A különböző országok más és más válaszokat adnak a terjedő járvány megállítására. Vannak országok ahol a rendelkezések hatékonynak bizonyultak mégsem azt másolják le a vírus terjedésének hatékony gátját kereső országok. Hogy kinek van igaza azt a jövő dönti el, az azonban biztos többféle úton indultunk el és reméljük ugyanoda érkezünk.
„Nem írtam róla ezen az oldalon, de most utólag leírom: némi töprengés után egy héttel, tíz nappal ezelőtt azt gondoltam, hogy az egyetemeket és a középiskolákat be kell zárni a koronavírus miatt, a bölcsődéket, óvodákat és általános iskolákat azonban nem, mert a kisgyerekekre valakinek vigyázni kell, és mi lesz, ha az orvosok és nővérek közül a gyerekesek nem tudnak bemenni a munkahelyükre.
Én nem is háborodtam fel azon, hogy az Orbán-kormány péntek estig csak az egyetemek bezárását hirdette meg, mert józan érveket láttam e mellett is. Múlt csütörtök este hallottam az ottani köztévében Christian Drosten német virológustól, a berlini Charité kórház professzorától, aki Merkel kancellárnak is adott tanácsokat, hogy az is emberéletekbe kerülhet, ha az iskolák bezárása miatt egyes kórházakban nem lesz orvos és nővér, aki a súlyos betegeket ellássa.
Az iskolák bezárása azzal a veszéllyel is jár, hogy a dolgozó szülők kénytelenek a gyerekeket a magamfajta nagyszülőkre bízni, akiket leginkább fenyeget a vírus, hiába is igyekszik lebeszélni őket erről a kormány.
Azután a pénteki nap folyamán megváltozott a magyar kormány álláspontja, a hét végén a németeké is – elsőként a bajor tartományi kormányé, majd egymás után a többi tartományé is –, de a britek még ma is nyitva tartják az iskolákat is, az egyetemeket is. (Csak megjegyzem: Ausztriában, Németországban az iskolákban biztosítják az egészségügyben, rendőrségnél, közlekedésben dolgozók gyerekeinek felügyeletét és foglalkoztatását, és nem arra beszélik rá őket, hogy csoportosan szervezzék meg a gyerekek otthoni felügyeletét, mert az is kockázatos lehet.)
Olvasom a Facebookon:
Svédországban már csak a veszélyeztetett korosztályt tesztelik, a többieket nem, mert szerintük nincs értelme.
Ha a fiatalabbak észreveszik magukon a tüneteket, írja a szerző, maradjanak otthon, és majd meggyógyulnak. Mindegy, hogy a koronavírustól, vagy mástól betegedtek meg, nem érdemes ezt tisztázni.
Németországban ezt így ugyan nem mondják ki, de ott is az a gyakorlat, hogy csak azt tesztelik, aki fertőzött területen járt vagy onnan jött emberrel találkozott, és tüneteket is mutat, csak az egyik nem elég.
Itthon közben azt hallom mindenfelől, hogy sokkal többet kellene tesztelni, s hogy Dél-Korea sikere a védekezésben annak köszönhető, hogy nagyságrendileg több tesztet készítettek, mint az európai országok.
Kínáról pedig azt tudjuk, hogy a járvány terjedését azzal sikerült megállítani, hogy nemcsak az iskolákat és egyetemeket zárták be, hanem az érintett területeken a munkahelyeket is, megvalósították a kijárási tilalmat, az élelmiszereket is házhoz vitték, vagyis messze tovább mentek, mint akár az olaszok és franciák, akik Európában a legkeményebb intézkedéseket tették.
Azt hallom a hírekben, hogy Ausztriában már tízezer fölötti új munkanélküli jelentkezett a hatóságoknál, és a számuk akár százezerre is felmehet. Itthon pedig azt követeli egy ellenzéki párt (történetesen saját pártom, a DK), hogy a járvány hónapjaiban tiltsák meg az elbocsátásokat. Sőt azt is, hogy a kézfertőtlenítőre és maszkra vezessenek be hatósági árat – mintha már elfelejtették volna, hogy a hiánycikkre megállapított hatósági árnak mindig a feketepiac a következménye.
Azért írtam le mindezt, hogy érzékeltessem: a világjárvány idején sem lehet a felvetődő kérdésekre egyszerű, magától értetődőnek tűnő válaszokat adni. Ilyenkor is helye van a józan mérlegelésnek.”
