Kezdőlap Címkék Cecilia Malström

Címke: Cecilia Malström

Trump: Európa rosszabbul bánik velünk mint Kína!

Az Európai Unió biztosa, Margrethe Vestager jobban utálja az Egyesült Államokat mint bárki akit ismerek a nemzetközi politikában – közölte az USA elnöke mielőtt Japánba repült , hogy részt vegyen a G20 csúcstalálkozón.

Kína után Európa lesz Trump ellenfele?

Ezt a kérdést tette fel a Der Spiegel Cecília Malström uniós biztosnak abból az alkalomból, hogy a G20 csúcstalálkozó a hétvégén lehetővé teszi a nagyhatalmak vezetőinek, hogy közvetlenül tárgyaljanak a globális gazdaság legfőbb problémáiról. Európa eddig nevető harmadiknak képzelhette magát, de sokan emlékeznek még rá, hogy Trump elnök szankciókkal fenyegette meg az európai autóipart is mondván: túl sok a Mercedes és a BMW New Yorkban és túlságosan kevés az amerikai autó Európában.

“Még szoknunk kell azt, hogy az Egyesült Államok nem mint szövetségesre tekint az Európai Unióra hanem mint ellenfélre. Az USA-ban 420 ezer állás függ az európai autóipartól. Nem hisszük azt, hogy az európai autók nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének az Egyesült Államok számára.

Ettől függetlenül tárgyalunk az amerikaiakkal. Trump szankciós politikája nem az Európai Unió módszere. Az Európai Unió a WTO szabályai alapján kereskedik a világgal. Ha eluralkodnak Trump módszerei , akkor ez a dzsungel törvényét jelenti a globális gazdaságban” – hangsúlyozta Cecília Malström.

Az európai biztos asszony nem titkolta: ha Trump novemberben mégiscsak előáll a szankciókkal az európai autókkal szemben, akkor Brüsszelnek kész listája van az ellenintézkedésekről. Vagyis, bár az Európai Unió ezt szeretné elkerülni, de fennáll a lehetősége annak, hogy kereskedelmi háborúskodás alakuljon ki Amerika és Európa között.

Pompeo amerikai külügyminiszter körbeutazta Európát, hogy lebeszélje az uniós tagállamokat a Huawei 5G technológiájáról mondván ez nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet mindenütt. Magyarországon az amerikai külügyminiszter azt a választ kapta: követjük az uniós példát. De mi az?

“Az Európai Unió rábízta a döntést a tagállamokra. Szeptemberre várjuk az összefoglaló jelentést arról , hogy melyik tagállam hogy döntött Huawei ügyben? Mi a törvényesség alapján állunk és nem zártunk ki senkit a versenyből politikai döntés alapján” – mondta az uniós biztos. Aki hangsúlyozta:

Európa nem nevető harmadik az USA-Kína kereskedelmi háborúban

“Nem akarjuk, hogy a kínaiak felvásárolják az európai elit cégeket, lenyúlják a külföldi szellemi tulajdont, de ez ellen nem szankciókkal akarunk küzdeni”- nyilatkozta Cecília Malström a Der Spiegelnek.

A globális gazdaság azonban nyugtalan és ez nem használ senkinek sem. De mi van, ha Európa Kína oldalára áll? Peter Altmaier német gazdasági miniszter ezt a lehetőséget csillantotta meg kínai vendéglátói előtt Pekingben és Sanghajban. Dicsérte az Új Selyemút programot, sőt azt hangsúlyozta: Európának is hasonlóra lenne szüksége!

Ha az európaik a Huawei 5G technológiáját fogadják el vagyis a kínaiak digitális Új Selyem útját választják, akkor kettészakadhat a világ: más rendszert használ az USA és mást Kína, Oroszország és Európa. Ez teljesen új helyzetet teremthet a globális erőviszonyokban.

Ráadásul Peter Altmaier kínai vendéglátóinak a német szociális piacgazdaságot ajánlgatta az amerikai kapitalizmussal szemben! A németek hosszú távra terveznek: ők voltak az első külföldi nagybefektetők Kínában. A Volkswagen sanghaji gyára volt a minta a szocialista Kínában arra, hogy másképp is lehet gazdálkodni. Németország legnagyobb külföldi partnere immár nem Franciaország hanem Kína. Vagyis Trump elnök brutális politikájával elérheti azt is: ellenfelei összefognak! Európa is inkább az Új Selyemutat választja mint a szankciókkal fenyegetőző szövetségest. Ehhez persze egységesnek tűnő és döntésképes európai vezetésre lenne szükség, de a dolgok jelenlegi állása szerint erről szó sincsen …

Tűzszünet az óriások háborújában

0

Ebben állapodott meg két és félórás eszmecsere után Donald Trump és Hszi Csinping Buenos Airesben, ahol mind a ketten részt vettek a G20 csúcstalálkozón. A világ 20 gazdasági nagyhatalma a maga részéről a WTO reformjában talált közös érdeket, és ez befolyásolhatja az USA és Kína kereskedelmi háborúját, mely egyáltalán nem ért még véget.

Tűzszünet 90 napra

Trump visszatartja magát és nem emeli a büntető vámokat 10-ről 25%-ra, ahogy azt korábban bejelentette. A kínaiak tehát megkönnyebbültek, mert január elsejétől húsbavágó tarifa növekedés lett volna, mely kiszoríthatta volna őket sok nehezen megszerzett piacról az Egyesült Államokban. Megkönnyebbültek az Apple részvényesei és főnökei is, mert elhárult a veszély a Kínában gyártott IPhone-ok és IPadek feje felől. Trump ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy az amerikai kedvenc játékszereit sem kíméli, hogyha Kína nem enged a nagy vitában és nem csökkenti lényegesen az USA kereskedelmi deficitjét.

Kína azonnal növeli felvásárlásait az amerikai farmereknél

Az Egyesült Államok farmerei ugyancsak megorroltak Donald Trumpra, mert legjobb vevőjüket elijesztette. Peking ravasz kereskedelmi diplomáciával gyorsan átterelte a mezőgazdasági vásárlásait az Egyesült Államokból Latin Amerikába. Ennek több előnye is volt, mert egyrészt olcsóbban kapott gabonát vagy szóját, másrészt pedig Argentína például nála rendelt atomerőművet és nem az amerikaiknál! Most Hszi Csinping elnök megígérte: azonnal változtatnak és visszatérnek az amerikai farmerek jól ismert termékeihez. Nem rohad meg az exportra szánt gabona a raktárakban az USA-ban. További nagyszabású vásárlásokra tettek ígéretet például az energia szektorban, ahol Trumpnak komoly szponzorai vannak. Emiatt Irán és Oroszország járhat pórul, mert Kína a világ legnagyobb energia importőre, ha az USA ott előrelép, akkor ők háttérbe szorulhatnak. Ugyanettől tartanak Európában is.

Az USA és Kína Európa kárára állapodhat meg

Ezt jelezte előre Cecilia Malström asszony a Politico című brüsszeli portálon. Az EU kereskedelmi biztosának jóslata bejött bár a részletek még nem ismeretesek. A Reuters szerint a kínaiak elsősorban a mezőgazdaságban és az energiaszektorban vásárolnak majd sok amerikai árut, hogy egy kicsit összébb záruljon az olló az export és az import között. Hol van itt a látványos eredmény? Trumpnak mindig kell valami, amivel kiállhat a TV elé. A kínaiak meg is találták:

Betiltják a fentanil exportját az USA-ba

Ez a kábítószer állítólag egész lepusztult városrészeket elárasztott az Egyesült Államokban. Kínából importálták méghozzá félig-meddig legálisan. Most Hszi Csinping elnök vállalta az egész fentanil export teljes leállítását az Egyesült Államokba! Így aztán jó hangulatban ért véget a két és félórás nagyon várt amerikai-kínai csúcs Buenos Airesben.

Újabb csúcstalálkozók várhatóak

Ezt Vang Ji államtanácsos, Kína első számú diplomatája közölte az újságírókkal Buenos Airesben. Míg Larry Kudlow, Trump elnök gazdasági tanácsadója elhajtotta az újságírókat mondván megy a kormánygép addig Vang Ji, aki korábban washingtoni nagykövet is volt sajtóértekezletet tartott. Nem szolgált szenzációkkal, de minden újságíró úgy érezhette kapott valamilyen morzsákat a csúcstalálkozóról. Kiderült Hszi Csinping elnök az együttműködésre és a közös érdekekre helyezte a hangsúlyt és Trump nem mondott ellent. Persze ez csak színjáték a valós tárgyalásokat Liu Ho miniszterelnök-helyettes folytatja Steve Mnuchin pénzügyminiszterrel. Liu Ho miniszterelnök-helyettes a Harvard egyetemen végzett, ezért remekül ismeri az amerikai gondolkodást. A másik oldalnak halvány fogalma sincs a kínaiak gondolkodás módjáról, és ez nagy előny a tárgyalásokon. Amelyek most tűzszünethez vezettek Buenos Airesben. 90 napig szünetel a tarifa háború az USA és Kína között. A kínaiak elérték azt, amit akartak. Cserébe Trump ígéreteket kapott, amelyekből senki sem tudja, hogy mennyi valósul meg, azt meg végképp nem, hogy mikor…

EU -iráni megállapodás Trump ellen

0

Barter-blokkot hoz létre az Európai Unió Iránnal annak érdekében, hogy a várható amerikai szankciók ne sújtsák azokat a cégeket, melyek továbbra is üzleti kapcsolatban maradnak Teheránnal. Erről beszélt sajtóértekezletén New Yorkban az ENSZ közgyűlésén részt vevő Federica Mogherini uniós külügyi főképviselő, Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter társaságában.

Korábban Rohani iráni elnök tudtul adta: csakis akkor számíthat a külvilág arra, hogy Irán kitart az atomalku mellett, ha valamilyen formában kompenzálják az amerikai szankciók miatt. 2015-ben az atomalkut Iránnal hat nagyhatalom írta alá, ebből három az Európai Unió tagja: Franciaország, Németország és Nagy Britannia. Most természetesen az ő diplomatáik is ott voltak New Yorkban, éppúgy mint Oroszország és Kína képviselői. Vagyis valamennyi aláíró fél – kivéve persze az Egyesült Államokat.

Donald Trump amerikai elnök az idén májusban jelentette be, hogy az USA kilép az iráni atomalkuból. Meglehetősen mondvacsinált érveket hozott fel indokként, s nem is nagyon titkolta, hogy Izrael kérésére döntött így. Mégpedig elsősorban azért, mert arra számít, hogy az Egyesült Államokban élő csaknem hatmillió zsidó javarészt majd a republikánusokat támogatja a novemberi, számára sorsdöntő törvényhozási választáson. Ha ugyanis a republikánusok elveszítik a többségüket a Kongresszusban, akkor megnő az esélye annak, hogy Trumpot jogi eszközökkel távolítják el a Fehér Házból (impeachment).

November negyedikétől élnek a szankciók Iránnal szemben. Sok európai cég már úgy döntött, hogy nekik Irán nem ér meg ekkora kockázatot.

A Total óráscég 1 milliárd dolláros olajüzletet függesztett fel, az európai autógyárak (Mercedes, Volkswagen stb.) egymás után jelezték, hogy felhagynak az iráni próbálkozással – hogy csak két példát említsünk. Iránt ez sem tölti el végtelen örömmel, de valójában az Irán bevételeinek meghatározó részét adó olajkereskedelem számít.

A kínaiak már jelezték: az amerikai szankcióktól függetlenül folytatják az olajvásárlást. Ez persze összefügg azzal, hogy Trump Kínát sem kíméli: a kereskedelmi háború minden korábbinál keményebben dúl. A szavak háborúja után már a számháború. Trump Kína teljes, Amerikába irányuló kivitelét büntetővámmal akarja sújtani.

Lehet persze, hogy ez a lendület is csak a novemberi választásokig tart.

A devizahiányban szenvedő kommunista államoknak volt kényszerűen kedvelt külkereskedelmi eszköze a barter: árut áruval cserélnek, mert a pénzt mellőzniük kellett. Most pénz ugyan még csak lenne, de a szankciók miatt ezt nem szabad bevallani.

Így jött létre egy ravasz jogi konstrukció, amely mentesíti azokat az európai cégeket az amerikai szankciók hatása alól, melyek november 4. után is kereskednek Iránnal.

A furcsa jogi konstrukció angol rövidítése SVP azaz, Special Purpose Vehicle (különleges célú eszköz).

De vajon beveszik Washingtonban a csalit?

Ez nyilván szándék kérdése. Cecilia Malström, az EU kereskedelmi biztosa úgy nyilatkozott a párizsi Le Monde-nak, hogy előzetes tapogatózás van, de érdemi tárgyalások egyelőre nem folynak Brüsszel és Washington között. Emlékszünk még Jean-Claude Juncker, EB-elnök tűzoltó akciójára, amellyel sikerült elhárítani Trump egyik szankciós fenyegetését. De hát a világkereskedelem két legnagyobb játékosa nem élhet így egymás mellett. Ezért Malström New Yorkban tárgyal Japánnal és Kínával is.

Az egyik téma a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformjának a kérdése.

Van persze Brüsszelnek egy B terve is: ez pedig a közös fellépés az USA-val Kína ellen a szellemi tulajdonvédelem megsértése miatt. Minthogy a tárgyalások titkosak és mindenki cinkelt kártyákkal játszik, ezért csak annyi biztos, amit most Mogherini New Yorkban bejelentett. Vagyis: az Európai Unió létrehozott egy barterblokkot az iráni kereskedelem zavartalan folytatása céljából. Ez nyílt szervezet vagyis bárki beléphet. Persze, ha csak nem tart az USA-tól, amelyet egy kiszámíthatatlan Donald Trump vezet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK