Kezdőlap Címkék Csata

Címke: csata

Orbán megint csatába indul

Gulyás miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány megint az országgyűléstől kér mandátumot a jövő héten az Európai Tanácsban folytatandó tárgyalásokra.

Az Európai Tanácsnak – az állam- és kormányfők tanácskozásának – az Unió közös, 750 milliárd eurós válságkezelő programjáról kell megegyezésre jutnia. Gulyás kifejtette, hogy az

Orbán-kormány a programmal, amelynek lényege az Unió közös hitelfelvétele a tagországok válságot követő kilábalásának megsegítésére, alapjaiban nem ért ugyan egyet, de bizonyos feltételek mellett kész azt elfogadni.

Mivel is nem ért egyet?

Azzal, hogy hitelfelvétellel, tehát eladósodással kezeljék a válságot. Merthogy szerintük válságot kezelni nem eladósodással kell, ők sem ezt tették 2010-ben.
Ez persze két értelemben sem igaz. Egyrészt azért nem, mert Orbán ugyan szerette volna növelni a hiányt 2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor, csak éppen ehhez nem kapta meg Brüsszelben a jóváhagyást, és ezért tette sajátos doktrínává az eladósodás elleni harcot.
De azért sem, mert

a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elorozásával valójában növelte az állam implicit nyugdíjadósságát. De mindegy is, ez régen volt, az Orbán-kormányok azóta is rendre vesznek fel hiteleket a szabad piacon, és így görgetik tovább az államadósságot.

Az azonban igaz, hogy Európában ma mindenki más vállalja az átmeneti eladósodást (még az Egyesült Államok is adósságot növel), és ebből biztosítja a munkavállalók, vállalkozók, fogyasztók millióinak túlélését. Az Orbán-kormány nem ezt teszi, nem finanszírozza adósságnövelésből a háztartások millióinak talpon maradását. De tudomásul veszi, hogy mások ezt teszik, és nem akadályozza meg, hogy ehhez, illetve a gazdasági kilábalás hitelezéséhez vesz fel a piacról hitelt közösen az Unió. Csak éppen megkéri az árát a hozzájárulásnak.

Miben is? Gulyás világosan beszélt.

Azt reméljük, hogy az Európai Unió képes a különbségeket félretéve olyan döntést hozni, ami, még ha a védekezés irányát tekintve nem is élvezi a mi támogatásunkat, mégis alkalmas lehet arra, hogy a nehezebb helyzetben levő költségvetésű déli államok számára segítséget nyújtson, de megadja a lehetőséget a közép-európaiak számára is, hogy a gazdaság fejlesztéséhez, újraindításához azokat a forrásokat, amelyeket ma az Európai Unió közösen hitelből teremt elő, jól tudják felhasználni.”
De mi is a feltétele annak, hogy a Magyarországot képviselő Orbán elfogadja ezt a neki egyébként nem tetsző csomagot? „Olyan uniós programra van szükség, amely igazságos, ahol a gazdagabbak nem kaphatnak több pénzt, mint a szegényebbek, amely a gazdasági növekedésre és a gazdaság újraindítására koncentrál, és ami politikamentes, tehát azokat az élményeinket, amelyekből szép számmal gyűjthettünk az elmúlt években, akár a bevándorlás kapcsán elfoglalt kormányzati álláspontot, akár más politikai kérdésekben elfoglalt, a magyar választópolgárok többségének támogatását élvező kormányzati álláspontot politikai kérdésekben jogállami kérdésként tüntették fel, ezt nem tudjuk elfogadni, ezért a kormánynak az az álláspontja, hogy ilyen feltételeket nem lehet a csomaghoz szabni.
Tudjuk, hogy a „brüsszeli bürokraták”, vagyis az Unió és a legfontosabb tagországok vezetői, köztük a most kezdődött fél évben az Uniót elnöklő Németország vezetői is minduntalan arról beszélnek, hogy

az uniós támogatásokat jogállamisági feltételekhez kell kötni.

