Paradicsomi élvezetek

0
765
MTI/AP/Alberto Saiz

Az ötezer lakosú Tomatina  nevű településnek világhírnevet szerző rendezvényre több mint 160 tonna paradicsommal készültek idén a szervezők. A zöldséget kamionokról dobálták, öntötték a tömegre.

Az egy órán át tartó „ütközet” nyomán a belvárosi utcákat teljesen beborította a paradicsompüré, több méter magasan jutott a házfalakra is. A csatázók kétharmada külföldről érkezett az eseményre. Voltak közöttük, akik

Japánból, Dél-Afrikából, Ausztráliából indultak útnak

azért, hogy részt vehessenek a 72. Tomatinán.

A korábbi évekhez képest változás, hogy fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg az eseményt a két héttel ezelőtti katalóniai terrortámadások miatt.

A paradicsomcsatára érkezőket biztonsági kapuknál ellenőrizték, az autófogalom elől pedig lezárták a belvárost. A biztonságra összesen 700-an vigyáztak.

Az ünnepségre 140 ezer eurót költött a városka ebben az évben.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy
csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig
egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek.

Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget.

A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .