-barna álcafestékkel festették le, ami nem éppen előnyös a hegyvidéki-sivatagos környezetben, miközben Afganisztán alig két százalékát borítják csak erdők.
Továbbá egy augusztusi kongresszusi jelentésből kiderült, hogy a Pentagon közel félmilliárd dollárt pazarolt el az afganisztáni kémprogramba, mivel mindössze csak pár afgánt sikerült kiképezni, akiknek hatékonysága, befolyása vagy felkészültsége semmiféle pozitív eredménnyel nem járt. Mindezek tükrében Trump úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államoknak már nem kell többé szerepet vállalnia Afganisztán fejlesztésében és egyben tartásában, ezt a veszteségesnek gondolt és komoly biztonsági kockázatokkal járó feladatot inkább más országokra bízza. Legelőször valószínűleg úgy tűnhet, hogy egyetlen jelentkező sem akadhat Washington helyébe, ám közelebbről megvizsgálva a régióban történő eseményeket korántsincs így. Pont ellenkezőleg:
Afganisztánért olyan kiélezett versenyt folytatnak más államok, amilyenre utoljára a 19. század végén volt példa.
Amerikai kiképzők oktatják az afgán hadsereg katonáit. A kép forrása: Air Force.
A Sárkány figyelme…
Afganisztán, bár szegény ország, ahol a belpolitikai helyzet maga a megtestesült káosz, az elhelyezkedése miatt már régóta a nagyhatalmak és a regionális erős középhatalmak érdekeltségének és figyelmének a fókuszában van. Afganisztán 2012-ben megfigyelői státuszt kapott a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO), amely Oroszország, Kína és a közép-ázsiai országok által létrehozott integrációs szervezet, és amelynek teljes jogú tagja India és Pakisztán, miközben más fontos ázsiai országok megfigyelők (Irán) a szervezetben, vagy dialógus partnerségi (Törökország) viszonyban állnak vele.
Azóta Moszkvában és Pekingben is felértékelődött Kabul szerepe, igaz, teljesen más okok miatt. Kína 2002 és 2010 között körülbelül 205, 3 millió dollárnyi segélyt adott Afganisztánnak. A kínai tőkéből épült meg a kabuli és parvani állami kórház; 800 afgán biztonsági tisztet képeztek ki Kína területén; valamint Kínában az afgán árukra kivetett vámok 95 százalékát eltörölték. Peking számára
Afganisztán mind geopolitikai, mind biztonságpolitikai aspektusból fontos szereppel bír:
habár Kínát és Afganisztánt között csupán egy 350 kilométeres hosszúságú, de 15-65 kilométeres széles korridor köti össze, mégis ezen ezrével szivárognak át – vagy egyes esetben visszatérnek – az ujgur és hui (muszlin han kínaiak) fegyveresek, akik Irakban és Szíriában harcolnak az ISIS vagy más terrorszervet oldalán.
Másodszor pedig Afganisztán fontos szerepet tölt be az Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road – OBOR) elképzelés, ami a Selyemút 2.0-t, vagyis Kínát és Nyugat-Európát összekötő útvonalban. Persze a kínai vezetés tisztában van az országban uralkodó állapotokkal, ezért az Új Selyemút hivatalosan „kikerüli” Afganisztánt és mindössze 100 milliárd dollárnyi összeggel ruházott be az ország úthálózatába, de attól viszont tartanak, hogyha nem segítik az afgán állam fennmaradását, akkor a terroristaszervezetek és a zűrzavar tovább terjed a szomszédos Pakisztánra és közép-ázsiai országokra, ahova Kína már több száz milliárd dollárral fektetett be az infrastruktúra-fejlesztésbe, földgáz-és kőolajiparba, illetve az OBOR kiépítésébe.
Asraf Gáni és Vlagyimir Putyin találkozója UFA-ban 2015-ben. A kép forrása: wikimedia.
…és a Medve ölelő szorításában
Oroszország szerepe Afganisztánban már egy fokkal árnyaltabb, és bizonyos szempontból izgalmasabb. Tudvalevő, hogy az afgánoknak nincsenek kellemes emlékeik a Szovjetunió 1979 és 1989 közötti intervenciójával kapcsolatban, amely miatt a két kormány évtizedekig mégcsak köszönő viszonyban sem volt egymással. Ugyanúgy a 21. század elején
Vlagyimir Putyin támogatta az Egyesült Államok és a NATO afganisztáni hadműveleteit, ideiglenes hozzáférést biztosítva nekik a közép-ázsiai ország bázisokon.
Az amerikai jelenlét és túlzott befolyás miatt az afgán kormányokkal fenntartott kapcsolat gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Csakhogy miután 2014-ben az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) felhagyott a katonai hadműveleteivel és csökkent az afgán kormánynak nyújtott nyugati segítség nagysága, megváltozott a helyzet és a korábbi ellenségek hirtelen közeledni kezdtek el egymáshoz.
Talán túl gyorsan is: idén Moszkva kézifegyverekkel (legutóbb 10 000 Kalasnyikovval) látta el az afgán hadsereget, orosz üzletemberek mintegy 150 afganisztáni projektbe fektettek be, és és újranyitottak az orosz konzulátusokat és a kulturális intézményeket is. Az orosz diplomácia sikeresen kezdett el közvetíteni a tálibok és az afgán között, és idén tavasszal már egy békekonferenciát is tető alá hozott, amelyen az Egyesült Államokon kívül minden regionális szereplő és komoly befolyással rendelkező tálib csoport jelen volt.
Még akkor is, ha nem sikerült ezen a rendezvényen semmiféle áttörést elérni, rámutatott arra, hogy Oroszország ismét megkerülhetetlen tényezővé vált Afganisztánban, méghozzá úgy, hogy maga Kabul „hívta meg” őket az országba. Ahogyan egy Afganisztán-elemző találóan megjegyezte:
„ma már az oroszok sokkal nagyobb biztonságban és testőrök sétálhatnak végig az utcán, mint a nyugati állampolgárok”
A Kreml számára az afgán kapcsolatok javításának megvannak a maguk előnyei: a tálibokkal való megegyezéssel igyekeznek csökkenteni a kábítószerkereskedelmet, Afganisztánból származik szinte a teljes orosz heroinpiac. Továbbá az afgán kormányerők és tálibok lefoglalják az ISIS-t, így ezek a harcosok az afgán hegyekben maradnak, nem pedig Szíriába, Közép-Ázsiába, vagy akár Oroszország területére (Csecsenföld, Dagesztán) utaznak, hogy itt harcoljanak a helyi kormányok és az orosz csapatok ellen ellen.
Sőt, ami igazán csábító lehetőséget kínál Moszkva számára, hogy a tálibokkal való kapcsolat erősítésével újabb nyomást lehet gyakorolni Nyugatra, így már az oroszok nemcsak Szíriában vagy Ukrajnában foglalnák le a figyelmüket és erőforrásaikat, hanem Afganisztánban is.
A Harvey trópusi vihar szerdára megerősödött és ismét lecsapott Texasra, de a szomszédos Louisiana államot is teljes erővel sújtotta.
Texas állam legnagyobb városa, Houston környékén a folyók kiöntöttek, a heves esőzések miatt két víztározó a város északi részén túlcsordult, a környéken élők kimenekítése megkezdődött. Texasban tizennyolc főre emelkedett a vihar halálos áldozatainak száma.
Az Egyesült Államok történetében a legsúlyosabb, legtöbb halálos áldozatot követelő hurrikán
1900-ban, Texas államban legalább 8000 embert életét oltotta ki.
Ezt követte 1928-ban egy floridai, 2500 halálos áldozattal járó trópusi szélvihar. A szomorú listában a harmadik a 2005. augusztus 25-29-i, Katrinának keresztelt hurrikán, amely a déli államokban több mint 1800 ember életét követelte. A Katrina okozta áradás következtében New Orleans csaknem teljesen víz alá került, a lakosság zömét kitelepítették. Az anyagi kár elérte a 108 milliárd dollárt.
A Meteorológiai Világszervezet 1953 óta ad nevet a trópusi viharoknak.
Kezdetben kizárólag női nevekkel illették őket, 1978 óta azonban felváltva használják a női és férfineveket. A nevek hatévente ismétlődnek, ám a legnagyobb pusztítást okozó hurrikánok nevét nem használják újra.
Összeállítás az Egyesült Államokban pusztító, emberéleteket követelő hurrikánokról a 2005 augusztusában történt Katrina óta.
szeptember – Az ötös erősségű Rita hurrikán Texas és Louisiana államokban legalább hét ember életét oltotta ki. A szélvihar nyomában áradások, tüzek keletkeztek, több városban napokon keresztül áramkimaradás volt.
október – Floridában a hármas erősségű Vilma trópusi szélvihar öt ember életét követelte.
szeptember – A déli államokban az Ike hurrikán áradásokat okozott, egyes körzetekben egész lakónegyedeket dózerolt le, milliók maradtak áram nélkül. A halálos áldozatok száma megközelítette az ötvenet, a legtöbben Texasban haltak meg.
augusztus – A hármas erősségű, Irén nevű hurrikán vad széllel és szakadó esővel csapott le a keleti partra, Észak-Karolinára és New Yorkra, és több mint 40 ember halálát okozta. New Yorkban leállt a tömegközlekedés is, az alacsonyabban fekvő területekről evakuálták a lakosságot.
augusztus-szeptember – Az egyes erősségű Isaac a déli államokban legalább öt ember életét követelte. Louisianában és Mississippiben súlyos áradás pusztított.
október – Elérte a keleti partokat a Sandy hurrikán, amelyet akkorra poszt-trópusi ciklonná minősítettek át. A szupervihart özönvízszerű eső, hatalmas áradások és jelentős áramkimaradások kísérték. New Yorkban, Washingtonban és Philadelphiában zárva maradtak a hivatalok, üzletek, iskolák, megbénult a közlekedés. Több mint 70 ember halt meg.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
