A béke amellett, hogy gyönyörűszép dolog, mindig a győztes diktátuma. A vesztes nem számíthat semmi jóra, vele szemben a „Vae victis” elv alkalmaztatik, nagyvonalúságnak, kegyelemnek nincs helye, tetszettek volna győzni, kis hülyék.
A szemléletnek a lelki mozgatórugója a szenvedés-gyász-bosszú trió, mert a győztes általában maga is rengeteg kárt szenvedett és sokakat feláldozott a harc során. Kissé érthetetlen, hogy akkor az agresszor miért robbantja ki mégis a háborút (akárminek is nevezi), hiszen neki is borzasztó rossz lesz, akár győz, akár veszít. Ez a csakazértis hozzáállás magyarázható azzal, hogy egy háború elindítása nem demokratikus parlamenti döntés, hanem egy teljhatalmú, pszichopata akarnok heppje, aki jól védett helyen tartózkodik, szerettei és barátai biztosan nem kerülnek még a harcok közelébe sem, és azt parancsol, amit akar, mert a teljhatalom miatt senki nem tudja megakadályozni semmiben. Még az általa száz százalékig uralt látszatparlamentje sem. Normál demokráciák nem is kezdeményeznek háborút. Csak őrült tömeggyilkosok.
A háború, mint az köztudott, a fizikai erőszak apoteózisa, akkor pedig az erkölcsi megfontolások, a racionalitás, a megértés, a sajnálat meg az egyéb jópofa dolgok a háttérbe szorulnak, és a győzelem után az
„Azt csinálok, amit akarok”
voluntarizmus veszi át az irányítást, mert feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy én vagyok az erősebb. Értem?
A háború úgy ér véget, hogy az egyik fél elkezd békebeli módon viselkedni, nem lő, nem gyilkol, nem használ semmiféle fegyvert, sőt mutatja is, hogy letette, és nincs nála ilyesmi már, tán még a két kezét is felemeli, és az eddigi küzdés helyett le akar ülni egy asztalhoz, hogy a másikkal megbeszéljék a dolgokat. A másik persze nem fog leülni, hanem állva marad, és diktálni kezd, az előbbinek pedig azt le kell írnia, sőt alá is kell írnia. Na, így születik meg a béke.
A fentiek szerint tehát, aki békét kér, mindig az a vesztes. A béke utáni új helyzet a győztes erőszakos kreálmánya, ebből következően az új háború melegágya egyben, mivel a diadalmámorban elvész a racionalitás, és ha a győztes győzhet akár tizenhárom nullra, a tizenkettő null már nem elég neki. Legyen akkor tizennyolc. Esetleg harmincegy? Valahogy így gondolkodik.
Ennek az érzelmileg motivált viselkedésnek nagy hátránya, hogy minél kegyetlenebb a békediktátum, annál hamarabb vezet újabb konfliktushoz, és abból kifejlődő háborúhoz, de ilyesmire a győztes a győzelem mámorában egy pillanatig sem gondol, ezért a békediktátumok sajnos irracionálisak. Ha mi akarunk békét, azaz önként vesztesek leszünk, nem számíthatunk semmi jóra. Sok rosszra viszont halálbiztosan, amely a háború amúgy is nagy káraira rakódik rá súlyosan.
Ferenc pápa megmondta, hogy mi a baj. A fegyver. Ha ilyet nem gyártana az USA, akkor nem lenne haszna belőle, és akkor a fegyvergyárosok nem tüzelték volna fel az amerikai kormányzatot, hogy tüzelje már föl Ukrajnát, hogy az fenyegető ottlétével tüzelje föl az oroszokat, hogy azok támadják meg őket. Ez az összes feltüzelés elmarad, ha a feltételezésünk értelmében nem lennének haszonra hajtó fegyvergyárosok. Mármint amerikai fegyvergyárosok. És akkor ki sem tört volna a hadművelet, mert folyamatosan béke lenne, amíg világ a világ.
Ez persze nem jelenti azt, hogy orosz meg kínai fegyvergyárosok sem lennének, mert azok lennének, így aztán hamar visszaállna a hajdanvolt Szovjetunió, csak a határa nem Berlinben lenne, hanem Dublinban. Ha már, akkor már alapon Kína is bevonulna ősi földjére, Tajvanra (fegyver híján az sem tudna védekezni), és béke lenne végre, béke, béke, béke!
Akkor nem lennének szankciók sem, és mi békésen tüzelnénk az orosz földgázt szigeteletlen házainkban, mivel a gázt fillérekért kapnánk a cár/első titkár/elnökúrtól, ugyanis a gáz árát az újjászületett KGST legfelsőbb tanácsa állapítaná meg. Ahogy az új fehérvári gyárból Moszkvába exportált Ikarus buszok árát is, utóbbit természetesen a gázárral harmonizáló módon, amely gázár még a rezsicsökkentésben meghatározottnál is olcsóbb lenne! Hát még a busz!
Egy dollár 0,64 rubelt érne a dollárboltokban, ahol amerikai termékeket lehetne kapni, persze csak párttagoknak, és mi, európaiak korlátozás nélkül járhatnánk Nyugat-Európába, merthogy az is Kelet-Európa lenne, Putyin elnök fényképeivel és az eurót felváltó rubellel.
Ezt a szép víziót akadályozza meg az a hülye USA, mert csak gyárt, gyárt és gyárt. Egyik fegyvert a másik után. Szólni kéne már nekik, hogy az a rohadék haszon nem minden, vannak más szempontok is, például Putyin elnök „Kibővített Szovjetunió” nevű szép elképzelése. Putyin elnök békevágya határtalan, és ha megkapná azt a pár semmiséget, azt a néhány területecskét, amire szüksége van a „Nagy” jelző kiérdemléséhez (Nagy Putyin), rögtön beleegyezne a békébe, amely eltartana akár 7 – 8 évig is. Ezt onnan tudom, hogy a Krím megtámadása és a Nyugat által Putyinnak való könnyed átengedése után az orosz elnök pont ennyi ideg maradt nyugton. Lehet persze, hogy a teljes Ukrajna annektálása után 7 évnél hamarabb támadja meg Lengyelországot, mert már nincs sok ideje hátra, ezt ma nem tudhatjuk pontosan. Az orvosait kéne megkérdezni róla.
Megjegyzés: azért szükséges a teljes Ukrajna bekebelezése, mert ha marad belőle valami, az állandóan fenyegetni fogja a különleges hadműveletekkel operáló, a Szovjetunióra egyre jobban hasonlító Oroszországot. Ceterum censeo, mondaná Cato Ukrajnáról, ha élne, mert Putyin békés álmát nem zavarhatja semmi ott az ezerszobás Palotában, ahol 8K tévén nézi az annektálás után immár a munka frontján elért győzelmeket a KAT, azaz a Kijevi Alelnökségi Tartomány szépséges vidékein. Reméljük, hogy a Palotában szokott módon ízletes a kaviár, és a méltán híres szovjetszkoje sampanszkoje hőmérséklete is megfelelő. Ukrajna bekebelezése után Oroszország számára a fenyegetést immár Lengyelország jelenti, ezért Lengyelország a következő (Magyarország, a balti államok, meg a többi töpörtyű egyszerű einstandokkal letudható, csak az annektálással járó adminisztráció jár némi időigénnyel).
Lengyelország után pedig, ahogy az iskolában tanították hajdanán: i tak dalse Dublinig.
Na, valami ilyesmi lenne Putyin békéje. Illetve békediktátuma. Úgy látszik, Orbán ezt akarja, a többiek meg nem, mert hogy ők ezt a helyzetet nem szeretnék megélni, az halálbiztos. Von der Leyen különösen irtózik tőle. Kétfajta stratégia, lehet választani.
Érdekességképpen megemlítendő, hogy Ferenc pápával ellentétben a Pesti Srácoknak a Mandíner által lelkesen közölt írása nem a fegyverkezésben látja a fő okot, amely miatt a Nyugat háborúpárti, hanem abban, hogy ez a háború feltétlenül szükséges az ukrán férfiak közül minél többnek az elpusztításához, így jut majd bőven ukrán nő a befogadott migráns férfiaknak. Ezt olvasva be kell valljam, erősen irigykedem, mert annyira csavaros eszem sosem volt, mint egyrészt az EU-nak, amelyik ezt a nőjuttatást kitalálta, másrészt a fineszes srácoknak itt Pesten, akik rájöttek von der Leyenék szupertitkos tervére.
Azért csodálkoztam kicsit, hogy ezt a leleplező írást nem egy hatodrangú vicclap vette át a derék srácoktól, hanem a Mandiner. Igaz, a Mandiner szint ma már ennek is megfelel.
Ukrán nők meg migráns férfiak… hatalmas ötlet! Csak gratulálni tudok.