Orbán azzal készül Brüsszelbe utazni, hogy csak akkor adja hozzájárulását az uniós válságkezelő csomaghoz, ha erről a többiek lemondanak. Az Országgyűlésben pedig olyan határozatot fogadtatnak el, amely ennek megfelelő mandátumot ad a kormánynak, hogy Orbán azután erre hivatkozhasson az Európai Tanács ülésén.
Korábban is akkor fogadtatott el ehhez hasonló határozatot az Országgyűléssel, leginkább a migráció kérdésében, amikor erre volt szüksége a brüsszeli csatában. A mostani szöveget még nem ismerjük, alighanem még csak most szövegezik, de a tartalma valami ilyesmi lesz.
Az iránt nem lehet kétségünk, hogy a „százharminchárom bátor ember” megszavazza majd az elé terjesztett szöveget. A kérdés szokás szerint csak az, hogy mennyire viselkedik majd bátran az ellenzék, kik lesznek készek nemmel szavazni, és hogyan fogják ezt az Országgyűlésben megindokolni.

Megvéggyük

Mi van már, mi van, főnököm! Ne olyan hangosan, mert még fölébredek! Húznám még kicsit a lóbőrt, ha nem ordibálnál állandóan a fülembe. Brüsszel ellen? Mit kell megvédeni? Milyen harc ez már megint? Miért, az előzőnek már vége lett? Tudod, amikor a Soros ellen vonultunk, és térdre kényszerítettük a háttérhatalmat.

Szóval most Brüsszelországba lesz a menés, főnököm. Na azért! Már megijedtem, hogy megint a muszkákra lövünk. Az nincs benne az én zsoldomba’ főnök. Meg nem is úgy vagyok szolmizálva. Szocializálódva, ha akarod, úgy is lehet mondani.

Te vagy a főnök, te mondod meg, mi van. Megcsinálom okosba főnököm, ne aggódj. Nem leszek gyarmat, beleverem a fejüket a pocsolyába. Te megmondod, mikor lesz az indulás, én meg már kerekedek is. Megfújom a nyergeket, kürtölök. Vagy fordítva.

Nekem ez tényleg nem téma, csak mondjad, hogy mi legyen. Hogy mikor lesz a következő ütközet, főnököm? Csak hogy képbe legyek. Be bírjam írni a naptáramba. Mert már kezd betelni, alig van benne üres hely. Bankok, oligarchák, IMF, államadósság. Ápolók, tanárok, diákok. Filozófusok, akadémikusok, Soros. Bevándorlást segítő civilek.

Kit nem győztünk még le, főnököm?

Alkalmas vagyok én mindenre, hadra fogható, csak mondd meg világosan, mi a cél. És akkor én arra megyek, amerre kell. Vagy arra, amerre mondod, főnököm. Mert amit te mondasz, az nekem olyan, mint a parancs. Napinarancs, drága főnököm, ha meg nem sértelek.

Ez a jó itt minálunk, hogy mindig más ellen harcolunk. Értem én főnök, harcolni kell. Békében nincs esélyünk, mihez kezdenénk, ha nem lenne mindig háború! Halálra unnánk magunkat, aztán ott feküdnénk, kiterítve.

Na, akkor most, de tényleg konkrétan: mikor indul a menés? Mégsem Brüsszelország? Micsoda? Lipótmezei csata? Legyen úgy, ahogyan parancsolod. Csak adjál hozzá dzsípieszt, hogy odataláljanak a hadaim.

És mondd csak: az nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?

Ez meg mi már megint? Nem tudnál halkabban kürtölni főnököm? Nem akarok még felébredni: addig jó nekem, amíg csak álmodom ezt a sok hülyeséget.

Van az a pénz, amennyiért Szili Katalinnak korpás a haja és migránsozik

A magyar országgyűlés egykori elnöke a felvidéki Léván beszélt a nagysallói csata 169. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Szili Katalin szerint „a szabadságért és a függetlenségért a magyarság majdnem minden században megküzdött, és nincs ez másként a 21. században sem, amikor a civilizációk harcában ugyancsak jelen van az életünkben a szabadságért és a függetlenségért folytatott küzdelem.”

Tegye fel a kezét, aki nem érti, mit jelent a „civilizációk harca?” Jól van gyerekek, okosan válaszoltatok, jár a piros pont: azt jelenti, hogyha Orbán Viktor és a Fidesz nem védene meg minket, jönnének a migránsok és megerőszakolnák az összes nagymamát.

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy egy szónok valamely történelmi esemény évfordulóján hülyeséget mond. Mert neki is kell mondania valamit, és hát mit mondjon egy olyan évfordulóról, ami se nem kerek, se nem tud róla senki. Valamit mondani kell, különösen egy olyan embernek, aki folytonosan igazodik, ráadásul megfelelési kényszer is él benne. Bizonyítania kell a gazdának, hogy ő már egyáltalán nem olyan, amilyen valamikor volt.

Nem tegnap kezdte ezt Szili Katalin: február 23-án, még jóval a választás előtt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának közgyűlésén Gyöngyösön a következőt mondta: „Az unió ma a migránsokkal szívesen, miközben az őshonos kisebbségekkel egyáltalán nem foglalkozik.”

Ha valaki nem tudná, hogy kicsoda Szili Katalin, mert annyira fiatal, hogy csak ma született, vagy annyira szelektív az emlékezete, hogy már arra sem emlékszik, amire rajta kívül mindenki, annak eláruljuk: Szili Katalin 1983 és 1989 között az MSZMP, majd 1989-től az MSZP  tagja volt. 1994-től az MSZP színeiben lett parlamenti képviselő. 2010 októberében távozott a pártból, és saját pártot alapított Szociális Unió néven, azóta ennek, valamint a 2013 szeptemberében megalakult a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak is elnöke.

Ettől persze még nem volna muszáj párhuzamot vonni az 1848-as szabadságharc és a migráció elleni küzdelem között. Már csak azért sem, mert az 1848-as forradalom és szabadságharc mindenről szólt, csak éppen a migráció elleni harcról nem. Nem is lett volna értelme: a forradalmárok oldalán számos „külföldi” harcolt, a legendás Bem tábornok például lengyel volt, aki a szabadságharc leverése után társaival együtt Törökországba menekült és ott áttért az iszlám hitre. Nem erőszakkal vették rá erre Bem apót és a többieket, önszántukból, mondjuk úgy, bizonyos előnyök ellentételezéseként vették fel az iszlám vallást.

Amiben, különösen ennyi év után, nincs semmi kivetni való. Amit viszont egy ideje Szili Katalin tesz, az nem csupán szánalmas és nevetséges, de kiválóan alkalmas arra, hogy sosem volt nimbuszának maradványait földig rombolja.

Paradicsomi élvezetek

0

Az ötezer lakosú Tomatina  nevű településnek világhírnevet szerző rendezvényre több mint 160 tonna paradicsommal készültek idén a szervezők. A zöldséget kamionokról dobálták, öntötték a tömegre.

Az egy órán át tartó „ütközet” nyomán a belvárosi utcákat teljesen beborította a paradicsompüré, több méter magasan jutott a házfalakra is. A csatázók kétharmada külföldről érkezett az eseményre. Voltak közöttük, akik

Japánból, Dél-Afrikából, Ausztráliából indultak útnak

azért, hogy részt vehessenek a 72. Tomatinán.

A korábbi évekhez képest változás, hogy fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg az eseményt a két héttel ezelőtti katalóniai terrortámadások miatt.

A paradicsomcsatára érkezőket biztonsági kapuknál ellenőrizték, az autófogalom elől pedig lezárták a belvárost. A biztonságra összesen 700-an vigyáztak.

Az ünnepségre 140 ezer eurót költött a városka ebben az évben.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy
csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig
egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek.

Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget.

A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK