Kezdőlap Címkék Diáktüntetés

Címke: diáktüntetés

Már készülnek az újabb megmozdulásra a diákok

A múlt pénteki tüntetés egyik fő szervezője, Gyetvai Viktor a FüHü-nek arról beszélt, hogy még nem reagált az Emberi Erőforrások Minsztériuma a követeléseikre. Ha ez így marad, újabb tüntetést jelentenek be, de másféle megmozdulásokra is kell számítani. Azt pedig ők sem értik, hogy miért foglalták le a rendőrök az egyik szónokuk számítógépét, de Gyetvai szerint a tüntetésen nem szolgáltattak jogalapot erre.

Pontosan egy hete, január 19-én tartottak a Ne menj suliba! akció keretében több ezres tüntetést a Parlamentnél. A diákok 12 pontban foglalták össze, hogy szerintük mit kellene megváltoztatni az oktatási rendszerben, és ezt be is nyújtották a EMMI-nek. Reakció azonban nem érkezett még erre – mondta a FüHü-nek Gyetvai Viktor a Független Diákparlamenttől. A határidő január 31-én jár le, tehát még van néhány napja válaszolni a minisztériumnak, azonban ha érdemben nem reagálnak, aznap bejelentik az újabb megmozdulást.

Gyetvai hozzátette, hogy

nem csak tüntetésekre kell számítani, váratlan, kreatív akciókra is készülnek,

hogy megmutassák a diákság erejét. Ehhez a tüntetés Facebook-oldalán kerestek aktivistákat, és a szervező elmondta, hogy sokan jelentkeztek már vidékről is. Gyetvai szerint ez azért fontos, mert egyébként is törekednek arra, hogy ne csak a budapestiek ügye legyen a demonstráció.

Megkérdeztük arról is, hogy az egyik felszólalójuk számítógépeit csütörtökön lefoglalták a rendőrök. A több megmozdulásban is aktív Rékasi Zsigmondról, Rékasi Károly és Détár Enikő fiáról van szó, aki csütörtökön írta meg a Facebookon, hogy náluk jártak a rendőrök. Gyetvai elmondta, hogy az ügy hátterében valószínűleg az áll, hogy Rékasi Zsigmond néhány fiatallal a tüntetés hivatalos vége után is az utcán maradt, és az Oktogon felé vonultak. A KRESZ megsértése miatt igazoltatták őket a rendőrök, és Rékasiék vitába keveredtek velük arról, hogy vonulásuk spontán demonstrációnak tekinthető-e, vagy jogosulatlanul használják az úttestet.

Gyetvai szerint maximum szabálysértést követhettek el Rékasiék, és nem értik, hogy miért foglalták le a számítógépeit, hiszen ez csak büntetőeljárás esetében lehetséges, erre pedig tudomása szerint nem szolgáltattak okot.

A Mérce az ügyben megkereste a BRFK sajtóosztályát, ahonnan azt válaszolták, hogy folyamatban lévő büntetőeljárásban nem adhatnak tájékoztatást. Ez azt jelenti, maga

a lefoglalás büntetőeljárással van kapcsolatban.

Azt viszont még nem lehet tudni, hogy az eljárás összefüggésben áll-e a pénteki tüntetéssel, de Gyetvai szerint valószínűleg igen, és ijesztő, hogy ez megtörténhetett az egyik szónokukkal. Rékasi Zsigmond egyelőre várja a hivatalos papírokat, és a TASZ-hoz szeretne fordulni segítségért.

Ez volt ma – 2018. január 19.

0

A diákok nem akarnak zombik lenni, ezért többezren tüntettek a parlamentnél; külföldön tanulmányozza a kitoloncolás technikáját a kormány; már Michael Douglasra is rájár a rúd.

Tüntettek, mert nem akarnak agyonhajszolt zombik lenni

12 pontban fogalmazták meg követeléseiket a diákok, akik ma délután az Alkotmány utcában tüntettek. Két hetet adtak a kormánynak, hogy válaszoljon a követeléseikre. Fél öt után zuhogó esőben kezdődött a Ne menj suliba! tüntetés a Parlament előtt a Független Diákparlament szervezésében. A többezres diáksereg az oktatás modernizálásáért tüntetett. A tömeg negyed hét felé kezdett hazaindulni.

Külföldön tanulmányozzák a kitoloncolás technikáját

A „migránskampány” közepette csendben, titokban befogadott 1300 menekült ügyével párhuzamosan a kormány javában írja ki pályázatait a különféle státuszú menekültekkel kapcsolatos feladatokra. A decemberben a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) által közzétett 22 pályázatban milliárdos nagyságrendű keretösszeget hirdettek meg, 75 százalékos uniós térítéssel.

Autó hajtott a járókelők közé a Copacabana strandnál

Autó hajtott a járókelők közé helyi idő szerint csütörtök este Rio de Janeiroban, a híres Copacabana strandnál futó sétálóutcában. Egy nyolchónapos csecsemő meghalt, és legalább 15 ember megsérült.

A rendőrség Twitter-oldalán megjelent információk szerint a sofőrt őrizetbe vették. A rendőrség közölte: nincs arra utaló nyom, hogy terrorcselekmény történt volna.

60 éves lenne a Király

Szombaton lenne 60 éves Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy, aki az ország egyik felének még mindig a Király, a másik fele pedig azóta sem érti, hogy miért és hogyan lett ennyire népszerű. Még 17 évvel a halála után is rendszeresen cikkezik róla a bulvársajtó: halálának körülményei, életműve, családi kapcsolatai azóta is izgatják az embereket. A Facebookon számtalan Jimmy-emlékoldal van, legelszántabb rajongói pedig évről évre szervezik a koncerteket és egyéb megemlékezéseket a Királynak, aki halálával ért fel a csúcsra, és még médiatörténelmet is írt.

Susan Braudy írónő szexuális zaklatással Michael Douglast vádolta meg

Susan Braudy írónő, újságíró, Michael Douglas cégének egykori alkalmazottja pénteken feltárta, miként zaklatta őt szexuálisan a neves amerikai színész, producer az 1980-as évek végén. Douglas a múlt héten már cáfolta a történteket.  Az NBC televízió pénteki Today című magazinműsorában és a The Hollywood Reporter magazinnak az írónő egyebek között elmondta, hogy a színész a jelenlétében végzett önkielégítést.

 

120 perc – 2018. január 19. 8:00

0

Ma lesz a diáktüntetés
Délután 4 órára a Parlament elé várják az oktatás helyzete miatt tiltakozni akaró diákokat, délelőttre pedig fórumokat szerveztek azoknak, akik csatlakoznak a Ne menj suliba! felhíváshoz. A szervezők arra kérték az akcióban résztvevőket, hogy fényképezzék le magukat, és töltsetek fel a fotókat #január19 hahstaggel, és írják le, milyen oktatási rendszert szeretnének Magyarországon. Az iskola helyetti délelőtti nyilvános fórumok eseményoldalát a Facebookon lehet megtalálni.

Soron kívül vizsgálja az ügyészség az Elios-ügy iratait
Megérkeztek az iratok, soron kívül vizsgálja az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) jelentését a Pest Megyei Főügyészség. A döntés rajtuk áll, hogy elrendelik-e a nyomozást az Elios Zrt.-t érintő közbeszerzések ügyében. (RTL Klub)

Megvádolták a 13 gyereküket fogva tartó kaliforniai házaspárt
Kínzással vádolják azt a házaspárt, aki évekig tartotta fogságban, illetve éheztette és bántalmazta 13 saját gyerekét – közölték a helyi hatóságok. A sajtótájékoztatón a kerületi ügyész arról beszélt, hogy David Turpin és felesége, Louise Turpin horrorisztikus módon bánt a gyerekekkel: ütötte és fojtogatta őket, miközben a szükséges orvosi ellátást és táplálékot megtagadta tőlük. A pár ártatlannak vallja magát. (Guardian)

Első gyerekével várandós Új-Zéland miniszterelnöke
Az ország első női kormányfője, Jacinta Ardern a Twitteren jelentette be hogy terhes, a baba júniusban születik, és párja, Clarke Gayford marad otthon vele. A szülés utáni hat hétben Winston Peters miniszterelnök-helyettes lesz az ügyvezető kormányfő. Kiderült, hogy Ardern már tudott a várandósságáról, amikor a szeptemberi választásokat követően a kormánykoalícióról tárgyalt. (MTI)

Bréking nyúz, január 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gulyás Márton volt a csütörtök sztárja a kormánymédiában, de a péntekre szervezett diáktüntetés, és persze a gátlástalan/szánalmas ellenzék, valamint a migránsok is napirendre kerültek. 

Origo: Agresszió és Soros-pénzek: így lázít Gulyás Márton

„Ismét egy kirívóan agresszív támadással hívta fel magára a figyelmet a Soros György által támogatott Gulyás Márton azzal, hogy rátámadt az Állami Számvevőszék épületére, és nagyon komoly károkat okozott a műemlékben. A rendkívül tehetségtelen és anarchista provokátor nem megy a szomszédba akkor, ha feszültséget és agressziót kell kelteni. … Most bemutatjuk, ki is ez a zsebprovokátor.

Gulyás egyik legvisszataszítóbb akciója 2013-ban volt, amikor Markó Iván Az ember tragédiája című táncszínházi adaptációjának bemutatóján bekiabálásokkal zavarta meg a tapsot a Pesti Magyar Színházban. … Gulyás akciója azért is volt szánalmas és nevetséges, mert egy sikertelen művész, egy művészeti felsőoktatási intézményből kibukott fiatalember próbált szemtelenkedni a huszadik század egyik legnagyobb balettművészével, egyáltalán, az egyik legnagyobb magyar művésszel. …

És ne felejtsük el Gulyás Márton azon botrányát sem, amikor legalább húsz társával be akart törni az Origo szerkesztőségébe. Az Origo biztonsági őre kidobta, erre közel egy órán át bolyongani kezdtek az irodaházban, mászkáltak a lépcsőházban, és propagandaplakátokkal összerondították az épületet.

Ennyi tehát, ami telik Gulyás Mártontól és társaitól.”

888.hu: 1300 migráns és a kvóták, avagy így hazudik az ellenzék

„Már-már elképesztő az a gátlástalan hazudozás, amibe az ellenzék az állítólagosan „titokban befogadott” 1300 migráns ügyében belelovalta magát.

Egyetlen kapaszkodójuk, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal oldalán is szabadon megtekinthető számadatok megegyeznek azzal, melyet Brüsszel egy állandó kvótarendszer keretében első ízben Magyarországra kényszerítene. A kvótarendszer azonban a nemzeti szuverenitás kérdéséről szól, hiszen a magyar emberek feje felett, a magyar hatóságokat megkerülve szabná meg, hogy Magyarországnak kit kell befogadnia.

Egy jogi ügyet tehát összemosnak egy politikai üggyel a haszonszerzés céljából.”

Magyar Idők: Nekik semmi sem drága

„Frontális támadásba lendültek a Soros által fizetett szervezetek aktivistái a magyar jogállamiság ellen, miután a milliárdos tőzsdespekuláns a The Financial Times hasábjain egyértelművé tette: bármit megtesz azért, hogy a nyílt társadalom megvalósuljon.

De mindezt kiskorúak mögé bújva tenni, azt gondolom, mégiscsak gyomorforgató. Ezt teszik ugyanis azok, akik diákokat csábítanak a Parlament elé, formálisan az oktatási reform, valójában a kormány ellen tüntetni. Semmivel sem elfogadhatóbb ez a módszer annál, mint amikor a migránsok a határon a gyerekeiket maguk előtt tartva próbáltak betörni az országba.

El a kezet a gyerekeinkről! Egyáltalán, hogyan képzeli bárki is azt, hogy általános iskolásokat és kamaszokat tüntetni hív? …

Ezen még akkor is megdöbbenünk, ha tudjuk, látjuk, hogy a kampányban az ellenzék számára semmi sem drága, mert az életben maradásuk a tét.”

Ripost: Most jelentették: Több embert is túszul ejtettek a migránsok

„Egy azerbajdzsáni migránsházaspárt akartak kitoloncolni az éjszaka folyamán a német hatóságok, amikor nem várt fordulatot vett az ügy. Lövések, túszdráma és sok-sok vér…

A bevándorlási hivatal munkatársa, egy orvos, egy felügyelőtiszt és két rendőr csengetett az éjszaka folyamán egy borgholzhauseni lakás ajtaján. … Eleinte senki nem sejtette, hogy a rutineljárásnak számító intézkedés hamarosan véres fordulatot vesz.”

Pesti Srácok: Ellenzéki elemzők az Echo TV-ben: “Szél Bernadett és Karácsony Gergely is lehet miniszterelnök”

„Az ellenzéknek lövése sincs arról, mi lenne másnap, ha ne adj’ Isten április 8-án megnyeri a választásokat – osztotta meg véleményét az Echo TV Angard című vitaműsorában Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője. Gajdics álláspontját a műsorban azzal egészítette ki G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője, hogy “ha lenne másnap, akkor kizárt, hogy az ellenzék akár egy napig is egyet tudjon érteni és közösen kormányozni”. Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója ugyanakkor azzal lepte meg vitapartnereit, hogy szerinte az LMP-s Szél Bernadettből, vagy a párbeszédes Karácsony Gergelyből is még lehet egyszer miniszterelnök, ők a politikai pályán lesznek majd egy jó darabig.”

Az elmúlt 120 perc hírei – 12:00

Egy helyet rontott a magyar válogatott
Magyarország egy helyet rontva az 54. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. Az élcsoportban nem történt változás, továbbra is Németország, Brazília, Portugália a sorrend. (MTI)

Szülői engedély kell a diáktüntetéshez
Az oktatási jogok biztosa szerint a péntekre meghirdetett diákmegmozdulás résztvevői csak úgy maradhatnak jogszerűen távol a tanításról, ha ehhez a szülők hozzájárulnak, ennek híján az igazolatlan mulasztásnak következményei lesznek. (Hír TV)

Drón segítségével mentették meg a fürdőzőket
A Brisbane-től délre lévő, szörfösök körében népszerű Lennox Head strandon vízi mentők éppen drónos gyakorlatra készültek, amikor észrevették, hogy két férfi egy nagy hullám tetején bajba került. A vízi mentők elindították feléjük a drónt, ami összehajtott mentőcsónakot dobott a vízbe. A két férfi meg tudott benne kapaszkodni és a partra úszott. (Reuters)

Mészáros Lőrinc a fideszesek szerint is Orbán strómanja
A Fidesz szavazói között is többségben vannak azok, akik szerint Orbán Viktor strómanja Mészáros Lőrinc – derült ki a Mediánnak a HVG-ben közölt közvéleménykutatásából. A megkérdezettek közel kétharmada válaszolta azt, hogy a kormányra „nagyon nagy” vagy „nagymértékben” jellemzőek a pénzügyi visszaélések. (Klubrádió).

Azonnali követelésekkel mennek a diákok a Parlamenthez pénteken

Már tízezer felhasználó jelezte a Facebookon, hogy részt venne a péntekre szervezett diáksztrájkon, majd az azt követő tüntetésen, az érdeklődők száma pedig több mint harmincezer. Az egyik szervező, Gyetvai Viktor a FüHü-nek arról beszélt, hogy olyan követelésekkel állnak majd elő, amelyeket akár azonnal teljesíthet a kormány, és könnyen kiderül, hogy van-e hajlandóság arra, hogy meghallgassák a javaslataikat.

A Ne menj suliba a közösségi médiában született: még ősszel, a Facebookon kezdték el szervezni az oktatás kérdése iránt érdeklődő diákok, miután vitákat folytattak egymás között a jelenlegi helyzetről és rájöttek, hogy hasonló dolgokat kifogásolnak a rendszerben. Azért választották a jóval későbbi időpontot, hogy minél több diákhoz eljuthasson a demonstráció híre. Egyrészt arra biztatják a diákokat, hogy január 19-én délelőtt ne menjenek iskolába, 16 órakor pedig a Parlamentnél szervezett tüntetésen mondják majd el, hogyan is képzelik el a diákbarátabb és korszerűbb oktatást. A szervezők már a Facebookon leszögezték, hogy

nem szimpla lógásra akarják rávenni a diákokat, még ha a leterheltség miatt rájuk is férne a pihenés, hanem azt szeretnék, ha pénteken délelőtt az iskolán kívüli beszélgetnének társaikkal az oktatás helyeztéről.

Az egyik főszervező, Gyetvai Viktor, aki egyébként egyetemi hallgató, a Független Diákparlament alapítójaként került kapcsolatba a Ne menj suliba kezdeményezéssel, hiszen az ötletgazdák tőlük kértek segítséget a szervezéshez. A FüHü-nek elmondta, hogy örömmel mondtak igent a felkérésre, hiszen alapvetően ők is hasonló célokért küzdenek, és rendszeresen meg is fogalmazzák a javaslataikat az oktatás átalakításával kapcsolatban, de érdemi reakció még nem érkezett erre. Gyetvai szerint ezért is hasznos a „diáksztrájkkal” egybekötött tüntetés, hiszen ez egy olyan látványos, országos szintű akció tud lenni, amely tényleg ráirányítja a figyelmet a problémára. Annál is inkább, hiszen minden eddigi várakozásukat felülmúlja a kezdeményezés népszerűsége.

„Sajnos azt látjuk, ha nem állunk ki valamilyen nagyon látványos, békés, de radikális módon, akkor nem hallgat meg minket a hatalom”

– mondta arról, hogy szerinte nincs valódi egyeztetési szándék a diákokkal az oktatás ügyében.

A péntek délutáni demonstrációról elmondta, hogy alapvetően diákfelszólalók fognak beszélni, és „azonnali követeléseket” fogalmaznak meg, amelyet rövid határidővel is képes teljesíteni a kormány, ha van erre szándéka. „Ezek nem oldják meg rendszerszinten az oktatás problémáit, de annak jelzésértéke lesz, hogy egyáltalán foglalkoznak-e ezekkel a kérésekkel” – mondta Gyetvai. Példaként a nyelvoktatást említette, amelynek Magyarországon nem elég jó a színvonala ahhoz, hogy egy diák a középiskolai tanulmányai végén csak az iskolában tanultak alapján középfokú nyelvvizsgát tehessen. 2020-tól viszont elvárnák, hogy a felsőoktatásba jelentkezőknek B2-es szintű nyelvvizsgája legyen, ami Gyetvai szerint irreális, és sok diák kiszorulna emiatt az egyetemekről és főiskolákról. Arról beszélt, hogy ezt az igazságtalan intézkedést könnyen el lehet törölni, és utána lehetne beszélni arról, hogy mi kell ahhoz, hogy jobb legyen a nyelvoktatás színvonala az iskolákban.

Gyetvai Viktor kockás ingben.
MTI Fotó: Kallos Bea

Arra a felvetésre, hogy Horváth Péter a Nemzeti Pedagóguskar elnöke a Magyar Időknek azt mondta, hogy Csépe Valéria vezetésével már folyamatban van az oktatás átalakítása, ezért fölösleges a tüntetés, Gyetvai azt válaszolta, hogy elolvasták a Nemzeti Alaptanterv tervezetét, és semmi érdemi változtatást nem találtak. Hozzátette, hogy

Csépe sok felvetésével egyetértenek például arról, hogy a gyerekek adottságaihoz kell alkalmazkodnia a tananyagnak, de nem látják érdemi koncepcióváltás jelét.

Gyetvai Viktor arról is beszélt, hogy mielőtt a médiába is bekerült volna a Ne menj suliba, azelőtt valóban csak diákok csatlakoztak a kezdeményezéshez, most viszont már nem csak ők jelezték a részvételüket. Azt mondta, hogy minden szolidáris támogatónak nagyon örülnek, hiszen az oktatás „közös ügyünk”, de azt nem szeretnék, hogy pártzászlók legyenek a tüntetésen. Arról is beszélt, hogy

a demonstrációnak semmi köze az április választásokhoz, hiszen ez a téma mindig aktuális. Az időpontnak szerinte nincs jelentősége, csak annyiból, hogy mostanra a NER elképzeléseihez illeszkedő oktatás kiépült, és ami eddig esetleg gyermekbetegségnek tűnt, arról kiderült, hogy a rendszer része.

Itt a diákok leterheltségét és az iskolák rossz felszereltségét emelte ki, amiben a pedagógustüntetések sem hoztak változást.

Azt is kiemelte, hogy az oktatás nem készíti fel a diákokat arra, hogy kiálljanak magukért. Ehhez kapcsolódik, hogy arra kérték a résztvevőket: péntek délelőttre szervezzenek fórumokat. Gyetvai elmondta, hogy például Győrben, Salgótarjánban, Szegeden és Nyíregyházán is lesz ilyen, és a Független Diákparlament is szervez beszélgetéseket. A fórumozóktól azt kérték, hogy szedjék össze néhány pontban, hogy ők mit változtatnának meg az oktatásban, ezt pedig a tervek szerint fel is olvassák a délutáni tüntetésen.

Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e az esetleges retorzióktól a csatlakozó diákok, Gyetvai elmondta, hogy

volt olyan iskola, ahol jelezte az igazgatóság, hogy listázzák azokat a tanulókat, akik nem mennek be pénteken.

Hangsúlyozta, hogy mindenkinek mérlegelnie kell az esetleges következményeket, de ha a szülő leigazolja, elvileg nem lehet elővenni a diákokat a hiányzás miatt. Ha pedig mégis valamilyen sérelem érné őket, a Társaság a Szabadságjogokért felajánlotta a segítségét.

„Ha ott leszünk pár ezren az Alkotmány utcában, és délelőtt országszerte javaslatokat írnak arról a diákok, hogy hogyan legyen más az oktatás, és sokan részt vesznek a Ne menj suliba akcióban, akkor ez egy sikeres tiltakozás lesz, ami nagyon jó alap arra, hogy meghallgassanak minket” – mondta Gyetvai. Arról is beszélt, hogy az már kiderült, hogy a diákok nagyon kitartóak és kreatívak abban a tekintetben, hogy felhívják magukra a figyelmet, és, habár konkrét tervek még nincsenek, már ötleteltek arról, hogy hogyan tovább, ha a kormány nem foglalkozna a követeléseikkel.

„Ez az ügy számunka nagyon fontos, és nagyon szeretnénk itthon tanulni és dolgozni. Azért szervezzük ezt az egészet, mert nagyon szeretjük ezt az országot”- összegezte a szervező.

A folytatással kapcsolatban pedig hozzátette, azt remélik, hogy olyasmi is van a tarsolyukban, amire senki nem számít.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!