Kezdőlap Címkék Der Standard

Címke: Der Standard

Der Standard – Magyarország nem Ausztria

0

Budapesten ezekben a napokban az embernek Stanisław Jerzy Lec (1909-1966) lengyel szatirikus író mondása jut eszébe: „Van a hazugságnak egy ideális világa, ahol minden igaz” – írta Paul Lendvai.

Orbán médiabirodalma a Fidesz tagságának felfüggesztését az Európai Néppártból nem csupán a kormányfő taktikai sikereként, hanem egyenesen úgy ünnepli, hogy az nem más, mint az EPP konzervatív kereszténydemokrata szellemének megmentése a döntő európai választás előtt. A hangot maga Orbán Viktor adta meg, szerda esti sajtótájékoztatóján, majd ezt követően számos egyre élesebb hangú megnyilatkozásában. Orbánék olvasata szerint az EPP-nek kellene megváltoznia Orbán szándékainak megfelelően, nem pedig a Fidesznek kellene alkalmazkodni a pártcsalád értékeihez.

Közben Orbán és emberei szándékosan párhuzamot vonnak Ausztriával és az akkori kancellárjával, Wolfgang Schüssellel. Ausztriával szemben az EU akkori 14 tagállama az Osztrák Szabadságpárt koalícióba kerülése miatt inkább jelképes értékű, de politikailag a szándékkal ellentétes hatással járó szankciókat vetett ki. Ezeket azonban az Európai Bíróság egy döntése, valamint a Martti Ahtisaari akkori finn miniszterelnök vezette háromfős bölcsek tanácsának jelentése nyomán feloldották. Most Orbán újra feltalálta az „osztrák forgatókönyvet” a viszály rendezésére. A viszály 2000-ben azonban nem az EPP tagpártjai, hanem kormányok között folyt, és nem az Osztrák Néppárt és az EPP jövőjéről volt szó, hanem a bölcsek tanácsát az Európai Bíróság rendelte ki. A legjelentősebb különbség azonban az, hogy akkoriban egy majdani osztrák kormányhoz intézett figyelmeztetésről volt szó, ellentétben a mostani Magyarországgal, ahol a jelen rezsim nyolc év alatt kiforgatta a sarkából a liberális demokrácia alkotmányos alapjait, a jogállamot, és a pluralizmust, és konszolidált kleptokráciát épített ki.

Bármit is gondoljon valaki a Schüssel-kormányokról, még a legélesebben bírálók sem állíthatják, hogy a 2000-2008 közötti időszakban Ausztriában aláásták volna a demokratikus alapjogokat. A 2000-es Ausztria és a 2019-es Magyarország közötti, Orbán és apparátusa által a hajánál fogva előrángatott hasonlat több mint cinikus, és erkölcsileg megengedhetetlen manipuláció, hanem egyben szégyenletes visszaélés annak a Wolfgang Schüsselnek a nevével, aki most az EPP „bölcsek tanácsának” az egyik tagja – írta Lendvai.

Der Standard: A magyarok dühe

Orbán Viktor kormánya erős nyomás alá került – írta a bécsi liberális lapban Csekő Balázs magyar származású osztrák újságíró „A magyarok dühe” című kommentárjában.

A túlórázásról és a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló jogszabályok tiltakozási hullámot váltottak ki, de kérdés, hogy ez milyen hatást gyakorol Orbán Viktorra, aki 2010-es hatalomátvétele óta ritkán került utcai nyomás alá. Voltak ugyan nagyobb létszámú tüntetések, de a mostaniak sokkal eltökéltebbek, hangosabbak, elégedetlenebbek és dühösebbek. Pillanatok alatt Orbán-ellenes mozgalommá váltak, és már kiterjednek a magyar társadalom sok rétegére.

A teljes ellenzék, a szakszervezetek és sok más szerveződés jogállamiságot követel, demokráciát, szabad sajtót és független igazságszolgáltatást – vagyis mindazt, amit Orbán lebontott. A lakosság elégedetlenségének mértéke a legjobban az ellenzék egységében mutatkozik meg. Az ideológiai eltérések jelentőségüket vesztették, a jobb-bal séma a múlté. Együtt vonulnak fel az Orbán-rezsim tekintélyelvű kurzusa ellen. A kép bizarr, de ez a magyar valóság. Intő jel a kormány számára, hogy a tiltakozások nagyon gyorsan átterjedtek vidékre is. Soha nem látott létszámban mennek ki az emberek a kisebb és nagyobb városokban is az utcára.

A tüntetők és a rendőrök közötti tumultuózus jelenetek láttán felmerül azonban a kérdés, hogy Orbán meddig megy el a saját kurzusában. Aligha fog engedményeket tenni, és az elmúlt hetek eseményei semmi pozitívra nem engednek következtetni. Az MTVA-nál a „belügyminisztériumból irányított magán őrszolgálat [!]” fellépése a parlamenti képviselőkkel szemben azt mutatja, hogy Orbán jottányit sem fog feladni hatalmából.

A helyzet csillapítása helyett provokatívan „hisztérikus sikoltozásnak” nevezte a tüntetéseket. Kilenc éve kétharmaddal a hatalomban Orbán szilárdabban nyeregben érzi magát, mint bármikor. Ennek ellenére kockázatos lenne számára az ellenzék véleményét egyszerűen lesöpörni, mert ez fokozhatná a lakosság dühét. Donáth Anna, a Momentum alelnöke 2019-et „az ellenállás évének” kiáltotta ki, ez startlövésnek tűnik a magyar ellenzék új korszakához, és széleskörű támogatást élvez a kormány bírálói között. Már eddig is tízezrek vettek részt a tüntetéseken: Magyarország egy politikailag forró év, Orbán pályafutása legnehezebb időszaka előtt állhat – írta a szerző.

Ara-Kovács Attila

Orbán Bannonnal is provokál

0

Orbán Viktor és a Trump által elcsapott tanácsadó, Steve Bannon kedvelik egymást. Az amerikai jobboldal zászlófigurája, akitől egyfolytában szeretnének ötleteket kapni az európai populisták, nemrégiben hazafinak és hősnek nevezte a magyar vezetőt.Tegnap pedig arról beszélt Budapesten, hogy a magyarok azért választották újra miniszterelnöknek, mert a politikus meg akarja védeni a Nyugatot a pusztulástól – írja a Der Standard.

Nem véletlen, hogy meghívták a konferenciára. Orbán felfogta a korábbi dicséretet, így a vendég első ízben lehetett jelen egy olyan rendezvényen, amelyet az egyik európai kormány támogatásával rendeztek. Az este kifejtette, hogy Trumphoz hasonlóan azért támadják Orbán Viktort, mert az az ország határait oltalmazza. Egyébként a másik három visegrádi állam nem küldött magas rangú képviselőt a tanácskozásra, amelyről nem készült sem hangfelvétel, sem videó.

Bannon amúgy sok mindenben egy követ fúj a magyar politikussal, így a médiát illetően is. A Fidesz ügyes húzásokkal optimális sajtófeltételeket teremtett az illiberális demokráciához. A Soros elleni kampány jócskán hozzájárult a választási sikerhez. Krekó Péter szerint Orbán azzal is provokálni igyekszik mind az európai partnereket, mint a magyar liberálisokat, hogy vendégül látja a tengerentúli tanácsadót. A kérdés az EU számára az, mennyire tűri el, hogy a hivatalos Magyarország egy szélsőjobbos ideológussal kokettál. Ráadásul már nem először. Az év elején a miniszterelnök fogadta a holland jobboldali-populista vezért, Wilderst, holnap pedig Yiannopoulos lép fel Budapesten, a Schmitt Mária-féle 21. Század Intézet szervezésében. A történésznő ötlete volt az is, hogy Bannont lássák vendégül.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK