Amióta Trump elnök elrendelte az amerikai csapatok kivonását Szíria területéről, a kurdok kétségbeesetten próbálnak új támogatóra találni. Autonóm területet akarnak kialakítani Szíria északi részén, közel Törökország határához. Törökországban mintegy 20 millió kurd él, ezért Erdogan elnök hallani sem akar erről a megoldásról. A törökök le akarják rohanni a kurd milícia által ellenőrzött területet Szíriában. A kurdok kétségbeesésükben Putyinhoz és Asszad elnökhöz fordultak.
Ebben a helyzetben tartanak újabb csúcstalálkozót Moszkvában. A kurdok félelme az, hogy Putyin és Erdogan az ő fejük fölött megállapodást köt Szíria valamiféle felosztásáról. Trump elnök többször megfenyegette Erdogan török elnököt : ha meg meri támadni a kurdokat, akkor az Egyesült Államok gazdasági csődbe kergeti Törökországot. Ilyen körülmények között csodákat aligha lehet várni Putyin és Erdogan moszkvai tárgyalásaitól, de talán előre lépnek a rendezés terén. Szíriában nyolcadik éve tart a polgárháború, mely romba döntötte az országot és menekülésre késztette a lakosság egynegyedét. Megoldás ma sem látszik bár Asszad elnök Oroszország és Irán támogatásával nyerésre áll a polgárháborúban, de képtelen arra, hogy összetartsa a sok vallású és soknemzetiségű Szíriát.
Orbán Viktor saját szabályai szerint játszik: a kontinens keleti részén növeli országa súlyát, de szembemegy a szövetségeseivel, kétes új barátokkal veszi körül magát, és látszólag ellentmondásokba bonyolódik – írta terjedelmes elemzésében Ivo Mijnssen, a tekintélyes konzervatív liberális lap Kelet-Európával, a Balkánnal és a Baltikummal foglalkozó szerkesztője.
Ám Orbán, a budapesti erős ember világos számítást követ, hogy a lehető legnagyobb figyelmet irányítsa országára. Ebben a magyar diaszpórára, a lojális sajtóra és az Oroszországhoz való közelségre épít. Magyarország, nehéz történelme ellenére, 1989-ben főnyeremény volt Európának – írta a szerző. Szólt Trianonról, és arról, hogy az ország a második világháborúban is a vesztesek oldalán állt. A szomszédos országokban élő, nagy magyar kisebbségek még mindig érzékeny téma, de Budapest a kilencvenes években szerződéseket kötött ezekkel az országokkal, és ezekben lemondott a területi igényekről, és a kapcsolatok az időnkénti feszültségek ellenére szolidak.
Konfliktus Ukrajnával
Ezért is volt váratlan az Ukrajnával az ottani oktatási törvény módosítása miatt kitört konfliktus. A szerző ismertette a történteket, és megállapította: Ukrajna az EU nyomására engedményeket tett az uniós tagállamok számára, de Budapest továbbra is konfrontációra tör. A részletek ismertetése után a szerző rámutatott: Európa-politikai szempontból érthetetlen, de a belpolitikában kifizetődő, hogy Magyarország tovább élezi a konfliktust. Budapest több mint egymillió (kettős) magyar állampolgárságot adott ki, és a diaszpóra 95 százalékban a Fideszre szavazott.
Emellett a kisebbségek védelme jól illeszkedik a nemzeti szuverenitás koncepciójába, amelynek Orbán mindent alárendel, és ide tartozik az elhatárolódás Brüsszeltől is. Magyarország az ellenfelének tekinti Brüsszelt a 2015-ös menekültválság óta. A külpolitikában pusztító, hogy Budapest akadályozza Ukrajna közeledését a Nyugathoz, különösen, mivel Szijjártó Péter külügyminiszter az orosz propagandisták nyelvezetét használja. Az Ukrajna körüli viszály a Kelet és Nyugat közötti, Orbán vádjegyévé vált kötéltánc-mutatvány része.
Közeledés Moszkvához
A Moszkvához való közelséget részben kézzel fogható érdekek magyarázzák, amelyek középpontjában a Paksi Atomerőmű bővítése áll. Ám a geopolitikai kiéleződés idején fokozódik Budapest bukásának veszélye. Magyarország maga választotta az európai és nyugati táborhoz tartozást, de egyre fokozódó mértékben strapálja ezt a kapcsolatot. Bizalmatlanságot kelt Orbán sok találkozója Putyinnal, a gazdasági és a katonai együttműködés, és a magyarországi illiberális demokrácia és Putyin rezsimje közötti hasonlatosságok sora. Néhány uniós tagállamban Orbán ugyan jó pontokat szerez migrációs politikájával, de saját pártcsaládjában is egyre hevesebben vitatják.
Az Egyesült Államok – ahol az elnök rokonszenvezik Orbán nacionalizmusával –, a korábbinál kevésbé szigeteli el Magyarországot, részben mert Washington attól tart, hogy ezzel az oroszok karjaiba taszítaná Budapestet, de az amerikai-magyar közeledés elmaradt, nem utolsó sorban a CEU elűzése, valamint orosz fegyverkereskedők kiadásának megtagadása miatt. „Ám úgy tűnik, a küldetéstudatos kisállamnak meggyőződése, hogy ideológiai kisugárzása majd elfedi külpolitikájának ellenmondásait – alighanem ezért fogadta be Orbán Nikola Gruevskit is, és a döntés mellett felhozott érvek eddig legfeljebb fejcsóválást váltanak ki” – írta a szerző.
Állami pénzen ügyködő vállalkozók
Rámutatott: Orbán regionális politikája saját logikáját követi, a kormányhoz közelálló vállalkozók nagy pénzeket fektettek például macedóniai sajtóorgánumokba, amelyek Gruevski pártját támogatják, és mindez Budapest régiós terjeszkedési politikájának része, amely mind a szomszédos, mind a balkáni államokban nyomon követhető. Ezzel a módszerrel a magyar állam csak közvetve lép fel, de a szükséges tőke nagyrészt az államtól van. A külpolitika felerősítése szócsövek révén innovatív és sikeres, és sikerrel járhat Orbán számára Macedóniában is. Visszakerülhetnek a hatalomba a nacionalisták, akik Orbán lekötelezettjei. Magyarország hatalmi politikája érdekében jelentős károkat kényszerül tudomásul venni. Budapest csökkenti az EU egyébként is jelentősen romlott alakító képességét a térségben.
Orbán a viszályokat tüzeli
Ez nem csak Magyarország hibája, hanem a nagyobb tagállamok politikai akarata is hiányzik e tekintetben. Orbán azonban a viszályokat tüzeli ahelyett, hogy a közösségeket erősítené az újra labilisabbá vált kontinensen. „Orbán a szövetségesekkel szembeni megosztó és elhatároló politikájával egyrészt egy történelmileg kifejlődött, eltúlzott nacionalizmus reflexeit szolgálja ki. Másrészt nyílt obstrukciójával fékezi az EU-n belül meglévő törekvéseket az egyre szorosabb unióra. Harmadszor: a magyar külpolitika afféle bebiztosítás egy olyan majdani Európára való tekintettel, amely az EU összeomlása, vagy jelentős meggyengülése nyomán alakulhat ki: a nacionalista, bezárkózó államok laza szövetségére, amelynek tagjai az egyre hűvösebb világpolitikai klímában ad hoc lennének kénytelenek megválasztani partnereiket.
„Nagy kérdés, hogy az elszigetelt, magukra utalt államok világa a mai helyzetnél jobban szolgálná-e a csöpp Magyarország érdekeit” – mutatott rá az elemzés.
Igazi középosztály Magyarországon tán sose volt, Amerikában viszont rohamosan fogy. Az arányok hasonlók, ahogy az is párhuzam, hogy mindkét országban saját elszegényítőikre szavaznak tömegesen.
A múlt héten írtunk arról – amit korábban már sok elemzés is tartalmazott -, hogy döbbenetes jövedelmi egyenlőtlenségek alakulnak ki Magyarországon, és a tendencia romló. Félmilliónál kevesebben keresnek annyit, mint 2,8 millió munkavállaló együtt – derül ki egyebek mellett az szja-bevallások alapján a Policy Agenda számításaiból. S alig 2,8 milliónak van a minimálbérnél magasabb jövedelme.
Még mellbe vágóbb az, hogy
a legjobban kereső 100 ezer ember munkaviszonyból származó jövedelme a legkisebb jövedelemmel rendelkező 1,75 millió ember keresetével egyenlő.
Az egyenlőtlenségek „őshazája”, az Egyesült Államok, ahol – talán sokaknak meglepő – a második világháború után (néhány más országhoz hasonlóan) 80-90 százalékos adókulcsok is voltak. Hogy aztán Ronald Reagan elnökségének kezdetétől (neokonzervatívnak és neoliberálisnak is nevezett) fordulattal radikális adócsökkentés kezdődjön, amelynek nyomán közel negyven év alatt elképesztő különbségek alakultak ki.
A tavalyi adatok alapján az alkalmazásban lévők közel fele kevesebb, mint 30 ezer dollárt keres évente – olvasható a howmuch.net összefoglalójában. A folyamatos trumpi (ön-)dicshimnuszokra is utalva írják azt, hogy a gazdaság valóban hasít (és nem külső –mondjuk uniós – injekció által, s nem állami beruházások tömkelegével, hanem a piac révén), de nem annyi embernek, amennyinek a lapok címei alapján gondolhatnánk.
Megdöbbentően
a munkavállalók 13 százaléka kevesebb, mint 5 ezer dollárt keres évente,
és közel fele, 48 százaléka 31 561 dollárt vagy annál kevesebbet. Az amerikai szerző felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a számok a többéves gazdasági fellendülés eredményei. A bérek alig növekednek, ami azt jelenti, hogy ezek a számok talán a legjobb esetek. Elképzelhető, mit csinálna egy recesszió a munkavállalói fizetésekkel.
Forrás: howmuch.net
A grafikonból kiderül, hogy a dolgozók 1,4 százaléka 250 ezer és 50 millió dollárt keres, míg egy másik 8,2 százalék 100 ezer és 250 ezer dollárt. (És az ebben a felsőosztályban lévők nagy arányban élnek együtt olyan párral, aki hozzájuk hasonló helyzetű, emiatt családként ők valószínűleg sokkal gazdagabbak, mint amit ezek a számok mutatnak.)
Az is szembetűnő, hogy világos rózsaszínnel jelölt jövedelmi közép a legkisebb társadalmi csoport. Holott az évi 30 ezer dollár éppenséggel nem mondható fényűzőnek.
Az adatokból levonható a következtetés, hogy a legtöbb ember nagyon kevés pénzt visz haza. A szövetségi szegénységi szint egy 4 tagú család számára évente 25 100 dollár, vagyis a munkavállalók hatalmas része számára megoldhatatlan helyzet állna elő előre nem látható pénzügyi problémával.
És ebben a (tavalyi) adatsorban még nincs is benne Donald Trump tavaly év végén a törvényhozáson átvert óriási, a reaganomics óta nem látott adócsökkentése. Ennek jegyében 2025-ig átmenetileg csökkentik az szja-kulcsokat. A hétből a legalsó maradt 10 százalék, de pár száz dollárral megtoldották a jövedelmi határt, a legfelső viszont 39,6-ról 37 százalékra csökken.
Kisebb lesz az örökösödési adó és a családi pótlék. Előbbi a gazdagoknak előny, utóbbi a szegényeket sújtja. Vagyis az adócsomag nyertesei a felső régiókban lévők: az ő adóterhelésük ez időszakban körülbelül 3 százalékkal csökken, a fogyó középosztályé 1,5-2 százalékkal, a társadalom alján lévőknek 0,4-1 százalék marad.
S mivel a társasági adót is meredeken megvágják (14 százalékponttal), a cégek nyereségéből kivett pénz is zömmel a jómódúakat gazdagítja.
Amerikai számítások azt hozták ki, hogy a következő években az adócsökkentés hasznát a
felső egy százalék döbbenetes mértékben fogja lefölözni: a pénz 83 százaléka hozzájuk kerül.
Miközben a fentebb ismertetett alsó 50 százaléknak nemhogy nem mérséklődik, egyenesen nő az adója.
Ezek az arányok egyébként az elmúlt nem egészen negyven év arányaival szinte teljesen megegyeznek. S azzal is, hogy a gazdasági növekedés 80-90 százaléka a felső egy-két százalékhoz került. Ennek következtében a valaha erős középosztály reáljövedelme (tehát az inflációt kiszűrő keresete) ma nagyjából ugyanannyi, mint a 80-as évek közepe körül volt.
Mindezek tetejébe az adócsökkentéssel tíz év alatt ezer-másfél ezer milliárd dollárral fog növekedni az Egyesült Államok államadóssága, amit hagyományosan a közösségi kiadásokból fognak kiegyenlíteni. Ez a végeredményben az olló további szélesedését vonja maga után.
Magyarországon a torz béreloszlást az egykulcsos adórendszer is táplálja, hiszen a legmagasabb jövedelem-csoport és a legalacsonyabb is ugyanúgy adózik. Egészséges bérstruktúra viszonylag egyenes jövedelemeloszlásban fejeződik ki – írta említett elemzésében a Policy Agenda.
S hoz is példát arra, hogy a több kulcsot alkalmazó, a jövedelem növekedését valamennyire követő adórendszerben mennyivel kisebbek a különbségek.
Forrás: Policy Agenda
Miközben az első negyedben még nincsen drámai eltérés a két görbében, láthatóan a medián értéktől kezdve végletesen eltávolodik egymástól a jövedelemeloszlási görbe. Magyarország esetében jelentős bérkülönbségeket mutat, míg Svédországban kisebb a meredeksége. Nem véletlen, hogy 2016-ban Magyarországon 74 százalék volt a mediánbér/átlagbér érték, míg Svédországban 89 százalék. Vagyis a többség jövedelmi viszonyait hűbben bemutató medián lényegesen közelebb van a statisztikai átlag értékéhez a svédeknél, mint nálunk.
De mint az amerikai példa mutatja, sok adókulccsal is „elő lehet állítani” ijesztő aránytalanságokat.
S mindezekhez egy korántsem mellékes adalék. Trump éppen abban a fehér középosztályban szerezte meg az elnökséghez szükséges többséget (s tartja ma is ennek zömét), amely a vesztese volt az elmúlt három-négy évtizednek.
Ahogyan nálunk áprilisban a minél nyomorultabb települések népe egyre nagyobb arányban szavazott a kormányra. Vagyis nem helyes leegyszerűsíteni a hazai eredményt arra, hogy a nyilvánosságtól megfosztott alsó társadalmi csoportokat könnyű félrevezetni. A világban zajló jobboldali „ellenforradalom” ennél alighanem sokkal komplikáltabb hátterű.
Tegnap volt a modern dél-koreai haderő felállításának hetvenedik évfordulója. Ebből az alkalomból, egy rendkívül szolid repülős bemutatót láthattunk, és egy színpadon rendezett performance-ot, amely leginkább egy videójátékra hasonlított, de a hadsereg erejét fitogtató megmozdulástól ennél távolabb nem is állhatott volna.
A rendezvényen részt vett Mun elnök is a nejével. Nagyon tetszett neki a bemutató, rövid köszöntőjében Kim Dzsong Unról beszélt, és arról, hogy atommentes lesz a Koreai-félsziget, de ebben a hadseregnek is szerepet kell vállalnia, és a jövőről, amelyben az elképzelések szerint drónok, ember nélküli járművek, mesterséges intelligencia, és kevés, remekül kiképzett katona képviseli majd a honvédelmet.
A rendezvény egészen egyértelműen arról szólt, hogy ne provokáljuk katonai felvonulással Pjanjángot, továbbá valóban kijelölte a jövőt, a kis létszámú profi hadsereget, a mostani sorkatonai rendszer helyett.
A magyar sajtóban ismét meglehetősen slendrián módon adtak hírt a Koreai-félszigeten zajló békefolyamatról, de azt is mondhatnám, hogy az egyébként elfogult angol nyelvű cikkeket is lusták lefordítani.
Valójában a következő történt:
Mun Dzse In, déli elnök, két éjszaka, három napos látogatást tett Pjanjángban, Kim Dzsong Un meghívására.
1/a. Katonai megállapodást kötött a két ország, ennek értelmében tegnap előtt óta szedik fel az aknákat a DMZ bizonyos területeiről, kijelölték a két ország szárazföldi határait, a határon repülési tilalom, fegyverhasználati tilalom lépett életbe, továbbá tartózkodás bárminemű ellenséges cselekedettől.
A tengeri határról teljes mértékben nem sikerült megállapodni, de a két ország katonai vezetői ezen tovább dolgoznak.
1/b. Infrastrukturális megállapodás köttetett, azaz még ebben az évben összekötik a két ország vasúthálózatát, és közúthálózatát. Újra indítják a közös ipari parkot, Keszánkongdángot. Ezek ellen az ENSZ szót emelt, mondván, hogy ez az Észak elleni szankciók megsértése, de Dél máshogy látja, a beruházások elindultak, többek között ennek okán aknátlanítják a határövezetet.
Kim Dzsong Un aláírta, hogy nemzetközi szakértők ellenőrzése mellett kötelezettséget vállal a teljes atomleszerelésre. Ehhez pontos időt nem rendeltek, a dokumentumban az azonnali kezdés szerepel.
Mun Dzse In elnök elvitte Kim Dzsong Un üzenetét New Yorkba Trump elnöknek, aki azóta nagyon boldog, mi több, „szerelmes” Kim Dzsong Unba, legalábbis ezt mondta egy kampányrendezvényen. Még az ENSZ-ben, azon az ominózus napon, amikor kinevették, mert azt emlegette, hogy az ő adminisztrációja a valaha létesett legjobb adminisztráció az Amerikai Egyesült Államok történetében, akkor azt is mondta, hogy addig szeretné fenn tartani az ENSZ szankciókat, ameddig Észak-Korea a leszerelést folyamatba nem helyezi. Eddig Pompeo, és Bolton is azt hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben oldják fel a szankciókat, ha a leszerelés befejeződött.
Ezt követően elkezdték szervezni a második Trump/Kim találkozót, aminek dátumát még nem ismerjük, de Pompeo szerint „össze kell rakni a dolgokat”, és emiatt október helyett november a valószínűsíthető időpont amikor a két vezető találkozik.
Az ENSZ-ben felszólalt Mun Dzse In elnök is, ő az eddigiekhez képest nem mondott újat, békés Koreai-félszigetet festett le, majd Észak-Korea képviselője is, aki azt mondta, hogy Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyverek leszerelése mellett, szeretné azt mielőbb megvalósítani, mindazonáltal az Amerika által (Szingapúrban) ígért garanciákat kéri, és az ENSZ szankciók eltörlését szorgalmazza.
Ezt a beszédet félremagyarázva jelentek meg angol nyelvű cikkek, továbbá előszedték a hetvenes, nyolcvanas években elrabolt japán állampolgárok ügyét, válaszul arra, hogy New Yorkban a Mun/Abe találkozó nyilvános kudarccal zárult, mivel Ábét a pártja minden korrupciós botrány ellenére újra elnöknek választotta, és így lehetősége nyílik indulni a következő miniszterelnöki ciklusért is. Emiatt az eddigi halogató retorikája egyértelműen ellenségesre váltott, a japán megszállás alatt prostituált szigetekre hurcolt koreai és egyéb nemzetiségű nők tömegével kapcsolatban azt mondta, hogy Japán mindent elintézettnek vél az ügyben, nincs miről beszélni. Ezt természetesen Mun elnök visszautasította, bár rendkívül udvariasan, de mégis. Ábe viselkedése felettébb nagy önbizalomról árulkodott, lekezelő, és ellenséges volt, túl ezen Japán igen nagy mértékű fegyverkezésbe fogott hirtelen.
Úgy tűnik, ők bíznak a Koreai-félsziget uniós egységében, mert ez bizony annak szól, a beszerzett eszközök ilyen távolságú hadviselésre szolgálnak. A nemzetközi közvéleményt pedig az Észak-Koreába rabolt japán állampolgárok ügyének ismertetésével foglalkoztatja Japán, ami tényleges probléma, kétségtelen, és Japán nehezményezi, hogy Trump elnök nem vette fel ezt a dolgot az Észak-Koreával való megtárgyalandó pontok közé, mondván, hogy tárgyaljon ez ügyben Kim Dzsong Unnal direktben Ábe.
A békefolyamat tehát folytatódik, az sem igaz, hogy az eddigi ígéreteinek Észak nem tett eleget, ugyanis eleget tett, mert azt ígérte, hogy felrobbantja a föld alatti kísérleti állomást, megtette. Azt ígérte, hogy elengedi az amerikai állampolgárságú kémeket, elengedte, azt ígérte, hogy visszaadja a háborúban elesett amerikai katonák maradványait, ezt is megtette.
Ezen túl az Amerikai Egyesült Államok ígért, méghozzá biztonságot, meg nem támadási garanciákat, amelyeket Észak-Korea nem kapott meg.
Tény ugyanis, hogy Trump nem marad örökké Amerika elnöke, azaz Észak-Korea, illetve Kim Dzsong Un nem lesz attól megnyugodva, ha egy kampányrendezvényen Trump kijelenti, hogy ő szerelmes Kim Dzsong Unba, neki arról kongresszusi határozat kell, hogy az elkövetkezendő elnökök sem fogják Észak-Koreát megtámadni.
A tényszerű helyzet tehát az, hogy Észak-Korea nem kapta meg az Egyesült Államok ígéretének teljesítését, ezért leállt a további leszereléssel, és nem hagyta abba a nukleáris anyagok előállítását sem.
A Trump által előre belengetett második találkozó talán áttörést hoz majd az ügyben, de ezt most még nem tudja senki, találgatni pedig felesleges, amikor a külföldi sajtónak a tények közlése sem igen megy.
Az ominózus műhold felvétel, ami okán Észak-Korea ellen újabb bizalmatlansági válság alakult ki, június 28 -án látott napvilágot. Meg nem nevezett amerikai katonai szakértők állítólag ennek a felvételnek az alapján azt állítják, hogy urániumot állít elő Észak. Más katonai szakértők meg azt állítják, nekik sincs nevük, hogy Észak-Korea máris elkezdte a hazudozást a meglévő hordozórakéták számát és lokációját illetően. Megint noname források azt állítják, hogy megdönthetetlen bizonyítékaik vannak arra, hogy Észak-Korea továbbra is atomfegyvert fejleszt.
Ezt aztán lehozta a CNN, az NBC, majd a Washington Post is, átkerült a Reutershez, onnan meg terjed, mint a pestis. Mindezt huszonnyolcadikától máig sikerült a nemzetközi sajtónak elérnie.
Ugyanakkor nem látta senki a „megdönthetetlen bizonyítékokat”, nem tudjuk kik a források, a koreai állami hírügynökség szerint négy, azaz négy ember hipotetikus feltevéseiről beszélünk. A koreai állam tudja, kik azok, de nem mondja el, ugyanakkor jelenleg nem találják az erre vonatkozó feltételezéseket megalapozottnak, márpedig ha valakinek ezt fontos tudni, azok mi vagyunk, azaz a mi országunk illetékes szervei, és minden bizonnyal tudják is, de nem úgy, ahogy azt az amerikai sajtó lehozta.
Szó szerint azt mondta a koreai elemző a Yonhap News televíziós adásában, hogy „a műhold kép alapján levont következtetés valódiságának valószínűsége igen alacsony”.
A további kijelentések pedig még egy ilyen műhold felvétellel sincsenek alátámasztva, azok csak úgy vannak…
Mindazonáltal mai televíziós interjújában John Bolton azt nyilatkozta, hogy kidolgoztak egy tervet, ami alapján Észak-Korea atomfegyvereinek javát mindössze egy év alatt le lehet szerelni. Ezen a héten emiatt Pompeo ismét Pjanjángba utazik, hogy a részleteket megvitassa Kim Dzsong Unnal, sőt Sang Kim, a Fülöp szigeti amerikai nagykövet idejön Dél-Koreába, és részt vesz a Pánmundzsamban folyó tárgyalásokon Északkal.
Észak- és Dél-Korea újabb forró drótot nyit, illetve hoz helyre, ez pedig a haditengerészeti forródrót.
Dél-Korea nem telepít a két ország határára modern rövid hatótávolságú fegyvereket, melyek telepítése régóta előkészület alatt állt.
A napokban írta alá a két Korea a vasútfejlesztési megállapodást, azaz vasútvonal épül Szaulból kiindulva „V” alakban keleten fel egész Szibériáig, nyugaton feleannyi távolságig, a tenger mentén.
Ezzel párhuzamosan autópályát is létesítenek.
A szétszakított koreai családok találkozójára augusztusban kerül sor, erről is született megegyezés, és újabb közös sportcsapatok alakulnak különböző sportágakban, világversenyekre készülve.
Észak-Korea 200 amerikai katona maradványait szolgáltatta ki az Egyesült Államoknak, szintén a napokban.
A hirtelen bizalmatlanságnak, melyet még Bolton sem oszt, vélhetőleg az az oka, hogy a szingapúri találkozó óta látszólag nem történt semmi Észak-Koreában, nem robbantottak fel látványosan semmit, ellenben elment Kim pénzt kérni Kínába, mert nem tud nekiállni leszerelni semmit, amíg annak nincs meg az anyagi fedezete, nem véletlen repült szégyenszemre kölcsön repülővel Szingapúrba, és nem véletlen az sem, hogy az ottani költségeket Szingapúr nagyvonalúan kifizette helyette.
Már a luxus fenntartására sincs pénz, pedig arra azért a híresen büszke Észak-Korea mindig is nagyon adott, most kérni jár Kínába.
Tessék csak szépen visszanézni a felvételeket Si Dzsin Ping és Kim Dzsong Un legutóbbi, és az azt megelőző találkozásukról. Ordít a különbség.
Az egy éves tervet azért dolgozták ki Boltonék, hogy Észak mielőbb szabadulhasson az ENSZ szankciók alól, és elkezdődhessenek a déli beruházások, ahogy Kína, Amerika, de még Japán is szeretne befektetni oda.
Japán folyamatosan feljelenti Kínát az ENSZ-nél, mert teherautóforgalom bonyolódik a Kínai-Északi határon. Jól látni, hogy mezőgazdasági segítség érkezik, nem más, mégis, ez a szankciók megszegése papíron, és Japán kötelességének érzi eljátszani a feljelentős házmester szerepét, pedig elsősorban ő könnyebbülhet majd meg, ha valóban eltűnnek az atomfegyverek Észak-Koreából.
Jelenleg tehát az a patthelyzet áll fenn, hogy a leszerelésben segítene Dél is, Kína is, még Amerika is, de nem teheti, mert az ENSZ szankciókat ezzel megszegné. Kína azért ad, amit tud, de őt meg Japán vegzálja ezért.
Ennek az áldatlan állapotnak a megoldása okán érkezik Pompeo, Sang Kim, és csodák csodája még John Bolton, a nagy szkeptikus is ezen igyekszik változtatni.
Úgy tűnik másrészt, hogy ezek a feltevések, híresztelések nem is igazán a békefolyamat ellen készültek, sokkal inkább Trump elnök hiteltelenítésére. Kétségtelen, hogy Donald Trump egy érdekes figura az amerikai elnökök sorában, de talán nem érdemes egy érzékeny, alakulóban lévő, nagyon fontos békét feláldozni azért, hogy ő megbukjon. Bukjon meg egy kicsit később, valami másért, de itt legyen végre béke.
A szó komoly fegyver, azok akik abból élnek, talán bánhatnának vele óvatosabban is.
Életbe léptek pénteken az amerikai termékekre kivetett uniós védővámok, válaszul az Egyesült Államok importvámjaira. Az intézkedés 2,8 milliárd eurót tesz ki, és még hátravan 3,6 milliárd. Az Egyesült Államok a második legnagyobb exportőrként meg fogja szenvedni a háborút.
Az Európai Unió péntektől 25 százalékos védővámot vetett ki mintegy 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékkel szemben, válaszul az acél- és alumíniumkivitelt sújtó új importvámokra.
„Nem akartunk ebbe a helyzetbe kerülni, de az Egyesült Államok egyoldalú és indokolatlan döntése nem hagyott számunkra más lehetőséget” – mondta erről Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos, aki szerint az uniós válaszlépések arányosak és jogszerűek.
a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is megtalálható egyéb mezőgazdasági termékek mellett, illetve számos vas- és acéláru, ruhák, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok és a bourbon whiskey is.
Az EU tavaly 6,4 milliárd euró értékben exportált acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba. Brüsszeli tájékoztatás szerint ezért a jövőben további 3,6 milliárd eurónyi amerikai termékre vetnek majd ki importvámot. Erre három év múlva, vagy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt indított vitarendezési eljárás lezárulta után kerülhet sor.
Washington nemrég jelentette be, hogy nem ad mentességet az EU-nak az acél és alumínium importjára kiszabott 25, illetve 10 százalékos védővám hatálya alól.
Az Európai Bizottság ezt követően a WTO-hoz fordult, valamint még korábban vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy kell-e lépéseket tenni az unió piacának védelmében az amerikai vámok miatt nagy mennyiségben megjelenő acél és alumínium miatt.
A Donald Trump által – választási kampányban tett ígéretet valóra váltva – a tavasszal kivetett pótvámok az EU mellett súlyosan érintik Kínát, de a szomszédos Kanada is megszenvedi az intézkedést.
Amint arról írtunk, Kína a maga 34 milliárdos (és tervezett további 16 milliárdos) válaszában ugyanazt a módszert alkalmazza, mint az EU: igyekszik olyan termékeket büntetni, amelyeket Trump kedvenc déli államaiban állítanak elő. Így a kínaiak csomagjában is benne van a szója, a bourbon whisky, a narancs és a szivar.
A helyenként szerénynek tűnő tételek mögött óriási jelentőségű tények húzódnak meg. A bourbon teszi ki a teljes amerkai whiskeyexport 47 százalékát.
Trump a napokban már egyenesen 200 milliárdos büntetéssel fenyegette meg Kínát. Ez azonban előrevetíti a globális szabadkereskedelem felbomlásának lehetőségét.
Forrás: howmuch.net
Az infografika azt mutatja meg, hogy mekkora a világ sok országának részesedése a kivitelben. Látható, hogy az egyik legnagyobb szereplő éppen Amerika, amelynek alighanem súlyos árat kell fizetnie az elindított kereskedelmi háborúban.
A howmuch.net által közölt listán a tíz legnagyobb exportőr a következő (milliárd dollárban, 2017-ben):
Uniós bourbon whiskey-exportjának legalább 35 százaléka fog megdrágulni az USA számára a büntetővám miatt. Három nagy EU-ország tavaly 127,5 millió dollárért vásárolt ebből a fajtából. Magyarország alig 30 ezerért.
Miután az Egyesült Államok kivetette a vámokat az acélra és az alumíniumra, az Európai Unió válaszintézkedést tervez. (Először az EU mentességet kapott hat másik országgal együtt). Az összesen 2,8 milliárd dollárnyi (25 százalékos) büntetővám által érintett termékkör egyike a bourbon whiskey (az egyéb fajták nem). Ennek három legnagyobb uniós importőre Spanyolország, az Egyesült Királyság és Németország, ahogyan azt a statista.com grafikonja mutatja.
Forrás: statista.com
Csak e három állam tavalyi importja ebből az áruból 127,5 millió dollár volt, ami a teljes amerikai bourbon-export 35 százaléka. A pótvámmal sújtott összeg persze ennél nagyobb a maradék 25 országot is belevéve.
Az égetett szeszek kivitelét nyilvántartó amerikai hivatal statisztikája szerint 2017-ben Magyarországra összesen 30,9 ezer dollár (8,37 millió forint) volt, ami hihetetlenül kevésnek tűnik. Különösen úgy, hogy egy évvel korábban 7 és félezer dollár volt ez az érték.
A számokból az is kiderül, hogy
a bourboné a teljes amerikai viszkiexport 47 százaléka,
tehát valószínűleg fájni fog Amerikának ez a trumpi intézkedés.
Olyan világhírű márkák fogják piacuk egy részét elveszteni, mint a Jim Beam, a Jack Daniel’s, a Four Roses és a J&B.
Az ábrából az is kiderül, hogy Európában az egyéb amerikai whisky-fajtákat kedvelik jobban, míg az ausztrálok és a japánok inkább a bourbont isszák.
Mexikót és Kanadát sújtaná leginkább az amerikai elnök legújabb terve: védővámok kivetése az importautókra. De még Szlovákia kétmilliárd dolláros kivitele is megsínylené Trump ötletének valóra váltása.
Donald Trump utasította a kereskedelmi minisztert, vizsgálják meg, nem jelentenek-e biztonsági problémát az országra a külföldről importált személyautók és kishaszon-gépjárművek, kilátásba helyezve, hogy különvámot vetnek ki rájuk. Hasonlóan az acélra és alumíniumra elrendelt vámokhoz.
Lényegében most is arról van szó, hogy jelentős az importtöblete az Egyesült Államoknak ebben az árukategóriában: tavaly csaknem 192 milliárd dollár értékben szállítottak autókat az USA-ba, amelynek exportja csak 57 milliárd volt – derül ki a statista.com infografikájából.
A protekcionista intézkedések mellett Trump azzal érvel, hogy
a vámok segítenek megvédeni az amerikai munkahelyeket,
sok szakértő azonban úgy véli, hogy a jövőbeli kereskedelmi tárgyalások során megpróbálhatja őket felhasználni, ahogyan megtette az acél- és alumíniumvámokkal. (Trump Twitter-oldala a bejelentésről és a kommentek. Nem mindenki ért egyet.)
Amint azt a következő ábra szemlélteti, Mexikó és Kanada különösen sérülékeny lenne a pótvámmal szemben (tavaly az amerikai gépjárműimport 24, illetve 22 százaléka e két országból származott).
Forrás: statista.com
De még Szlovákiában előállított kocsikból is kétmilliárd dollárnyi érkezett Amerikába. Ezzel szemben az USA talán legnagyobb riválisának tekinthető (de a protekcionista intézkedések első számú célpontjának mindenképpen elmondható) Kína legkevésbé érezné meg a pótvám kivetését. Az is kiderül, hogy a világ más országaiból összesen 7,8 milliárd dollár értékben importáltak autókat és kis-áruszállítókat.
Emmanuel Macron francia elnök amerikai látogatásának első napján nem volt hiány a kölcsönös gesztusokból, szimbolikus ajándékokból és már-már bohózatba illő jelenetekből. Donald Trump amerikai elnökkel együtt több fontos nemzetközi ügyet is megvitattak, de a legnagyobb véleménykülönbség Irán kapcsán alakult ki.
A világsajtót bejárta az a kézfogás és üdvözlés, amellyel kedden Trump Macront fogadta. Az elnökök a feleségeikkel együtt elültettek egy fát is a Fehér Ház kertjében, amelyet Macron ajándékba hozott, és a franciaországi Bellau Woodból, az első világháború egyik legnagyobb csatájának helyszínéről származott. Ezután Mount Vermonba, George Washington első amerikai elnök egykori otthonába utaztak el, ahol egy alig 150 fős díszvacsorát tartottak.
A később megtartott mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten elsősorban a szíriai helyzetről, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról, valamint Észak-Korea „békülési szándékáról” beszéltek. Az amerikai elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy
„az Egyesült Államok legrégebbi és legjobb szövetségese Franciaország, amely eddig is kulcsfontosságú partnernek számított a nemzetközi ügyekben”.
Még akkor is, ha nem mindig egyezik meg Párizs és Washington véleménye, mint Irán esetében. Trump ugyanis ismételten kifejezte ellenérzéseit a 2015-ben megkötött iráni atommegállapodással kapcsolatban, amely értelmében Teherán lemond a nukleáris fegyverek előállításáról. Ez a szerződés május 12-én jár majd le, és az amerikai elnök szavai szerint „őrültség lenne meghosszabbítani”. Sőt, még burkoltan meg is fenyegette Hasszán Róháni iráni elnököt, hogy amennyiben Irán újrakezdi a katonai célú atomprogramját, akkor
„olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett”.”
Macron leginkább azért találkozott Trumppal, hogy meggyőzze őt az iráni atommegállapodás jelentőségéről és a Közel-Kelet stabilitásában játszott szerepéről. Habár elismerte, hogy az egyezménynek vannak hiányosságai, meghosszabbításával egészen 2025-ig biztosítanák az iráni atomprogram átláthatóságát és nemzetközi ellenőrzését.
Franciaország tagja a P5+1 csoportnak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország), amely 2015. július 14-én – közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után – megegyezett Teheránnal az Irán-ellenes nemzetközi szankciók feloldásáról és az iráni atomenergia jövőjéről.
A szankciókat hivatalosan 2016 elején oldották fel. Párizs az elsők között volt, amely kihasználta a perzsa ország piacára való visszatérést. Azon év februárjában Roháni egy európai körúton vett részt, amelyet botrányok, beszólások és kisebb diplomáciai incidensek kísérték, de ez sem akadályozhatta meg azt, hogy Párizs és Teherán gazdasági szerződések sorát kösse meg egymással. A francia Total mintegy 150 000-200 000 hordó perzsa kőolajat vásárolna; a Peugeot az iráni Khodroval együtt gyártana kocsikat Teheránban; miközben a francia cégek újítanák fel az iráni vasútállomásokat, autópályákat és repülőtereket. Ám az Airbussal kötött megállapodás volt a legjelentősebb: 25 milliárd euró értékben 114 utasszállító repülőgépet vásárolna Irán.
Miközben tavaly a nemzetközi sajtó a küszöbön álló újabb koreai háborúról cikkezett, most azzal van tele, hogy a két ország egy „történelmi megállapodás” küszöbén áll. Ugyanis az április 27-én megrendezésre kerülő elnöki találkozó legjelentősebb eredménye egy békeszerződés aláírás lehet, habár ennek megvannak a maga buktatói.
A dél-koreai Phjongcshangban tartott XXIII. téli olimpiai játékok óta látványosan enyhült a feszültség Kelet-Ázsiában: egy évvel korábban még úgy tűnt, hogy Donald Trump bármelyik percben elindíthatja az Észak-Korea elleni támadást, ami végső soron Kínával való közvetlen konfrontációval és egy atomháború kitörésével fenyegetett. Ezzel szemben a februári nyitóünnepségen Kim Dzsongun (Kim Yo-jong) észak-koreai diktátor húga és egyben különleges megbízottja Kim Jodzsong (Kim Yo-jong) személyesen vett részt. Találkozott Mun Dzseinnel (Moon Jae-in), átadta neki bátyja meghívóját, amelyre a dél-koreai elnök igennel válaszolt.
A február 9-i nyitóünnepség egyik legérdekesebb eseménye volt, amikor Mike Pence amerikai alelnök látványosan ignorálta Kim Jodzsongot. A kép forrása: MTI/EPA/Yonhap.
Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt megállás, egymást követték a látványos gesztusok. Április elején bejárta a világsajtót, hogy dél-koreai popsztárok léptek fel a phenjani Nagyszínházban. Az előadásukat Kim Dzsongun szintén megtekintette, s utána többször hangot adott a tetszésének. Ezen a héten a dél-koreai vezetés leállította a propaganda híradásokat sugárzó hangszóróit az észak-koreai határon, illetve a két koreai elnök közötti közvetlen telefonvonal, az ún. „forró drót” (újbóli) létrehozásáról döntöttek.
felfüggeszti a 2006 óta tartó nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja az ország nukleáris kísérleti telepeit.
Sőt, egyenesen garanciát vállalt arra vonatkozóan, hogy nem fog alkalmazni atomfegyvert, csak akkor, ha ellene ilyet vetnek be. Ugyanúgy biztosított arról, hogy senkinek sem adja tovább az atomfegyverek előállításához szükséges műszaki és tudományos ismereteket, illetve eszközöket.
Észak-Korea visszatérése a nukleáris leszereléshez már önmagában komoly eredmény, de a péntekre szervezett csúcstalálkozó egy még nagyobb horderejű áttöréssel kecsegtet. Ugyanis felmerült annak lehetősége, hogy Phenjan és Szöul véget vet egy 65 éven át tartó állapotnak:
vagyis de jure vége lenne az Észak-Korea és Dél-Korea közötti háborúnak.
Egy koreai híradást néznek az emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2018. április 21-én. Kim Dzsongun ezen a napon bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A kép forrása: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun.
Kétségtelen, hogy ez történelmi jelentőségű esemény lenne, amely azonkívül, hogy lezárna egy évtizedek óta fennálló vitát, alapvetően hozzájárulna a kelet-ázsiai térség stabilizálódásához.
A 2017-ben megválasztott baloldali Mun Dzsein dél-koreai elnök mindent erre tett fel: kezdettől fogva elkötelezett híve az északi szomszéddal való viszony rendezésének. Több tucatszor kritizálta Trumpnak az Észak-Koreával alkalmazott agresszív politikáját, egyesülést és a megbékélést támogató miniszterek ültetett a tárcák élére, számtalan kölcsönös gazdasági és kulturális programot hirdetett. Ráadásul az Észak-Koreával „megértőbb” kormányzati propaganda azt is elérte, hogy a dél-koreai fiatalok a saját országuk biztonságára nézve nagyobb veszélynek lássák az Egyesült Államokat, mint Kínát, Japánt vagy Észak-Koreát.
Csakhogy minden előzetes remény ellenére korántsem egyszerű békét kötni, ebben az elemzésben a négy legjelentősebb akadály kerül terítékre.
A békekötés joga
Az első problémát mindjárt az jelenti, hogy nemzetközi jogi szempontból egyáltalán van-e joga Phenjannak és Szöulnak békét kötni egymással. Ugyanis hivatalosan még fegyverszünetet sem kötöttek: a koreai háborút lezáró 1953. július 27-i panmindzsoni fegyverszünetet lényegében két nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság – írta alá, mégpedig az ENSZ, a dél-koreai kormány és az észak-koreai kommunista vezetés nevében. Sőt, az akkori dél-koreai elnök, Li Szin Man (Syngman Rhee) kezdetben még a tűzszünetről sem akart hallani, mivel mindenképp ő akarta egyesíteni az Koreai-félszigetet. Idővel az amerikai pénzügyi és katonai támogatás meggyőzte őt a harcok befejezéséről, de a fegyverszünetről szóló egyezményt a dél-koreaiak a mai napig nem írták alá.
A Panmindzsonban lévő határátkelő és legfontosabb „érintkezési pont”. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ezért sem véletlen, hogy a pénteki csúcstalálkozó megszervezése rendkívül körülményes és mindkét fél különösen ügyel a hivatalos keretek betartására. A találkozó helyszínének a tűzszüneti egyezmény által a 38. északi szélességi foknál meghúzott határvonalat jelölték meg, amely a mai napig a világ egyik legismertebb és legveszélyesebb demilitarizált övezete (DMZ). Ezen a „senki földjén” fogják tartani az április 27-i Dzsein-Dzsongun-találkozót, mégpedig úgy, hogy
a vonal fölé emelnek egy asztalt, s mindenkét elnök lényegében a saját országa területén írna alá a szerződést.
Szúrós szemmel
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Donald Trump, ha kell a szövetségesei nélkül indít katonai hadjáratot Észak-Korea ellen, ami miatt az ENSZ elmarasztalta Washingtont, mert egy nukleáris háborút kockáztatott. Ez (szerencsére) nem történt meg, de függetlenül az amerikai külügyminiszter személyétől, Észak-Korea még mindig központi szerepet tölt be Washington kelet-ázsiai politikában, s a katonai opció semkerült le a Pentagon asztaláról. Egy koreai békeszerződéshez pedig mindenképp szükséges rendezni Phenjan és Washington közötti viszonyt, főleg mivel még csak el sem ismerik egymást.
Már a téli olimpia alatt – a dél-koreaiak közvetítésével – megindultak az óvatos egyeztetések az amerikai és az észak-koreai diplomácia között, amelynek megvoltak az eredményei. Az észak-koreai diktátor jelezte, hogy legszívesebben a Fehér Házban találkozna az amerikai elnökkel, ahol megegyeznének a kapcsolatok normalizálásáról, a feszültség csökkenéséről, illetve a szankciók enyhítéséről. Donald Trump elfogadta Kim Dzsongun meghívását (bár azt még egyelőre nem tudni, hogy erre esetleg Svédországban vagy valóban az Egyesült Államokban kerülne sor). Amikor az amerikai elnök a múlt héten Japánban járt, akkor lényegében „áldását adta” a békére.
A legfontosabb bázisok és létesítmények a Koreai-félszigeten. A kép forrása: BBC.
Viszont egyelőre még nem tudni, hogy mi lenne a koreai béke és az amerikai-észak-koreai kapcsolatok rendezésének az ára. Ugyanis Kim Dzsongun már 2016 óta követeli az amerikai csapatok kivonulását Dél-Koreából, és nem alaptalan feltételezés, hogy ehhez köti a leendő békemegállapodást is. Ha így történne, akkor több mint 28 ezer főt számláló amerikai kontingensnek a lehető leggyorsabban kellene elhagynia az országot és bezárnia a katonai bázisait. Még, ha ezt Trump elfogadná, az esetleges kivonulást megtorpedózhatja a Szenátus, vagy akár az elnök közvetlen környezete. A nemrég kinevezett John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó vagy a külügyminiszteri pozíció küszöbén álló Mike Pompeo még mindig nem mondtak le Észak-Korea megtámadásáról, valamint a republikánusok és a neokonzervatívok szintén a kommunista rendszer összeomlásában reménykednek, nem pedig a kiegyezésben.
Az utolsó „barát”
Miközben Dél-Korea szempontjából az Egyesült Államok hozzáállása az elsődleges, addig Észak-Koreának Kína reakciói a mértékadóak. Évtizedeken át Peking számított Phenjan egyetlen komoly külföldi támogatójának. Észak-Korea a kereskedelemének 90 százalékát Kínával folytatta, tőle vásárolta az energiahordozókat, élelmiszereket és gyógyszereket, miközben az ENSZ-ben megvétózta az ország elleni szankciókat.
Csakhogy miután 2011 decemberében Kim Dzsongun hatalomra került, Kína fokozatosan elvesztette az irányítást Észak-Korea felett. Az észak-koreai diktátor teljesen kiszámíthatatlanná vált, és sorban végezte ki a Kínához-közel álló politikusokat, tábornokokat, illetve még a saját rokonainak sem kegyelmezett. A kínai vezetés hiába gyakorolt nyomást Észak-Koreára, például leállította bizonyos áruk – főleg a luxustermékek és a elektrotechnikai eszközök – bevitelét, vagy zárta le ideiglenes a határátkelőket, nem tudta megakadályozni az észak-koreai műholdfellövéseket, a rakétateszteket vagy a kísérleti földalatti atomrobbantásokat. Sőt, már azt rebesgették, hogy Kína Kim Dzsongun mostohafivérét, Namot (Kim Jong-nam) akarta felhasználni egy puccs megszervezésére, ezért gyilkolták meg őt idegméreggel a malajziai nemzetközi repülőtéren.
Egyre nehezedett a nemzetközi nyomás Kínára, hogy „regulázza meg végre” a patronáltját. Kim Dzsongun kiszámíthatatlansága és lépései nem kevés vitát szültek a Kínai Kommunista Párton belül is. Végül a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson megállapodtak abban, hogy mivel Kína egy felelős szuperhatalommá szeretne válni, ezért térség stabilitása érdekében meg kell oldaniuk a „koreai kérdést”. Akkor is, ha ez a gyakorlatban az Egyesült Államokkal való bizonyos fokú együttműködést jelenti. Trump a 2017-es novemberi kelet-ázsiai útja során szintén felvetette a kooperáció ötletét. Miután távozott a kínai fővárosból, a kínaiak egy különleges elnöki megbízottat menesztettek Észak-Koreába. Végül együttes diplomáciai-gazdasági nyomással sikerült „észhez téríteni” az észak-koreai diktátort. Ennek legfőbb jele az volt, amikor Kim Dzsongun március végén három napig tartó nem hivatalos látogatáson vett részt Pekingben, s megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping (Xi Jingping) kínai államfővel.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. március 28-án közreadott dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt és feleségét, Zsi Szol Dzút (b) fogadja Hszi Csin-ping kínai államfõ (j2) és felesége, Peng Li-jüan Pekingben. A kép forrása: MTI/EPA/KCNA.
Ugyanakkor az továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy Peking miképp reagálna egy koreai békeszerződésre. Ezzel ugyanis felborulna a kínai vezetés által évtizedek óta preferált status quo, és így a két Korea egy lépéssel közelebb kerülne az egyesüléshez (mégha magára az unifikációra évtizedeket kellene várni). Valószínűleg az amerikai katonai jelenlét csökkentése (ha a teljes kivonulás nem is), Kim Dzsongun „maradék nukleáris ambíciójának” visszafogása, és a dél-koreai kormánnyal való viszony szorosabbá tétele lennének a kínai vezetés feltételei. Viszont a helyzetet rendkívül bonyolítja, hogy a koreai béke megkötése miatt Pekingek sűrűn és részletesen kellene egyeztetnie Washingtonnal. Csakhogy ezeket a tárgyalásokat beárnyékolhatja az idén januárban kitört amerikai-kínai kereskedelmi háború, amelynek egyelőre messze a vége.
A mosolyok mögött
A Koreai-félsziget történelmét vizsgálva látható, hogy a felek 1953 óta nem egyszer próbálkoztak egy békeszerződést a tető alá hozásával. 1972-ben egy közös kommünikét adtak ki, amellyel szerintük „megteremtették a béketárgyalásokhoz szükséges pozitív légkört”, de a határmenti konfliktusok miatt hamar elhalt a kezdeményezés. A két ország diplomáciája 1992-ben megállapodott arról, hogy a „fegyverszünetet egy szolid államközi békévé” alakítják át, de a tárgyalások az észak-koreai rakétatesztek miatt félbeszakadtak.
A kettészakítás óta 2000-ben tartott először csúcstalálkozót a két ország elnöke, de itt sem tudtak átütő sikert elérni. Maga Kim Dzsongun még 2013-ban arról beszélt, hogy békülne a déli szomszédjával. Viszont pár héttel később önkényesen felmondta a fegyverszünetet, bezáratta a közösen működtetett Keszong ipari parkot, valamint megszüntette a Phenjan és Szöul közötti forró drótot. Azóta pedig az észak-koreai vezetés hol Dél-Koreát, hol Japánt, sőt, nem egyszer az Egyesült Államokat fenyegette meg. Mindezekből a történelmi előzményekből kifolyólag aa térségbeli országok (Japán) és a dél-koreai lakosság felől érezhető némi szkepticizmus Kim Dzsongun szándékait illetően. Szerintük ugyanis könnyen arról lehet szó, hogy Phenjan csak időt akar nyerni, pénzt szeretne kicsikarni a déli szomszédjától, vagy a nemzetközi szankciók enyhítését akarja elérni.
B-2 Spirit lopakodó bombázó Dél-Korea felett egy 2013-as hadgyakorlat során. A kép forrása: Youtube.
Egyik kezével ad, a másikkal…
A koreai békét illetően egyelőre minden ütőkártya Kim Dzsongun kezében van. Ebbe, ha fogcsikorgatva is, de a nagyhatalmak kénytelenek beletörődni és türelemmel kell várniuk az észak-koreai diktátor következő lépésére.
Már csak pár nap és választ kapunk az elmúlt hetek legnagyobb nemzetközi talányára. Vajon ez az egész megbékélés nem más, mint Kim Dzsongun újabb, egyáltalán nem komolyan vehető „szeszélyének” megnyilvánulása? Vagy pont ellenkezőleg: kiderül, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben mégis több racionalitás és jobb manőverezési képesség szorult az észak-koreai diktátorba?
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
